Nógrád. 1973. november (29. évfolyam. 256-280. szám)
1973-11-17 / 269. szám
«VVVVA^.VlM/VWVA^VV^A''' egtaíálla a helyét VWWWWVVWWV'í/VtfVV Ipolyszögön mindenki tudja, hogy hol lakik Zoliéi Istvánné. A tanácstag, aki itt dolgozik a tsz-ben, csapatvezető, és Balassagyarmaton képviseli Ipoiyszög alig több, mint 600 lakóját. — Ebben az évben tanácstaggá választották. — A választások után a városi tanács első, alakuló ülésén beválasztottak a végrehajtó bizottságba is. Tizenegy vb- tag van. abból ketten vagyunk nők. Nagyon hamar követte egymást ez a két megtisztelő megbízatás, szinte meglepődni sem volt időm. Zoliéiné apró, vékony, csendes asszony, úgy tűnik, nehezére esik a magáról való beszéd. Pedig — mondják — egészen másként viselkedik, ha a választók érdekeiről, ha Ipoiyszög gondjairól van szó. A városi tanácson megjegyezték. hogy ő egyike azoknak, akik mindig fontos, sokakat érintő problémával állnak elő, és nem nyugszik addig, míg ezt valahogyan meg nem oldja. — Nem jelent hátrányt a férfitöbbségű végrehajtó bizottságban nőnek lenni? — Szó sincs róla. Mindig meghallgatnak, és ha lehet, segítenek. Ipoiyszög igen furcsa helyzetben van, hogy közel esik Balassagyarmathoz. A városban minden lehetőség megvan, a munkaalkalomtól a jó kereskedelmi ellátásig, és a szórakozási lehetőségekig. Ennél „hasznosabb” szomszédságot el sem tudunk képzelni magunknak. Hanem az emberek mégis /csak a községben laknak, és lehetetlen állapot, hogy legtöbben csak aludni járjanak haza, mert még any- nyival sem rendelkezünk, hogy időnként otthon tarthatnánk a városba szokott embereket. — Ipolyszögnek tanácskirendeltsége van. — Kétszer járnak ki hetente Balassagyarmatról. Mert a közelség ellenére a mi községünket is megilleti az, ami bármely másik falut. Ezért nem lehet furcsa, hogy nálunk most egyre hangosabb az igény egy óvodára. Végül Is az asszonyok, akik a tsz-ben dolgoznak. örömmel vennék, ha lenne kire rábízni a gyereket. Bár ez az óvoda még Időben távoli ügy, én megérV\AoM/WI/VWWWWW> tem, és ahogy lehet, támogatom a megvalósítását. Arcára néhány percig kiül a fáradtság. Ma is nehéz napja volt. éppen most ért véget a végrehajtó bizottsági ülés. A jövő évi költségvetési tervezetet tárgyalták meg. Ma még egy perc megállás sem volt, a többiek most ebédelnek. — Nem kerül néha időzavarba a több fajta elfoglaltság miatt? — Nem könnyű mindent összeegyeztetni, és mindenen túl családom is van, két fiú, és egy lány. Azért eddig úgy oldottam meg, hogy valameny- nyi feladatomat elvégezhessem. — Milyen eredménynek örül? — Végre befejeztek egy épületet, ami már régóta ké- szülgetett. Most már a belső felszerelésnél tartanak. Azután sokat beszélgettünk az ipolvszögl főút rossz állapotáról. Nagyon ráférne a portalanítás. A városi tanács tervei között úgy szerepel, hogy erre a munkára 1976-ban kerülhet sor. Ez is eredmény, hogy ígéretet kaptunk. — O. Képzelt és valódi utazások — Névadók, betűrendben Egy testület a bádogszám mögött Két nagy sikerű regény ismét napvilágot látott az Európa Könyvkiadónál. „A világirodalom remekéi” sorozatban Kazan,tzakisz megkapó szépségű műve, az „Akinek meg kell halnia”, a „Zseb- könyvak’r között pedig Graham Greene gunyorosan finom tolijátéka. az „Utazások nagy- némémmei.” A Kazantzaikisz munkájából ' készült film világsiker volt; az a könyv is. Mostani, harmadik kiadása — Uubin Péter fordításában — azt bizonyítja, hogy a magyar olvasóközönség is értékeli a regény drámai feszültségét, elmélyült emberábrázolását, meglátja a képzelt szituáció, a vándorútra kelt falu j elkérj mögött a tényleges mon- ilanivalót, jó és gonosz örök összecsapását. Greene regénye nyers valóság és fantasztikum bravúros ötvözete. Augusta néni titokzatos útjait követve — Ungvári Tamás fordítása segítségével — nem csak szellemesen szórakoztatnak bennünket a szereplők, hanem némi bepillantást is engednek egy életformába, ami tipikusan „angol”, s bár már a múlté, mégsem érdektelen. A műnek ez a második kiadása. ;,...DE EREDETI KERETEIN BELÜL” „Újraírtam, de eredeti keretein. belül, nem bővítettem, nem tettem hozzá. Nagyon régen elhatároztam, hogy nem folytatom ezt a regényt, vagy legalábbis befejezettnek tekintem annál az időpontnál ameddig az olvasót vezette. Tehát újraírtam, azaz kijavítottam: a szöveget is, a tartalmat is, vagy legalább — változatlan tartalommal — itt-ott a megvilágítás módját” — így vall a szerző, Ixsuis Aragon a két testes kötet, a „Kommunisták” utószavában. A nagylélgezetű regényt — fordította Gyergyai Albert és Szávai Nándor — úgy vehetjük kézbe, mint a háború előtti és alatti francia társadalom máig legteljesebb körképét, emberek egymásért és egymás ellen folytatott küzdelmének áradó gazdagságú krónikáját. Aragon eseményszámba menő művének közreadását az Európa vállalta, HÁROM MÓRA-KÖTET Az Ifjúsági Irodalom friss kiadványai között találjuk Mészöly Miklós „Fekete gólya” című regényét, amely most — a „Sirály”-sorozatban — másodízben jelent meg. A két fiú, s a kislány kalandos felfedezőútja önmagában is érdekes, a természet titkaiba beavató. Igazi értéke azonban ennek a könyvnek a karnasz- lélek remek ábrázolásában van, abban a megértő bölcsességben, amivel a szerző hőseit kíséri. A művet Würtz Ádám Illusztrálta. „Rókaví- gasztaló”: a világirodalom pompás gyermekverseinek gyűjteménye, ugyancsak Würtz Ádám rajzaival, T. Aszódi Éva szerkesztésében. Játékos rímek, nemes gondolatok, a szerzők között ismeretlen nép- költők és Goethe, Milne, Ni- colás Guillén,.. A kötet folytatása a korábban megjelent „Fecskeköszöntő”-nek, s a kettő együtt a gyermekversek hazai leggazdagabb kincsestárának tekinthető. Gyurkovics Tibor „Uveggo- lyó”-ja mai gyermekek vidám és bús perceit, csínyjeit és szép tetteit állítja elénk, úgy mesél, hogy nem tanítóbá- csiskodik, s mégis, vagy éppen ezért tanít. A hétköznapok megbecsülésére, az igazi szeretet értékére, a barátság, az - őszinteség fontosságára. Heinzelmann Emma rajzai aranyosak, ÜTKALAtlZ Nem, nincs semmi hiba az alcímben: a Kossuth Könyvkiadó „Utcák, terek, emberek” címmel megjelent újdonsága nem úti-, hanem útkalauz. A fővárosi utcák, terek névadódnak rövid életrajzát. sokuknak fényképét Is közli. A nagyon hasznos kötetet a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Buda- pest-gyűjtemónyének munkatársai állították össze, köny- nyen áttekinthető betűrendben. Pintér Istvánt nem kell bemutatni az olvasóknak. Mostani munkája —- „Rendnek muszáj lenni.. ” —, amely a Táncsics Könyvkiadónál látott napvilágot, az 1873-ban alakult fővárosi rendőrség első ötven évének jellemző állomásait eleveníti fel: híres bűnügyeket, hírhedt rendcsinálásokat — mint a „véres csütörtökön” —, s szinte észrevétlenül rajzolja meg a derékszíjakon levő bádogszám mögött meghúzódó testület, az úri hatalom hű kiszolgálását legfőbb feladatának tartó szervezet képét. Nem a rendőröket állítja középpontba, hanem az ügyeket, az eseteket, melyek jellemzik a kort, a rendszert magát. M. O. SHU CS S cs uágrehajlás tiitjcin Legyen a pártmunka »serves réssé Az MSZMP Központi Bizottsága ifjúságpolitikai határozatának születése óta több mint három és fél év telt el. Azóta számtalan központi ék helyi intézkedés született a fiatalok érdekében. Az ifjúságpolitikai határozat hosszabb távon megszabta a feladatokat, ezért végrehajtásának ellenőrzésére időről időre vissza kell térniük a párt szerveinek. A rétsági pártbizottság a közelmúltban tárgyalta a határozat végrehajtásának eddigi tapasztalatait, széles körű vizsgálódás után. Társadalmi munkamegosztással A járás pártszervezeteinek túlnyomó többsége nagy felelősséggel ténykedik az ifjúság nevelésében meglevő hiányosságok felszámolásán. Az elmúlt időszakban javult a társadalmi munkamegosztás az ifjúságpolitikai kérdésekben. A fejlődésnek azonban gátjai is vannak. Az alapszervezetek egy része nem ismeri a különböző szervek sajátos ifjúságpolitikai feladatait. Ennek következménye, hogy nem mindenütt honosodtak meg az együttműködés, irányítás bevált formái. A községi tanácsok közül több helyen megkésve határozták meg feladataikat. a termelőszövetkezetek jelentős része nem is készített intézkedési tervet. Az ifjúságpolitikai határozat végrehajtása a társadalmi erők fokozott összefogását, a feladatok jobb elosztását követeli. Jelentős előrelépés mellett itt van a járás kommunistáinak legnagyobb gondja. Az állami és társadalmi szervek, iskola, munkahely tevékenysége még elmarad a kívánt követelményektől, a családok egy részénél pedig rossz irányba hat, hogy mindkét szülő kijáró dolgozó. a Hazafias Népfront járási bizottsága támogatta, hogy minél több fiatal kerüljön a tanácsok testületéibe, de a megválasztott fiatalok felkészítésére már jóval kevesebb energiát fordított A járási pártbizottság most ellenőrzési tervet fogadott el, hogy meggyorsítsa a határozat végrehajtását. Pártszervezetek felelőssége Az alsóbb szántű pártszervek és -alapszervezebek egyre növekvő felelősséggel foglalkoznak az ifjúságpolitikai határozat végrehajtásával, a tapasztalatok értékelésével. Ugyancsak a pártalapszer- vezetek kezdeményezésére került sor azokra a fórumösszejövetelekre, ahol a párt-, állami és gazdasági vezetők válaszoltak a fiatalok kérdéseire. Különösen Nézsán, Dlós- jenőn, Romhónyban szervezték ezeket sikeresen. Fejlődött a KlSZ-szerveze- tek pórtirányítása. Az idén a pártba felvettek aránya 95 százalékban 30 éven aluli fiatal. Legtöbbjük pártmegbíza- tásként kapta, hogy továbbra is az ifjúsági szervezetben végezzen mozgalmi munkát. A pártszervezetek rendszeresen beszámoltatják a KlSZ-alap- szervezetek titkárait, 6 évről évre több párttag-propagandistát küldenek a KISZ-ben folyó politikai oktatások vezetésére. A fiatalok a vezetésben is megfelelő helyet kapnak. Ezek a tények azt támasztják alá, hogy az ifjúság körében végzett politikai munka jó mederben halad, tartalmában a párt politikáját tükrözi. Több helyen azonban, nehezíti a problémák megoldását az a téves szemlélet, hogy a KISZ eszmei-politikai nevelőmunkájának segítését csupán szervezeti kérdésekre szűkítik le, a tartalomról már kevesebb szó esik. A pártszervezetek év végi záró taggyűlésükön újabb lehetőséget találnak arra, hogy számot adjanak arról a felelősségteljes munkáról, amely rájuk hárul az ifjúságpolitikai határozat végrehajtásában. Az év végi taggyűlés előtt azonban a rétsági járás párt- alapszervezetei már e hónapban újra felülvizsgálják intézkedési tervüket megszabják további feladataikat. Az alap- szervezetek titkárai és ifjúsági felelősei pedig továbbképző tanfolyamon dolgozzák fel a bizottsági ülés anyagát. Feladatok a gyorsításra A KISZ járási bizottsága a KISZ politikai jellegének erősödése érdekében dolgozza ki munkastílusa és munkamódszere javításának feladatait. Nagy hangsúlyt helyeznek a munkásifjúság helyzetének javítására. Élet- és munkakörülményeik alakulását, munkahelyi beilleszkedésüket az eddiginél rendszeresebben ellenőrzik. Ott szerepel a feladatok között a fiatalok közéleti szereplésre való felkészítése is. A pártalapszervezetek feladatul kapták, hogy ajánlják és ellenőrizzék a tanácsok, üzemek intézkedési terveinek kiegészítését, a termelőszövetkezetek pedig év végéig kötelesek a TOT ajánlása a lan járt az Ifjúságpolitikai határozatból adódó feladataikra intézkedési tervet készíteni. A feladatok a végrehajtás gyorsításában nem valamiféle katalizátorszerepet töltenek be. Az eddigi tapasztalatok tették szükségessé, hogy a párt ifjűságooHtikai határozata minél sikeresebben váljon valósággá a rétsági járásban. Szabó Gyula A társadalmi szervek közül As objektiven áts Történelem és emberi sorsok Novemberben rendezik Budapesten a Novosztyi szovjet sajtóügynökség (APN) fotókiállítását. A több mint ezer fénykép érdekes utazásra invitálja a látogatót: a Jegestengertől a Fekete-tengerig és a Kárpátoktól a Csendesóceánig. A szovjet fényképészek munkái sokat mondanak egy sor különféle nemzetiségű szovjet emberről, életükről, munkájukról, arról, hogyan pihennek, miként látják vendégül barátaikat, vagy védik veszélybe került hazájukat. Az APN fotókiállításának 1970.-ban volt a premierje az USA-ban. Azóta a kiállítást 20 országban rendezték meg: többek között Franciaországban, Kanadában. Japánban, Olaszországban, Indiában, Ausztráliában, Lengyelországban, Bulgáriában. Csehszlovákiában, Romániában, az NDK-ban. Lengyelországhoz panorámája fűződik a kiállítás nyitva tartási rekordja, ahol a tervezett három hónap helyett nyolc hónapon át fogadott látogatókat. .......Az 1200 fényképből álló k iállítás a Szovjetunió és népeinek Amerikában először bemutatott egyedülálló művészi portréja” — adta hírül a UPI hírügynökség. „A kiállítás nem csak tartalma miatt csodálatos, hanem a képek magas művészi színvonala miatt is. — írta a Prace nevű csehszlovák lap. — Megismertet bennünket a Szovjetunió életének minden oldalával és tanúsítja a szocialista építés sikereit. A munkák magas művészi színvonala, humanizmusuk a szovjet kiállítást minden hasonló, Prágában bemutatott kiállítás között a legjobbá és legszebbé teszik,” És néhány szót magáról a kiállításról, a szerzőkről. Az APN „A Szovjetunió — ország és emberek” című kiállítása — az eddigi legnagyobb, külföldön bemutatott fotótárlat. A kiállított munkák 620 szerző nevéhez fűződnek, köztük olyan ismert fotóművészek, mint V. Ahlomov. D. Bal- terman. A. Szkurikin. Ja. Tyi- honov, V. Taraszevics, és V. Lagranzs. A szerzők egyben képviselik a Szovjetunió különböző nemzetiségeit is. Látni itt orosz, és ukrán, üzbég és tadzsik, belorusz és litván fotósok munkáit. Számos kép nemzetközi pályázati díjakat is nyert A kiállításon éles vitákat kiváltó, de bátor művészi megoldásokkal és új fényképészeti kifejező eszközök keresésével jellemezhető munkák is helyet kapnak. (APN) Nagy a hajrá a Budapest Kötő Htsz salgótarjáni részlegénél. Az idei 100 000 darabos termelési tervük nagy részét már teljesítették, ami körülbelül 23 millió forint körüli. A termelt áruk 80 százaléka kardigán, ami szovjet exportra készül. De többek között még az TISA- ba is szállítanak kötött ruhákat ~ fodor r-i