Nógrád. 1974. május (30. évfolyam. 100-125. szám)
1974-05-18 / 114. szám
Fe’íegvár a balassagyarmati homokon Export a világ minden tájára Kongresszusi munkaverseny .. ........... .k,e.k. r"ir\°®éSév®}- ,C®ak A szakszervezeti bizottságon gyár valamennyi dolgozójá- sés nem fordul elő. A kábrt® lbl tud?,y a. DSlBMagyarma- pattermann János, szb-titkár- hoz. Az Április 4. brigád vál- dobok javítási költségét mln’A kábelgyárban tett NÖG- RÁD-nap során találkoztunk az egyik osztrák cég képviselőiével. Riportalanyunk szívesen nyilatkozott, csak arra kért, cégének nevét ne említsük. Elzárkózott az elől is. hogy az ő nevét leírjuk. Mi eleget teszünk ezeknek a furcsa kéréseknek, de leírjuk, amit mondott: — Ez a gyár négy év alatt rendkívül sokat fejlődött. Én már régen járok ide, ismerem a balassagyarmatiak termékét, világszínvonalon áll. Cégem rendkívül elégedett az innét szállított szabadvezetéMiért rongálják ? Tiszta, rendes a kábelgyár dolgozói részére biztosított fürdő. Naponta többször takarítják, hogy otthonosan érezzék magukat a dolgozók. Mindenkinek külön szekrénye van, abban tartja munka-, illetve utcai ruháját. Arra is gondoltak, hogy a dolgozót a külfcő hőmérséklet ne zavarja. Zárt folyosón közlekednek a hatalmas munkacsarnok, s a fürdő, illetve az öltöző között. Az építkezésnél gondoltak mindenre. Néhány magáról megfeledkező ember azonban nem gondol arra, hogy az öltöző és fürdő felszerelése mennyibe kerül. Rongálják a felszereléseket! A fürdőben például nyolc tusoló áll a dolgozók rendelkezésére. A nyolc közül már csak egyen van rózsa, a többiről szőrén- szálán eltűnt. így a tusolok nem szórják a vizet! A fürdő is a közösségé, a miénkről van szó. Védjük jobban a közösség vagyonát! E rövid nyilatkozat után 95 százalékot. Elmondotta azt és javított kábeldob miatt a térítésmentes véradásban, felkerestük Kenyeres Géza- *s’ llo§y kibontakozóban van termeléskiesés ne legyen. Vál- hogy a brigádnak csak szer- nét a vállalat gazdasági ve- a Párt XI- kongresszusa tisz- lalták, hogy munkaidőn túl és vezett dolgozó lehet a tagja, zetőjét Az" export iránt ér- leletére kezdeményezett mun- szabad szombatokon 100 óra Az Április 4. Szocialisia . deklódtünk. ' ‘ ‘ kaverseny. A dobgazdálkodás társadalmi^ munkában külön- Brigád felhívásához eddig a Április 4. Szocialista Brigád- fele meretu fa kábeldob javi- . .... — Exporttevékenységünk ja, amelynek Jónás Vilmos a tását elvégzik. A brigádban 8>'ai' 5 kollektívája, bugacija rendkívül kiterjedt. Míg 1970- vezetője, felhívással fordult a igazolatlan hiányzás, vagy ké- csatlakozott! ben, alig indulásunk után mintegy huszonkilencmillió _ _ 0 ^ értük ÄS SSiÄ Szakmunkásképzés addig az elmúlt évben már csaknem 192 millió forint ér- Az országban működő szak- dekeltté teszik a munkásokat minden fiatalnak, de sok- n téket bonyolítottunk le munkásképző intézetek listá- a tanulásban, hiszen több még maguk sem döntötte..: exportra. Termelésünk 52,5 ján egy idő óta nem szerepel mint egy forinttal emelkedik mennek, vagy maradnak. E százalékát szállítottuk kül- a kábelgyártó szakma. Oly- az órabér, amint valaki szak- ért nem akarnak szakmunföldre. Szállításunk eljut a annyira speciális, és a'többi munkás. kásképzésben részt venni. P' Szovjetunióba, a Vietnami szakághoz képest oly kevés Hogy ősztől a tanulók több dig annak a tízegvnéhárv Demokratikus Köztársaságba, emberre van szükség, hogy a mint fele miért hagyta abba munkásnak, aki most szaa- Jugoszláviába, Romániába és központi oktatás lehetetlen, a tanfolyamot? Nehéz erre munkás-bizonyítványt kap, a a Kínai Népköztársaságba. A Ezért a kábelművek gyárai- választ kapni. Igaz, hogy a jövőben többszörösen megte- kapitalista és fejlődő orszá- ban vállalaton belüli tanfo- gyár nagy lehetőséget ad rül a tanulás, gok szélesebb skálát mutat- lyamokon képezik a szaknak: Svédország, Finnország, munkásokat. wr •• •• . ^ . r r . Norvégia Hollandia, Jordá- Tavaiy ősszel Balassagyar- HOSSO/ICÍ U Se&ilSédért