Nógrád. 1974. január (30. évfolyam. 1-25. szám)
1974-01-20 / 16. szám
Kovács János megtalálja önmagát másképp csinálom. Te vagy a ma is annak hitte magát, ÄmiVir Baliskó János kilépett a hivatalánál, villamosra ült. és a Belvárosba utazott Néhány hónappal ezelőtt hírül adta, az újság, hogy hamarosan 13 000 darab kisméretű mosógépet hoznak forgalomba. Baliskó azóta várta ezt a napot. Gombostűvel összetűzte a százforintosokat. s a lassú hízásnak induló paksamétát a lakásnak egy eldugott sarkába rejtette, ahová az asszonyoknak nem volt belátásuk. Az utolsó száz métert, a megállótól. a villanyüzletig futva tette meg. attól való féltében hogy valaki épp a győzelem perceiben, el találja előle halászni a készüléket Baliskónak ugyanis a háztartás gépesítése volt a vesz- szőparipája. Taxiba ületette a fehérre zománcozott mosógépet, és hazavitte a Nagy Lajos király útra. A gép majdnem egyhavi fizetésébe került. Ö iá meg a felesége is dolgoztak, s habár nem kerestek különösen jól. a pénzzel mégis könnyű kézzel bántak, mert nem volt gyerekük. De amikor az anyósa, özvegy Szie- vertné. a gép árát kérdezte, Baliskó csak a félhavi fizetését merte bevallani. Az asszonyok szerencsére nem drágállották. Eleibe szólni sem tudtak az öröm- tói, s az ujjuk hegyével nem mertek hozzáérni a mosógéphez. Csak amikor Baliskó mindent megmagyarázott, s a készülék hasába is betekintést engedett nekik, kérdezte gyanakodva özvegy Szievertné: — Magyar gyártmány? — Magyar — mondta Baliskó. — Puff neki — mondta özvegy Szievertné. — Miért puff neki, mama kérem? — Mert akkor drága. Téged megint becsaptak kedves fiam. — Ami jó, az sosem drága. mama kérem — jegyzte meg Baliskó. — Ki tudja, hogy jó-e? Múltkor is egy óra alatt kiégett a villanydaráló. Való Igaz. hogy a villany- daráló kiégett. De a mosógép nem égett ki. A mosógép mosott Zümmögve, fürgén, játékos kedvvel mosott, ahogy a szél fúj, vagy egy patak folydogál, minden megerőltetés nélkül. Baliskó- ék lázasan mostak. Megszállottan. csaknem hipnotizálva mostak, nem bírták abbahagyni. Aznap a déli maradékot vacsorálták. azt is állva, hidegen és sietve. A gép kimosta az egész szennyest. Megette az ágycihákat, kimosta a lepedőket. Fél tízkor Baliskó meg a felesége lefeküdtek aludni, mert mind a ketten hatkor keltek, özvegy Szievertné azt mondta hogy fölmegy a padlásra teregetni. Mikor visszatért, s négyszemközt maradt a géppel, oly frissnek és kioihentnek érezte magát, hogy eszébe sem jutott lefeküdni. Odahúzta a hokedlit, s egy ideig barátságosan nézegette, a mosógépet. A szekrény aljában talált még egy csomó viseletes, foltozásra vagy foltnak szánt fehérneműt; ezeket gyorsan kimosta. s aztán a következő fuvarral az összes konyha- és padlóruhákat. Ekkor becsöngetett a szomszéd Hoffman ékhoz. ahol három gyerek volt és elkérte a szennyesüket. Negyed- egy múlt, mikor ezzel is végzett. A Nagy Lajos király úton már mindenki aludt. csak a mosógép nem volt álmos, és özvegy Szievert néni sem. Behozta a létrát, fölmászott a tetejére, s súlyos testével a magasban imbolyogva leszedte az ablakokról a függönyöket. Megkínálta velük a gépet Negyed kettőkor azonban ennek is vége lett. s már egy ócska rongy sem volt található a lakásban. Lebaktatott a félemeletre, és bekopogott Pasa Gézához. Pasa Géza agglegényember volt, s nagyon nehéz volt belé életet verni. Jó ideig eltartott, *níg sikerült megértetni vele hogy miről van szó; akkor aztán összeszedett két ölre való szennyest. Amikor Szievertné ezzel is elkészült, nagyon későre járt, már virradat közeledett, ahogy volt ruhástól cipőstül, vizes kötényben és gőztől lucskos hajjal végigdőlt a vetetten díványon. A takarót sem volt ideje magára húzni, tüstént mosott tovább. Kimosta a veje nyári ballonruháját, melyre eddig csudálatosképpen nem gondolt senki. Ezután — pedig már egy kicsit erőltetnie kellett emlékezőtehetségét — kimosta azt a rettenetes mennyiségű ruhát, amely tavaly ősszel gyülemlett össze, amikor ő Izületi gyulladással hat hétig feküdt a Költői Annában. Aztán eszébe jutott egy horgolt alsó. mely nagyon-nagyon régen volt ralta. legutoljára a Ferry Oszkár úton viselte, egy villa alagsorában, amikor véréiben esett össze és abortált. Ezt is szép tisztára mosta. Aztán beledobta a gépbe boldogult Juliska leányának fehérneműit, utána szegény Szievert bácsi ingeit-gatyáit, az uráét, aki a Piave hídja alatt halt hősi halált. Kimosta azt a hét csipkezsebkendőt is, amelyről doktor Viraváné a következőket mondta: — „Lelkem, én nem azért mondom, de a múltkor is hét batisztzsebkendőm hiányzott a vasalásnál”. Ezután már nem nézte mit mos, csak hordta bele a gépbe a napokat, a heteket, az éveket. A gőzbe úszó pincéket. A latyakos betonpadlót. A kelkáposztaebédeket. Keze gyógyíthatatlan vörösségét, s a hidegségét azt' az alattomos kígyó testű hidegséget, mely a fáradtsággal versenyt kúszott fölfelé a két lábaszárán bokától térd iránt. S hordta a gépbe a szennyes ruhák kosarait boglyáit. hegyeit, egész hegyláncait. melyet mind ő áztatott, szappanozott. mosott, és öblített. Reggel hatkor fölkelt a lánya. meg a veje. özvegy Szievertné tátott szájjal lihegve aludt; olyan éhesen, falánkan, szinte habzsolva aludt, hogy nem volt lelkűk fölébreszteni. Betakarták egy paplannal, és éhgyomorral mentek munkába, mert egy csöpp tej sem volt a háznál aznap reggel. A NEVE jelentéktelen volt, mindennapi: Kovács Jánosnak hívták. Tizenhárom éves korában apja kikeresett egj> jónevű cipőiparost, ahhoz adta tanulónak a fiút. Volt valami a fiú külső megjelenésében és jellemében is, ami első perctől kezdve arra ingerelte mesterét, hogy valamiképpen elnyomja, nevetségessé tegye és megfossza önbizalmától. Pedig János szinte a fél- szegségig szerény volt, és kopott külsejével, kamaszos bizonytalanságával törpének érezte magát mestere mellett. Mégis. Törő Lőrinc, a cipész, mindent megtett, hogy a fiút megalázhassa, ami nem is volt nehéz, az első hónapok kínos ügyetlensége elég okot adott erre. De a cipész nem elégedett meg ezzel, becsapta Jánost, téves utasításokat adott neki és mikor raj t&kapta a hibán, rosszakaratú gúnyolódással pellengérezte ki tudatlanságát a többiek előtt. A fiú miközben görnyedt háttal bontotta a sokszor órákon át végzett hiábavaló munkát, először lázadozva gondolt mesterére és lehajtott homloka mögött sötét terveket szövögetett. De Törő szívós . és körmönfont mesterkedése lassan éreztetni kezdte romboló hatását, háttérbe szorította a gyerek igazi jellemét, bátortalanná lett, önbizalmát elveszítette. Kezdte elhinni, hogy sokkal ügyetlenebb másoknál, buta, hasznavehetetlen. s a világról és az emberekről is téves fogalmai vannak. Szinte lelki nyomorékká vált ezek alatt az évek alatt. Mikor fölszabadult, már el sem tudta képzelni, hogy másképp folyjon élete, mint addig. Hálával gondolt mesterére, aki lám nem küldi él őt. engedi, hogy nála dolgozzék. Csak valahol az idegeiben élt homályosan megszámlálhatatlan sérelmeinek emléke. Erről azonban nem tudott, s igyekezett mestere által kiosztott szerepe szerint viselkedni. Huszonhat éves volt. mikor megnősült. Szerette a lányt, akit elvett, az is őt, s így házasságkötésük napja a szerélem illatos rózsáival volt telehintve. Az asszonyka mindjárt az első napon így szólt az urához: — Nálunk otthon édesanyám volt az úr, apa csak hallgatott, meg a pénzt adta. Nekem ez nem tetszett, én férfi illik, hogy á te akaratod érvényesüljön. János, ezen az első napon nem fogta még föl egészen a felesége beszédét. Nem figyelt oda. a csókokra figyelt, az asszonya piros szájára, finom vonalú édes alakjára. De lassan mégis észre kellett vennie, hogy az otthona nem a cipészműhely, és hogy a felesége szinte észrevétlen tapintattal engedi át neki a rendelkezés jogát. Eleinte lassan fölszabaduló lélekkel vette ezt tudomásul, boldogan, játékos fennhéja- zással. De a játékból csakhamar túltengő önbizalom, váll- veregetö fölényeskedés, oktalan parancsolgatás lett. Felesége szerelmes örömmel teljesítette férje kívánságait, felnézett rá, jónak és okosnak tartotta. Csak akkor döbbent meg, mikor néhány hónapi házasólet után, János egész életrendjük furcsa megváltoztatására kényszerítette. — Tudod, Cica — csípte meg a felesége állát egy reggel az ifjú férj — nekem korán van ilyenkor reggelizni. Ügy gondoltam, hozd be úgy kilenc óra tájban Törőhöz a reggelimet. Tudod: kávét sok cukorral, sok föllel, és két vajas zsemlét félvastagon kenve, kevés sóval. — Na — állt fel az asztaltól elégedetten — ez az utolsó reggelim hajnalban. — Pompás! — nevetett vissza még az ajtóból — pompás ötlet. Es, Jánosnak egyre sűrűbben születtek ilyen „pompás” ötletei. És egyre gyakrabban gondolta „úgy”. Vasárnap ágyban reggelizett, sőt ha úgy volt kedve, ebédéit is. Napközben ezer kívánsága volt. Feleségével mosatta haját, vágatta le körmeit, szóratta fogkeféjére a fogport és ka- vartatta föl teájában a cukrot. És nem lehet mondani, hogy Katinka — minden szerelmes asszonyok szokása szerint — nagyon haragudott volna a sok apró követelésért ha —, ha férje egy-egy kedves szóval megjutalmazta volna figyelmességéért. De nem! — János egyre szigorúbb arccal járt otthonában. Kritizált és leszólt, sőt büntetett is, férji hatalmát megsuhogtatva szegény kis tizennyolc éves asszonya feje fölött, Katinka tűrt, tűrt egy da- abig és keservesen megbánta a „programot”, melyet házasságuk első estéjén előterjesztett a férjének. És megtapasztalta, de sajnos későn, hogy minden ember más, és leginkább a férjek különbözősége szembeötlő, és. hogy éppen azért nem lehet leszűrni semmit egyéb házasságokból, hanem várni kell és figyelni és megismerni az embert, akit hozzánk sodort a sors, és asszonyi fortélyossággal úgy bánni vele, hogy ő parancsoljon ugyan, de azt, amit a felesége amúgy is akart. Mondom, már késő volt, Kovács Jánossal elszaladt a ló, Kovács János fizetett hosszú évek meg nem érdemelt gyötrelmeiért, fizetett a férfiúi logika nevében annak, aki szintén nem volt érdemes ezeket a gyötrelmeket hűn szeretett urától elviselni. A GYÖNGÉDSZfVÜ sors azonban nem nézhette az ártatlan és önérzetében egyre jobban megsebzett asszony szenvedéseit és élküldötte a zord halált a cipészmester házába. Annak úgy sem volt sen ki jé, legfeljebb János, aki bizonyára nem siratja meg az elmaracjt szekírozásokat. Törő halála egyébként egy bomba által talált ház fala lapította össze —, nagy változást hozott Kovácsék ''.etében. Más mesternél he- ’et keresni eszébe 6em ju- ?tt Jánosnak. Ezen a téren akivé Törő szuggerálta. Hanem a feleségének volt egy ápolónő testvére a kórházban, aki amikor megtudta, hogy a kapus elmegy tőlük; Kovácsokhoz sietett. — Próbáld meg! — unszolta sógorát. — Nem értek én ahhoz —, gyámoltalankodott János. — Majd beletanulsz — biztatta jólelkűen a sógornő. — Mindent meg lehet tanulni! János nem mert tovább ellenkezni. a felesége előtt szégyelte gyávaságát. így sógornőjétől azzal váltak el, hogy már másnap jelentkezik a kórházban, nehogy valaki megelőzze. Aznap este Kovács János hirtelen visszaszelídült az első napok szelíd Jánosává. Csöndes lett, gondolkozó. Tele volt félelemmel a jövő iránt. El sem tudta képzelő , hogyan tölti be az állást. Riadt borzongással gondolt arra, hogy beszélnie kell majd idegen emberekkel, elintézni és irányítani, adatokat az eszében tartani. Majd összeroppant az elképzelt felelősség súlya alatt, és reggel verejtékben fürödve ébredt, rövid, zavaros álmok után. Másnap a jelentkezésnél minden simán ment. Jánost felvették, két hét múlva kellett az állást elfoglalnia. Ez a két hét hideglelős félelemmel telt el. Visszalépni azonban már nem akart, hiszerí\ valamiből meg kellett élmiök. Az első munkanapon még ott volt a régi kapus is. János nagy- odaadással hallgatta elődje magyarázatát, de egyelőre alig fogott föl belőle valamit agyában alaktalan káoszként folyt össze minden. Egy hét múlva úgy érezte, képtelen rendet tartani dolgai között, s hogy nem bocsátották el, az csak a véletlennek köszönhető. Szinte kétségbeesve kezdett neki a következő hétnek, de most egyszerre váratlanul tisztán állt előtte feladata, és lassan kezdte kedvét lelni munkájában. Milyen jóleső érzés volt például a félénk tudakozódásra: „kérem szépen merre van az ortopédiá?” —■ határozott, de mégis barátságos hangon felelni: „Második emelet bálra.” — Vagy a várakozók aggódó és türelmetlen csoportjának odaszokj három órakor: „Tessék, be lehet menni.” És a látogatás végeztével szigorúra igazított arccal bekiáltani a kórtermekbe: „Vége a látogatási időnek, kérem él távozni!”. Rejtett tulajdonságai, igazi énje felszínre került végre, önbizalma megnőtt, fontosnak érezte magát, és efölött való öröme szívélyességben, csöndes állandó derűben nyilvánult meg. Ezer alkalma volt napjában apró szívességeket tenni, és tett is, élvezve a körülötte áradó megbecsülést és szeretetek cselekedeteinek látható jutalmát. Katinka nem győzött csodálkozni férje természetének újabb változásán. Egy ideig gyanakodva figyelte a köszönő szavakat, kedveskedéseket, békés arcot. De amikor egy hideg téli vasárnapon arra ébredt, hogy pattog a tűz a kályhában, János pedig a konyhában motoz valamit, s néhány perc múlva ügyetlenül, de a jóindulattal ragyogó arccal belép a szobába a reggelivel, akkor megértette, hogy mindez valóság, és boldogságuk csak most kezdődik igazán. _ IGEN, KATINKA mindéi t értett most már, és ■ másnap egy csokor szép virágot vitt Törő Lőrinc cipészmester sírjára, hálából. Nem azért, amit életében tett a férjéért, hanem amivel halálában ajándékozta meg a szegén'-, ferde utakra kényszeritett Kovács Jánost. Kemény Erzsébet | NÓGRÁD — 1974. január 20., vasárnap 9 .............................................................................................................................................................................. Ö rkény István: A mosónő álma «iiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiimrmiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiii l
