Nógrád. 1973. október (29. évfolyam. 230-255. szám)
1973-10-16 / 242. szám
ElSegnyilt a szakszervezeti világkongresszus Nagy Károly, az MTI külön- tudósítója jelenti Várnából. Hétfőn délelőtt a várnai sportpalotában ünnepélyesen megnyílt a Vili. szakszervezeti világkongresszus. A világ valamennyi kontinensén és valamennyi országában élő és harcoló munkásosztály képviseletében több mint kétszáz szakszervezet küldöttsége vesz részt a nagy jelentőségűnek Ígérkező vida gfárumon. A kongresszus elnökségében foglalt helyet Todar Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első (átkára, Bulgária Államtanácsának elnöke, Hortensia Allende, a meggyilkolt chilei elnök özvegye, Valentyina Nyi- kolajeva Tyeraskova, a világ első űrhajósnője. Ott vannak az SZVSZ vezetői: Enrique Pastorino elnök, Pierre Gem- sous főtitkár és mások. Az elnökségben foglal helyet Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára, a magyar szakszervezeti delegáció vezetője. Ott van Alekszandr Se- lepin, a szovjet küldöttség ve' zetője is. A kongresszust Enrique Pas- toriino, az SZVSZ elnöke nyitotta meg, majd átadta a szót Gyaurovnak, a Bolgár Szak- szervezetek Központi Tanácsa elnökének, aki a házigazda minőségében az első ülés elnöke lett Ezt követően Todar Zsivkov mondotta el üdvözlő beszédét Zsivkov sok sikert kívánt a munkásosztály nagy jelentőségű világi áruimának munkájához és kifejezte meggyőződését, hogy a megvitatásra és elfogadásra kerülő kongresszusi okmányokat az egész világ haladó közvéleménye üdvözölni fogja, mert „a legforradalmibb, a legszervezettebb osztálynak, a munkásosztálynak az érdekeit és összeforrottsá- gát tükrözik, és mert meghatározzák annak jövendő harcát”. A bolgár vezető hangsúlyozta a szakszervezetek nemzetközi egységének fontosságát s hogy a világon kibontakozó jelenlegi enyhülés — amely a szocialista közösség kitartó harcának eredménye főként — kedvez a szakszervezeti egység erősítésének is. A kongresszushoz üzenetet Intézett Leonyid Brezsnyev, az SZKP főtitkára. Az üzenetet Alekszandr Selepin. a Szov Jet Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke, a szovjet küldöttség vezetője olvasta fel. Brezsnyev üzenetének ismertetése után a meggyilkolt Allende chilei elnök özvegye lépett a szónoki emelvényre. Megrázó felszólalásában beszámolt a chilei fasiszta junta kegyetlenkedéséról és kérte a világ munkásainak és minden haladó gondolkodású emberének szolidaritását, mert a jelenlegi nehéz helyzetében ez jelenti a legnagyobb segítséget az üldözött chilei hazafiak számára. A z s Miköziben Genfben javában folyik az európai bizotonsági értekezlet második szakasza, a világsajtóban egyre többször találkozhatunk az ázsiai kollektív biztonsági rendszer kifejezéssel. Négy éve, hogy a kommunista és munkáspártok 1969 júniusi moszkvai tanácskozásán Leonyid Brezsnyev felvetette az ázsiai biztonsági rendszer gondolatát. „A jelenlegi nemzetközi helyzet égető problémái nem feledtetik velünk a hosszabb időre 6ZÓ1Ó feladatokat sem, főként a kollektív biztonsági rendszer megteremtését a Földnek azokon a részein, ahol koncentráltan jelentkezik az új világháború, illetve a fegyveres konfliktusok kirobbanásának a veszélye. Ügy véljük, az események menete napirendre tűzi az ázsiai kollektív biztonsági rendszer megteremtésének feladatát is.” . Ha végigfutunk az utolsó negyedszázad eseményein, akkor kitűnik, hogy mennyire megnőtt Ázsia szerepe a világpolitikában. „1945 óta a világ nagy felfordulásai és nagy meghasonlásai Ázsiában zajlottak le; a brit uralom felszámolása Indiában, amely a gyarmati rendszer felbomlásának kezdetét jelentette, a kommunisták hatalomra jutása Kínában, a koreai háború, a bandungi értekezlet, a szovjet-kínai konfliktus, Japán előretörése, 'az amerikaiak vietnami agressziója” — így összegezte a legfontosabb eseményeket a Les Preuves francia folyóirat. Ázsiát azonban már méretei’ is nagy szerepre jogosítják. A világ legnagyobb földrésze, az emberiség kétharmada, mintegy 2 milliárd 300 millió ember lakja. Történelmi, kulturális örökség vagy éppen vallási hovatartozás szerint jó néhány Európa nagyságú, hatalmas régióra oszlik. Alig három évtizede többnyire még óriási gyarmatbirodalmak „otthona” volt. Ma jogilag független országai a társadalmi formáció, a gazdasági fejlettség, a külpolitikai orientáció szempontjából rendkívül széles skálán helyezkednek el. A második világháború befejezése óta Ázsia lényegében nem ólt meg békés időszakot. Az ázsiai helyzetet bonyolítja, hogy a fiatal, független államok gyakori belső társadalmi megrázkódtatásai és egymás közötti ellentétei jelentősen befolyásolhatják a nemzetközi erőviszonyokat. Az amerikai imperializmus sohasem mondott le arról, hogy — a fegyveres erőszaktól a gazdasági nyomásig — a legkülönbözőbb eszközökkel letérítse az ázsiai országokat az önálló nemzeti fejlődés, illetve a nemzeti felszabadító harc útjáról. Ázsia politikai arénájában a Szovjetunión és az Egyesült Államokon kívül egyre nagyobb szerepet játszó nagyhatalomként jelenik meg Kína és Jaipán. Nem szabad megfeledkezni India, Indonézia és a politikailag egyre inkább Ázsiához kötődő kontinens, ia so Ausztrália létéről sem. A sokféle hatalmi-politikai erdek ütközik. Az utóbbi időben olyan kedvező változásokat tapasztalhatunk, amelyek a szovjet elgondolás realitását mutatják. Melyek ezek a kedvező változások? Mindenekelőtt az Egyesült Államok vietnami agresz- sziójának kudarca, a vietnami háború befejeződése. Létrejött a megállapodás a laoszi béke és nemzeti egyetértés helyre- állításáról is. A mintegy két évtizedes megmerevedés után meghozták az első eredményüket a KNDK-nak az ország békés egyesítésére irányuló fáradozásai. Az utolsó évtizedben a „lőporoshordó” szerepét játszotta a Hindusztáni- félsziget Az 1971-es decemberi indiai—pakisztáni háború végkimenetele, Banglades megszületése alapvetően megváltoztatta a térség erőviszonyait. A fokozatos bomlás jeleit mutatják az Egyesült Államok ázsiai stratégiájának pillérei, az egymásba fonódó katonai tömbök. A SEATO, a CENTO és az ASPAC tagjai kozott megerősödött a békés egymás mellett élés, a semlegesség politikája. Ennek egyik legutóbbi példája, hogy a Pülöp-szi- getak diplomáciai kapcsolatot teremtett a szocialista országokkal, köztük hazánkkal. A Szovjetunió már nem egy ízben vázolta fel a biztonsági rendszer alapelvei.t. A központi elvek; az erőszakról való lemondás; a szuverenitás és a határok sérthetetlenségének tiszteletben tartása; a bel- ügyekibe való be nem avatkozás; széles körű gazdasági és másfajta együttműködés a teljes egyenlőség és a kölcsönös előnyök alapján. Éppen ezek az elvek jutottak érvényre a A több mint Bt éve tartó szárazság már tavaly is nagyon súlyos helyzetet teremtett, az idei aszály pedig tö- megkatasztróíával fenyegeti Nyugat-Afrika úgynevezett Szuahéli zónájában Mauritánia, Szenegál, Mali, Niger, Felső-Volta és Cáád lakosságát. Ezért az ENSZ főtitkára és a FAO vezérigazgatója felhívással fordult a világ országaihoz, hogy nyújtsanak segítséget a szárazságtól és éhínségtől sújtott nyugat-afrikai országoknak. A Magyar Népköztársaság kormánya, mérlegelve a felhívást, az emberiesség elvétől vezérelve agy döntött, hogy a természeti csapástól sújtott szuahéli zóna lakosságának mgesegíté- sére segélyként 5 ezer tonna búzát ajánl fel. Erről a jelentős támogatásról tartott sajtó- tájékoztatót hétfőn délután Kazareczki Kálmán mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes, a FAO Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke. Kazareczki Kálmán élmonrsa Szovjetunió politikai gyakorlatában, amikor barátsági szerződést kötött Indiával és Irakkal. Az ázsiai kollektív biztonsági rendszer megteremtésének realitását vizsgálva nem kerülhető meg az a kérdés, hogyan vélekednek erről az érdekelt nagyhatalmak. Kétségtelen, hogy a neon ázsiai nagyhatalom, az Egyesült Államok törekvései ellentétben állnak az ázsiai biztonsági rendszer gondolatával. Ha azonban Washington levonja a „vietnami leckéből” a tanulságokat, akkor a jövőben kerülni fogja a közvetlen katonai beavatkozást; érdekeinek érvényesíté.- sére inkább a gazdasági és politikai módszereket részesíti előnyben, Éppen ezért nem lehet kizárni, hogy Washington módosítja álláspontját az ázsiai biztonság ügyében, mint ahogy európai megfelelőjét is csak hosszabb idő után fogadta el. A problémakör „legkényesebb” pontja Kína állásfoglalása. A szovjet javaslatot egyedül Peking utasította el nyíltan, azt állítva, hogy annak célja „Kína bekerítése”. Ezt az állítást cáfolva írta a Pravda: „A Szovjetunió amellett száll síkra, hogy a kollektív biztonsági rendszerben valamennyi ázsiai állam, közöttük természetesen Kína is, egyenjogúan vegyen részt.” Az ázsiai kollektív biztonsági rendszerért vívott harc hosszú és bonyolult folyamat. Ezt .mutatják a legújabb közel-keleti események is. Annyi azonban bizonyos, hogy — Európához hasonlóan — Ázsia külügyminiszterei is összeülnek majd egyszer a földrész békéjének és biztonságának stabilizálása érdekében. Zalai István dotta, hogy dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter a kormány felhatalmazására levélben értesítette a magyar felajánlásról a FAO vezérigazgatóját, akinek hétfőn délután Rómában — a budapesti sajtótájékoztatóval egyidőben —• személyesen is bejelentette a magyar elhatározást Vékony László, a Magyar Népköztársaság állandó FAO-képvise- lője. A világélelmezési program vezető testületének, a kormányzótanácsnak tagjai között a Magyar Népköztársaság az egyetlen szocialista ország. Magyarország az utóbbi öt évben, amióta tagja e testületnek, rendszeresen hozzájárul a segélyezési programhoz, 1971-ig évente 80 ezer, s 1972-től 120 ezer dollár értékű élelmiszerrel, elsősorban konzervekkel támogatja a világélelmezési programot. A most bejelentett 5 ezer tonna búzasegélyt a rendszeres évi támogatáson felül ajánlotta fel a magyar kormány. Kazareczki Kálmán elmondotta, hogy a nyugat-afrikai országokat ért természeti csa2 NÓGRÁD - 1973. október 16., kedd Magyar búzasegély Dúl a háború a Közel-Keleten Szíriái katonák egy zsákmányolt izraeli páncélautón Előkészítik az ólajjegy vert Az olajexportáló arab országok szervezetének: (OAPEC) rendkívüli ülése nem kedden, hanem szerdán nyílik meg —, jelentette be a Kuvaitijain székelő OAPEC főtitkára, a líbiai Ali Altija. A kuvaiti olaj ügy miniszter szerint értekezleten, melynek fő témái« „az olaj/ mint fegyver” valamennyi olajtermelő arab ország részt vesz. Az A1 Szijasza című kuvaiti lap szerint az olaj ügyi miniszterek íantölör« veszik az Egyesült Államokba, valamint más olyan országokba szállítandó olaj visszatartását, amelyek Mint várható volt bizony! tható ah támogatják Izraelt. Az A1 Szijasza szerint már az is „jóvátehetetlen” veszteség az arab olaj vásárlói számára, ha például Szaúd-Ará- bia négymillióra csökkenti napi nyolcmillió barreles termelését. A kieső négymilliót ugyanis egyetlen más ország sem képes pótolni. A lap azt jósolja, hogy Ku- vait -hamarosan államosítja a nyugati olajérdekeltségek legalább 51 százalékát. Az intézkedés az amerikai Gulf Oil és az angol British Petroleum konszernt érinti majd. Joseph Luns NATO-főtitfcár a Springier-féle Bild-Zeitung hétfői számában kijelentette, hogy az arab országok teljes oLajem bangó ja „majdnem ellenséges cselekedet” volna a nyugattal szemben. Olaj nélkül, mondta Luins, a nyugat igen nehéz helyzetbe kerülne, összes olajtartalékai két hónapra elegendőik. Az El-Mudzsahid című algériai lap Luns nyilatkozatát — amely tagadta ugyan, hogy a nyugat az olaj embargó esetén háborúba keveredne az arab országokkal — „a nemzetközi közvélemény arabellenes mozgósításának” bizonyítékaként értelmezte. Amerika