Nógrád. 1974. január (30. évfolyam. 1-25. szám)

1974-01-13 / 10. szám

\ NAPTAR A Madách-hónap záró eseményei Építőipari szakközépiskolai kiállítás Salgótarjánban Szánkás séta — kj Jóváhagyják a tervet Eredményesen, dolgoztak ta­valy a TIT természettudomá­nyos szakosztályai. A szak­osztályok vezetői hétfőn 15 órakor tanácskozást tarta­nak Salgótarjánban, a szerve­zet székházában. Az év első ülésén. aktuális téma kerül megtárgyalásra, ugyanis a feladatokat jelölik meg, egyez­tetik, majd megtárgyalják és jóváhagyják a szakosztályok idei tervét. Előzetesként any- nyit, hogy több érdekes ren­dezvényre. ismeretterjesztő előadásra kerül majd sor eb­ben az esztendőben is. A Salgótarjáni Madách Im­re Gimnázium és Szakközép­iskola által rendezett Ma- dách-hónap záró eseményeire január 19-én kerül sor a József Attila Megyei Művelő­dési Központban. A záró ün­nepélyre a központ színház- termében e napon délelőtt tíz órakor kerül sor. Délután öt órakor a köz­pont üvegcsamokában első alkalommal megrendezik az építőipari szakközépiskolai kiállítást. Ezen három és fél év munkáját mutatják be az építőipari szakközépiskolások. Másrészt, képet kaphatunk a szakkörök tevékenységéről (építész, tervező, modellező, rajz). A Madách-hónap ren­dezvénysorozaton belül kiírt három témakörű építészeti jellegű pályázat jól sikerült munkáit is szintén láthatjuk a kiállításon. A nyilvános ér­tékelésre és a díjak átadására is sor kerül. A pályázat té­makörei voltak: hét végi há­zak, díszlettervezés Madách: Az Ember tragédiája két szí­néhez, valamint Tedd szebbé, jobbá Salgótarjánt témakö­rök. A pályázat díjalapítói az iskola felkérésére a város építőipari, kivitelezési és építési szervei. A kiállítás megnyitója után a klubban beszélgetésre ke­rül sor a meghívott szervek, szakemberek, s az iskola ta­nárai közöt a szakközépiskola tevékenységéről, helyzetéről. Ismeri-e Nógrádot? Még egy nyeremény várja gazdáját 1974. január 13,. vasárnap, Veronika napja. A Nap kel: 7.29, nyugszik. 16.17 órakor. A Hold kel: 23.02, nyugszik: 9.43 órakor. 1974. január 14., hétfő, Bódog napja, A Nap kel: 7.29, nyugszik 16.18 perckor. A Hold kel: —, nyugszik: 10.06 órakor. Mégsem járt jól mindenki Már tudniillik abban az ominózus esernyőlopási ügy­ben. mely a fodrászatban tör­tént. s amelyről egy hete hírt is adtunk. A leglényegesebb mozzanat ugyan pillanatnyi­lag is az. hogy az esernyőt valódi gazdája helyett más­valaki kérte el és kapta meg Es, hogy nem tévedésből vit­te el, azt alátámasztani lát­szik az azóta eltelt idő, s mert nem jelentkezett senki azzal, hogy itt az esernyő, és parton. Aki mégsem járt jól, az a valódi tulajdonos. Maradt egy esernyőtokja, amit viszont ..bűnjelként” a fodrászat ve­zetői a 450 forintról szóló ki­fizetési csekkhez akarnak csatolni. Pedig az igazi tulaj­donos nem veszi fel a kárté­rítési összeget, mivel a 600 forintot nem kérte -t- de még a 450 forint megállapításában sem volt szerepe. Tehát nem hogy keresett volna, de az ernyő — ami „elveszett” — úgy, ahogy van, veszteség. A .kártérítést pedig jogosnak tartja a fodrászat is, hiszen, mint már szó volt róla, nem a ruhatáros hibája az ernyő élt "mise. egész ügy iróniája, hogy az akitől az ernyőt ellopták, bele kellett, hogy bonyolód­jék a kártérítéssel kapcsola­tos hercehurcákba, a fodrá­szatnak is kínos, hogy ilyes­mi fordult elő náluk — csak annak nincs semmi problé­mája, aki sajátjaként elemel­te az ernyőt. Hogy ezek,után nehogy valaki jótanácsként vegye az esernyőlopás e mód­ját, inkább a fodrászatban is, másutt is. minden beadott tárgyra adjanak ruhatári je­gyet, o, j. Ki, hány pontot ért el az Ismeri-e Nógrádot 12 hetes vetélkedőnkön. A résztvevők közül annak a 25 olvasónak a nevét közöljük, akik 60 ponton felüli eredményt értek el. (A megszerezhető maxi­mális pontszám 72 pont volt.) Czene Győző Cered, Ethei Lajosné Balassagyarmat, Fenyvesi Erzsébet Balassa­gyarmat, Fries Gyula Salgó­tarján, Leszák Pálné Balassa­gyarmat, Miskédi László Szé- csény, Trizna Lajos Balassa­gyarmat, Váraljai Béla Sal­gótarján, Végvári Beatrix Salgótarján és Zólyomi And­rea Balassagyarmat 72 pontot ért el. Benedik Lászlóné Balassar gyarmat, Dénes Andrásné Ságújfalu, Dénes János Szé- csény, Kertész György Szé- csény, Méhész Ferencné Szé- csény és Obrecsány Gyuláné Szécsény 71 pontos. Zsélyi Éva Mihálygerge 70, Méhész Géza Szécsény 69, Verebélyi Mariann Mátrave- rebély 67, Borszéki Vilmos Balassagyarmat 66, Harfh Gyula Balassagyarmat 65, Berták Bertalan Salgótarján 54, ifj. Varga Vilmosné Alsó- petény 62 és Zérczi Lajosné Szécsény 61 pontot ért el. Tizenkét hetes vetélkedőnk­re egyébként 185-en küldtek megfejtést, összesen 38 tele­pülésről. A legtöbben Salgó­tarjánból pályáztak — 55-en vettek részt a vetélkedőn. A további sorrend: Balassagyar­mat (30), Szécsény (28), Pász­tó (10), Somoskőújfalu (8), Rétság (7). Érdekes, hogy még a megyén kívülről is érkezett megfejtés — Kovács Zoltán Apcról pályázott. A nyertesek névsorát már közöltük, és a díjakat kiadó- hivatalunknál átvehetik. Még egy nyeremény gazdára vár. Az összes versenyzőt figye­lembe véve kisorsoltunk még egy zsebrádiót. Ennek nyerte­se: Verebélyi Mariann Mátra- verebély, Béke út 3. Gratulálunk a győztesek­nek, minden résztvevőnek, és reméljük, hogy legközelebbi vetélkedőnkön hasonló lelke­sedéssel vesznek részt. Enyhe idő A felhőzet tovább csökken, válto­zóan felhős idő, legfeljebb futó havazás, hószáliingózás. Főként reggel és a délelőtti órákban köd. Mérsékelt, időnként megélénkülő délkeleti, déli szél. Várható leg­alacsonyabb hajnali hőmérséklet mínusz 1, mínusz 6, a kevésbé felhős helyeken mínusz 10 fok kö­zelében. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 0, plusz 4 fok között. A tartóson ködös he­lyen 0 fok alatt. Nincs öttahilatos A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság tájékoztatása szerint a 3. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett, Négy találatot 88 fogadó ért el, nyereményük egyenként 54 838 forint. Hármas találata 7775 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 309 forint. A kéttalálatos szelvények száma 304 011 darab, ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. — Ismeretterjesztő előadá­sok. Hétfőn három községben — Miihólygergén, Li tikén és Ipolytamócon — lesznek is­meretterjesztő TIT-előadások. Az előadásokat a kultúrott- honiban rendezik. > — Készülnek a vendégsze­replésre. A múlt év végén Salgótarjánban, vendégszere­peit a szlovákiai Nyizsnáról a Tesla-Orava gyár művészeti csoportja. A Kohász Művelő­dési Központ öntevékeny cso­portjai márciusiban viszonoz­zák a látogatást — Klubközgyűlés. Megtar­totta klubközgyűlését a kohá­szati üzemek MHSZ lövész­klubja. Értékelték a tavalyi év tevékenységét és meghatá­rozták az idei tennivalókat. ORVOSI ÜGYELET Salgótarjánba» az Arany János út 3. számú hazban ma reggel 6 órától este 6 őraig dr. Baár József, este 6 órától hétfő reggel 6 óráig dr. Cser- kuti Gábor az ügyeletes or­vos. Az ügyeletet indokolt esetben a 11-44-es telefonon lehet hívni. Balassagyarmaton ma egész nap, hétfő reggel 7 óráig dr. l.égrády László az ügyeletes orvos. Salgótarjánban az SZTK-rendelőben a járás kör­zeti orvosi ügyeletét dr. Har- ezos Géza látja el. Salgótarjánban a Pécskő Üzletházban levő gyógyszer- tár látja el a gyógyszertári ügyeletet. Fogorvosi ügyelet van a kohászati üzemek ren­delőjében. Egymilliós megtakarítás A gazdálkodás hatásfoká­nak javítása és a gazdaságos termelésre való törekvés ma már az üzemek vezetői­nek mindennapos feladatai közé tartozik. Ahol ezt a gon­dot a dolgozókkal közösen oldják meg, ott az eredmé­nyek fokozottabban jelent­keznek. Így van ez a kohá­szati üzemek kovácsoló gyár­részlegében. is, ahol az új gazdasági évben 5,2 százalék­kal tervezik növelni a ter­melékenységet. A gyárrész- legnél 1973-ban az egy mun­kásra és alkalamzottra jutó napi termelési érték 1507 fo­rint volt, és ezt az idén 1535 forintra akarják növelni. En­nek szolgálatába állítják az üzem- és munkaszervezést, a technológiák korszerűsítését és az újítási törekvéseket. A kovácsoló gyárészlegben felismerték, hogy az ollózva történő darabolásnál az ötvö­zött és a nagyobb kereszt­metszetű alapanyagokról a téli hónapokban a vágás ke­resztmetszetére merőlegesen homlokrepedések keletkeztek. A selejtképződés megakadá­lyozására egy koksztüzelesű szabadtűzíeres bugaeiőmelegí- tő kemencét állítottak be. A kemence kísérleti üzemelését már a múlt év decemberében megkezdték. • A gyárrészleg vezetői az eddigi eredmények alapján azt várják, hogy ez a megoldás 1974-ben hozzáve­tőlegesen egymillió forint megtakarítást eredményez. O. B. Elkészült a megyei statisztika Eredményes ével köti vveihei el az OTP Közel 36 millió forint kamatot írtuk jóvá Az Országos Takarékpénz­tár - Nógrád megyei Igazgató­ságának értékelése szerint az 1973. évben jó eredményeket ért ej az OTP megyei szer­vezete, s ezt az értékelést a már közzétett országos ada­tok" is igazolják. A legimponálóbb adat: ala­kossági betétállomány 1973- ban Nógrád megyében egy- milliárd harminc millió fo­rint volt. Ez a szám az elő­ző évhez képest 130 milliós növekedést jelent. A hitelállomány 872 millió forint volt. 104 millióval több az előző évinél. Az 5—10 000 forintos gépkocsi-nyeremény­betetkönyvekból december 31-én 13 137-et tartottak nyil­ván, ez is közel hatszáza­lékos emelkedést jelent. Em­lítésre méltó érdekesség, hogy tavaly 26 Nógrád megyei ny eremény beté íkönyv-tulaj - donos nyert személygépkocsit. Tovább nőtt 1973-ban az if­júsági takarékbetétkönyv nép­szerűsége, ezek száma hozzá­vetőlegesen 5 500 volt. A totószelvényekből 2,2 millió, a lottószelvényekből 8,2 millió kelt el. Jelentős mértékben támo-» gáttá az OTP a lakásépítke­zéseket; OTP-kölcsönnel 875 családi ház és 29 társasház épült fel, az OTP beruházá­sában épült társasházak szá­ma pedig 361 volt. Külföldi valutát 4200-an váltottak be, és 1500-an vásá­roltak. A statisztikából meg­állapítható az is, hogy egyre többen veszik igénybe Salgó­tarjánban az átutalási betét­számlát; az év végéig 1700-an jelentkeztek A legérdekesebb adat: de­cember 31-én közel harminc­hatmillió forint kamatot ír­tak jóvá a lakossági be­tétállomány után. Fotókiállítás Országos középiskolai fotó- kiállítást rendez Pécsett áp­rilis 4-től 16-^ig a forradalmi ifjúsági napok keretében a pécsi Nagy Lajos Gimnázium (asszociált UNESCO-iskola) KISZ-szervezete, a KISZ Ba­ranya megyei bizottsága és az iskolavezetés támogatásával, felszabadulásunk ünnepe tisz­teletére a Magyar Fotóművé­szek Szövetsége, a Népműve­lési Intézet védnöksége alatt A kiállításon minden húsz év­nél nem idősebb, középfokú oktatásban részesülő tanuló részt vehet, személyenként legfeljebb négy darab kötetlen témájú, országos pályázaton és kiállításon még nem díjazott, kizárólag 18X24-es méretű, fekete-fehér képpel Minden szerzőnek mellékelnie kell az iskola szakkörvezetőjének, vagy az iskolavezetésnek pe­cséttel ellátott igazolását szü­letési évéről, s arról, hogy a szerző a képein feltüntetett tanintézet tanulója. A be­küldési határidő március 4. A nyilvános képbírálatra már­cius 10-én kerül gór, az ün­nepélyes megnyitó és díjki­osztó április 4-én lesz. — Szakmai út Bulgáriába. Az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Nógrád megyei kirendeltségiétől kaptuk a hírt, hogy április 1.1-tői Bul­gáriába, a Szófia—Plovdiv út- /analom termelőszövetkezeti dolgozók részére szakmai programmal egybekötött tár­sasutazást szerveznek. Propagandisták tanácskozása Hétfőn a szécsény! járási KlSZ-alapszervezeteinek agi- tációs és propagandafelelősei találkoznaik. Az értekezleten az idei esztendő fontosabb fel­adatairól esik majd szó, s ér­tékelik a KlSZ-oktatás fél­éves tapasztalatait. — KISZ-taggyűlések. A* ipoiytarnóci és a karancssági KlSZ-alapszervezeteik tagjai taggyűlést tartottak a hét vé­gén. A többi között a tagösz- szeírás tapasztalatait is meg­beszélték. — Utakra, hidakra. Nógrád- köve6den ebben az esztendő­ben útiak, hidak karbantartá­sára és felújítására több mint 1 200 000 forintot fordít, a tanács. — óvodabővítés Érsekvad • kerten. Már csak a tető hiány­zik és elkészül a 2-es számú óvoda Érsekvadkerten. A bő­vítés 450 ezer forintba kerül, s az összeg felét társadalmi munkában, „teremtették elő” a vadkertiek. Az átadást má­jus 1-re tervezik. — Osztrák intézkedések. Az osztrák kormány hozzájárult ahhoz. hogy takarékossági okokból februárban egyhetes iskolai szünetet tartsanak. Ezen kívül tervezik, hogy rö­vidítik a televízió műsoride­jét, csökkentik a fényreklá­mokat és az utcai világítást, továbbá májustól szeptembe­rig nyári időszámítást léptet nek életbe. Az energia-hely­zettel összefüggően a gépko­csik részére korábban, elren­delt sebességkorlátozás után január 14-től az „autómentes” nap kötelezővé válik. GYÁSZJELENTÉS Mely fajdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, leányunk és menyünk az Nm-i, Kiegészítő Parancsnokság dol­gozója MAKKÖVICS GYÜKGYNiű életének 28. évében hossza*, szenvedés után elhunyt. Teme­tése 1974. január 14-én 15 óra­kor lesz a salgótarjáni közpon­ti ravatalozóból. Emlékét ke­gyelettel mesr^rizzük. Gyászoló család és a Kiegészítő Parancsnokság kegyeletbizottsága 4 GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem és édes­apám. JEDLICSKA GYULA életének 77. évében elhunyt, [ Temetése 1974. január 15-én \ (kedden) délután 3 órakor lesz ’ a salgótarjáni központi teme­tőben. GYÁSZOLÓ CSALÁD Árokban a FI4I Közúti baleset történt Nagy- bátony és Mátraverebély kö­zött a 21-es úton. Lopatovsz- ky Ottó 33 éves salgótarjáni lakos 850-es FIAT Coupéjá- val a vizes, csúszós úton megcsúszott, az út jobb olda ­lán lehaladt az útárokba és ott felborult. A kocsiban ült Lopatovszky Dezső, a vezető 56 éves édesapja, aki az or­vosi tájékoztatás szerint 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett A kocsiban 30— 40 ezer forint értékű kár ke­letkezett. A baleset ügyében folyik a vizsgálat Kedden sorsolják az eKő békekölcsönt Államunk 1950—1955 között összesen hat alkalommal bo­csátott ki tíz-, tizenöt és húsz­éves lejáratú békekölcsön- kötvényeket. A Miniszterta­nács 1956-ban hozott határo­zata a kötvények lejáratának határidejét egységesen 1974. december 31-ben állapította meg. így az idén valamennyi békekölcsönt teljesen vissza­fizetnek. A visszafizetés ha­táridő előtt megkezdődik. Az Országos Takarékpénz­tár az első békekölcsön sorso­lását január 15-én, a második békekölcsönét március 5-én, a harmadik békekölcsönét áp­rilis 10-én, a negyedik béke­kölcsönét június 25-én, az ötödik békekölcsönét augusz­tus 17-én, a hatodik békeköl­csön sorsolását pedig szeptem­ber 17-én rendezi. Chilei menel ií'ieU Varsóban Pénteken, a késő esti órák­ban repülőgépen 30 tagú chi­lei politikai menekültcsoport érkezett Varsóba. A csoport tagjai a katonai junta terror­ja elöl menekültök Lengyel- ország' volt santiagói nagykö­vetségére, ahol több hétén Sl tartózködtaik. A menekültcso- pőrtot a chilei kommunista es a szocialista párt, valamint a népfront többi pártjainak ak­tivistái, tagjai 'és szimpatizán­sai alkotják. Legközelebbi családtagjaikkal együtt érkez­tek Lengyelországba. Áramszünet I. hó 74-én 8—14 óráig Sal­gótarján, Salgó utcában, Mali- novszkij úton, Zagyva-rako­dón, Béke utcában. I. hó 15-én 8—14 óráig Sal­gótarján, Felszabadulás út, Piac tér. Május 1. út, Dimit­rov út, Liget út. Rudas L. út. Mártírok útja. Gizella út. I. hó 16-án 8—11 óráig Sal­gótarján, Schuyer F. úton 11— 14 óráig Salgótarján. Pécskő út, 5„ 7„ 9., 11-es épületeknél. I. hó 14., 15., 16-án 8—15 óráig Salgótarján, Né "had se­reg út. Micsurin út Gerle köz, Schönherz Z. út. I. hó 17-én és 18-án 8—15 óráig Salgótarján, Móricz Zs. út. Gazdaság ut, ííercseg út. Dimitrov út, SB'JC-pályá- tól fölfelé, vO'rltAll * Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Rlzottaága ás a Megyei Tanács lapja. FOiieerkesit«! GOTTA!? GYULA. S*erke*rtŐHóg: Salgótarján Petőn o. L Telefon: 83-94. K-95 53-98. FO«i*rkjMziO 13-84 14-10. Sportrovati 11-59. Ptseakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei .1 apkiadó Vál’alat. Felelés kiadó: VIDA -ÜDÍT. Kiadónivaía): Salgótarján, Petófl u. t. Telefon. 10-39 Terje«/.'!j a Kartai v’„- Ffőfixeibeió: • helyt postahivataloknál és * kézfcesitőkuél Előfizetési díj egy hónapra 89 tonnt. Előállnia: e Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat Slut Salgótarján. PetSM » t Pf.r *4 f».i Kelemen Gábor igazgató. loder-erémi SSBIS,

Next

/
Oldalképek
Tartalom