Nógrád. 1973. szeptember (29. évfolyam. 204-229. szám)
1973-09-13 / 214. szám
Levelezőink jelentik A tizedik évfordulón Mi történt azóta? Megnyílik az aluljáró a gyalogosok előtt Forgalmi könnyítésről e., fúlius 5'i összeállításunkban olvasói levelet, kérést adtunk közre, amelyeben a salgótarjáni Karancs utcai átjáró megnyitását sürgették olvasóink, tekintettel a lakberendezési áruház, illetve a garzonház befejezésének közeledtére. Ezt követően augusztus 19- én Egy perc telefon keretében a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat, valamint a Salgótarjáni városi Tanács elnökhelyettesének nyilatkozatát közöttük, melyből olvasóink arról is értesülhettek, hogy augusztus 22-én a tanács és az Építőipari Vállalat vezetői végleges döntést hoztak a már egyre sürgetőbbé váló ügyben. Olvasóink tájékoztatására, mint ígértük, íme a döi\tés: — Tulajdonképpen az aluljáró jelenleg is úgy nyitott, hogy a gyalogosforgalom biztosítható. A garzonház építkezése, bár ez évben befejeződik, azonban az Építőipari Vállalatnak továbbra is szüksége lesz a jelenlegi felvonulási épületekre, amikor az új filmszínházat, tanácsházát és a múzeumot építjük. Így a gyalogosforgalmat a nyomda épülete mellett bonyolítjuk, úgy, hogy a buszmegállót és a Karancs utcát ebben az irányban lehet megközelíteni. Természetesen irányító táblákat helyezünk el. Jelenleg járdajavítás és salakozás, illetve takarítás kezdődött el, s mire e sorok megjelennek, készen is lesz. A gyalogosforgalom tehát ilyen feltételekkel biztosított. Elnézést kér9 nagy volt a forgalom Az Olvasók Fóruma augusztus 16-1 számában vállalatunk kisterenyel szakbolt kiszolgálójával kapcsolatosan „Még neki áll feljebb” címmel cikket közöltek. Értesítjük, hogy a cikke] kapcsolatosan vizsgálatot folytattunk, melynek’ eredményeként sajnálattal állapítottuk meg a valóságnak megfelelően leírt történteket. Bazsó Mihályné 2 hetes helyettesítésre beállított, szakképzettség nélküli — fizetett szabadság miatt ideiglenes boltvezető megbánóan elismerte a történteket. Az akkori nagy forgalom által túlhajtott idegállapota okozta esetért ezúttal kér elnézést. Közöljük továbbá, hogy nevezettet figyelmeztetésben részesítettük azon túl, hogy sajnálatos tettét őszintén megbánta. A magunk részéről pedig elmondani kívánjuk, hogy a jövőt illetően minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy szakképzettséggel rendelkező és kellő türelemmel bíró személyzettel lássuk el boltjainkat a hasonló esetek megelőzése és a lakosság minél jobb kiszolgálása érdekében is — fejeződik be a Sütőipari Vállalat vezetőinek nyilatkozata. Panaszok és intézkedések í motor kész.../ Június elején vettem fiamnak egy Babetta kismotort, öröme nem sokáig tartott, mivel két hét elteltével felmondta a kis jármű a szolgálatot. Elvittük a salgótarjáni Szolgáltató Ktsz-be, ahol a javítás még a mai napig sem készük el. Megállapították, hogy gyári hibás, de arra is hivatkoztak, hogy nincs alkatrész, amikor mégis alkatrészt kaptak, azt mondták, nincs szerelő, Most már több mint két hónapja hever á motor a szervizben. Arra kérem önöket, szíveskedjenek segítségünkre lenni, mivel már nem tudom, mitévő legyek. Előre is köszönöm szívességüket: Kassai Aladár St. Béke-telep 93,, őrhál Amikor olvasónk panaszát a salgótarjáni Szolgáltató Ktsz szervizének vezetőjével közöltük, meglepődött azokon a megállapításokon, amelyekről olvasónk tájékoztatott bennünket, „hogy nincs alkatrész, .,, stb”. Sőt mint mondotta — ha ilyen előfordul, akkor annak a szerviz alkatrészrende- iéselnck visszaigazolásakor is szerepelnie kell, mi több, Ilyen esetben cseremotort is ki lehetett volna adni. Nem ismeri egyébként a punas/,t, mondotta, de utánanéz. Másnap délelőtti érdeklődésünk során szűkszavú, de örvendetes választ kaptunk: — a motor kész, jöhetnek érte! Tudomásul vettük, a panaszost is így értesítettük, Be, hogy a szerviz értesítette-e Kassai Aladárt, arról nem bizonyosodtunk meg a rövid válaszból. Valamint arról sem, hogy miért állt a motor két és fél hónapot a szervizben, amikor azt egy nap alatt is meg lehetett Javítani! Új óvoda Szeptember 11-én új óvodát adtak át rendeltetésének Ecsegen. Az új óvoda két csoportjában 62 gyermek kap elhelyezést, tanulást, étkeztetést. Nevelésüket két óvónő m két dajka látja el. Jogos volt a bírálat Lapunk Július 5-i, 5. oldalán fotóval is illusztráltuk, hogy Szllaspogony felé egy PO- GONY feliratú helységnévtábla kalauzolja az utasokat. Szóvá tettük, vajon miért rövidült meg a helységnév? — hiszen Innen minden út Szilas- pogonyba vezet. — A KPM Közúti Igazgatóságánál Timmer Zoltán főmérnök válaszolt kérdésünkre, hogy mi történt azóta? — Jogos volt a bírálat! Intézkedtünk és egy új helységnévtáblát rendeltünk meg, amely szeptember elején helyére is kerül. Az új tábla már SZILASPOGONY-nak tünteti fel a községet — hangzott a válasz. Elszállították a kádat9 kutat Július 23-i összeállításunkban Szűcs Ferenc levelezőnk: Tizenkét napja! cím alatt arról számolt be, hogy a kiste- renyei vasútállomáson 12 napja rostokolt .szállításra várva egy fürdőkád és egy falikút. Levelezőnk újabb hír keretében arról értesítette a szerkesztőséget, hogy a várakozás 14. napján, augusztus 22-én a B032. számú személyvonathoz csatolt teherkocsival rendeltetési helyére továbbította a MÁV az augusztus 8-án vállalt megbízatás teljesítéseként a darabáruküldeiményt Naponta r takarítják,.. Július 5-én, az Olvasók Fórumában Megérett a cserére. ,. cím alatt fotót és glosz- szét jelentettünk meg a Somoskőújfalui főutcán levő egyetlen egy, már elavult szemétgyűjtő ládáról. Arra hívtuk fel a figyelmet, hogy ideje lenne kicserélni, mert a körülötte szétszóródó szemét csúnya látványt nyújt a falu főterén áthaladóknak. Egy mondat erejéig arra is utaltunk, hogy a buszváróhelyiséget Is ildomos lenne gyakrabban takarítani. Arról, hogy mi történt azóta, a községi tanácstól kértünk tájékoztatást. — A valóban célszerűtlen szemétgyűjtő lódét levetettük a főúton levő kerítésről, s helyette a parkban helyezünk el korszerűbb, szemre is tetszetősebb, műanyag szeméttárolót. A buszváró seprésével, takarításával kapcsolatban pedig azt jelenthetjük, hogy az Utca seprésével egyidőben, mindennap kiseprik a buszvá- róhelyiséget is. A nőtincs! napközi otthonos óvoda most ünnepelte fennálá- sának 10. évfordulóját. A kedves, színpompás ünnepséget — amelyen a község lakossága mellett a volt óvodások, ma már középiskolák és szakmunkástanuló-intézetek tanulói is megjelentek — a községi közös tanács elnöke, Kiss László nyitott meg. Ezután Keszegi Jolán tanuló üdvözölte az alapító óvodások és a mai óvodások nevében a megjelenteket. Az eltelt tíz esztendő eredményeit, az óvoda jelentőségét pedig Rakonczai Antal, a Rétsági járási Hivatal művelődés- ügyi osztályának vezetője méltatta, aki beszédében utalt arra, hogy a nőtincsi óvoda méltó helyet foglal el az óvodások nevelésében, az iskolai munka előkészítésében. Utalt arra, hogy az 1972-es rajzversenyen Debrecenben a kis óvodások közül az elsők közé jutottak rajzaik, sőt a prágai rajzversenyen is helyezést értek el. A jubileumi ünnepségen új óvodásokat is köszöntöttek. Tizennégy ősagárdi kisóvodást, akiknek szülei a keszegi téesz dolgozói, szeptember 1-től a nőtincsi óvoda látogatói lettek, Hiányzik a jó gazda gondossága Napjainkban gondot okoz az a feszültség, amely Salgótarján centruma és a város peremterületei között kialakult. A városközpont rendezésére irányuló tanácsi törekvések érthetőek. Hisz’ itt helyezkednek el azok az intézmények, melyek az összlakosság többségét hivatottak szolgálni. Hatékonyabb intézkedésre yolna szükség a peremterületek kisebb üzemeinek, középületeinek karbantartására. A tévedések elkerülése végett itt azokra a régi építményekre, üzemekre, raktárakra gondolunk, melyek a településrendezéssel a távlati időben sem kerülnek felszámolásra. A Bajcsy utcában levő üzemek, középületek hosszú évek óta elhanyagoltak, felújítva nem voltak. Hiába parkosítunk, nem tudjuk otthonossá tenni környezetünket. Az' utca lakói társadalmi összefogással, sokszor anyagi áldozatok árán is szépítik saját környezetüket, míg az „elárvult” üzemi épületek barátságtalan, kopott külsejét senki nem gondozza. Az üzemek termelékenységi mutatóinak elismerése mellett az üzem küllemére is jobban oda kellene figyelni. Oda kell hatni, hogy a vonatkozó rendelkezéseket ne csak a magán- házak tulajdonosai esetében alkalmazzák következetesen, hanem az „elárvult” üzemék rendben tartását is tegyék kötelezővé. Legyenek az üzemeknek ne csak vezetői, hanem gazdái is. Tóth Gyűld St., Bajcsy u. 51. Szocialista módon••• Vállalati szakszervezeti bizottságunk kezdeményezésére a vállalatvezetés egyetértésével és a vetélkedő szocialista brigádok díjazásának biztosításával — a szocialista módon tanulni jelszó jegyében —, a közelmúltban a nógrádi szénbányák központi raktára hat szocialista brigádjának vetélkedőjére került sor a nagy- bátonyi Bányász Művelődési Házban. Igen nagy izgalommal, lelkesen és fáradságot nem ismerve készülték fel szocialista brigádjaink e vetélkedőre. A kultúrház igazgatója, a vetélkedő játékvezetője az elvárható segítségen messze túl lelkesítették, és végső soron tanították a brigádokat. Se* gftségükért. nemes munkáért, ezúton szeretném köszönetünllrigád- kirándulások \ kedvező Időjárás*5« tekintette* a/ elmúlt evek gyakorlatához ha» poniOan kiránduláson vettek részt a vasút szocialista brigádjai. A Somoskőújfalui Petőfi-foriffád tagjai és hozzátartozói Eger várát, illetve a város nevezetessegeit tekintették meg. A salgótarjáni Kossuth -brigád tagjai pedig Hajdúszoboszlón töltöttek egy napot. S*. P. két kifejezni a szocialista brigádok megbízásából is. Fej-fej mellett, igen szoros küzdelemben alakult ki a végső sorrend. Első helyezett lett a Ságvárl Endre KISZ Szocialista brigád, második a Dobó Katica női Szocialista Brigád, harmadik a Május 1. daraboló Szocialista Brigád. Mindössze egy ponttal szorult a negyedik helyre a Szalvai Mihály férfi. anyagkiadók szocialista brigádja. Az ötödik helyet érte el az Epich Albert nevét viselő vagonrakodó brigádunk. A szocialista módon tanulni jegyében, kellemesen és hasznosan töltöttük el ezt a délutánt. Jumbrich Pál nógrádi szénbányák. Salgótarján Máskor is eljönnek •., A Vegyiműveket Építő és Szerelő Vállalat salgótarjáni gyáregységében jól szervezett kommunista szombatot tartottak a KLSZ-alapszer vezet kezdeményezésére. a társadalmi munkában egy híján száznegyvenen vettek részt, csaknem kétszer annyian, mint az ifjúsági üzem KISZ-esei. A fizikai dolgozók — nyolcvanötén — a gyáregység legsürgősebb gyártmányain végezték a legfontosabb munkákat, az alkalmazottak pedig a gyárudvar tereprendezésében segítettek, a közelgő gyáravatás- hoz csinosítván a környezetet. Negyvennégyen végeztek a megszokottól eltérő fizikai munkát. Derekasan kivették részüket ebből a nődolgozók is akik közül huszonötén jelentek meg. Az eredményes társadalmi munka haszna, csaknem nyolcezer forint, a KISZ- szervezet pénztárába vándorolt, hogy aztán a KISZ-esek közös kiránduláson vegyenek részt testvergyárukkal, a tl- szakécskei gyáregység fiataljaival. A dolgozók megígérték: máskor is eljönnek kommunista szombaton társadalmi munkát végezni! Andó Miklós s autóbusszal, dajka! felügyelettel járnak nap mint nap az óvodába. Az ünnepségen szüleikkel együtt részt vettek. A sokszínű kultúrműsor után a helyi ktsz kesztyűrészlegének vezetői ajándékot adtak át az óvodának, a felsőpetényi Szabad Föld Termelőszövetkezet pedig, mintegy 10 ezer forint értékű felszerelést, ágyat, takarókat ajándékozott a kicsiknek. Ez a támogatás szép példája az összefogásnak, a közérdek támogatásának. Ezúton is köszönjük. Vidovszky András Nőtincs Éljen a jó ceredi át! Először is hálás köszönetét szeretnék mondani a NÓG- RÁD-nak, hogy a május 17-1 cikken kívül több ízben is toglalkozott a Salgótarján— Cered közti út javításának szükségességével, majd a javítással kapcsolatos eseményekkel. Minden bizonnyal a lao cikkeinek is sok szerepe van abban, hogy az érintettek az út elképzelhetetlenül rossz állapotára felfigyeltek, és annak komoly megjavítását tervbe vették, azt végre is hajtották. Ezután elnézést kell kérnem, hogy Közútépítő V.- ról. és nem a KPM*ről írtam, továbbá, hogy az itatásos útépítés technológiájával nem voltam tisztában. Mentségemül szolgáljon, hogv csupán a jóakarat, jó út létesülésé- nek a vágya, valamint az állam vagyonával való takarékosság adta a tollat kezembe a május 17-1 cikk megírásakor. Azt a laikus nem tudhatta, hogy erre hetek múltán még egy „záróréteg” kerül. Mindenesetre megragadom az alkalmat,’ hogy a KPM Közúti Igazgatóságnak, Timmer Zoltán főmérnöknek, a Salgótarján—Cered közti úton dolgozó művezetőnek, brigádvezetőnek és valamennyi dolgozónak, Cered, Zabar, Szilasoo- gony valamennyi ezen az útorr utazó lakosának, továbbá az itt közlekedő járművek vezetőinek nevében nehéz, fáradságos, és reméljük jó. tartós munkájukért hálás köszto netünket kifejezhessem. A jó út megtartásához talán ?.z lenne szükséges, hogy az útkarbantartók vigyázzanak rá. Nagy örömünk mellett még csak egy figyelmeztetésnek szabadjon hangot adnom. Most, hogy jó lett az út, « tengélytörés veszélye nélkül sebesebben Is lehet rajta .haladni. mégse száauldjarmk n járművezetők, mert a 146 kanyar és az út keskenysége folytán igen könnyen baleset következhet be. Dr. Bátfay Miklós Cered Udvarias dolgosok Augusztus 30-án a szécsényi autóbusz*állomásról 9.39 órakor induló lttkei járatra meglehetősen sokan várakoztunk. A várakozók zöme magas korú asszony és férfi volt. Mint ilyenkor legtöbbször lenni szokott, a csomagokkal megrakodott 20—25 személy izgalomba jön, hogy a buszban ülőhelyet sikerüljön kapnia. Nagy meglepetésünkre — és valljuk be egy kicsit szokatlanul Is — a kocsi elején a vezető, helyéről leszállva segített az idősebb embereknek a .felszállásban. A háts» ajtóban a kocsi jegykezelőnőj i hasonlóan munkatársához., udvariasan, előzékenyen segített. A busz indulása előtt jólesett hullani az utasok véleményét, elismerését. Sajnos, egyikük nevrjt sem tudom, u kocsi rendszáma BG 12—27. A két kiváló dolgozónak, továbbá valamennyi VOLÁN-do’- gozónak együttesen is, a jövőre még jobb munkát kívánunk az autóbusz utasai nevében: Németh László Nőgradszakai Kagylóéi pillanatkép NOGRAD - 1973. szeptember 13„ csütörtök b