Nógrád. 1973. október (29. évfolyam. 230-255. szám)
1973-10-18 / 244. szám
Bátor szólást várunk a fiataloktól KISZ-küldöttértekezlet a kohászati üzemekben Világ proletárjai, egyesüljetek! NÖQRÁD AZ MSZMP NOCRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TAN Á"CS L7U> j A Száz küldött foglalta el helyét tegnap délelőtt Salgótarjánban, a Kohász Művelődési Központ tánctermében, hogy részt vegyen a Salgótarjáni Kohászati Üzemek KISZ-kül- döttértekezleténak munkájában. A gyár KlSZ-szerveze'té- nek küldötteit kedves ajándékkal lepték meg: valameny- nyiőjük előtt ott feküdt az asztalon egy nyakba akasztható. szép embléma. Nem csak a fiatalok jöttek el, hogy meghányj ák-vessék gondjaikat és új titkárt, bizottságot válasszanak hanem ott voltak a gyár páiT-, gazdasági és társadalmi szervezeteinek első számú vezetői is. Először Szabó István, a nagyüzemi pártbizottság munkatársa köszöntötte a küldötteket, majd Rudinszky László, a nagyüzemi KlSZ-foizottság titkára számolt be az eltelt két esztendő munkájáról. Szavazás — Az elmúlt két év volt az az időszak, amelynek során értünk, fiatalokért egy egész sor intézkedés, határozat született. Kedvező körülményeket teremtettek ezek munkánkhoz. Mindahhoz azonban, hogy az általuk biztosított lehetőségekkel éljünk, jobban isimernünk kell e határozatok, intézkedések lényegét, magyaráznunk kell jelentőségüket, értelmez*?-* süket — mondotta bevezetőjében a nagyüzemi KISZ-foi- zottság titkára. Két év során a kohászati üzemek KISZ- tagjai nak létszáma 40-nel nőtt, így jelenleg 52 százalékos a szervezettség. — Tagságunknak azonban csak mintegy, 25—30 százaléka dolgozik aktívan, ha javas-latokra, észrevételekre van szükségünk csak rájuk számíthatunk — folytatta beszámolóját Rudinszky László. — Nagy tartalékaink van-nak tehát a jelenlegi tagságban is. Szólt a titkár a fiatalok tanulásáról, elméleti felkészültségéről. Sajnos, nem volt rózsás az a kép, amelyet erről festett a küldöttértekezleten. A vállalatnál 1100 harminc éven aluli fiatal, dolgozik, s közülük több mint 200 fiatal nem végezte el a nyolc általános osztályt. Pedig a mai, technikailag, szakmailag gyorsan haladó világban ilyen felkészültséggel nem lehet a fejlődéssel lépést tartani. A gyár jó lehetőséget nyújtott az általános iskola befejezéséhez, hiába azonban a jó szándék, ha nem 'élnek vele azok, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá. A beszámolót követően húsz küldött, illetve vendég jelentkezet hozzászólásra. Elsőnek Brunda Gusztáv, a GYGO dolgozója kért szót. Kifogásolta, hogy a beszámoló nem foglalkozott kellő súllyal a munkás- fiatalokkal. A politikai oktatásról szólva elmondta, hogy csak akkor lehet hatékony, ha érdekes témákat vonzó fqr- mában dolgoznak fel. Rusznyák Béla, a KSZGY KISZ-alapszervezetének titkára a fiatal szakmunkások fogadására, munkahelyi beilleszkedésük megkönnyítésére hívta fel a küldöttek figyelmét. Papanitz Sándor, a nagyüzemi párt-vb tagja hangsúlyozta, hogy erősíteni kell az alapszervezetek és a kiscsoportok tevékenységét. Földi Jenő, a GYGO KISZ-szervezetének tagja elmondta, hogy a fiatalok egyik legfontosabb feladatuknak a termelést segítő tevékenységet tartják. Kiemelte annak fontosságát, hogy az ifjúsági brigádok versenyvállalásai az egyéni felajánlásokon alapuljanak, domborodjon ki jobban a vállalások fiatalos jellege, a pótvállalások pedig valóiban többletet jelentsenek. Vág völgyi Tivadar, a huzal- müigyárrészleg vezetője arról szólt, hogy a gyárrészleg ifjúsági üzemében az elmúlt két esztendő alatti bérfejlesztés meghaladta a 20 százalékot. A gyárrészlegnél bátran támasz- kódnak a fiatalokra,i s ez megmutatkozik az eredményekben is. Deák Gábor, a KISZ megyei bizottságának első titkára vázolta, hogy a KISZ tekintélye sokat nőtt az elmúlt időszakban. Az ifjúság nevelésében egészséges társadalmi munkamegosztás kezd kibontakozni, ebben kell mindenkinek megtalálni a maga helyét. Hangsúlyozta, hogy a ma dolgozó ifjúságpoditikusoknak," a KISZ-vezetőknek másképp kell rendelkezniük az adott lehetőségekkel, bátor hangvételt, magabiztosabb alapállást várnak el minden fiataltól. Nem kell félni a jogos problémák „kiteregetésétől”, sőt, minden fórumot meg kell ehhez ragadni. Tóth László közgazdász a Figyelő hallgatóság munkásfiatalok közéleti szereplésével, a közgondolkodás formálásával -foglalkozott. Elmondta, hogy az ifjúmunkások egy része nem tud még jól politizálni, sőt esetenként nagy tájékozatlanságot mutat. Nincs kellő becsülete a fizikai munkának, a munkássá válást gyakran csak „kényszerpályának” tekintik. Merlák Ervin, a nagyüzemi szakszervezeti 'bizottság titkára a politikai, társadalmi, gazdasági szervek közötti jó együttműködést hangsúlyozta. Antal Gyula, a vállalat igazgatója nagy elismeréssel szólt a fiatalok gazdasági munkájáról. Kifogásolta azonban, hogy mindig ugyanazok a fiatalok mutatnak tennivá- gyást a mozgalmi munkában, tehát szélesebb alktívahálózat- ra van szükség. Hangsúlyozta, hogy csak úgy alakulhat ki őszinte, nyílt, kritikai légkör, ha mindenki tisztában van saját kötelességeivel és jogaival. Buzdította a fiatalokat, hogy ragadjanak meg minden alkalmat a tanulásra, mert a tudás az a kincs, amellyel egész életükben sáfárkodhatnak majd. Végezetül a választásra került a sor. A nagyüzemi KISZ- bizottság titkára ismét Rudinszky László lett. Megválasztották a küldöttek a 31 tagú bizottságot, a 9 tagú végrehajtó bizottságot, s azt a hét küldöttet, akik a városi küldöttértekezleten képviselik majd a kohászati üzérnek fiataljait. 9 Veszprém és Salgótarján közöt jókora távolság van. Így aztán a mi vidékünkön élők meglehetősen keveset tudnak erről a nagy múltú, romantikus városról Igen, közel van a Balatonhoz, igen, van egy színháza és vannak kanyargós utcái, amelyek, mint az erezet futnak keresztül-kasul a városon. Hangulatok. Régi stílusú, ódoh házak. Szárnyal a képzelet, s a látogató szinte látja maga előtt, amint kilép a boltíves kapun a hosszú ruhás leány és hintóba száll. Az utcán hosszú ruhás hölgyek helyett farmernadrágos fiatalok rohannak, vagy magolnak a parkok padjain. Veszprém; diákváros. A leendő vegyészmérnökök itt. a vegyipari egyetemen tanulják meg mindazt, amit majd a kutatóintézetekben, a vegyiparban hasznosítanak. Mutatós, fehér köpenyes foglalkozás. De hosszú és nehéz az út a fehér köpenyek viseléséig. A salgótarjáni Czégény Ágnes az út felénél tart; másodéves vegyészhallgató. Inkább csak a dunántúliak találhatók meg az egyetemen. A mi vidékünkön még nem vált elég ismertté ez az intézmény. Jelenleg mindössze 'három XXIX. ÉVF., 244. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1973. OKTOBER 18., CSÜTÖRTÖK / Megbukott a csatornánál tervezett izraeli akció Fokozódik Izraeli harci repülőgépek szerdán délelőtt támadást kíséreltek meg a Szíriái Latakia kikötője, továbbá más a tengerparti Tartus városában levő polgári célpontok ellen — adta hírül egy damaszkuszi katonai közlemény. Ugyancsak damszkuszi közlés szerint izraeli és szíriai gépek között légi csata bontakozott ki Damaszkusziéi 70 kilométerre északra fekvő Kalamun község magasságában, A támadók összesen három gépet veszítettek. Izrael heves páncélosütközetet jelentett a Sinaí-frontrói. A támadó izraeli tankok állítólag erős légi támogatást kaptak. Az izraeli légierő ezenkívül bombatámadást intézett a nyugati parton levő a fegyverszállítás T egyiptomi légvédelmi rakétaállások ellen. Tel Aviv nem adott hírt arról, hogy akcióban van-e még az a páncélos kommandó- egység, amelynek a nyugati partra történt átkelését kedden jelentették be. Szerdán délelőtt Kiiaróban két rövid — néhány perces — légiriadó volt. A szíriai tüzérség ellenséges csapatösszevonásokat tart tűz alatt — jelentette be a Damaszkusziban tegnap kora délután kiadott katonai közlemény. „Ütegeink a reggeli óráktól kezdve össztűz alatt tartják az ellenség tüzérségi, harckocsi- és rakétaállásait. Számos harckocsit, két tüzérségi lőál- lást és két rakétaállást megbI Avivnak semmisítettünk. A front északi térségében haderőink meghiúsították az ellenség támadását, amelyet két állásunk ellen indítottak. A támadókat meghátrálásra kényszerítettük” — jelentette a közlemény. Hivatalos damaszkuszi közlés szerint a szíriai Latakia kikötőjében 10 polgári személy vesztette életét legutóbb, amikor izraeli naszádok rakétáikkal lőtték a várost. Mint a damszkuszi központi kórház igazgatója újságírókkal közölte, az elmúlt’négy nap alatt a fővárosban az izraeli támadások következtében négyszáz polgári személy vesztette életét. A kairói katonai kommentárok kétségbeesett próbálkozás(F oly tatás a 2. oldalon) Fock Jenő tegnap Heves megyében tett látogatást Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke szerdán reggel egynapos látogatásra Heves megyébe érkezett. A vendéget Egerben a megyei pártbizottság székházéban Oláh György, a Heves megyei pártbizottság első titkára és Fekete Győr Endre a megyei tanács elnöke fogadta. Oláh György az eltelt hat évben végbement gazdasági fejlődésről, a politikai, társadalmi, s a kulturális életben tapasztalt előrehaladásról tájékoztatta a kormány elnökét, majd ismertette Heves megye középtávú célkitűzéseit, amelyben a termelőerők arányos területi elhelyezkedésének további fejlesztése szerepel. Ezt követően a Minisztertanács elnöke a Heves megyei Tanács székházába látogatott, ahol a megyei tanács vezetőivel beszélgetett. Fekete Győr Endre megyei tanácselnök a tanácsi testületek tevékenységéről, az apparátus munkájáról, a tanácsi szervek előtt álló fontosabb feladatokról adott tájékoztatást. A Minisztertanács elnöke délután — a megye vezetőinek társaságában — egri üzemekbe látogatott, ahol különösen az iránt érdeklődött, mit tesznek az üzemek a népesedéspolitikai határozat végrehajtása érdekében. A VILATI egri gyárában a kormány elnökét Pelyhe Szilárd, az egri városi pártbizottság első titkára, dr. Varga János, a városi tanács elnöke, továbbá a gyár vezetői köszöntötték. A gyár vezetői bemutatták Eger egyik legfiatalabb üzemét. Fock Jenő üzemlátogatás közben beszélgetett Vass Péter szocialista brigádvezetővel, akinek kérésére bejegyezte nevét a „Kelen József* szocialista brigád naplójába. A látogatás következő állomása az Egri Dohánygyár volt, Fock Jenő meghallgatta az Egri Dohánygyár fejlődéséről, eredményeiről szóló beszámolót. Fock Jenő megtekintette a cigarettagyártás folyamatait, majd bejegyezte nevét a Zrínyi Miklós szocia* lista brigád naplójába. A kormány elnöke megjegyezte, hogy értesülése szerint az iparág legjobb üzeme az Egri Dohánygyár és erről most a látogatás is meggyőzte. A Minisztertanács elnöke ezt követően a megye pártós állami vezetőivel folytatott beszélgetés során hasznosnak ítélte a Heves megyei látogatást, mert — mint mondotta — egy nap alatt sok gyakorlati ismeretet szerzett. Fock Jenő a kora esti órákban visszautazott a fővárosba. (MTI) 9 nógrádi kislány küszködik a bonyolult számításokkal, kísérletekkel. Czégény Ágnes rossz időpontban felvételizett. Mert 1971-ben, az egyetem történetében először, három és félszeres volt a túljelentkezés. Azóta enyhült a helyzet; 1972/73-ban már csak kétszeres. Talán Pest vonzása miatt. És az egyetem döntött; növelni kell a jelentkezők számát, hogy nagyobb legyen a válogatási lehetőség. Hisz’ nem mindegy, hogy kik lesznek a jövő vegyészei, szervező mérnökei. Elindultak hát a küldöttek az ország minden részébe, hogy az érettségi előtt álló diákoknak kedvet csináljanak. Nógrád megyébe is „bekopogtak”. A salgótarjáni Czégény Ágnes elhozta magával egy mohácsi évfolyamtársát, és az egyetem egy tanársegédjét Felmentek a hegyre; a „Bolyaiba”. onnan a „Madáchba” vezetett az útjuk. Aztán Balassagyarmat következett; a Balassi Gimnázium és a Szántó Kovács Szakközépiskola. Az oktatásról, az egyetem életéről, a vidám diákéletről hallgattak színes beszámolót a nógrádi fiatalok. Megtudták, hogy 600—700 hallgatója van az egyetemnek, hogy a kollégium a diákok kilencven százalékának biztosít otthont. S a tanulás mellett sok. kellemes szórakozást is nyújt az egyetem klubja, az épülő, káptalanfüredi egyetemi vízi ■ telep. A veszprémi egyetemi napok — amelyet két évenként rendeznek meg — országszerte is jól ismert. Kis ízelítő az. idei programból; a négy nap alatt a diákok vették át az egyetem irányítását. A professzorok. a tanárok pedig diákokká. vedlettek; vizsgáztak és utóvizsgáztak (25 forintos pótvizsgadíjjal). Ágnesek azt is elmondták, hogy a tanárdiák közötti jó kapcsolat nem csupán e négy napra, de az év minden napjára érvényes. Veszprém és Salgótarján között jókora távolság van. A mai világban könnyen áthághatók - a kilométerek. A veszprémi egyetem küldöttei elmentek. De sok diákban keltettek érdeklődést a vegyészet és a dunátúli egyetem iránt. S talán a jövő tanévben már több nógrádi fiatal ül majd a veszprémi vonatra, hogy szerencsét próbáljon,.». Felszólalások a szakszervezeti világkongresszuson A szerda délutáni ülésen Alekszandr Selepin, a Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsánál? elnöke töltötte be az elnöki tisztet. Ezen az ülésen folytatódtak a felszólalások a tanácskozás elé terjesztett beszámolókról és a szak- szervezetek nemzetközi problémáiról. A felszólalók között volt Luis Meneses, a CUT chilei szakszervezet titkára. Michel Languinion, a Békevilágtanács titkára, Milan Vu- kasovics, a Jugoszláv .Szak- szervezeti Tanács titkára és sokan mások. Felszólalt Gáspár Sándor a SZOT főtitkára, hazánk delegációjának vezetője is. Délután a Georgi Dimitrov hajógyárban — Bulgária 6 ezer munkást foglalkoztató Legnagyobb ilyen üzemében — szolidaritási gyűlést tartottak a dolgozók és a kongresszusi küldöttek, kifejezve együttérzésüket és támogatásukról biztosítva a chilei népet. A gyűlésen megjelent. és felszólalt a meggyilkolt MÍende elnök özvegye is. (MTI)