Nógrád. 1974. március (30. évfolyam. 50-76. szám)

1974-03-26 / 71. szám

Brezsnyev és Kissinger, középen a tolmács. PohärkttsiOnülIc Gramlko hétfőn ebédet adott Henry Kissinger tisz­teletére. Az ebéd alkalmából Andrej Gramlko és Henry Kissinger mondott pohárkö­szöntőt — Most megkezdett megbe­széléseinknek különleges Je- ten tősége van. minthogy ösz- wefüiggnek Richard Nixon- nak. az Egyesült Államok el­nökéi-.« í közelgő szovjetunió- beli látogat.!-a e’őkésálésével — mondotta Gromiko. — Ami a szovjet félt illeti, mi azt szeretnénk, hogy a csúcs­találkozót a két állam közötti békés kapcsolatok fejlesztése, a nemzetközi helyzet megja­vítása útján teandő nagy­ielentőségű lépések tegyék emlékezetessé Mint Gromiko rámutatott, az eddig megtartott két szov- let—amerikai csúcstalálkozó eredményeképpen fontos elvi döntések születtek, emellett megvalósultak olyan konkrét intézkedések, amelyek megve­tették a két ország közötti kapcsolatok alapvető újjúte- pemitér-ének kezdetét. Külön­leges jelentősége van. a nuk­leáris háború elhárításáról szóló egyezménynek amelyet Leonyid Brezsnyev amerikai látogatása Idején kötöttek meg és a stratégiai fegyver rendszerek korlátozására vo­natkozó megállapodásoknak, amelyeket a Richard Nixon Tanácskozás a Kremlben Sz. Beglov, az APN szovjet hírügynökség kommentátora szellemes es találó hasonlattal él, amikor megállapítja: a világ valamennyi részében rendszeresen és buzgón mérik a szovjet—amerikai kapcsolatok hőmérsékletét. Így igaz. Nincs olyan ország, és nincs olyan ideológiai-politikai alapállás, é melynek nevében hitelesen kétségbe lehetne vonni azt a2. alapvető tényt, hogy a szocialista és a kapitalista világ leg­nagyobb hatalmának kapcsolata nem egyszerűen szovjet- amerikai, hanem nemzetközi nagyságrendű kérdés. Ez az általános magyarázata annak a megkülönböztetett érdeklődésnek, amellyel a világ közvéleménye Henry Kissin­ger moszkvai tartózkodását kíséri. A tanácskozások szovjet részről « legmagasabb szinten, Leonyid Brezsnyev részvéte­lével kezdődtek meg a Kremlben. Az általános és alapvető okon kívül számos konkrét, ak­tuális körülmény teszi indokolttá a tanácskozások Iránt meg­nyilvánuló nagy figyelmet. Az egyik az, hogy dr. Kissinger — Leonyid Brezsnyev jelenléte részben ezzel magyarázható —• Richard Nixon elnök moszkvai látogatását készíti elő. Az eddigi szovjet—amerikai csúcstalálkozók tapasztala­tai jók. Bebizonyosodott, hogy mind Leonyid Brezsnyev wa­shingtoni, mind az amerikai elnök moszkvai látogatása sokat lendített a szovjet—amerikai kapcsolatok — és ezzel a nem­zetközi enyhülés, a feszültség érezhető csökkentése — ügyén. Nagy jelentőségű megállapodások jelzik az eddig megtett litat. Okmányt írtak alá a nukleáris háború megakadályozá­sára vállalt szovjet—amerikai együttműködés-kötelezettség­ről. Nem túlzás azt állítani, hogy ez a dokumentum, ha wa­shingtoni részről is hűek maradnak betűjéhez és szellemé­hez, a világbéke egyik záloga lehet. Megállapodás született bizonyos közös erőfeszítésekre a fegyverkezési hajsza lefé­kezésére. Ebből a célkitűzésből eleve következik, hogy a két nagy ország közös akcióinak rádiusza messze túlterjed a szovjet es az amerikai határokon. Hiszen ha Moszkvának és Wa­shingtonnak sikerül valóban érdemleges lépéseket tennie egy­fajta fegyverkezési stop felé, ez — a politikai légkör Ja­vulásán túl — hatalmas, a fejlődő országok támogatására és az emberiség közös feladatainak megoldására fordítható ösz- szegek felszabadítását is jelentheti. Nagy vonalakban ezek az eredmények és remények, A kép teljességéhez azonban hozzátartoznak a problémák és a nehézségek is. Az Egyesült Államokban változatlanul nagy erőt képviselnek a — mindenekelőtt Jackson szenátor köré csoportosuló — szovjetellenes, hidegháborús erők, amelyek minden eszközzel a szakadékpolltikához való visszatérés irá­nyában igyekeznek befolyásolni az amerikai kormányzatot. Egyik Jellemző ténykedésük az a hadjárat, amit a tör­vényhozásban az ellen vívnak, hogy a Szovjetunió és más szocialista országok részesüljenek az úgynevezett legnagyobb kedvezmény elvében. Mint Patolicsev szovjet külkereskedel­mi miniszter egy amerikai hetilapnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta. Ne essék félreértés. a legnagyobb kedvezmény megadása nem valamiféle különleges kegy, hanem a nemzet­közi kereskedelmi normák alapvető mércéje, egyenlő lehető­ség. Neon több, de nem is kevesebb. Ennek a megadása nemcsak gazdasági, de politikai fel­tétele is az 1973-ban másfél milliárd dolláros szovjet—ame­rikai kereskedelmi forgalom további gyors emelkedésének NÓGRAD - 1974. március 26., kedd elnökkel lezajlott előző talál- kozó Idején írtak alá. Most a legfőbb feladat: a már el­ért eredményekre támaszkod­va, tovább haladni a megje­lölt irányba, hogy a szovjet— amerikai kapcsolatok javulá­sának folyamata a nemzet­közi béke állandó tényezőjévé váljék. A legfontosabb: kitar tani a fő irány mellett, tisz­teletben tartani a már létre­jött megállapodásokat, szigo­rúan teljesítve a vállalt kö­telezettségeket. Végezetül Gromiko kifejez­te azt a reményét, hogy a je­lenlegi találkozónak fontos jelentősége lesz a csúcstalál' kozón folytatandó tárgyalások sikerének biztosítása szem­pontjából. Henry Kissinger pohárkö­szöntőjében kijelentette: Le­onyid Brezsnyev nek, az SZKP Központi Bizottsága fő­titkárának nevét mindenkor összefüggésbe hozzák majd azzal a fordulattal, amely a feszültség enyhülése irányába köszöntött be a két ország közötti kapcsolatban. Az Egyesült Államok kül­ügyminisztere hangsúlyozta, hogy az amerikai kormány teljes eltökéltséggel folytat­ja a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok erősítését Mi — mondotta Kissinger — ugyan­olyan eredményessé akarjuk tenni a következő csúcstalál­kozót mint amilyen az előző két találkozó volt. Az amerikai sajtó nagy fi­gyelmet szentel Kissinger külügyminiszter moszkvai lá­togatásának. A lapok vezető helyen, részletes tudósítások­ban és terjedelmes elemzé­sekben foglalkoznak a két nagyhatalom kölcsönös kap- esoiatait és a legfontosabb időszerű nemzetközi kérdése­ket átfogó magas szintű szov­jet—amerikai megbeszélések­kel, amelyek — mint hangsú­lyozzák — a „bizakodás és derűlátás” jegyében kezdőd­tek. (MTI) Grecsko eszmecser éje az iraki á>iam fővel And—'1 0-MíítO szovjet hon­védelmi miniszter szombaton találkozód Hasszán al-Bakr iraki államfővel, a forradalmi parancsnokság tanácsának el­nökével, hadügyminiszterrel. Grec&ko átadta az iraki elnök­nek Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának baráti üdvözletét. A szívélyes légkörű megbe- *zé:é»en a felek a Szovjetunió és Irak közötti baráti kapcso­latok további fejlesztésének kérdéseit, Időszerű nemzetkö­zi! problémáikat vitattak meg, megkülönböztetett figyelmet szenteltek a közel-keleti heiy- aetnek. (MTI) m Tisztogatás’1 Ugandában Ugandában a hét végi elve­télt katonai puccsot — kővető­éin hétfőn ismét nyugalom uralkodott. Reggel újra meg­nyitották a főváros nemzetközi repülőterét. Nyugati diplomáciai megfi­gyelők szerint Idi Amin ál­lamfő ura a helyzetnek. Még alig ült el az utolsó lövések zaja, máris megkezdte műkö­dését az elinöik által felállított különleges haditörvényszék, hogy ítélkezzék a puccs rész­vevői felett. A Kamapalai Rádió vasár­nap Charles Arube dandártá­bornokot, volt vezérkari főnö­köt nevezte meg a hatalomát­vételi kíséri ej fő szervezője­ként. A közlemény szerint Arube szintén „ártatlan embe­rek százainak halálát okozta” vasárnap reggel ön-gyilkossá­got követett el és kórházba szállítása után meghalt. Idi Amin, a puccs leveréséi követően tisztogatásokat ren­delt el a hadseregben. Nyuga­ti megfigyelők szerint a láza­dásban való részvétellel gya­núsított tisztek közül máris többet leváltottak, sokukat haditörvényszék elé állítottak, de sokan pedig Ambe — pél­dáját követve — öngyilkossá­got követtek el. Megfigyelők véleménye sze­rint a katonai hataloonátvéte­li kísérlet erősen aláásta Amin. helyzetét, hiszen ural­mának fő bázisa éppen a had­sereg volt Megingott pozícióit igyekszik most „aládúcolni" azzal, hogy mielőbb felszá­molja a katonai lázadás tűz­fészkét — vélekednek a megfi­gyelők. (MTI) ___________ i f arcok a Oolanon Hétfőn délelőtt ismét tűz­harc robbant ki a Szíriái—Iz­raeli fronton a Golan-fennsí- kon. A két és fél órás harcko­csi és ágyútűaben megsemmi­sült két megerősített izraeli állás, kilőttek 3 izraeli tankot és három üteget Hus&aein jordán király, hét- főn néhánynapos látogatásra az Egyesült Államokból Lon­donba érkezett. Az írországi Greonoreban razziát tart a rendőrség egy nyu­gatnémet hajón. Az Illegális Ír Köztársaság Hadseregének i szánt fegyverek után kutatnak Lázár György Varsóban Lázár György, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal el­nöke hétfőn — M, Ja- gielski miniszterelnök-he­lyettesnek, a Lengyel Nép- köztársaság Minisztertaná­csa mellett működő tervbi­zottság elnökének meghívá­sára Varsóba utazott. A magyar és a lengyel központi tervező szervek el­nökei tárgyalásokat folytat­nak a gazdasági együttmű­ködés időszerű és távlati kérdéseiről, valamint az ez­zel kapcsolatos feladatokról. Lézár György hétfőn Var­sóba érkezett. Lázár György és a kísére­tében levő személyek foga­dáséra a repülőtéren megje­lent M. Jagielski miniszter­elnök-helyettes, a lengyel állami tervbizottság elnöke. Ott volt Németi József, ha­zánk varsói nagykövete is. (MTI) NDK környezet cutlet mi küldöttség; érkezett hazánkba Dr. Hans Re lehelt az NDK ügyi Hivatal elnöke fogadta. Minisztertanácsának elnök- Jelen volt Siegfried Balon, az helyettese környezetvédelmi NDK budapesti nagykövetsé- és vízgazdálkodásügyi mintsz- gének ideiglenes ügyvivője tér vezetésével hétfőn dele- is. gácló érkezett hazánkba. A Az NDK küldöttsége a küldöttséget a Ferihegyi re- magyar partnerekkel a két pülőtéren Bonder József éní* ország környezetvédelmének t és ügy!' és városfejlesztési és vízgazdálkodásának idősze- mlniszter és Degen Imre ál- rű kérdéseiről, tennivalóiról lamtltkér. az Országos Víz- tárgyal. (MTI) Kijelölték a magyar küldöttséget Kállai Gyulának, a Haza- zeti Bizottságának tisztség- fias Népfront Országos Ta* viselői. Az ülésen kijelölték nácsa elnökének vezetésével a Nemzetközi Bizottság soron hétfőn megbeszélést tartottak következő áprilisi brüsszeli az