Nógrád. 1974. március (30. évfolyam. 50-76. szám)

1974-03-24 / 70. szám

I *4 .á m Í I fiIilS! lílilll I í1 1 í l'jl'l'ityÄl' • IfilL1 11: 11 Ajtóban felejtve... Jubileumi termelési tanácskozás az élelmiszer- kiskereskedelmi vállalatnál Fennállásának 25. évfordu­lóját ünnepli a Nógrád me­gyei Élelmiszer-kiskereskedel­mi Vállalat. A negyedszáza­dos évforduló alkalmából teg­nap Salgótarjánban, a Szak- szervezetek Nógrád megyei Tanácsának székházában ün­nepi termelési tanácskozásra került sor. jubileumi megem- lékezőt Herencsényi József, a Nógrád megyei Tanács elnök- helyettese mondott. Ezután a törzsgárdatagok kitüntetésére került sor. 116 kitüntetett törzsgárdatag közül 21-en ne­gyedszázadot töltöttek el a vállalatnál. Molnár Sándor, a vállalat igazgatója az 1973. évi gaz­dálkodásról tartott beszámo­lót. majd ismertette az 1974. évi feladatokat Sor került az 1973. évi szocialista mun­kaverseny értékelésére, a ki­tüntető címek odaítélésére. A vállalatnál ugyanis 1973^ban a jubileumi évforduló tiszte­letére 48 brigád nevezett be a szocialista munkaversenybe. Közülük 42 brigád ért el he­lyezést. A negyedszázados ju­bileumi ünnepségen öten a Belker. Kiváló Dolgozója, 27- en pedig a Vállalat Kiváló Dolgozója címet nyerték el. Sor került a jutalmak ki­osztására is. A Nógrád megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat 1,3. millió forint .nye­reséget, bért és jutalmat osz­tott ki. Jutalomban 403 dol­gozó részesült. Az ünnepi termelési tanács­kozás után ünnepi vacsorára és bálra került sor a Karancs Szállóban. NÓGRÁD-nap Érsekvadkerten Szerdán, március 27-én Érsekvadkerten szervezzük a NÖGRÄD-napoit. Reggel 9 óráitól újságírók, a fotóriporter, jogtanácsosunk találkozik a község párt-, állami, gazdasági vezetőivel, az újságírók beszélgetnek a község lakóival. A NÖGRÄD-nap keretében szerzett tapasztalat okról a szombati számban egész oldalon számolunk be olvasóinknak. A korábbi gyakorlatnak megfelelően, március 27-én, szerdán Érsekvadkerten is megrendezzük a jogi tanácsadást. Jogtanácsosunk reggel 9 órától várja az érdeklődőket a köz­ségi tanács épületében. A NÖGRÄD-nap keretében délután 3 órakor a községi tanács nagytermében olvasó-újságíró találkozót szervezünk, ahová ezúttal is szeretettel meghívjuk kedves olvasóinkat. Március 27-én, szerdán NÖGRAD-nap Érsekvadkerten! ■ kj Kedvezőbb állatbiztosítás Évente csaknem százezer el­hullott, illetve kényszervá­gásra került állat után fizet kártérítést az Állami Biztosí­tó a háztáji és a kisegítő gaz­daságoknak, Ennek alapján 1973-ban mintegy 83 millió fo­rintot fizettek ki. A károk je­lentős része a legeltetési idényben következik be. Az állatok kihajtásának hasznos­sága vitathatatlan, kockázata azonban az, hogy a legelőn könnyebben éri betegség, bal­eset az állatokat. Az Állami Biztosító a foko­zó o,. veszély miatt vezette be a legeltetési biztosítást. Ennek alapján az elmúlt években 100 millió forintot fizettek ki kártérítésként. Üjdonság eb­ben a biztosítási formában az, hogy 1974-ben — a szarvasmarhák értékének emelkedését követbe — válto­zik a kényszervágott állatok kártalanítási rendszere; az új feltételek szerint azonos díj mellett kedvezőbb a kényszer­vágott állatokra folyósítandó kártérítések. ORVOSI ÜGYELET