Nógrád. 1973. december (29. évfolyam. 281-305. szám)

1973-12-02 / 282. szám

így beszélünk mi (4.) A „felé” karrierje Valamikor nagyon régen le­hetett, amikor nyelvünk a „felé” névutóval gazdagodott. Bizonyos, hogy hosszú fejlődé­si szakasz volt már mögötte, amikor elfoglalta kialaiktulít helyét a nyelv nagy családjá­ban. Elismert helyén nagyon sokáig jól érezte magát. „El­ment, s már Buda felé jár...” „A vihar hajnal felé elcsen­desedett. ..” Az előbbiek sze­rint a “felé helyet, időt segít meghatározni, megközelítően, hozzávetőlegesen. Mostanában, hogy hogy nem, ez a szerény nyelvi köz­katona nagyobb dicsőségre vágyik, s furcsa dolgokat mű­vel. A közember rangját őr- vezetőséggel, tizedes-csillag­gal, nem egy mozgalmi je­lentésiben, felszólalásban, itt- ott a sajtóban egyenesen őr­nagyi rendfokozattal cseréli fel. Odahagyta hozzávetőle- gesjmegközielítő meghatározó szerepét és valami teljesen új, furcsa munkakört foglalt •SL „Miegmondtrufc az emberek felé, hogy az üzem vezetősé­ge felé beadott újításokkal csak akkor eszközlünk fog­lalkozást, ha azokat felénk is eljuttatják.. ^beültünk X elvtárssáii, és határozottan megmondtuk fe­lé, hogy kritikája megérdem­li a továbbításit Y ekvtárs fe­lé.. ” ilyeneket; hallva, veüem együtt az embereik is ügyel­hetnek, akik. felé megmond­ták valamit, mert nem biz­tos, hogy a tudnivaló el is jutott hozzájuk. Hiszen nem az embereknek szóltak, csak feléjük. Az újítást beadó dol­gozók pedig bizonyos, hogy nem a vezetőség felé (félúton az üzem és az iroda között „eltérítve”) adták be tervei­két. Különben, ha ezt csak felé tették, várhatják, má sül ki 'belőle, X Avtárs is várhat á vá­laszra, mert csak Y elvtáns felé továbbították a kritiká­ját. A bírálattal pedig kony- nyen megesik, hogy elgörbült pályán indul és például Mo­noira jut el Budapest he­lyett, különösen, ha úgy nagyjából, megközelítően fe­lé küldték el. Akikor aztán beszélhetnek X felé... A szemérmes felé helyett mondják meg az emberek­nek, beszéljenek X elvtárssal és juttassák el a bírálatot Y elvtársnak. Névreszólóan, pontosan. Újságokból, nyomtatvá­nyokból már majdnem kive­szett ez a félresikerült szó­használat. Ideje lenne je­lentésekből, felszólalásokból is helyre küldeni ezt a szem­füles szót. Nem az őt megil­lető hely felé — mert akkor ismét elősompolyog. Vincze István Id. Szabó István Kossuth-díjas szobrászművész nemrégen fejezte be fából faragott alkotását, a Nógrád megye dolgozó népe című szoborsorozatot. Jó lenne, ha köztereinken és köz­épületeinkben nógrádi parasztokat, munkásokat ábrázold portréi és domborművei közül többet láthatnánk, többen gyönyörködhetnénk alkotásaiban ,.Szép »sóval oktasd, játszani is engedd...* Szekszárdi tanácskozások 1973 A MEGYEI Könyvtár, a me­gyei KISZ-bizottság és a Ba­bits Mihály Művelődési Ház azóta is minden ősszel meg­hívja az írószövetség gyer- mek- és ifjúsági szakosztályát zennégy éven felüli jár vissza az időszerű gondok anegvita- illegálisan, a könyvtáros jó­olvasmányosabb alkotásait, s ezeken kívül a korosztály szá­mára készült szépirodalmi és ismeretterjesztő műveket. Ná­lunk ez a forma hiányzik, ezért is van, hogy annyi ta­tására. indulatára vagy a kisebb test­Az idei ősz egy szőkébb ré- vér olvasójegyére hivatkozva teg, a felnőtt ifjúság — pon- a gyermekkönyvtárba. De ke­tosabb megfogalmazással: az érettebb ifjúság — és az iro­dalom problematikájának megvitatására adott alkalmat. Óhatatlanul fölmerül, hogy mi is itt a kérdés? Mi sem vés a korosztálynak szánt iro­dalom is. Az előbb említett okok mellett ez a tény is köz­rejátszik abban, hogy az álta­lános iskola után olyan roha­mosan fogy a fiatal olvasók természetesebb — látszólag —, serege. Hiányoznak az erősebb mint hogy az érett ifjúság ol- érzelmi töltésű regények, vassa a magyar- és a világ- szintúgy a könnyű, izgalmas irodalom gazdag termését, melynek megismerésére a leg­hosszabb élet is rövidnek bi­zonyul. Minél előbb kezdi an­nál jobb. Valójában a kérdés nem ilyen egyszerű. A mesét minden gyermek szereti- A gyermekregényt igen sok. A serdülő korban azonban alább­hagy ez a betűfaló-szenve- dély. Jönnek a serdülés adta biológiai és viselkedési zava­rok, feltűnik a képzelet hori­zontján, majd a valóságban is dekoncentráló hatásával a sze­relem, előtérbe kerül a technika és a sport vonzása, mindezeken kívül pedig a viszonylag könnyű általános iskolát föl-t váltja a sokkal terhelőbb kö-| zépiskola. Előfordul, hogy még a kisgyermekkortól fogva iro­dalomra nevelt gyermek is el­fordul a szépirodalomtól •— ha nem kifejezetten erre irá­nyul az érdeklődése —. akit pedig nem is így irányítottak, az többnyire nem is folytatja, amit alig kezdett. A nem na­gyon jó képességűeknél — még ha olvasóknak nevelték is őket — beáll a bőség za­vara: belépnek a felnőttek könyvtáraiba és nem tudják, mihez nyúljanak. Leemelnek esetleg egy-két könyvet, szá­mukra még nehezet a polcról unalmaknak vélik, s kedvüket vesztik. útleírások, fantasztikus köny­vek, ismeretterjesztő munkák. Az írók közül többen szól­tak arról, hogy a fiatalok kö­zül sokan úgy érzik, nincs cselekvési terük, vagy ha van, ez nem elég, mert hiányoznak a kohéziós erővel összetartó közösségek. A KISZ-közppnti képviselő Borbély Sándor és a Pártközpont üdvözletét hozó Baranyai Tibor az ifjúsági törvényj mutatkozó hatásáról beszélt. Illés Lajos a Kozmosz­sorozat főszerkesztője pedig a sorozat sokrétű, bőséges ter­méséről tájékoztatott. Végül a fiatalok legközvet­lenebb ismerője. Varga Do­mokos szólt a vitához. (Nála több tapasztalattal kevés író rendelkezhet, mert hét gyer­mekéből hat tartozik a vitá­ban említett nemzedékhez, s a családi otthon nyitottsága révén a hét gyermek hétszer hét barátja fordul meg a ház­ban: ez már „statisztikai min­tavételnek” is megteszi.) Varga DomokŐs is az ifjú­sági törvényre hivatkozott: ha az üzemi párt- és szakszerve­zeti bizottságokban helyet adunk a fiataloknak, helyet kell nekik adnunk az iroda­lomban is, amelyben nálunk megmerevedés, elöregedés érezhető. Nemcsak az iroda­lom és a fiatal írók érdekei­ről van itt szó, hanem az egész társadalom igényéről: hírt kell kapnunk a fiatalok­ról és nekik is saját maguk­ról. Mégpedig nemcsak halá­los komolysággdl, zord fenn- séggel: engedjük őket játsza­ni, nevetni. Olvasni is több kedvük lesz akkor. A SZEKSZÁRDI tanácsko­zás egyetértő helyesléssel ért véget. Reméljük, művek sora bizonyítja majd, hogy nem volt hiábavaló. Bozóki Éva Bástya I 'S a Visegrádi atyában EZT MEG AKADÁLYOZAN­DÓ, létesítenék ma már sok országban külön könyvtári övezetet a tizennégy—tizen­nyolc évesek számára, ahol megtalálhatják a klasszikus és modern irodalom könnyebb, Ezt a versükét egy szoborról költötték: „A pelikán a parkban áll, és köböl van a pelikán.” Igen,va szomhathelyiek kedvelt Peli­kán-parkjáról van szó, amely nevét az évszázados fák alatt meghúzódó pelikán szoborról kapta. A szobrot Rumi Rajki István készítette kőből. Ezt, persze, csak _ ___ j óval később tudtam meg a kőpelikán- ünnepi emlékeztetést, vagy éppen ról, gyermek- és zsenge ifjúkoromban hétköznapok meghittebbé tételét, inkább csak maga a kecses madar er­VASÁRN iPl JEGYZET Készülhet kőből—pelikán küknek megfelelő figyelmet keltenek- e? Betöltik-e a nekik szánt szerepet, az a dekelt a platánfák alatt. Es hát.. ma­ga a park. Ez a madár évszakonként, napszakon­ként változik, néha jobban, mintha él­ne. Vagy a park, a város és lakói vál­toznak körülötte? A szobrot kis víz­medence öleli körül. Szeles tavaszi na­pokon a medencében fodrozódó vizen a pelikán tükörképének rezdülése, nyá­ron a pelikán név kissé „hűvös” — s nekem még ma is módfelett „előkelő” — csengése, ősszel a ráhajló platánok körül kavargó varjak, kányák hangja, télen a madár hókucsmája jelenthet megannyi újdonságot az arra járónak. Az egészen kicsiknek játszótárs ez a madár, az ifjaknak meg... De hiszen minek erről ennyit beszélni. Ez a park egészen más lenne a pelikán szobra nélkül. Minek mondom el mindezt? Mert bizonyíték arra, hogy egy még­oly aprócska, minden ünnepélyességet nélkülöző szobor is mennyire szerves részévé válhat környezetének, minősít­ve is azt, s az élet örömét árasztva. Minap a televízió első műsorában a késő esti órákban a ma Salgótarjánban élők számára is figyelmet érdemlő vi­ta zajlott le a köztéri szobrokról. Bajár Gondolom, általában betöltik. Az em­lékművek, szobrok sok öröm forrásai lehetnek e városban is, az utcákon, te­reken járóknak-kelőknek. Bár akad ellenvetés is. Rózsa Gyula például ép­pen a salgótarjáni partizánemlékmű kapcsán hangsúlyozza: ha plasztikai ereje nincs egy szobornak, gyengítheti az általa kifejezendő ideológiai tartal­mat, s persze térszervező szerepét sem tölti be. Ugyanakkor több más köztéri alkotást említett Salgótarjánból, ame­lyek közül például Varga Imre város- plasztikája egy majdani urbánus nép­művészet kibontakoztatásának szüksé­gességére utal. S néhány köztéri szobor meghitt környezetet szervező hatását is dicsérte. Valóban, minden kor megteremti em­lékműveit. Mai emlékszobrászatunkbgn mintha kicsit sok lenne a feszes, szer­tartásos alkotás. Talán néha ilyen még a mi életünk is. Néha indokolatlanul vagyunk feszesek, s akkor is szertartá­sosak vegyünk, amikor már egyáltalán nem lenne rá szükség. A televíziós vi­tában is elhangzott: talán mintha hét­köznapjainkban — emlékműveinkben is — az élet örömének rossz szemér­mességből, vagy beidegződésből nem Iván, Miklós Pál, Rideg Gábor és Rózsi engednénk utat. Derűsebben, előre te^ Gyula között folyt a beszélgetés, mely- kintve kellene emlékműveinket is meg nek során Salgótarján több köztéri fogalmazni. szobráról, emlékművéről is szó esett. Nem véletlenül, hiszen a városépítés eredményei, a köztéri alkotások nö­vekvő száma, a szembeötlő plasztikai változatosság az egész országban is­mertté tették Salgótarjánt. A városban ma több, mint félszáz köztéri mű kap helyet. Számuknak és esztétikai érté­Emlékezní szükséges! Emlékezzünk, de csináljuk meg a magunk emlékmű­veit is. Politikai emlékművekre nagy szükség van, meg .kellene találni azo­kat a tereket, ahol közvetlenebb tar­talmú politikai emlékművet állítunk, s azokat is, ahova ilyen jellegű alkotás nem kell feltétlenül — hangzott el a vitában. Általában sok a köztéren meg­jelenő kisplasztika, és sok a kismére­tű politikai emlékmű. Jóllehet emlék- műszobrászatot jobban megbecsülnénk, ha kevesebb, s méreteiben is nagyobb emlékmű készülne, s kevésbé feszes megoldások születnének. Szépen tudunk ünnepelni, de mintha kevésbé tudnánk hétköznapi életünket megszépíteni. Pedig az úgynevezett kis örömök általában nem lebecsülendők, az erőgyűjtés, a tartalmasabb hétköz­napi emberi együttlét, a harmonikusabb életszemlélet forrásai lehetnek. Ha ész­revesszük őket! S most — hiszen köztéri szobrokról van szó — beszéljünk a közönségről is. Valóban igaz, a közönség nem születik,. hanem nevelik. Emlékezetes sajtó- és közéleti viták zajlottak már néhány szoborról, a Szántó Kovács János-szo- borról például... De tudunk arról is, hogy unalmas lakótelepeken élők tilta­koznak az „illetékeseknél”, mert oda történetesen egy kellemes vonaló akt­szobrot kívántak elhelyezni. Van köze­lebbi példa is, annak idején a salgótarjá­ni Karancs Szálló eszpresszójának kerá­miafalától, az Énekek Éneke csodála­tos soraitól is akadt, aki féltette a város erkölcsös leányait. (Bár ez nem közté­ri alkotás.) Ki neveli a közönséget? A zsűri, a kritika, (a sajtó), s főleg: ma­ga a szobor. Neveljen a szobor, de ne úgy irritálja a közönséget, hogy ugyan­akkor el is fordítja magától. Ez műve­lődéspolitikai kérdés is. A vitában elhangzott: plasztika a víz is. S nincsenek kutak, vagy csak na­gyon kevés van belőlük. Művészi ku­takra rászorulunk, hangsúlyozta már Lyka Károly. Azóta sem nagyon gya­rapodtunk kutakban. Pedig a.víz a vá­ros vére, s Lyka Károly szerint már ez az igazság megérdemel sok kutat, nem is. S nincsenek kutak, vagy csak na- vező hatásáról, meghitt hangulatterem­tő erejéről. Járunk-kelünk szobraink, emlékmű­veink között. Némelyek előtt megál­lunk ünnepelni. S készülhet kőből peli­kán. TÓTH ELEMÉR cá iS. szári« alatti házban a!a~ levéltárákban főiytatótt kutó' kuli meg 1918. november 24- tőmunka alapján bukkantunk l’én a Kommunisták Magyaror- rá azokra a forrásokra, köiíy- szági Pártja. A lakást Kassák vekre, újságokra, plakátokra. Lajos bérelte, az aktivista amelyek alapján megkezdtük művészek itt tartották rend- az anyag gyűjtését. Igen sok szeresen kiállításaikat Az át- segítséget kaptunk a régi elv­ellem, hajdani laktanyaépü- társaktól, akik, ha személy let abban az időben malom.* szerint nem is rendelkeztek munkások szálláshelye volt tárgyi emlékkel, neveket, cí- Ha egy-egy szobában már meket mondtak olyan szemé­nem maradt üres ágy, kitet- lyekről, akikről feltételezték, tek. az ablakba egy égő gyér- hogy őriznek dokumentumo­A Visegrádi utcai első eme­leti lakásnak két kijárata volt Az egyik ajtó a lépcső­házba vezetett a másik egy utcára nyíló különf el járathoz, így, ha a szemben levő „ba­golyvárból” figyelmeztető jel­zés érkezett, az illegális párt tagjai feltűnés nélkül távoz­hattak. Budapesten, a Visegrádi ut­összeállítunk majd egy doku- mentumfilmet, melyet a lá­togatók kérésére levetítünk, összegezve: a múzeumban ak- tív népművelői munkát sze­retnénk: folytatni. — Milyen módon jutott az itt látható gazdag dokümen- tumanyag a múzeum tulajdo­nába? ■Részben könyvtárakban, tyát, jelezve, hogy minden hely foglalt. Különös hangu­lata volt a sötét, csúf épület­nek, melynek ablakaiban es­ténként sorra gyúltak ki a pislogó fényű gyertyák; innen ered a „bagolyvár” elneve­zés. Most november 20-án a fő­városban újból megnyílt a kát. így jutott hozzánk pél­dául László Jenő teljes ha­gyatéka; ő a kommunista párt egyik alapító tagja volt. s 1919-ben kivégezték. Érdekes története van ennek a szép, rézszamovárnak is, melyet Lenin küldött Kun Bélának ajándékba. A szamovárt Kun Béla titkárnője őrizte egy ide­Kommunisták Magyarországi ig. majd miután ő is emigrált, a Pártja megalakulásának em­lékmúzeuma. Még a megnyi­tás előtti napokban beszélget­tem a kiállítás rendezőjével, dr. Szikossy Ferenccel, a Ma­gyar Munkásmozgalmi Mú­zeum főelőadójával. Mennyiben gazdagodott az emlékmúzeum a felújítás során? család goondjaira bízta. Tőlük került ide. a múzeumba. Az egyik vitrinben látható egy térkép, ahol apró karikák jelzik a kommunista párt szervezetének kiépülését az ország területén. Hogyan ké­szült ez a térkép? — Ebben a munkában a Vö­rös Újság volt legfőbb segítő* — Sikerült kibővítenünk a társunk, híreiből nyomon tud­hely iséget, amely most erede­ti nagyságában áll a múzeum rendelkezésére. Ez a lakás, a két kijáratával, olyan volt a forradalom hónapjaiban, mint egy erős bástya. Egy házzal arrébb, a Visegrádi ut­ca 17. szám alatt lakott Sza­muely Tibor; mögötte, az Ügynök utcában, ma Kresz Géza utca, Kun Béla lakott; a szemben levő munkásszállá­son pedig mindig készenlét­tuk követni a pártszervezetek megalakításának helyét, ide­jét. Sajnos, nagy hiányossá­gunk, hogy Szeged és Debre­cen kivételével, a vidéki szer­vezetek működéséről semmi­lyen tárgyi dokumentumunk sincs. Hálával fogadnánk, ha azok, akik őriznek fénykéne­ket, vagy más, írásos emlé­keket, eljuttatnák a . múzeu­munkhoz. A Kommunisták Magvaror­ben állott néhány figyelő elv- szági Pártja megalakulás! em­társ, hogy idejében jelt ad­jon, ha veszély közeledik. A kibővített helyiségek egyiké­ben •» Kun Béla-emlékszobát rendeztünk be. És lesz egy külön előadóterem, ahoi a lá­togatók előre bejelentett ké­résére, előadásokat szerve­zünk. A képzőművészetben, például, az 1917—19-es évek­ben olyan jelentős művészek tevékenykedtek, mint Uitz Béla, és még jó néhányan, akik a kommunista mozga­lomnak is aktív harcosai vol­taic Az ő művészetüket ele­mezve, lehetetlen nem szólni korról, a történelmi esemé­nyekről Régi filmhíradókból lékmúzeumának ma csak egy, főbejárata van. Az egykori „bagolyvárat” is lebontották, az üres telekre tágas, naavab- lakos lakóház énül maid. De ha erre jár a látogató és vé­gighaladva a termeken, szem­benéz az arcokkal, akik az üvegablakok mögül tekinte­nek rá. gondoljon arra; ezek­nek a férfiaknak és nőknek, nan mint nap. a hátsó kijá­raton kellett osonva menekül­niük. mert. ha bátor emberek voltak is. szerettek volna él­ni. De ez csak keveseknek si- ke-ü’t közülük. Sokan, sokan mártírok lettek! László Ilona NÓGRÁD — 1973. december 2., vasárnap 7

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom