Nógrád. 1974. január (30. évfolyam. 1-25. szám)
1974-01-10 / 7. szám
Négy község közösen .uegszépüU a bölcsőde Jó férif nincs hiány... A titkárasszony bizakodó Cseri Ferencné, 3 nagyoroszi tanács titkára éppen telefonált. A bonsosberényi orvossal beszélgetett, aki aziránt érdeklődött, mi lesz a tetőcserepezéssel, és fölha- sogatják-e a tűzifát. A titkárasszony határozottan és gyorsan intézkedik. A Nagyoroszi közös Tanácshoz még három másik község, Pusztaberki, Horpács és a már említett Borsosberény tartozik. A négy faluban közei négyezer ember lakik. Sokféle ügy vetődik fel, a tanácsnak bőven akad tennivalója. Cseriné egymás után sorolja; — Van négy iskolánk, két óvodánk, két orvosi rendelőnk, három posta, három könyvtár, bölcsőde. Horpá- eson nevelőotthon. Igaz, hogy erre a megyei tanácsnak van gondja, de mégiscsak a ml területünkön van. Emellett három községünkben található művelődési ház; Nagyorosziban és Bor- doskodflc. Legalább kétmil- sosberényben mozi. Ugye, üót elvisznek a fizetések, most már elhiszi, hogy nem Egymillió forintot az utak- unatkozunk? ra. hidakra költünk. A töbA tanácsiháza egyébként binek is bőven akad helye, maga is nagyon szép. gon- — Régi gond a víz. dozott. És valahogy ilyen az — Három éve tartalékolegész község. juk a pénzünket, hogy Nagy— Most, az év elején igen- orosziban és Horpácson a csak tele vagyunk munka- vízgondok megoldódjanak. Hal. Készítjük az éves tér- Nagyoroszi bekapcsolódik a vet, meg ilyenkor január regionális vízműbe, Hórpáeisö napjaiban minden össze- csőn pedig törpe vízmű épül. szalad. Ami december végén A törpe vízmű még az idén esetleg elmaradt meg ami elkészül a községbeliek nagy már az új esztendő felada- örömére. Orosziban nem ta. ilyen egyszerű a helyzet, itt Közben arról ig szó esik, a vízügy valószínűleg még a mennyit léptek előre tavaly, következő esztendőre is át— A legjelentősebb? húzódik. — Felújítottuk a bölcsődét — Utcáik, utak? itt. Nagyorosziban. Száznyolc- — Erre is gondoltunk. Bor- vanezer forintot költöttünk aosberényben háromszázezer iá. Kívülről tatarozták, fes- forintot iköltünk az utakra, tették az ajtókat, ablakokat. Nagyoroszában öt utca kap most igazán nagyon szép. Az burkolatot Köztük a Mik- iskola sem maradt mostoha- üzáth, a Lenin és a Zrínyi gyerek. Itt három tantermet utca. Pusztaberkiben, a Rá- lepadlóztak és mellékttelyisé- kóczi utat, Horpácson pedig geket építettek. a Petőfi utat hozatjuk rend— Az idei tervek? be. A tervek és a költségve— Nagyjából már összeál- tés elkészült, tavasszal kez- lítottuk. A tanácsülés hama- dődhet a munka. rosan jóváhagyja. Külön — Egyéb dolgok? gondot fordítottunk arra, — Több tízezer forintot hogy szerepeljenek olyan fel- szánunk az iskolák, óvodák, vetések is a tervekben, ame- bölcsőde, orvosi rendelő be- lyek a jelölő gyűléseken hang- rendezéseinek pótlására, ki- zottalc el. egészítésére. Ez olyan dolog. — Például? ami minden évben kell. Még — Borsosberényben szűk- jó, hogy besegítenek az itséges lesz az óvoda íelújítá- terű üzemek. Együttműködé- sa. Az épület vakolata hám- si szerződésünk van. A terük, itt nincs már mit tenni, melőszövetkezet nyolcezer tatarozni kell. Erre százezer forintot, az ÁFÉSZ ötezret forintot szánunk. Az iskolá- ad. A faipari ktsz tízezer fo- ba folyó víz kerül aminek rint értékben végez mun- bevezetése legalább negyven- kát ahol szükséges. Ezt a ezer forint. pénzt aztán a tanács másra — Mennyivel gazdálkodik költheti. Egyedül a Favorit a tanács? ktsz-szel nem tudtunk meg— ötmillió forintunk van egyezni, ök egy fillért sem fenntartási költségekre. egy- adnak. mill'ó-háromszázezer pedig — Jó a kapcsolat?... a fejlesztésre, új építkezé- — Ennek szívből örülünk, sekre. Ez négy község pénze, és ezt az eredmények i-- okosan kell elosztani, hogy igazolják. Az ÁFÉSZ-sze' mindenre jusson. például még az elmúlt év— Az ötmillió nagyon bén tárgyaltunk. Az asszoszép nénz... nyok kérték, hogy egy bolt. — Valóban, ha ígv összeg- legyen nyitva egész na» szerűen nézzük. Az előbb mert sokan dolgoznak és már említettem, hogy a ta- kényelmetlen volt a bevá- nács sok intézményről gon- sarlós. Az önkiszolgáló bolt most mór egész nap nyitva tart, ez megkönnyíti a háziasszonyok, édesanyák gondját. Ha már itt tartunk elmondom. a pusztaberkiek és a horpácsiak a kenyérre panaszkodnak. Ebbe a két községbe Balassagyarmatról szállítanak nem egyszer sü- letlen, két-háromnapos kenyereket. Amit Rétságról kapunk az sokkal jobb. — Építkezések? — Klubkönyvtánat építünk, ahol a KISZ-esek is helyet kapnak. Ha minden jól megy augusztus 20-án avatjuk. Borsosberénvben pe- dik korszerűsítik a főút köz- világítását. ez kétszázezer forint. Hamarjában; ennyit tudnék mondani az idei tervekről. _ Csatai Erzsébet Fodor Tamás felvételei Eredményes intézkedések — kevesebb a baleset A baflesetelhárításban leg- Mindössze 2 százaléka vélt például a villanyszerelők ré- fontosabb a műszaki megelő- olyan, ami 30 napon túl gyó- szere. . ... . __, gyűlt. Tovább csökkent a fiazes. A ZIM salgotarjam gya- baleseti aránya, viszont A munkaerő-vándorlás sajrának vezetősége tavaly több nem alakult kedvezően a női nos a munkavédelem terüle- olvan műszaki intézkedést dolgozók baleseti aránya. Ta- tén is kedvezőtlenül hatott, tett emel vek kertveynen befő- valy 60 nő szenvedett balese- Tavaly 800 új dolgozót kel- „ rmmke tet- hogy a nődolgozók lett kioktatni a munkavédelmi lyílSoltak a munka biztansa- száma is igen jelen.t6sen nö_ előírások ismeretére. A viszgát. A munkavedelemre fordí- vekedett a gyárnál. Ez arra szakérdezés, a vizsgáztatás tott milliók meghozzák az figyelmeztet, hagy a jövőben nem volt eredménytelen, mert eredményt. A balesetek meg- nagyobb figyelmet fordítsanak körükben csökkent a balesea nők baleseti oktatására, tek száma. előzését, az egészségügyi és mlmkakörülményerk szociális helyzet tervszerű jár vitását szolgálja az évenként elkészített szociális, iminkavéjavítáönvendetes jelenség, hogy' kevesebb baleset fordult elő delim és egészségügyi komp- az új dolgozók körében. A lex terv. Erre a célra évről gyakorlati, elméleti, munkaévre nagyobb összeget fordí- védelmi oktatás megszigorítátanak. 1971-ben például 2,8, sa is hozzájárult ehhez. A réAz idén tovább folytatják a műszaki intézkedéseket, amelyek a balesetek megelőzését szolgálják. A munkavédelemben elengedhetetlen követelmény a dolgozók hatékony közreműködése is. Tovább kell növelni a felelősségérzetet. „ . . , gi, hagyományos gyárrészleg- 1972-ben 3,1 millió forintot, n^x jelentősen csökkent a tavaly viszont már csaknem baleset. Ugyanez elmondható 4,3 millió forintot fordítottak, a nagycsarnokról, az új zo- Ennek érdekében a munkává- Az idei évre 5 millió 680 ezer máncozóról, sajtolóüzemről is. delmi őrmozgialmat megerősí- forint ráfordítás szerepel a A karbantartó és szolgáltató tik. gondoskodnak a negyedtervben, Ezek az összegek gyárrészleg is saép eredmé- évenkénti tájékoztatásukról, nem tartalmazzák az egyéni nyékét ért el. védőfelszerelésekre, védőételekre fordított évi csaknem 1 milliót. Nem véletlen tehát, hogy a negyedik ötéves terv időszakában a gyárban egyre inkább csökkennek a balesetek és a miattuk kiesett idő. Az 1971. évihez viszonyítva 1972Emelkedett viszont a balesetek száma az öntödében. Itt újabb műszaki intézkedésekre van szükség. főleg az égési balesetek megelőzése érdekében. őket is bekapcsolják a feladatok megoldásába. A munkavédelmi őrök mellett igen nagy segítséget várnak — és ügy vélik joggal — a szocialista brigádoktól. A szocialista brigádokban dolgozók az összlétszám mintegy 50 százalékát jelentik. Tőlük azt várják, hogy elsősorban felben 5,4, tavaly 14 százalékkal tézked^^ínellett^Smúlt ajanl^Jfan is P°ntosoboan Csökkent a halesetek száma tezseaesek mellett az elmúlt határozzak meg a