Nógrád. 1973. szeptember (29. évfolyam. 204-229. szám)

1973-09-23 / 223. szám

■4m iparoktatás kilencven éve Fürdő utca 3, Mindjárt jelentsük ki: a sal­gótarjáni iparoktatás kilenc­ven évének története alapjá­ban nem függ össze a Fürdő utca 3. számú épülettel, amely most a 211. számú Ipari Szak­munkásképző Intézet tanuló­otthona. Következésképpen a Fürdő utcával sem függ ösz- sze. Már a hajdani városi köz­fürdőt is bezárták, az utcanév őrzi emlékét. Ez egy girbe­gurba kis földszintes utca a régi városból, az úttesten ki­álló kockakövek. Fénylő kö­vek. De már keresztezi egy szélesebb, korszerű úttest is. Azért van egy emeletes ház az utcában, a mostani tanuló- otthon. Jelenleg kissé egyhan­gú külső arcát szépítik. Néhány szót az otthon törté­netéből. Petényi László nevelőtanár tavaly körülbelül 20 ipari szakmunkástanulóval, az ott­hon lakóival honismereti szak­kört szervezett, s feldolgozta a salgótarjáni iparoktatás, a 211. számú Ipari Szakmunkáskép­ző Intézet és az otthon törté­netét, amelyet a múzeumi honismereti pályázatra is be­adott. E munka alapján köz­iünk néhány adatot. Eszerint 1945 után a tanonookitatás egyik legjelentősebb vívmánya a városban a tanulóotthon lé­tesítése volt. Az 1950-es évek tájékán addig nem látott mé­reteket öltött a nehézipar fej­lesztése. Ezért is alakult ki 1948-ban az államosított Pan­nónia Szálló épületében az el­ső tanoncotthon. Ez az épület a Régiposta utcában volt, a hajdani gettó mellett. Az épü­let akkor elhanyagolt állapot- ben volt, ablakai, ajtai is rosszul záródtak, ötven-hat- van szegény falusi gyerek volt első lakója. A szalmazsákokba a szalmát például az üveggyár 'adta hulladék csomagoló­anyagjai. A kályhákat meg a tűzhelygyár. 1949-től vezették be reggelire az egy csésze ká­vét. Rózsika néni volt az ak­kori szakácsnő. Sók zsíros ke­nyeret kaptak tőle a gyerekek. A második otthon a volt katolikus kör épületében ka­pott helyet. Két hálóterme volt, csaknem harminc-har­minc ággyal. Itt már pontos napirend volt, házirend szabá­lyozta az életet. Az udvaron hársfák álltaik, alattuk kerti székkel. Ezt a házat 1958-ben a vá­rosrendezés során lebontották, ezután került az otthon har­madik, egyúttal mai helyére, az építők volt munkásszállásá­ra, a Fürdő utcába. Egy kicsit talán mégis ösz- szefügg az iparoktatás törté­nete a Fűi-dó utcával? Egy kicsit: igen! Pál Vendel, a tanulóotthon vezetője mondja: — Kevés a helyünk. Mosta­ni lakóink — 132 fiú — tizen­négy szakmát tanulnak. Pél­dául nyolc üvegfúvó-tanuló la- •kik nálunk, valamennyien mas-más megyéből. Az or­szágban egyedül Salgótarjánban folyik az üvegfúvóképzés. De vannak nálunk észak-magyar­országi területi jellegű szak­mákat tanulók is, például egy gépjármű-villanyszerelő tanu­ló. A többiek Nógrád megye Halváiból jöttek hozzánk. Két szempont alapján vesszük fel tanulóotthonba a gyerekeket. Egyrészt azokat, akiknek la­kóihelye messze esik Salgótar­jántól. Másrészt pedig a szo­ciális helyzetet vesszük figye­lembe. Nyolc hálószobánk van, mindegyikben emeletes ágyak­kal, tizenhat fekvőhellyel. A tanulók reggelit, vacsorát kapnak, vasárnap a szomszé­dos Jóbarát vendéglőben ét­keznek. Hétköznap a fiatalok az üzemeknél kapnak bőséges ebédet, az elsősök 50 fillérért, a többiek egy forintért. (Hol van