Salgótarjánban, az Arany János út 3-as számú házban ma reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig dr. Ráth De­zső tant ügyeletét. Az orvo­si ügyelet indokolt esetben a 11-44-es telefonom hívha­tó. Balassagyarmaton, a va­si kórházban ma egész nap hétfő reggel 7 óráig dr. Kecskeméti Gyula az ügye­letes orvos, Á salgótarjáni járás körzeti orvosi ügyele­tét Salgótarjánban az SZTK-rendelőben látják el. Fogorvosi ügyefet van a kohászati üzemek rendelő­jében. Gyógyszertári ügyeletet Salgótarján ban a Pécskő Üzletházban levő gyógy­szertár lát el. A Képcsarnok tárlatai A napokban a Képcsarnok rendezésében több kiállítást nyitottak, amelyek élénk' ér­deklődésre számíthatnak a mű­barátok körében. Konfár Gyu­la Munkácsy-díjas festőmű­vész kiállítása Szegeden, a Kárász utca 17-ben nyílt meg, április 6-ig várja a látogató­kat. Veszprémben, a Szabad­ság téren tavaszi festmény­bemutatót nyitottak meg, amely március 30-ig várja az érdeklődőket. A Képcsarnok bemutatótermében — többi között — Benedek Jenő Kos­suth- és Munkácsy-díjas, Csa­bai Kálmán Munkácsy-díjas, Patay László, Tamás Ervin Munkácsi-díjasok festményei­vel találkozhatunk. Több mű­vész alkotását Salgótarjánban is láthattuk korábban. —- Próbafúrásók. A nőgirád­gárdonyi tbc gyógyintézet próbafúrásokat végeztet, hogy a környékről vizet kaphassa­nak a betegek ellátására. A most működő két kút víz­mennyisége ugyanis már ke­vés, s emiatt gyakori a víz­hiány. — Üj ifjúsági klub. Hugya- gon hamarosan ifjúsági klub alakul. Az őrhalmi tsz har­mincezer, a közös tanács pe­dig ötezer forintot biztosított bútor- és játékvásárlásra. — Mikrofon, hangszórók. Az őrhalmi kuíltúrház a közeljö­vőben új berendezésekkel gyarapszik. Erősítőt, mikro- Eomt, hangszórókat és két ref­lektort vásárolnak. A kiadá­sokat a tsz és a tanács közö­sen fedezi. — Ifjúsági szavalóverseny. Március 24-én a szécsémyi mű- veilödési központban „Tanulj ám,ülni hazáink ifjúsága” cím­mel járási ifjúsági szavaló- versenyt rendeznek. — Tavasz a művészetben. A megyei művelődési központ­ban működő nők klubjának következő összejövetelére március 25-én, hétfőn kerül sor. A klub tagjai Tavasz a művészetben címmel hallgat­nak előadást. — ízlésesen, divatosan. A salgótarjáni Kohász Művelő­dési Központban Divat és egyéniség címmel ismeretter­jesztő előadás hangzik el már­cius 26-ám. Többek között szó lesz a legújabb diirvatvonalak és az egyéniség összhangjának fontosságáról. — Magyar zene. A Nagybá- fconyd Állami Zeneiskola pász­tói fiák intézete 26-án, kedden délután négy órakor Magyar zene címmel hangversenyt rendez Pasztán, a Lovász Jó­zsef Művelődési Központba ti. A műsorban zömmel száza­dunk magyar zeneszerzőinek művei csendülnek fel. A pász­tói fiókiintéziet tanulói mellett jelentős számban közremű­ködnek a nagyibátonyi köz­ponti iskola növendékei is. 2 595 359 forintot fizet az öttalálatos A Sportfogadási esi Lottó Igazgatóság közlése szerint a 12. játékhéten 5 találata egy fogadónak volt, nyereménye 2 595 359 forint, 4 találatot 87 fogadó ért el, nyereményük egyenként 29 832 forint, 3 talá­lata 7358 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 353 fo­rint, a 2 találatos szelvények száma 196118 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. NAPTAR 1374. március 24., vasárnap, Gábor napja. A Nap kel: 5.40, nyugszik: 18.02 órakor. A Hold kel: 5.24, nyug­szik: 19.05 órakor. 1974. március 25., hétfő, Mária napja. A Nap kel: 5.38, nyugszik: 18.03 órakor. A Hold kel: 5.49, nyug­szik: 20.16 órakor. 22-27 fok Várható időjárás ma estig: időn­ként kissé megnövekvő felhőzet, eső nélkül. Gyenge, napközben kissé megélénkülő, változó irányú szél. Meleg idő. Legmagasabb nap­pali hőmérséklet 22—27 fok között. Hogyan tölti a szabad szombatot? Ha nem lenne, már nagyon hiányozna..." Szabad szombat. Már maga a szó is sok-sok örömet, nyu­galmat fejez ki. Ilyenkor ösz- szejön a család, több idő jut a gyerekekre. Kényelmeseb­ben végzik az édesanyák a há­zimunkát, gyakrabban kerül kézbe az újság vagy a könyv. A kéthetenként időszerű sza­badnapokra már eleve készü­lünk. Ha nem lenne, már igen hiányozna. .. Három fiatalasszonyt keres­tem meg, mondják el, mivel töltik ezt az „ajándékba ka­pott” egy napot. Pál Gyuláné, a megyei ta­nácson dolgozik, hosszú évek óta. Adminisztrátor. Mindenki csak Terikének ismeri. Csön­des hangja sokszor jelentke­zik a teléfonon is, ha valakit keresnek az elnökségen. — Mi, tanácsi dolgozók, kü­lön örültünk tavaly, amikor az üzemek, gyárak után meg­kaptuk a szabad szombatot. Nagyon jól jött. Ha az ember okosan használja fel, sok-sok segítséget ad. — Például? — Nálunk két gyerek van. Az egyik tizennégy, a másik nyolcéves. Nagyon szeretnek kirándulni. Legtöbbször erre használjuk fel a szabad időt. Rendszerint úgy csinálom, hogy szombatonként megfő-' zök, mosok, takarítok, vasa­lok. A vasárnap aztán egészen a miénk. Vesszük a cókmó- kot, és reggel korán, irány ki­felé a városból. — Merre? — Nagyon szeretünk Salgó- ra menni, de legutóbb példá­ul a Karancs csúcsát másztuk meg. Gyakran kirándulunk Kercseglaposra is. Van úgy. hogy két napra, főként nyá­ron. — EmelletV — Több időm jut a gyere­kekre. Mert hétközben estén­ként nem végzek nagyobb há­zimunkát, csak amit nagyon szükséges. Nyugodtabban né­zem a televíziót, és több időm jut az olvasásra is. Nyitrai Mihályné mindösz- sze egyéves asszony. A textil­ipari vállalat varrónője. Ná­luk még nincsen gyerek, és egyelőre az anyósánál laknak. — Most kapunk lakást, már nagyon várjuk — mondja Nyitrainé. — Mire használják a szabad szombatot? — A férjének is van szabad napja? — Nálunk sajnos, a fér­jemnek nincsen szabadnapja. Ö a Faipari Ktsz-nél kárpitos- — Igen, ő az acélgyárban Ha szombaton valahová ki­dolgozik. Ügy rendeztük, hogy rándulni akarunk menni, ak- egyszerre legyünk szabadok, kor szabadságot vesz ki. Én viszont igyekszem minden percét jól felhasználni. — Mégpedig? — Először is kicsit későb­ben kelek. Nyolc, félkilenc fe­lé. Két műszakban dolgozom, jólesik tovább maradni az ágyban. Kényelmesen elvég-' zem a soron levő házimunká­kat. Vasárnapra ilyen gondom már nincs, nyugodtan jövünk- megyünk, televíziót nézünk, moziba járunk. Nagyon meg­szoktam a szabad szombato­kat. Már eszerint rendezzük a programunkat. Fekete Albertné egyedülálló édesanya. Nyolcéves a kisfia. A nyomdában dolgozik Salgó­tarjánban, berakónő. Állandó­an egy műszakos a gyerek miatt, de nyolc órát áll a gép mellett. — Nekem nagyon-nagyon sokat jelent. A kisfiam is számon tartja, hogy édesanya mikor szabad szombatos. Amikor délben megjön az is­kolából, és jó idő van, elme­gyünk sétálni. Ha gyerekfilm van a moziban, oda. Jut idő beszélgetésre, pihenésre. — A házimunka? — Szombat délelőtt gyorsan elvégzem, hogy a délutánom mindig szabad legyen a fiam miatt. Ilyenkor vitatjuk meg az iskolai dolgokat, leülünk együtt a televízió elé. Vasár nap aztán hasonló jókkal telik el az egész nao. Csatai Erzsébet ÁPRILIS 9-ÉN FIZETIK A II., 10-ÉN SORSOLJAK A III. BÉKEKÖLCSÖNT A III. békekölcsön utolsó sorsolását április 10-én, szer­dán rendezi az Országos Ta­karékpénztár, Müininioh Ferenc utcai klubtermében, A III. bé- kekölcsünkötovények között összesen, 34,4 millió forint ér­tékű nyereményit húznak ki, míg mévértékben 139,6 millió forint értékű kötvény* fizet­nek vissza. A nyeremények ki­fizetését, illeifeve a kötvények beváltását május 7-ién kezdik meg. Egy nappal a húzás előtt, április 9-én. megkezdő­dik a II. békekölcsön-nyere­mények kifizetése, illetve a kötvények beváltása. Nyere­ményként 23,4 millió forintot, névérbékiben 50,6 millió forin­tot kapnak a kötvénytulajdo­nosok. Érdekes felfedezés Érdekes felfedezést tett a . Wycoff-Wehiinger amerikai csillagászházaspár. A Negev-si- vatagban a Kohoutek-üstökös- ről készített színképfelvételek­ből megállapították, hogy az üstökös egyik alkotórésze víz, mely ionizált molekulákból áll. A felfedezés alapján való­színűvé vált, hogy az üstökö­sök nemcsak, hogy nem izzó égitestek, mint eddig gondol­ták, hanem valójában jégibe ágyazott szikladarabok. A két csillagász megfigyelései ko­rábbi vizsgálatokkal együtt megerősítik azt a feltevést, hogy a világegyetem, ugyan­azokból az alkotórészekből épül fel', mint a föld. Ősi varos Tudományos szenzációként hatott a Szovjetunióban az a hír, hogy ezeréves város ma­radványaira bukkantak a Pa­mir keleti részién, a Tadzsik SZSZK-iban. A tudósoknak mindeddig nem volt tudomá­suk arról, hogy a tengerszint Eelett mintegy 4000 méter ma­gasságban levő vidéken embe­ri. közösség élt. A leletek kö­zött: tadzsik nyelven tussal pergamenre írt diplomáciai és kereskedelmi okmányokat is találtak, feltehetőleg a X— XII. századiból. Ellenőrzik az AB-bizottságok munkáját Mint ismeretes, január else­jével csaknem 200 terhesség­megszakítást elbíráló bizottság kezdte meg működését az or­szágban. A kiadott- miniszteri utasításnak és szakmai útmu­tatónak megfelelően, e bizott­ságok a lehető legrövidebb időn belül meghozzák dönté­seiket. Így általában egy hét sem telik el a terhesek jelent­kezése és a végleges bizottsá­gi döntések között, — mon­dották az MTI munkatársá­nak az Egészségügyi Minisz­tériumban. Alig három hónap tapaszta­latai alapján a bizottságok munkájáról még korai lenne messzemenő következtetéseiket levonni. Annyi azonban bizo­nyos. hogy döntéseik rendsze­rint már az első fokon kellő­en megalapozottak; a vitatha­tó esetekben is a legteljesebb felelősséggel foglalnak állást és — az adott jogszabályi ke­retek között — a legmesz- szebbmenőkig figyelembe ve­szik a hozzájuk forduló ter­hesek családi, szociális és lakáskörülményeit. A fellebbezések viszonylag magas száma inkább arra en­ged következtetni, hogy a ké­relmezők jelentős része még mindig meglehetősen tájéko­zatlan. nincs tisztában azzal, hogy terhességük megszakítá­sának milyen jogi akadályai vannak. Részben erre vezet­hető vissza az is, hogy az el­sőfokú bizottságok kellően fel­tárt. indítékok hiányában el­utasítanak olyan kérelmeket, amelyeket a másodfokú bi­zottság az okok alaposabb is­meretében esetenként jóvá* hagy. A rendelet hatályba lépé­se óta eltelt rövid idő alatt már eddig is több helyen elő­fordult. hogy a kérelmezők egyi.ke-másika a terhesség 12. hete után jelentkezett a bi­zottság előtt. Ilyenkor — a jogszabály alapján — a kö­rülményeikre való tekintet nélkül el kell utasítani a ké­relmet. Az ilyen indokkal el­utasított kérelmezők gyakran különböző fórumokhoz, ható­ságokhoz fordulva szeretnék elérni a másodfokú, már vég­leges döntés megváltoztatását, jóllehet1 a jogszabályok értel­mében a másodfokú döntést már egyetlen hatáságnak, fó­rumnak sem áll jogában meg­változtatni. Még az Egészség- ügyi Minisztériumnak sem. A terhességimegszakítást el­bíróló bizottságok tevékenysé­gét a megyei tanácsok és az Egészségügyi Minisztérium il­letékesei egyébként is állan­dóan figyelemmel kísérik és az egész országra kiterjedő folyamatos ellenőrzés kereté­ben gondoskodnak működésük törvényességének felügyeleté­ről. (MTI) — A Diesel-motorok fűstjé­nek csökkentésére új oiajada- lékot állított elő a Magyar Ásványolaj- és Földgázkísérleti Intézet, az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt megbízásából. A laboratóriumi kísérleteken kiválónak bizonyult az ada­lék Most már nagyüzemi mé* retekben a Közlekedési Kuta­tó Intézet segítségével 200 gépkocsi vizsgáztatja az új anyagot. Egyenként 50 ezer kilométert futnak a kísérleti adalékkal. Kék felhő „Elkékülit” több száz épület és gépkocsi Basel egyik külvá­rosában. A jelenséget a sváj­ci—francia határ közelében, francia területen működő pa- pirszalvétaigyáir műszaki hibá­ja okozta. Az itt fejlődött festiéikfeiihőt a szél svájci te­rületre sodorta. A tűzoltók nagy meinnyiisiégű dörzspapír­ral és mesizelővel felfegyver­kezve vonultak a helyszínre, a papírgyár tulajdonosai pedig fizethetik a gépkocsik újrafes­tésének költségeit. — műsorváltozás. Szál­lítási késedelem miatt a „Me­rénylők” című framcia film vetítése a November 7. Film­színházban Salgótarjánban el­marad. Helyette a „Szelíd mo­torosok” című színes USA film kerül műsorra. Áramszünet III. hó 25., 26., 27., 28. és 29-én 8—15 óráig Zagyvapál- falva Rózsafa u., Kölesei út, Csokonai úton a benzink úttól a Cipész Ktsz-ig. III. hó 27-én 7—16 óráig So­moskőújfalu egész területén, Sa-lgó-pt. Hotel Salgó, Salgó­tarjánban a Vöröshadsereg út.Kn Tarján vendéglőtől a So­mos felé eső területen, Vadas­kertibe®, KISZ-lakóteilepen, sitrand környékén, Ferenc-tele- pem, Fenyves út, Táncsics út és Tározó út. NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTVÄR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi c. 1. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, 22-97. Főszerkesztő: 12-S4, 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 1.-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgötanáu, Petőfi u. 1. Telefon: 10-29. Terjeszti: a Magyar r'osta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, not Salgótarján. Petőn n. L PL: 96 Fv.: Kelemen Gábor igazgató. Index-szám: 25 072.

Next

/
Oldalképek
Tartalom