Nógrád. 1973. november (29. évfolyam. 256-280. szám)

1973-11-13 / 265. szám

köaiuyíí győzelem IS agyba tony i Bányász—ÉPGÉP 3:0 (3:0) Nagybátony, 300 néző. v.: Dór: Nagybátony: Palhuber — Kelemen. Macska, Ludányi, Baranyi (Nafiykiskf), Pozsár, Magy, Kriskó, Veres, Tarjáni, Kovács. Edző: Saojka Ferenc. ÉPGÉP: Gergely — Borsos, .'lakos. Kölkedi (Haraszti), Domonkos, Papp, Szalai (Tóth), Mohácsik, Veres. Barna. Ha­lász. Edző: Tóthegyi Tibor. Már a 9. percben megszüle­tett a Bányász-csapat vezető gólja. Tarjáni, Nagy szóló után á kifutó karnis mellett mint­egy 17 méterről a jobb sarok­ba lőtt. 1:0. A 12. percben bal oldali vend égtámadás so­rán Domonkos éles beadását Pozeár mentette szögletre. A 14. percben Halász gólhely­zetben kivárt a lövéssel és a védők szerelték. A 18. percben növelte előnyét a hazai csapat. Nagy tumultus után Nagy mintegy 3 lépésről a kapuba gurította a labdát. 2:0. A 20. percben alakult ki a mérkőzés végeredménye. Kriskót buk­tatták a 16-oson belül és a meg­ítélt 11-est Veres biztosan érté­kesítette. 3:0. A 35. percben a • vendégek középcsatárának jó lövését védte Pailhuber bra­vúrral. Szünet után sokat esett a játék színvonala és irama. Az 57. percben. Tarjáni veszélyes lövését védte a vendégek kapusa. A 78. perc­ben csak nagy üggyél-bajjal tisztázott PalJiuber egy veszé­lyes vendégtámadás végén. Jól kezdődött a mérkőzés a hazai csapat számára. Néhány ügyes támadás és a 20. perc­ben már 3:0! Ezután azonban negatív módon megváltozott a játék képe. Álmossá, lagyma­taggá, lassúvá vált a mérkő­zés. Sok volt az átadási hiba. Pedig itt volt az alkalom, hogy a Bányász javítson vala­mit rossz gólarányán. Jó: Macska, Kriskó. ill.: Rákos. (sulyok) SPORT Hengerelt a hazai csapat Rudabányai Bányász—Salgótarjáni Kohász 5:1 (2:1) ftudabánya, 600 néző, v.: Ku­liméin Kudabánya: Birkás — Tires, Bíró, Takács, Békéi, Somogyi (Lajtos), Hutttoai, Oláh. Konyha. Bálint, Miksz- tai (Völgyesi). Edző: Virágh István. Salgótarján: Vári — Ka* iza, Gál (Cserzovszki), Kapás, Tóth, Szeberényi, Oláh (Pál­mai), Fekete, Szolnoki, Antal, Marosok, Edző: Wahlkampf Lajos. Fergeteges támadásokkal kezdett a hazai csapat. Az SKSE védelme hibát hibára halmozott. Ez elég volt ahhoz, hogy az első hat percben Bá­lint két góljával a hazaiak biz­tosan vezessenek. Később fel­jött a Kohász és a mezőny­ben korszerű játékot mutatott. A 20. percben Fekete nagy­szerű egyéni akció után. bal ol­dalon elfutott a védők mellett és 12 m-ről a hosszú sarokba bombázott, 2:1. A hazaiak eb­ben a játékrészben kapkodtak. Először Tóth 18 irres szabad­rúgását védte Birkás, majd Oláh egyenlíthetett volna. Ek­kor méig úgy látszott, hogy szoros lesz az eredmény. A játékidő második részé­ben újra halmozták a hibákat a vendégek védői. A 47. perc­ben korszerű, jobb oldali tá­madást vezetett az Ércbányász. Ólához került a labda, Gál té­továzott és ez elég volt ah­hoz. hogy a csatár újabb gólt szerezzen, 3:1. Beszorultak a vendégek. A hazaiak négy szögletet íveltek be. Az 58. percben kapu előtti kavaro­dásból Ruttkai lőtt a hálóba, 4:1, Három perccel később jobb oldalról íveltek be szög­letet az ércbányászok Konyha ugrott fel fejelni és a labda a bal felső sarokban kötött ki. 5:1. Jellemző erre a játékrész­re, hogy az SKSE tsupán két­szer lőtt kapuira a 45 perc alatt. Az SKSE nem okult a nagy bátonyiak példáján és egy héttel később ugyancsak öt gólt kapott az Ércbányásztól. Szó szerint kiütötték a Kohá­szokat, ebben elsősorban a védelem volt hibás, amely csődöt mondott. Bármennyire tartalékosa« is szerepelt a tarjáni csapat, nem szabad lett volna ennek a nagyarányú vereségnek bekövetkeznie. Jó: Bíró. Ruttkai. Oláh. Bálint, il­letve Fekete. Marcsok. (demény) Jól működött a vendégek védelme BVSC—Kisterenyei B. Építők 2:1 (2:0) Saőnyi úti 800 néző, Ba­kon. BVSC: Mocsári — Her- czeg CBodonczi), B. Nagy, loeszú. Sasvari, Aranyosi, .őrmez (Nagy L), Nagj' Gy., SalczB, Olasz, Kaszás. Edző: Mézei György. Kisterenye: Horváth — Márkus, Gtaiger, •Jávori, Domonkos (Krélik), Márton, Rom hányj, Tarlóéi, Ijavaj, Rakonczás, Takács. Edző: Csornák László. Az első negyedóra tapoga- íódaó játékkal telit el. A 16. perében gyors vasutastáma­dás után a balöisszekötö kiug­rott és mintegy 15 méterről a i-ieii sarokba bombáz. 1:0. A 25. percben. Romhányi kicselez lóét védőt, de a harmadik sze­relte a 16-os vonalom. A 31. percben Nagy 25 méterről bombagólt lő a bal felső sa­rokba. 2:0. Szünet után a 46. poroben Tartási lő fölé. Az 52. percben a BVSC akciója el­akad a jól záró teranyei védő­kön. Változatos, gyors játék volt a pályán, több vasuta®- helyaet adódott, de a vendég- védelem -remekül'állt' a lábén. A 70. percben szépített a tefe- nyei csapat. Rakonczást buk­tatták a büntetőterületen, a 11-est Laiwaj a kapufára lőtte a lepattanó labdát Tarlóéi to­vábbította a hálóiba. 2:1. A gól után nagy nyomás nehezedett a terenyed kapura, de újabb gólt nem tudott elérni a he­lyi csapati sőt a 89. percben kiegyenlítési alkalmat szalasz­tottak el ’a vendégek. Tarlóé belőtt labdájáról a belsőik le­maradtak. Jó iramú mérkőzé­sen különösen, a jó terenyel védelem akadályozta meg a nagyobb gólarányú vereséget. Időnként a vendégcsapat is jól játszott. Jó: Aranyosi, Sasvári, Salcza, illL: Gaiger, Márton, Rakonczás. (győri) Kosárlabda Továbbra is mélyponton SZEGEDI POSTÁS— ST. KOHÁSZ 81:79 (47:42) Salgótarján, v.: Skodik. 'renker. Kohász: Szert (11). buka (13). Juhász (31). Pál* a (12). Boronyai (2). Cs.: No- ák (6). Oszváld (4), Anti (—), ivantner (—). Edző: Szarvas ózsef. Újabb sorsdöntő mérkőző* en, újabb vereség. Ezúttal «magát verte meg a Kohász, íem használta ki a magassá- i fölényben rejlő előnyöket. Csukát kevésszer hozták hely­eibe. s legtöbbször elhanya- olták a védekező feladatot, zünetig kiegyensúlyozott volt . játék, a 15. percig a Kohá- zok vezettek. Az ellenfél ibbször egyenlített. A továb- iakban a mozgékonyabb sze- ediek letámadásai voltak redményesek. Jellemző a ko­kszok gyenge védekezésére, ogy a szegediek legjobb) aj izékelvhidi amellett, hogy Ju1 ász sportszerűén és eredmé* vesen őrizte, a mérkőzés orsdöntő részeiben szinte azo* os pontról, zavartalanul do- :áK a ,kosárba. A mérkőzés • • • most is az utolsó percekben dőlt el. Egy pár sikeres Ko­hász-támadás után a 16. perc­ben 77:73_ra a Kohászok átvet­ték a vezetést Az utolsó per­cekben újból lebénultak, s az ellenfél nyolc pontjával szem­ben mindössze kettőt szerez­tek. BP. KANDÓ—SBTC 54:49 (32:26) Salgótarján, v.: Skodik, Prenker. SBTC: Szertné (12), Szarvasné (10), Kőhegyiné (3), Gasparkovics (5), Bablena (4). Cs.: Kulhavi (11), Molnár (4), Bokodi (—), Rozgonyi (—), Anda (—). Edző: Pancsovai Nándor. Az SBTC ezúttal karmeste­reinek gyenge teljesítménye miatt vesztett Az ellenfél szinte végig vezetett. A hazai­ak csupán készer 38:38, majd 44:44-re tudtak egyenlíteni. Szertné dobásai nem sikerül­tek. Az erőtlenül játszó Bab- lenát pedig könnyedén szerel­ték. A palánk alatt egyedül Kulhavi játszott eredménye­sen. A vereség reális volt. —mátyus— j SAKK Kitűnően játszottak a kohászok SKSE—Láng Pasas 9:5 Az Nb ri-es Maróczy CSB utolsó előtti fordulójában, az SKSE sakkozói a Vasas Láng együttesét fogadták Salgótar­jánban. A mérkőzés döntő fon­tosságú volt a bennmaradás szempontjából, s/ ezt végig szem előtt tartották a tarjá­ni sakkozók. Példás küzdelem­ben, a taktikai utasításokat betartva, fölényes győzelmet arattak, s ezzel nagy lépést tettek előre a táblázaton. Az SKSE-ből Frink, Pethő, Tóth P„ Váradi, Gál, Sztremi és ifj. Sulyok győzött Szokács, Horváth, Balázs és Babják döntetlenül mérkőzött. A Keleti csoport további eredményei: Miskolci Sp.— Szolnok 6:8, Miskolci Vimelux —Szentes 8,5:5,5. Szeged—MÉM 9:5. Debrecen—FTC 6,5:7,5, BKV Előre—OTP 10:4, Utasel­látó—Ganz-MA VÁG 6,5:6,5 (1). A bajnokság állása: 1. Fe­rencváros 114,5, 2. Szegedi VSE 94. 3. BKV Élőire 92,5, 4. Szen­tesi Sp. 87.5. 5. Utasellátó 84,5 (1). 6. Miskolci Vimelux 83,5, 7. Ganz-MÁVAG 82.5 (1), 8. Debreceni EAC 79,5, 9. Szolno­ki Olajbányász 78,5. 10—11, OTP—SKSE 78—78 12. Láng Vasas 75,5, 13. MÉM 74, 14. Miskolci Sp. 71.5 pont. Az SKSE csapata november 25-én az utolsó fordulóban Budapestén a MÉM csapatával mérkőzik. Érzékeny pontveszfeseg SBTC-Pécsi MSC 1:1 (1:0) A párás, hűvös idő ellenére ötezer szurkoló gyűlt össze az SKSE-stadionban, ahol az NB I. két azonos pontszámú csa­pata vívott helyosztó mérkő­zést. A tarjáni szurkolók re­ménykedtek, hogy az SBTC kétvállra fekteti a Baranya megyei csapatot, és ezáltal kiköszörüli a zalaegerszegi vereséget. Az optimisták azt számolgatták, vajon hány gólt kap a pécsiek kitűnő kapuvé­dője, Rapp, akinek sorrend­ben négy mérkőzésen át nem tudtak gólt rúgni!. Nagy Béla játékvezető sípjelére Németh és Vincze dr. közreműködésé­vel a következő összeállítás­ban kezdődött a találkozó. SBTC: Magyar — Kegye, Kmetty, Horváth, Miklós, Bartha, Répás, Básti, Kajái, Kovács, Jeck. Edző: Kovács Imre. PÉCS: Rapp — Kincses 11., Kocsis, Maurer, Tóth 1., Bálint, Konrád I., Farkas, Rónai, Ju­hász, Zombori. Edző: Dunai János dr. Ahogy megkezdődött a Já­ték, látszott, hogy a pécsiek szívesen „kiegyeznének” az egyik pontban. Jól megszer­vezték védelmüket, a hátsók szorosan fogták a tarjáni tá­madókat. Az SBTC irányítot­ta a játékot, lépett fel táma­dólag, de a befejezésekkel adósak maradtak Bástiék. Rapp mindig a helyén volt, .jó ütemben hárított. Nem volt nagy iram, jobbára mezőnyjá­ték folyt az SBTC irányításá­val. A 35. percben végre meg­született a régen várt hazai gól. Barthától indult a labda, aki Kovács elé küldte. A tar- jániak középcsatira 8 méter­re volt Rapp kapujától, és a kimozduló pécsi kapuvédő mellett biztosan lőtt a hálóba. 1:0. Az SBTC továbbra is többet birtokolta a labdát, a félidő utólSó perceiben azonban Mar gyár tudására is szükség volt, amikor Rónai fejesét hárítot­ta szögletre. Tarjáni kezdeményezések­kel folytatódott a második 45 perc. Miklós futott előre a bal oldalon, és lapos labdáját Rapp csak szögletre tudta há­rítani. Állandósult a tarjáni nyomás. Horváth labdája em­berbe akadt. A másik olda­lon Tóth lövését hárította Ma­gyar, majd újra a tarjániak törtek előre. Nagy volt az SBTC nyomása, levegőben ló­gott az újabb gól. Rapp már verve volt, amikor Jeck 7 méterre a kaputól rólőtte a labdát. A pécsi kapuvédő ha­talmas bravúrral tisztázott! Básti kétszer gyatrán mellé lőtte a labdát, majd mint de­rült égből a villámcsapás, úgy jött a vendégek egyenlítő gólja. A 62. percben Bartha fe­leslegesen cselezgetett a pécsi térfélen. Kocsis leszerelte, majd hatalmas lendülettel előretört. Labdáját Juhász kapta, aki a kimozduló Ma­gyar mellett félmagasan a bal oldali léc mellé küldte a labdát. 1:1. Nagy erővel rohamozott az SBTC, olykor „felbillent a pálya”, mert mind a tíz pécsi játékos Rapp kapuja előtt véd­te foggal-körömmel a 16-os tájékát A pécsieknél Rónai helyett Bencsik jött be a 65. percben, majd a 68. percben kettős cserét hajtott végre Ko­vács Imre. Kegye és Bartha lejött, Sáfrány és Berindán érkezett a pályára. Básti kétszer is megcélozta a kaput, de sajnos, gyengén. A 77. percben izgalmas jelenet játszódott le Rapp kapuja előtt. Nagy volt a tömörülés, szöglet majd partdobás volt, amikor Kajdi lövése az egyik pécsi védő kezét érintette. A közönség 11-est követelt, Nagy Béla azonban — igen helyesen — rálőtt labdának minősítet­te az esetet! A játékvezető az ominózus eset után megállí­totta a játékot, és a tarjáni középcsatárt, Kovács Istvánt leküldte a pályáról. (Mint később kiderült Kor vács útszéli szavakkal szidal­mazta a mérkőzésvezetőt.) A közönség tüntetésbe kez­dett, ezért egy ideig állt a játék. A hajrában az SBTC mindent megpróbált, de Rap­pal az élen a pécsi védelem rendre hárított. Érzékeny pontveszteség ér­te az SBTC-t a Pécsi MSC el­leni találkozón. A várt győze­lem helyett pontosztozkodás született a helyosztón, közepes iramú.és színvonalú mérkőzé­sen. Az SBTC játékosai többel birtokolták a labdát, a talál­kozó jó részét végigtámadták, de ezúttal is adósak maradtak a helyzetek kihasználásával. Nem volt erő a támadásodban. kissé körülményes és lassú volt a támadásszövés. Az is igaz, hogy lelkesen harcolt a vendégcsapat, és Rappnak nagy része van abban, hogy Pécsre került az egyik pont. Kovács sportszerűtlenségével nagyban sújtotta csapatát, mert nem csak a mérkőzés hajrájára került létszámbeli fölénybe a Pécs, hanem vár­hatóan a két nagyágyú, az FTC és az Újpesti Dózsa ellen 'tem Szerepelhet a tarjániak" centere. így a sérületekkel együtt nehéz két h£t vár a tarjáni csapatra. Az SBTC-ben Magyart ne«1 tették próbára, Horváth és Kmetty játéka tetszett a hát­sók közül, középen pedig Ré­pás munkabírása, fáradhatat­lansága és Báfeti igyekezete. Elöl nem akadt jó teljesít­mény. A pécsieknél Rapp szemé­lyében ott találjuk a csapat legjobb emberét. Hátul Kocsis, Tóth I. és Konrád I. dicsérhe­tő. Á többiek inkább a véde­kezésben jelentkeztek. Nagy Béla jól vezette a ta­lálkozót. Szokács László Sportakadémia Dr. Kutani László előadása Az 1973/74. évi sportakadé­mia évadnyitó előadására hét­főn délután került sor Salgó­tarjánban, az SBTC-klubház- ban. A megye sportvezetőinek dr. Kutasi László, a Magyar Testnevelési Főiskola főigaz­gatóhelyettese tartott előa­dást. A magyar testnevelés és sport, valamint a sporttudo­mányos kutatás perspektívái címmel. Pásztóiak sikerei ••• Adósak vagyunk az orszá­gos serdülő birkózóba jnoksag eredményeivel, amelyen szép sikerrel szelepeitek a Pásztói KSE birkózói. Illés Rudolf ta­nítványai közül öten jutottak tovább a területi döntőkről, ahol népes mezőny gyűlt ösz- sze. Az országos bajnokságon Budapestéin a szakosztály ed­digi legnagyobb sikerét Bétka József szerezte, aki második lett és csupán 2,5 hibapont választotta el az aranyérem­től. Akciáziusain, bátran bir­kózott Robotka István is. aki ötödik lett. Balogh Béla önhi­báján kívül nem tudta hozni súlyát. Sajnos, ezzel értékes helyezésitől esett el a szakosz­tály. Székely és Turcsányi nem a megfelelő felfogásban küzdött. így előbbi a negye­dik, utóbbi a harmadik for­dulóiban kiesett. A pásztóiak minden dicséretet megérde­melnek, mert meglehetősen mostoha körülmények között dolgoznak, és kevés verseny után érték el, hogy öten is jo­got szereztek az országos dön­tőn való indulásra. Eredmények, táblázatok NB 1. Vasa»—Videoton 0:0. Ferencváros —Rába ETO i :1 (1:1), Tatabánya— ZTE 2:1 (0:0), Újpesti Dózsa—VM Egyetértés 1:1 (0:0), MTK—Dorog 2:0 (0:0), Haladás—Szeged 2:0 (0:0), Csepel—Ep. Honvéd 2:o (0:0). az Északi csoport állass .AZ NB I. AIXASA 1. ETO 12 7 3 2 17-13 17 2. Honvéd 12 8­4 28-12 16 3. FTC 12 7 2 3 22-12 16 4. tr. Dózsa 12 7 2 3 29-20 16 5. Tatabánya 12 6 4 2 19-14 16 6. SBTC 12 4 6 2 11-10 14 7. Péce 12 4 6 2 13-13 14 8. Csepel 12 S 3 4 19-17 13 9. Videoton 12 4 4 4 15-17 12 10. MTK 12 4 2 6 15-17 10 11. Haladás 12 3 4 5 12-14 10 12. Vasas 12 2 5 5 11-16 9 13. ZTE 12 3 3 6 11-20 9 14. Szeged 12 3 2 7 14-17 8 15. Egyetért. 12­7 5 9-22 7 16. Dorog 12 1 3 8 11-22 5 1. MVSC 2. Kazlncbarc. 3. Özd 4. D.-keszl 5. Izzó 6. BVSC 7. Gyöngyös 8. Vác 9. Rúd ab. 10. SKSE 11. N.-bátony 12. Ny.-háza 13. Kistér. 14. S.-újhely 15. Leninv. 16. ÉPGÉP 13 9 13 8 1 11 24-20 20-10 12- 4 17- 13 20- 9 24-17 19-14 14- 12 22-18 18- 19 15- 21 19- 18 9-23 10-23 16- 25 8-23 A XH1. fordulóban (szombaton): MTK—Csepel, Bp. Honvéd—Vasas, Újpesti Dózsa—Rábá ETO, Ferenc­város—SBTC. Pécs—Tatabánya. Zalaegerszeg—Haladás, Szeged— Dorog, Videoton—Egyetértés. NB n. Északi csoport: Dunake­szi-Gyöngyös 0:0, Leninváros— S.-újhely 1:1, MVSC—Vasas Izzó 2:0. Kazincbarcika—Vác 2:0, Özd— Nyíregyháza 0:0. A XIV. fordulóban: Gyöngyös— Nagybátony. Kisterenye—Kazinc­barcika, SKSE—Miskolci VSC. A TOTO 45. HETI EREDMÉNYE 1. Egyetértés—Ü. Dózsa x 1:1 2. ETO—FTC x 1:1 3. Csepel—Bp. Honvéd 1 2:o 4. Dorog—MTK 2 0:2 5. Haladás—Szeged i 2:0 6. Tatabánya—ZTE t 2-1 7. SBTC—Pécs x iá 8. Budafok—DVTK x la 9. Komló—Debrecen x 0:o 10. Olajb.—MÁV DAC x O-o 11. Várpalota—SZMTE • 1 2:0 12. Békéscsaba—Dunaújv. x o u 13. Pénzügyőr—Bp. Spart. 1 2« +1 1 14. PVSK—Győri Dózsa 1 2:1 NÓGRÁD — 1973. november 13., kedd

Next

/
Oldalképek
Tartalom