balesetei csökkent a balesetek szama. evben adminisztratív eszko- megelőzése érdekében teendő zökkel is élni kellett, éppen intézkedéseket, továbbá, hogy a dolgozo ember érdekében, felelősséget érezzenek munka- Huszonnyolc jnűszaki dolgozót társaik testi épségéért Ez au- vontak felelősségire, eppen a nál inkább szükséges, mivel munkavédelmi hiányosságok az elmúlt évben a szocialista miatt. Növekedett a fegyelmi felelősségre vonás is a munka- védelmi szabályok megsértése miatt. Ilyen címen 46 dolgozó ellen indult fegyelmi eljárás. A tavalyihoz viszonyítva mintegy további 5 százalékkal csökkentek a balesetek miatt kiesett munkanapok. Igen jelentős eredménynek számít az is, hogy sem halálos, sem csonkulásos baleset nem Suft elő az elmúlt évben. fordu Mindez bizonyítja, hogy a Az elmúlt évben a munkabrigádoknál nem alakult elég kedvezően a baleseti helyzet. A balesetek megelőzése valamennyi vezetőnek és dolgozónak elsőrendű feladata. További javulást a szükséges megtett műszaki intézkedések védelmi oktatásra nagy gon- műszald intézkedések megté- nem voltak hiábavalók, meg dot fordítottak a gyárban, ott sem, mint a saatoló-, vagy Négyszáztizenhét dolgozó réa lemezleszabó üzem, ahol ..._ .... ... k öztudottan a legveszélyesebb S7£re lrták el° a bittonsag- a munka. A balesetek gyó- technikai vizsgát. Soron, kívül gyúlási ideje is rövidült, rendelték el ezt tele mellett csak a kollektív felelősség erősítése eredményezhet. a vizsgát Molnár István Mám még mit tenni A jó folytatáson a Taggyűlési tapasztalatok Karancsságon „TERMELÖSZÖVETKEZE- Ha az nincs megfelelő politi- TÜNK a megfelelő állami tá- kai tartalommal töltve, nem mogatással, de nem utolsó- sokat ér. Nein elég például sorban az itt dolgozó párttá- elhatározni, hogy megalakít- gok, párton kí vüliek, a veze- ják a szocialista brigádokat, tők jó munkaszervezése eredményeként elkerüli a szanálást. Ügy érezzük, hogy az a sok erőkifejtés, amelyet a pártvezetés, a párttagság és a gazdaságvezetés tett, meghozha annak nincsenek meg a feltételei, ha a behatárolt lük számosat munkabér gátolja a brigád- megvalósítani mozgalom kibontakozását, például az Nem elég a terveket személyekre lebontani, azok végreeszmei-politikai nevelést, de hogy miképp haladjanak tovább, azt már nem nagyon határozták meg. A Ahhoz, hogy a karancssági karancásági termelőszövetke- az eredmények megtartása és termelőszövetkezetben még zet alapszervezetéhez tartozó annak fokozása még szerve- jobb eredmények szülessenek, kommunisták nagy százaléka a pártmunka javításéira is képes arra, hogy magatartá- fejezte be az szükség van. A beszámoló savai, példamutatásával a vezetőségének taggyűlésen ezzel bízta meg párt politikáját képviselje, beszámolóját Erdélyi József, a a tagság a vezetőséget. Azzal, Éppen ezért keli arra tőre- karancssági termelőszövetke- hogy a pártmunka módszerei- zet párttitkára a nemrég vei segítse a gazdaságvezetést, ta. gyümölcsét. Egyben arra is hajtását ellenőrizni is kell. elköteleztük magunkat, hogy zettebb munkát igényel mindenkitől”. Így alapszervezet megtartott év végi beszámoló taggyűlésen. Ez a bejelentés annál is inkább nagy örömöt váltott ki, mert a közös gazdaságot három éven át egymás után szanálták. Arról pedig, hogy ma már itt tartanak, hogy elkerülik a szanálást, sok szó esett az alap- szervezet beszámolójában, de sokat szóltak a párttagok is a legutóbbi taggyűlésen. A gazdaságvezetésben bekövetkezett személyi változás, a párttagok példamutatása a munkában, a megalakított szocialista brigádok, a munkafegyelem javulása, a kialakított bérezési formák és a jobb munkaszervezés együttes hatása: elkerülték a szanálást. Így vette ezt tudomásul a párttagság id. Ügy, hogy a jó kezdet után a jó folytatáson a sor! A karancssági termelőszövetkezet párttagsága úgy foglalt állást, hogy a további jobb eredmények érdekében politikai és gazdasági téren egyaránt előbbre kell lépni, s ebben jelentős szerepet kell magára vállalnia az alapszervezetnek. Hiszen nem elég csak. a gazdasági intézkedés. a párttagokon keresztül az egész tagságot. Azzal, hogy tervszerű munkát végezzen a vezetőség. Jó legyen a munkaterv. Jól készítsék elő a taggyűlési beszámolókat, ad- zik valamilyen politikai iskodant amellett, hogy az alap szervezetnek igen fontos politikai törekvése volt a termelés fokozása érdekében az ellenőrző, irányító tevékenység is. Az együttműködés, a hatáskörök betartása, a kölcsönös tájékoztatás, és nem utolsósorban a kölcsönös bizalom vezetett arra a helyes útra, amelyen most Karancsságon járnak. A gazdaságvezetés beszámoltatása a segítségnyújtást, a támogatást szolgálta, akár vezetőségi ülésen, akár taggyűlésen történt. . Csakis így lehetett számos kampánymunkára mozgósítani a tagokat, ahol a példáit minden esetben a kommunisták mutatták. Nemcsak a munkában, hanem a politikai felvilágosításban is. A jó folytatás most már a feladat Karancsságon. A beszámoló taggyűlésen elfogadott határozat azt bizonyítja, hogy megtalálták a helyes . , . , , . . utat. Hiszen a gazdasági kedni hogy a többiek is is- elősegítése érdekében merjék meg, mégpedig úgy, a szervezetj élet további javí. demben részt vesz-e a vitában? Az sem jó — éppen a beszámoló vetette fel önkritikusan —, hogy az alapszervezet vezetősége sok feladatot határozott meg, de közü- nem sikerült h.°g-v azt, magyarázni is tud- tasára törekednek. Arra, hogv jak. Ki kell hasznaim ezt a lehetőséget éppen annál az alapszervezetnél. ahol a párttagok 21 százaléka rendelkejanak konkrét pártmegbízatásokat a párttagoknak, és segítsék, ellenőrizzék azok végrehajtását. Jól dolgozó, önálló káderek legyenek a társadalmi és tömegszervezeteknövakedjék a párttagok eszmei-politikai munkájának színvonala, s az erre hozott feladatterv most meg is valósuljon. Arra törekszenek, hogy javítsák a nemrég lét. rehozott három pártcsoport pk a politikai továbbképzés tevékenységét, rendszeressé laj végzettséggel, s ahol örvendetes érdeklődés mutatkoiránt. Ha már az belső életéhez alapsrerverej nyúltunk, azt ben, s azok élén. Nem utol- is el kell mondani: jó úton sorban pedig folyamatosan ellenőrizzék a hozott párthatározatok teljesítését. Igaz ugyan, hogy a taggyűléseken nőtt a hozzászólók száma, azok nem egyéni kérdésekkel, hanem a tárgyalt témákkal foglalkoznak. Az azonban semmi esetre sem engedhető meg, hogy a párttagok megjelenési aránya átlagosan csak 65 százalékos legyen! Az is meggondolandó, hogy egy-egy taggyűlésen — évente átlagban kilenc taggyűlést tartanak — érdemes-e 2—3 témát tárgyalni, vitatni három—négy órán keresztül. A párttagok zöme fizikai munkás, aki elfáradt a munkában. Az ilyen ember odafigyel-e négy órán át, érhaladnak Karancsságon a tag- felvételi munkában is. 1973- ban két újabb párttaggal gyarapodott az alapszervezet, ráadásul fizikai munkásnőkkel. SIKERÜLT elkerülni a szanálást. Az biztos, hogy a három községben — Karancsságon, Ságújfalubam és Szálma- tercsen — ma ez a beszédtéma. A pártszervezetnek pedig igen nagy szerepe van ebben! Ha csak azt vesszük figyelembe, hogy éppen most tegyék azok szervezeti életét Arra, hogy megfelelően osz- szák szét a pártvezetőségen belül is a reszortokat. A pártszerveret célja is, hogy tovább erősítsék a munkaversenyt, s elsősorban az állat- tenyésztésben, a női brigádokban szervezzék meg a szocialista brigádmozgalmat. HOSSZÚ LENNE felsorolni mindazt, aimit a karancssági termelőszövetkezet kommunistái év végi beszámoló taggyűlésükön, mint feladatot maguk elé tűztek. Egy azonban biztos. Megtalálták a helyes utat, s most már a párttagok vezetésével azon kell egy éve. hogy új vezetés ke- haladmok. Ez a közösség ér- rü lt a gazdasag elere, a part- deke. szervezetnek számos káderpolitikai kérdést kellett megolSomogyvári László NÖGRAD — 1974. január 10., csütörtök 3 i