Nógrád. 1973. szeptember (29. évfolyam. 204-229. szám)

1973-09-09 / 211. szám

TELI TtJDÖYIL Töprengés a munkásmüvelödésről (8.) Egyének a brigádközösségben Nem kétséges, hogy a mun­kások művelődésének egyik nagy lehetősége a szocialista birgádmozgalom. A brigád a termelésben el­sősorban munkaközösség, a szabad időben azonban már emberi közösség, amelyben az egyedek képessége, hajlama, érdeklődése érvényesül. Egy­szóval a brigád sokszínűsége. Éppen ezért a művelődésben a brigád nem őrizheti meg azt a szervezeti egységét, melyet a termelés feltételez. Mert ki-ki egyéni adottságai szerint tölti szabad idejét. Így lehet hasz­nos, igy lehet emberformáló. Következésképpen nem tartom célravezetőnek — őszintének — a kollektiven tett kulturális vállalásokat. Arra a kérdésre, hogy formálisnak tartja-e a kulturális vállalást, egy nagy­üzem fiataljainak 34 százaléka igennel felelt, 49 százaléka pedig részben érzi annak. (Kedvezőbb ennél az érettebb nemzedék véleménye.) Nos, akárhogy van is, elképzelhe­tetlen, hogy egy brigádban mindenki egyforma érdeklődé­sű és tehetségű legyen. A szocialista brigádok ön­művelése tehát — egyes ese­tektől eltekintve — nem tör­ténhet kollektiven. A bri­gádközösségekből kilépnek az egyének, hogy a művelődési klubok, körök, csoportok kis közösségeiben találkozzanak más — de érdeklődésükben ro­kon — brigádtagokkal. A bri­gádközösség felbomlását jelen­ti ez? Semmi esetre, mert nem csorbítja a termelőközösség funkcióját. Ellenkezőleg, az egyén sajátos tudása, kedvtelé­se inkább jótékonyan hat tár­saira. Hány munkás lett olva­sóvá úgy, hogy munkatársa di­csérte a könyvet; hányán lép­tek énekkarba, színjátszó cso­portba, mert valaki a brigád­ban megkedveltette velük?! nye a vállalatnak, vagy a munkások lakóhelyének. És itt ismét a pénz szól bele az em­ber dolgába... Meglepődtem, amikor hallottam, hogy egy filmrendező otthagyta az egyik gyár művelődési házában szer­vezett filmankétot, mondván: ilyen helyen nem tud beszél­getni. Munkások is szóvá tet­ték, hogy nem vonzóak sem a művelődési házak, sem prog­ramjaik. (Feltehetően üzemi, vállalati kultúrtermekre céloz­tak.) A közművelődés lelke ma a klubfoglalkozás. Ez nyújthat kellemes helyszínt, tevékeny részvételt, belefeledkező be­szélgetést és baráti társaságot a művelődének. Ennek van emberi arca. Dehát ehhez szakkörök és klubok sorát kell létrehoznunk; méghozzá egyé­ni arcéllel (sajátos program­mal, elhivatottsággal) rendel­kező klubokat. Csakis így születhetnek ma­guk örömére művelődő mun­káskollektívák, maguk kifeje­zésére összefogott amatőr cso­portok. Az alkotó klubok élet­képesek és hasznosak. Csak­hogy vigyáznunk kell, hogy a „színpadképesség” túlzott igé­nye ne riassza el a maguk örö­mére éneklőket, színjátszókat, versmondókat. Vigyáznunk kell, nehogy a díjszerzés ver­senyében elsikkadjon a cél: az önművelés öröme. .. lista brigádok önművelésének érzékeny es látó (!) útkereső­je leend. IV. ül Mellőzzük a formális válla­lásokat és honosítsuk meg a valóságos önművelő igyekeze­tei. Tapasztalatok, javaslatok összegyűjtésével, tényekre ala­pozott töprengéssel, a szemé­lyiség-fejlesztés és szakképzés ismeretében — érdemes volna kidolgozni a brigádfoglalkozá­sok legjobb „módszertanát”. A vállalati művelődési intézmé­nyek — a'z SZMT kulturális szakembereinek irányításával — váljanak a brigádok műve­lődésének specialistáivá. E sa­játos népművelés gyakorlatá­ban legyen amolyan .gyűjtő- lencse”, mely figyelve a bri­gádélet minden tapasztalatára, kezdeményezésére — a szocia­A munkásművelődés nagy lépést tett előre az általános iskolai végzettség megszerzésé­ben, s ezzel együtt a szakmai képzésben. Valóban társadalmi üggyé vált ez a megyékben. Cikksorozatunkban ezzel nem foglalkozhatunk, mivel első­sorban a munkásművelődés kis csoportos, öntevékeny formáit, a személyiség kibontakoztatá­sának lehetőségeit mérlegel­tük. • Művelődési szakemberek megyei, országos vizsgálata késztetett e töprengésre. Nem a mindentudás magabiztossá­gával, hanem kizárólag a mér­legelés és továbbgondolás, sőt vitatkozás reményében íródott e cikksorozat. És nagyon örül­nénk, ha munkások és szak­emberek körében ezzel feléb­resztenék a közös töprengés, az építő vitatkozás vágyát. Balogh Ödön II. Kis csoportos művelődés azonban illuzórikus tervezge- tés mindaddig, amíg nincs megfelelő kulturális intézmé­őket semmiféle rendelet nem pótolja Szórakozásról hallva, kevés olvasónak jut eszébe, hogy ez a szó hány embernek jelent — gondot. Nem kell-e például at­tól szomorúságba zuhanni, hogy az országban számos olyan művelődési otthon van, ahol szombaton és vasárnap zárva tartanak?! Máté Lajos főelőadó, a Nép­művelési Intézet munkatársa is egyike azoknak, akiknek te­kintete a szórakozás szó halla­tán elkomorodik. Szerencsére nem gyakran, csak ha a hét végén „zárva tartó” művelődé­si otthonról beszél, vagy olyan esetekről, amikor jószándékú, lelkes fiatalok teremtő lendü­letét gúzsba köti a közöny; egy-egy vezető óvatosságba burkolt kényelemszeretete. El­végre könnyebb valamire ne­met mondani, mint utána jár­ni annak, hogy valóban ha­szontalan dolog felett ítélke­zett-e. (Zsennye, szeptember 1.) Mesélik: — Kint dolgoztunk az Erdőn. Arra jön egy ember, fiatal lóval, nem vágták ki. Az a hír járta róla, hogy táltos. — Táltos? Hát vannak? — kérdezte szegény Peresztegi Pali. — Hogyne lennének — mondta az ember. Ez régen volt Vasszilvágyon. Ma reg­gel házunk előtt a fiatal díszjuharokat — tele ültették velük sorban az utcát — zörgeti a főszél. ősszel elkezd fújni, jú­niusig, júliusig nemigen áll el, utána van egy kis szünet. Meg-megzördülnek a lehúzott ablakredőny bordái. Gutatöttös határában meg a Cicelle- templom környékéről járta a hír — te­mető van itt —, hogy éjjel boszorká­nyok tanyája. Hajdanában nem is mer­tek arra járni lóval, nehogy ott megtál­tosodjon. Az eredetileg román kori, a XV. században gótikus, a XVIII. szá­zadban barokk stílusban átalakított templomot — négy falu között fekszik — most restaurálják, belső alakos fes­tése is értékes. Ha táltosok nincsenek is, galambok vannak. Estefelé, amikor Csempeszko- pácson jártunk, hajtották haza éppen a tehéncsordát, kiröppentek a kis tégla- templom tornyának ikerablakain. Olyan szárnycsattogtatással, hogy szinte meg­rettentünk. Az ajtónyitásra röppentek fel a falusi román kori építészet egyik leghíresebb alkotásaként számontartott kis ékszerdobozból, amelyhez hasonlót aligha gyakran látni Magyarországon. Ez az a táj. Nem messze innen Zseny- nye középkori alapokon épült, XVI— XVIII. századi, a múlt században ro­mantikus . stílusban átépített kastélya, most a Képzőművészeti Alap Művészte­lepének ad otthont, tizennégy hektáros vasAbnapi jegyzet Táltosok földje arborétum park ölében. A zsennyei mű­vésztelep éppen húszéves. Vonzereje? — Talán az is, hogy a zsennyei és környékbeli emberek ma is megsüvege- lik a művészt — mondja Majthényi Károly szobrászművész, a művésztelep vezetője. Idén egyéni tárlatot rendezett Celldömölkön,' Körmenden, Szentgott- hárdon. Katalógusában Artner Tivadar írt meleg hangú méltatást, emlegetve művészetének férfias líráját és tartóz­kodó heroizmusát. Derkovits sztéléje a szombathelyi Derkovits-lakótelep dísze. Magáról nem szívesen szól, annál in­kább Zsennyéről. A kastélyról már a XVI. századból írás beszél. Sennyei Fe­renc volt a tulajdonosa, aki Nádasdy Tamásnál szolgált. Fia a következő szá­zadban győri püspök volt, művészetked­velő ember. Az épület később a Beze- rédj-család tulajdona, a XVIII. század utolsó felében a tulajdonosa Széchenyi Istvánnal jár együtt a szombathelyi lí­ceumban. Fia, Bezerédj Elek botanikát tanul Angliában, ő telepítette onnan a harmincholdas parkot, ritka növényze­tével. S ő építtette át neogót stílusban a kastélyt. De talán elég is ennyi a haj­danvolt időkről. Majthényi Károly munkálkodása nyomán 1953-tól mű­vésztelep működik a kastélyban, amely még abban az évben a Képzőművészeti Alap kezelésébe kerül. Az ország leg­nevesebb művészei fordulnak meg itt azóta. Az elsők között járt itt — hogy csak néhányat említsünk — Domanovszky Endre, Csók István, a kedves emlékű Hermann Lápót. Szobottoa Imre egy év­tizede jár ide, s a vendégek között tart­hatják számon Konecsni Györgyöt, Pát- zay Pált, Kerényi Jenőt, s még nagyon sokáig sorolhatnám a neveket. Éven­ként 120 művész fordul meg a 11 ven­dégszobában, amelyeket kiváló művé­szekről, például Munkácsyról, Paál Lászlóról, Szinyeiről, Derkovitsról ne­veztek el. Itt folyik a Sorok patak a Rábába. A Rába-parti kastély két évtizede nyújt meghitt otthont az ország művészeinek, s méltán egyenrangú társa például a szentendrei, vagy a hódmezővásárhelyi művészetelepnek. (Ezekben a hetekben egy Salgótarján­ban élő fiatal művész is lakik egyik szobában. Hibó Tamás ismerkedik a tájjal, s embereivel. Bizonyára gazdag vázlatfüzetekkel tér vissza e művészte­lepről.) Maji/hányd Károly szerint, a jövőben egy zsennyei képtár létesítését tervezik. Az itt megforduló művészek szívesen járulnának hozzá „vasi” alkotásaikkal annak gyarapításához. Most, ha Szom­bathelyre látogatnak, a Pannónia ’73 cí­mű kiállítást láthatják. Ez sorrendben a negyedik, Szombathelyen az első. A nemzetközi kiállítás-sorozat szlovén kezdeményezésre született, azon Szlo­vénia, Burgenland és Nyugat-Magyaror- szág három megyéjének művészei sze­repelnek alkotásaikkal. ... Este az udvarunkban egy macska téblábolt. Teste nem látszott a sötétben, csak két szeme parázslóit, mint két őszi csillag. Tc-íá Elemér Beszélgetésünk fő témája: a szórakozás, szórakoztatás a művelődési otthonokban és a klubbokban. Hol folyik ered­ményesebb munka? Hol töltik szívesebben szabadidejüket az emberek? — Országjáró útjaimon úgy láttam, hogy a művelődési házakban folyó kulturális te­vékenység a biztosabb, annak ugyanis kialakult mechaniz­musa van. Viszont a klubok­ban folyó munka az izgalma­sabb, mert kötetlenebb, s köz­vetlenebb formái több, színe­sebb lehetőséget nyújtanak egy-egy csoport részére. Az az ideális, ha a művelődési há­zakban klubszerűén szervezett programok tartják össze a fia­talokat, alakítják szabadide­jüket, nemcsak a foglalkozások előre megszabott időtartama alatt. Ezt az állításomat példá­val is illusztrálom: egyik mű­velődési házban működik egy amatőr színjátszó csoport, amely minden héten két alka­lommal próbáL Ez az idő kö­rülhatárolt és a részvétel, ha nem is szó szerint, de mégis­csak „kötelező”. Ám a rend­szeres együttlét számukra ma már azt jelenti, hogy más al­kalmakkor is szerveznek ösz- szejöveteieket, élményeiket megbeszélik, közös vacsorákat rendeznek, s ezeken szó sincs ^■„programról”, csak éppen a közösség számukra már meg­szokottá vált öröme vonzza őket. Minden jellegű amatőr­mozgalomnak ez lenne egyik legfontosabb feladata! „Saját használatra”, kíváncsiságból készítettem statisztikát arról, hogy egy húsz tagú amatőr színjátszó csoportba ki, miért jött? Néhányan színésznek ké­szültek és előtanulmánynak szánták a gyakorlatot; volt, aki játszott már amatőr szín­játszó csoportban, megszokta és megszerette ezt a szórako­zást, volt aki irodalmi érdek­lődését próbálta kielégíteni, akadt, aki egyszerűen csak tár­saságra vágyott; legtöbben pe­dig azok voltak, akik a szín­játszásban az önkifejezés mód­ját találták meg anélkül, hogy valaha is színészek szeretné­nek lenni. Mondanom se kell, hogy a legtöbb gyönyörűségük nekik telik benne. Nemcsak szerény vágyaik teljesülnek, de közösséget is találnak, sok esetben jó barátokat, sőt — házastársat is. Ez a kis „felmé­rés” általában az amatőr tánc- csoportok, kórusok, különféle szakkört tevékenységek részt­vevőire is érvényes. — Milyen tényezők akadá­lyozzák az amatőrmozgalmak működését? — Az ellentétes érdekek, ftt utalnék ismét a művelődési otthonok mechanizmusára, me­lyet beszélgetésünk elején em­lítettem. A művelődési otthon pénzt áldoz egy-egy csoportra, és elvárja — joggal — annak szolgáltatásait, azt, hogy a mű­velődési ház programjaiból ki­vegyék részüket. Hogy a köte­lező műsor megegyezik-e a csoport elképzelésével, ötömé­vel, ez mellékes szempont. Természetesen a jó vezető szinkronba tudja hozni a ket­tős érdeket. Csakhogy: „jó ve­zető” — ez i® összetett jelen­tésű szó. A művészeti vezetők részére rendszeresen tartunk továbbképző tanfolyamot. Egy több órás eszmecsere után fel­állt az egyik művelődési ház vezetője és azt mondta: „Én pontosan értem az elvtárs elő­adásának lényegét és egyet is értek vele. De hogyan értes­sem meg ugyanezt a művelő­dési otthon gazdasági igazga­tójával, aki most nincs itt?” — Nem tudtam mit válaszolni. A gazdasági igazgató ugyanakkor számviteli továbbképzésen vett részt, ahol minden bizonnyal a gazdasági irányítás legjobb, leghasznosabb új módszereit tanulta. Ebből a két példából is kiderül, hogy milyen belát- hatatlanul szövevényes kérdés­ről kíván tőlem átfogó képet kapni. Lehetetlen vállalkozás. Mi itt a Népművelési Intézet­ben sem pénzt, sem megfelelő vezetőket nem tudunk adni Csak irányelveket, ötleteket, szempontokat. De álról ezeket nem tudják egyéni elképzelé­sekkel tovább gazdagítani, ott megáll a munka. — Mi a biztató mégis a szó­rakozás-szórakoztatás problé­makörében? — Az, hogy élnek és dolgoz­nak az országban Éless Bélák, hogy a tatabányai példára hi­vatkozzak. Olyan emberek, akik megszállottan hisznek va­lamiben, és ez a hit sugárzó bűvkörébe von másokat is, ér­telmet ad üres óráknak, meg­szabadít embereket a magány­tól. Minden jelentősebb cse­lekmény mögött ott található az „egyetlen ember”, a mozga­tó erő. őket semmiféle rende­let nem pótolja, ők a művelő­dés ügyének legfontosabb tar­tópillérei. László Ilona NÓGRÁD — 1973. szeptember 9„ vasárnap 7

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom