Nógrád. 1974. április (30. évfolyam. 77-99. szám)
1974-04-25 / 95. szám
NŐGRÁD VENDÉGE VOLT.. Szendrei Karper László Gitárral cserélte fel az ősi hegedűt „A gitár nem egyszerűen hangszer, hanem teljes zenekar, csak nálunk sokkal tökéletesebb, finomabb lények számára’’. Az idezet valamelyik világhíres gitárművész, talán Villa-Lobas szájából hangzott el, s hogy nem elfogultság szülte, arról mindenki meggyőződhetett, aki a Filharmóni bérletsorozatának utolsó hangversenyét Salgótarjánban végighallgatta Kamarahangverseny volt ez a javából — sajnos, a nézők számát tekintve is —. a pódiumon két előadóművész: az énekes Ágay Karola, és a gitárművész, aki a dalokat is kísérte, Szendrei Karper László. A művész játéka két téves felfogást cáfolt meg egyszerre. Nevezetesen azt, hogy a gitár „könnyű” hangszer, és azt is, hogy csak kíséretre alkalmas. A hatásos kíséret mellett olyan virtuóz játékot hallhattunk, mely minden nézőt lenyűgözött. A hangverseny után Szendrei Karper László válaszolt néhány kérdésre. — Bár a történelem során előfordult olyan népszerű — ma talán popmuzsikusnak neveznénk. — előadó,- mint Tinódi Lantos Sebestyén, és volt olyan virtuózunk is, mint Bakfark Bálint, eltekintve a fiatalok között az utóbbi tizenöt évben előretörő és azóta újra lanyhuló gitárhullámtól, nem túlságosan népszerű ez a hangszer nálunk, ön hogyan adta rá a fejét, hogy gitározni kezdjen? — Mint minden gyerek, én is szülői „indítással” kezdtem. Apám hétéves koromban beíratott. Ennek már harmincnégy éve... Persze nem akkor lettem gitáros. Sok mindent meg kellett tanulnom, amíg valóban elfogadottá tudtam tenni a hangszert. Sokan idegenkedtek, nem ismerték el JPz önálló létjogosultságát. Nemcsak Magyar- országon, de még a hangszer őshazájában, a latin országokban sem mindig értékelték kellően a gitárt. — A köztudat azt tartja, a magyar népdalokhoz nem illik a gitár, távol áll a népzenétől, ezért nem is honosodott meg nálunk. A hangversenyen ön bebizonyította, hogy lehet népdalokat is kísérni ezzel a hangszerrel. — Nem érthetek egyet az ilyen és ehhez hasonló nézetekkel. Minden népzenében vannak pengetős hangszerek, így egyiktől sem idegen a gitár. A legtöbben azonban nem veszik figyelembe, hogy a különféle népek dalait stílszerűen úgy kell előadni, mint ahogyan annak a népnek a saját hangszerén szólal meg. Nem szabad „elspa- nyolizálni” a kíséretet, mert jóllehet a hangszer náluk vált tökéletessé, az ő zenéjük valóban nem illik bele minden folklór összképébe. Ez elsősorban technikai kér. dés a gitár esetében, mely különben a játék szempontjából az egyik legnehezebb hangszer. — Talán észrevette az első sorban ülő hosszú hajú fiúkat, akik a városban működő könnyűzenét játszó zenekarokat „képviselték”. Mi a véleménye az egy-két akkorddal úgymond barbalizá- ló zenekarban, vagy magányosan, esetleg az utcasarkon pengető fiatalokról? — Véleményem szerint minden olyan törekvés, amelynek következtében nő a muzsikálók száma, előrelépés. Ezek a fiatalok a maguk szintjén értői a muzsikának, ezt mutatja az is, hogy eljönnek a hangversenyre, és szerintem értékelik amit hallanak, Egyetlen kifogásom, a mai könnyűzene ellen a hangerő. Van egy bizonyos határ, ami fölött az emberi fül már nem tud igazán érzékelni. Úgy is mondhatnám, van egy „embermóretű" hangerő, amihez nincs szükség erősítőre. Más a helyzet persze, ha egy stadiont keli „behangosítani”. Sokan tapasztalhatták, hogy egy szál gitár milyen jó hangulatot termethet egy kisebb vagy nagyobb társaságban. Hogy ennél jóval többre képes, ha értő kézbe kerül, azt most kezdjük megtanulni. A megye zeneiskoláiban sok fiatal tanulja a húrok pengetésének fortélyait. Ha nem is érik el ezek a növendékek a virtuozitásnak azt a fokát, amelyet Szendrei Karper László jóvoltából a hangverseny közönsége megismert, reméljük, hogy sok kellemes órát szereznek kisebb társaságuknak, pódiumra kerülve a közönségnek, és egyre nagyobb tábort ennek a sokoldalú hangszernek. — gáspár. — A helytörténeti kutatás érdekében Levéltári részleg Balassagyarmaton A levéltár történeti vagy valamilyen más érték alapján megőrzésre érdemes iratok gyűjtőhelye, és egyben azok tudományos feldolgozásának felelős intézménye is. A laikus talán nem is hiszi, hogy mennyi aprólékos és gondos munkát követel a gyűjtés és rendszerezés, az, amíg egy-egy intézmény, gyár, hivatal vagy szervezet ömlesztve beérkezett irathalmazéból a levéltárosok, a tudományos kutatók, vagy az éppenséggel csak az egyszerű, kíváncsi érdeklődők számára áttekinthető, céltudatosan felhasználható anyagot formálnak. A levéltár ősrégi intézmény. Fontosnak tartott irataikat már az ókori keleti népek, egyiptomiak, görögök, rómaiak is megőrizték. Mert jogi, vagy más meggondolásból később is szükség volt rájuk. Aztán, a tudósok, a történészek ezekből az iratokból hámozták ki és rakták össze a múlt, az emberiség múltjának történetét. Nógrád megyében. Salgótarjánban a levéltár intézménye 1968-ban jött létre. a Pest megyével való közös ügyvitel megszűnte után. A megyére vonatkozó dokumentumanyag hazakerülése rendkívüli jelentőségű a megye tudományos, kulturális életében. Lökést adott az itt folyó helytörténeti kutatásoknak. A tudományos igényű, vagy a puszta kíváncsiságtól hajtott érdeklődők sokkal könnyebben juthattak hozzá a szükséges anyagokhoz. A Kls- fcerenye történetével foglalkozónak például ezek után nem kellett Budapestre utaznia ahhoz, hogy a község múltjára vonatkozó jegyzőkönyvekbe, iratokba bepillantson. Mindezt megtehette most már Salgótarjánban is. Persze a megye nyugati, délnyugati részén élő kutatók számára a változás nem hozott különösebben érezhető könnyebbséget. Nekik — mondjuk — a Diósjenőn. Rútságom élőknek továbbra is nehézkes maradt a levéltári anyagok megszerzése. Az idén azonban javult az ő helyzetük is: a Nógrád megyei Levéltár január elején Balassagyarmaton létre»- hozta a városi részleget, amely Balassagyarmat legrégibb időkből — az 1600-as évek végétől — származó levéltári anyagát, valamint a jelenlegi járási szervek, illetve jogelődeik iratanyagát őrzi. A levéltári részleg öt helyiségben kapott helyet, a volt megyeháza épülete Madách utcai szárnyának földszintjén. Amikor felvetődött létrehozásának gondolata, a városi tanács illetékes vezetői azonnal felismerték az elgondolás művelődéspolitikai helyességét és fontosságát. A megyei tanács szükséges anyagi támogatásával pedig hónapok alatt készültek el az iroda-, a raktár- és mellékhelyiségek belső felújítási munkálatai. Az év első hónapjaiban szállították át a balassagyarmati és járási anyagokat, alakították ki a részleg belső rendjét, vették át a városi tanács irattárának anyagát, és kezdték meg feldolgozását. — Ma már olyan feltételeket teremtettünk Balassagyarmaton, hogy levéltári részlegünk teljes egészében a hely- történeti kutatók rendelkezésére áll — mondta dr Schneider Miklós, a Nógrád megyei Levéltár igazgatója. — S ez a levéltári részleg konkrétan mennyiben segíti a megye nyugati felében élő kutatók, érdeklődők munkáját? — A segítség tulajdonképpen az idő és a fáradság megtakarításában áll. A kutatónak most például már csak egyszer kell beutaznia Salgótarjánba. Itt megnézi, hogy érdeklődési köréhez milyen forrásanyagot talál, abból mire van szüksége. Mi ezeket feljegyezzük, és a megbeszélt időre küldjük is balassagyarmati részlegünkbe. Ezután a kutatóinak már csak ide kell bejárnia. — Természetesen — fűzi tovább a szót — elképzelhetők olyan esetek is, hogy be sem kell utaznia hozzánk, mert a munkájához szükséges dokumentumokat megtalálhatja a Balassagyarmaton is hozzáférhető levéltári anyagunkat ismertető füzetben. Kérésre aztán ezeket a dokumentumokat is időben megküldjük. A balassagyarmati levéltári részleg a héten, szombat kivételével mindennap reggel nyolc órától délután fél öt óráig áll a kutatók rendelkezésére. A levéltár munkatársa segít problémáik megoldásában. Az itt található anyagnak különösen tanárok — történelmet oktató tanárok — vehetik nagy hasznát, akik óráikat helyi adatok, dokumentumok ismertetésével tehetik még inkább érdekessé, népszerűbbé. — ok — A mátraverebélyl cigányegyüttes minden egyes nyilvános fellépése nagy siker. Ügyesek, rátermettek a táncosok, jó a zenekar, és mellette a gitáros-énekes Puporka István. Aki hallotta már énekelni, az nem tartja túlzásnak állításomat, hogy ennek az alig huszonhat esztendős fiatalembernek olyan színes, szép csengésű hangja van, amely vetekszik a néhány évvel ezelőtt feltűnt kitűnő cigányénekes, Horváth István hangjával. A Salgótarjáni Kohászati, Üzemek hegesztője, aki mellesleg három gyermek édesapja, örömmel és kissé fel- hevültem - emlékezik vissza a gyermekkor első zenei próbálkozásaira. az azóta eltelt évekre. — Zenészcsalád voltunk. Nem csoda hát, ha én is korán kezdtem el játszani. Apám. aki szerződött zenész, prímás volt, nyolcéves koromban adott először hegedűt a kezembe, hogy tanuljak rajta játszani. Elég könnyen és jól ment. Úgy, hogy 11 éves koromban már bejártam a vendéglőbe apámékkal játszani. De ezt az iskola igazgatója nemsokára megtiltotta, mert a fiatal, fejlődő szervezetnek ártott az éjszakázás. Teljesen igaza volt. de azért egy kicsit nehezemre esett. — Csak, amikor kimaradtam, akkor jártam már velük rendszeresen — fűzi tovább a szót. majd halkabbra fogva hangját, mintha valami titkot szándékozna elárulni, közelebb hajol hozzám. — Egyszer csak. tizenöt éves lehettem, megcsendült fülemben a gitár. Hallottam a nagv zenekarokat. és azóta nekem nem volt maradásom. A gitár teljesen megbolondított. kénes voltam a hegedűről lemondani érte. Meg a karrierről, mert apám helyét a zenekar éún én foglaltam volna el. Rossz néven is vette nagyon, hogy elhagytam a hegedűt. azt mondta, hogy mehetek is, a háztól. De aztán mikor 'átta. hogy jól játszom, beletörődött. Bizony szép hangszer is ez — forgatja meg térdén a karcsú, sárgás-barna színű gitárt —, olyan csalogató hangja van. A gitározással együtt kezdett el énekelni. Eleinte csak táncdalokat, most azonban jobbára már csak magvar nótákat, cigánydalokat. Azt hiszem, ez utóbbiak jobban is illenek alkatához, az egyéniségéhez. Szép zengésű hangját képezni kellene, még most. a nyári rádióbeli meghallgatás előtt. Ügv érezzük, ha sikerül, népzenei életünk nyerni vele. '--ok— f is u4nn kutattak A közös tanács közigazgatási területe vízben szegény település. Az ásott, kutak és a meglevő néhány forrás vízminősége szinte nyolcvan százalékban nem felel meg az egészségügyi előírásoknak. E kényszerítő helyzetből kiindulva a tanács elhatározta a ceredi községi vízmű megépítését. E célra már megrendelte a kiviteli terveket, több esetben kutató fúrást végeztetett, eddig sajnos nem valami nagy eredménnyel. A reményt azonban nem adták fel, a bányától további kutató fúrásokat rendeltek meg, amit rövidesen meg is kezdenek. Ha ez eredményre vezet, haladéktalanul hozzálátnak a vízügyi társulat megalakításához. GÉPKOCSIN YEREMftN Y - BETÉTKÖNYVEK SORSOLÁSA Az Országos Takarékpénztár 1974. május 27—28-án rendezi meg a gépkocsi-nyere- mény-betétkönyvek idei, második — sorrehdben az 92. sorsolását. A vidéken váltott betétkönyveket május 28-án — keddi napon — délelőtt kilenc órakor sorsolják. A sorsoláson részt vesznek mindazok az 5000 és 10 000 forintos betétkönyvek, amelyeket 1974. január 31-ig váltottak és az idei év április 30-ig nem szüntetnek meg. A legközelebbi — augusztusban esedékes — sorsoláson pedig az április 30-ig váltott és július 31-én, még érvényben levő betétkönyvei? vesznek részt. Érdemes megemlíteni, hogy Nógrád megyében az eddigi sorsolásokon összesen 15fi különféle típusú gépkocsit nyertek. Nagyobb buszt leértek Nagybárkányból és a környező községekből naponta sokan járnak el dolgozni, legtöbben a megyeszékhelyen találtak munkát. Igaz, hogy éppen Salgótarján felé a legjobb a közlekedés — korábban a rossz utak miatt csak kerülővel lehetett a városba jutni —, de nagy a zsúfoltság. Reggel 7 órakor és délután néhány községben meg sem áll a busz, annyian vannak. A tanács vezetői a Volán illetékeseinek segítségét kérték, hogy egy nagyobb busz közlekedtetésével el lehessen kerülni a mindennapi bosszúságokat. Hisszük, hogy a segítség nem várat sokáig magára. 4 NÓGRÁD s J974. április 25-, csütörtök László Lajos: Uránbányászok RÉSZLETEK A GONDOLAT KIADÓNÁL AZ IDEI KÖNYVHÉTRE MEGJELENŐ RIPORTKÖNYVBÖL Építész. Mi nem tudjuk, mikor lesz minderre pénz, de kell, hogy legyen. És akármikor valósul is meg a rekonstrukció, mi készülünk rá. Arra is, hogy a régebben épült háromemeletesekre még ráépítünk egy-két emeletet. A falak bírják, és mégiscsak olcsóbban épül így egy lakás, mintha alapozni kellene. Emeletet húzhatunk az uránközpontra, az irodaépületre, a munkásszállóra, amely most kilencszáz személyes, de lehet ezerkétszáz— ezerhatszáz személyes Is. És ha, tegyük föl, megszűnik a szállójellege, garzonlakások százait alakíthatjuk belőlük, azoknak a bányászoknak, akik esetleg szolgáltatásként veszik igénybe a lakást. Ez már nem a tervezők, az építészek dolga. A mienk az, hogy várossá formáljuk Űj- mecsekalját. És van már patinája is; idestova két évtizede .kezdték meg az alapozást, és az itt lakók egyre jobban elvárosiasodnak. A falusi származásúak is. Ismerik egymást, és ismerik már a régi várost is. Tanácsi vezető. Néhány éve felmérést végzett itt a Magyar Tudományos Akadémia szociológiai kutatócsoportja. Akkor azt állapították meg, hogy az új lakótelepek közül itt ragaszkodik leginkább a régi életvitelhez a lakosság. Itt van a legtöbb falusi származású, aki alig jár szórakozni, aki kevés könyvet vásárol, aki nem igényli a színházat, a mozit, magyarán: otthon ülő ember. Ez öt éve vojg. Ma érdemes lenne új felvételt készíteni, szerintem alapvetően megváltozott a helyzet. És nemcsak szórakozni járnak többen, hanem a felmérés óta, három új könyvesboltot is nyitottak, a növekvő keresletre alapozva. Mindháromnak jó a forgalma. Színházba is mennének, de ugyanaz a gond mint a mozival, mire az előadás befejeződik, fél 11—11 óra, már csak ritkított autóbuszjárat van. Az üzemi étteremben étkezők száma azóta megkétszereződött, az érettségizettek száma húsz százalékkal emelkedett, a dolgozó nők aránya pedig tizenkét százalékkal nőtt. Ez a mi helyi felmérésünk, a fejlesztésünk alapja. A tervező és építész elköszön. A tanácsi vezető marad. Néhány szóra. — Én akkor már a tanácson dolgoztam, amikor még nem tudták, hol épül fel az uránbányászok lakása. Napokat, heteket vitatkoztunk az expedíció, majd a bánya vezetőivel. Nekik az volt az elgondolásuk, hogy kint Kővágószöllős és Bakonya között épüljön Uránváros. Igaz, a bányák közelebb vannak ehhez a területhez, mint a mostanihoz, de a különbség alig néhány kilométer. Az pedig már nem távolság. Tervezték, hogy az Uránváros nyu#ati oldalát határoló völgyből mesterséges tavat csináljunk, és u Kővágószöllős felé vezető út mellett jobbról-balról családi házakat építsünk. Szép lett volna, de nem praktikus, hiszen pár kilométerre ott van a százezres Pécs, amelynek már valamennyi városi intézménye megvan. Sokkal inkább helyes volt szerintem, és most már mindenki ezt mondja, hogy a régi várost és az építendőt összekössük. A megyei és minisztériumi vezetők is ezt fogadták el végül. Még egy aggály volt: mélyen fekvő a talaj, vizes, süppedős. Mi azt mondtuk: alapot kell csinálni, és akkor nem lesz semmi baj. És most már majdnem két évtizede állnak a házak. Nem süllyednek, nem repednek a falak. — Olyan szempontból is olcsóbbnak tartom ezt a megoldást, hogy az Uránváros lakóinak csak kisebb része jár a bányába, a családtagok inkább a városba utaznak. Ha az első elgondolás valósul meg, és a bánya tövébe épül a város, akkor sokkal több embernek kellett volna utazni, ahogy akkor álmodoztak róla, trolibuszon, naponta Pécsre. És még egy vasúti személypályaudvart is akartak építeni a cserkúti állomáson belül. 1^'