már Rózsi néni zsíros ke­nyere.) Két tanulóköri helyi­ség, Muíb, pingpongszoba, zu­hanyozó szolgálja többi kö­zött, a lakók kényelmét A klubban csaknem 1500 kötetes könyvtár, televízió, magneto­fon, rádió, s más játékok se­gítik a megérdemelt pihenés, a szabad idő kultúrált felhasz­nálását. S nemsokára elkészül az ipari szakmunkásképzés fel­legvára, a város déli részén, itt 300 fiatal számára épül Aforizmák r rAKl csak arról beszél, hogy mit olvasott, az nem tud ol­vasni. Schopenhauer X Minél idősebb egy író, mű­vének annál kevésbé szabad különböznie életétől. Francois Mauriac Amikor szerelmesek va­gyunk, először önmagunkat, majd a másikat ámítjuk. Oscar Wilde X Ha a páva nem lenne büsz­ke a farkára, észrevenné, hogy a farka csak akadályozza. Gilbert Cesbron majd diákotthon. Ez lesz Sal­gótarjánban — a negyedik. / . Az éjjeli portások, két acél­gyári nyugdíjas, Nikkel é* Sándor Lajos bácsi, hétfőn pedig a vasárnapi éjjeli szol­gálattevő Német József éb­reszti három időpontban — a munkától és a munkahelytől függően — a lakókat. Délután háromtól hatig zajlik a tanu­lóköri foglalkozás, ezen mind­azok részt vesznek, akiknek tanulmányi átlaga a négyes alatt maradt. Eredményesen működik az otthonban a diákok önkor­mányzati szerve, a diáktariács. Éppen a napokban vitatták meg az idei kulturális és sportprogramot. A tavaly lét­rehozott klub jelenti a kultu­rális program központját. Már múlt évben is filmesztétikád, képzőművészeti, természettu­dományos előadásokat hall­gattak. Sok szó esett az ifjú­sági törvényről. Honismereti ás bélyeggyűjtő szakkör mű­ködött, idén rádiós- és model­lezőszakkör is indul. A klub szervezi az otthon lakóinak színház- és mozilátogatását is. Idén például ötven színház­bérletet vásároltak. A sport­ban az asztalitenisz és a sakk mellett röplabda és kosárlab­da a legnépszerűbbek. E két utóbbi sportág a szemközti ud­varban létesített pályákon zaj­lik majd. A honismereti szakkör már tavaly is krónikát vezetett, gyűjtőmunkát végzett az Iparoktatás történetével kap­csolatban, s év végén régi használati tárgyakból kiállí­tást nyitottak a klubban. Nóg­rádi kirándulásokat szervez­tek, a szükehb tájegység meg­ismerése jegyében. Alakuló­ülésük a napokban zajlott, idén is érdekes, hasznos mun­ka vár rájuk. Ezek a fiatalok a szakma szeretetén túl, a kulturális értékek becsülését is megtanulják, látókörük bő­vül. 1883-ban hozlak meg orszá­gosam a kötelező iparoktatás­ról szóló törvényt. Ez elindí­totta ugyan az iparoktatást, de az országos jelentőségű kérdést a tőkéstársadalom Rose helyezte az őt megillető helyre. A törvény megjelené­sét követő évben a városban a Vasgyárban indult meg a rendszeres iparoktatás. De ki, és hogyan jutott az inaséletbe a hatvan-nyolcvan év előtti világban?! T. E. Aki az időt nem Amikor először találkoztam vele, a megye legjobb szövet­kezeti versmomdóit vitte az országos bemutatóra. Együtt izgult a gyerekekkel, s aztán együtt örült a sikerüknek. Mondták róla, hogy a ME- SZÖV-nél dolgozik és a me­gyében működő ÁFÉSZ-ek kulturális és népművelő tevé­kenységének szervezője, pat- rönusa. Aztán még több kul- turális megmozduláson ott láttam, augusztus 20-án pe­dig a „Szocialista kultúráért” kitüntetettek listáján talál­koztam a nevével. S most arra kérem Lefler Mihálynét, a MÉSZÖV szakta­nácsadóját, hogy beszéljen egy kicsit önmagáról, a mun­kájáról. Portrét festeni róla nehéz dolog, mert a beszélge­tés alatt önmagáról keveset vallott, inkább csak a munkát próbálta körvonalazni, megis­mertetni velünk. — 1962-től foglalkozom az ÁFÉSZ-ek közművelődési te­vékenységével. Amikor ezt a területet rám bízták, nem volt benne gyakorlatom, nem vol­tak tapasztalataim, hiszen előtte gazdasági vonalon dol­goztam, könyvelő és csoport- vezetőként. Emiatt kezdetben, elég sokat kellett tanulnom, és vívódnom önmagámmal. Most, így visszatekintve, ösz- szegezve az eltelt időszakot azt mondhatom, hogy 1968-ig, a gazdasági reform bevezeté­séig a MÉSZÖV nagyobb ha­tást tudott gyakorolni az ÁFÉSZ-ek közművelődési munkájára, jobban tudta irá­nyítani a kulturális alapok felhasználásának módját Eb­ben az időben rendszeresek voltak a TIT-előadások, az ol­vasómozgalom szélesítése ér­dekében sok író-olvasó talál­kozó lezajlott. Az öntevékeny művészeti mozgalom fejleszté­sére is nagy gondot fordítot­tunk. 1968 óta, az ÁFÉSZ-ek önálló gazdasági szervekké válva maguk döntenek kultu­rális alapjaik felhasználásáról, s bizony sok helyen elsikkad­tak az ismeretterjesztő előadá­sok, amelyek pedig rendkívül fontosak a dolgozók korszerű ismeretednek növelésében. Lefler Mihály né nak nem hiába mondta a férje: „Nem tudsz csoportok nélkül élni.” Valóban nagyon szívén viseli az öntevékeny művészeti együttesek sorsát, sikereit. A beszélgetés során minduntalan visszatér az ÁFÉSZ művészeti csoportok eddigi sikereire, problémáira. A kedves emlé­kekre. — A SZÖVOSZ és a Magyar Rádió által rendezett népzenei •bemutató területi döntőjén — amely itt volt Nógrádiban — a megye öntevékeny csoportjai harmadik helyezést értek el országos viszonylatban. Nagy őröm volt ez számunkra, hogy a mieinktől jóval nagyobb és gazdagabb hagyományokkal rendelkező megyéket megelőz­tük. Emlékszem, milyen nagy sikere volt az akkor még mű­ködő romhányi ÁFÉSZ-ve- gyeskórusnak és a kisterenyei ÁFÉSZ és gimnázium nép­tánccsoportjának. A kisterenyei együttes em­lítésekor még egy felejthetet­len élményt mesél el Lefler Mihályné: — Lengyelország­ban vendégszerepeltünk a cso­porttal és hazahoztuk Krakkó megye nagydíját. No és a kö­zönség lelkesedése! Számol­tam, 15 percig tapsoltak a tán­cosoknak. Persze, mint minden mun­kának, ennek is megvannak a maga hétköznapjai, nehézsé­gei. Mert amíg egy-egy cso­port, együttes eljut a sikerig, nagyon sokat kell tenni, fára­dozni, sok akadályt kell le­küzdeni. Lefler Mihályné vi­déki útjai során mindig be­kukkant a „védenceihez”, és elég az, ha csak leül közéjük és elbeszélget velük apró örö­meikről, gondjaikról. Nem szakember ő, mégis igénylik a jelenlétét, a biztatását. Ezt ő maga is jól tudja — ezért nem fárad bele a munkába. Ezért szakad el — néha több napra is a családjától, aho­gyan ő mondja, a három férfi­től. És most, a friss kitüntetés doppingszer a további jó mun­kához. A maga által felállított mércét még magasabbra kí­vánja emelni. Szeretné elérni azt, hogy az ÁFÉSZ öntevé­keny csoportok száma tovább emelkedjék, hogy a meglevő együttesek még több kitünte­tést hozzanak a megyének! Ügy érzi, hogy a jövőben a könyvterjesztés és a termé­szettudományos előadások szervezése terén még többet kell produkálnia. — vékiss — ’ (25.) — Áz idő valóban kevés. Berlin úgy sürget, mint az őrült. Kit akar Tabrizba kül­deni, hogy meggyorsítsa a kö­vetkező ügynökök felkészíté­sét? — Gusztáv Becket, javaso­lom. Tudja — megbízható em­ber, magunkfajta öreg harcos. — De hiszen alig ismeri a tevékenységünket. — Világos fej, excellenciás uram. — Persze, ha az ősz hajára gondol. — Megfelelőbb jelöltet nem tudok javasolni. — No, jó, küldje a maga Beckjét. — Schönhausen re­ménytelenül legyintett a ke­zével. — Csak el ne felejtse! Ellenőrizte Kazancev jelenté­sét Szerebrjakov öngyilkossá­gáról? — Igen excellenciás uram. A bakui újságokban megje­lent a közlemény Szerebrja­kov haláláról. Az öngyilkos­ságról természetesen nem ír­tak. — Nem is vártam mást et­től az elpuhult értelmiségitől. Nem ismertem személyesen, de az anyagából' már éreztem, hogy baj lesz vele.' Azt hi­szem, a csoportot, amelyet Szerebrjakovra akartunk bíz­ni, Kazancev irányítása alá kell helyeznünk. Ez az ember kedvező benyomást tett rám és jól kiismeri magát Baku­ban. V. Jegorov dokumentumregénye: A szálak Schönhausen tábornokhoz vezetnek Fordította : Havas Ervin — Tökélesen igaza van ex- cellenciádnak. Kazancev ter­mészetesen nem olyan művelt, mint Szerebrjakov, de meg­felelő ember a számunkra. Tájékoztatom őt az elhatáro­zásról. Kitört a háború Szergejev levelet írt Lidá- nak. Még annak idején meg­egyeztek, hogy a lény is igye­kezni fog minél előbb vissza­térni hazájába. Most Szergejev arról biztosította őt, hogy min­dent megtesz a probléma meg­oldásáért, ha Lida sem habo­zik szándékában. Megszólalt a csengő. Szerge­jev felállt, el sem tudta kép­zelni, ki keresheti a déli órák­ban. Talán távirat Lidától. Ki­nyitotta az ajtót. Kulijev lé­pett be­Szergejev behétrált az elő­szobába, csak amikor becsa­pódott az ajtó, akkor lépett Kulijevhez, hogy megölelje őt. — Mehtyi, válóban te vagy az?! Mór azt gondoltam, so­káig nem látjuk egymást. NÖGRÄD - 1973. szeptember 23., vasárnap — Hidd el barátom, én is vágytam rá, hogy találkozzunk, es kibeszélgessük magunkat, de megérted, hogy nem volt szabad kockáztatnunk. A né­metek az első időben megfi­gyelés alatt tartottak. Az ese­mények azonban közbeszóltak, beszélnünk kell. — Miféle események? — Hát te nem tudsz sem­mit?! Rossz a rádiód? — Ma nem kapcsoltam be és nem jártam sehol. Levelet írtam. — A fasiszták támadást in­dítottak. Megkezdődött a há­ború­Jakov is érezte a háború közeledtét, a hír mégis meg­döbbentette. Amíg' Kulijev el­mesélte a részleteket, le sem vette róla a szemét. — A szörnyű hír után, ami­kor magunkhoz tértünk, Rum- janicev elküldött hozzád. Schönhausennek most megsok­szorozódik a munkája. — Igen, érlelődött a háború, mégse hittem, hogy valójában bekövetkezik- Az ember már csak olyan, hogy nem hisz a szerencsétlenség bizonyosságá­ban. — Jakov, holnap reggel is­mét eljövök hozzád és részle­tesen megbeszéljük a tenniva­lókat. Most azonban szüksé­gem van néhány iráni adat pontosítására, hogy jelentést és javaslatot küldihessünk Moszkvába az Abwehr tevé­kenységének felszámolására. Hogyan merült fel a gyanú Hodzsa Alival kapcsolatban ? — Egy konkurrens kereskedő titokban elárulta a képviselet gazdasági vezetőjének, hogy Hodzsa Ali a németek bizalmi