ma. Afganisztán, Burma, mat0n is megindult az okta- 9 9 Malta, Dánia Nyugat-Német- tás. 35_en jelentkeztek tanul- Ba1ba kerüit a kábelgyár a kölcsönadásával’ A kohászati ország, Izrael, Líbia, Liba- n; Most 14-en vannak pedig Kerult a kábelgyár a Koicsonadasava,. a aonaszat non Tanzánia ifonoa Pa “ ' ,°v., . V i „ Törökországba irányított réz- üzemekben megértettek a kenőn, 1 anzama, Kenya, Pa- a másfél eves tanfolyam h , k ,_állíh5cánái Ax ex- rö szót Fev csomaeolóeéDet kisztan, Ausztria es ebben az „evanolvan értékű szakmun- huzalok szállításánál. Az ex ro szót. Egy csomagoiogc.pt c évhen Olasznrxz íe Fnnrii ugyanolyan eueiui SZUK.I11UU portra szant mmtegy 15 U00 azonnal felújítottak, s azt leország Törökország Irorszá" kás“bizonyítványt ad, mint köteget kézzel kellett volna szállították Balassagyarmatra, szerénél az exportlistánkon — bármely más szakmában, csomagolni, ami napi nyolc- — szinte teljesen térítésmensorolf Kenyeredé Ezen kívül anyagilag is ér- tíz ember munkáját „emész- tesen Ezzel a segítséggel a tette volna fel hosszú időn kabelgyariak élőmunkát ta- keresztül. A török export ha- karítanak meg, s határidőre táridőre történő teljesítéséért'szállítják a török exportdt. a kábelgyáriak a Salgótarjáni ... Kohászati Üzemekhez fordult: Köszönet a kohászati uze- segítsenek egy csomagalógép meknek a gyors segítségért! Harkpvból jöttünk Lakás a munkásoknak A Magyar Kábel Művek balassagyarmati kábelgyárának vezetősége azért, hogy mielőbb kialakítsa törzsgárdáját, rendkívül sokat tesz. csakhogy munkásai, műszaki dolgozói részére biztosítsa a városban való letelepedést. Lakásokat vásárol! Az elmúlt négy évben — 1970-től összesen 24 dolgozó részére csaknem 1.6 millió forint értékben vásárolt lakást a városi tanácstól. Az új lakástulajdonosok közül 17 fizikai dolgozó. Az idén folytatják a korábban megkezdett és jól bevált módszert. Csupán ebben az évben 28 dolgozó részére — közülük 26 (!) fizikai — vásárolnak lakást egymillió forint értékben. Ügy tervezik, hogy jövőre újabb 20 dolgozónak biztosítanak lakást, kényelmes otthont. Erre 800 000 forintot biztosítottak. Újítanak a dolgosok Fiatal gyárnál is lehet újat kitalálni, termelési folyamatokat, gépeket korszerűsíteni. Ezt bizonyítja a kábelgyár esete. Alig a gyár indulása után 1971. január 1-től, 1974. március 31-ig 57 újítási javaslatot nyújtottak be. Ebből 29 javaslatot fogadtak el. Az újítási díj címén kifizetett összeg meghaladja a 152 000 forintot. Még érdekesebb az újítások biztosította megtakarított összeg alakulása. Ez a szám csaknem 4,4 millió forint! Segítség a rászorulóknak A kábelgyárban is vannak olyan dolgozók, akik szociális helyzetük miatt segélyeket kérnek a vállalattól. A termelékenység, a termelés növekedése lehetővé teszi, hogy évről évre több rászorulót segélyben részesítsenek. A számok is ezt bizonyítják. Míg 1971-ben 36 dolgozó részére 19 800, addig 1972-ben már 62 dolgozónak 27100 forintot fizetek ki. A tavaly kifizetett 41 300 forintot 95 dolgozó között osztották szét. Könyvtár a gyárban n.i irodaépület második emeletén található a gyár könyvtála. Gyakran nyílik az ajtaja. Mészáros Ágnes, a könyvtár vezetője készséggel beszél a könyvtár munkájáról. — Több mint kétezer kötet könyv található itt. Ebből hétszázötven szépirodalmi, a többi műszaki könyv. A beiratkozott olvasók száma jóval meghaladja a kétszázat. A könyveken kívül tíz hazai, és öt külföldi szaklap, továbbá hárbm napilap, és több politikai folyóirat jár a könyvtárba. Mozgalmas az élet. Rendszeresen rendezünk kiállításokat, dolgozóink érdeklődésének megfelelően. Most például dr. Ember La- josné, nyugdíjas tojásfestő asszony kiállítását rendeztük meg. Cászár Ferenc, és felesége nemcsak azért érdekes emberek, mert mindketten a gyárban dolgoznak. Vagy két hónapja jöttek haza Balassagyarmatra a Szovjetunióból, ahol a férj ösztöndíjasként öt és fél évig tanult. Egyedül ment Harkovba — és Natasával jött vissza, aki már jól beszél magyarul. — Húzógépen dolgoztam eddig, pár napja kerültem a kemencéhez — mondja Császár Ferenc. — Később megismerkedtem az összes technológiai folyamattal, s végül ugyancsak a technológiával foglalkozom, elméleti szinten. — A műszaki osztályon dolgozom, átmenetileg — Natasa kicsit keresgéli a szavakat —, majd a laborban lesz munkám. Nemsokára lakást kapunk! ' A kollégák hozzáteszik, hogy most a nyírjesi vállalati üdülőben laknak, szükségmegoldásként. — Nagyon tanulom a nyelvet. Könyvet, újságot olvasok. Ősszel pedig haza szeretnék látogatni. Nem nagy a táiiolság, ezer kilométer talán? Azután az édesanyám jön hozzánk, hogy meglássa: hogyan élünk, megtaláltam-e a helyem ebben az országban, ebben a városban, és ebben a gyárban. Egy as alapítók közül Harsányi István a kábelgyár egyik legrégibb dolgozója, a „földfoglalók” közül való. — 1968-tól vagyok itt, másfél évig a budapesti gyárban tanultam. Négy éve jöttünk vissza, egy esztendeig húzógépmunkásként dolgoztam. Azután művezető lettem. Még 1970-ben kaptunk lakást a vállalattól. Ha tanultam, és lakást kaptam — már elég ok arra, hogy szeressem a munkám, de úgy igaz, hogy kezdetben is érdekelt a szakma, s abban az időben nem is nagyon lehetett válogatni a munkalehetőségek között. — Most csoportvezető vagyok. Túlóra nélkül 3500 forint a fizetésem. Járok művezetői tanfolyamra, szeptembertől szeretnék a kétéves, magasabb szintű oktatásban részt venni. Nemcsak anyagilag, de erkölcsileg is sokat jelent ez a tanfolyam. Megtanulunk az emberekkel bánni! S ha ezt igazán megtanulom — nem könnyű — azt szeretném elérni, hogy minden fiatal úgy tanuljon, ahogy mi, az alapítók annak idején Budapesten. Cs ú es res et ő& éget választ íznak A jövő hónapban csúcsvezető», g-t választ a gyári KISÍ!. Négy alapszervezetre tagolódik az egység. A három műszakból nehezen lehet egyszerre összeszedni a tagokat, egy gyűlésre például. A négy alapszervezetben viszont úgy osztják el a tagokat, hogy időbeosztás, munkanely — üzemi, vagy irodai — lehetőleg egybeessen. Ez segít a tagfelvételben is, hogy több üzemi fiatal kérje felvételét. Igaz, a Az oldali (issz'’á,M*f'tla: Somogy vári László. Fotó: Kulcsár József. 30 éven aluliak közül vagy 50-en abban a községben KISZ-tagok, ahonnan bejárnak. De a gyarmatiakat „meg kell fogni”. Például az ifjúmunkásklubbal, ahová idősebbek, és nem KISZ-tagok is bejárhatnak. Most 117 KIS^-tag van. Ez viszonylag kevés, de nagy a szerepe ebben a fluktuációnak. Lehet, hogy mire valakit „megnyernek”, foglalkoznak vele, s mire KISZ-taggá válhatna — veszi a munkakönyvét. Az alapszervekre való bomlás abban is segíthet, hogy a kisebb létszámú egysegekben jobban tudjanak foglalkozni külön-külön is a fiatalokkal. Erősödő paris ser vezet Csakúgy, mint a gyár. fia- munkás. Üjabb három kérel- tal a pártalaoszervezet is. met hagyott lóvá a vezetőség, 1970 tavaszán 16 taggal ala- s taggyűlés elé terjesztik. Jó- kult. négy év elmúltával már nás Zoltán villanyszerelő, 57 tagot számlálnak. A párt- Gyurovics József lakatos, és tagok ,60 százaléka fizikai Nagy Ferenc II. dróthúzó ve- munkás. 25 százaléka pedig heti át — döntés után — műszaki értelmiségi. párttagsági könyvét. Az elmúlt négy év alatt 19 párttagot vettek fel az alap- Az alapszervezetben egvéb- szervezetnél. Legtöbb fizikai ként az átlagéletkor 32 év. 20 eser forint jutalom A szerződés, melyet a gyári KISZ-esek kötöttek a Balassi gimnáziummal, egy általános iskolával, óvodával, az úttörőházzal — társadalmi munkára vonatkozik. Érvényes a társadalmi ünnepek közös rendezésére, ezeknek az intézményeknek a patronálá- sára, még arra is. hogy amikor egy hete úttörők jöttek vasat gyűjteni, minden hulladékot segítettek összeszedni. Ezért nem véletlen, hogy a KISZ-esek most kaptak 20 ezer forintot Budapestről, a társadalmi munka honorálására. Egyébként már a helybeli gazdasági vezetőktől is kaptak jutalompénzt, ezt általában közös kirándulásokon használják feL NÓGRÁD — 1974, május 18., szombat 5