Nógrád. 1974. március (30. évfolyam. 50-76. szám)
1974-03-31 / 76. szám
■ C” ■ ■ ............. Szepesi József két verse: KÖRZETI ORVOS Láttán remegni muszáj a térdnek bár szelíd cifra székén a király trónolt valaha így Ördög vigye a nátha mardossa rossz tüdőt (asszisztensnője bája jobban érdekli őt) Miért? fene se érti míg közli panaszát: alattvalónak érzi a páciens magát Talán mert rá sem pillant s nem bánja mit fecseg összevissza a Hibbant dilettáns kis beteg A beteg ráér, várhat — fenséges elve ez —, majd reklamálhat ha diplomát szerez Amíg 5 orvosdoktor mindenki más lehet akárki — nulla csak, sor esetleg árny, tünet. BALÁZS JÁNOS Különös gyerek az öreg akár egy bogaras rokon .száz éve óvja egy föveg s száz éve táncol O azon. Száz év magánya szőttesét ezerszer kinőtte már elnyűni mégssem birta még eddig e furcsa alpakkát. Egyetlen folt sincs a ruhán pedig nap mint nap elszakad az ördög szabta, varrta tán azért ily tartós az anyag. Száz hímzett, tarka inge fess elegáns tiszta vászon, száz év magánya műve ez száz színes szőttes álom. Lelkére öltve a csoda egyszer tán kényes is lehet mindarra amivel soha alkotója nem kérkedett. Amikor megkapta az obd" tosievelét és közölték vele, hogy holnaptól kezdve nem fakitermelő többé, hanem csak nyugdíjas erdőmunkás, úgy képzelte: ez nem sokat változtat a dolgok lényegén. A gazdaság igazgatója kedveli. a párttitkár meg-megláto- gatta a munkahelyén, s habár brigádvezető létére a párttagságot nem tartotta fontosnak, a párttitkár mégis kikérte a véleményét. Társai szeretik, kedvelik, ígérték, hogy ha csak tehetik fölkeresik. S ha a vibrációs érzékenysége miatt nem is foghatja kezébe a jó teljesítményű, német Contra Stihl motorfűrészt, olykor gallyazni, vagy novemberben karácsonyfát termelni még mindig kimehet A pénz is jól jön. a kapcsolat se szakad meg. meg a melle se csúszik le a hasa helyére. „Semmi vész, Kálmán” — mondta a rögtönzött búcsúvacsorán az erdészetvezető is. — „Nyugdíjas vagy. de nem sok nyugtod lesz. Fölkeresünk minden problémánkkal. Ki segítene rajtunk, ha nem Borsodi Kálmán”. Négykézláb indultak haza, rjyálasra csókolták a búcsúzó cimborák és a fogadkozások még mindig föl-fölsejlenak, mintha magnószalagról zengenének vissza. ..Számítunk rád, Kálmán!’’ .. „.Számíthatsz ránk. Kálmán”. A napok pedig csak telnek. Telnek, de lassan. Együtt cammognak a rövid nappalú téllel és a tavaszi kertásással, fametszé6sel. A bánat is kiül Borsodi arcára, amely kerek- ded a semmittevéstől, mégis sápadtább, szeme is beeset- tebb. mint máskor, amikor még az erdőt járta. Időnként benéz hozzájuk Csicseri tiszteletes. aki nyolc fiúgyermeket nemzett eddig, és megcsodálja a kertet, tanácsot ad a metszést illetőleg, vetőmagvakat ígér és lekezeli a néhány tő szőlőt, amely a tornácot futja be nyaranta, és átlátszóra érő fürtjeivel előrevetíti az ősz. a tél. az elmúlás közeledtét. A régi munkatársak elmaradtak. Talán egy ízben kukkantott be a falubeli Kakukk Károly, hogy elregélje. miszerint a gazdaság öregek napját tart. és oda Borsodit is szívesen látnák. — Én öreg? — tört ki belőle a fojtott düh —. Hiszen egy rönkökkel teli szekeret meg tudnék emelni. Egy banda garázda között szét tudnék verni... — Hát hiszen — hímeltrhá- molt a hírvivő, — nem is tudom, mi jutott az eszükbe. — tetettem a fejszét és a fm-észt. Megfeledkeztek rólam. Régi farkastörvény, hogy aki nem tud dől gomi. az már nem ember. Annak már az élet se jár... Borsodiné kísérte ki a vendéget, mert a férje még mindig a hátsó udvarban dúlt-fúlt és hatalmas, göcsörtös akác- tuskókat hasított ketté egy csapással. — Ne haragudjon rá, Kar- csi — vette védelembe az urát — Nagyon hiányoznak neki a régi barátok. Hívás nélkül meg nem akar maguk közé menni, nehogy rossz néven vegye az új brigádvezető. Ne féltse azt az egy szelettel nagyobb kenyerét. Nézzenek be hozzá, há itt autóznak át a községben. Csak néhány percre. .. — Tudja, Pannika, hogyan van az — magyarázza Kakukk — A sofőr is rohan, mert más falukból is ki kell vinni a munkásokat. Ellenőrzik az erdészettől és az erdő- gazdaságtól is. A munkások is tűkön ülnek, mert túl akarják teljesíteni a tervet Otthon is akad munka... — Legalább maga nézzen be olykor... — Tudja, hogy az asszony mennyire féken tart. De majd megpróbálom. A helyzet semmit sem változott. Csak Csicseri tiszteié- tes maradt meg állandó vendégnek, s nagy ritkán Kakukk Karcsi és felesége is átdugta az orrát, s ilyenkor a mindenre kapható tiszteletessel elul- tizgattak tízig-tizenegyig, amíg az asszonyok a tévét nézték. Időnként a tiszteletes megkérte Borsodit némely szívességre. mint például a veszélyesen korhadt vadkörtefaágak és a szomszédba nyúló fagallyak eltávolítására, a parókia tetején néhány cserép megigazítá- sára, s az apróbb segítsége^ kért fizetett is. A tiszteletes jól látta, hogy Borsodit öli a tétlenség és a magány. A parókián megismerke- det egyházfiakkaL többnyire egyszerű munkásemberekkel: tsz-taggal, vasutassal, cipészszel. kishivatalnökkal. Szót váltottak. Egyik se mutatkozott szenteskedőnek. hiszen még a tiszteletes se rótta föl soha. hogy Borsodiék kerülik a templomot és még sátoros ünnepen sem láthatók ott. Ezek az emberek voltak az egyháztanács tagjai, akik esetenként egy-egy rendezvény vagy beruházás, javítás költségkihatásai ügyében döntöttek. Ök tevékenykedtek az ötórai teán. amelyet Csicseri a sok- gyermekes szülők megajándékozására havonta rendezett. Ök gondoskodtak a harminc holdnyi egyházi föld termésének betakarításáról. Sok dolguk nem volt. inkább csak fontosságuk tudata nőtt ezzel, és az alkalom a társaságbeli eszmecserére. — Borsodi úr — vetette föl egy napon Csicseri —. mit szólna hozzá, ha jelölnénk presbiternek. Jó munkás, kedvelik a faluban, egész biztosan megválasztanák. Borsodinak jólesett, hogy végre valahol törődnek vele, számítanak rá. de azért az egyházi tisztséget elutasította. A tanácselnök-helyettes már így is számlájára írta, hogy oly sülve-főve együtt látja a tiszteletessel. aki ugyan békepap. reálisan értékeli a bélés külpolitikai helyzetet, de hát mégis szellemeket szolgál. De az a bizalom mégis meg- bizsergette a szívét, rokon- szenve a tiszteletes iránt tovább nőtt. A történethez tartozik, hogy a tiszteletes feleségével és nyolc gyermekével csak átmenetileg szállta meg az ötszobás parókiát, amelyet eddig egyedül Szeberényi tiszteletes birtokolt, de súlyos betegsége miatt kórházba kellett vonulnia. Csicseri egyébként egy sokkal szerényebb egyházközség papja, ahol a lakás is mindössze két szobából áll. Hát egy napon az élet rendje szerint, és mint egyházi körökben mondják, isten kegyelméből eltávozott Szeberényi tiszteletes az élők sorából. A hívő lelkek úgy vélték, hogy Csicseri tiszteletes. aki olyan hasznos tanácsokkal szolgál a háztáji gazdálkodáshoz, azonkívül Krisztus aklát is ellátja egymaga néhány vákbuzgó öregasszonnyal, hogy ez a sok- gyermekes ember megmarad náluk a nagy parókiában, a nagy lakásban. Ámde híre futott, hogy a püspök a saját sógorának tartja fönn a jól berendezett, viszonylag jómódú eklézsiát. Egy autóslátogatásra személy- lyesen is megjelent a faluban, hogy szót váltson Csicserivel és elegyengesse az utat az ünnepélyes beiktatás zavartalanságához. Borsodi fejszét ragadott, úgy rohant a parókiára. A felesége a szomszédoktól kért segítséget, de azok megmondták, hogy az ilyen püspök rászolgált, hogy kettéhasítsák a fejét. Hát Borsodi nem hasította. mert a parókia messze lévén, valamelyest lecsillapodott. mire odáig ért. — Maga püspök? — ordította csupán — Megfosztaná ezt a nyolc szén gyermeket az emberi élettől? Ilyet nem enged meg a szocializmus. Vegye tudomásul, hogy a maga retyeruttyát úgy kivágjuk innen, mint a ... S itt olyan hasonlat következett, amit nem tűrt meg a nyomdafesték. Halmai Albert A Oíkorífov: Késés Oleg Pavlovics alighogy egy órai késéssel megérkezett az értekezletre, azonnal egy cédulát juttatott el az elnökséghez: „Bngedelmükkel szót kerek. Glusánszkij”. Megkapván az engedélyt, Oleg Pavlovics ragaszkodó tekintettel nézett az elnökségben ülő új igazgatóra, és rutinos szónokhoz illő kenetteljes hangon így szólt: — Űj Igazgatónk, Vasziüj Vasziljevics tartalmas beszédében okos, határozott és világos, okfejtést hallottunk. Igen, elvtársak, ez tökéletesen igaz: Jobban kell dolgoznunk, hisz mindenben a minőségre kell törekednünk. Va- szilij Vasziljevicsnek abszolút igaza van, amikor azt mondja, hogy a teljes értékű munka törvényszerű függvénye a feddhetetlen magatartás. Bizony, elvtársak, a mi munkánknak is mintaszerűnek, 100 százalékosnak kell lennie, mert csali így érhetünk el hathatós eredményeket. Oleg Pavlovics, a hatás ér; tékelése végett kis szünetet tartott, s miután észrevett* az új főnök leplezetlen érdeklődését, felbátorodott és folytatta: — Nagyon jó, szemléletes útmutatást adott Vaszilij Vasziljevics arról, hogy miképpen számolhatnánk fel lemaradásunkat; ehhez először is elengedhetetlen az egész osztály bensőséges, kölcsönös kapcsolata. Ezenkívül teljesen igaza van Vaszilij Vasziljevicsnek még abban is, hogy... Itt az értekezlet elnöke felállt, és így szólt: — Elnézését kérem, Oleg Pavlovics, hogy félbeszakítom, de tudtára kell adnom, hogy új igazgatónk eddig még nem szólalt feL Tudja, Vaszilij Vasziljevics, még újonc a vezetésben, ezért arra kért bennünket; hadd hallgassa meg előbb