Nógrád. 1973. november (29. évfolyam. 256-280. szám)
1973-11-29 / 279. szám
t V Balassagyarmaton a Palóc-lig ;bcn rendeznek futóversenyeket a „Fuss az egészségedért” Mozgalom keretében. Képünk a legutóbbi, november 7-e tiszteletére rendezett futóversenyen készült Asztalitenisz Városi döntők az úttörő-olimpián minősítő verseny Zagy vsipáll alván Salgótarjánban a szakmunkásképző intézet torna termében rendezték meg az úttörő-olimpia asztalitenisz-versenyeinek városi döntőit. Dicséretes, hogy hat iskolából érkeztek résztvevők. A létszám tehát megfelelő volt, a színvonallal azonban már korántsem voltak ilyen elégedettek a szakemberek. Jó volt látni az első ízben különválasztott mezőny II. korcsoportjának résztvevőit (4. osztálytól 6. osztályig), akik között nagyon sokan ügyesen bántak a labdával. Dicsérhetjük Deák Róbert, Szőcs Zsolt, Iványi László és ÍCöblő Gabriella pajtásokat. Érdekességként említjük, hogy a fiúk II. korcsoportjában Szőcs Zsolt győzött, aki a MalinovszkiJ úti testnevelés tagozatos iskola 4-es tanulója és a mezőny legfiatalabb versenyzője. Eredmények: Lányok. II. kcs. (5 Ind.): 1. Köblő Gabriella (Gagarin), 2. Hegedűs Éva (Rákóczi út), 3, Lahos Zsuzsa (Rákóczi út). I. kcs. (12 ind.): 1. Pozsik Andrea (Mártírok út). 2. Bo- hács Ilona (Mártírok út), 3. Nagy Katalin (Rákóczi út). Fiúk. II. kcs. (7 Ind).: 1, Szőcs Zsolt (Mallnovszktj út), 2. Iványi László (Bartók Béla út). 3. Kovács György (Bartók Béla út). I. kcs. (14 ind.): 1. Deák Róbert (Csizmadia út), 2. Eg- ner László (Csizmadia út). 3. Szilágyi Péter (Rákóczi út). A győztesek képviselik Salgótarján színeit a december 9-én megrendezésre kerülő megyei döntőn. A megyei szövetség három sportkör 29 , versenyzőjének részvételével III. osztályú minősítő versenyt rendezett Zagyvapálfalván a Déryné Kultúrotthon ban. Eredmények: Nők. (12 Ind): l.Tóth Edit (St. Spartacus), 2. Molnár Zsuzsa (SBTC), 3—4. Jásfalvi Adrién (SBTC) és Csemniczki Emese (St. Spartacus). V« Férfiak (17 lnd.)t 1. Baráth Lajos (SBTC). 2. Kövendi József (SBTC). 3-4. Bohati László (SBTC) és Gyürky Zoltán (St. Spartacus). Érsekvadkert jutott tovább — Hetente kétszer tartunk kézUabűaedzést, kedden és pénteken. Az edzések másfél órásak. Szorgalmunknak, Igyekezetünknek meglett az eredménye mert a körzeti kézilabdaversenyről mi. < rsekvadkertiek a 4375-ös számú Kossuth Lajos Úttörőcsapat leány és fiú kézllabdacsápata jutott to- • ábto. A járási versenyt Balassagyarmaton, a munkacsarnokban rendezték meg. Nagyon Izgultunk, ki lesz a győztes, a továbbjutó. Mi, lányok a drégelypalánklak- Jral, az örhalmlakkal és a berceli- ekkel mérkőztünk. A fiúk Bercel- 13l és Hugyaggal játszottak. A lányok és a fiúk Is egyaránt győztek! Nagy Volt az örömünk, amikor a zsűri elnöke bejelentette, hogy a megyei versenyre az i rsekvacikretl 4375-ös számú Kossuth Lajos Úttörőcsapat leány- és fiúcsapata jutott tovább. Nagyon örültünk, ugyanakkor büszkék Is voltunk, hogy mi képviseljük a járást. Megnyertük a járási nagypályás labdarúgó-bajnokságot is. 3- Ti. kézilabdások továbbra is szorgalmasan igyekszünk felkészülni a megyei versenyre, mert szeretnénk ott Is eredményesen szerepelni. (Elmondta: Nagy Mária, az ér- sékvadkerti kézilabdacsapat tagja.) Kézilabda Jő küzdelmek a Zagyva Kupáért A Salgótarjáni járási Sportfelügyelőség és a járási kézilabda- szövetség Nagybátonyban rendezte meg a serdülő és Ifjúsági csapatok részvételével az idei Zagyva Kupa küzdelmeit. A fiúknál hat, a lányoknál négy csapat mérkőzött a villámtornán. A találkozók érdekesek voltak, a torna jól szolgálta a sportág népszerűsítését. A lányok versengése kiegyenlített volt, míg a fiúknál a serdülőknél és az ifjúságiaknál is kiemelkedett az St. GépipVi Szak- középiskola együttese. Mindkét csoportban veretlenül végeztek az első helyen és így az első Ízben kiírt kupát méltán nyerték el és egy évig védik. A lányoknál az SBTC lett a Zagyva Kupa 1978. évi védője. Lányok. 1. SBTC i 9 1-40:14 3 3. St. Madách 3 1 • 1 18:22 4 3. St. Bolyai 3 1 1 1 24:17 3 4. Nb, Bányász 3 - . 3 13:42 Eredmények: SBTC—St. Madách 14:2, SBTC—St. Bolyai 8:8. SBTC —Nb. Bányász 18:4, St. Madách— St. Bolyai 6:2, St. Madách—Nb. Bányász 10:6, St. Bolyai—Nb. Bányász 14:3. Fiúk. Serdülők. 1. St. Gépipari 2 2 - » 27:13 4 2. St. ITSK 2 1 1 1 20:24 1 3. Nb. Bányász 2 - 1 1 15:25 1 Eredmények: St. Gépipari—St. ITSK 13:9, St. Gépipari—Nb. Bányász 14:4, St. ITSK—Nb. Bányász 11:ll. Ifjúságiak. 1. St. Gépipari 2 2 - - 27 : 9 4 2. St. ITSK 2 1 - 1 23:28 2 3. Nb. ITSK 2 - - 2 17:30 Eredmények: St. Gépipari—St. ITSK 15:5, St. Gépipari—Nb. ITSK 12:4, St. ITSK—Nb. ITSK 18:13. Tájékozódási futás Elkészült a megyei egyéni és csapatrangsor Nógrádban eredményes évet zártak a tájékozódási futók. A sportág fejlődésnek indult me* gyénkben, új egyesületek alakultak Nagybátonyban, Pász- tón és Szécsényben. Nógrád versenyzői már a megye határán túl is megmutatták oroszlánkörmeiket. Jó szereplésükkel felzárkóztak az országos középmezőnyhöz. Két lelkes tájékozódási futó, Zentai József és Marczis István a versenyértesítők alapján ösz- szeállítóttá a megyei rangsort az 1—6. helyen. A férfiaknai a következő a sőrém}: 1. Nagy Mihály (SBTC), edző: Besenyei István (47 pont), 2. Zentől József (St. Síküveggyár) 30 pont, 3. Marczis István (St. Síküveggyár) 25 pont, 4. Szabó Ferenc (Nagybátonyi Bányász) 12 pont, 5. Hajdara Dezső (SBTC) 17 pont, 6. Szarka Sándor (Nagybátonyi Bányász) 11 pont Nagy Mihály: — Tavaly még Budapesten versenyeztem a műegyetemistáknál.' Visszajöttem, és az SBTC . szakosztályvezetője vagyok. Véleményem, hogy megvannak a lehetőségek, hogy a következő évben fejlődjön, izmosodjon a sportág, a rendezőknek azonban összehangoltabban, pontosabban kell működniük. A legsikeresebb, egyben legjobb versenyemnek a zalaegerszegi nemzetközi ötnapos Hungária- Kupa versenyt tartom. Ezen 15 országból 800-an indultunk, minden nap más-más terepen. Az F—21 B kategóriában sikerült teljesítenem a II. osztályt, és végül a 47. helyet értem el. örültem, hogy résztvevője lehetek ennek a nagyszabású versenynek. A női rangsor: 1. Nagy Anna SBTC, (Edző: Besenyei István) 52 pont, 2. Győri Zsuzsa (Nagybátonyi Bányász) 44,i 3. Molnár Ibolya (Bgy, MEDOSZ) 40, 4. Tóth Edit. (Nagybátonyi Bányász) 30, 5. Czeba Katalin (Bgy. MEDOSZ) 17 pont, 6. Kasza Magdolna (Bgy. MEDOSZ) 15 pont. Nagy Anna: — Nekem is csakúgy, mint a bátyámnak, a Hungária Kupa volt ebben az évben a legnagyobb versenyem. Az ötödik versenynapon már éreztem, hogy dobogós is lehetek. Nagyon boldog voltam, amikor az összetett eredményhirdetésre került sor, és a 17 évesek kategóriájában felállhattam a dobogó legmagasabb fokára. Az Ifjúsági fiúknál Hodur Károly országos rádió-iránymérő bajnok, a válogatott kéret tagja, biztosan vezeti a mezőnyt, szoros küzdelemben Kormos József előtt. A serdülő lányoknál kár, hogy a győztes Baranyi a jövő évi versenyeken tanulmányi elfoglaltság miatt nem indul. A serdülő fiúknál kettős ITSK- siker született. Ifjúsági fiúk: 1. Hodur Károly SBTC (edző: Besenyei István) 36 pont, 2. Kormos József (Nagybátonyi B.) 35, 3. Kiss István (Bgy. MEDOSZ) 31, 4. Űjpál László (Bgy. MEDOSZ) 26, 5. Sándor Gyula (St. Síküveggyár)' 22, 6. Med- gyesi Balázs • (Bgy. MEDOSZ) 19 pont, Serdülő lányok: 1. Baranyi Erika Nagybátonyi B. (edző: Szarka Sándor) 31 pont, 2. Kanda Margit (Bgy. MEDOSZ) 22, 3. Csapucha Ildikó (Nagybátonyi B.) 21, 4. Bense Anikó (Rétsági gimn.) 14, 5. Alapi Zsuzsa (Pásztói gimn.) 9, 6. Sándor Hedvig (Szécsényi Mg. t.) 4 pont. Serdülő fiúk: 1. Szölke Ernő 211. ITSK (edző: Pál Vendel) 29 pont, 2. Holtner Attila (211. ITSK) 29, 3. Zentai László (St. Síküveggyár) 27, 4. Pál Szilárd (St. Gépipari) 20, 5. Alvégi László (Nagybátonyi B.) 19, 6. Sztankovics László (211. ITSK) 12 pont. Hodur Károly: — Legszívesebben az Országos Bányász Kupára emlékszem, amelyen első helyen végeztem, és a Hungária Kupára, ahol az F—17 D kategóriában a harmadik helyet szereztem meg. A jövőben a tájékozódási fü-' tást választom fő sportágamnak. Baranyi Erika: — Kezdetben csak azért jártam versenyekre, mert szeretek utazni. Egy-két sikeresebb verseny aztán — mint például a Szüreti Kupa — felkeltette érdeklődésem. Szeretek a szabadban, a friss levegőn futni Sajnos, egy-két rosszabb jegyem miatt szüleim nem engednek tovább versenyezni. Szölke Ernő: — A szakmunkásképző intézetben mindent megkaptunk, amit egy egyesú - létől elvárhatunk, Pál Vendel tanár úr sokat foglalkozik velünk, főleg elméleti foglalkozó - sokat tart. Jövőre is szeretném megállni a helyem, bár ez má:.' nehéz lesz, mert az ifjúsági kategóriában kell indulnom. A listavezetők nyilatkozati után közöljük az egyesületek közötti pontversenyt. Az ösz- szesítő eredményt nem a versenyzők száma szerint, hanem a versenyzők eredményessége szempontjából állították össze. A sorrend: 1. Nagybátonyi Bányász (edző: Szarka István) 29 pont, 2. Bgy. MEDOSZ (edző: Kovács Ferenc) 21 pont, 3. SBTO (edző: Besenyei István) 20 pont, 4. St. Síküvegyár (edzői Marczis István) 15 pont, 5» 211. ITSK (edző: Pál Vendel!* 12 pont. Szarka Sándor: —- Szakosr* tályunk valamennyi tagja itt,1 nálunk ismerkedett meg a sportággal. Ez kezdetben igen. nagy fizikai igénybevételt ép szellemi munkát igényelt a versenyzőktől és edzőtől egyaránt. A kezdeti nagy létszám az Intenzív edzések hatására megcsappant, ám ez nem baj, mert ebben a sportágban is akaraterőre, megfeleli' edzésmunkára van szükség, ha valaki eredményeket akar elérni. Mondhatom, hogy szakosztályunkban csak olyan sportoló maradt, aki megszerette a tájékozódási futást, és lelkesen készül a versenyekre. Szakosztályunk egy részé t a FŰTÖBER dolgozói, másik részét a kisterenyei gimnázium tanulói alkotják. Célunké hogy minél több fiatallal megkedvelhessük ezt a sportágat, fel is fogjuk keresni az iskolákat. Ügy gondolom, Garami János szakosztályvezetővel közösen sikerül majd egy olyan versenyzőkollektívát kialakítani, hogy a megyén túl Is megállják majd a helyüket. Megyei torna CSB Ritkán hallunk tornászokról, éppen ezért örömmel olvastuk a versenykiírást, hogy a megyei tamás zö vétség december 10—11-én Salgótarjánban rendezi meg a női és férfi ifjúsági megyei III. osztályú tor nász-csapajtbaj n oksá got. A lányok a közgazdasági szak- középiskola, a fiúk a Bolyai Gimnázium tornatermében mérik Össze tudásukat. Nevezni december 6-án lehet a megyei sporthivatal tomaszövet- ségének címére. A három erősség: Szarvas Jőzsefné, Gerle! Ági és Szert Sándorné. az SBTC kosárlabdáé? apatámak legjobbjai. Az edzéseken a futáson, gimnasztikán kívül a labdakezelést is nagy örömmel gyakorolják, A játékos versenyeken van erre a legnagyobb és főleg legkellem es^bb lehetőség . . _ - rr kj — Iskolai sport Hajrá a középiskolai . bajnokságokban Az idő téliesre fordult, de nem zavarja a középfokú iskolák sportprogramját. Az országos szintig futó bajnokságok közül jelenleg a nagypályás labdarúgás folyik két körzetben, Salgótarjánban és Balassagyarmaton. A két csoport győztese az első helyért semleges pályán mérkőzik december közepén. A tavaszi félévben már a területi döntők indulnak. Megyénkénti sorsolása kuparendszerben: Röplabdában a megyei szövetség a megyei bajnokságot december közepén rendezi mindkét nemben a Bolyai Gimnáziumban. Sajnos, a 16 középfokú iskolából a sok évi tapasztalat szerint mindössze 4—5 fiú- és leánycsapat szokott indulni a bajnokságon. Jelenleg a kisterenyei gimnáziumnak van esélye a bajnok cím elnyerésére. Tavasszal a megyei bajnokok a szomszé dós megyékkel területi döntőt játszanak. Kosárlabdában, már a ns pókban indulnak a küzdelmek két csoportban a serdü löknél, és az ifjúságiaknál. A gépipari technikumban kerülnek lejátszásra a mérkőzések a kiscsoportos részt vevőknél 28-án 12 órától. A me gyei \ döntő december 5-én, a nagy csoport körzeti bajnoksága december 3-án lesz, 17-én a megyei döntők kerülnél; sorra. A felsorolt sportága); bajnokságaira nagy buzgalom mai készülnek a középfokú iskolák tanulói. — tőth — ÓIK körzeti verseny 4.x SBTC &eány-9 ax St. Gépipari Szakköz'piskóta Jiúcsapaía gyüxliit Befejeződött a városi kézilabdaszövetség által rendezett körzeti Országos Hiúsági Kuss. A fiúknál az St. Génipari Szakközépiskola csapata kiemelkedett a mezőnyből. Az SBTC ieűnvcsapata minden őszi mérkőzését megnyerte, s ezzel végzett az első helyen. A megyei OlK-ra csoportonként az 1—4. helyezett jogosult Indulni. Végeredmény: LÁNYOK SBTC 15 12 - 3 62:25 Bolyai Gimn.\I5 10 - 5 60:29 Madách Glm. 15 8 - 7 39:40 Pásztói G. 15 6 - 9 29:38 Mátranov. 15 5 - 10 17:28 ZIM Vasas 15 4 - 11 14:55 FtÜK Gépinari 15 15 - - 186: 83 St. Építők ,15 7 - 8 108:180 St. 211. I. 15 5 - 1U 108:125 N.bát. 209 I. 15 3 - 12 62: 76 NÓGRÁD - 1973. novemhei 29., csütörtök 7