Nógrád. 1974. január (30. évfolyam. 1-25. szám)
1974-01-15 / 11. szám
193 Képem/C elolt M szinvonol äiondösuiäsa Az utóbbi időben örvendetes kiegyensúlyozottság észlelhető a televízió műsorában. Ezt aHapiäiatjitak meg az. elmúlt hét vonatozásában is. Ki- egyensúiyozEttan já színvonal* tartalmi és műiBajá változatom ság, ezek voltak a legjielfctra- aStobek. Kedden nagy figyelemmel néztük végig a Rongállak című érdekes összeállítást, melyben egy budapesti építész fényképek sorával dokumentálja. milyen etsziamosítóv összegszerűségében pedig tetemes károkat okodnak társadalmunknak a legkülönfélébb területeken garázdálkodó vandálok. S, bér a dokumentumok fővárosi jelenségeket tárnak elénk, bátran általánosíthatók szűkebb nógrádi környezetünkre is. Ugyancsak a keddi műsorban láthattuk Tennessee Williams: Orpheus alászáll című, különleges, mindvégig feszült atmoszféráid drámáját, melynek színtere az ösztöneiben, indulataiban, cselekvéseiben féktelen amerikai Dél. A drámát jó tíz évvel korábban a budapesti Vígszínház előadásában már sugározta a televízió, ezúttal a debreceni Csokonai Színház produkciójában nyújtott újbóli élményt. A debreceniek kitűnő előadásában Dévay Kamilla, Trókán Péter, Lő- rinczy Éva. Sárosdy Rezsői, Lontay Margit Pagonyi Nándor teljesítménye volt kiemelkedő. Szerdán képernyőre került Dosztojevszkij híres regényének filmváltozata, a Fehér éjszakák. Az 1959-ben készült produkció ma is teljes frisseségében hat. Csütörtököt!, folytatódott a Leonardo da Vinci életéről szóló olasz tévéfilmsorozat Ezúttal a második részét láthattuk, s megállapíthatjuk, hogy a reneszánsz zseniális mesterének élettörténete mind iebilincs élőbbén tárulkozik elénk Renato Castellani hiteles dokumentumokra alapozó vállalkozásában; értékes szolgálatot tesz a művészettörténeti ismeretterjesztés ügyének. Hasonlóan jó szolgálatra vállalkozott az a kétrészes tudományos ismeretterjesztő portréfilm, mely világhírű Nóbel-díjas tudósunkat, Szent- Györgyi Albertet, életét és munkásságát hozta emberközelbe csütörtökön és pénteken este. A nagy tudós vallomása a tudomány mai szerepéről, feladatáról társadalmunkban nemcsak igaz utat jelöl meg, de keresetlen egyszerűségében megindítóan szép is. Szombaton kezdődött el az a sokrészes sorozat, melyet a továbbiakban Híres szökések főcímmel láthatunk. Ezúttal A gall rabszolga címif francia film kalandos történetét élvezhettük. Az esti műsorban Szombat este címmel amolyan pótszilveszter keretében szó- raKozhattunk, mindvégig élvezetes műsoron, melyből a legsikerültebb A legnagyobb szemtelenség című Gyárfás- komédia volt. Feleki Kamillái a főszerepben. Vasárnap befejeződött a Sólyom a sasfészekben című négyrészes magyar tévéfilm. A politikai bűnügyek világából az elhárító szervek egyik eredményes akcióját dolgozta fel az 1940-es évek végéről, s— tegyük hozzá, igen sikerültén, különösen a harmadik és negyedik részben sok feszült pillanatot keltőn. Ugyancsak vasárnap este került sor az Arany páva nemzetközi népzenei verseny harmadik középdötőjére. Ezúttal osztrák népművészek mutatták be tudásukat és sajátos folklór-kincseiket. (barna) Mai tévéajánlatunk * 20.00: Bűn és bűnhődés. Magyarul beszélő szovjet film I. részének vetítése. (A második részt pénteken 20.00-kor láthatjuk.) F. M. Bosztojevszkij regénye 1866- ban jelent meg először magyarul. s azóta megszámlálhatatlan kiadást ért meg. Szinte nincs a világon olyan ország, ahol ne adták volna k} a nagy orosz klasszikus e kétségtelenül leghíresebb, s az író életművében az első nagyregénynek számító művét. Az írótól a minap — a Fehér éjszakák című film vetítése kapcsán — írtunk e hasábokon, ezúttal a Bűn és bűnhődés filmtörténeti érdekességeire hívnánk fel a figyelmet. Raszkolnyikov története igen sokszor került celluloid-szalagra. Már az 1910es években filmet forgattak a regényből Oroszországban, s Magyarországon is megfilmesítették 1916-ban, Raszkolnyikov címmel. Franciaországban — a többi között -— 1935-ben és 1956-ban készült film a regényből, Indiában pedig — Radzs Kapurral a főszerepben — 1957-ben, s még sorolhatnánk tucatszám a változatokat Dosztojevszkij minden műfajra hatott; csak példaként említjük, hogy 1969-ben Petrovics Emil operát komponált a Bűn és bűn- hődésből. Imre Lá>miót Két év nyolc hónap Kisregény 7. — Hogy került ez magához? — Behozták.. — Ki hozta be? — Anyám. — Nem világosították fel az idevonatkozó előírásokról? — De igen. — Akkor miért hozta be? — Csak. — Erre visszatérünk még. — Térjünk. — Ne szájaljon. — Igenis. Hideg lett körülöttünk a levegő. A kipukkanni készülő nevetés abbamaradt, hogy a félhomállyal eggyé váljon. Eszükbe jutott, hol vannak, ez itt másmilyen világ, mint amiben -eddig éltek Mint akik egy pillanatra nem értik a szigorúságot de aztán hirtelen vísszahullnak abba a tompa érdektelenségbe, amely egyeseknél később, a szabadulás után sem oldódik fel, talán többé soha. Kicsi, mindenesetre nagy dolgot vitt véghez azzal, hogy kizökkentette őket ebből az állapotból, ha csalt rövid időre is. Kapelláró nézte a fiút. megpróbálta kitalálni, miért kerülhetett ide, hiszen kölyök még, mutál a hangja, ezt egyszavas feleleteiből. amiket az őr kérdéseire adott, első pillanatban hallani lehetett. Most hagyhatta el az iskolát, alighogy növésnek indult, kezei, lábai nagyok, a teste vánnyadt. egészen kisfiús, hosszú sovány arcában csak az orra nőtt meg. ez látszik az egészből, meg a bal arcán húzódó forradás. hol szerezhette a kis hülye, ilyen korán ? 1 li az aki nem vigyázhatott rá. talán az 4 NÓGRÁD - 1974. január 15., kedd üerlín — z&jmohban Berlinnek, a Német Demokratikus Köztársaság fővárosának összterülete 403 négyzetkilométer, a városközponté pedig 31,3 négyzetkilométer. Az erdőterület 7908 és a vízterület pedig 2727 hektárt tesz ki. Berlin lakossága 1 089 874 millió, a népesség sűrűsége négyzetkilométerenként 2704 lakos. A 624 000 kereső egynegyede az iparban dolgozik. A főváros legfontosabb iparágai: elektrotechnika. elektronika és szerszámipar. A főváros legfontosabb közlekedési eszköze a 360 kilométer hosszú gyorsvasút, utána következnek az autóbusz 358, a villamos 302 és a földalatti vasút 15,7 kilométer hosszú útvonalai. Berlinben 14 színház, 24 filmszínház, 26 múzeum, 36 kultúrház és klub van. Az 587 általános és szakszervezeti könyvtárban 3 050 400 könyv (55 százaléka szakirodalom) áll az olvasók rendelkezésére. A két tudományos könyvtárban majd hétmillió könyvet kölcsönözhetnek ki. Az NDK fővárosa lakosságának 16 sportstadion, 409 sportpálya, 24 szabad strand, 8 úszóstadion, 184 csónakház. 60 sportotthon és 10 kemping áll rendelkezésére. .Amiről a tam-tam beszel Eredményes félév a főiskolán „A barátság tüze” — ez a címe annak a gyűjteményes kötetnek, amely a külföldi keleti költők alkotásait tartalmazza és amely a Tasken- tá Kiadó Vállalatnál jelent meg. A versek Uzbegisztán- ról, erről a szovjet középázsiai köztársaságról és fővárosról, Taskentről szólnak. Itt rendezték meg ugyanis 1958- ban az ázsiai és afrikai országok haladó íróinak első értekezletét. E két kontinens íróinak újabb találkozóját az idén Alma-Atában, a Kazah SZSZK fővárosában tartják. A találkozó előkészítő munkáját fémjelzi az indiai írók könyveinek kiadása, valamint a mai neves afrikai költők kötetének a megjelenése. A címe: „Amiről a tam-tam beszél” és arról a harcról szól, amelyet az afrikai országok néjpei vívnak a függetlenségért és a társadalmi haladásért A Pénzügyi és Számviteli Főiskola Salgótarjánba kihelyezett ipari tagozatán is zajlanak az első félévi vizsgák. A vizsgaidőszak december 27- től január 31-ig tart. A vizsgák derekán járunk, csaknem kétszáz. nappali, esti és levelező tagozatos hallgató tesz vizsgát. Az eredményről.' természetesen, csak az vizsgaidőszak befejezése után szólhatunk részletesebben. Lonsták Lászlóval, a tagozat vezetőjével az első félévről beszélgetünk. — A félév szeptember 5-én „indult’*, szeptember 7-én hét új főállású oktató kezdte meg nálunk a munkát — mondja. — Jelenleg tizenhárom főállású oktató működik a tagozaton. Az új oktatók többsége fiatal, úgv látjuk, beillesz-*- kedtek a nálunk folyó munkába. A megyei és városi testületek továbbra is sokat tesznek az oktatás feltételeianyja. aki most acélgolyókat küldözget neki, persze, szegény gyerek, mivel játsszon a sitten? Egy szobába, egvmás melletti ágyakra kerültek. Ka-pelláró látta, hogy Kicsi rokonszenv- vel néz rá, magában azzal magyarázta ezt, talán a kor- különbség miatt, vagy a pillantására emlékszik, amikor összenéztek az őr ingerült tekintete fölött, teljesen önkéntelenül. azok néznek így egymásra, akiket valami természetes szövetség tart össze, a közös kiszolgáltatottság, a bűntudat, de nem tudják még, a számukra merőben új és ismeretlen helyzetben, hogy mi fog ebből kisülni, jó-e. vagy rossz, jónak úgy lehet, csak a társkeresés indokolt igénye mondható benne, az összené- zés biztonságot adó melege, ma az őr háta mögött, s holnap. .. Mit kell érteni a börtönben az alatt, hogy holnap? Tulajdonképpen csodálkoztak, hogy a szoba — szoba volt és nem cella, és a fekhely nem prices, hanem mat- racos vaságy. Keringtek ugyan szóbeszédek a szigorítottról, akik azt megjárták, azokat a többiek tisztelete vette körül, a tekintetük láttán a félelemből eredő tisztelet. — Te miért vagy itt? — kérdezte Kaoelláró. az első kínálkozó alkalommal. nem sokkal a megérkezésüket követő esték egyikén Kicsi mintha már várta volna a kérdést Halkan beszélt és kérdéssel kezdte 6 is. — Hallottál az Orgonás bandájáról? — Nem én!' — Nahát, nem is hallottál te akkor sen.mit. Tudod menynyit kapott Orgonás? Tizenkét évet. Bennünket arról ismertek — s itt megnevezte Pest egyik külső kerületét —. hogy jajgattak a nők a kezünkben. — A te kezedben is? Jó vicc. — Én csak falaztam. Csak a végén engedtek oda. Az első mindig Orgonás volt. nem azért mert a legidősebb volt, hanem mert a legerősebb. Tudod mi volt á listáján a végén? Tizenegy rendbeli erőszakos nemi közösülés egy- rendbeli garázdaság, háromrendbeli kerítés, meg amit akarsz, jó összejött neki, mi? Munkahelye nem volt. egész nap Zsiga bácsinál piált. a haverok fizettek neki. ha nem volt pénze, soksz/v- n?m volt. aztán estefelé elindultunk a Kis-Dunához. Négyen, öten, néha többen is voltunk, egymás nélkül nem mentünk sehová. Ha megláttuk a oioit. az ment oda ismerkedni akire Orgonás ráparancsolt. a többiek feltűnés nélkül lekoptak. húzták a csíkot arrafelé ahol 3 gyülekezést megdumáltuk valami néDtelen helyre. (Folytatjuk) nek javításáért, továbbá e félévben kaptunk egy lakást. Az oktatók beilleszkedését a tagozat munkájába, Salgótarján társadalmába többi között, az is befolyásolhatja: mennyiben nyílik lehetőségük a napi oktató-nevelő tevékenységen túli tudományos munkára. — Minisztériumi, s a Tudománypolitikai Bizottság által kiadott kutatási témába kapcsolódnak oktatóink is — tájékoztat Lonsták László. — A szocialista vállalat kutatási témával a Közgazdasági Egyetemet, valamint a Pénzügyi és Számviteli Főiskolát bízták meg. E kutatási fő irányba illeszkedik a tanszékek kutató munkája. S a mi oktatóink e tanszéki tevékenységhez kapcsolódnak. Természetesen, a tagozat oktatóinak tudományos tevékenysége még csak a kezdeti lépéseknél tart, de minden reményünk megvan arra, hogy ez a jövőben eredményesen bontakozik ki. A tanszékeken dolgozók jegyzetek készítésébe is bekapcsolódnak. S a tagozaton folyix egyéni tudományos munka is, dr. Peák István például szeptemberben részt vett, s előadást tartott az ENSZ mellett működő nemzetközi matematikai társaság ülésén. Továbbá a tagozaton többen készítik elő disszertációikat. s más felsőoktatási intézmények is meghívják az oktatókat előadások tartására, és így tovább. A tagozat iránt továbbra is városszerte, megyeszerte nagy érdeklődés, rokonszenv mutatkozik meg. Ez jelen van a kapcsolatok alakulásában is. — Más felsőoktatási intézményekkel is igyekszünk kapcsolatot teremteni — kapjuk a tájékoztatást. — így például kiépülőben van kapcsolatunk a gyöngyösi Kertészeti Főiskolával, a gödöllői Agrár- tudományi Egyetemmel. S az elmúlt félévben két külföldi felsőfokú intézményből küldöttség járt nálunk Salgótarjánban. A Német Demokratikus Köztársaságból a go- thai Pénzügyi Főiskola főigazgatója és párttitkára, Romániából a kolozsvári egyetem közgazdasági karának dékánja volt itt. Mindkét intézménnyel a főiskolának együttműködési megállapodása van, így került sor a mi tagozatunknak meglátogatására, s a hasznos tapasztalatcserére. Ugyancsak a kapcsolatokhoz tartozik, hogy a salg iiarjáni ipari tagozatnak jelentős ipari üzemekkel együttműködési megállapodása van. Az üzemek, többi között, biztosítják a hallgatók nyári és évközi szakmai gyakorlaton való mind eredményesebb részvételét, a főiskola a vállalatok ügyvitelszervezési gondjainak megoldásában nyújt segítséget. Létrejött már a szerződés a Salgótarjáni Kohászati Üzemekkel, a ZIM salgótarjáni gyárával, a FÜ- TÖBER-rel, az öblösüveggyárral, a nógrádi szénbányákkal, a Balassagyarmati Fémipari Vállalattal. E vállalatok szakember-utánpótlásában is jelentős szerepet játszhat ez a kapcsolat. Természetesen, más üzemekkel, vállalatokkal is keresik az eredményes együttműködés lehetőségét. A félév során a hallgatók tudományos tevékenysége is megindult. A főiskolán a hallgatók öntevékeny tudományos tevékenységéhez a tudományos diákkör teremt megfelelő keretet és formákat. Megkezdődött az úgynevezett spéciéi kollégiumok szervezése is, amely szintén módot nyújt egy-egy témában az elmélyülésre, kutatásra. A főiskolai demokratizmus továbbfejlesztése jegyében e félévben kiépültek a hallgatói önkormányzati szervek, például eredményesen működik a diákjóléti, a kollégiumi bizottság. Törekedtek arra is, hogy az oktatási feladatok ellátásán túl a nevelési lehetőségekben is gazdagodás történjen. Létrejött • a nevelőtanári rendszer, az oktatók közül valamennyi csoportnak van nevelőtanára. Nemcsak a tanulócsoportoknál, a kollégiumban is van nevelőtanár. E félévbeij a főiskolán a szociális támogatásban is volt előrehaladás. Mindenekelőtt a fizikai dolgozók gyermekeinek jutott e támogatásból különböző módon. Űj lehetőségről is szólunk. Mint ismeretes, megyénk mezőgazdasága sem gazdag számviteli képesítésű szakemberekben. A tsz-szövetségek- kel közösen, negyven résztvevővel, beiskoláztak el őkészítő tanfolyamokat. Ha közülük legalább húszat eredményeinek megfelelően felvesznek, akkor az ő leve’ező oktatásukat szeptembertől a mezőgazdasági szakon megkezdik Salgótarjánban. E törekvést a főiskola vezetősége, s megyénk vezetői is támogatják. (totli)