Nógrád. 1974. január (30. évfolyam. 1-25. szám)
1974-01-06 / 4. szám
Bkon yíívány Szülőknek — tanulóknak Holnap reggel valamennyi általános és középiskolában megszólal a tanítás kezdetét jelző csengő. Megyénkben is közel 30 ezer tanuló , lát újra műnk:'hoz. Az oktatási intézmények — az általános iskolák. gimnáziumok. szakközépiskolák — ezen a napon az ellenőrző útján értesítik a szülőket arról, hogy gyermekeik milyen tanulmányi eredményt értek ei az 1973/74-es tanév első felében. Tzgalmakban és várakozásokban bővelkedő esemény a bizonyítványosztás”, mert a szülőket és rokonokat számítva szinte az egész megye lakosságát közvetve, vagy közvetlenül érinti. Ebből eredően elmondhatjuk, hogy alig lesz olyan család Megyénkben. ahoj ne esne szó az iskolák oktató és nevelő munkájáról, a diákok tanulmányi eredményéről, a sikerekről, az eredménytelenségekről. a tanulást, fejlődést segítő ég gátló tényezőkről. A mostani félévi értesítő a korábbi évekhez képest jelentős változást is mutat. A tanulói terhelés csökkentése, a helyes szemlélet formálása szempontjából nem tartalmaz átlagosztályzatot, a közoktatás-politikai határozat nyomán kiadott rendelkezések alapján. A figyelmet jobban ráirányítja az a tény is. hogy eddig a tanulók pályaválasztását, továbbtanulását, egzisztenciális helyzetét az átlagosztályzat alapvetően befolyásolta. Ez az intézkedés — az átlagosztályzat eltörlése — a tanulók megítélésében az eddigi mechanikus rangsorolás helyett a sokoldalú mérlegelés. a személyiség, a képesség és tehetség értékelését tűzte célul. A továbbtanulni szándékozók sokkal lobban mint eddig, a pályaválasztásuknak megfelelő tárgyak tanulására fordíthatták figyelmüket, eredményesebben készülhettek fel a leendő élethivatásukra a tanév első felében. Miként fogadja a sok új vonást tartalmazó félévi értesítőt a szülő? Egyértelműen le kell szögezni. hogy türelemmel, mértéktartással. bölcs belátással, amennyiben — a véleménye szerint is probléma adódik — önkritikus együttérzéssel. Jóvátehetetlen hibát követne el az az „elégedetlen” szülő, aki első haragjában eltángálná a „haszontalan semmire kellő” gyermekét. Abból az alapállásból kell kiindulnia a szülőnek is. amiből az iskola teszi. Minden A háztartási hulladék hasznosítása Frakifurti kutatók erdékes, új eljárást dolgoztak ki a háztartási hulladék hasznosítására: a hulladék elektrotermikus elgázosítását, ívfényben. Vizsgálataik szerint az ipari körzetekben összegyűjtött háztartási hulladék átlagosan 52% éghető anyagot, 14% hamut, 7% fémet és 27% vizet tartalmaz. Így levegő kizárásával magas hőfokon 1000 kg háztartási hulladékból 1000 m3 szénmonoxid- ból és hidrogénből álló gáz- kevérék és 140 kg, 28% szilíciumot, 7% alumíniumot és 8% nátriumot, ill. kalciumot tartalmazó vasötvözet keletkezik. A háztartási hulladéknak ezt a „kohászati” jellegű kezelését az acélgyártásban bevált ívfénykemencében lehet elvégezni, amelybe a hulladék folyamatosan adagolható és amelyből a gázkeverék ugyancsak folyamatosan elvezethető. A keletkező gáz jól használható szintézisgáznak, vagy tüzelőanyagnak, míg a kapott vasötvözet a vasgyártásban alkalmazható a vasérc redukálására, vagy az ócskavas megolvasztására. Az eljárás előnye, hogy segítségével teljes egészében gazdaságosan hasznosítani lehet a háztartási hulladékot. Nehéz ezt a K betűt kanyarítani! kulcsár felv. NÓGRÁD — 1974, január 6., vasárnap gyermekben van figyelemre méltó érték, érdeklődés, haj lám. s az iskola a sajátos eszközeivel ezeket az értékeket, hajlamokat, érdeklődést fejleszti. Ezért az új értékelés, osztályozás — különösen a* első és ötödik osztályban nagy felelősséget ró mind a szülőre, mind a pedagógusra, mert ezekben az osztályokban tantárgyi osztályzatot sem kapnak a tanulók. Ezeknél a tanulóknál is arra törekedtek a nevelők — tanítók és tanárok —, hogy minél gazdagabb kép alakuljon ki a tanítványról az első félévben s nem kis feladatot jelent az iskolának, hogy a szülőket megfelelően tájékoztassa. Azoik a szülők, akik eddig is törődtek gyermekükkel és folyamatosan figyelemmel kísérték tanulásukat — - a tapasztalat alapján — biztosítottabbnak látják az előrehaladást, mert megértették az új értékelés rendszerét és célját. Az iskolákban a téli szünetben lezajlottak az „osztályozó” konferenciák, és az első félévi tanulmányi munkát értékelő tantestületi tanácskozások. Ezek tanúsága szerint — az első jelzések, statisztikák bizonyítják —. kevesebb a bukás, emelkedett a tanulmányi színvonal. Ennek ellenére akad lemaradó, hanyatló szorgalmú tanuló. Ilyen esetekben a szülők a pedagógusok összefogásával tudják javítani az eredményt. Miután a félévi értesítő a tanuló munkájáról ad tájékoztatást ezért a kiinduló alap az legyen, hogy konkrétan értékeljék otthon i6 a tanulmányi eredményt Az iskolai tanulás közös vállalkozás, tehát a jó eredményt csak a szülők, a nevelők és tanulók jól összehangolt erőfeszítésével lehet elérni, vagy a hibákat korrigálni az elkövetkező félévben. Feladat az is. hogy az őszinteségen alapuló kapcsolatokat tovább javítsa az iskola és a család is. ez a legfontosabb tényező a gyermek érdekében. A tanulmányi munka fejlesztésénél türelmetlenséggel, sürgetéssel. gorombasággal semmire sem megyünk. Az eredménytelenség esetén fel kell deríteni a megtorpanás okait, s a tanuló képességéhez mérten kell differenciált segítséget nyújtani. Most kell megvizsgálni, hogy a további teljesítmény ösztönzésének milyen akadályai vannak. mert az ellenőrző megmutatja a gyenge pontokat, hogy azok megszüntethetek, a hézagok pótolhatók legyenek, így válik a félévi értesítő a szülők és pedagógusok bizonyítványává is. Gyen es László Milyen boldogság most a jé meleg szoba, S meleg szobában a barátságos család! (Petőfi) Hány családod van? Ritka ember, aki meghökkenne a kérdésen. hiszen mindenki tudja: család alatt a gyermekek értendők. Család és gyermek nyelvünkben egyazon kategória, életünkben is az kell, hogy legyen. A válasz is egyértelmű hát: két apró családom van. három apró családom van... A népesedéspolitikai határozat megjelenésével ■ csaknem egyidőben ismét előtérbe került a nőpolitikái határozat. Sokan értetlenül állnak e két nagy jelentőségű dokumentum előtt: most végül is melyiket kell végrehajtani? Hiszen a kettő ellentmond egymásnak! Nem késik az indoklás sem. A nőpolitikái határozat értelmében a dolgozó nők tanuljanak, dolgozzanak, vállaljanak vezető posztokat is. aktívan vegyenek részt a közéletben. A népesedéspolitikai határozat értehnében pedig az az ideális, ha három gyermek nevelésére vállalkoznak, mert ez az eszményi családtípus, amely a társadalom egészséges korösszetételének kialakulását segíti. A kétkedő kérdés: hát hol az a dolgozó nő, Az elmúlt esztendőben felavatott vizslási klubkönyvtárban a fiatalok is szívesen olvasnak. Az úttörők csoportosan is felkeresik a szabadpolcos rendszerű könyvtárat; őrsi foglalkozásaik keretében ismerkednek a könyvekkeL — kj — MAI tévéajánlatunk 15.40: A Bét pofon Asztényj Károly regényének osztrák televízióváltozata. A 30 éves korában elhunyt író „véletlenül” lett a toll embere. Eredetileg zenei pályára készült Am első írói próbálkozása olyan, sikert aratott, hogy felcsapott újságírónak. Müveivel mindössze szórakoztatni akart és szellemesen megírt történeteivel, színdarabjaival ez sikerült is neki. 26 éves volt, amikor — 1934- ben — megjelentette a Hét perfon című regényét, amelyet most tévéfilmen láthatunk. A cselekményt a televízióra alkalmazó Herbert Glattauer modernizálta, s a mai Angliában játszódik a történet A mű a brit birodalmat századokig összetartó konzervativizmust támadja. A rendes mozifilm-hosszúságú tévéfilmet Wolfgang Liebeneiner rendezte, a főszereplők szink- ronhaingjai: Ráday Imre, Bor- bás Gabriella, Áts Gyula és Dobránszky Zoltán. Kővé vált »banánliget” Az utóbbi években a természeti ritkaságok szinte kimeríthetetlen lelőhelyévé vált a tatai-tatabányai medence. Az új lakótelepek kialakításával, az úthálózat bővítésével iáró nagyarányú földmunkálatokkal sorra tárulnak fel az ős- kövületek, ősnövénymaradványokat rejtő geológiai rétegek. A tatai művelődési központ immár országos hírű természettudományi stúdiójának szakemberei jól szervezett figyelőhálózatot alakítottak ki megyeszere. A különféle szakágakat képviselő természetbúvárok rendszeres «űr- járatot” tartanak azokon a területeiken, ahol építkezések, tereprendezési munkálatok folynak. Időről időre felkeresik a művelés alatt álló kőbányákat, s átkutatják a szénbányák meddőhányóit is. A nagyszabású kutató-le- letmentő vállalkozás már eddig is figyelemre méltó eredményeket hozott. A jégkorszak és a távolabbi földtörténeti korok élővilágának számos kővé konzerválódott maradványa került napfényre a szárazföldi és tengeri eredetű üledékes rétegekből. Közülük nem egy tudományos és muzeális szempontból is egyedülálló ritkaságnak számít. Nemrégiben ismét egy ritkaságnak számító „leletegyüttes” örvendeztette meg a kutatókat. Skoflek István, a neves paleobotanikus nem mindennapi növényienyoma- tokra bukkant Tatabánya- Újvárosban. Egy trópusi pálmaféle leveleinek tökéletesen kirajzolódó lenyomatát őrizte meg a földmunkák során felszínre került márgás homokkőréteg. Ugyanitt egy furcsa formájú, hosszanti bemélyedést őrző kő is előkerült s ez első pillantásra valami ismeretlen őslény testlenyomatának tűnt Ara amikor Skoflek István gipszszel öntötte ki a szivaralakú kavemát, kiderült hogy egy jól fejlett banán tökéletes lenyomata maradt fenn az üregben. A különleges ősnövénymaradvány korát is sikerült meghatározni a jellegzetes geológiai réteg alapján. Ezek szerint bebizonyosodott,- hogy a földtörténeti harmadkor egyik időszakában mintegy negyven millió évvel ezelőtt melegégövi pálmák és banánligetek zöldelltek a mai bányászváros területén.. . • Rab Erzsébet Nem csereüzlet a gyermeknevelés aki mindezt erővel, energiával. pénzzel, de főleg idővel győzi? Pedig a két dokumentum nem teszi lehetetlenné egymást. Mindkettő végrehajtásához rugalmasság, segítőkészség, a helyi erőforrások és a központi alapok egymáshoz kapcsolódása, egymást kiegészítése szükséges. Ilyen szemléletmóddal, ezzel a magatartással megtalálhatók a két határozat közötti kapbso- lódási pontok. És nem szabad elfeledkezni a Minisztertanács előterjesztésének egy nagyon lényeges mondatáról sem: „Foglalkoztatás-politikai érdekből célszerű a nők foglalkoztatásának jelenlegi színvonalát fenntartani, de a népesedéspolitikai célok megvalósítását ezen érdekek fölé kell helyezni.” A gyermekes és gyermektelen családok anyagi helyzete között nem jelentéktelenek a különbségek. A több gyermeket nevelő családok lényegesen szerényebb körülményekkel kénytelenek beérni. Ez egyik oka annak, hogy napjainkban, sole család megelégszik az egyetlen gyermekkel. A népesedéspolitikai határozat értelmében az állam ismét jelentős terheket vállalt magára a családfenntartás, a gyermeknevelés költségeiből. A pénzbeli juttatások, amilyen például a családi pótlék, a gyermekgondozási segély. évente keréken 7,7 milliárd forintot tesznek ki. A gyermekintézmények: bölcsőde. óvoda stb. fenntartása mintegy 4 milliárd forint. Az intézményes oktatás, a szakképzés költségét is jelentős részben az állam viseli. A családok támogatása ilyen közvetett módon évente újab,b. mintegy 7 milliárd forintos ráfordítást jelent. Most jelentős mértékben emelkedett a közvetlen támogatás mértéire is. S ezzel enyhül a gyermektelen és gyermekes családok közötti életszínvonalbeli különbség. Sok gyermekes család panaszolja lakáshelyzetét. Való igaz, hogy három gyermeket nevelő család számára már nem luxus a haromszobás lakás. A jövőben a lákáseíosztás gyakorlatában jobban figyelembe kell venni a többgyermekes családok érdekeit. ★ A családok anyagi támogatása több gyermek vállalására ösztönözhet. A gyermekek és forintok közé azonban nem lehet egyenlőségjelet tenni. A gyermeknevelés nem csupán a kassza nagyságának és teltségének kérdése, hanem szívé is. akaraté is, családsze- reteté is. Nem csereüzlet tehát a né- pesedóspol i ti kai határozat. Nem aidok-veszek. nem józan számolgatás tárgya. ♦ Magánügy az, hogy valaki nevel, vagy nem nevel gyereket? Igen, lehet magánügy. De az már semmiképpen sem az, hogy a többgyermekes családanyát a háta mögött megmosolyogjuk, sőt, halló- távolságon kívül érve. bolondnak nevezik. Amiért lemond a kocsiról, telekről. Amiért lemond szabad idejéről, a szórakozásról. Amiért lemond a gondts 1 anságról. A többgyermekes csalódok számának gyarapodása közügy. S ehhez olyan, légkör kell, amelyben senkinek sem kell szégyellnie döntését amelyben tisztelet, becsület övezi az anyákat. — szemű —