Nógrád. 1973. szeptember (29. évfolyam. 204-229. szám)

1973-09-06 / 208. szám

Fehér alapon, fekete pöttyök „Sz.” község mgyénk mind­két városától .jelentős távol­ságban meghúzódó település, ezernél alig több lakossal. Üzlete, téesze, könyvtára, mo­zija, kiubkönyvtára — hely­ben vannak: az itt lakó, ha arra kényszerül, hogy telepü­lése mezsgyéin belül „lakassa jól” Ilyen-olyan igényeit, nem emelhet különösebb panaszt, ,.Sz” sem nem különösebben gazdag, sem nem különöseb­ben szegény — átlag kisköz­ség. V Minderről persze, csak elöl­járóban volt szükséges szót ejtenem, hogy e pár vonással háttért fessek a ritkának nem mondható probléma mögé, mellyel Sz-f is érintő riport - utamon találkoztam. Nem először. Ha • -’na időm és kedvem fölö (mert könnyű és biztos . őzeimet engedő) já­tékokhoz, úgy községeink ha­tárához érve mindannyiszor felajánlhatnám útitámainrr nak: fogadjuk, hogy látat­lanban is kilencven százalékos pontossággal ..megidézem” a helyi kulturális élet és irányí­tójának képét. Tévedni csak részleteket illetően lehet. Tapasztalatból tudom, hogy a művelődési ház (otthon, klubkönyvtár) ajtaját nap­közben zárva találom, hogy vezetőjének holléte utáni kér- dezősködéseimre valamelyik pedagógushoz utasítanak, s hogy erről az emberről hites jóakarata ellenére sem lesz megmintázható az elégedett optimizmus szobra. Tudom továbbá, hogy szerteágazó panaszai ritkán érintik a ma­ga munkáját — mely utóbbi­nak eredményessége nem 18 mindig mérhető átgondolt és sajátosan helyi terv arányos teljesítéseként. Tipikusabb (ma még), hogy ilyen terv híján „csak úgy általában” méregetjük a kulturális élet előrehaladásának minőségi és mennyiségi jellegzetességeit. ★ Így volt és van ez Sz. köz­ségben is. Kiegészülve a középkorú pedagógus-népművelő kese­rűn cinikus megjegyzésével, ami körülbelül így összegez­hető: — Tudom én magam is, hogy nem mennek rózsásan a művelődés dolgai nálunk. De egyedül és ennyi tisztelertdí- jért nem Is tehetek, teszek többel. Tudom, otromba dolog vol­na a pénz felemlegetését a társadalmi felelősségre és el­hivatottságra való szimpla hi­vatkozással „agyonütnöm” — ámbár meggyőződésem szerint megtehetném 1973-ban, 28 év után. Ismerjük hát el a kér­dés összetettségét, s meditál­junk annak lényegén. X. Y. pedagógus, felsőfokon képzett középkorú férfi a he­lyi kultúra hívatott Istápoló­ja magáramaradtnak és rosz- s.zul fizetettnek vallj® magát. Így érzi — s „felelőssége teljes tudatában” is indokoltnak lát­ja. hogy kívülállóként passzív szemlélője és megítélője le­gyen „egy helyben topogás- n.ak”. Ö. aki képez, gondol- Itodni tanít. Életre nevel fia­talokat. ő, aid pozíciója révén nyilván tisztában lehet azzal, beruházás, fejlesztés formájá­ban hány százezer, millió fo­rinttal járult hozzá az állam Sz. község körülményeinek Jobbításához. De a feltételek Így feltéte­lek maradnak — kihasználat­lanul. ★ Tény, hogy mérhetetlenül szerteágazóak egy vidéki pe­dagógus kötelezettségei, nehéz a többrétegű felelősség terhe. Tény. hogy párszáz forinttal kiegyenlíthetetlen az a mun­karáfordítás, amit egy em- Derek ezreinek otthont adó kulturális objektum színvona­las működtetése Igényel — s ezen tűi a helybeli lakosság soKaldalú művelése, nevelé­se. De vajon pénzben kifejez­hető-e egyáltalán az az „egyenérték”, mely a tízmil­liós gazdájű, legszebb jövőjű társadalom jobbításáért munkálkodást „érdemessé” te­szi? S tulajdonképpen — ki tegye jobbá, ha nem mi, azt ami a miénk? S állhat-e itt szemben egy ezrekkel, vagy ügy vetődik fel a kérdés, hogy éppen ez a „népet művelő egy” nem látja a művelendő, művelődni vágyó nép óhajait, érdekeit, igényeit ? ★ Utószóként csak annyit; nem 'az összkép fekete, hanem ilyen fekete pöttyök tarkít­ják. S amíg tarkítják, addig nincs jogunk tisztító szándék­kal nem figyelni rájuk. V. Kiss Mária Gazdálkodás a kultúra pénzével A Kritika című művelődés­politikai folyóirat augusztusi száma nagy közérdeklődésre számot, tartó cikket közöl egy népi ellenőrzési vizsgálat ta­pasztalatairól. A Központi Né­pi Ellenőrzési Bizottság mun­kacsoportjai hat megye 163 te­lepülésén végeztek vizsgálatot, hogy megállapítsák: jól hasz­nálják-e fel a különböző for­rásokból (állami költségvetés, vállalatok, szövetkezetek, AFÉSZ-ek, tsz-társulások stb.) származó és a központi irány­elvek szerint kulturális cé­lokra fordítandó összegeket. Néhány megállapítást köz­lünk itt csupán — futólagosán kiragadva egyet-mást a terje­delmes jelentés tételeiből —, mert a vizsgálat eredményé­nek a kulturális összegekkel rendelkező intézmények továb­bi gazdálkodásának irányítá­sára — véleményünk szerint — magas tájékoztató értékük van. Megállapítja a jelentés, hogy lényegesen javult az if­júság szórakozási-művelődési lehetőségeit előmozdító szerve­ző munka. Az elmúlt három évben a vizsgált egységeknél az ifjúsági klubok száma 49- ről 82-re emelkedett. Az „Egy iskola — egy üzem” társadalmi akció hatáséra a közoktatási intézmények támogatása 1972- ben az előző évhez viszonyít­va összegszerűleg hétszeresére növekedett. Kedvező jelenség, hogy évről évre növekszik a kulturális alapokból finanszí­rozott társadalmi ünnepségek (esküvők, névadók) száma. A korábbihoz képest mind töb­bet fordítanak szaktanfolya­mok szervezésére, különböző oktatási formák bevezetésére, — ez a tendencia kiváltképpen a szövetkezeteknél figyelemre­méltó, és máris érezteti pozi­tív hatását. Kedvezőtlen, sőt káros je­lenségeket is feltárt az elem­zés. Megállapította például, hogy a felelősen gazdálkodó egységek általában nem készí­tenek hosszú távra érvényes kulturális fejlesztési tervet. Rendszerint a korábbi évek tapasztalatait veszik alapul, szinte ismétlik meg, s ez gyak­ran stagnáláshoz vezet, noha nagy igény volna az előrelé­pésre. Indokolatlanul terhelik a kulturális költségvetést igen sok helyen a külföldi kirán­dulások. Jóllehet, ezeknek cél­juk, hasznuk, sőt kulturális funkciójuk is van, néhány szövetkezet — elsősorban me­zőgazdasági — más. ugyancsak tontos kulturális jellegű kia­dás kárára szervez kollektív utazásokat. Szembetűnő a kul­túrára költendő összegek más jellegű — elsősorban repre­zentációra történő — felhasz­nálása. A megvizsgált 163 ter­melőüzemben — meglehetősen elkedvetlenítő adat — ételre- italra és egyéb reprezentációs kiadásokra a kulturális alap­ból 3 millió forintot fordítot­tak, ami az összes kulturális jellegű kiadás 18 százalékát jelenti. A Kritikában közölt cikk táblázatokkal, adatokkal bizo­nyítja, hogy ez a helyzet a rendszertelen, vagy hiányos ellenőrzésből is következik. Külön fejezet foglalkozik a művelődési otthonok hálózatá­nak gondjaival. A vizsgálat megállapította, hogy az utób­bi * időben a kis csoportokra épülő kulturális rendezvények a sikeresek, s ahol ezekre — sok jó példa van erre — nem sajnálják a pénzt, ott máris nagy eredmények mutatkoz­nak. Kedvezőtlen azonban, hogy a művelődési házak fel­szereltsége — az előadóterme­ké, a kluboké — még mindig hiányos, noha az irányelvek­ben pontosan meghatározták, milyen ütemben és mértékben kell fejleszteni ezeket. Az anyagi gondok a saját jellegű bevételek minden áron való növelésére késztetik a műve­lődési házak vezetőit, s így gyakran engednek a kultúrpo­litikai célokból, és silány pro­dukcióknak adnak otthont. A bevétetek több mint 70 száza­léka alacsony színvonalú, szó­rakoztató rendezvényekből és terembérekből származik. Részletesen elemzi a KNEB- vlzsgálat a közművelődési könyvtárak tevékenységét; a könyvállomány összetételében, az olvasók növekedésében igen lényeges javulást állapítva meg. A jelentéssel való behatóbb megismerkedés elsősorban azok számára fontos, akik egy- egy terület’ kulturális össze­geivel gazdálkodnak; a kedve­zőtlen jelenségek bírálatához gazdag tényanyagot, az egyes helyeken nagyon sürgős vál­toztatáshoz hatásos érveket ad. Lóvá tett nézők Elnézést kérek a plágium- ízű címért, de valóban lóvá tettek bennünket, filmszerető nézőket pénteken a salgótarjá­ni József Attila Megyei Műve­lődési Központban, ahol Ing­mar Bergman Érintés című filmjét vetítették. A művelő­dési központ pénztáránál a műsor iránt érdeklődőkkel a fél hat órai kezdést közölték, ahogyan az rendszerint — ko­rábban és most szeptembertől Is — lenni szokott az Art Kino előadások esetében, s amint az a júniusban készült nyári műsorfüzetben is szerepelt. A művelődési központban azt elfelejtették ugyanis, hogy a Nógrád megyei Moziüzemi Vállalat — amelyik a filmve­títéseket rendezi — a X. Vi­lágifjúsági és Diáktalálkozóra való tekintettel augusztus hó­napban minden Art Kino elő­adást hét órakor kezdett, A vallalat Tanácsköztársaság té­rt plakátján az előadást ennek megfelelően hirdették. A pa­pírforma szerint tehát az in­tézménynek és a vállalatnak is igaza van. A vetítés előtt azonban — úgy gondoljuk — mégsem ártott volna, ha tisz­tázzák a kezdési időpontot. Ennyivel tartoznak egymásnak Is: a nézőket pedig megkímél­hették volna a felesleges bosz- szuságtól és ácsorgástól. (ok) Édesapja Diósjenőn élt... Megjeleni Mányuki Adóm életrajza Nagy ünnepségre készül a Pest ég Nógrád megye határa közelében levő község: Szo- kolya, Itt született 1873-ban Mán.yoki Adám festőművész a fejedelem, képírója. A 300. évforduló alkalmából szep­tember 15-én és 16-ám ünnep­ségsorozattal emlékezik a kis község hajdani nagy fiára. Szeptember elején érdekes kis kötet hagyta el a váci nyomdát. Szabó Sándor tette közzé kutatásainak eredmé­nyét, s eddig nem ismert sok adatot puklikéivá megírta Ma­nyoki életrajzát. Bemutatja a Manyoki csalá­dot, Jánost, az érdemes és tudós lelkészt. Hat gyermeke közül elsőnek született a fes- tőaseni: Ádám. Élete első ki­lenc esztendejét Szokolyán töltötte, majd következtek a vándorlás^ az Európa-járás évei. Rákóczi 1707-ben fogad­ta szolgálatába, ' A tanulmány nógrádi vo­natkozású részleteket is tar* talmaz. Ugyanig Manyoki Já­nos a szabadságharc le verese után Diósjenöre költözött, ott lelkészkedett. Innen irányít­ja a küzdelmet a családi va­gyon, visszaszerzéséért, amely hart esztendő múltán ered­ménytelenül zárul. A kis kötetet Mányoki leg­szebb festményeinek sora egészíti ki. Papp Rezső (10.) Megszólalt a csengő. Az Iráni szolga előugrott a konyhából, futva igyekezett kaput nyitni. Mélyen meghajolva félreállt, beengedte von Schönhausent. Az öreg hangosan szuszogott. Bő, kínai nyersselyem öltö­nyében a szokásosnál is kö­vérebbnek látszott. Heckert a vendég elé sietett. — örömmel látom, excel- lenciás uram. — Az az átkozott gépkocsi kibírhatatlanul áthevült, leve­gőt sem kap benne az ember — mondta von Schönhausen, szalmakalapjával legyezve az arcát. \ Heckert fölsegftette a te­raszra. Egy szolga kerekes asztalkát tolt be gyümölccsel, hűsítő italokkal. — Foglaljon helyet excel- lenciád — kínálta a házigaz­da. Schönhausen egyhelyben to­pogott iés jelentőségteljesen rápillantott a közelben álldo­gáló szolgára. — Talán a dolgozószobába? .. — javasolta Heckert, lát­va, hogy a főnöke nem kíván a teraszon maradni. V. Jegorov dokumentumregénye: A szálak Schönhausen tábornokhoz vezetnek Fordította : Havas Ervin NÖGRAD — 1973. szeptember 6., csütörtök „Keressen kapcsolatot Szergej evvel’ * A szobában Sohönhausen sokáig nem szólalt meg. Hec- kerten töprengett, akit fiatal­sága és gyors karrierje miatt ugyancsak irigyelt. Azt is tudta, hogy előmenetele érde­kében bármilyen aljasságra képes. Harmincéves korára el­érte az őrnagyi rangot és elő­kelő beosztást kapott az Afo- wehrban. Az öreg teljesen el­felejtette, hogy ő maga is ha­sonló pályát futott be. Schönhausen tulajdonkép­pen tartott segítőtársától. Min­denki tudta, hogy Heckert fe­leségének testvére, a népszerű színésznő, Lia Kugel — Himmler szeretője, s hogy Heckert Himmler támogatását élvezi. _ Heckert ma felhívta Schön­hausent, s jelentette, hogy sürgős ügyben kell beszélnie vele. Az öreg éppen a nyara­lójába készült, úgy döntött, hogy útközben benéz Heckert- hez. Az ugyanis nem járt be a követségre, hiszen „keres­kedőként” tartózkodott Irán­ban. A csöndet egy belépő Inas zavarta meg, gyümölccsel megrakott asztalkát gurított be. — Jöjjön Heckert úr, még­is csak jobb lesz a medencé­nél. Ott hűvösebb van. „Bogaras az öreg” — gon­dolta Heckert, de készsége­sen sietett ajtót nyitni és ki­szólt a háziszolgának, hogy vigyen a medencéhez asztalt és karosszéket. Amikor az el­távolodott. Schönhausen meg­könnyebbülten felsóhajtott. Kadosa Pál hetvenéves „Kadosa Pál legkiemelkedőbb fiatal komponistáink egyi- ke, felkészültsége igen figyelemi-eméltó; erről tanúskodnak művei és az Üj Zene Nemzetközi Társasága számos ünnepsé­gén való részvétele. Ezenkívül kiváló zongoraművész és pe­dagógus”. — Bartók Béla írta e sorokat 1939-ben az akkor harminchat éves zeneszerzőről. A világháború fenyegető ré­me, amely Bartók számára is elkerülhetetlenné tette az or­szág elhagyását, Kadosában is felvetette a kivándorlás gon­dolatát. Végül mégis Itthon maradt, íróasztalénak dolgozott. Szomorú esztendők következtek a zeneszerző életében, akit már fiatalon szenvedélyes közéleti érdeklődés, az irodalom, képzőművészét, művészetpolitika kérdéseire való érzékeny reagálás jellemzett. Nevét napjainkban leggyakrabban pedagógusi minőség­ben halljuk. Több mint negyedszázada a Zeneakadémia tanú­ra, jelenleg a zongora-tanszak vezető professzora. Az utóbbi években bámulatos módon feltűnt tehetséges fiatal zongoris­ták jelentős száma az ő pedagógiai műhelyét dicséri. Számos közéleti funkciója közül csak a legfontosabbak: a Szerzői Jogvédő Hivatal elnöke, a Jogvédő Hivatalok Nemzetközi Szervezetében működő Nemzetközi Zeneszerző Tanács elnö­ke, a Művészeti Dolgozók Szakszervezete Zenepedagógus szakbsztályának elnöke stb. Kitüntetései közül is csak néhányat említünk :• Kossuth- díjas kiváló művész, a Munka Érdemrend és az Erkel-díjak különböző fokozatainak birtokosa, a Német Művészeti Aka­démia levelező tagja és az Angol Királyi Zeneakadémia tisz­teletbeli tagja. Ez utóbbi megtiszteltésben előtte mindössze egy magyar muzsikus. Bartók Béla részesült. Kadosa Pál pályája Szinte tükre egész zajló zeneéletünk­nek, szerteágazó problémáinak. S bár mindegyik tevékenysé­gét különös hozzáértéssel és ügyszeretettel végzi, mégis leg­fontosabb számára, önpiaga kifejezésének elsőrendű eszköze a zeneszerzés, amelyről egv mozgalmas életpálya csúcsán, hetvenedik születésnapján így vall: „Hiszek abban, amit csinálok. Akkor is, ha nem keltem fel a világ érdeklődését, ha szomorú, groteszk, kínlódó, vagy tragikus zenét írok. Amíg fiatal az ember, inkább sikerre, hatvanon túl inkább megértésre vágyik. Azért komponálok, hogy megszabaduljak attól, ami zaklat, nyugtalnít; s zene­szerző szeretnék lenni akkor is, ha — mint a háború idején — csak az íróasztalomnak dolgoznék”. Korda Ágnes Vietnam újjáépítéséért. A LAKÖTERV-nél paneles lakoépfl- Ietterveket készítettek a VDK számára. Az ötszintes házakból Haiphong környékén épülnek lakótelepek. Minden lakáshoz loggia tartozik, melyek beárnyékolják a homlokzati ajtókat és ablakokat. Képünkön: az épület makettje (MTI fotó; Csikós Gábor felv.) — Ki nem áHhatom a szol­gákat — ők a kémelhárítás szemei és fülei. Hiszen tudja, mennyien érdeklődnek utá­nunk. A helyi szolgálat ugyancsak kíváncsi lenne rá, miről beszélgettünk — mond­ta. Heckert legyintett a kezé­vel és a tárgyra tért. — Ismertetni kívánom Ró­ka jelentését azzal az orosz- szál kapcsolatban, aki nem­rég érkezett a szovjet keres­kedelmi képviseletre, — és Heckert elmesélte, hogyan kapta rajta Hodzsa Ali Szer- gejevet, amint német újságot olvasott. — Érdekes történet, nagyon érdekes. Kétségtelen, hogy nyomós oka lehet eltitkolni a német nyelvtudást. Nos, ezt mindenképpen fel kell hasz­nálnunk. — Schönhausen a medence fölé hajolt, marká­val vizet merített, majd las­san visszacsurgatta. — Maga teljesen megbízik az ügynö­kében? — Feltétlenül, tábornokom. — Hagyjuk a hivatalos han­got. Az nem fordult meg a fejében, hogy ez az öreg róka az oroszoknak is fecseg ró­lunk, némi haszon reményé­ben? — Kizárt dolog —- mondta Heckert indulatosan — Hod- asa Ali túl sokat veszített Oroszországban, amikor be kellett zárnia az irodáját Gyűlöli a bolsevikokat. Kü­lönben is; ha senkiben sem bízunk, nem érhetünk el ered­ményt. > — Sajnálom, de a ml mun­kánk alapvető szabálya, hogy a legkipróbáltabb emberben se bízz meg! Ez esetben is el­lenőriznünk kell a jelentést Meg kell ismerkednie szemé­lyesen ezzel a Szergejewel — valamiféle semleges talajon. — Ehhez idő kell. — Nern számít! A sietség mindig hibára vezet. Elnézem ezt a mai fiatalságot — meny­nyire türelmetlen! Maga tpd- ja, hogyan dolgoztunk az el­ső világháború után. A hír­szerző szolgálatot eszünk ágá­ban sem volt felszámolni, hiá­ba írta elő a békeszerződés. Vállaltuk a feladatot, a tö­ménytelen munkát, felkészül­ni, hogy ismét talpra álljunk. Pénzünk kevés volt, vacak kis szőrmekereskedők szerepét játszottuk, mert rejtőzköd­nünk kellett a saját hazánk­ban is, de óvatosan, lépésről lépésre közeledtünk a célhoz, (Folytatjuk) ',

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom