Nógrád. 1973. november (29. évfolyam. 256-280. szám)

1973-11-13 / 265. szám

Képernyő előtt Az ünnep jegyében... Az elmúlt hét műsorára az ünr fiepi hangulat; emelkedettsége nyomta rá bélyegét. Különö­sebben kiemelkedő programra ugyan, nehéz volna visszaem­lékezni, közérdeklődésre szá­mot tartókra azonban igen. Így voltunk kedden pedlátű a Harminckét nevem volt cí­mű Hollós Ervtn-regényből készült filmmel, amely forra­dalmi múltunk egyik legjer lentősebb alakjának, Ságvari Endrének kívánt emléket állí­tani. A film a bátor forradal­már életének utolsó napjait i-árja elénk, sajnos nemigen iát itúl a fasizmus elleni küz­delem mozzanatainak szokvá­nyos ábrázolásán. A konspi­ráció és a Horthykorszak eszközei és módszerei szinte sztereotip módon vdsszaját- saődnak korábbi, hasonló tér mettikájú filmekből, s a Har­minckét nevem volt most. a téve bemutatón is azért nem hat azzal az erővel, amire 'Egyébként igényt tarthatna. A színészek: Huszti Péter, Bodnár Erika, Tahi Tóth László, Bessenyei Ferenc. La- 'imovitB Zoltán. Törőcsik Ma­ri. Pécsi Sándor, Mensáros Lásztó mindent megtettek, nagy méltón, idézzék vissza Ságvári alakját es korát. Nem rajtuk múlott hogy ez csak a szokvány esaközel között si­került. Saerda a Nagy Októberi Szocialista Forradalom jegyé­ben. annak hangulatéban ala­kult. A Marij földről szóló útifűm nagyon érdekes be­pillantást engedett távoli ro­konaink életébe. Az esti fő- műsorban láthattuk Az ár­nyak délben tűnnek el című szovjet filmsorozat első ré­szét A vörös Marját, amely nagy lélegzetű tablónak ígér­kezik a világ első szocialista államának születéséről., a va­júdás éveiről, a forradalom­mal kapcsolatos emberi vi­szonyulásokról. Kellemes szó­rakozást nyújtott a Fele-fele műsor is. mélyben a Magyar és a Szovjet Televízió adott színpompás táncos-zenés ösz- szeáHítást. Immár harmadik alkalom­mal jelentkezett csütörtökön a Színészmúzerum. Ez alka­lommal Rajnai Gábor kedves humorával ismerkedhettek meg az újabb nemzedék tag­jai. A Ki mit tud?-klub mű­sorában nem új tehetségek je­lentkeztek ezúttal, hanem a korábbi vetélkedők helyezett­jei gyűltek egybe találkozó­ra. Amit nyújtani tudtak, vál­tozatos és szórakoztató volt Nagy figyelmet érdeméit; a 80 éves Komlóé Aladár iroda­lomtörténész. költő, író vallo­mása kortanairól, az. iroda- lömről, azokról a törekvések- ről. amelyek a század első fe­lében megérintették, illetve amelyeknek tevékeny részese volt. Fehér Klára helye vitatha­tó irodalmunkban. Az viszont kétségtelein* hogy rendkívül éles megfigyelő. gondolatait szellemesen közlő — és rend­kívül népszerű- A Nyitott könyv sorozatban Miből csi­nálják az elefántot? címmel pénteken az 6 művedből hall­hattunk. Most sem csalódtunk várakozásunkban: Fehér Klá­ra a tőle megszokott szelleme­set nyújtotta. A szombati nap programjá­ból megemlíteném a Villám- íarkü fecske című kisfllmet, mely egy Szatmár megyei kis falu. Botpalád életét, népmű­vészetét tárja elénk. Jól sike­rült produkció volt az üvege­sek, vasasok munkájáról a Tűztánc című klsfllm, éjsza­kai előadásban pedig szép em­beri történetet láthattunk az Egy férfi és egy nö című, cannes-i fesztivál- és kétsze­res Oscar-díjas francia film­ben. Vasárnap Franz Grill­parzer Medeájómak közvetíté­se a Katona József Színház­ból az igényes színházbarátok­nak maradandó élményt nyúj­tott. A görög mitológiai tör­ténetben kitűnő voit Agárdi Gábor, Kohut Magda. Sinkó László, Gobbi Hilda, Pathó István és Dániel Vali. (barna) ' Már fiatalon Nem mindegy, hogy valaki már gyermekkorában megsze­reti-e a könyveli vagy sein. Pász-tcn, a járási könyvtár egyik tágas helyiségét mesés- könyvek, ifjúsági regények, fiatalokat érdeklő Olvasmá­nyok töltik meg. A felnőttek­hez hasonlóan a gyerekek kölcsönözhetnek itt könyvet, sőt, a fiatalabb korosztállyal még nagyobb szeretettel fog­lalkoznak a könyvtár munka­társai. Alkalmanként mese­délutánokat, diafilmvetítése­ket rendeznek, a lee&prőbbak- m is számítva. Czeglédi Orso­lya, aki az idén érettségizett, gyakran fűzi be a vetítőbe a tündérmeséket megörökítő fil­meket, s mivel a csöpp néaűk némelyike még olvasni sem tud, a fiatal könyvtáros élő­szóval „illusztrálja” a képeket „Legyen benne szegény le­gény, meg király, én az olya­nokat szeretem!” — mesélte az egyik legfiatalabb „olvasó”, a négy esztendős Genhat Gábor­ka. A forradalom műrésze és a műrészét forradalmára „Már a tűbe fűzésnél bejön a hiba..." Fiatal üzem — fiatal dolgosokkal Az üzem ma már n yolcvan főved dolgozik, ebből 11 tanu­ló, Az átlagiétetfcar 20—22 év. A kislányok a környező fal­vakból járnak, s bizony régeb­ben sokkal nehezebb munkát végeztek. Pétre Ilona a bujáki erdőgazdaságból jött Korai kelés, egész nap kint a szabad ég aia/tt, hidegben, melegben, faültetés.. „ egyszóval össze sem lehet hasonlítani a régi és a mostani munkáját A sötét bőrű, szónszemű Kis Mária még csak egy napja jött az üzembe. Az előtt a műszer- gyárban és a váci szövőgyár­ban dolgozott — Ott Képi munkát végez­tünk— előfonó-tanuló voltaim. Ez a hely azért jó, mert közel van Vanyiarchoz, ahol lakom. Az üzemben 1972-ben ala­kultak a brigádok — mindhá­rom a Szocialista cím elnye­réséért küzd. Hodik Istvánná brigádveze­tő:— Jelenleg 10 brigád tagunk van. Többen hazamentek be­dolgozónak, de azért a brigád­hoz tartozónak érezzük őket is. Csak néha tudunk közösen «aorakozm, művelődni, mert sok köztünk a bejáró. Azért néha sikerül egy-egy mozllá- togatá&t megszervezni... — Biztos segít a közösség összekovácsolásában a nemrég megnyílt ÁFÉSZ-klub, amely a mi KlSZ-eseinkhék is he­lyet ad. Már alakulóiban, van a sztojátszócsoport, de Jó klub­foglalkozásokat is tervezünk — mondja Menetelese Etel, az egyik KISZ-tag. — Volt már egy-két nagyobb közös élményünk. Például a Balaton körüli út, az ipari vá­sáron tett látogatás, a köz­ponti gyár meglátogatása és a szirákd ÁFÉSZ Tisza-parti üdü­lőjében töltött néhány nap — mondja Babi néni. Sok-sok méter hosszú anyag. Hiba nélküli szövet nincs. A gépcsinálta szövet hibáit kija­vítani sikerélmény. A sziráki üzem kislányainak munkada­rabjait, a javítások utón az át­nézőbe viszik. S a lányok szinte naponta izgulnak: — Vajon mit szól majd a mun­kájukhoz az átnéző? (K. M.) Sok-ook méter Twbbbä anyag. Úgy tekereg az asztalon, mint a kígyó. Piros, kék, fekete szövetek — naponta, végszám­ra futnak végig az ügyes, vagy még bizonytalan kezeken. Amit a gép elrontott, azt az • mixer kijavítja. Szálhibáso- dás, saövéshiiba — néhány ligyes mozdulat, s már el is •tűnt — Hogy sneiretiik-e a lányok-zrt a munkát? Úgy gondolom gén. Ideális körülmények kö­zött dolgoznak reggel nyolctól délután ötig. Télen jó meleg, nyáron pedig kellemesen hű­vös az iiaem. Egy speciális varrótű, egy olló és még né­hány segédeszköz kell csak a műveletekhez. Ügy veszik a ányok, mintha csak kézi­munkáznának. Nem mondom jó megfigyelőképesság, kéz­ügyesség és sok-sok türelem is kell ahhoz, hogy valaki egész ■iap tudja csinálni ezt a mun­kát. Vannak, akik egy hét múlva kiesnek, mára tűbe fű­zésnél bejön a hiba. Volt olyan kislányunk, aki képtelen volt , .áthatolni a tű fokán”. Ö s belátta, mi is mondtuk ne­ki — hagy inkább keressen más munkát magárnak. Persze a legtöbb gyereknek úgy állt a kezében a tű először, mint a bot. És öröm látni most, hogy milyen fürgén, ügyesen dol­goznak. Gerbovics Lajosné, a lányok Babi nénije, úgy jött ide Szá­vákra. a ki varróüzembe, hogy • •setleg egy fél évet vesz igény­be a lányok betanítása, az üzem beindítása. A központ, a Hazai Fésűsfonó törzsfa gja ő, régi, gyakorlott ember a szak­mában. A fél évből három év lett, és még ki tudja mennyi idő rakódik hozzá. Mert Babi néni megszerette a gyerekeket (.csak így emlegeti a lányokat) • s azok is rugaszkodnak hoz­zá. Szirákon 1971 áprilisában in,dult be a Fésűsfonó kivarró- üzemegysége harminc dolgo­zóval. A helyi ÁFÉS£ adta az épületet, a dolgozókat, a Fé- sűsíonó pedig munkával, anyaggal látja el a kis részle­get. Először 10—10 lányt taní­tottak be, akik rria már a töb­bieknek, az újaknak mutatják a szakmai fogásokat. Gerbo- vics Lajosné azt is elmondja, hogy a jövőben lehetőség nyí­lik a szafcmásításra is. Ehhez ' 'rrnészetesen öt évi betanu­lási időre van szükség. Mert tőbe telik a csaknem ' 300 ; ‘uféle megismerése, és a ren­geteg művelet elsajátítása. 4 NÓGRÁD - 1973. Az ő családja is időtlen idője óta hivatásos fegyverfor- gatö. Ha kérdezték tőle, hol született, először mindig azt mondta, hogy a Szeíit György lövészezned területén, s csak ezután tette hozzá, hogy Hor­vátországban, Vanasd várme­gyében. Eddig negyvenegy esztendejéből huszonötöt kato­náskodott, s huszonegy eszten­deje, hogy tiszti rendfokozatot visel. Legutóbb — már mint a törvénytelennek tekintett rebelliós szolgálatot megelő­zően — a harmiincnegyedik gyalogezred századosa volt és Egerben szolgált. Nem tartozott a tépelődő lelkiismeretű honvédtisztek közé. Az első perctől hűsége­sen szolgálta a magyar kor­mányt. Amikor mozgolódás tarnadt a Felvidéken és a november 13., kedd szlovák nemzeti vezetők bécsi búj toga tásra próbálták felso­rakoztatni híveiket Koesuthék ellen, a magyar hadügymi­nisztérium kénytelen volt ka­tonaságot küldeni északra a bányavárosokba. Knézich Ká­roly ezrede harmadik zászló- aljával sietett fel a hegyek kö­zé a rend védelemére. Külde­tését vérontás nélkül sikérült teljesítenie. Annál véresebb liarcoücba keveredett délen, miután a Felvidékről a Bánátba rendel­ték. A rácok, a vele egy nyel­vet beszélőik kenyszerítették, hogy bizonyítsa, mennyire ért tanult mesterségéhez. Kné­zich nem hősködöfct, nem szó­nokolt, nem tett ünnepélyes kijelentéseket. Komor, majd­nem zord emberként látta el kötelességét, de hallgatag szi­gora mögött örökké ott élt az embereiért érzett felelősség. Oktalanul, léha virtusból een­Nem mindennapi filmver- seny zajlott le másfél évtized­del ezelőtt Brüsszelben, az 1998-as világkiállítás prog­ramjában. A belga filmarchí­vum, hogy bebizonyítsa a még kételkedőknek a film­művészet Időtálló voltát, ver­senyt hirdetett a „minden idők legjobb filmjel”-«ek ki­választására. Száztlzennyolc történész, esztéta, kritikus és rendező vett részt a zsűrizés­ben, és adta le szavazatát a tizenkét legjobb alkotásra. Az eredmény, bármennyire is igazolta a fűm védőinek ál­láspontját, általános meglepe­tést okozott: a „díjazott” mű­vek között kilenc némafilm szerepelt, s csak három han­gos, a legtöbb szavazatot pe­dig Edzenstein „Patyomkin páncélosba kapta. Beigazolódott tehát, hogy a film művészete nem múlandó. Jöhetett a néma után a han­gos, a színes, majd a cine­mascope, az igazi filmnek a „technikai .elavultság” mit sem árt Ha egy nagy monda­nivaló megfelelő kifejezéssel, művészi erővel párosul, hal­hatatlan mű születik. Elzen- stein filmje egy olyan forra­dalmi robbanás képét idézte fel — a Knyáz Patyomkin matrózainak 1905. évi lázadá­sát — amely tizenkét évvel előzte meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat, és an­nak szimbólumává vált. Mint ahogy a kamera felé forduló kit nem tett ki veszélynek. Ha pedig jönnie kellett az elke- rulhetetileriineik, gyorsan hatá­rozott es máris cselekvésbe lendült, mindig maiga mutat­va a példát, merre es hogyan kell a győzelmet keresni. S ott, a bánáti-bácskai harcté­ren, a meg-megújuló szerb-rác támadások folyton égő poklá­ban, ahol a hős parancsnokok egész sora lett hadvezér né­hány hónap alatt, bizony so­kat kellett tennie ahhoz Kne- alchnek, hogy őt is a kiválóak között emlegessék. Elindult zásizJóaljperancsnokként a Fel­vidékre, s a Bánáton át dan- dárparancsnökiként érkezett a középső tiszai hadszíntérre. Ekkor már ezredes volt és Damjanich János hadtestébe tartozott. Ezek a katonák any- nyit szenvedtek 1948 nyarától 1849 kora tavaszáig, annyiszor aludtak etlen-szóm jan a hó te­tején, annyiszor riasztották fel ókét álmukból, ha végre fedél alá húzódhattak, hogy aki át­vészelte ezeket a megpróbálta­tásokat, azzal nem volt jó szembekerülni a szolnoki üt­közetben. Ilyen katona volt Knézich* Károly is, ilyen volt egész dandárja. Gsák ilyen, a failikasok szívósságára toóny- szerített férfiak lephettek meg bennünket, biztosnak hitt helyőrségünkben, a Tisza vég­telen árterei felől, az üresnek hitt puszta mélységei felől. Amíg mi Szolnok falai között ágyúcső jelképezte a zsarnok­ság ellen irányuló forradalmi indulatot, vagy ahogy a há­rom híres szobor, az alvó, a nyitott szemű és a felugró kőoroszlán az öntudatlan, a tudatra ébredő, majd táma­dásba lendülő proletariátust. Ezek után már kevésbé volt meglepő, hogy a nem hivatalos rendezői versenyben Chaplin mellett, aki már évti­zedek óta „a világ legnépsze­rűbb embere” volt, a szovjet rendező életművét értékelték a legmagasabbra. Erre a nagy alkotóra emlékezünk most, amikor születésének 75. és halálának 25. évfordulóját ün­nepli a filmvilág. Szergej Mihaj lovics Eizen- steint a kultúrhistória úgy tartja számon, mint a film lángelméjét, a filmesztétika egyik megteremtőjét, a húszas évek filmforradalmának vezé­rét, és a szocialista filmművé­szet megalapítóját A Prolet- kult Színház rendezőjeként indult, majd jelmez- és dísz­lettervező szónok és grafikus, forgatókönyvíró és publicista, filmtudós és pedagógus lett, és volt egy személyben. Min­denekelőtt azonban filmren­dező, a Szovjetunió kétszeres Allaml-díjas, Lenin-renddel kitüntetett művésze. Filmjei diadalmenetben vo­nultak végig a világ mozivász­nain. elméleti cikkei pedig mindenkor az alkotás legbo­nyolultabb és legjáratlanabb megtanultunk melegedni, ad­dig önkéntelenül is hozzásegí­tettük ezeket az embereket, hogy megtanuljanak kiteielni olyan körülmények között, amelyek egyenlőek a biztos pusztulással a mi fogalmaink szerint. Egész ezredekkel esett meg, hogy 1848—49 telén egyetlen éjszakát sem töltöt­tek fedél alatt. Ilyen kato­nákkal rontott ránk Szolnok­nál Knézich Károly. Csoda-e, ha megvert bennünket, a télen át melegedőket? Ez a csontos arcú, fekete szakállas, sötét bőrű parancs­nok, altit soha nem ragadott el a harctéri egzaltáció mámora, úgy tudott jámi-kelni a go­lyózáporban, minit mások a szemerkélő 'esőben. Tévedés azt hinni, hogy a rohamot fo­gadókat a heves, ideges kiál­tozás rémíti meg a legjobban. Nem. Félelmetesebb, ha a ro­hamozó úgy tesz, mintha kép­telenség lenne őt eltalálni. Mintha nem is lőnének rá. Mintha minden feléje célzott puska csütörtököt mondana, ha rá akarnák sütni. Ilyen lé­lekjelenléttel söpörte el Kné­zich Károly a mieinket a Tá- pió hídjáról a tápióbicskei üt­közetben. Mégint mi voltunk fölényben, akárcsak Szolnok­nál. Megint mi védekeztünk, ehhez pedig a támadókénál jóval kevesebb erő Is elegen­dő. (Folytatjuk) területeit, világították be. Csu­pán nyolc nagyfilmet forga­tott, (ezek közül is csak hatot tudott befejezni), de e néhány alkotás — tartalmi és formai erényei alapján — mérföldkö­vet jelentett a szovjet kine­matográfiában és befolyással volt az egész világ haladó művészeire. A „Sztrájk” (1924) az egyetemes filmtörténet el­ső olyan alkotása, amely for­radalmi szemszögből ábrázol­ta a proletármozgalmat. A „Patyomkin páncélosában (1925) a népi forradalom képét rajzolta meg. Az „Október” (1927) a nagy forradalom tize­dik évfordulójára készült John Reed „Tíz nap, amely megrengette a világot” című riportkönyve alapján. E film­eposzban nem annyira a meg­történt eseményeket rekonst­ruálta, hanem személyes val­lomását és egyéni állásfogla­lását — elképzeléseit, kom­mentárjait, szójátékait — montírozta a nagy történelmi változásról. A „Régi és új” (1929), a polgárháború pusztí­tó vihara után kibontakozó szovjet falusi élet eposza azt mutatta be, hogy mit adott a forradalom az orosz paraszt­nak. Következő filmje, „A jégmezők lovagja” (1938) jós­lat és figyelmeztetés. Jóslat a film jelképes meséje, amely a XIII. századi történelmi ese­ményeket — Nyevszkij herceg győzelmét a német teuton lo­vagok felett — éppen ügy áb­rázolta, mint ahogyan a szov­jet hadsereg megsemmisítő csapása a fasizmusra később bekövetkezett. Figyelmeztetés pedig mindazoknak, akik bár-! mikor az orosz földre lépnek; hogy megfutamodás és pusz­tulás a sorsuk. Valamennyi elméleti mun­kája, az egész eizensteini élet­mű talán utolsó filmjében, a „Rettegett Iván” (1944—15) című történelmi tragédiában valósult meg legtökéletesebb összhangban. Ismét a távoli múltba, a XVI. században nyúlt vissza, és IV. Iván cár harcát mutatta be, amelyet a külső és belső ellenség ellen folytatott az egységes Orosz­ország megteremtéséért. Az eredetileg trilógiának terve­zett mű első két része elké­szült, a harmadikra azonban váratlanul bekövetkezett ha­lála miatt — már nem kerül­hetett sor. Ügy távozott el, hogy „fél. évszázadnyi életébe belefért az emberiség történetének leg­nagyobb szabású és talán leg­bonyolultabb korszaka.” Alkotásai — filmjei éppúgy, mint esztétikai munkái és tu­dományos eredményei — él­nek és hatnak. Nincs a vilá­gon olyan filmelméleti és filmtudományi fórum, ahol ne tanulmányoznék hagyatékát. Most, amikor oly sokat vitat­kozunk a modern művészet lé­nyegén, különösen sokat me­ríthetünk belőle. Kocsis Laszl# l

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom