Nógrád. 1973. szeptember (29. évfolyam. 204-229. szám)

1973-09-11 / 212. szám

Lelkesectéstfői jeles Ózdi Kohász—Salgótarjáni Kohász SE 0:0 ózd, 1200 nézd, v.: Jurinko­vics. Ózd.:- Fekete — Kovács B., Murányi, Martis. Kovács Z„ Fükő. Dolezsál (Zaly). Tá­bori, Csuhány. Barna (Lévai). Tóth. Edző: Dávid Róbert. SKSE: Vári — Kapás. Tajti. Kiss, Szőke, Szeberényi, Pál­mai. Bartha (Tóth). Szolnoki. Antal. Maresok (Gáspár). Ed­ző: Wahlkampf Lajos. Rekkenő hőségben az SKSE kezdett jobban A Kohász- rangadón, bár mindkét csa­pat ideges volt. a vendégek irányították a játékot az első 20 percben. Szolnoki, Maresok, majd Pálmai lövése kerülte el a kaput. A 19. percben lőttek a hazaiak először Vári kapu­jára. Ezután is jól játszott a Kohász, a hazaiak gyors el­lentámadásokkal igyekeztek bevenni a tarjániak kapuját, így a 28. percben Dolezsál emelt kapu fölé. A 44. perc­ben Tóth futott el a bal olda­lon. kapu elé ívelt, amikor Maresok is lesérült. Teljesen beszorult az SKSE. de Csu- hányék egyetlen egy alka­lommal sem tudtak a kapuba találni. A Kohász-rangadón nagy ismét Dolezsál emelt nagy küzdelmet vívott egymással a helyzetben Vári kapuja fölé. A fordulás után a hazaiak lendültek támadásba. Az 50. percben Pálmai a 16-os oldal­vonalánál szerelte Táborit. A játékvezető szabálytalannak minősítette az esetet és Pál­mait kiállította. A 10 főre ol­vadt SKSE óráisi erőbedobás­sal küzdött az eredmény tar­tásáért. A hazaiak támadást támadásra vezettek, de a tar­ján) védelem biztosan rom­bolt. Súlyosbította a helyze­tet, hogy közben Bartha és két csapat. Az ózdiak a győ­zelem reményében léptek pá­lyára, a tarjániak viszont a tisztes eredmény elérését tűz­ték ki célul. Ha az első félidő­ben kihasználta volna az SKSE a helyzeteit. akkor könnyen meglepetés születhe­tett volna a szomszédvárban, így a 10 emberre olvadt tar já- ni együttes végül is megérde­melte az egyik pontot. Jó: Murányi, Kovács .Z., ül.: Vá­ri. Kapás. Tajti. Szőke. Szol­noki. (demény) Eredmények — tábiazutok NB I. Csepel—VM Egyetértés 4:2 (2:1), Vasas—Újpesti Dózsa 4:2 (2:1), Ferencváros—Bp. Honvéd 2:1 (1:0), Pécsi MSC— MTK 3:1 (2:1), Zalaegerszegi TE—Szegedi EOL 2:1 (1:0), Ta­tabánya—VIDEOTON 2:2 (2:0), Haba ETO—Dorog 2:1 (0:0). Az NB I. állása 1. Honvéd 2. FTC 3. SBTC 4. U. Dózsa 5. MTK 6. ETO Pécs 8. Vasas 9. Tatabánya 10. ZTE 11. Dorog 12. Haladás 13. Csepel 14. Szeged 15. Egyeté. 18. Videoton 4 4 4 4 3-1 4 2 11 4 2 11 4 2 11 4 12 1 4 12 1 4 12 1 4 112 4-22 4 1-3 4 1-3 4-22 4 1 2 2 1 12- 3 6 1 Ü- 4 6 -5-26 12-10 6 6-4 5 6- .5 5 6-6 5 6-5 4 6-6 4 3-6 4 6-8 3 3- 5 2 8-11 2 6-9 2 4- 7 2 3- 8 2 Az V. fordulóban, szeptem­ber 16-án: MTK—Ferencváros, Bp. Honvéd—Üjpesti Dózsa, Vasas—Egyetértés, Csepel— Rába ETO, Dorog—SBTC, Szombathely—Tatabánya, Sze­ged—Pécs, VIDEOTON—Zala­egerszeg. NB II. ÉSZAKI CSOPORT Gyöngyös—Vác 2:1, Vasas Izzó—Rudabánya 1:0, Sátoral­jaújhely—Nyíregyháza 1:1, Kazincbarcika—Leninváros 4:0, BVSC—Dunakeszi 0:0. A csoport állása 1. Gyöngyös 2. MVSC 3. K.-barcika 4. izzó 5. Vác 6. Dunakeszi 7. BVSC 8. Nyíregyh. 9. Kisterenye 10. Rudabánya 11. Saig. KSE 12. Ózd 13. Nagybát. 14. ÉPGEP 15. Leninv. 18. S.-újhely 4 3 1 4 3- 4 3- 4 2 1 4 2 1 4 2 1 4 12 4 12 4 2- 4 2- 4 11 4 11 4 1 1 4 1- 4-2 4 - 1-7-17 18-36 17-36 16-25 5- 3 5 4- 5 5 4-4 4 3-3 4 3-4 4 2-3 4 6- 4 3 2 2-23 2 2-63 3 5-62 2 3-82 3 1-11 1 Az V. forAtlóban, szeptem­ber 16-án: Gyöngyös—Kistere- nye, Nagybátony—BVSC, SKSE—Nyíregyháza. A TOTÓ 36. HETI EREDMÉNYE 1. Ü. Dózsa—Vasas 2 2:4 2. FTC—Honvéd 1 2:1 3. Tatabánya—Videoton x 2:2 4. Pécs—MTK 1 3:1 5. Békéscsaba—Komló • 1 2:0 6. Bp. Spartacus—DVTK 1 2:1 7. Eger—DVSC x 1:1 8. Dunaújv.—MÁV DAC 1 4:2 9. SZMTE—Oroszlány 1 2:0 10. Várpalota—OÍQjb. x 1:1 11. Láng—FOSPED 2 2:3 12. Szabó L. SE—III. kér. 1 1:0 13. SZVSE—Bp. Építők X 0:0 + 1 14. Táncsics—Rákóczi 2 1:2 re •• Szoros elkezdte Sérülés után újra elkezdte az edzéseket Szőrös Mihály, az SBTC aranyjelvényes ifjú­sági ökölvívója. Pintér János edző szerint a fiatal verseny­ző szorgalmasan tréningezett, úgy, hogy visszanyerte régi formáját, és nagyon. várja, hogy újra szorítóba léphes­sen. Erre hamarosan sor is kerül. Három kiállítás — súlyos vereség Miskolci ViC—Nagybátonyi Bányász 5:1 (3.0) Miskolc, 1500 néző, v.: dr. Vincze. MVSC: Rabcsák — Horváth, Herr, István. Locker (Karcagi), Gergely, Lukács, Szabó, Molnár, Demkó. KÍ6S. Edző: Szentmarjay Tibor. Nagybátony: Torják — Nagy- kieke, Pozsár, Ludányi, (Ben- esok), Baranyi, Antal. Onódi. Kovács. Veres. Kriskó. Macs­ka. Edző: Ponyi' László. Sport­szerűtlen jelenetekkel tarkí­tott mérkőzésen a mindkét félidőben többet támadó csa­pat nyert. A játékvezető az 55. percben Bencsokot és Ilor- váthot, a 77. percben Ková­csot kiállította. G.: Kiss (2), Lukács. Demkó. Ludányi (ön­gól), ill.: Bencsok. Jó: Hor­váth. Molnár. Szábó, Kiss, ill,: Pozsár, Onódi, Kovács. (A mérkőzésről részletes je­lentést nem kaptunk.) Ennyivel jobbak voltak a hazaiak Kisterenye—ÉPCÉP 2:1 (1:0) Kisterenye, 300 néző, v.: Német. Kistereny: Horváth — Márkus, Gaiger, Jávori, Domonkos, Márton, Oláh. Tar- lősi, Rakonczás, (Králik). Tő­re (Lavaj), Takács. Edző: Csernák László. EPGÉP: Ger­gely I. (Gergely II.) —> Veres. Judik, Kovács, Juhos. Mohá­csi, Kölkedi (Hajdú). Tóth, Halász, Blelker III., Kiss. Ed­ző: Tóthegyi Tibor. Szeles időben a helyi csa­pat kezdett jobban. Oláh két­szer is veszélyeztetett. A 15. percbén egy gyors, formás támadás után gólt szerez a helyi csapat. Márkus futott föl a jobb oldalon. Középre ívelt, Rakonczás fejjel Takács elé csúsztatta a labdát, aki szép góllal mutatkozott be az NB II-ben. 1:0. A gól után még veszélyeztetett a helyi gárda, majd a vendégek fo­kozatosan jöttek fel. A 28. percben Halász, a 30. percben. Juhos, a 39. percben Mohácsi lövéseit védte bravúrral Hor­váth. A 42. percben Halász lövése a kapufán pattant. Szünet után ismét a hely} csapat kezdett jobban, és az 52. percben. Rakonczás révén újabb gólt szerzett. 2:0. Táma­dott a helyi csapat, az 58. percben Tarlósi, a 64. percben Domonkos lövései adtak mun­kát Gergely Il.-nek, majd rá­kapcsolt a vendéggárda. A 73. percben Veres, a 77. percben Halász lövéseit védte Horváth A 81. percben szépített az ÉP­GÉP. A gólszerző Mohácsi volt. 2:1. • Közepes iramú és gyenge színvonalú mérkőzésen a hely­zeteit jobban kihasználó he­lyi csapat aratott győzelmet. Jó: Horváth, Gaiger, Jávori, Márton, Takács, ill.; Gergely II., Juhos és Kovács. — győri — Ökölvívás ^ Nagy közönségsiker Balassagyarmaton Magyarország — Jugoszlávia 14:8 Nagy érdeklődés, telt ház fogadta Balassagyarmaton a városi munkacsarnokban pá­lyára lépő magyar és jugosz­láv ifjúsági ökölvívócsapatot. A közönség jó sportot látott, végig élvezte a találkozókat, a két csapat visszavágóját. A magyar együttesben nem sze­repelt ezúttal Botos János, aki az első találkozón impo­náló fölénnyel verte ellenfelét. A magyar együttes tartaléko­sán is helytállt és ha szoros mérkőzésen is, de biztosan verte déli szpmszédainkat. Eredmények: (elöl a ma­gyar versenyzők). Papírsúly: Lenti döntő fölénnyel győzött Agotics ellen. 2:0. Légsúly: Csordás ellen Vukovat az el­ső menetben leléptették. 4:0. Pribelit leléptették S. Kacar eilen. 4:2. Pehelysúly: Nagy I. döntő fölénnyel győzött Vu- Jonovics ellen. 6:2. Könnyű- súly: Bakos ellen Jánosit az utolsó percben leléptették. 8:2. Kisváltósúly: Lencz pon­tozással kikapott Cilibrk ellen, 8:4. Váltósúly: Szalai ponto­zással kikapott T. 8:6. Nagy váltósúly: Nadj győ­zött Ritter ellen. 8:8. Közép- súly: Schmidt ellen Kérit le­léptették. 10:8. Félnehézsúly: Gerebicz ellen Bertát lelép­tették. 12:8. Nehézsúly: Somo- di ellen Sokolát leléptették. 14:8 a magyar csapat javára. Csak a két pontnak lehet örülni SBTC—Szombathelyi Haladás VSE 1:0 (1:0) Magyar a forduló válogatott­jában! Salgótarján, 6000 néző, v.: Palotai (Szokán, Nagy G.) SBTC: Magyar — Gecse, Kmetty, Varga, Vertig, Hor­váth, Kajdi, Répás, Szoó, Ko­vács, Jeck. Edző: Kovács Imre. Haladás: Mursits — Bokor, Horváth, Szántai, Hauser, Hal- mosi, Farkas, Kulcsár, Bíró, Király, Fehérvári. Edző: Tho- mann Antal. Fullasztó melegben, nem túl nagy iramban SBTC-kezdemé- nyezésekkel indult a játék. Kaj­di elcsípett egy labdát, cipel­te, nem vette észre, hogy Szoó beindult a jobb oldalon, Répás letette a labdát Jeck elé, aki elől Horváth röviden adott haza, Mursits kifutott kapujá­ból, a tarjáni szélső elérte a labdát, és az ötösről fölé vág­ta! Ritkán látott sakk-matt helyzetet teremtett az SBTC a 7. percben a szombathelyi ka­pu előtt. Lábról lábra vándorolt a labda a 16-oson Vargától Ré­pásig, Répástól Jeckig, amikor a tarjáni középpályás kénysze­rítő átadása után Jeck elé ke-s rült a labda. A szélső levitte' az alapvonalig, majd élesen benyeste a labdát, amelyet a befutó Kovács a hálóba vágott. 1:0. vést védett Magyar, ám ezek a labdák nem tették próbára képességeit. Eseménytelen per­cek következtek. Közepes iramban folyt a játék, és job­bára mezőnyjáték alakult ki. A 28. percben Fehérvári fu­tott el a jobb oldalon, s lab­dáját Horváth becsúszással mentette a gólra éhes szombat- helyi belsők elől. Nem változott a Játék képe ,a harmadik negyedórában sem. A közönség türelmetlen­kedett, mert tarjáni gólokat szeretett volna látni, az iram ugyanakkor lagymatag volt, tessék-lássék foci folyt a pá­lyán. Végre a 40. percben el­húzták Répás lábát a Jobb ol­dali 16-os előtt. A büntető után Kovács hajszállal fejelte a labdát a jobb kapufa mellé. A másik oldalon Halmos! tört előre, és a jobb kapufa mellé küldte a labdát. Szünet után az SBTC vala­mivel többet kezdeményezett, de görcsösen erőlködve, sok átadási hibával folyt a játék. „Ébresztő!” — kiabálták a né­zőtéren, és mintha meghallot­ták volna a Stécé-játékosok, az 53. percben gólhelyzetet te­remtettek. Répás labdáját Ko­vács kapta, aki klgurftotta azt Szóénak. A szélső a jobb oldal­ról szépen középre küldte. Horváth lába előtt elcsúszott a labda, és a tisztán álló Jeck gólhelyzetben 6 méterről csú­nyán kapu fölé lőtte. Az SBTC Irányította a játé­kot, az Iram közepes volt, helyzet egyik kapu előtt sem akadt. Csák a tarjáni B-közép, „tartott ki” lelkésen — buzdí­totta a csapatot. A 69. perc­ben Kajdit 17 méterre a szom­bathelyi kaputól ellökték. Ko­vács állt a labdának, amelyet nagy erővel a felső kapufára Vége! A játékvezetői hármas útban az öltöző felé Ezután rákapcsolt a Szom­bathely, és enyhe fölényt ért el. Néhány szombathelyi lö­Kosárlabda Besztercebányán vendégszerepeit az SKSE A szomszédos Csehszlová- hászok a tornán egyre jobban kiában négy csapat részvételé- belelendültek a játékba. Elő­ször 61, majd 62, végül 92 vei Besztercebányán nemzet­közi kosárlabdatornát rendez­tek. A Zólyom, a Trnava, a Besztercebánya meüett az SKSE" NB II-es is pályára lépett. A Kohászok nem tudtak ugyan egy győzel­met sem szerezni, de ez a torna mindenképpen jól szol- 16-án Safgótarjánban szerepel- gálta a szeptember 15-én Mis- nek. Ekkor a Gépipari Techni- kolcon sorra kerülő bajnoki kum tornatermében kerül sor Kacartól, rajtra való felkészülést. A Ko- a visszavágóra. pontot dobtak. A tornán a Zó­lyom együttese bizonyult a * férficsapata ^{"bbnak- a Besztercebánya Az SKSE meghívására a besztercebányaiak szeptember az utolsó pillanatban elrúgták. A Fehérvári helyett játszó Rátkai majdnem gólt lőtt. Ma­gyar szögletre tolta labdáját. A 85. percben Bokor megrúgtu Jecket. Palotai játékvezető ki­állította a magáról megfeled­kezett játékost. Kulcsár jó helyzetben fölé durrantott. Ügy indult a találkozó, hogy az SBTC biztosan nyeri a mérkőzést, gólarányt javH. Mindenki azt várta, hogy a 7. percben elért gól után a tarjáni csapat tovább növeli előnyét, ám nem ez történt. küldött! Az SBTC ezzel mint­ha el is lőtte volna puskapo­rát. Nem segített, hogy az időközben Répás helyeit pá­lyára jött Pozsár mellé beállt Sáfrány — felváltotta Szoót. A szombathelyiek „észrevet­ték”, hogy kiengedett a Stécé. A 70. percben Király tisztán állt a kapu előtt, mintaszerű­en lefejelte a labdát, amélyet az ellenkező sárokra vetődő Magyar hatalmas bravúrral, lábbal szögletre spárgázott. Izgalmassá vált a játék — mindkét kapu veszélybe ke­rült. Kovács kapásból lőtte kapura a labdát, Mursitsról kipattant, de nem volt a kö­zelben tarjáni játékos. A kapu­vonalról tenyerelte ki Hauser labdáját Magyar. Pozsár tört előre. Kovács visszafejelte a labdát, Kajdi elől azonban Lendül Varga lába..: Herbst Rudolf felvételei Mintha megelégedtek volna az egygólos ■ vezetéssel az SBTC játékosai, lagymatagon, úgyis mondhatnánk, félgőzzel játszottak. Nem volt erő a tá­madásokban. Nem sikerült fö­lényt kiharcolni a középpá­lyán, sőt szünet után volt olyan időszak, amikor teljesen visszaesett a tarjáni csapat. A szombathelyiek ekkor észre­vették, hogy „lehet keresni”, kitámadtak, és csak a szeren­csén és Magyar kapus nagy­szerű formáján múlott, hogy nem sikerült elcsípniük lega­lább az egyik pontot. Le kell írjuk: most látszott igazán, mit jelent Básti, akinek pon­tos, időzített labdái hiányoz­tak. Csak a két pontnak lehet örülni, a játéknak egyáltalán nem. Igaz, még egyszer így nem játszhat az SBTC, és Do­rogon lényegesen többre van szükség, hogy elhozza a tarjá­ni csapat az egyik pontot. Ne legyünk ünneprontók, mert já­ték ide, játék oda, itt maradt a két pont, és a negyedik for­duló után az NB I-ben már csak az SBTC áll veretlenül n táblázaton. Ez pedig nem kis dolog! Az SBTC-ben Magyar kitű­nően, olykor bravúrosan vé­dett. Dicsérhető a Gecse— Kmetty—Vertig hátvédsor. Varga javuló formában, jól játszott, szinte alig vétett hi­bát. Elöl Kovács igyekezete és gólja dicsérhető. A szombathelyi csapatban Mursits jól védett, hátul Hor­váth Árpád, középen Halmosi, elöl Király játszott jól. A töb­biek halvány teljesítményt nyújtottak. Palotai nem vétett hibát. Szokács László NOGRAD — 1973. szeptember 11., kedd

Next

/
Oldalképek
Tartalom