Európai Biztonság és összejövetelére utazó ma- Együttműködés Magyar Nem- gyár küldöttséget. (MTI) A SZOT elnökségének ülése A SZOT elnöksége hétfőn helyzetéről, s a kádermunká- ülést tartott. ról korábban hozott SZOT Első napirendi pontként a elnökségi határozat végrehaj- társadalombiztosítási jogsza* tásáról szóló jelentést, s ha* bályok egységesítéséről, egy- tározott a további feladatok- szerűsítéséről és továbbfej- ról lesztésének irányáról tárgyalt, Végül az elnökség döntött s e kérdésekben állást. - fog" az 1974. évi SZOT*díjak otja* lalt. ítéléséről. A díjakat május Az elnökség megvitatta a elseje ^alkalmából osztják szakszervezeti kádermunka majd ki. (MTI) CDU-gy őzelem Az elmúlt heteikben megren­dezett két tartományi válasz­táshoz hasonlóan a Schleewig- Holsteinban vasárnap megtar­tott választás is a CDU meg­erősödését — ez esetben ab­szolút többségét hozta. A hét­főn hajinaiban nyilvánosságra hozott végeredmény szerint a tartományban eddig is többsé­get élvező kereszténydemok­rata párt (CDU), a négy évvel ezelőttihez képest 7,7 százalék­kal növelte szavazatainak számát, a szociáldemökrata párt viszony 7,9 százalékot vesztett. Növelte szavazatai­nak számát a szabaddemokra­ta párt is. Döntött a közgyűlés Ú j r eset őség a horgászoknál Vasárnap Salgótarjánban, a Nógrád megyei Tanács épü­letében tartotta alakuló ülését a MOHOSZ Ipoly menti inté­ző bizottság Jogutóda. az Ipoly és Mátravidéki területi Bizottság. Az alakuló ülésen megjelent dr. Szabó Károly, a Magyar Országos Szövetség elnöke. Részt, vett továbbá hat He­ves, két Pest. és tizenhét Nógrád megyei horgászegye­sület küldötte, hogy a napi­rendi pontoknak megfelelően megtárgyalja az elmúlt idő­szakban az intéző bizottság által végzett munkát és az előttük álló feladatokat. Dr. Szabó Károly. a MO­HOSZ elnöke megnyitó sza­vaiban üdvözölte a horgász­egyesületek küldötteit és a meghívott vendégeket, majd felkérte Hajnár Vilmost, az Ipoly-menti intéző bziottság elnökét, beszámolójának meg­tartására. Az intéző bizottság elnökének beszámolóját Vita követte és 15 küldött szólalt fel a horgászküzössée előtt álló feladatok megvalósítása érdekében. A hozzászólások időtartama alatt a jelölő bizottság elké­szítette javaslatát az új te­rületi bizottság vezetőségének megválasztására. Ezután tit­kos szavazásra került sor és 25 horgászegyeaület kép­viselője szavazott bizalmat a megválasztásra került 11 ta­gú vezetőségnek. Az Ipoly és mátravidéki területi bizottság elnökének Holecz Ferencet, a Salgótarjáni, Erőmű HE el­nökét, alelnökének dr. Ba- zsek Jánost, a Gyöngy ösvison- tai Hőerőmű és Bánya dol­gozók HE tagját, titkárának Pintér Gyulát, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek HE titká­rát. míg gazdasági felelősnek Kmetti Lajost, az Ipolyvecei Szondi HE tagját választották meg. Az újonnan megválasztott vezetőség nevében Holecz Ferenc, a MOHOSZ területi bizottságának elnöke mon­dott köszönetét a küldöttek­nek az előlegezett bizalomért és megköszönte Hajnár Vil­mosnak a volt Intéző bizott­ság elnökének ég valamennyi tagjának munkáját. A meg­növekedett feladatok ellátása érdekében a MOHOSZ javas­latára és az Ipoly-menti hor­gászegyesületek érdekében — a területi bizottságon be­lül -4 ipolyi albizottságot hoz­tak létre, melynek elnökéül a<s új TB elnöke — Szaba­dos Jánost, a balassagyarmati Mikszáth Kálmán HE elnö­két bízta meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom