Nógrád. 1974. április (30. évfolyam. 77-99. szám)
1974-04-14 / 86. szám
Iíjúrági parlament Sütőipar5 síküveggyár ötven küldött jelent meg a megyei Sütőipari Vállalat központi irodaházának kultúrtermében, hogy a vállalat üzemeiben dolgozó több mint 260 fiatal képviseletében részt vegyen az első ifjúsági parlamenten. Lécz László, a vállalat igazgatója értékelte az ifjúsági törvény végrehajtására készült vállalati intézkedési tervet, s annak megvalósítását. A vállalat minden második dolgozója fiatal, helyzetük javítására az elmúlt évek tükrében több területen jelentős előrelépésről számolhatott be az igazgató. A béremelések és a jutalmazások elbírálásánál például az értékelés alapja a fiatalok esetében nem az eltöltött évek száma, hanem a végzett munka. Nagy súlyt helyez a vállalat a fiatal dolgozók szakmai és politikai képzésére. Évente 20—25 szakmunkástanuló van a vállalatnál, a szakmai és politikai iskolákban pedig a fiatalok 20 százaléka gyarapítja ismereteit, szélesíti látókörét. A lakásfejlesztési alapból támogatják a fiatalok lakáshoz jutását, tavaly például hatan kaptak ehhez anyagi támogatást. A jövőről szólva a vállalat igazgatója ígéretet tett arra, hogy a gazdasági vezetés továbbra is kiemelten kezeli a fiatalok érdekeit érintő kérdéseket. A kollektív szerződés módosításánál is már egy sor új kitétel képviseli a fiatalokat. Tartalmazza a szerződés például a KlSZ-kitüntetések- hez kapcsolódó, a leszerelt tisztes vagy tiszthelyettes katonáknak járó jutalomszabadságot, a lakásfejlesztési alapból biztosított további támogatás mértékét. A gyárrészlegenként megtartott ifjúsági parlamentek 64 küldöttje vett részt a síküveggyár parlamentjén, a Mikszáth Kálmán Művelődési Házban. Az ifjúsági törvény végrehajtásának gyári tapasztalatairól Juhász Gyula igazgató adott számot a fiataloknak. Elmondta többek között, hogy a gazdaságvezetés meszszemenően segíti a fiatalok tanulását. Tavaly a gyár min dán ötödik dolgozója tanult; hetven százalékuk fiatal. A gyár fenntartásával működő dolgozók gimnáziumában 160 an tanulnak, s rendszeres a szakmunkásképzés is. Törődik a gyár a lakásgondok megoldásával. 1976 közepéig százan kapnak lakást, en nek anyagi fedezete már most biztosított. Dicsérő szavakkal szólt az igazgató az ifjúsági brigádmozgalomról. Több mint 300 fiatal vesz részt a brigádmozgalomban. De elmondta azt is, hogy a fiatalok bátrabban éljenek az újítómozgalom nyújtotta lehetőségekkel,' s jobban használják ki a véleménynyilvánítás számtalan fórumát. A gyárigazgató beszámolója után 35 fiatal kérdezett, mondott javaslatot. Véleményük figyelembevételével a síküveggyár átdolgozza az ifjúsági törvényre tavaly készített vállalati intézkedési tervet, hogy az egy esztendő múltán esedékes számonkérésnek valósabb, reálisabb alapja legyen. Bessenyei Pál—Vendel Lajos A vezető gárdánál kezdték.., Következnek a művezetők és csoportvezetők Szigorú intézkedések a balesetek megelőzéséért A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben nagy figyelmet fordítanak a balesetek megelőzésére, a dolgozók egészségesebb, és korszerűbb munkakörülményednek megteremtésére. A balesetmentes munka személyi' feltételeinek biztosítását a gyár vezető gárdájánál kezdték. Nem kis figyelem kísérte a gyéirészlegvezetők, főosztályvezetők, gyárrészlegi főmérnökök biztonságtechnikai vizsgára történő felkészülését. A biztonságtechnikai vizsga szigorúságára és komolyságára jellemző, hogy egy-két vezető beosztású dolgozó csak a második nekirugaszkodással, pótvizsgával tudott megbirkózni a széles körű biztonságtechnikai ismereteket igénylő anyaggal. Végül is a gyár 56 vezető beosztású dolgozója sikeresen létedé a biztonságtechnikád vizsgát. Ez azonban csak az első lépés volt, mert a közeljövőben minden üzemvezetőnek és csoportvezetőnek tanúságot kell adni a munkavédelmi rendszabályokban való jártasságukról. A gyár vezetői felmérték a feladatokat a munkavédelem területén. Megállapították, hogy különösen sok a tennivaló még az anyagmozgatásnál, és a rakodásnál. Súlyos hiba, hogy a vasúti forgalom tolató személyzete gyakran nem körültekintő és nem biztosítják az átjáróikat. De sok probléma fordul elő a targoncák üzemeltetésénél' is. Nem ritka eset, hogy targoncákon szabálytalanul embereket szállítanak, vagy a gondtalan rakodások miatt lehulló áruik sérüléseket okoznak. Gyakori fegyelmezetlenség tapasztalható a párban végzett rakodó- munkáknál is. A rakodás fázisait nem hangolják megfelelően össze, és így az egyik dolgozó a másiknak sokszor okoz baleseti veszélyt. Sajnos, a gépi megmunkálásoknál és szereléseknél bekövetkező balesetek száma is stagnál. Az elmúlt időszakiban többször fordult elő baleset rossz szerszám használata miatt is. De a védőfelszerelések használatánál sincs minden rendben. Andió László huzalműi dolgozó például a savlefejtésnél mulasztotta el a védőeszközök használatát és ennek .következményeként közel egy éve beteg. Danyi Gyula 4. acélöntödei dolgozó, a bakancs használatának elmulasztásáért szenvedett balesetet. De a gőz- és gázvezetékeknél előforduló szabálytalanságok i6 gyakran okoztak égési sérüléseket. Nyugtalanítóan gyakran forÉvente 5-6 milliárd forint kárt okoz a gépkocsik rozsdásodása A tavasszal megélénkülő autóforgalomban gyakrabban látunk a gépkocsik lemezein átütő rozsdafoltokat.. A tulajdonosok pedig bosszúsan veszik tudomásul, hogy az alig hároméves kocsijukon egy sái-védő cseréje több mint ezer forintba kerül. Sokan gondolkoztak már azon, hogyan lehet megelőzni ezeket a korróziós károkat? Ma már egyre gyakrabban emlegetett tárna a gépkocsik korrózióvédelme. Jelentősége egyre nagyobb lesz. hiszen már napjainkban csaknem félmillió személygépkocsi fut a magyar utakon és ez a szám a következő 6—8 év alatt megkétszereződik. Félmillió — átlagosan 80 ezer forint értékű — gépkocsinál a korrózióból keletkezett kár hat év alatt kb. 8-10 ezer forint, vagyis megközelítően, a gépkocsi árának 10 százaléka. Ez éves szinten mintegy 5-6 milliárd forint kárt jelent a népgazdaságnak. A gépkocsik rozsdásodása csökkentésének legjobb módszere, ha a korróziónak leginkább kitett alvázat és a belső üreges felületeket ellátják korróziógátló bevonattal. Ilyen korróziós kezelést több helyen is végeznek ma már Budapesten és vidéken egyaránt. A korrózióvédelem az új kocsiknál a leghatásosabb. Ekkor ugyanis az üregekben még nem indult meg a rozs- dásodás. így még a tiszta felület vonható be a védő anyaggal. A belső felületek gyári védelme csekély, mindössze egy-két réteg alapozó fedi a felületeket. Ez a gyenge bevonat is sok helyen megsérül az összeszerelésnél, például a kötőelemek meghúzásánál. Négy-hat évvel meghosszabbíthatjuk a gépkocsi élettartamát, ha időben végeztetjük el a korrózióvédelmet. NÓGRÁD — 1974. áprih's 13., szombat dúl elő baleset aiz emelőberati- dezések lezuhanásából, amely a munka felületes megszervezéséire és a szükséges ellenőrzés hiányára utal. A meleg munkahelyi baleseteknél is némi emelkedés tapasztalható, ami főleg a kovácsüzem vezetőit és dolgozóit figyelmezteti. A balesetek megelőzése és a dolgozók egészségének megóvása a termelőmunka minden szintjén nagyobb figyelmet és körültekintést követel. Éppen ezekben a napokban egy sor intézkedést foganatosítanak, ami a balesetek megelőzését szolgálja. Molnár József, a kovácsoló gyárrésaieg vezetője külön munkavédelmi utasítást adott ki, amelyben kötelezte az üzemvezetőket és művezetőket, hogy egy hónap leforgása alatt minden egyes dolgozóval 10 perces személyes beszélgetést folytassanak a balesetek megelőzése érdekében. A beszélgetés tárgya a gépek biztonsá gos kezelése legyen. Ennek keretében ki kell térni a védőeszközök és kéziszerszámok helyes használatára, az előírás szerinti technológiák betartásának feltételeire, sőt a dolgozó családi körülményeire is, amely a dolgozók hangulatát és idegállapotát ;s befolyásolja. Újszerű ez a közeledés a munkavédelmi feltételek irányában, miért a művezető minden dolgozójánál] toülön-külön ismereteket szerez a munkatársi kapcsolatokról, a személyes üzemi magatartásról és a termelés egyéb biztonságos feltételeiről. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben azt remélik, hogy a munka- és egészségvédelemnek széles alapokat teremtenek személyi és anyagi vonatkozásokban is, s ez meghozza a maga konkrét eredményét az ember védelmében. A balesetek megelőzésére való törekvés a legnemesebb emberi gesztus, az egyén és a társadalom számára egyaránt kamatozó. Orosz Béla A Híradástechnikai Anya gok Gyára romhányi gyáregysége felvesz: VILLANYSZERELŐ. LAKATOS, ELEKTROMECHANIKAI MŰSZERÉSZ. SZERSZÁMKÉSZÍTŐ Továbbá felvesz: női mun kaerőt betanított munkára Jelentkezni lehet: Romhány, Kossuth út 70. Kép az Ejnye, Cecília című zenés vígjátékból. (Április 14. vasárnap, 20.05-kor a tv-ben.) Mit lehet kapni és mit nem? Kereskedelmi ellátás Szirákon — Mit szeretne látni a falu korszerű vegyesboltjában? — kérdeztük Kisbágyon főutcáján Gyene Miklósné háziasszonyt. Így válaszolt: — Élelmiszerből jó az ellátás. Műszaki cikkeket Szirá* kon vásárolunk. Viszont hiányolom, hogy cipőt helyben' nem lehet venni. — Miért nem kapható cipő Kisbágyonban — kérdeztük Szirákon Kiss Istvántól, az ÁFÉSZ kei-eskedelmi és termeltetési főosztályának vezetőjétől. — Kis boltban kevés árukészletet tartani nem érdemes. Viszont, ha sokat raktározunk. akkor sok lesz az elfekvő készlet. Korábban árusítottunk Kisbágyonban, de nem vált be: még 1956- ban gyártott cipőt is vissza kellett vennünk! Árusítunk Bujákon, Szirákon. és Palotáson. tehát nem kell mesz- szire menni, ha valaki lábbelit kíván vásárolni. A fogyasztási szövetkezet 12 faluban és két tanyán ősz- szesen 32 kiskereskedelmi boltot üzemeltet. Ezek zöme vegyesbolt, ahol élelmiszer mellett vegyiárukat, különböző iparcikkeket is lehet kapni. A nagyobb községekben — Szirák, Palotás, Kiálló — szakosított boltjaik vannak. önálló iparcikk- tej- és kenyérbolt is a lakosság rendelkezésére áll. A fogyasztási . szövetkezet szakemberei szerint leginkább az ABC árusítási forma vált be a környéken. — Az ötéves terv hátralevő időszakában milyen fejlesztési elképzeléseik vannak — kérdeztük még Kiss Istvántól. — Eget rengető dolgokra a hátralevő hónapokban már nem számíthatunk. Az igazság az, hogy sok a korszerűtlen boltunk. Az ötéves terv fejlesztési keretének zömét a bujáki ABC-árúház, és a kisbágyoni vegyesbolt felépítése kimerítette. Ezek az egységek 6zópek és korszerűek. A hátralevő időszakban az ellátás szintjét kívánjuk tartani. Gépeket, berendezéseket vásárolunk. Az idén raktárak bővítésére 400 ezer forintot költünk: Va- nyarcon, Szirákon, Kálión és Palotáson. Az ügyvitel gépesítésére is jelentős ősz- szeget fordítunk. Július 1-től a falusi kiskereskedelemben is bevezetik a 44 órás munkahetet. Ez a sziráid ÁFÉSZ-nél 80 kiskereskedelmi és 40 vendéglátó dolgozót érint. Mellettük az apparátus, a kivarróüzem, és a szállítók is csökkentett munkahétben dolgoznak, ösz- szesen több mint 300 dolgozót érint kedvezően a '44 órás munkahét bevezetése. De milyen lesz ezután az ellátás színvonala? Erre a kérdésre Kiss István így válaszolt: — A színvonal nem csökkenhet. A nyitvartartási időt csak olyan településen rövidítjük, ahol több hasonló üzlet áll rendelkezésre. Ezek nyitva tartását összehangoljuk. A többi egységnél munkaszervezésit hajtunk végre. Több dolgozót alkalmazunk, váltakozva .állnak munkába. A fogyasztási szövetkezet dolgozóinak öröme egyöntetű. A korábbi években sokan szabadságukat sem tudták kivenni. Nyártól ez nem lesz gond. és az ÁFÉSZ ti- szaőrsi üdülőjében többen pihenhetnek. — Az ellátásban sok múlik azon. hogy milyen a kapcsolatuk a nagykereskedelmi vállalatokkal. Erről a vásárló keveset tud. de saját bőrén érzi, ha valamit nem tud megvenni. — A forgalom 32 százaié* kát a FÜSZÉRT-en keresztül bonyolítjuk le. A kapcsolat jónak mondható. A VASÉRT viszont — mert ő is keveset kap — nem tud elég fürdőkádat. vívezeték-szerelvényt,’ idomvasakat a rendelkezésünkre bocsátani. Rendszeres hiánycikk volt a kerítésdrótfonat. Vettünk két kötőgé* pet, az alapanyagot Salgo* tarjánból kapjuk. Igyekszünk a hiánycikkek körét egye 3 ' inkább szűkíteni. r. i. Hatvankét hangverseny a „Prágai Tavaszon1 A „Prágai Tavasz” nemzetközi zenei fesztiváljának idei műsorában 62 hangversenyt rendeznek. A május 12 és június 4 között Csehszlovákiában dobogóra lépő együttesek között találjuk a Budapesti Filharmonikusokat, az Amsterdam! Concertgebouw zenekarát. a Londoni Royal Philharmonic Orchestrát és a Drezdai Kreuzchort: a fellépő külföldi művészek között lesz Peter Schreier és Gisela Mav. Az idei fesztivál „újításai™ közé tartozik, hogy a „Prágai Tavasz” két hangversenyét nem a Csehszlovák Szocialista Köztársaság fővárosában, hanem Kladnóbam és Pribramban rendezik. A Magyar Kábel Művek Balassagyarmati Kábelgyára pályázatot hirdet 2 fő technológust (gépészmérnök, vagy hosszabb gyakorlattal rendelkező gépésztechnikus); 1 fő dobgazdálkodási osztályvezető (közgazdász, vagy hosszabb gyakorlattal rendelkező műszaki szakember); I fő belső ellenőr (közgazdász, vagy mérlegképes könyvelő); 1 fő üzemszervezö • (mérnök-közgazdász, vagy üzemmérnök); 3 fő kompresszorkezelő (kompr. kéz. vizsgával rendelkező) és több fő, nagyobb gyakorlattal rendelkező géplakatos munkakörök betöltésére. Illetmény a kollektív szerződés szerint. A pályázatot részletes önéletrajz csatolásával Kábelgyár, 2661 Balassagyarmat címre kérjük postázni. VOLÁN 2. sz. Vállalat Salgótarján, felvételre keres ADMINISZTRATÍV MUNKAKÖRBE ÉRETTSÉGIVEL, VALAMINT GYORS- ÉS GÉPÍRÓI KÉPESÍTÉSSEL RENDELKEZŐ DOLGOZÓKAT. Munkaidő-kedvezmény, fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a vállalat saei mélyaeti és oktatási osztályán.