nem marad tétlen Böcz Sándor, az MTI tudósítója jelenti: Kairóban nagy. lelkesedést keltett az első vasárnapi hadijelentés, amely szerint az egyiptomi fegyveres erők helyi idő szerint hat óraikor a Sínai-frontvonal teljes hosszában általános támadást indítottak az izraeli megszálló- csapatok ellen. A főparancsnokság legutolsó közleménye Afrikának pás következtében Maliban az alapvető terméket jelentő köles és cirok termelése a szokásosnak csupán 20 százaléka volt. Nigerben csak egy harmad annyi gabona termett, mint máskor, Csádban a rizs-, a köles- és a földimogyorótermés negyedére csökkent. Mauritániában a szarvasmarha-állomány 40 százaléka elpusztult, Szenegál három aszálysújtotta tartományában 110 ezer tonna gabona hiányzik, még akkor is, ha az egy főre jutó fogyasztás az átlagos nemzetközi normának csak a felét tenné ki. A segélyezésben tehát az első és legfontosabb teendő most. hogy az éhenhalástól mentsék meg a szenvedőket. Ezt tartotta szem előtt a magyar kormány is, amikor nem terményfelesleget, elfekvő élelmiszerkészletet, hanem a világpiacon nagyonis keresett terméket, búzát ajánlott fel az éhezőknek. A támogatás sürgősségére való tekintettel a búzasegélv azonnal felhasználható, s az ENSZ—FAO világélelmezési program szervezetének intézkedésére bármikor elszállítható. kiemeli, hogy a páncélos- és gépesített alakulatok tervszerűen nyomulnak előre kelet félé. Időközben mind nagyobb helyi és nemzetközi nyugtalanságra ad okot az Egyesült Államok magatartása. A legutóbbi eseményeik azt bizonyítják, hogy Washington nem éri be az izraeli veszteségek pótlásával, hanem közvetlenül is mind jobban belebonyolódik az arab—izraeli konfliktusba. Mint már közöltük Kairó hivatalosan tiltakozott az Egyesült Államoknál amiatt, hogy szombaton két „SR—71 A” típusú amerikai felderítő gép hatolt be Egyiptom llégi- terébe. Ismeretes, hogy ez a géptípus kizárólag az amerikai fegyveres erők birtokában van. A kémrepülőgépek behatolása egyben magyarázatot ad a szombati kairói légiriadóra. is. Ugyancsak általános felháborodást keltett az a leleplezés. hogy az izraeli légierő oldalán amerikai gépek és pilóták is részt vesznek a szíriad városok bombázásában. A Damaszkusz felett lelőtt Phantom élve elfogott pilótája amerikai állampolgár, a gép pedig az amerikai légierő tulajdona. •• Összecsapások Bangkokban Több száz halálos áldozata van azoknak az összecsapásoknak, amelyek szombaton robbantak ki Thaiföld fővárosában a katonai kormányzat ellen, az új alkotmány kiadáséért felkelt diákok é$ a fegyveres erők között. Hétfő reggeli jelentések szerint a főváros, Bangkok egyes kerületeiben még mindig tartottak az összecsapások. Hírügynökségi tudósítók meg nem erősített jelentései szerint a felkelőkhöz csatlakoztak a thaiföldi haditengerészet egyes alakulatai is, s most már a diákok is rendelkeznek fegyverekkel. Géppisztolyokat, gépfegyvereket, sőt páncélöklöket is láttak náluk. A felkelők vezetőit nem elégítette ki Kittikacsorn menesztése a miniszterelnöki székből és Sanya Pharnmasak egyiptomi rektor kinevezése a tisztségre.' Hárompontos memorandumban követelték, hogy Kittikacsomt hadsereg- főparancsnoki tisztségéből is váltsák le. A memorandum további pontjai a ázéles körű hatalommal felruházott Prap- has Charusathien tábornok; miniszterelnök-helyettes és tájékoztatásügyi miniszter katonai jogkörének megszüntetését, valamint azt követelik, hogy a kinevezett új miniszterelnök találkozzék a felkelők képviselőivel és velük vitassa meg tervezett kormányának névsorát. A felkelők „népi központ” elnevezéssel szervezetet alakítottak. Tagjai egyetemi és főiskolai diákok, buddhista szerzetesek és „a közvélemény képviselői”. A népi központ utasítást adott a tüntetőknek, hogy szüntessék be támadásaikat a kormányépületek ellen, térjenek vissza barrikád- jaik mögé, illetve gyülekezzenek a felkelés központjánál, a Thammasat egyetemen. t