Nógrád. 1973. november (29. évfolyam. 256-280. szám)

1973-11-04 / 259. szám

Oravet János 3 VIRÁG AZ ANGARÁNAK M östkrtifteffij g safaräss harminc fokos, egéi^ ségesen száraz szí béri­éi téli napokról álmodom. Pontosam emlékszem arra a délutánra, amikor hétezer ki* lométerre és hét órára ottho­nomtól — ennyi az időeltoló­dás —> a Kínába. Mongóliába vezető út mentén épült legne­vezetesebb orosz város, Ir- kutszk egyik terén ültem a pádon. mint a város többi pi­henni vágyó szibirjákja. Hi­deg. csendes déiwtán volt. A Szibéria meghódítóinak tisz­teletére emelt magas már- ványobeliszk körül, a Gaga- rin-sétányon sokan töltötték szabad szombatjukat olvasás­sal. sétával, csendes beszél­getésed. Legalább annyi gye­rekkocsi volt a hótól megta­karított aszfaltjárdán, mint ahány kényelmes pad. amely­nek négy öntött medvetalpa mélyen belenyomódott a park pomh&vába. Kelet felöl, a rit­kán befagyó csodálatos Anga­ra folyón túl már sötétszür­kére vált az ég. Nyugaton (úénkpiros csíkokat, foltokat festett a felbők között az ég­re a lenyugvó nap. Fáradtnak és álmosnak éreztem magam. Legszívesebben ledőltem vol­na a pad egyik hullámos ülő­kéjébe, mint valami bölcsőbe. Az Angarára gondoltam, a Bajkál-tó legendába illő en­ged el mességfi egyetlen leá­nyára. Az Angarára gondol­tam, amely a monda szerint megszökött az öreg Rajkáitól, atyjától, hogy távoli ifjú da­liájával, a Jenyiszej jel össze- ólelkezzen. Az Angarára gon­doltam, amiről legelőször vagy ; i&rmmcöt esztendeje hallot­tam első világháborút, és szi­bériai hadifogságot szenvedett magyar hadlfo^yofetdL Az Angarára gondoltam, amelyen megépült az első szibériai ví­zi erőmű, s melynek zabolát­lan gazdagságát most már az ember használja fel nemcsak Irkutszkban és Bratszkban, hanem nemsokára Uszty- Ilimszkben is. Ezek az erő­művek Szibéria elektromos napjai. Az erő. a gazdagság, a civilizált élet. a beláthatat­lan, űrutazáisszerű emberi ugrás forrásai. És ekkor hirtelen feldíszí­tett autósor törte darabokra a szabad szombat délutánjának díszes jégvirágait. Az első Volga tetején két virággal koszorúzott kör — mint két jegygyűrű — fonódott egy­másba. Felette színes luftbal­lonok sokasága vitorlázott a nagy folyó felől fújó szélben. Ifjú pár szállt ki belőle. A lány szibériai hónál fehérebb menyasszonyi ruhában és kö­römcipőben, a fiú alkalmi fe­ketében és csokomyakkendő- ben. A többi kocsiból a nász­nép. rokonok, hozzátartozók, munkatársak özönlöttek nyo­mukba. De ekkor már életre kelt a park és a sétány csen­desen pihenő közönsége is Mindenki odatódult a lépcső­höz, amely majdnem egy tel­jes körívet leírva ffraí Se a folyóhoz. Ott tolongtunk az ifjú pár mögött, akik egymáshoz iga­zított vállakkal és léptekkel haladtak le a folyóhoz. Á leg­alsó lépcsőfokon megálltak. A vőlegény lehúzta a celofán borítót a vörös szegfűcsokor- róL A halálosan néma csend­ben csak nagy ritkán befagyó Angara állandó vándorlásá­nak susogása, egy eltévelye- dett sirály furcsa rikoltása hallatszott. Én a hidegtől resz­ketve hallani véltem, hogy a celofán burkától megfosztott élő virág sisteregve megpörkö- lődik a fagytól. Az alkalmi feketébe öltö­zött ifjú a talpig hófehérbe öltözött menyasszonynak nyúj­totta a csokrot. A lány az ar­cához emelte. Jól láttam, nem megszagolta, hanem meg­csókolta a meleg virágszirmo­kat. aztán határozott mozdu­lattal a folyóba vetette. A se­bes Angara azonnal magával ragadta. Szürkéskék vizétől rövidesen mélyvörös színt kaptak a piros szegfűk. Á ceremóniát mindenki szótlanul nézte végig. Csak akkor mozdultak el helyük­ről az emberek, amikor az if­jú pár ismét felért a lépcsőso­ron. Itt aztán ünnepi fogadta­&sm ÉsK Öwrthj®- Uk. sete boldogságot és sok gyereket kívántak nekik. Ki­vétel nélkül mindenki. Az agyszerű járókelők, sétálók, parkban pihenők, s mi, külföl­diek is. Szertartásos és tisz­teletteljes, kölcsönös hajlongás után az ifjú pár ás a násznép visszabújt a fűtött személy- gépkocsikba. aztán elhajtat­tak. Ismét csendes lett a tér és a sétány. Keleten, a folyón túl már teljesen sötét volt az égbolt. Nyugaton színt nem, csak valami kevés világossá­got adott a nap. Szibéria első meghódítóinak obeliszktűje mozdulatlanul mutatott az égre, ahol Gagarin, az űr első hódítója járt. M ellettem a padom, tüzet kért egy ősz szakállú, hosszú fekete kabátos, prémsapkás. hallnacsizmás öreg. Gyufát gyújtottam és odatartottam. Megköszönte, aztán a füsttel kifújva csende­sen ezt mondta: — Az út a boldogsághoz nem mindig felfelé vezet A tisztességes és tiszteletteljes emlékezés lépcsőfokai még akkor is a magasba emelnek, ha lefelé lépkedünk rajtuk. Ismerem a lányt, azaz a menyasszonyt. Valamikor, gyermekkorában a térdemen ült. Most végezte el a főisko­lát Ismertem az apját is, munkatársam volt. Az Anga- rában lelte halálát, amikor az erőművet építettük. Nem Is találtuk meg. Helyes, hogy a fiatalok megnézték a folyót, amely atyjukat örökre elra­bolta. És helyes, hogy a fia­talok megmutatták magukat az ősi folyónak. Ha sok pén­zem lenne, pezsgővel köszön- teném őket... Táncolunk-e eleget? grre a kérdésre — íeieJet helyett — ellenérvek sokasa­gát szögezik szembe a kérde- aftvéL Szülők, nevelflk véleménye: a fiatalok túlterheltek, a tánc elvonja a figyelmüket komoly isöbakssségeiktőL A táncparket- t«n fokozott szex-hatásnak vsainak kitéve. Művelődési otthonok, ifjúsági klubok ve­zetőinek véleménye ellenben: az évi programok közül legna­gyobb látogatottsága a táncos rendezvényeknek van. Már a kérdés Jogosságát sem értik. As ütslár.oc közvélemény: aki éer, as táncol- Kell erről be- egyáltalán? Dr. Kaposi Edit t&nctörié- .wész, a Népművelést Intézet munkatársa szerint: — Kell. Szerencsére, és majdnem a huszonnegyedik órában, felismerték a mozgás Bzütaégességét azok, akiknek módjukban áll rendeletekkel szabályozni a nemcsak helyte­len, de súlyos következmé­nyekkel járó közgondolkodást. Ezt a problémát azonban nem Icáiét csak szabályzatokkal megoldani. Még sokat keli ten­ni azért, hogy az egyének és a felelős irányító szervek ve­zetői egyaránt megértsék: az egészséges, harmonikus ember jobban tanul, jobban végzi munkáját. Hol látja a legnagyobb hiányosságot? — Nem lehet elégszer hang­súlyozni: — a szemléletben. Elsőként a szülők felelősségé­ről szólnék. Ha egy gyereknek romlik a tanulmányi előmene­tele, a szülő legelső büntetése az, hogy eltiltja csemetéjét a játéktól, a különböző szórako­zási lehetőségektől, mindenek­előtt a tánctól Jóllehet, éppen ezek & lazító tevékenységek segítenék hozzá a jobb ered­mény eléréséhez! De a világért nem tiltanák el a gyereket az esti televíziőnézéstőL — Az iskolai szemlélet téve­dései között legbosszantóbb az a nézet, hogy feleslegesen idő- és pénzpocsékolásnak tartanak minden olyan foglalkozást, amely látszólag nem mérhető eredménnyel. Való igaz, egy fizikaszakkör résztvevői előbb szerezhetnek iskolájuknak di­csőséget, mint egy táncszakkör cagjai. Az ostoba szex-hatás kifogásról pedig kár is szólni, hiszen a modern táncokat egy­mástól „tisztes” távolságra ropják a fiatalok. — A munkahely! nézetek: .Mozgok én eleget a gép mel­lett.” Vagy: „Mozogjon, aki fiatal.” Hogy az egyoldalú mozgás az izmoknak egyenlő a nem-mozgással, ezt ma még fahe tetten megértetni, — A művelődési otthonok és klubon viszont — sajnálatos módon — szómét hunynak a rendezvények „minősége” fe­lett 1961 óta miniszteri rende­let írja elő, hogy minden mű­velődési centrumban, ahol 100 főt meghaladóan rendeznek táncos összejöveteleket, köte­lesek táncpedagógust alkal­mazni. Mondanom se kell, hogy ezt a rendeletet úgyszól­ván sehol nem tartják meg. Ahol igen, a táncpedagógus a Jcidobó ember” szerepét tölti be. — & meat tadok őseit rá­térni a beszélgetésünk 16 kér désére, a társastánc problé­májára: — Senki nem tartja fontosnak, ezért tenni sem hajlandó az érdekében. — On szerint a társastánc mennyiben járul hozzá a jó közérzet kialakításához? — A tánc, a ritmikus moz­gás az ember legősibb ösztö­ne, amellyel megpróbálta „ki­fejezni önmagát”, azaz meg­mutatni érzéseit Ma ez a szó, hogy tánc — produkciót je­lent, vagy a szórakozásnak egy olyan formáját, amelyről fe­lesleges szót ejteni. Pedig ér­demes lenne elgondolkodni azon, vajon miért hallgat­ják a fiatalok — a természetes ösztön ellenére — órákon ke­resztül ülve a tánczenét? Nem beszélve arról, hogy mi­lyen elszomorító látványt nyújtanak a különböző ren­dezvényeken, vagy nyilvános szórakozóhelyeken látható, görcsösen, félszegen, szánal­masan rángatózó „táncolok”. És ők még előnyben vannak társaikkal szemben, mert gát­lástalanok. Van, aki csak ital hatására „mer” táncolni, van, aki soha életében meg sem kí­sérli, helyette elméletet gyárt magyarázatképpen, hogy gát­lását leplezze. Ha ilyen hely­re betéved véletlenül egy-egy hivatásos, vagy akár csak amatőr táncos is, produkcióval ér föl a mozgása, pedig ugyan­azt a táncot járja ő is. Csak éppen magabiztos. Tud mit kezdeni kezével, lábával. A testkultúra biztonsága jó fizi­kai közérzetet is teremt. Igaz. ezt az érzést sehol sem díjaz­zák, sehol nem kamatoztatha­tó látványosan. Ez „csak” az egyén gazdagsága. — Miben látja a megoldást a mozgás, a testkultúra széles körű fejlődésére? — A táncoktatás területén is követni kellene azt az utat, melyet zenei nevelésünk, im­már világhírűén megvalósított. Módszeresen kefirre kidol­gozni minden korosztály ré­szére a megfelelő mozgási, ehhez módszeresen képezni ta­nárokat. Magyarországon az amatőr táncmozgalombao — néptánc—társastánc-csopor­tokban és balett-tanfolyamo­kon körülbelül 800 000 fiatai ve6z részt. Szép eredményeket produkálnak. De mellettük, másfél millió fiatal semmit sem csinál! Olyan épülethez tudnám hasonlítani a mozgal­mat, amelynek gyönyörű csú­csa van, de nincs alapja. — Mit tart leghatásosabb módszernek ahhoc, bogy sas­laki aktív résztvevővé váljon az amatőr táncmozgalomban? — Mindezek a problémák, amelyekről beszéltem, csak addig jelentenek gondot, ameddig a mozgás örömének élményét ki nem próbálta va­laki. Attól kezdve keresni fog­ja, és meg is találja az alkal­mat az újbóli élményszerzés­re. László Ilon* SZEPESI JÓZSEF: Táncmulatság Gitár vmdi, sensflM testek karai kádja. örült tempó, hangzavar* boldog, forró pára, Csapott, hosszú üstOhSk gúnyák tarka tánca. Bakfis, némber, agg kamasz lejti, ropja, járja. Rongyát rázza a hlpt* tántorog a részeg. Ringyó rihog és <mM néhány ronda féreg. Szélhámosak, ssfíteM* vígak, bú* «notiak. együgyúek és zsenik csalók, becsapottak. Bármit adhat és kérhet mind ki ígérni tud. S akárki bármit mondhat ma senki sem hazug. Zsivajában a vigság füröszti gyermekét, — százlábú kéj — a mámor lubickol szerteszét. Fiatal írók köre Ez év tavaszán alakult meg a Fiatal írók „József Attila” Köre, amely a Magyar írók Szövetségének külön munka- bizottságaként működik. Veze­tésével Marosi Gyula írót bíz­ták meg. Az alapító tagok létszáma körülbelül 80 fő, 14-en. képvi­selik a vidékien élő fiatal író­kat. A tagok között nemcsak írók és költők találhatók, ha­nem publiciszták, kritikusok, dramaturgok, s a Balázs Béla Filmstúdió tagjai is. — Milyen céllal alakult meg a Kör? — kérdem Marosi Gyulát — Mindenekelőtt lehetőséget szerettünk volna teremteni ar­ra, hogy megismerjük egymást és egymás munkáját. Ezen­kívül egyfajta érdekképvisele­tet is kívánunk biztosítani a tagok részére. Például, ha egy fiatal írónak visszautasítják egy kötetét, jogunkban áll in­doklást kérni. Javaslatot te­hetünk az első kötetesek díjá­ra. ígéretet kaptunk arra is, hogy rendszeresen kiadhatunk antológiát a tagok válogatott munkáiból. — Kik lehetnek tagjai a Fiatal írók Körének? — Alapszabályunk érteimé­ben „... tagja lehet minden író, aki folyamatos publikálás­sal elismerést szerzett.” — Milyen módon tudják ösz- szahangolni elképzeléseiket? — Héttagú vezetőségünk van, akik a különböző műfa­jokban tevékenykedő írókat képviselik. Tagjai: Ördögh Szilveszter, Béres Attila, Do­hai Péter, Rózsa Endre, Vasy Géza, Alexa Károly, Göröm- bei András. A vezetőség fél­éves munkatervet készít. Prog­ramjukban szerepel olvasótá­borokon való részvétel, beszá­molás a tapasztalatokról, író­olvasó találkozások szervezése, az Jskolakönyvtár-mozgalom segítése, találkozás és vita szervezése s Bálám Béla Stú­dió művészeivel Szeretnénk aktívan együttműködni más művészeti ágak fiatal alkotói­nak szervezeteivel. Egyik ta­gunk, Cserháti László például vállalta, hogy az újjászerveződő Fiatal Művészek Klubjában segítségére lesz az ottani ve­zetőségnek a klub irodalmi műsorainak összeállításában. Közeli tervünk a József Atti­la ülésszak megrendezése. Két hónapra tervezzük, november­től januárig. Marosi Gyulával, az írószö­vetség klubjában találkoztam, azon a napon, amikor a Fiatal írók Köre legutóbbi taggyűlé­sét tartotta. Így alkalmam nyílt beszélgetni, többek kö­zött Aczél Gézával is, aki Deb­recenből utazott fel erre az alkalomra. — Miért tártja fontosnak a vidéken élő írók szempontjá­ból a Kör megalakulását? — Kitágítja számunkra a horizontot. Alkalom nyílik ar­ra, hogy személyesen is meg­ismerkedjünk azokkal, akik­nek írásait olvassuk. Erre nagy szükség van, mert mint itt kiderült, nemcsak az or­szág különböző részein élők nem ismerik egymást, hanem azok sem, akik fővárosi lako­sok. Pedig életkorunkból adó­dóan sok közös emberi-írói gonddal küzdünk, s jó dolog ezekről elbeszélgetni. Annak a hasznosságáról nem Is szólva, hogy egy-egy taggyűlés után például, egy-egy író leül vi­tázni valamelyik kritikussal. Az ilyesmi termékeny lehet., — Miben tud segítséget nyújtani a Kör? — Felvettük a kapcsolatot különböző folyóiratokkal, és lehetőséget kértünk arra, hogv egy-egy tagnak blokkszerűen közöljék írásait. Az Alföld Szerkesztősége már vállalko­zott is egy blokk közlésére ta­vasszal De, talán nem m az efféle praktikus segítség a legfontosabb. Nekünk, fiatat Íróknak a Kör azt Jelenti, hogy tartozunk valahová. László nana IBUSZ-szal • a múltba! At újsághirdetést 199». ja­nuárban pillantottam meg. Ez volt a szövege: Hathetes IBVSZ-utaz&s a múltba. 1999. március 7- tőt április 18-ig. A bibliai időktől — Tróján át — Na­póleonig. Találkozás Mózes­sel, Agamemnonnal és a többi történelmi nagyság­gal. 58 000 forint, OTP rész­letre isi Indulás a Ferihe­gyi Időgép-állomásról.“ Március 7-én ott állottam az Időgép-állomáson, és egyszer­re inamba szállt a bátorságom. — Nem téríthetik el a gé­pet? — kérdeztem. — Ha ott rekedünk a múltban, nem lát­hatom többé se Angyalt, se Malgret felügyelőt, és Kele­mennek se adhatom meg tar­tozásomat! — Garantáljuk a visszaér­kezést —, nyugtattak meg, er­re beszálltam a gépbe. Bekap­csoltuk a biztonsági övét és alig telt el másfél óra, már négyezer évet tett meg a gép. Megérkeztünk a régi Athénbe, és felkerestük Agamemnont, akit egy falovat gyártó kisipa­ri szövetkezetben találtunk meg. Agamemnon toporzékolt, mert a ktsz nem készítette el időre a megrendelt falovat. A szövetkezet elnöke azzal vé­dekezett, hogy a Gyaluértéke­sítő Vállalat nem szállította le a csiszoláshoz szükséges gya- lukat. Agamemnon ekkor ta­nácsomra célprémiumot tű­zött ki, mire a faló másnapra elkészült. Megtekintettük a jelenetet, amint a katonák be­szálltak a falóba, amelynek nagyon szűk volt a nyílása, és így a bejáratnál nagy tolongás folyt. A katonák dühösen ki­áltozták: — Belül még egészen üres... A háború végét nem vártuk be, hanem visszautaztunk több mint hétezer évet, egészen Mó­zes koráig. Amikor meglátott, izgatottan kérdezte tőlem: — Elhozta? — Mit kellett volna elhoz­nom? — Hát, a csapot Maga nem m vízvezeték-szerelőtől jött? — Nem. — Hogy az a... — kezdett mérgelődni, de azután mérsé­kelte hangját és elpanaszolta nekem, hogy baj lesz a nim­buszával. — Ma kellene ebből a szik­lából vizet fakasztanom — magyarázta —, de hogy vi­gyem véghez a csodát, ha nem szállítják le a csapot? Mit fog mondani az utókor? Megígértem neki, hogy ki­mentem az utókor előtt, mire megnyugodott. Mannával akart megkínálni, de nekem rohan­ni kellett az Időgéphez. Indul­tunk a tizenhatodik századba. 1536-ot írtak, amikor megér­keztünk. Sajnos, Boleyn An­nát nem láthattuk, pedig as I BUSZ-prospektus megígérte! Az történt, hogy egy napot késtünk és Vili. Henrik ép­pen megérkezésünk napján fejeztette le. Megtudtuk, hogy a királyi házaspárnak egy Er­zsébet nevű hároméves kislá­nya van. Megkértük vezetőn­ket, vigyen bennünket Erzsé­bet korába, de kijelentette, hogy mivel ez nincs a pros­pektusban, telefonálnia kell Pestre a központba. Rögtön kapott kapcsolást, azután kö­zölte, hogy fejenként húsz forintot kell a külön útért fi­zetnünk. Ebbe belementünk. Amikor megérkeztünk 1587- be, nagy fejetlenség volt a Towerben. Akkor fejeztette la Erzsébet Stuart Máriát. Ezután utunk végső állo­mása, Napóleon kora követke­zett. Ez azonban már nem na­gyon érdekelt bennünket, hi­szen annyiszor láttuk Napó­leont filmen. Charles Boyler például sokkal jobban tetszett, mint a nagy császár. Amikor visszaérkeztünk Bu­dapestre, új IBUSZ-hlrdetés keltette fel figyelmünket. Hatnapos utazást hirdettek a világ teremtéséhez. Azt is meg fogom nézni. Palásti Lávzlé ÍNÖGRAB <= 1973» «©»ember 4^ vasárnap f

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom