Nógrád. 1974. március (30. évfolyam. 50-76. szám)
1974-03-03 / 52. szám
Jánossy Ferenc: FÉRFIPORTRÉ SZEPESI JÓZSEF: Itt születtem Pécs kő, Salgó, Karaites, Mátra fenséges szép vad vidék ahány völgye, csúcsa, vára, tudom mindnek a nevét. | Gyakran hallani különféle furcsa történeteket a téves telefonikapcsolásokról, de soha nem hittem volna, hogy egyszer én is szenvedő alanya leszek. Ha jól emlékszem, fél évvel ezelőtt történt. Éppen otthon dolgoztam. Csengett a telefon. Egyáltalán nem lepődtem meg, munkanapokon ugyanis szinte percenként kellett fölkapkodni a kagylót. Éppen ezért gyűlölettel néztem a modern kor eme för- medvényére, és elhatároztam, hogy azért se veszem fel. Egyébként monoton, tartózkodó csengésében volt valami könyörgő, behízelgő, így azután kis idő múlva nem bírtam tovább, fölvettem. A vonal másik végén mé- zes-mázos férfihang, émelyítő, akár a szaharinos tea .. — Ezerszeres elnézését kérem a zavarásért, de ha nem okoz különösebb nehézséget Önnek, fölöttébb lekötelezve érezném magam, ha volna olyan szíves, és nem utasítaná el abbeli kérésemet, hogy szíveskedjen a telefonhoz hívni Pável Nyikolaievicset. — Milyen Pável Nvikolaje- vlcset? — kérdeztem dühösen. — Pável Nyikolajevics Va- szilkovot ®s ha nem fárasztóm túlságosan, megkérem, le- gyen olyan jó, és szíveskedjék megmondani neki, hogy Kor- zinkin zavarja. — Rossz számot hívott, itt nincs semmiféle Vaszilkov! — Ezer bocsánatot kérek! Igazán szégyellem. Kizárólag az én hibám! A noteszemben nehéz kiolvasni a számot, különösen az utolsót ........3” vagy „8 ”, nem tudom. így hát tárcsáztam a „8”-at, ezek szerint „3”. Még egyszer milliószor elnézést... Annyira meglepett ez az alázatosság, hogy önkéntelenül felemelkedtem a fotelból, és zavaromban valami ilyesfélét motyogtam: — Ugyan, semmiség, semmiség. mindenkivel megesik. Már rég elfelejtettem az egészet, amikor körülbelül másfél hónap múlva egyik reggel kérőn, de ez alkalommal már nem olyan behízelgő tónusban csengett a telefonom. Ismerős férfihang szólt bele: — Jó napot! Én zavarom Korzinkin. Volna olyan szíves nem tudok rájönni.1 — Három! Három! — üvöltöttem, és lecsaptam a hallgatót. Többet nem jelentkezett. Ogy látszik, kijavította végre a számot. Két hónappal később megint különös csengéssel szólalt meg a telefonom. Szörnyen ismerősnek tűnt. Nem, a behízelN. LabUove7lriji Ezer bocsánat.. a telefonhoz hivni Pável Nyikolajevics Vaszilkovot? — Itt nincs Vaszilkov — mondtam. — Tehát már elment az igazgatóságra — hangzott szomorkásán a vonalban. — Most akartam indulni hozzá. Lesz szíves átadni neki egy ... — Nem leszek szíves! — szakítottam félbe. — Semmi t- se tudok átadni Vaszilkovnak, mert itt nincs, nem is volt, és nem is lesz Vaszilkov! Rossz számot hívott! Ez magánlakás! — óh, ne haragudjék! — búgta a kagylóba. — Ez az átkozott notesz, ez mindennek az oka! Olvashatatlan az utolsó szám... „3’’ vagy „8”... gésnek nyoma sem volt, csak a szaharinos émelygés maradt meg... Felkaptam a kagylót. — Pável Nyikolajevics? — kérdezte egy öblös férfihang. — Korzinkin. — Jó napot, Korzinkin elvtárs! — köszöntöttem. — Rég beszéltünk! — Tudja, a munka! Sok a munka! — morogta a bajusza alatt régi ismerősöm. — Kevés az idő, nem jut mindenre... Pável Nyikolajevics, legyen olyan szíves, jöjjön el hozzám kettő és három között Csak arra kérem, ne késsen... Óh! Mindent értek! Ez a Korzinkin biztosan ugrottnál hányat a ranglétrán. — Nem leszek olyan szíves! — válaszoltam. — Megint téves számot hívott. Es en még arra gondoltam, hogy méltóz- tatott kijavítani a noteszben a „8”-at „3”-ra. — Alla Petrovna! — hallatszott a vonal túlsó végén a dühös, oly jól ismert főnöküvöltés. — Világosan megmondtam, hogy Vaszilkov telefonszáma nem „8”-ra, hanem „3”-ra végződik. Maga meg — az ördög tudja —, kit kapcsol ide... Dühös kattanást hallottam, és akkor megértettem, hogy elveszítettem Korzinkint... örökre De nem így történt... Tegnap szigorú határozottsággal megszólalt a telefonom. Reménykedve ugrottam a készülékhez. — Vaszilkov! — harsogta egy kegyetlenül dühös hang. — Itt Korzinkin! Megmondanád, mi folyik az osztályodon? Hol a negyedéves jelentésed ? — Korzinkin elvtárs — kezdtem nyájas hangon —. kérem, bocsásson meg, de téves számot hívott. És ha nem esik túlzottan nehezére, nagyon hálás lennék önnek, ha volna olyan szíves, és utasítaná a titkárnőjét, hogy javítsa már ki a „8”-at „3”-ra. — Alla Petrovna! — recsegett maximális erősséggel az érces férfihang. — Hányszor kell ugyanazt a dolgot elmondani magának? Ügy látszik, Korzinkin elérte a ranglétra felső fokát. Most aztán örökre búcsút vehetek tőle... Bár, ki tudja. Előfordulhat, hogy jövőre megszólal az asztalomon a telefon, és egy ismerős férfihang beleszól: — Ezerszeres elnézést kérek a zavarásért! Korzinkin vagyok .. Ha nem okoz túl nagy fáradságot önnek, nagyon lekötelezne,.. Fordította: Kádas Gézáné Tudom, hol pihent meg Mátyás zord szikláján, hol fakadt üde, enyhe, tiszta forrás szent nyergelte mén alatt. Láttam Szondi hősi fészkét török sáncot, s horhosok árnya érlelt régi ékét: szenet, szedret, harmatot. Jártam ott, hol zöld vadalmák illatában kéjeleg ínyenc pásztor, ám a gyomrát szalonnával tölti meg. S alkonyattájt. ha e város fáradtan zsong, én tudom: most simul a múlt a mához — metropolis és vadon. Mert itt élek, Itt születtem látom, hallom, ismerem mindazt, amit más nem ért, nem, se vendég, sem idegen. Félfogadás Életbevágóan fontos ügy ben beszélnem kellett egy bizonyos hivatal vezetőjével. Halkan, illedelmesen kopogtattam a titkárság ajtaján. Szigorú tekintetű, fekete csontkeretes pápaszemet viselő, középkorú nő ült az íróasztal mögött. Sajnos. íól ismerem a titkárnőknek ezt a típusát. Halált megvető bátorsággal. ördögi furfanggal védelmezi a főnökét mindenféle ügyféltől, betolakodótól. De én is elszántam magam a végsőkig. Keményen harcolni fogok, hogy tűzzenek ki egy konkrét dátumot, amikor a hivatal nagy tekintélyű vezetőjével beszélhetek. — Tessék Mit óhajt? — kérdezte a nő udvariasan, de én tudtam: alig várja, hogy elüldözhessen. Minden erőmet összeszedtem, és igyekeztem ércesen, határozott hangon beszélni. — Rendkívül fontos ügyben, személyesen kell beszélnem a főnök elvtárssal. — Tisztelettel meghajoltam a párnázott ajtó felé. — Szíveskedjék elójegyeztetni kérésemet.. A titkárnő a legnagyobb bámulatomra, kedvesen elmosolyodott. és így szólt: — Parancsoljan befáradni! Nagyon furcsa képet vághattam. mert a hölgy, megkérdezte : — Valami baj van? Rosz- szul érzi magát? — Nem Semmi bajom. Tehát a jövő hét melyik napján szabadna alkalmatlankodnom? Hűvös tenyerével megsí- mogatta a fejemet: — Fáradjon be a főnökhöz. Azonnal. Nálunk éjjel-nappal van ügyfélfogadás. Még ebédidőben is, mert a főnök töpörtyűt eszik stanicliból. és közben is szívesen tárgyal az ügyfelekkel. Tehát gyerünk, csak befelé.. — Kérem nekem ez olyan szokatlan... össze kell szednem a gondolataimat, ugyebár, meg miegvmás — nyögtem idegesen és hátráltam a kijárat felé. A titkárnő biztatóan Integetett: — No. jöjjön szépen Nem kell félni. Egy perc múlva már ott ülhet a főnök előtt. Félszegen gyűrögettem a kalapomat. Hogyan legyen bizalma az embernek egy olyan hivatali főnökhöz, aki még csak meg sem várakoztatja az ügyfelet? — Kérem tisztelettel, momentán nekem ez az időpont nem alkalmas. Tetszik tudni a feleségemet, éppen ma vitték be a klinikára... A főorvos úr szerint ikreket várhatunk! — kiáltottam már a folyosóról. — Akkor mikor lesz szerencsénk önhöz? — kérdezte kétségbeesetten a titkárnő. — Mondjuk két hét múlva; szerdán, tíz és tizenkettő között. De előbb hívjanak fel telefonon, mert nem biztos, hogy ez az időoont alkalmas nekem — kiáltottam zavartan, és pánikszerűen elrohantam. Galambos Szilveszter Kahána Mózes: TEHETSÉG M intha fényképész rendezte volna képbe, úgy helyezkedtünk el festő- I arátom műtermében. A széles ablak közelében a mester pipázva bökdösi ecsetjét a készülő képre. Háta mögött ül vendége (személyem), kíváncsiságtól megnyúlt arccal: „Hát ebből mi lesz?” Mellette, állva: a kerek képű, pirospozsgás, „örökifjú” (de már nem egészen fiatal) Miksa, a mester egykori tanítványa: ő szemét a kis, szikár, szigorú képű nőre mereszti, aki e nercben rajzmappát lengetve lepett a terembe — a képbe. Ö a mester szintén örökifjú, nem egészen fiatal felesége és egyetlen modellje; gyors kis szeme körül pillantással csokorba köti a három alakot, belefoglalva a pillanatba két kis fejbiccentést is kettőnk — t vendégek — felé. Férfias .-’n haragot és elszántságot mutat. Magdus egy lépést tesz férfi NÓGRAD - 1974. je háta felé: — Azt hittem, egyedül talállak. Felállók, hogy távozzam, de Magda leint: — Maradj, Józsi bácsi. — S az örökifjút is marasztalja, bár az nem mozdult mereven szerelmes kiskutyaszemmel figyeli a nő minden mozdulatét. — Előttetek nincsenek titkaink — mondja Magdus —, a valóságnál is többet tudtok ... Egyébként — megemelinti mappáját: — erről van szó. Jó lesz már ezt is tudni nektek: én is rajzolok. És szeretném, akarom, hogy az én Péterem, pardon: a Mester nézze meg a mappámat, és szóljon hozzá. Miksa hevesen igenei, de én furcsállom ezt a hangot, nem ismerem Magdának ezt a formáját, meg is mondom: „...de honnan veszed ezt a csípős stílust?” — Ma ilyen napom van. Ma felötlött bennem- meddig tűröm még ezt? Aztán a mester hátába döfi bele: — Nyolc éve vagyok szolgája, március 3., vasárnap modellje, szeretője, pardon: felesége. s mióta kérem, nézze meg a rajzaimat? De nem! Bele-beleturkál, azt mondja, csak folytasd, édes ... Miksa közbe-közbeszúrja felháborodását. Én is nyilatkozom : valóban nem szép ... De nem jövök tűzbe. Nem hiszek ugyanis a volt modellnő tehetségében. Miksa tovább tüzel, kéri, követeli, hogy a nő neki mutassa meg rajzait. — Minek azt? Előre tudom, hogy nagyon tetszeni fognak. — Miért? — Mert jó vagyok nálad. — Nem értem ezt a gimnazistanyelvet. — De a férjemtől, ugyebár, megkövetelhetem — fordul Magdus megint a festegető ember felé —, elvárhatom, akármilyen nagymenő! Péter! Hozzád beszélek! — Valószínű, mivel még egy Péter nincs itt. Egyébként: történt valami? — Történt. Majd megtudod Egyelőre kérlek, könyörgöm, nézd meg a rajzaimat. De figyelmesen... — Most? Azonnal? A mester leteszi ecsetjét palettáját. — No, add ide. Leül az állványa mellett álló asztalkához, elveszi a mappát, lassan lapozni kezdi, de hamar összecsapja: — Nem megy! Százszor megkértelek, amikor dolgozom, ne kívánj tőlem semmit, ne mondj el semmit, ne kérdezz semmit, tekints nemlétezőnek ... Visszamegy az állványhoz, folytatja munkáját. A feszült csendben Miksa óvatosan magához vonja a mappát, mohón mélyed a rajzokba. — De hiszen ez nagyszerű! — kiált fel. Aztán: — Hiszen ez.,. ez... tüneményes .. — Sajnos, a te véleményed engem nem győz meg — h.űti le Magdus. — Te szerelmes vagy belém. — Ez ... Ez ... Először is nem biztos... — Sajnos, biztos... Na bumm! — Kitör: — Teszek mindenféle szerelemre! Csak a munkám érdekel már. Hogy az legyen igazi. És a siker is. Igen! A karrierem! Igen! Na... most tudjátok. — Keserűen: — Sajnos, nő vagyok... S ha nő vagy... A felvételin nem elég hogy tehetséges vagy, nagyon tehetségesnek kell len ned. Kivételes tehetségnek! Magdus panasza minden kezdőé, férfié és nőé. Közbeszólók. de ő meg se hallja, süket. Folytatja: — Ti nem tudjátok a történteket. Péter se. Most kimondom: miért lett Sárosi Magdolna Péter mester modellje, felesége? ... Mert... mert a főiskolára nem vették fel. Mert a mester .mellett remélte, tud majd tanulni és ...Igen: feljutni! Hogy vele. az ő árnyékában melegebb lesz, mint egyedül a nap alatt... — De hát mi vagyok én neki? Egy okos gép, egy olcsón üzemeltethető berendezés ... — Tessék? — ébredezik a mester. — Persze... Te né... nékem mindig ... el... elragadó vagy . . Közben megszólalt a telefon. A kagylót Magdus veszi fel, de nem beszél, odaviszi férjének: — Nesze, tudom, ki beszél. Téged kér. Péter a telefonba: — ... Szervusz, örülök (...) A feleségem? (...) Nem! (...) Nem! (...) Kérlek, csak nem tudom (. • ) Megpróbáljuk... Kösz ... Nagy köszönet... Magdolna: — Csergő elvtárs! Ha nem tudtam volna, kitaláltam volna arról a has- raeső hangról, amellyel beszéltél vele. Péter: — Azt mondja, beszélt veled. Magdolna: — Igen, hogy néhány képedet akarja közölni színesben, válogasd ki magad, egy óra múlva itt lesz. — És te ezt most mondod? — Igen. Mert ha azonnal megmondom, lázba jössz, nem tudod megnézni a rajzaimat, mielőtt az a góré megjön. No igen, így döntöttem: neki mutatom meg a munkáimat. Talán megtetszenek neki, s közöl tőlem is néhány rajzot... — Dilis vagy? Kényszer!te- ni a szövetség lapjának fő- szerkesztőjét ... — Na, mondd már! — ... hogy egy kezdővel .. csak úgy ukmukfukk ... — Csak úgy ... Haha ... De hogy odavagy! Nem is bánod, hogy félbe kell hagynod a munkát... Haha! — Nevetsz! Tudod, mi az, megjelenni a Magyar Művészben? Egy éven belül kiállítás! — Annál is inkább! De a percek telnek, ki kell választani a közlendő képeket. A mester és Miksa lázasan hozzáfognak. Csergő főszerkesztő ... Középkorú, jó növésű (ahogy a beteglapokon írják: jól fellett és táplált egyén), erélyes arcvonások, korszerű elegancia: csupa külföldi, valután vett tarka holmi, zöldes-szür- kés-ezüstös Inggallér. Demokratikus leereszkedése mesterkélt, amit fintoros orrszipnan- tásai árulnak el. Magdus ki«
