Nógrád. 1973. október (29. évfolyam. 230-255. szám)
1973-10-21 / 247. szám
rr 'L „Vitéz Mihály ébresztése” bé.. Megérkezett az orvos, megmérte a pulzust. — Ma nagyon jól néz ki, néni komi Egészen iiatalos... 1 Doktor úr, nagyon szépen megkérem, nézze meg a levél- szekrényt. nincs-e benne valami a fiamtól. A lányomnak nem hiszek. Nézze meg. nagyon kérem! Az orvos elrakta a műszereit és valóban kiment, hogy megnézze a levélszekrényt, de az üres volt. A pitvarban, egy zomóncos lavórban kezet mosott, közben a lánytól megkérdezte, mi van Amolddal? — Megszökött hazulról. Senki nem tudja, hol, merre van. Nem ír, nem üzen... Az iskoláját se fejezte be Csavargó! Született gazember! Azt hiszem. anyánk már nem is látja többé... — Az édesanyja nagyon rosszul van... Megtörölte a kezét a fehér lenvászon törülközőben, és elment. Az udvaron bomlott az orgona, és az orvos arra gondolt. hogy ilyenkor milyen nehéz lehet meghalni. . Már azt is tudta, hogy az öregasz- •zony lánya és u ve je halala Szappan János: Ä Lipovája utca egyik kis házacskájában, betegágyán feküdt Kadinja néni. Tekintete egyre csak a fehér virágú orgonára meredt, amely aé ablak előtt hajlongott. A szobába behallatszott az udvaron bóklászó kecske mekegése, az utcáról pedig olykor-olykor a villamoszörgés. Leánya ott állt mellette, s megkérdezte: — Hogy érzed magad? De válasz helyett kérdést kapott: . — Nincs semmi hír Amold- ról?' — Innál egy kis hárefateát? Jót tenne... — Biztosan küldött táviratot, csak nem adod ide.. — Nem küldött Igyál egy kis teát! — Talán nem is látom töbután eladják a dflledező házait és a városba költöznek. ;.. Még hallotta, amint a lány az udvarra kiöntötte a vizet, amiben a kezét megmosta. .. Andrisz Jdkuban. A fiú hazajött re kellett állnia, hogy helyet adjon a kocsinak, amely a Kalinja néni háza előtt állt meg. — Megjött a fiam! — sikoltott fel az öregasszony. — Szaladj engedd be! Zelma kifutott a tornácra, ahol már feltűnt a fivére. — Hát ez a vén bakkecske még él? — kérdezte a fiú nevetve és a kecskére mutatott. Az öregasszony könnyes szemmel nézte a fiát. — Milyen rövid a liajad... te huligán! „Hogy megöregedett...” gondolta a fiú. El sem köszöntél az anyádtól. ... de én nem haragszom. Megnősültél? — Igen. — Befejezted az iskolát? — Nem. — Milyen asszony a feleséged? — Mint a többiek. — Gyerek?i — Nincs. — Adj innom! Zelma fűzött nekem teat... „Szavak, kiknek Föbusa volt Vitéz s gazdag pillangó szárnyakat adott szavak szárnyatok bársonyára szedegessetek violaszagot midőn felröpködtök őt dicsérni” Ady így ébresztette volaha, a most, születésének második centenáriumára készülődve is ez az igény és ez a mérce: violaszagot szedegető, bársonyos szárnyú szép szavak dicsérjék. Debrecenben elsősorban. De a város csak helyszin: az ország szava szólal meg ott, hiszen a költő Debrecen fia volt, s nemcsak születés szerint. Szoros, bár ellentétekből szőtt viszonyban élt holtig a várossal, elszakíthatatlan attól az emléke is. „Költő hazája széles nagyvilág” — igaz, a képzelet a végtelenbe vágyik. Az övé is bekóborolja az egész glóbust, („Víg borzadással jártam el a görög / Szépségek és a római nagy világ / Pompás maradványait, s ezeknek / Sírja felett az olasz negédes / Kertjében szedtem drága narancsokat / A franc mezőket láttam; az Albion / Baflangaiban s a német erdők / Bérceiben örömöt találtam”), maga azonban nem lép tűi a honi téreken, álom marad a világ, melynek csak szellemi hatásait fogadja, s oltja hazai sarjakba, magyarrá téve mindent, amit átvesz és nemesebbé mindent, ami magyar. Keze alatt nyelvünk játékosan röppen föl; a latinból jött, s oly honossá vált időmértékes sorok táncosán A lány nyújtotta a «észét, de neki a fiától kellett. —■ Miért a feleséged nélkül jöttél? — Majd jön ő is.;: — Ajándékot se hoztál! A kis utcába egy taxi ka- — Azt hittem, eladtad a hányarodott be. Az orvosnak fél- zat... — Olyan vagy, mint voltál! — Majdnem.. — Nem is borotválkoztál — Nem... — Mint az apád. ö se szeretett borotválkozni. A múlt ősszel halt meg... Csend támadt. — Mama... én most elmegyek. Ne menj még! Zelma, adj neki enni! — Azonnal jövök! Elszaladt. Anyja halkan zsörtölődött — Mindig ilyen vélt... Azt mondta, visszajön? — Azt! Pedig a pokolban lenne a helye! — Gonosz a te szíved és nem tudod, mit jelent az, várni! Az utca végén, az autóbuszról különös öltözékű emberek szálltak le. Valóságos cirkuszi menpt! Egy kövér nő kicsi kutyával, egy medvetáncoltató, két súlyemelő, három bulettruhás lány, bohócok és egy nyurga, frakkos férfi. A frakkos ment be Kalinja néni házába elsőnek és ölben vitte ki az asszonyt a tornácra. Arnold hatalmas csokor fehér orgonát nyújtott át az anyjának. Aztán, jöttek sor; ban, mind, akik az autóbuszról leszálltak, meghajoltak Kalinja néni előtt és valami érdekeset csinált mindegyik. Ki ezt, ki azt, az öregasszony nevettetésére. '— Melyik a feleséged? — kérdezte türelmetlenül a beteg. — Jön azonnal ÍJ Es jött egy törékeny kis nő, virágcsokorral, odament Kalinja nénihez és megcsókolta, aztán egy ezüst szállal hímzett kendőt terített a vállára. Eközben azt mondta, hogy nagyon szereti a fiát és nemsokára gyerekük lesz... Mindez olyan szép volt, hogy Kalinja néni elsirta magát. És sírtak a többiek is. Arnold és Zelma is. Csak a kecske nem értette az egészet, nézte a. tarka ruhás bohócokat... — Nem tanított téged az élet semmire, fiam... — mondta az asszony és azután mélységes nagy csend lett. Mindenki lehajtotta a fejét És hallani lehetett, amint a szellő megzörremti az orgonabokor leveleit... Oroszból fordította: Antalfy István lebegnek, a népdal képei, ízei rokokó kecsességgel öltenek formát, a vers csipkefinom, mint Mozart muzsikája, s az Európán átsüvítő eszmék hazai gondokkal telítődnek. S az európai szellem finomhangú költője közben nemcsak hű, de otthonos fia is városának. Az ellentéteket szintézisbe olvasztó. Hiszen ez a város egyszerre maradiság fészke és haladó tudományok vára, földönjáró anyagiasságé és merész tetteké, zsíros disznótoroké és délibábos álmoké. Petőfi azt írja Debrecenről a függetlenség kikiáltása után, hogy jaj a függetlenségnek, mely olyan városban születik, ahol a kapukra kiírják: „aki bejön, csukja be az ajtót, mert kimegy a disznó.” És mégis, itt született, itt formálódott, szellemileg is itt nőtt naggyá a leglégiesebb magyar költő, ki líránk csaknem évszázados mély csendjébe úgy hasított bele, mint kora tavaszi derengésbe a váratlan villám. A versek íve is igazi debreceni lélekre vall, a költő egyszerre hajdúsági, európai és magyar, egyetemes, de szülőföldjétől elszakíthatatlan. „It,t van zúzos december, bort igyák minden ember”; „Drága kincsem, galambocskám, csikóbőrös kulacsocském” — a bor dicséretéhez debreceni disznótorok ízei társulnak —, de ott a tündérálom a nyomukban „a lenge hold halkan világosítja a szőke bikkfák oldalát” Hálátlan haza, zord, szigorú iskola, rebellis diák — sorsa törvényszerű, amikor elűzik, meghalni mégis hazatér. A rövid, hányatott, nyomorúsággal, csalódással teli életút — „az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon” — nem olyan hajszolt, rohanós, sokfelé tartó, mint Petőfié, hanem belefér egyetlen háromszögbe. Debrecen—Komárom—Pozsony—Csurgó, s a Balaton vonalával határolt térségbe. Az ünnepségek egyik központja tehát Debrecen lesz, a másik Csurgó. Kelettől Nyugatig hangzik a vers, hirdetve nyelv és gondolat csodálatos lehetőségeit Országos szavalóverseny adja majd televízión is hírül, hogy versmondóink milyen eredménnyel szedegetik a „violaszagot”; Debrecenben találkoznak a „névrokonok”, a Csokonai nevét viselő oktatási és közművelődési intézmények képviselői; „Rá- dió-tudomány-költészet” címmel itt tanácskoznak az irodalomtudományok kutatói, itt kerül színre a Karnyóné és a Tempeíői (Budapesten is Karnyóné, Győrben pedig a Dorottya); november t izenhato- dikán lesz a központi ünnepség a színházban, melyhez belépőjegyül egy bibliofil könyvecske szolgál. „Főhadnagy Fazekas úrhoz” című, tíz verset tartalmazó, melyet debreceni grafikusok illusztrállak. Cso- konni-számot jelentet meg az Alföld című folyóirat, s a Kossuth Lajos Tudományegyetem időszakos kiadványa, a Studia Litterária, is; végül „Csokonai koszorúja” címmel az utókor verses és prózai reflexiói látnak napvilágot. A fővárosi kiadók közül a Szép- irodalmi az Arcok és Vallomások sorozatban adja ki Vargha Balázs Csokonai életrajzát; a Gondolat Julow Viktor monográfiáját és egy hasonmás-kiadást a Lilla- és az Anakreoni dalok, valamint az Ödák első megjelenési formái alapján; a Tankönyvkiadó pedig újra kibocsátja a Szilágyi— Papp féle Csokonai breviáriumot. Csurgó a tanárról, a népművelőről emlékezik, aki a somogyi iskoláról „jövendölt”, azért fáradozván, hogy „a szegény prólegény” ne váljék se zsivánnyá, se „bunyikká”; Komárom pedig Lilla költőjéről — („ki fogod mindig Lillád derekát / Öleled e kis magyarságot / Te örök, ó s új hunn poétaság, / Ö ébredj, valahányszor ébresztünk”) — hiszen, mint Ady is érzi, a Lil- la-dalok a modern magyar szerelmi líra ősei, s a komáromi kereskedő annyi költői szépséggel felékesített leánya nélkül talán Lédára se került volna rá a halhatatlanság palástja. Mivel ősz van; csendben ünnepel a Balaton, a szántód! rév és Tihany — csak hírüket viszi a messzehangzó költői szó szerte az országban, mert szebben a tóról, s a tájról senki sem szólt még, mint a távoli Debrecen szülötte. Ébresztjük Csokonait, „Híres Vitéz Mihályt”, az évforduló alkalmat ad rá, hogy szép szavának ezüst hangja új árammal járja át lelkünket, nyelvünket; fényétvesztő, elszürkülő kifejezőkészségünket. Reméljük, mindenütt, ahol emlékeznek róla, méltóképpen teszik. Mert, mint Illyés Gyula írja: „Az aranyalmát termő fának sorsa ápolóinak kezében van. Gyümölcsével a fa nemcsak magát vallja meg: kertészét is.” Bozóky Éva DEÁK LÁSZLÓ; HÁZASÉLET Főzöl nekem vacsorát, este, ha lefekszem, fejem, alatt megigazítod a párnát. Elfüggönyözöd szobánk ablakát, és széppé teszed az éjszakát. Mióta szeretjük egymást. életünkben mindennap ott a vallomás-. Szeretlek Tégy velem csodát! És megtörtént. Köszönöm, hogy szültél nekem egy kisleányt. Réti Zoltán: Emlékezés
