Nógrád. 1973. szeptember (29. évfolyam. 204-229. szám)
1973-09-11 / 212. szám
Lelkesectéstfői jeles Ózdi Kohász—Salgótarjáni Kohász SE 0:0 ózd, 1200 nézd, v.: Jurinkovics. Ózd.:- Fekete — Kovács B., Murányi, Martis. Kovács Z„ Fükő. Dolezsál (Zaly). Tábori, Csuhány. Barna (Lévai). Tóth. Edző: Dávid Róbert. SKSE: Vári — Kapás. Tajti. Kiss, Szőke, Szeberényi, Pálmai. Bartha (Tóth). Szolnoki. Antal. Maresok (Gáspár). Edző: Wahlkampf Lajos. Rekkenő hőségben az SKSE kezdett jobban A Kohász- rangadón, bár mindkét csapat ideges volt. a vendégek irányították a játékot az első 20 percben. Szolnoki, Maresok, majd Pálmai lövése kerülte el a kaput. A 19. percben lőttek a hazaiak először Vári kapujára. Ezután is jól játszott a Kohász, a hazaiak gyors ellentámadásokkal igyekeztek bevenni a tarjániak kapuját, így a 28. percben Dolezsál emelt kapu fölé. A 44. percben Tóth futott el a bal oldalon. kapu elé ívelt, amikor Maresok is lesérült. Teljesen beszorult az SKSE. de Csu- hányék egyetlen egy alkalommal sem tudtak a kapuba találni. A Kohász-rangadón nagy ismét Dolezsál emelt nagy küzdelmet vívott egymással a helyzetben Vári kapuja fölé. A fordulás után a hazaiak lendültek támadásba. Az 50. percben Pálmai a 16-os oldalvonalánál szerelte Táborit. A játékvezető szabálytalannak minősítette az esetet és Pálmait kiállította. A 10 főre olvadt SKSE óráisi erőbedobással küzdött az eredmény tartásáért. A hazaiak támadást támadásra vezettek, de a tarján) védelem biztosan rombolt. Súlyosbította a helyzetet, hogy közben Bartha és két csapat. Az ózdiak a győzelem reményében léptek pályára, a tarjániak viszont a tisztes eredmény elérését tűzték ki célul. Ha az első félidőben kihasználta volna az SKSE a helyzeteit. akkor könnyen meglepetés születhetett volna a szomszédvárban, így a 10 emberre olvadt tar já- ni együttes végül is megérdemelte az egyik pontot. Jó: Murányi, Kovács .Z., ül.: Vári. Kapás. Tajti. Szőke. Szolnoki. (demény) Eredmények — tábiazutok NB I. Csepel—VM Egyetértés 4:2 (2:1), Vasas—Újpesti Dózsa 4:2 (2:1), Ferencváros—Bp. Honvéd 2:1 (1:0), Pécsi MSC— MTK 3:1 (2:1), Zalaegerszegi TE—Szegedi EOL 2:1 (1:0), Tatabánya—VIDEOTON 2:2 (2:0), Haba ETO—Dorog 2:1 (0:0). Az NB I. állása 1. Honvéd 2. FTC 3. SBTC 4. U. Dózsa 5. MTK 6. ETO Pécs 8. Vasas 9. Tatabánya 10. ZTE 11. Dorog 12. Haladás 13. Csepel 14. Szeged 15. Egyeté. 18. Videoton 4 4 4 4 3-1 4 2 11 4 2 11 4 2 11 4 12 1 4 12 1 4 12 1 4 112 4-22 4 1-3 4 1-3 4-22 4 1 2 2 1 12- 3 6 1 Ü- 4 6 -5-26 12-10 6 6-4 5 6- .5 5 6-6 5 6-5 4 6-6 4 3-6 4 6-8 3 3- 5 2 8-11 2 6-9 2 4- 7 2 3- 8 2 Az V. fordulóban, szeptember 16-án: MTK—Ferencváros, Bp. Honvéd—Üjpesti Dózsa, Vasas—Egyetértés, Csepel— Rába ETO, Dorog—SBTC, Szombathely—Tatabánya, Szeged—Pécs, VIDEOTON—Zalaegerszeg. NB II. ÉSZAKI CSOPORT Gyöngyös—Vác 2:1, Vasas Izzó—Rudabánya 1:0, Sátoraljaújhely—Nyíregyháza 1:1, Kazincbarcika—Leninváros 4:0, BVSC—Dunakeszi 0:0. A csoport állása 1. Gyöngyös 2. MVSC 3. K.-barcika 4. izzó 5. Vác 6. Dunakeszi 7. BVSC 8. Nyíregyh. 9. Kisterenye 10. Rudabánya 11. Saig. KSE 12. Ózd 13. Nagybát. 14. ÉPGEP 15. Leninv. 18. S.-újhely 4 3 1 4 3- 4 3- 4 2 1 4 2 1 4 2 1 4 12 4 12 4 2- 4 2- 4 11 4 11 4 1 1 4 1- 4-2 4 - 1-7-17 18-36 17-36 16-25 5- 3 5 4- 5 5 4-4 4 3-3 4 3-4 4 2-3 4 6- 4 3 2 2-23 2 2-63 3 5-62 2 3-82 3 1-11 1 Az V. forAtlóban, szeptember 16-án: Gyöngyös—Kistere- nye, Nagybátony—BVSC, SKSE—Nyíregyháza. A TOTÓ 36. HETI EREDMÉNYE 1. Ü. Dózsa—Vasas 2 2:4 2. FTC—Honvéd 1 2:1 3. Tatabánya—Videoton x 2:2 4. Pécs—MTK 1 3:1 5. Békéscsaba—Komló • 1 2:0 6. Bp. Spartacus—DVTK 1 2:1 7. Eger—DVSC x 1:1 8. Dunaújv.—MÁV DAC 1 4:2 9. SZMTE—Oroszlány 1 2:0 10. Várpalota—OÍQjb. x 1:1 11. Láng—FOSPED 2 2:3 12. Szabó L. SE—III. kér. 1 1:0 13. SZVSE—Bp. Építők X 0:0 + 1 14. Táncsics—Rákóczi 2 1:2 re •• Szoros elkezdte Sérülés után újra elkezdte az edzéseket Szőrös Mihály, az SBTC aranyjelvényes ifjúsági ökölvívója. Pintér János edző szerint a fiatal versenyző szorgalmasan tréningezett, úgy, hogy visszanyerte régi formáját, és nagyon. várja, hogy újra szorítóba léphessen. Erre hamarosan sor is kerül. Három kiállítás — súlyos vereség Miskolci ViC—Nagybátonyi Bányász 5:1 (3.0) Miskolc, 1500 néző, v.: dr. Vincze. MVSC: Rabcsák — Horváth, Herr, István. Locker (Karcagi), Gergely, Lukács, Szabó, Molnár, Demkó. KÍ6S. Edző: Szentmarjay Tibor. Nagybátony: Torják — Nagy- kieke, Pozsár, Ludányi, (Ben- esok), Baranyi, Antal. Onódi. Kovács. Veres. Kriskó. Macska. Edző: Ponyi' László. Sportszerűtlen jelenetekkel tarkított mérkőzésen a mindkét félidőben többet támadó csapat nyert. A játékvezető az 55. percben Bencsokot és Ilor- váthot, a 77. percben Kovácsot kiállította. G.: Kiss (2), Lukács. Demkó. Ludányi (öngól), ill.: Bencsok. Jó: Horváth. Molnár. Szábó, Kiss, ill,: Pozsár, Onódi, Kovács. (A mérkőzésről részletes jelentést nem kaptunk.) Ennyivel jobbak voltak a hazaiak Kisterenye—ÉPCÉP 2:1 (1:0) Kisterenye, 300 néző, v.: Német. Kistereny: Horváth — Márkus, Gaiger, Jávori, Domonkos, Márton, Oláh. Tar- lősi, Rakonczás, (Králik). Tőre (Lavaj), Takács. Edző: Csernák László. EPGÉP: Gergely I. (Gergely II.) —> Veres. Judik, Kovács, Juhos. Mohácsi, Kölkedi (Hajdú). Tóth, Halász, Blelker III., Kiss. Edző: Tóthegyi Tibor. Szeles időben a helyi csapat kezdett jobban. Oláh kétszer is veszélyeztetett. A 15. percbén egy gyors, formás támadás után gólt szerez a helyi csapat. Márkus futott föl a jobb oldalon. Középre ívelt, Rakonczás fejjel Takács elé csúsztatta a labdát, aki szép góllal mutatkozott be az NB II-ben. 1:0. A gól után még veszélyeztetett a helyi gárda, majd a vendégek fokozatosan jöttek fel. A 28. percben Halász, a 30. percben. Juhos, a 39. percben Mohácsi lövéseit védte bravúrral Horváth. A 42. percben Halász lövése a kapufán pattant. Szünet után ismét a hely} csapat kezdett jobban, és az 52. percben. Rakonczás révén újabb gólt szerzett. 2:0. Támadott a helyi csapat, az 58. percben Tarlósi, a 64. percben Domonkos lövései adtak munkát Gergely Il.-nek, majd rákapcsolt a vendéggárda. A 73. percben Veres, a 77. percben Halász lövéseit védte Horváth A 81. percben szépített az ÉPGÉP. A gólszerző Mohácsi volt. 2:1. • Közepes iramú és gyenge színvonalú mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó helyi csapat aratott győzelmet. Jó: Horváth, Gaiger, Jávori, Márton, Takács, ill.; Gergely II., Juhos és Kovács. — győri — Ökölvívás ^ Nagy közönségsiker Balassagyarmaton Magyarország — Jugoszlávia 14:8 Nagy érdeklődés, telt ház fogadta Balassagyarmaton a városi munkacsarnokban pályára lépő magyar és jugoszláv ifjúsági ökölvívócsapatot. A közönség jó sportot látott, végig élvezte a találkozókat, a két csapat visszavágóját. A magyar együttesben nem szerepelt ezúttal Botos János, aki az első találkozón imponáló fölénnyel verte ellenfelét. A magyar együttes tartalékosán is helytállt és ha szoros mérkőzésen is, de biztosan verte déli szpmszédainkat. Eredmények: (elöl a magyar versenyzők). Papírsúly: Lenti döntő fölénnyel győzött Agotics ellen. 2:0. Légsúly: Csordás ellen Vukovat az első menetben leléptették. 4:0. Pribelit leléptették S. Kacar eilen. 4:2. Pehelysúly: Nagy I. döntő fölénnyel győzött Vu- Jonovics ellen. 6:2. Könnyű- súly: Bakos ellen Jánosit az utolsó percben leléptették. 8:2. Kisváltósúly: Lencz pontozással kikapott Cilibrk ellen, 8:4. Váltósúly: Szalai pontozással kikapott T. 8:6. Nagy váltósúly: Nadj győzött Ritter ellen. 8:8. Közép- súly: Schmidt ellen Kérit leléptették. 10:8. Félnehézsúly: Gerebicz ellen Bertát leléptették. 12:8. Nehézsúly: Somo- di ellen Sokolát leléptették. 14:8 a magyar csapat javára. Csak a két pontnak lehet örülni SBTC—Szombathelyi Haladás VSE 1:0 (1:0) Magyar a forduló válogatottjában! Salgótarján, 6000 néző, v.: Palotai (Szokán, Nagy G.) SBTC: Magyar — Gecse, Kmetty, Varga, Vertig, Horváth, Kajdi, Répás, Szoó, Kovács, Jeck. Edző: Kovács Imre. Haladás: Mursits — Bokor, Horváth, Szántai, Hauser, Hal- mosi, Farkas, Kulcsár, Bíró, Király, Fehérvári. Edző: Tho- mann Antal. Fullasztó melegben, nem túl nagy iramban SBTC-kezdemé- nyezésekkel indult a játék. Kajdi elcsípett egy labdát, cipelte, nem vette észre, hogy Szoó beindult a jobb oldalon, Répás letette a labdát Jeck elé, aki elől Horváth röviden adott haza, Mursits kifutott kapujából, a tarjáni szélső elérte a labdát, és az ötösről fölé vágta! Ritkán látott sakk-matt helyzetet teremtett az SBTC a 7. percben a szombathelyi kapu előtt. Lábról lábra vándorolt a labda a 16-oson Vargától Répásig, Répástól Jeckig, amikor a tarjáni középpályás kényszerítő átadása után Jeck elé ke-s rült a labda. A szélső levitte' az alapvonalig, majd élesen benyeste a labdát, amelyet a befutó Kovács a hálóba vágott. 1:0. vést védett Magyar, ám ezek a labdák nem tették próbára képességeit. Eseménytelen percek következtek. Közepes iramban folyt a játék, és jobbára mezőnyjáték alakult ki. A 28. percben Fehérvári futott el a jobb oldalon, s labdáját Horváth becsúszással mentette a gólra éhes szombat- helyi belsők elől. Nem változott a Játék képe ,a harmadik negyedórában sem. A közönség türelmetlenkedett, mert tarjáni gólokat szeretett volna látni, az iram ugyanakkor lagymatag volt, tessék-lássék foci folyt a pályán. Végre a 40. percben elhúzták Répás lábát a Jobb oldali 16-os előtt. A büntető után Kovács hajszállal fejelte a labdát a jobb kapufa mellé. A másik oldalon Halmos! tört előre, és a jobb kapufa mellé küldte a labdát. Szünet után az SBTC valamivel többet kezdeményezett, de görcsösen erőlködve, sok átadási hibával folyt a játék. „Ébresztő!” — kiabálták a nézőtéren, és mintha meghallották volna a Stécé-játékosok, az 53. percben gólhelyzetet teremtettek. Répás labdáját Kovács kapta, aki klgurftotta azt Szóénak. A szélső a jobb oldalról szépen középre küldte. Horváth lába előtt elcsúszott a labda, és a tisztán álló Jeck gólhelyzetben 6 méterről csúnyán kapu fölé lőtte. Az SBTC Irányította a játékot, az Iram közepes volt, helyzet egyik kapu előtt sem akadt. Csák a tarjáni B-közép, „tartott ki” lelkésen — buzdította a csapatot. A 69. percben Kajdit 17 méterre a szombathelyi kaputól ellökték. Kovács állt a labdának, amelyet nagy erővel a felső kapufára Vége! A játékvezetői hármas útban az öltöző felé Ezután rákapcsolt a Szombathely, és enyhe fölényt ért el. Néhány szombathelyi löKosárlabda Besztercebányán vendégszerepeit az SKSE A szomszédos Csehszlová- hászok a tornán egyre jobban kiában négy csapat részvételé- belelendültek a játékba. Először 61, majd 62, végül 92 vei Besztercebányán nemzetközi kosárlabdatornát rendeztek. A Zólyom, a Trnava, a Besztercebánya meüett az SKSE" NB II-es is pályára lépett. A Kohászok nem tudtak ugyan egy győzelmet sem szerezni, de ez a torna mindenképpen jól szol- 16-án Safgótarjánban szerepel- gálta a szeptember 15-én Mis- nek. Ekkor a Gépipari Techni- kolcon sorra kerülő bajnoki kum tornatermében kerül sor Kacartól, rajtra való felkészülést. A Ko- a visszavágóra. pontot dobtak. A tornán a Zólyom együttese bizonyult a * férficsapata ^{"bbnak- a Besztercebánya Az SKSE meghívására a besztercebányaiak szeptember az utolsó pillanatban elrúgták. A Fehérvári helyett játszó Rátkai majdnem gólt lőtt. Magyar szögletre tolta labdáját. A 85. percben Bokor megrúgtu Jecket. Palotai játékvezető kiállította a magáról megfeledkezett játékost. Kulcsár jó helyzetben fölé durrantott. Ügy indult a találkozó, hogy az SBTC biztosan nyeri a mérkőzést, gólarányt javH. Mindenki azt várta, hogy a 7. percben elért gól után a tarjáni csapat tovább növeli előnyét, ám nem ez történt. küldött! Az SBTC ezzel mintha el is lőtte volna puskaporát. Nem segített, hogy az időközben Répás helyeit pályára jött Pozsár mellé beállt Sáfrány — felváltotta Szoót. A szombathelyiek „észrevették”, hogy kiengedett a Stécé. A 70. percben Király tisztán állt a kapu előtt, mintaszerűen lefejelte a labdát, amélyet az ellenkező sárokra vetődő Magyar hatalmas bravúrral, lábbal szögletre spárgázott. Izgalmassá vált a játék — mindkét kapu veszélybe került. Kovács kapásból lőtte kapura a labdát, Mursitsról kipattant, de nem volt a közelben tarjáni játékos. A kapuvonalról tenyerelte ki Hauser labdáját Magyar. Pozsár tört előre. Kovács visszafejelte a labdát, Kajdi elől azonban Lendül Varga lába..: Herbst Rudolf felvételei Mintha megelégedtek volna az egygólos ■ vezetéssel az SBTC játékosai, lagymatagon, úgyis mondhatnánk, félgőzzel játszottak. Nem volt erő a támadásokban. Nem sikerült fölényt kiharcolni a középpályán, sőt szünet után volt olyan időszak, amikor teljesen visszaesett a tarjáni csapat. A szombathelyiek ekkor észrevették, hogy „lehet keresni”, kitámadtak, és csak a szerencsén és Magyar kapus nagyszerű formáján múlott, hogy nem sikerült elcsípniük legalább az egyik pontot. Le kell írjuk: most látszott igazán, mit jelent Básti, akinek pontos, időzített labdái hiányoztak. Csak a két pontnak lehet örülni, a játéknak egyáltalán nem. Igaz, még egyszer így nem játszhat az SBTC, és Dorogon lényegesen többre van szükség, hogy elhozza a tarjáni csapat az egyik pontot. Ne legyünk ünneprontók, mert játék ide, játék oda, itt maradt a két pont, és a negyedik forduló után az NB I-ben már csak az SBTC áll veretlenül n táblázaton. Ez pedig nem kis dolog! Az SBTC-ben Magyar kitűnően, olykor bravúrosan védett. Dicsérhető a Gecse— Kmetty—Vertig hátvédsor. Varga javuló formában, jól játszott, szinte alig vétett hibát. Elöl Kovács igyekezete és gólja dicsérhető. A szombathelyi csapatban Mursits jól védett, hátul Horváth Árpád, középen Halmosi, elöl Király játszott jól. A többiek halvány teljesítményt nyújtottak. Palotai nem vétett hibát. Szokács László NOGRAD — 1973. szeptember 11., kedd