a vezetőket, s majd az értekezlet végén szólal fel. Kérem, Oleg Pavlovics, folytathatja. .. A lázadó Borsodi LOM A harangöntő üzem igazgatója különös jutalomban. részesítette Juhar Botond harangön.töt. Szabad hőbörgést engedélyezett neki a vezetőség. Az erről szóló pecsétes iratot a harangöntőnek több tanú jelenlétében adta át az igazgató. a következő indoklással: — Szaktársak! Szívós és kitartó hőbörgővel állunk szemben- Juhar Botond tíz éve önti üzemünkben, a harangokat és tíz éve önti feletteseire a szitkait. Senki sem ért itt a harangöntéshez, csak ő, és én, meg a főha- rangöntő tetűk vagyunk, akiket le kéne pöckölni az üzem éléről. Így van. Juhar szak- társ?! Juhar Botond köhintett egyet, inge nyakán kigombolta a felső gombot, aztán egy kisebbet is köhintett és hallgatott. — Tíz év hosszú idő. szaktársak — folytatta az igazgató — ezért megvallom, sokat töprengtem, mivel honoráljam ezt a kitartó ellenszenvet. Pénzjutalomban, sajnos, nem tudom részesíteni Juhar szaktársat, mert nincs rá keret, de talán nem is örülne annyira neki, mint ennek az írásnak. Eddig ugyanis kénytelen volt a hátam mögött, kis körben, félhangosan szidni engem, tehát meglehetősen fárasztó és bonyolult körültekintéssel. Ez a mai nappal megszűnik! Juhar Botond ott és úgy szidhat engem, meg a főharangöntőt, meg akit éppen akar. ahol éppen rájön a szidnatnék. A szemünkbe is, Tóth-Máthé Miklós: J természetesen- Az írás feljogosítja erre és megkönnyíti a dolgát a továbbiakban. A főharangöntő bólogatott, a jelenlevők Juharra, majd egymásra néztek, a titkárnő töltögetett a reprezentációs konyakból és az igazgató poharát magasra tartva további sikeres hőbörgést kívánt a harangöntőnek. — Csak az anyámat ne szidja — jegyezte meg —, mert arra még egy igazgató is allergiás! Juhar Botond rossz hangulatban hagyta el az irodát. — Ehhez mit szólsz? — fogta meg az egyik harangöntő karját. — Csúffá tett a gazember! A harangömő vállat vont. — Szerintem csak hálás lehetsz neki. Nem mindenkit részesítenek ekkora kitüntetésben, Szidhatod most már teli torokból. — Megszégyenített! Megalázott! — hördült fel Juhar. Beletaposott az érzéseimbe! Aznap egy szót sem szólt. Dühösen végezte a munkáját, csak néha morgott valami átokfélét az igazgatóra, de csak úgy magának, a foga között. Másnap feltűnt neki. hogy furcsa szemmel méregetik a többiek. Legjobb komája. Bán U T A Balázs is csak amolyan im- mel-ámmal felelt a kérdéseire. és látszott rajta, hogy legszívesebben még azt se tenné. — Mi van veled Balázs? — kérdezte. — Megbántottalak valamivel? — Engem? Ugyan már. — Ne tagadd! Az orrodon látom, hogy valami bánt. — Mi bántana? Képzelődsz. Juhar Botond fürkészve nézett rá. — Az írás, mi? Amit az igazgató adott! Bán Balázs nem szólt, elfordította a tekintetét. — Szóval innen fúj a szél! — kiáltott diadalmasan Juhar, majd, mint akinek világosság gyűl az agyában, vállon ragadta a másikat. — Te, csak nem hiszed, hogy...?! — Az igazság az, komám — mondta kelletlenül Bán Balázs, — hogy nem mindenki kaphat ilyen írást. . Juhar azt hitte, nem jól hall. Ernyedten engedte le a kezét, nézte még egy ideig Bán Balázst, aztán úgy elkezdett nevetni, hogy visszhangzott belé a műhely. — Sóval még te is azt hiszed. hogy én meg az igazgató. .. Nahát, ez még tréfának is képtelenség! — abbahagyta a nevetést, újra vállon, ragadta Bán Balázst. — Annak a kontárnak a vicce az egész! Érted? Csak nem hiszed, hogy én Is talpnyaló lettem és azéirt kaptam azt az írást...?! — Nem érdekes, hogy én mit hiszek — morogta Bán Balázs —, de az emberek zúgolódnak. Az öreg Köszörűs huszonöt éve van az üzemben. Kiss Vince húsz, én is tizenöt, te meg komám, csak tíz éve. Aztán az írást mégis te kaptad! — Az istenit a sok marhájának! — öklözött a levegőbe Juhar. — Ezek meghibbantak! Bizony isten, meghibbantak! Ebédszünetben oda állt az emberek elé. — Szaktársak, mi a fészkes fene van veletek? Ügy néztek rám. mint egy árulóra. Hát tehetek én róla, hogy az igazgató nekem adta azt az írást? Tehetek én arról, hogy ez a senki, aki annyit sem ért a harangöntéshez... — Szidhatod már — szólt közbe valaki — megvan róla az okmány! Juhar Botond elhallgatott. Ügy állt ott, mint akit igazságtalanul szemen köptek. Nem tudta, mit feleljen erre, vagy inkább nem tartotta érdemesnek, hogy bármit is feleljen. Megfordult és visszakullogott a munkájához. — Gyere egy fröccsre — mondta műszak után Bán Balázsnak. — Sietek haza... — Gyere, mert kettévágom azt a hülye fejed! Már te is marha vagy!? A harmadik fröccs után azt kérdezte Bán Balázs: — Komám, mióta vagy te olyan jóba az igazgatóval? — Én? Te nem vagy észnél! — Ne dühöngj. Valami csak van e mögött az írás mögött. Ilyen írást nem adnak csak úgy Ezt, komám, ki kellett valamivel érdemelni. — Kiérdemeltem! — horkant fel gúnyosan Juhar. — Tíz év óta mást se tettem, csak, hogy kiérdemeljem... ! — Na látod... — szorongatta a poharát Bán Balázs. — Itt bűzlik nekem valami. Meg nemcsak nekem! Mert mások is szidták az igazgatót, meg a főharangöntőt, nem csak te. Az írást meg csak te kaptad. — Mit beszélsz? — bámult rá Juhar. — Ügyesen ki volt ez csinálva, komám, azt meg keil hagyni! Még én is bedűltern neked, sokszor olyan hévvel hőbörogtél! Ki gondolta volna. hogy csak provokálsz, aztán meg ugye... Juhar nekiugrott Bánnak. A nyakát kapta el. Ügy szabadították ki a keze közül. Másnap felment az igazgatóhoz. — Főnök — mondta csendesen —, vegye vissza tőlem azt az írást. — Miért. Juhar szaktárs? — nézett rá ravasz mosollyal az igazgató. — Mert... — vett nagy lélegzetet Juhar —. mert így már nem ér az egész semmit. — Hát, ha úgy gondolja... Akkor éppen visszavehetem. Juhar letette az írást az asztalra. — Meghálálom — mondta megkönnyebbülten. — Ugyan — legyintett az igazgató —, semmi az egész. Hanem, Juhar szaktárs, lenne mégis egy javaslatom, — Hallgatom, főnök. — Ha lehet, ezentúl az értekezleteken szidjon. Már csak a félreértések elkerülése végett is. Ott szedje le rólam a keresztvizet, ha valami nem tetszik. Megígéri? — Meg, főnök — morogta a harangöntő. és boldogan kihátrált az irodából. — Ravasz egy fickó — dünnyögte szinte elismerően, ahogy ballagott a műhely felé, — átkozottul ravasz egy fickó. NÓGRÁD — 1974. március 31., vasúmat