embere. Tudtuk, ezt a kereske­dőt elsősorban az a vágy ve­zette, hogy Hodzsa Alit kiszo­rítsa a szovjet kereskedelmi Képviseletről, mégis úgy lát­szott, hogy szavai többé-ke- vésbé megfelelnek a valóság­nak. Felmerült a gondolat bennem, hogy feltétlenül meg kell bizonyosodnunk a hír va­lódiságáról, hisz Hodzsa Ali szolgálatait sok szovjet ember igénybe vette. Ekkor közöltem a tervemet a népbiztossággál, amely jóváhagyta. Ennyi az egész. Ezután már szigorúan az utasítások szerint cseleked­tem- így tettem szert a német szülőkre és a rokonokra Né­metországban. Kulijev ezután egyéb részle­tekről érdeklődött. Amikor végeztek, Jakov megkérdezte tőle: — Mit szólnál hozzá, ha be­adnám a kérelmemet, hogy visszatérhessek a szervezetbe? — Dehát az egészséged ... — .Azt hiszem ilyen időkben ez mellékes kérdés. — Természetesen Jakov, én támogatom. (Folytatjuk) Már megjelent Lemezen a bányászkárus egy száma Megyénk kórusművészetének újabb sikere Néhány évvel ezelőtt sokan már „eltemették” megyénk korusművészetét. Szerencsére azóta ennek ellenkezőjét szá­mos példa bizonyította az utóbbi időben. Ezek közül csak néhányat említünk. A tavasz folyamán a kohászati üzemek művelődési központjában fe­lejthetetlen élményt nyújtott a dal kedvelőinek a megyei kó­rustalálkozó jól összeválogatott műsora. Aztán a Vándor Sán­dor nemzetközi dalosfesztivá­lon ott láthattuk a salgótarjá­ni Bányász Férfikórust. Forgatva a közelmúltban megjelent lemezeket, kórus- művészetünk újabb sikerét lel­hetjük fel. A Hungaroton ké­szítésében forgalomba hozták már az „Űj várak épültek” cí­mű sztereo lemezt, melyen munkásénekkarok énekelnek, örömünkre a 14 kórus pro­dukciói között hallhatjuk a salgótarjáni Bányász Férfikar egyik számát is. Ezek után kijelenthetjük, hogy kevés mumkáskórus ért el eddig olyan szintre, mint a Bányász-kórus. Több rádiósze­replés, tv-felvétel után olyan összeállításban hallhatjuk az együttest, ahol a lemezen több külföldet járt énekkar számait örökítették meg. A lemez mel­lé helyezett szöveg, mely há­rom nyelven — magyar, an­gol, orosz — ad útbaigazítást, többek között ezt tartalmazza : ^Együtt a 14 énekkar a ma­gyar munkásság zenei kistük­re. Aki belenéz, a magyar munkások szívét-lelkét lát­hatja benne.” A 17 szám közöl egyet hall­hatunk a Bányász-kórus elő­adásában. Lóránd István— Győré Imre Menet című dalát szólaltatják meg Maróti Gyula karnagy vezetésével. Zongorán kísér Kurucz Imrén é. A le­mez meghallgatását minden kórusművészetet kedvelőnek javasoljuk. A közeit napokban a Ma­gyar Kábel Művek meghívásá­ra hazánkba érekzik Tallinnból egy 60 tagú férfikórus. A ven­dégek itt-tartózkodásuk sorár» ellátogatnak majd megyénkbe is. Ismerkednek a dinamiku­san fejlődő Salgótarjánnal és környékével. Ezt követően, szeptember 23-án este, Nagy- bátonytban adnak majd ízelí­tőt tudásukból. A műsorban — amely jó csemegének ígér­kezik — fellép a Bányász Fér­fikórus és a Bányász Fúvósze­nekar is. — d, 1. — 1 500 éves a magyar könyvnyomtatás A Kecskeméti Re­formátus Egyház Könyvtára, a Ka­tona József Me­gyei Könyvtár és a Petőfi Nyomda kiállítást rende­zett a magyar könyvnyomtatás 500 éves évfordu­lója alkalmából. A kiállítás legki­sebb és legna­gyobb könyve egymás mellett t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom