Nógrád. 1973. december (29. évfolyam. 281-305. szám)
1973-12-24 / 301. szám
Xz MSZMP vezető szerepének érvényesítése párttagságunk eszmei, politikai, szervezeti • és cselekvési egységén alapul. Éppen ezért a Nógrád megyei pártbizottság — páratlanul széles körben gyűjtött tapasztalatok alapján — napirendre tűzte a párttagság eszmei-politikai nevelésének, cselekvési egységének konkrét kérdéseit. A testületi vitában felmerült fontosabb kérdésekről Géczi János, a megyei pártbiA párttagság eszmei politikai neveléséről és cselekvési egységéről Beszélgetés Nógrád megyei pártvezetőkkel rádióban és » televízióba« megjelenő és elhangzó időszerű. napi tájékoztatásra gondolok, hanem arra is. hogy a kommunistákat felkészítsük a holnap fejleményeinek megértésére is. Ez sem elvont kérdés, hiszen aki helyesen értékeli korunk fő ellentmondását, aki megérti az erőviszonyok lényeges megváltozását a világban — az a feszültségek kiéleződése idején sem esik pánikba, és a békés egyNemcsak itt, Nógrád megyében, hanem az utóbbi években sehol az országban nem szerepelt átfogóan a megyei pártszervezetek . vezető testületé előtt az eszmei-politikai munka. Hogyan és miért fogtak hozzá a vizsgálódáshoz? pártba. Szinte valamennyien a szükségleteket, feladatokat, egyenjogúság szónoka, otthon nőtt pártszervezeteinkben a , _ _ kiváló dolgozók közül, a tár- aki nem fél szemtől szembe egész más elvek szerint él. A munkások aránya. De azzal más mellett élés politikájának z ottság első titkára, Skoda Fe- sadalmi és tömegszervezeti ak- kimondani a kellemetlen igaz- nálunk divatos kifejezéssel éh már nem tudunk egyetérteni, eredményeivel kapcsolatban ránc, a balassagyarmati városi tivisták köréből kerültek so- súgókat is, aki nyíltan osto- ve, összkomfortos kiszolgálást ha a párt munkásjellegének sem ringatja magát idillikus pártbizottság első titkára, raínkba. Figyelemre méltó, rozza a maradiságot, a köny- követel feleségétől, elvárja, egyetlen kritériumát a mun- illúziókban. Majczen József, a Salgótarjá- hogy párttagságunk kezdemé- nyelműséget. De a mi gyá- hogy pizsamája, papucsa, fé- kasoknak a pártban elfoglalt Agitációnkban és propaganm Kohászati Üzemek párt- nyező a rnunkaoan, aktív a runkban is a kommunisták- nyesre dörzsölt cipője a pon- számarányán mérik le. Igyek- dánikban az erőviszonyok vavégrehajtóbizottságának tagja közélet különböző fórumain, nak van még egy fontos jel- tosan megszabott helyen le- szünk jobban megértetni a lósághű felvázolása a legjobb es Sinka Sándor, a diósjenői Nagy számban vesznek részt lemvonásuk: mindig van ben- gyen, és nyárspolgári indula- párttagság széles köreiben a eszköz, hiszen a szocialista viBörzsönyalja Tsz pártalap- kommunisták a szocialista bri- nük hit, bizalom és erő, tokkal bírálja a nála esetleg párt szövetségi politikáját is, lágrendszer léte, fejlődése, nőszervezetének titkára mondja gádokban, szervezői és támo- amelyből azoknak is jut, akik többet dolgozó élettáreát, ha azt, hogy azok a döntések, vekvő nemzetközi tekintélye, el véleményét. gatói a munkaverseny-mozga- olykor elcsüggednek, elvesztik valami nem a kedve szerint amelyek a munkásosztály sző- a tőkés világ proletariátusáiomnak; állásfoglalásaikkal se- önbizalmukat. Párttagjaink való. Egyesek pedig — miköz- vetségeseinek érdekeit szolgál- nak fokozódó harca, a nemgítik a munkahelyi demokrá- döntő többsége bátran hirdeti, ben erőteljesen követelik a ják, végső_ soron egybeesnek zetközi felszabadító mozgalma fejlődését, érvényesülését, meggyőződéssel magyarázza határozott harcot a kispolgári a munkásság érdekeivel is. A mák előretörése, a szocializAzok a gazdasági, politikai politikánkat. gondolkodással és életvitellel munkásosztály vezető szerepét mus eszméinek térhódítása — és társadalmi erőfeszítések, ... szemben — önmagukat kevés- és szövetségi politikáját a ma- a helyzet minden ellentmonamelyeknek az utóbbi évek- A tömegpolitikai munka bé szigorúan ítélik' meg. A kis- ga egységében kell szemlél- dúsával, a forradalmi erők , _ ben tanúi voltunk, ékesen di- e£y’k alapvető követelménye, polgáriságot egyébként — mint nünk. egyes osztagainak időleges ve~ GECZI JÁNOS: Előbb talán csérik a kommunisták és min- hogy őszintén, reálisan mu- azt pártbizottságunk határoza- Ezzel összefüggésben szeret- resége ellenére is — a mi iga«. miértre felelnék. A Közpon- den tisztességesen dolgozó era- tasson rá a társadalom va- ta is hangsúlyozza—hiba szú- ném megemlíteni, hogy párt- eunkat, a szocializmus és a ti Bizottság 1972. novemberi bér szorgalmát, munkáját, és lóságos problémáira. Nem pá- ken értelmezni, csupán az bizottságunk 1973’. júniusi ál- békeerőinek fölényét bizo. határozata felpezsdítette a hozzájárultak ahhoz, hogy a nákkeltésre, vagy siránkozásra anyagiasságra leszűkítem. lásfoglalá-sa szerint a jövőben nyitja, pártéletet Örömmel tölt el megye párttagsága tisztábban van szükségünk — ez egyene- minden szinten mélyrehatóbminden kommunistát, hogy lássa a párt politikai irányvo- sen káros volna—, de nyíltan GÉCZI JANOS: A testületi ban kell elemeznünk az ér- SKODA FERENC: Az új partunk tovább gyarapította nalát, ezen belül is a párt gaz- kell szólnunk^ a fejlődés el- vitában valaki úgy fogalma- dekviszonyokat. Szakítani kell pártoktatási év kezdetén min. azt a politikai tőkét, amelyet daságpolitikáját. Véleményünk Ientmondásairól, ezek termé- zott, hogy egy kommunistának azzal a megközelítéssel, hogy dig — és most megyei párir immár több mint másfél évti- szerint az emberek eszmei-po- szetéről, okairól. az öröm, a pihenés, a szóra- abszolutizálják a részleges és bizottságunk állásfoglalása zede, és nem utolsósorban a litikai színvonalát, érettségét, . , kozás és az élet minden egyéb időleges érdekkülönbségeket. nyomán minden eddiginél tüX. kongresszus határozatainak meggyőződését nem annyira GÉCZI JANOS: A mi ma- joga éppúgy kijár, mint bár- zetesebben — számba vettük végrehajtása során megszer- azon mérhetjük le, hogy mit gyünkben például mint köz- mely más embernek. Én ezzel r*FP7T TÁTvry-i* vi ti n n t ‘a pártoktatásban előttünk ái* zett. Növekedett az érdeklődés mondanak - bár éz is fontos ^ert - a szénbányászat egyetértek, és hozzáteszem, Eih^gzott “ párttagságunkban a marxiz-----, hanem főként azon, hogy visszafejlesztese, ez az elke- hogy ma valóban nem követel b, tarázta 1»tai au,n iéámT , mus— leninizmus tanítása, az mit tesznek, hogy milyiíi rülhetetlen gazdasági szükség- meg senki aszkétizmust a párt- « niV ™?’ élet által felvetett ideológiai tényleges szerepet játszanak a szerűség sok gondot okozott, tagoktól. A jobb élethez igen- me^lit^ nevellshen sSc ! t T~fk kérdések iránt, egyúttal nőtt gyakorlatban, a politikai, gaz- A kommunisták meggyőződé- is joguk van a kommunisták- 6 politikai neveiesben. bök ott érzik bz ellenállás a szocializmustól dasági, ideológiai feladatok idegen nézetekkel szemben. De megoldásában. b növekvő érdeklődés és aktivitás nagyobb felkészültséget A pór* n ereje essméínefc igaekíván. Ezért mindenekelőtt azt és \ tömegek: támogatá. , , saban van. A pórt X. kongreszparttagsa- szusa és a Központi Bizottság 1972 re kell összpontosítani az esz- nik meg a lemorzsolódás, csak a hallgatók, hogy se és az emberek iránti bizal- nak "ia De példamutatást a feladattal egyszerre kell tár- minden összejövetelen gazda- — Ae ----.“L, ,, . .r _ ‘ ,, kozni. A kommunisták tuda- godtak tudásban és felkem a segítette át megyénket közösségi életben és a csalá azon a hallatlan nehézségen, di életben, a fogyasztás kul- amelyet a nem gazdaságosan túrájában joggal elvárhatunk termelő szénbányák leállítása tőlük. A kommunista meggyő- okozott. Az új üzemek fel- ződés ugyanis nem egyeztetlrA7n mirnilru_ _ Bál«...'. tában — csakúgy mint a társa- szültségben, ahol gondoskod- dalmi tudatban — nincs lég- nak arról, hogy a tanfolya* üres tér. mok, a viták mindig érdekeVagy a mi világnézetünk töl- sek ős vonzóak legyenek. Gonszívták a jelentkező mimika- hető össze semmiféle kétarcú- li be azt, vagy más nézetek doskodni erről pedig- «»ak úgy ___ar e i _ _ i _ _ _. ___ j j- . . _____ , . . — K1„A TYI „1,. 44-,‘l^,á 1- | oh OT ha lOl IOT7 hn7n S7.Tnt.lf v izsgáltuk, hogy _________________ gunk és alapszervezeteink be novemberi állásfoglalása az °eáái- -------- „ .----------- -------- »craivv.- — - — , ..... ... _ . t udják-e illeszteni közvetlen .DaRy?hb követelményeké* erő-felesleget, az addig nem Sággal. Minden kommunista hatnak rá. Elveink, politikánk lehet, ha a kulonbozo szmtu környezetük problémáit, cél- ^™szemiTe,^mErae!**kapcsoiatban alkalmazott női munkaerőt és önként vállalta a szocializmus terjesztésével, példkadó tettek- pártszervek élnek az önálló- jait a tánsadalom fejlődésének milyen tapasztalatokat szereztek? a fiatalságot is, amely már az eszméinek, a közösségi életnek kel lehet és kell növelni a faß leietosegeivei, fta bátrán fő folyamatába, céljaiba. ^ építő-, vas-, fém- , textil-, az önzetlen szolgálatát szocializmus vonzerejét. felvetnek a tananyaggal osz. JANGS; Politikánk nyomdaiparban és az élelmi- Immár 27 esztendő tapasz- szefüggésben olyan kérdése. SKODA FERENC: Több képviselete, céljaink hirdete- szer-gazdaságban találta meg A pártbizottság elé terjesztett je- talatai mutatják hogy mindig kefs amelyek ott helyben, az alapszervezetben kifejezetten se valamennyi alapszerveze- munkahelyét Ez is növelte ,entés egyértelműen megáiiapitot- nkkrir k„ríi]t. tnre>tehH = mi üzemben vagy a lakóhelyeken azt vizsgáltuk: milyen a kom- tünk minden kommunista pártunk Lkintflyét Sa- ^ tó^dalrTren“^ p^iiü- foglalkoztatják az embereket, mumstak jartassaga es atte- elemi kötelessége. Ezt a fel- sát, a kommunistáik iránti bi- szerepét — Nógrád megye kom- kai kérdések iránt csak hét- s ^a nem csupán az oktatás kintóképessége a helyi ügyek- adatot szolgálják az országos zalmat De önmagunkban is áIlt,ába" helyesen látják köznapi módon érdeklődő mii- szervezésének, hanem mindben, az ország és a világ dől- es a helyi agitációs és propa- ie kell számolni P™1 az illú- egysége'ebben az aiapveSi kérdés- hók gondolkodásmódjához, inkább a tartalmi munkának gaiban. Ez persze, összefügg gandaeszközök, elsősorban a zióval, hogy a problémák már ben sem automatikusan, hanem szívéhez, amikor tudatosan töegy másik kérdésünkkel. Tör- part lapjai és folyóiratai. A teljesen és végleg megoldód- ,döröi időre megújuló viták során ténetesen azzal, hogy az egyes Párt központi napilapja, a tak. léíre;,vMílj'íen h.érdí?®15 Jt®ré párttagok tudják-e úgy érzé- Népszabadság, csaknem 21 keini és megérteni szűkebb ezer, megyei pártlapunk, a SKODA FERENC: Az űj mei-poUtikai nevelésben? közösségük dolgait és törekvé- Nóp-ád, mintegy 18 400, a Tár- üzemek új munkásai szem- __ _, . az emberek véleményének vá seit, hogy közben nem marad- sadalmi Szemle és a Pártélet pontjából különösen jelentős, GÉCZI JÁNOS: Elvtársaink “ainak alakításai Mégis nak meg a köznapi gondolko- együttesen 1500 példányban hogy kezdettől érezzék mun- ^ I?sze ~ bar ezt nyütan akadnak a politizálást....................... ......... íiás szintjen, hanem önmagu- kel el a megyeben. Ezekkel a kahelyükön a pártszervezetek nem hangoztatja — meg min- holmi harmádrentfű tényező- oktatás különböző formáiban kát is, társaikat is a napi cse- szamokkal persze nem dicsek- jelenlétét. Több új munkahe- diS nem értí- hogy mit jelent . takti,kai résztvevő pártonkívüliek pe--------- cvilnlr «Ä+ _í . t . . o mi.nlrócncvljW „.„ml neK- JaKtllKai SrUKSegeSSCgneK Vo. r ődött ezzel a vonzerővel, s nem bízta pusztán a társadalmi rend fejlődéstörvényeire és a hatalom adta lehetőségekre is gazdáivá válnak. Különösen fontos, hogy a pártszervezetek figyelmét sohase kerülje el: az oktatás nemcsak köteles, séget ró a pártszervekre, hanem nagy erőt is adhat ahhoz, hogy a szervezetek élete élénk, politikailag aktív legyen. Az lekedeteken és a partikuláris szünk, sőt... bizony, az or- iyen nyomon követhető a a munkásosztály vezető szere- erdekeken túlmutató távolab- szágos átlag mögött kullogunk pártszervezet aktivitása, az P®. ^ oo™! hogy lényegébi célokra is ösztönzik. velük. üzem életének legfontosabb “ .. , A niegy« pártbizottság — kérdéseiben tanúsított állásgyoződéssei éffitaR K .szűkségesnek tartja,^ hogyha zet neveiő es felvilágosító tetartják. giai étetürik minden területón szóban forgó újságokat ésfo- Nem tívc^t ^ — a viták ellenere, sot, a vi- lyoiratokat valamennyi part- mefuttatásokra gondolok, ez S— B70WD7At Art IrAmmiin-Pí . . , .. . . __ a szerep. A helytelen és zavaros nézeteknek a forrása, a történelmi látásmód hiánya. A népi hatalom megteremtéséért vívott küzdelemben és a dig ilyen úton is közelebb kerülhetnek a párthoz, annak eszméihez és céljához, és általuk tovább erősödhetnek a pártszervezetek. MAJCZEN JÓZSEF: Szerintem sem lehet csak úgy általában, elvontan politizálni. A mércét az üzemi pártmunká__________________ ^ ^ ban is magasabbra kell emel-________ ______________ h atalom megszerzésének első n*' ”em alapszer- gó és hasonló kérdésekről szót vezetünk taggyűlésén meg váltottunk, egyik elvtársunk a felsőbb szervek ha- idézte a_ Népszabadság cikSINKA SÁNDOR: A testületi ülésen, ahol a szóban forsze7ezft és.Ak°mm“n.ifta.. fi_ nm ’ hfíiycikkrEg^s^rűen szakaszában döntő kérdés volt, ső fokon erősödik a kommu- gyelmebe ajánlja. Különösen arrói „„„ „a hoev a kommu- hogy nagyrészt munkások — "}ndlf ... . ... —— -------- — n isták cselekvési egysége. A fontosnak tartjuk, hogy a me- nistáknak mée kell ismertet- közülük is a legöntudatosab- tározatait ismételgetik szinte két, amiben Nógrád megj-e napirendre tűzött kérdésnek gyei sajtó kísérje figyelemmel niük az új mun^lsokTv^óI ^ « kommunisták - ‘fog- anéÍÜ!:_.1L0F kommunistái legszebb pán —a ‘ . .__: r_ __c Laliák el a hatalmi, av iránví- niegmonaanaK a kommunis- munkájukról nyilatkoztak. Az dig azért, mert a politikai tisz- körét, a párttagság vélemé- «Piuk(,iJ ho^v beilleszkedhet bS funkciókat Amikor a tes- mit k^1 tenni üze- újságírónak többen neveket a lakosság egyes rétegei- «leti ülést megelőzően sok ^üJ^ártl említettek, olyan emberekét, n^n mindenütt es nem mm- nek problémait, állasfoglala- ^«nek ar életéhe amelvnek ,dos kommunistát felkeres- val’hsáért. Ezt egyetlen párt aklket ok neveltek kommums- den kérdésben jelentkezik sait Arra ösztönözzük me- második otthonukká kell vál- tünk, velük elbeszélgettünk, se™ ^^Sez^ék ,tóvá’ vLkÜ10^“ h_°S ma Csupán egy példát emlí- Xm- hol ^er ^Tetólénkeb- j^Te^tti^^l^tlen^ bői a mozgalom, a közélet, a termelés jelentékeny posztjaira. Életútjuk minden sikeres mozzanatában, jellemükben emberségükben, helytállásuk, ban jelen van azoknak a féltő gondja nevelő munkája*' egyenlő mértékben. rentiö-enUeri ^oívawák”"! "nárt m,a' Gsupan egy peiaai emu- - ’aT elkénzplií rendült '*«’ tőlem: hol ver a legélénkeb- SINKA SÁNDOR* Nagyon olvassak a part A Magyar Kabel Művek az 32 elképzelés csendült ki, nolitikai életünk oulzusa örültem, ho™ pirendre^e- ^mati gyárinak két ^ azokon a terülje- *£*%**$%£ ^ogy a rült a téma, mert egy párt- ^ föglÍít^Íess^üSt tel- ?ő^z?^XT^árttegokg át- S ^ műhelyekben, sőt a még kies3^fajtóerele —^'hef^s^o- 3“itve, kellő agitációs és szer- lagos életkora harminc év tó posztokon számszerűleg is a ^bb közössegekben, a bngalitikiJ vonal mellett - tagsá- v<^ ""fkával minél szele- alatt vaI1. Ez a szám egyben ke«'f1 munkások vannak túl- dokban* gának eszmei -politikai egysé- a gyár dolg°zóinak átlagos súlyban, gében van. Ebben az utóbbi klv41 ^ 1kí>i?dt^ 1S* életkoréit is jellemzi. Fiatal években előbbre téptünk ér- f^árjük és elvárjuk, hogy a üzem — fiatal munkások. Sok , . ... ^ soron levő sajtoterjesztesi ak- az „Iván dolenzó akinek ez az akkor sem kizárólag a mun- vabb az újat. És a politizálás is érthető hat, hogy a megíuitó hede még5 ^mindig^ nem cióbó1 a kommunisták minden els§ ' munkahelye. Munkássá kasoknak a vezetésben való nemcsak a párttitkár hivatá- kérdezettek ezt az emberformondhatjuk, hogy „n _ ^ , junk”. re, __,eL _. , .._landóan napirenden levő felSI NKÁ SÁNDOR: Falun is MAJCZEN JÓZSEF: Holott csak politizálva építhetjük to- akik elindították őket. Nagyon mes-'Tl'1 ginéi jobban vegyék ki a válásuk ”a" p á rt" utá npó tTása ál - személyes részvétele volt az sa, hanem a kommunista bri- múló tevékenységet érzik a megau- fészükret. , ___;__^ , . í„r ' egyedüli eszköz a proletariá- gádVezetőé, az agronómusé és legszebbnek abból a ré szüket. . Lf’m — akinek párttagsá- adatot jelent a gyári alapszer SKODA FERENC: Pártbi- gi könyvében foglalkozásként vezet vezetői számára zottsagunk véleménye szerint ez a bejegyzés áll: újságíró — a párt taglétszáma és összeté- a párt és a tömegek közötti sínk A SÁNDOR: Én is az tele megfelelően alakult, összhangban van a párt politikai befolyásának növekedésével. Pártunk munkásjellege a tagság összetételében is érvényesül. A tagság 68 százaléka eresok-sok tus vezető szerepének biztosi- a pedagógusé is. Minden em. önzetlen munkából, amelyet a tásáihoz. béré, aki hivatottnak érzi ma- párt szolgálatában végeztek gát arra, hogy új értelmet adGÉCZI JANOS: Amikor azt jón a falusi ember életének. MAJCZEN JÓZSEF: Én a kérdezik tőlem, hogy hol és Több fórumon elmondtam már pártbizottság. legutóbbi álláshogyan érvényesül a munkás- a faluban, hogy egyazon cső- foglalásából azt tartom a leg* osztály vezető szerepe, rend- nak ban ül itt mindenki. Az fontosabbnak — talán, mert hagyományainkra. A sajtó án elvi]e„ elfogadni azért szerint visszakérdezem: holes én jövőm elválaszthatatlan a úgy érzem, itt van a legtöbb közvélemény-formáló, mozgó- napról napra cselekedni is miért nem érvényesül? Mert tehenész jövőjétől, az egysze- teendőnk —. hogy az ideolósító, az ország és a világ dől- kell A mj szövetkezetünk szerintem csak ott nem érvé- rű állampolgár jövője a nép- giai munka minden pártszerv. kapcsolat legfontosabb eszköilyen hétköznapi tetteket bezének tartotta a Pft lapjait, csülöm a legtöbbre. Mert a De gondoljimk haladó hazai árt poutikáját nem eleg CSuH e* ovt7/-'.-ryp ci mre* i ir*r*o A caitn . . ___ . d eti foglalkozása szerint mun- gaiban eligazító szerepét ma náó ,smít«n kell nyesül, ahol nem helyesen ér- gazdaság gyarapodásától, kás- ielenlee is fizikai munkát sem fogalmazhattuk meg vi- __, •_ n,__, tik. nem helyesen haitták vég- nek felismertetése és felií E n»»-öa. L ^ —o——-----» ------ “—— mezteim xaiszcti lsssc^titik ^ «••*"■. lék a. Megfelelő arányban, több jén Kossuth: „Hírlapjaink leg- sz{ne-iava lói tudja hogy mi- nek révén realizálódnak a anyagi és erkölcsi ösztönző a mint ötezren vannak a párttá- szebb feladata a közélet neJ ( n nagy egy-egv kommunis- munkásosztály érdekei. És eb- termékenyebb munkára, gok között nők. A korcsopor- vezetesebb jeleneteit az olva- t£nak közös feladat sike- ben a munkásosztály nem tok képviselete is kedvezően sókkal tudatni, s ezáltal réért v^llalt felelőssége Saj- mondhat le a szakemberek aiakul a 30 éven aluliak ará- anyagot nyújtani a gondolko- nos kad o] ártta is aki nya például mar tíz ßzazalek dasra. amelyből aztan tettek fölött van. közreműködéséről. Fel kell GÉCZI JÁNOS: Azok a kérdések és feleletek, amelyek = - pártszervezet és párttag felkás; jelenleg is fizikai munkát sem fogalmazhatjuk meg vi- v^if^t^k^telességére* ^igye£ tik’ nem helyesen hajtják vég- nek felismertetése és felisme- adatának szerves része le* végez a párttagság 37 száza- lúgosabban, mint annak ide- rneztetni Hiszen tagságunk re Pártunk politikáját, amely- rése lehet az egyik legjobb gyen, hogy le kell küzdeni az IJII— /*1 2* +ítV\V» iá« VAdoiifli • TJÍT*lrn*iíomlr ladj * o M/*1r *»A«*áv* <w*n1ínn1>4ylnAU n nnxrn rfi Ac nnlrÄl aci llrrfi ör\ vie n CSZITlCi POÜtÍk3Í lHUTlkri bÍZO“ nyos elkülönülését a pártmunka egészétől. Amellett tehát; hogy például a pártoktatásban fel kell dolgoznunk a -politika! — í ^ . egyszer hangsúlyozom a párt- r<ji de"egy órával*később^szü- dalról, jövő megkérdőjelezése zák, szinte kiapadhatatlanok. ló értékelést, az alapszerveaeGECZI JANOS. Az eszmei tagság és a tömegek bőrében , ; felesége kívánságát ellen. Vajon fel tudjuk-e vértezni a teknek mindennapos feladatuk SöfeUtesretépzIíhe^n ^á-zmei-^kainevelő. templomi" meg Mi alapvető feladatunknak koínmunistákit a nyugati proÍSS?ST» nmeÄkbbne=kzet]aa £ Ezt ^ tűrhe«ük ^ ^"százafólia' 1956P ola^tepet^a htikal 8yakorlat SKODA FERENC: Jó né- fokozottabban és tervszerűbP MAJCZEN JÓZSEF: Társa- hány esetben az is előfordul, ben foglalkozzunk nevelésük---------------------- dalműnk ideálja a tudatosan hogy egy-egy kommunista, aki kel, képzésükkel. Többek *kö< A i ,T4"ad?r, tevékeny kommunista ember, a hivatalában, a munkahelyen zött ezzel magyarázható. Hbgy k'özöijük.) c 1 e rovl ss megérti a társadalmi s a különféle fórumokon a női az elmúlt évben jelentékenyen dúsra, amelyből^ aztán tettek a taggyűlésen pompás dolgo- lepnünk a munkásosztály ve- párttagságunk eszmei és po- párttagság eszmei-politi fejlődnek ki...” Mert, meg kat mond a7 elvj sznárdság- «tő_szerepének bámiilyen ol- jjtikai arculatát körvonalaz- helyzetének problémáiról ? egyszer hangsúlyozom, a párt- ___ . -_> i. ■_dalról lövő megkérdőielezése ló értékelést az alanszerw s egítünk nekik a nemzetközi helyzet helyes megítélésében? És itt nemcsak a sajtóban, a a tagság nevelésével kapcsolatos konkrét feladatok meg" határozása. KŐSZEGI FRIGYES NÓGRÁD — 1973. december 24^ hétfő «