Nógrád. 1973. október (29. évfolyam. 230-255. szám)

1973-10-05 / 233. szám

miag proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXIX. EVF., 233. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1973. OKTOBER 5,, PÉNTEK Tanácskozott az országgyűlés Erősödik a munkáshatalom — fejlődik a szocialista államrend Csütörtökön délelőtt íl órakor megkezdte tanácskozását az országgyűlés. Az ülésen részt vett Losonczi Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Fock Jenő, a Mi­nisztertanács elnöke, Aczél György, Apró An­tal, Fehér Lajos, Gáspár Sándor, Kállai Gyu­la, Németh Károly és Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, vala­mint a Központi Bizottság titkárai és a kor­mány tagjai. A diplomáciai páholyokban he­lyet fogiáit a budapesti diplomácai képvise­letek több vezetője. Az ülésszakot Apró Antal, az országgyűlés elnöke nyitotta meg. Kegyelettel emlékezett meg a legutóbbi ülésszak óta elhunyt llku Pál művelődésügyi miniszterről, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom régi har­cosáról; Z. Papp Sándor, Veszprém megyei képviselőről, dr. Bereszlóczy Miklós c. pré­postról, az országgyűlés alelnökéről és Vályi Péterről, a Minsztertanács elnökhelyetteséről. Az országgyűlés jegyzőkönyvben örökítette meg llku Pál, Z. Papp Sándor, Beresztóczy Miklós és Vályi Péter emlékét; a képviselők néma felállással adóztak emléküknek. Apró Antal ezután bejelentette, hogy az Elnöki Tanács az országgyűlés legutóbbi ülés­szaka óta alkotott törvényerejű rendeletéiről a jelentést — az alkotmány rendelkezésének megfelelően — az országgyűlésnek bemutat-- ta. A jelentést a képviselők kézhez kapták. Bejelentette Apró Antal, hogy a Miniszter- tanács megbízásából dr. Korom Mihály igaz­ságügy-miniszter a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről, valamint a Ma­gyar Népköztársaság minisztériumainak fel­sorolásáról szóló törvényjavaslatokat, Bálint József államtitkár, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke pedig a statisztikáról szóló törvényjavaslatot benyújtotta az országgyű­lésnek. A három törvényjavaslatot az illeté­kes állandó bizottságok előzetesen megtár­gyalták, és az országgyűlés tagjai kézhez kapták. Bejelentette továbbá, hogy dr. Csanádi György, közlekedés- és postaügyi miniszter, aki a legutóbbi ülésszakon nem vett részt — az országgyűlés ügyrendjének megfelelően — írásban közölte válaszát Kovács Sándor, Győr megyei képviselő interpellációjára. Az inter­pellációt és az arra adott miniszteri választ az országgyűlés tagjai írásban megkapták. Dr. Pesta László, az országgyűlés jegyzője ismertette ezután az országgyűlés ülésszakára interpellációt benyújtott képviselők nevét, és az interpellációk tárgyát. Ezt követően az országgyűlés elfogadta az ülésszak tárgysorozatát. A napirend a kö­vetkező : 1. a Magyar Népköztársaság Elnöki Ta­nácsának beszámolója; 2. a Magyar Népköztársaság Minszterta nek azokkal a jogokkal, ame­lyeket alkotmányunk minden állampolgárnak biztosít. Jövedelmet tisztességesen — Az utóbbi években az állami ellenőrzés fokozódása, a társadalmi ellenőrzés széle­sedése egyes vállalatoknál, vagy szövetkezeteknél olyan visszaéléseket tárt fel. ame­lyek egyes vezetők ellen tör­vényes eljárást, bírói ítéletet vontak maguk után. Amikor a kegyelmi kérés kapcsán az üggyel az Elnöki Tanács is' kénytelen foglalkozni, az ér­vek között mindig ott szere­pel, hogy „a csoport érdeké­ben tették”, „nekik ebből semmi egyéni hasznuk nem volt”. Egyes esetekben ez szó szerint így igaz, de az esetek Elutazott a besztercebányai pártdelegáció Szlovákia Kommunista Párt- Pál, az állami gazdaság csúcs- ja Közép-szlovákiai kerületi Bi- vezetőségének titkára, Sándor zottságának négytagú küldött­sége tegnap délelőtt tovább folytatta megyei programját. Dr. Boros Sándornak, a me­gyei pártbizottság titkárának kíséretében délelőtt a balassa­gyarmati járásba látogattak, József, az állami gazdaság igazgatója és Papp László, a termelőszövetkezet elnöke fo­gadta. A művelődési otthon­ban tartott beszélgetés során a párt, a tsz és az állami gaz­daság vezetőivel a Párt gaz­ahol a besztercebányai vendé- daságszervező tevékenységéről geket a járási pártbizottság folytattak eszmecserét, székházában Andó Gyula, a Ezután látogatást tettek az balassagyarmati járási pártbi- ^állami gazdaság gyümölcsösé- zottság első titkára köszöntőt- ben, a szakosított sertéstele- te. A szívélyes, elvtársi beszél- pen, és megtekintették a ter- getés során beszámolt a járás melőszövetkezeti gazdaságot is. fejlődéséről, tájékoztatót adott a párttagság eszmei, politkai neveléséről, a politkai okta­tásról. Elmondotta a többi között, hogy a balassagyarma­ti járásban alapfokú tanfo­lyamokon 40 csoportban több mint 750 fő tanul a pártokta­tásban. A marxista—leninista esti egyetemen a 3 éves álta­lános tagozaton 80-an, a sza­kosító tanfolyamokon 20-an, az egyéves speciális tanfolya­mokon 40-en folytatják ta­nulmányaikat. Caban Ernest, a beszteree­A közép-szlovákiai pártde­legáció egyik tagja, Hromatka Ondrej, a besztercebányai ke­rületi mu'nkásőrparancsnok számára külön programot biz­tosítottak a tegnapi napon. Kiss Józsefnek, a munkásőr­ség megyei parancsnokának társaságában ellátogatott a megyei parancsnokságra, és megtekintette a nagybátonyi munkásőregység új objektu­mát is. Caban Ernest, a beszterce­bányai kerületi pártbizottság bányai kerületi pártbizottság ideológiai titkára, Hromatka titkára, a delegáció vezetője Ondrej, a besztercebányai számos kérdést tett fel a párt- munkásőrség parancsnoka, tagok eszmei, politikai képzé- Podolec Anton, a ziari járási séről, a párttagok politikai ok- pártbizottság első titkára és tatásáról. Filetev Jozef, a kerületi párt­A besztercebányai pártdele- bizottság káderalosztályának gáció és a házigazdák délután vezetője a négynapos Nógrád Magyarnándorba látogattak megyei tartózkodás után leg­el. A vendégeket Koren József, nap este visszautazott Beszter- a termelőszövetkezet, Szikora cebányára. — A szocializmus gazdasá­gi fejlődése, a szocialista vi­szonyok erősödése mellett je­lentkeznek olyan jelenségek is, amelyek fékező, fejlődést akadályozó hatásúak. Nem anyagi előnyről van szó. Sem séges gazdálkodáson, a szer- törvényeink, sem szocialista ződéses kapcsolatok becsüle­__ _________ __________ döntő többségében, magyarán n ácsa tagjainak és az államtitkárok jogál- szólva, munka nélkül szerzett egyszer csorba esik a tisztes- lásáról és felelősségéről szóló törvény javas- nnvaai »innvrrii van ««t s<an séges gazdálkodáson, a szer­lat; 3. a Magyar Népköztársaság minsztériu- mainak felsorolásáról szóló törvényjavaslat; 4. a statisztikáról szóló törvényjavaslat; 5. az interpellációk; Ezután napirend szerint Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára emelkedett szólásra. Cseterki Lajos beszéde erkölcsi normáink nem szen­tesítenek a társadalmi érde­kekkel szemben álló csoport- érdekeket, vagy egyéni érde­ket. Egyesek nem riadnak vissza attól sem, hogy kijátsszák a törvényeket, áthágják a tör­vényes kereteket, kihasznál­ják a lazaságokat, és meg hogy a reakció a fasiszta esz­közöktől sem riad vissza, nem tisztel sem alkotmányt, sem választást, lábbal tiporja az emberi jogokat. Rendületle­nül elvi alapokon állva foly­tatjuk erőfeszítéseinket a bé­ke, a haladás, a szocializmus érdekében — mondta Cseter- ki Lajos, majd kérte az or­szággyűlést, hogy fogadja el és hagyja jóvá az Elnöki Ta­tén; az indokolatlan áremelé­sek és a tisztességtelen ha­szon körül is vannak gond­jaink. Az élet követelménye nács beszámolóját, szülte a jogpolitikai irányel­vek újrafogalmazását, benne tükröződik tevékenységünk lényege: a tervszerű gazdasá­gi építőmunka segítése, tár­sadalmunk jogi, erkölcsi nor Cseterki Lajos beszámolóját az országgyűlés jóváhagyólag tudomásul vette. Napirend szerint ezután a Magyar Népköztársaság Mi­nem engedett eszközökkel, ke- máinak egyöntetű, egységes nisztertanácsa tagjainak és az vés munkával — vagy éppen értelmezése, mércéjének ha- államtitkároknak jogállásáról Cseterki Lajos bevezetőben rámutatott, hogy az Elnöki Tanács tevékenységét az újjá- választása óta eltelt több mint két esztendőben az or­szággyűlés által ráruházott felelősség tudatában végezte. A hatáskörébe tartozó fel­adatok elvégzésével. egész munkájával nagy társadalmi céljainkat, a szocializmus épí­tésében előttünk álló felada­tokat igyekezett és igyekszik szolgálni. — A közel két és fél esz­tendő alatt, amelyet az Elnö­ki Tanács beszámolója átfog, a X. kongresszus által meg­jelölt feladatok megvalósítá­sával társadalmunk tovább fejlődött. Dolgozó népünk szorgalmas és alkotó munká­ja nyomán előrehaladt a szo­cialista gazdaság N építése, emelkedett az életszínvonal, erősödtek és szilárdabbak let- Csetcrkj Lajos> az Elnöki Xa_ munka nélkül — több jöve­delemhez jussanak. A tapasz­talatok arról is tanúskodnak, hogy eredményesek és hatá­sosak a hatalom eszközei, a jogszabályok: a kormány in­tézkedései segítenek abban, hogy útját álljuk a társada­lom fejlődésével, a törvé- _ _ nyekkel, a szocialista erköl- csak tiltakozásra, hanem fo- csi normákkal össze nem kozott éberségre is int ben- egyeztethető törekvéseknek. nünket. Arra is figyelmeztet. tározott emelése. és felelősségéről, valamint a Cseterki Lajos szólt a kol- Magyar Népköztársaság mi- lektíváknak és a szocialista n tsz téri umai n a k felsorolásáról brigádoknak adományozható szóló törvényjavaslat tárgya- kitüntetésről, a nemzetközi lásara került sor. Apró Antal kapcsolatok ápolásáról, a chi- indítványára az országgyűlés lei nép tragédiájáról és ezzel kapcsolatosan hangsúlyozta, hogy a chilei helyzet nem úgy határozott, hogy e két törvényjavaslatot együttesen tárgyalja meg. Dr. Korom Mihály, igaz­ságügy-miniszter emelkedett szólásra. tek a szocialista viszonyok. A múlt év novemberében pár­tunk Központi Bizottsága mérlegre tette céljainkat és munkánkat, az eredményeket és a fogyatékosságokat, meg­jelölte a teendőket és felada­tokat. Szilárdult a törvényes rend Ma elmondhatjuk, hogy ha­zánk társadalmi, politikai és gazdasági életét alkotó lég­kör, fejlődés jellemzi. Az El­nöki Tanács véleménye sze­rint Népköztársaságunk alkot­mányos élete, törvényes rend­je tovább szilárdult, vissza­tükröződik benne a munkás­hatalom ereje, a szocialista állam fejlődése. — Az Elnöki Tanács újjá- választása óta az országgyűlés­nek bemutatott törvényerejű rendeletek kifejezik a fő tár­sadalmi és politikai törekvé' seket. násuk. nács titkára, helyek, üzemek és Intézmé­nyek demokratizmusának erő­sítését szolgálják. — Néhány éve még érős kritikai éllel merült fel, hogy túl sok a jogszabály, közte nem kevés számú törvényere­jű rendeletet alkot az Elnöki Tanács. A bíráló megjegyzé­sek akkor és ma is abból a jogos és követendő elvnek a sürgetéséből fakadnak, hogy a kevesebb számú, de átfo­góbb jogszabály hatékonyab­ban szolgálja az életet, köny- nyebbé és jobbá teszi az ál­lam intézményeinek és appa­rátusának munkáját, az át­tekinthető és ismert rendelke­zések növelik az állampolgá­rok biztonságát, törvénytisz­teletét. Ezt követően vázolta a leg­utóbbi tanácstagi választások tapasztalatait, majd beszá- Egyik közös jellemvo- molt az Elnöki Tanácsnak a hogy a jogok és köte- hivatásos bírák megválasztá- lességek egységét, az állam- savai kapcsolatos tevékenysé- polgári fegyelmet, a munka- gerőL Ä továbbiakban hangsúlyoz­ta: az alkotmány és rendel­kezéseinek betartása minden állami és társadalmi szerv feladata. Az Elnöki Tanácsra azonban ennél több feladat hárul, mert alkotmányunk az Elnöki Tanács hatáskörébe utalja az alkotmányossági felügyeleti jogkört — Az utóbbi években so­kat foglalkoztatott bennünket a szocialista erkölcs és köz- gondolkodás formálása. a munkaihelyi légkör javítása. Tudjuk, hogy a szocialista ál­lam ilyen irányú tevékenysé­gét hatékonyabbá kell ten- Bevezetőben dr. Korom Mi- terjesztése alkotmányunk ren- határozatai, a szocialista épí- nünk, munkáját javítanunk hály,» hangsúlyozta, hogy a delkezésein alapul. Benyújtó- tőmuruka feladatainak sikeres kell. Társadalmunk törvényes Minisztertanács tagjai és az sukkal a Minisztertanács megvalósítása érdekében kö­rend jét, építőmunkánkat államtitkárok jogállását és alaptörvényünk előírásainak tele&ségünkké tették az állami gyengítik az olyan tünetek, felelősségét, valamint a mi- tesz eleget. vezető testületek működéséinek: amikor egyesek megfeledkez- nisztériumok felsorolását tar- Hangsúlyozta. hogy az hatékonyabbá tételét. Az él­nék kötelességükről, visszaél- talmazó törvényjavaslatok elő- MSZMP X. kongresszusának múlt években jelentős intéz* kedéseket tettünk az állam- élet, a szocialista demokrácia fejlesztésére. A mostam tör­vényjavaslatok célja is az, hogy elősegítsék az állami, kormányzati munka erősíté­sét. Dr. Korom Mihály expozéja Erősítjük az állami, kormányzati munkát B-ád.ár János, Dr. Orbán László, és Brutyó János a Parlament folyosóján A miniszter! felelősség rend­szerét régóta Ismeri a magyar államjog — mondta dr. Ko­rom Mihály, majd így foly­tatta: — Szocialista államhatal­munk egységes. Az állam ve­zetésére léterehozott szerveze­tek közötti különbség az al­kotmány által szabályzóit munkamegosztásból ered. Or­szággyűlésünk a Magyar Nép­köztársaság legfelsőbb állam­hatalmi és népképviseleti tes­tületé, a Minisztertanács pe­dig az állam legfőbb végre­hajtó-rendelkező testületi szerve. Az állami irányítás legmagasabb fórumainak egy­(Tudósitás a 2. oldalon) _j

Next

/
Oldalképek
Tartalom