Nógrád. 1974. május (30. évfolyam. 100-125. szám)

1974-05-08 / 105. szám

LELKESEDÉSSEL Naponta újabb és újabb vállalatok, üzemek, szövetke­zetek, gazdasági egységek je­le ,fik be csatlakozásukat a SZOT, a Hazafias Népfront és a KISZ felhívásához és ígérik, hogy pártunk XI. kongresszu­sát és felszabadulásunk 30. évfordulóját a szocialista munkaverseny fokozásával 1. Jszöntik. Közös vonásuk ezeknek a felajánlásoknak, hogy az ere­detileg ígértnél nagyobb, me­részebb célokat határoztak meg. így van ez a Salgótarjá­ni Kohászati Üzemeknél, a nógrádi szénbányáknál, a Nógrád megyei Állami Építő­ipari Vállalatnál, a Romhányi Építési Kerámiagyárban, és a termelőszövetkezetekben is. Nógrádban a szocialista munkaversenynek tradíciói vannak. Nagyon sok hétköz­napi hőstett fémjelzi a nóg­rádi munkások jó hírét. A széncsaták sikere, a különbö­ző termelési mozgalmak kez­deményezése, meghonosítása, továbbfejlesztése bizonyíték erre. A szocialista brigád­mozgalom is talán itt váll legelőbb tömegmozgalommá. Ma már a munkások tízezrei versenyeznek a mozgalom ke­retében és mutatnak példát a termelésben, a szocialista emberré nevelésben, magán­életben egyaránt. Üj erőpróbát jelent a most kibontakozó verseny. Színvo­nalában minden eddigit felül kell múlnia, hiszen a megtett út, elért fejlődésünk ezt meg­követeli. Az eddig megismert felajánlások ezt tükrözik már. A realitások alapos mérlege­lésével, a még meglevő tarta­lékokat is számba véve fo­galmazódnak meg a nagyobb célok. A termelékenység, a hatékonyság fokozásával, a minőség javításával, az eszkö­zök és a munkaidő jobb ki­használásával, a veszteségek csökkentésével, anyag- és energiatakarékossággal, és költségek mérséklésével kí­vánnak- nagyobb eredményeket elérni. Ezúttal a vállalatok, üze­mek vezetői is letették a vok­sot, hogyan biztosítják a fel­tételeket a versenyhez. A si­kernek tulajdonképpen ez az alapja. A munkások lelkese­dése igen nagy erő, és ebben nincs hiány. Számolni kell ezzel az erővel úgy is, hogy csak ott lesz meg a haszna, ahol jobb szervezéssel, anyag- ellátással, műszaki és techno- 1 ógiai feltételekkel párosul, j Esősorban tehát ezen a te­rületen van a legtöbb tenni­való. — A siker attól függ, hogy a vezetők fel tudnak-e nőni ehhez a megnövekedett feladathoz — mondta találóan az egyik munkás, aki panasz­kodott az anyagellátásra, szer­vezési hibákra. Sajnos, ma még elég sok helyen van ok hasonló panaszra. Figyelmez­tető ez a vezetők számára. A legtöbb helyen a felaján­lások azt is tükrözik, hogy milyen technikai fejlesztést biztosítanak, hogyan teremtik meg a verseny feltételeit. En­nek ismeretében a brigádok is felülvizsgálják a korábban megtett ígéreteiket és módo­sítják azokat. Sok helyen ezekben a napokban tartják a műszaki és termelési ta­nácskozásokat, ahol közép­pontba kerül a kongresszusi verseny. Fontos fórum a ter­melési tanácskozás, ahol a munkásoknak és vezetőknek szót kell érteni még sok-sok kérdésben. A vélemények nyilvánítására most talán még nagyobb szükség van, hogy le­hetőleg minden gátló körül­mény felszínre kerüljön és időben gondoskodhassanak , az akadályok elhárításáról. A verseny értékeléséről, a nyilvánosság biztosításáról, az erkölcsi és anyagi elismerés­ről is sok szó esik manapság. Nagyon fontos ez is, mert él­tetője a versenyszellemnek. A versenyző ember megbecsülé­séről van szó és ebben egyre nagyobb és tegyük hozzá, jo­gos az igény. A kongresszusi és felsza­badulási verseny ma az üze­mekben, gyárakban a legfőbb téma. Űj ígéreteket fogal­maznak meg és szervezik a valóra váltást. Lelkesedésben, tenniakarásban nincs hiány. Tettekkel kifejezni a tisztele­tet, köszönteni a párt kong­resszusát, méltóképpen ünne­pelni felszabadulásunk 30. év­fordulóját. Ez a lelkesedés alapja. B. J. Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRBD AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A A EG XXX. EVF., 105. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1974. MÁJUS 8., SZERDA Kfiuetendö kezdeményezés Együttműködés a városi tanács és a Yoián között Az együttműködés eredmé­nyeként jött létre, hogy meg­Hasznos eszmecserére ke- a kisajátítást a legrövidebb rült sor a Salgótarjáni városi időn belül megkezdhessék. Tanács és a Voláű 2-es szá- A helyközi autóbusz-állomás ol'dódik Volán tanműhelyé_ mu Valimat vezetői kozott, pénzügyi fedezetének tiszta- nek é más objektumának A városi tanacs tárgyaló tes- zasa a legutóbbi miniszteri. - . . ,. . , . t.ilmzf nárthlóc a ePlteS1 lS. A Volán tületét Fekete Nándor tanács- a megyei pártbizottság és a elnök, a Volán 2-es számú megyei tanács együttes tár- Vállalatét Szoó Béla igazgató gyalásain rendeződött. A ta­vezette. A tanács és a Volán nács vállalta, hogy az álló- Prre a fél­vezetői napirendre tűzték más kivitelezési költségeinek azokat a fontos témaköröket. 50 százalékát fedezi. Ez azon- amelyek a negyedik ötéves ban konkrét formát azóta sem terv hátralevő időszakaiban öltött. A városi tanács veze- Az át d tt terület he_ várospolitikái es a varos koz- tói sürgetik, hogy a fedezet .» hiztosítia a vállalat lekedéspolitikájával összefüg- tisztázása érdekében a Volán } s,emben levő salgótarjá­gőek. tegyen intézkedést a másik m _____„ ___, 50 százalék fedezet biztosítá­2-es számú Vállalat negyedik ötéves tervében ugyanis sze­repel egy tanműhely megépí­ra biztosított területet átadta az AFIT bővítésére. A váro­si tanács ebben az esetben is A követendő kezdeménve­sa érdekében, mivel ennek él­ni Tervező Építőipari Szövet kezet területét térítésmente­Udvözöljiik a diákszövetség kongresszusát Május 7-től 14-ig Budapesten tartja XI. kongresszusát a Nemzetközi Diákszövetség. Fővárosunkban találkozik het­ven ország nemzetközi diákszövetségének delegátusa, és mint megfigyelő negyven ifjúsági és diákszervezet, vala­mint harminc nemzetközi szervezet képviselői. A tanácsko­zás összegezi majd az 1971-es pozsonyi kongresszus óta történt változásokat, részletesen elemzi a szövetség mun­káját és megszabja feladatait. A fiatalok, a világ minden tájáról összegyűlt diákok azzal a céllal rendezik kongresszusukat, hogy hitelt tegye­nek cselekvő részvételükről a békéért, a biztonságért, az aotiimperialista szolidaritásért folyó harcban. S ahogy az elmúlt nyáron a VIT hármas jelszava volt: béke, barát­ság, szolidaritás, ugyanúgy a diákkongresszus is zászlajá­ra írhatná e szavakat. A kongresszuson az elnökség és a végrehajtó bizottság beszámolója alapján — megvitatják a Nemzetközi Diákszövetség fejlődéséről, szerepéről, törekvé-, seiről szóló elképzeléseket. Napirenden szerepel a haladó nemzetközi diákmozgalom mindennapi céljaihoz kapcsoló­dó gyakorlati program kidolgozása. Foglalkoznak a dia- kok és szervezeteik harcával/ az oktatás demokratizálásá­ért, a diákjogokért, a diákturizmus fellendítéséért, a diák­kultúra és jólét fejlesztéséért. A fő cél az, hogy konkrét akcióprogramot dolgozzanak ki a moszkvai békekongresszuson megfogalmazott elvek alapján. Az akcióprogramot a XI. diákkongresszus záró dokumentumába foglalva hozzák majd nyilvánosságra. Mi, a vendéglátók, örömmel adunk helyet és teret a diákszövetség kongresszusának. Gazdag programmal, kul­turális lehetőségekkel vártuk a fiatalok képviselőit, be­mutatjuk hazánkat, a szocialista Magyarországot, oktatási rendszerünket, diákfiataljaink életét. A rendező bizottság a fővárosban és vidéken egyaránt egyetemlátogatásokat szervezett, baráti találkozókat, filmvetítéseket. múzeum- és színházlátogatásokat. Kívánjuk, hogy eredményes és sikeres legyen a Nem­zetközi Diákszövetség budapesti kongresszusa. (Tudósításunk a 2. oldalon) zés során együttműködés jött döntésétfll függ. hogy az ,utó- sen létre a városi tanács es a Volán 2-es számú Vállalata között. Megállapodtak a töb­bi között abban, hogy a hely­közi autóbusz-állomás kivite­lezésének időben történő el­Az együttműködési megál­lapodásban számos más intéz­busz-állomás kivitelezése 1975- ben befejeződjön. A helyi közlekedés fejlesz- kedést is elfogadtak. mint tése érdekében a Volán 2-es például a helyközi és a helyi számú Vállalat ez év szép- autóbusz-állomás építésénél az , ,, temberében 22 Skoda típusú utazási igények teljes kielégí­^áwfSzanálásokat "Megegyez- autóbuszt állít forgalomba. A tését, vagy azt, hogy még eb- 3 ^zanaasol^aa Skoda autóbuszok üzemelte- bén a hónapban megszervezi _1S'__________.„ „„ tése érdekében a városi ta- a városi tanács Salgótarján n ács és a Volán képviselői város helyi közlekedési terv ezekben a napokban úgyne- vitáját és jóváhagyását. Ab- vezett bejárásokat végeznek ban is megegyeztek, hogy az azokon az útszakaszokon, együttműködésben meghatá- nács az Idegér területén a amelyeken a Skoda buszok rozott feladatok végrehajtá­Volán 2-es számú Vállalat ré- közlekednek majd. A bejárás sának értékelése, a szüksé­szére 80 autóbusz tárolására alapján megállapított és szűk- ges intézkedések megtétele megfelelő területet biztosít, séges útjavításokat — az autó- érdekében a Salgótarjáni vá- ahol a vállalat az üzemanyag- buszok kímélése érdekében — rosi Tanács és a Volán 2-es tankolást is meg tudja olda- a városi tanács még ebben számú Vállalat első számú ni. Ezért a vállalat bejelenti az évben az útépítési üzemé- vezetői negyedévenként talál­az igényét a területre, hogy vei elvégezteti. koznak. lomirányítás nem zavarja az állomás építésének kivitele­zését. A Salgótarjáni városi Ta­Nógrádi műszaki napok A villamos energia és a környezetvédelem Két ellentétes előadás hang- títja az előbb említett terüle- zott el a Magyar Elektrotech- teket, veszélyezteti az energia- nikai Egyesület renúezéséoen ellátás biztonságát és az er- Salgótarjánban, az ÉMÁSZ- dö épségét, székház népművelési termé- Turcsányi István, okleve- ben. Andó Ferenc, az ÉMÁSZ les gépészmérnök, az ötvözet­csoportvezetője „A villamos gyár osztályvezető-helyettese energia és a környezetvéde- a gyár környezetét szennyező lem” című előadásában azt hatásokról és a megszünteté- hangsúlyozta, hogy a villa- sével kapcsolatos műszaki mos energia kezdettől fogva problémákról beszélt. Jelen­szolgálja az embert, ma sem leg négy kemence és négy tudnánk nélküle elképzelni kisebb szennyezőforrás szem­életünket, de az életszínvonal nyezi a gyár és a környezeté­növelése, a kulturált élet- nek levegőjét. Megszüntetésé- mód szempontjából is egyre re a korábbi években is tettek nő jelentősége. Előnye, hogy intézkedést, majd*" a KÖ- tiszta, könnyen szállítható, JÁL és a SZOT munkavédel- könnyen eljut a lakásokba, mi' osztályának határozott üzemekbe, intézményekbe, utasítására hozzákezdtek a nem szennyezi a környezetet, végleges megoldáshoz. Ezt biztosítja a kényelmet. A jö- sürgette az is, hogy a ke- vőben számolni kell azzal, mence mellett dolgozók hogy a villamos energiát fű- 30 százaléka 1969-ben szilikó- tési célokra is nagyobb mér- zisban betegedett meg. A nagy tékben fogják felhasználni, szennyezést mérséklő berende- mint most. Ennek oka: az zésekkel kapcsolatos tervek energiával való fűtés igazodik az első számítások alapján a helyiségek hőmérsékletigé- 20—25 millió forintba kerül- nyéhez. Ehhez azonban az is tek. Tervezési és kivitelezési szükséges, hogy az építőipar hibák miatt a hosszú huzavo- megoldja a lakások jó hőszi- nával elkészült berendezés getelését. Kísérletek folynak hatásfoka messze elmaradt az gépkocsik villamos energiával ígérttől, talán azt is lehetne való meghajtására. A villa- mondani, hogy alig változtat- mos energia felhasználása elő- ta mefí a korábbi helyzetet, térbe került az elektrokémia- Ugyanakkor a beruházás ed- ban, hőkezelési kemencéknél diS már 00 millió forintba és másutt. került. Mivel a gyár vezető­sége nem kapta meg azt a Beszélt arról, hogy me- hatásfokot, amit a tervezők gyénkben 1960-tól napjainkig ígértek, peres útra terelte az milyen mértékben és terüle- egész ügyet Másfél év után teliben emelkedett az energia- a bíróság tesz pontot az ügy fogyasztás, hol és miként végére, eldönti, hogy ki, mi­korszerűsítették a hálózatot, ért és mennyiben felelős. Ez- A vékonyabb vezetékek vas- zeI azonban a levegő szeny- tagabbra való kicserélésével nyezettségét még nem oldotta megnövelték az átbocsátóké- rneg a gyár. A szakértő ré- pességet. Salgótarjánban, Ba- széről született egy javaslat, lassagyarmaton, Szécsényben, Ennek megvalósítása 10—12 Nagybátonyban és Pásztón millióba kerül. Ennyi pénze föld alá helyezték a villamos nincs a vállalatnak. Átmeneti energiát továbbító vezetéke- megoldással próbálja a be­ket. rendezés hatásfokát legalább Megyénkben 1300 kilométer 50 százalékra fölemelni, hogy középfeszültségű vezeték 30 módon jobb mpnkakörül- százaléka erdőn keresztül hú- ményeket teremtsen a dol- zódik. Ez 1600 hektár terüle- gozóknak, csökkentse a gyár- tet jelent. Mivel az erdőgaz- ban ős környékén a levegő daság nem megfelelően tisz- szennyezettségét. Cromiho és Kissinger Cipruson Kedden délelőtt Damasz- kuszból Nicosiába érkezett Andrej Gromiko szovjet kül­ügyminiszter, hogy megbeszé­léseket folytasson Henry Kis­singer amerikai külügyminisz­terrel. Kissinger kedden a déli órákban Tel Avivból ugyan­csak megérkezett a ciprusi fővárosba. Lemondott Brandt Bochkor Jenő, az MTI tu- főn éjféli híradásában a WDR dósítója jelenti: és az NDR nyugatnémet rá­Willy Brandt szövetségi dióállomás, kancellár váratlanul benyúj- * nyugatnémet kormányfő iemondasat . . Gastav lemondását ez alkalommal Heinemann nyugatnemet el­nöknek — jelentette be hét- (Folytatás a 2. oldalon.) Folytatta munkáját az Akadémia közgyűlése Kedden a tudományos ősz- világ népesedési problémái* tályok üléseivel folytatta nak tükrében. A műszaki munkáját a Magyar Tudomá- luclományok osztályának ___ .. ,, . . . ülésén az osztály elnöke sza­n yos Akadémia 1974. évi moj be yffól, hogyan segítik közgyűlése. A kémiai tudó- a műszaki tudományok mű- mányok osztályának ülésén velői a fontos népgazdasági nyolc előadás keretében szá- feladatok teljesítését. Délu- molnak be a hazai analitikai tán a matematikai és fizikai kémiai kutatások helyzetéről tudományok osztályának ülé- és perspektíváiról. Az agrár-, sén a hazai matematikai, fi- az orvosi és a biológiai tu- zikai, számítástudományi és dományok osztályainak csillagászati kutatások fel­együttes ülésén a reproduk- adatait vitatják meg, a gaz- tív folyamatok szabályozásá- dasági és jogtudományi osz- nak aktuális kérdéseit vitat- tályok ülésén pedig a hazai ják meg a részvevők. Az társadalomtudományi kuta- ülésen elhangzó tíz előadás tások szakmai irányításának, keretében olyan időszerű té- ellenőrzésének és a tudo- mák kerülnek napirendre, mánypolitikai irányelvek tár- mint a családtervezés és a sadalomtudományi kutató - népességszabályozás, illetve sokban való érvényesítésének azok orvosi problémái, vala- aktuális kérdései kerültek mint népesedéspolitikánk a napirendre. (MTI) Korszerű gépek mellett dolgoznak Mátranovákon, a Ganz-MAVAG hidakat készítő gyáregységében. Kezet Ferenc automatikus vezérlésű lángvágó gépen dolgozik, havi kereste 2000 forint fölött van — kulcsár felv. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom