Nógrád. 1973. december (29. évfolyam. 281-305. szám)
1973-12-24 / 301. szám
! A három A munka páioszcz Bá I imt-porta — Azt mondom én, üzenem mindenkinek, hogy érdemes dolgozni. A munka ad erőt és biztonságot. Megélhetést. a családnak, ruhát és cipőt a gyerekeknek. És adja a legfontosabbat, szabadulást a putrikból. A szép, kényelmes házat, előtte a ker,tet, mindent, amiért élni érdemes... A három ház egymás mel- letf magasodik Vanyarcon, a patakon túl, a domb aljában. A faluban meg úgy ismerik a házak gazdáit, hogy a három Bálint... Bálint Géza es két felnőtt fia. az ifjabbik Géza és Jóska egymás mellé építette az otthonát. — Ügy vagyok én, mint a bástya annak idején — mondja Bálint Géza. — A házam mellett a két fiamé. Bálinték cigányok. Nem szf gyellik. Nincs is miért. Büszkék lehetnek az emberségükre, a dolgozni tudásukra, szakértelmükre, becsületességükre. A fiatal Bálint így fogalmaz:— A katonaságnál, amikor bevonultam, senki nem tudta rólam, hogy cigány vagyok. De én elmentem a politikai tiszthez, és megmondtam, tudja, kivel áll szemben. Megbecsültek, szerettek, kiérdemeltem a rangfokozatot. Bálintéknál mind a két fiú — illetve most már a legfiatalabb, Attila is szakmunkás lett — meg az édesapa is kőműves. — A mi családunk kőmfl- vesdinasztia — büszkélkedik az öreg Bálint. — Apám, nagyapám, de még a dédapám is kőműves volt. Természetes hát, hogy az én fiaimból is kőművesmesterek lettek. Jó munkás mindegyik, itt, a faluban az elmúlt években épült házak kilencven százalékát úgy építették, hogy abban a mi kezünk munkája is benne volt Együtt a család vasszal, nyáron kell megkeresni a télirevalót. Ami a munkát illeti, a Bálintokkal nincs is baj. Az idős Bálint Géza ma is büszke arra, hogy tizenegy éves korában már negyven aratópár között állt a sorban. A felesége úgyszintén. A munka szere tetet, megbecsülését pedig átadták a három fiúnak is. A három Bálint-ház is kiállja a próbát. Háromszobás, nagyablakos, szép lakások, fürdőszobával és villanybojlerrel. A Szülőknél mind a három szoba gyönyörűen berendezve. Modern szekrénysor, fotelek, heverők. A gáztűzhely és hűtőszekrény már nem újdonság. A fiatalok most szé- pítgetik, építgetik az otthonukat Gézáéknál két gyerek van. A legifjabb Géza négyeszten- . dős, ő a család kedvence. Hát amikor előveszi a nagyapa hegedűjét, és azon gyakorolja a muzsikálást! Nővére Anikó, másodikos, és az egész család büszke rá, hogy csupa ötös tanuló. Nagy műtéten esett keresztül nemrégiben, az egész család aggódott érte. •— Jóska akkor Pesten dolgozott, minden este ott volt a kórházban, hogy megérdeklődje, javult-e Anikó állapota? A szívműtét sikerült, Anikó ismét iskolába jár. — A nagymama, idősebb Bálintné mondja ezeket a szavakat. — Egyébként az apja is nagyon jó tanuló volt. Pesten járt szakmunkásképzőbe, ott egyre biztatták a tanárok, tanuljon tovább. Jó szakember, kőművesmester lett belőle. A három Bálint fiú Kulcsár József felvételed Idősebb Bálint Gézáné a termelőszövetkezetben dolgozott hosszú évekig csapatvezetőként. Az orvos most pihenőt írt elő, de alig várja, hogy megint mehessen vissza, a közösségbe. Bálint Jóskáék sem maradtak le. Az ő házuk a nyáron készült eL Még nincs is bevakolva. — A fiamat, aki hathónapos, már saját otthonunkba hoztuk haza. Meglesz a többi is szépen. Annál is inkább, mert útban van a második gyerek.'.. összetartó, szeretetben élő család a három. Az édesanya konyhájában nincs olyan nap, hogy a fiúk és a menyek meg ne fordulnának. — Pedig nyárom az ötös busszal megyünk, és csak az esti hetessel jövünk. Az építőknél már csak így van. TaA legidősebb Bálint Géza tizenöt esztendeje tanácstag Vanyarcon. Még a „Rózsadombon” választották képviselőjükké az ott lakó családok. Amikor az új házat megépítette. továbbra is viselte a tanácstagi posztot. Mint la nácstag, nemegyszer fölszólal, tanácsüléseken: — Bármiről esett szó, mindig az igazság mellett álltam Ma is azt mondom, ha dönteni kell, úgy döntsünk, hogy a szociális helyzetet is mindig vegyük figyelembe. Ha kell, nem sajnálom a fáradtságot. Akár házról házra is járok, hogy a többiek is elkerüljenek a „Rózsadombról”. A Bálint családban mindenkinek megbecsült szakmája van. Géza felesége a termelő- szövetkezetben dolgozik, most gyermekgondozási segélyen van. A másik fiatalasszony — Jóska felesége —, Ella, Budapesten érettségizett, a posta- technikumban. Az Ikladi Műszergyárban utókalkulátor, most a kicsi Peti mellett maradt. Ha megszületik a második gyerek, ő is igénybe veszi a gyermekgondozási szabadságot. Az édesanya, Bálintné közbeszól: — Hamarosan megint gyarapodik a család. Attilának szilveszterkor lesz az eljegyzése. A kislány, akit elvesz, itt lakik ezen a soron, néhány házzal arrébb. Készülődön', nagyon, a libák má.r tömőben vannak. Karácsonykor meg együtt lesz az egész család, hogy gyönyörködjünk a gyerekek örömében. — Ezért mondom én mindenkinek, hogy érdemes dolgozni. Legszívesebben a saját példámon mutatnám meg annak, aki könnyedén veszi a munkát, hogy csak így, egyedül ilyen módon lehet élni,. Csatai Erzsébet Űj térközi szobornak örülhetnek Salgótarján lakói. A karcsú épület — az MSZMP Nógrád megyei Bizottsága székhaza — szomszédságában, kis parkosított részen áll Vasas Károly, Munkácsy-dí- jas szobrászművész szobra, a Bányász. A város környékén szénelőfordulásokról -már a XVIII. században tudtak, bár nem ismerték fel, hogy a környéken szén van (Salgótarján története, 1972). Természeti ritkaságként tartották nyilván a szénrétegek öngyulladását. Radványi Ferenc 1727-ben született kéziratos művében is ez áll Vecseklő- vel kapcsolatban: „Beszéli a lakosság, hogy területükön van egy verem, amelyben nem tudni, hogy milyen kigőzölések, egykor maguktól meggyulladtak.. Salgótarjánt a múlt századiban az ismeretlenségből a szén emelte ki, s teremtette meg iparát. A várossá nyilvánítás félévszázados évfordulóján is felmerült az óhaj, hogy — miután Salgótarjánt a bányászkodás emelte ki a jobbágyfalvak sorából — állíttassák emlék a bányászoknak. * Mégsem emlékmű született! Vasas Károly Bányász című szobrában mindenekelőtt a munka pátoszát fogalmazta meg. Ami egykor a bányászkodással elkezdődött, a modem nagyipar, kialakulása amelynek szerkezete a kor igényei szerint ma szintén változik, napjainkban is az élet alapját jelenti ebben a medencében. így tehát nem emlékeznünk, hanem tisztelegnünk kell a bányász előtt! Egyúttal pedig tisztelgünk az ipari munkás, s általában a dolgozó ember, a munka előtt. ,, Vasas Károly szobrászművésszel beszélgetek. Salgótarjánban született 1930-ban. Apja kőfaragó volt. — Itt éltem 1950-ig — mondja. — Iskolába jártam, aztán követ faragtam. A nagyállomásnál még áll az épület, ahol laktunk. Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán 1956-ban fejezte be. Erőteljesen, ösz- szefogott ábrázolásmóddal születó szobrain túl, lemez- domborításai, dinamikus kisplasztikái is ismertek. SalgóVaaas Károly: Bányász. tarjánban már van egy portréja, amelyet Münnich Ferencről készített. A szécsényi felszabadulási emlékmű szintén az ő munkája. Balassagyarmaton pedig a Kiscsikó gyermekkel című kompozíciója okoz örömöt. — Hogyan született a Bányász? — A város kérésére csináltam. Szívesen vállaltam, hiszen én is itt éltem, itt ismertem meg a bányászokat. Sok bányász szobrot láttam már. Arra- törekedtem, hogy az én szobromban a lehető legkevesebb legyen a „beállítás”. Ezért én egy munka- mozdülatot ábrázoltam, szimbolikus értelemmel is felruházva art. Általánosabb értelemben tehát az anyaggal küzdő, s azt legvőző embert kívántam megmutatni. Az embert. aki együtt él az anyaggal, amelyet itt a kő szimbolizál. Az anyagban dolgozik, s magát vájja bele á kőbe. íme, a munka pátosza, az anyag pátosza! A minden küzdelmessége ellenére is felemelő munka költészete. ■& Vasas Káróly egy három figurás bronzszobra most Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban látható. A szegedi Tarján-lakótelepre tíz szobrot kívánnak elhelyezni. E szobrok elkészítésére pályázatot írtak ki. Vasas Károly szobra itt dijat kapott. Más pályázatokon (Zalaegerszeg, Tata) is részt vesz. A Bányász bronzból és. kőből készült. Somosi bazaltkőből. T. E. — Irt a Jóska. Nem jöhet, mert gipszbe tették a lábát. Kellemes ünnepeket kiván, és megint köszön mindent. Itt van olvasd — fogadja az asszony Nagy Gáspárt, majd még hozzáfűzi. — Ilyen lapot kaptak a Vargáék meg a SáAdorék. Gondolom a többiek is. mert rendes gyerek ez a Jóska. Most aztán mi legyen? Az ember forgatja a lapot, és csak úgy halkan, inkább önmagának mondja: , Talán csak nincs valami komolyabb baj? — Pedig,''hogy elterveztem mindent, mit veszek neki. Mit főzök karácsonyra. Olyant, amit szeret. Tudod mennyi túróslepényt megtudott enni a nyáron. Azt nagyon szereti. Most hogy lesz? — kérdi az asszony, de választ nem kap. Nagy Gáspár gondolatai messze járnak. Hogy is történt akkor, négy évvel ezelőtt? Ne siessetek haza, emberek. Műszak után megbeszélni valónk lenne. Szeretném, ha mindenki ott lenne, és véleményt mondana. Nagvon fontosnak tartom — mondta a brigádvezető, azután ment a dolgára. Még egyszer végigjárta a frontot, rendben •--.<fyf.nls.-g mindent. íz ötödik — Ismerjük egymást, hisz’ közösen sok mindent megoldottunk már. Jó ez a brigád és bebizonyosodott, hogy egymásért is tudunk tenni, felelősséget vállalni. Ügy érzem, ennél többre is képesek lennénk. — Nyögd már ki, mit akarsz — szólt közbe türelmetlenül az egyik idősebb bányász. — Arról van szó. hogy így, közösen, ahogy vagyunk, a brigád vállalhatná egy állami gondozott gyerek patroná- lását. — A brigádvezető szavait néma csend követte, majd egy halk közbeszólás. — Van nekem négy gyerekem, — Nagy Gáspár volt. — Ami igaz, igaz. ezt jói gondoltad. Aztán mégis hogyan legyen? Gondoltál már valakire? — Gondoltam, a kis Szerzsák Jóskára. Tudjátok, hogy az apját az omlás nyomta halálra. Az anyja meg utána hamarosan elment. A tüdőbajon nem tudtak már segí- ,íni. Rá gondoltam. Jó he- .yen van az intézetben, de nincs senkije. Legyen a brigád gyereke, és amikor eljön .rozénk érezze, hozzánk tartoZiK. így történt, és lám, minek is szóltam akkor közbe. Még azt hihették, hogy * pont én eUenzem. Pedig ahol ez a négy jól lakik, ott az ötödik .s. De milyen félszeg volt, mikor először fogadtuk a brigád-összejövetelen. Hogy vigyázott az új ruhájára, amit a közös kasszából vettünk. Tavaly nyáron már nem volt idegen számára egyikünk sem. Csak az őszi búcsúzáskor pityeredett el. De tud is az a gyerek örülni mindennek! A nyáron meg már azt mondta; Gáspár bácsi, ha végzek az iskolával, ide szeretnék jönni, vagy a bányába, vagy ipari tanulónak. Ez az én igazi otthonom. itt sok a „rokonom”. —; Mikor idejűt gondolataiban, a zsebkendőért nyúl, mintha valami a szemébe ment volna. ; — Mégiscsak jóravaló, rendes ember ez a Sándor, a brigádvezető. Ha akkor nem gondolja ki ilyen okosan a dolgot, mi aligha jöttünk volna rá magunktól. Pedig nincs ebben semmi különös. Ha valakinek nincs apja, nincs anyja, a többinek kell vele törődni. A közösségnek. Env- nyivel csak tartozunk egymásnak. , Aztán az is jó, hogy van egy tiszteletbeli brigádto- * gunk. mert velünk van. Ha egv kis külön pénzt kammk, neki is jut a betétkönyvbe. Van már vagy 15 ezer forint Milyen jó lesz az, ha ki kerül az életbe. — Hogyan legyen akkor? — riasztja fel gondolataiból a felesége. — Hogyan? Ügy, hogy van még két nap szabadságom. Ha ő nem jöhet, hát megyek én. Amit akartál, megveszed, és a túrósleoényt is megsütöd ugv, hogy friss legyen. Majd elviszem. Biztos akad még a brigádból útitárs — mondja, és várakozóan az asszonyra néz. Az elégedett mosolyból az egyetértést látja. I Bodó János NÓGRAD - 1973. decembei 24., hétfő «
