Nógrád. 1973. augusztus (29. évfolyam. 178-203. szám)

1973-08-03 / 180. szám

Miért nem kultúrház? % Helyi közművelődés — a lakosok szemével A köznyelv nemigen szok­ta figyelembe venni a tudo­mány, a szakma sajátos kife­jezéseinek tartalmi változá­sait Ezt természetesnek is vehetjük akkor, ha nem lé­nyegi, csupán ámyalatbeli a változás, mint például a „kul­túrház” szó esetében. A köz- művelődés már évekkel ez­előtt kiiktatta hivatalos szó­tárából ezt a kifejezést. A szakemberek — helyette — ma községi klubkönyvtárak­ról és művelődési házakról beszélnek. A kultúrház meg­nevezés azonban ma még — megszokásból — lépten-nyo- mon használatos a közéletben, mint művelődési otthon jelle­gű közművelődési intézményt jelentő gyűjtőfogalom. Az em­berek ma is kultúrházat' — amin a mai hivatalos érte­lemben vett művelődési házat értik — építenek, s csak a ..beavatottak” tudják, hogy az klubkönyvtár tulajdonképpen. ★ Kánikulai forróságban ro­bogott kocsink, s Magyargéc- re érve már alig vártuk* hogy megállhassunk a még nyitva tartó italbolt előtt egy kis hű­sítőre. Közvetlenül a délelőt­ti zárás előtt érkeztünk. Már csak két férfi beszélgetett a pult előtt a boltvezetővel. A zömökebb, barátságos tekin­tetű, mosolygós ember, de szimpatikus a nyúlánkabb is. Bányászok mind a ketten. Ál­talánosságokról kezdtünk be­szélgetni, majd lassan az esti szórakozásokra, a község nyújtotta kulturális lehetősé­gekre tértünk át. — Van egy szép kultúrhá- zunk, nemrég építettük közös munkában — büszkélkedik az alacsonyabb bányász. — Csak az a baj, nem úgy tervezték, ahogy kellett volna, nincsen benne színpad. — Persze, hogy nincs — szól közbe a kecsmáros. — Mert nem kultúrháznak, ha­nem klubkönyvtámak tervez­ték. Egyébként megvan ab­ban minden szórakozási lehe­tőség: televízió, társasjátékok, könyvek vannak, pingpong­asztal és itt van a mozi is. Lehet ott szórakozni, csak el kell menni. — Az igaz — hagyja jóvá az elmondottakat az előző be­szélő. — A fiatalok ott is vannak majdnem mindig, ök megtalálják a szórakozásukat. — Csak színházat nem lát­hatnak, mert az nem jön — mondja a magasabb bányász, de a kocsmáros finoman le­inti. — Hova jönne, mikor ez csak klub. A régi kultúrhá- zunk olyan volt, hogy csak­nem összedőlt. Újat kellett építenünk és a község pénzé­ből erre futotta. De ennek is nagyon örülünk, mert olyan, hogy sok helyen szívesen el­fogadnák. A község lakóinak összefo­gásával épült magyargéci klubkönyvtárat három évvel ezelőtt avatták. A lakosok a község érdekében ma is szí­vesen vállalják a társadalmi munkát. Most majd a klub­könyvtár előtti parkot fogják rendbe hozni — újságolják be­szélgetőpartnereim. A mun­kában részt vesznek ők is, annak ellenére, hogy a kultu­rális létesítményt csak né­melykor látogatják, a bálok alkalmával. Arról, hogy a fi­atalok hogyan, milyen formá­ban szórakoznak a klubban, nincs ismeretük. ★ Magyargécen a klubkönyv­tár művelődési, szórakozási lehetőségeivel elsősorban a fi­atalok élnek. Kettővel sike­rült beszélgetnünk, s főként arra kerestük a választ, hogy megfelelőnek, kielégítőnek tartják-e ezeket a lehetősége­ket. A szüleivel élő fiatalasz- szony Salgótarjánban gyári munkás. A helyi ifjúsági klub­ba alkalomszerűen jár, több­nyire a húga hívására ping­pongozni, vagy televíziót néz­ni. — A többiek mit szoktak csinálni? — Ugyanezt, meg 1 táncol­nak, sakkoznak, könyvet ol­vasnak. Másik beszélgetőpartnerem, a közgazdasági technikum második osztályos tanulója is megerősíti a hallottakat. — Nincs szervezett program, spontán a szórakozás. Régeb­ben ugyan módjával tartottak ismeretterjesztő előadásokat is, de amióta elment a KISZ- titkár, s helyette új van, azóta nincsen, fró-olvasó találkozó is — emlékezete szerint — utoljára ag elmúlt ősszel volt. Sokan nem járnak már, vagy ritkábban — mint ő is — a klubba — panaszolja a kis­lány. Hogy miért, arra nem tudott (vagy nem akart?) vá­laszt adni. ★ Magyargécen jártunkkor szándékosan nem kerestünk hivatalos embert. Csak a falu lakóit kérdeztük meg, mert kíváncsiak voltunk: ismerik-e községük kulturális életét, tudjá-e, milyen lehetőségeik vannak az önművelésre és művelődésre, a szórakozásra, élnek-e vele. Ezekre a kérdé­sekre adandó legtalálóbb vá­laszunk — a televízióból min­denki által jól ismert bar- kochbajáték egyik gyakori felelete — az „is-is” lehetne. Ez pedig mindenképpen a he­lyi közművelődési tartalmi és propagandamunka hiányos­ságait jelzi, a jövő feladatai­ra is rámutatva. (ok) Több mint foglalkozás • •• Á Hámén Kató-telepen mindenki ismeri dr. Horváth Emilné tanítónőt. „Igen, itt tanít a mi iskolánkban!” — mondták az. emberek. „De bent lakik a városban, abban a nagy bérháziban a Pécskő mögött, ahol egy nőt kőszobor is van” — igazított útba egy helyes szőke kislány, az egyik tanítvány. A tdzemhármas lakóházban valóban megtaláltam Horváth Emiimét. Nemrégen érkezett az iskolából. — A nyári hónapokban is csak be-bejárogait az ember. — mondta. Meg aztán az a kis iskola, ha* aprócska is. mégiscsak teljes egészében az én birodalmam. Egy nagy­tanterem, egy nagy létszámú osztályközösség és egy ta­nítónő. Két évig tanítom ugyanazokat a gyerekeket. Először harmadikosként, az­tán mint negyedikeseket. Így az év végén mindig nehe­zebb az elválás, hiszen a két ev alatt annyi közös szál fűz ussze minket. Hogy mióta dolgozom itt? Bizony mór kilenc éve — mondja olyan hangsúllyal, mintha fiatalos arcán máris : döbarázdák ülnének. Első tleni tanítványaim némelyi­ke már érettségizett ebben az övben. Hol kezdtem? A pá­pai tanítóképző után Dab- ronyba, majd Devecserre ke­rültem. 1956 óta tanítok. Olyan hivatás ez, amit szívvel és lélekkel kell csinálni, mert csak akkor lesz több, mint foglalkozás. Én kislánykorom óta készültem erre a pályá­ra. Nem is tudtam magam elképzelni másnak, csak ta­nítónak. Talán ez abból is adódik, hogy mindig szeret­tem a közösségi életet és a gyerekeket. Most negyvenegy „gyerekem” van — mondja büszkén. Az osztály egy kisdobosrajt és három őrsöt alkot. A Gorki i- telenröl. a Sugár útról, és a Hínvm Kató-telepről járnak ide 'yerekek. összeková­csol: közösség a mienk. Amolyan önellátóit vagyunk minden téren. Nem csak a gyakori társadalmi munkák bizonyítják ezt, hanem kü­lönféle rendezvényeink is. Osztályon belül van önálló tánccsoportunk, amely a leg­utóbbi versenyein arany okle­velet kapott, és van irodalmi körünk is. Így biztosított az őrsi rendezvények, klubdé­lutánok és kirándulások jó hangulata, no meg a tanítás utáni hasznos időtöltés is. Eredményes a kapcsolatunk a telepi kultúrotthonnal. Sok közös rendezvényünk van, melyeken a szülők mellett a telepi lakók is részt vesznek. A negyvenegy gyerek tanulá­sának és mozgalmi életének irányítása sokszor egész na­pos feladat. Horváth Emilne- nek azonban más, fontos tár­sadalmi megbízatása is van. Vezetője a városi kisdobos­szakbizottságnak . — összeegyeztethető, ez a két terület és ki is egészíti egymást — mondja. Igaz, hogy ez a telepi kis iskola távol esik a várostól, lakhe­gyemtől is, de már annyira 'megszerettem, hogy talán nem is tudnék tőle megválni. Nagyon kevés a szabad időm, de olyan munkát végzek, amit nagyon szeretek csinál­ni. G. H. M. i PÓKHÁLÓ | (16.) ^ írta: Galgóczi Erzsébet — Nem elég, hogy egyedüt vagyok, magamnak kell elő­teremtenem a betevő falatot, most még Géza, te Is ... Egy­szer már trombózisom is volt, mondta a doktor úr, ne izgas­sa magát, Regina néni, csak ne izgassa magát, egyszer az izgalom öli meg . .. Müllesc szemrehányó pillan­tást vet Gézára, aztán vállon fogja a zokogó asszonyt és csillapító szavakat dörmögve, kivezeti az irodából. Vissza­jön, újra megrovóan néz, Gé­zára, de az iszonyúan elká- romkodja magát. — Fukar a végtelenségig! Ha a hátából hasítanának egy darabot, azt nem bánná, az majd kinő. De hogy nyomo­rult három mázsa búzát visz- szaadjon ...! — Én nem hiszem, hogy ha­zudott — jegyzi meg Müller hűvösen, s visszaül az íróasz­NOGRAD - 1973. augusztus 3„ péntek tál mögé. Gondosan töriilgetni kezdi a szemüvegét. Géza rábámul. — Hát...? De már ért is mindent. El­torzul az arca, felugrik, s fe­nyegetően áll Müller elé. — ötvenmillió forint va­gyon van a kezemre bízva, csak nem gondolja, hogy el­loptam kilencszáz forintot? — Engem nem azért küldtek ide, hogy v gondolkodjam — mondja Müller visszautasító- an. — Hanem, hogy vizsgála­tot végezzek. — Tüntetőén a főkönyvelőhöz fordul, aki egész idő alatt — más hely hí­ján — az ablakpárkányon ül­dögélt. — Kérem az iratokat. Csorvás szolgálatkészen ug­rik. Géza sötéten bámulja őket még egy ideig, aztán kirohan az irodából. — Lemondok! Én ezt nem csinálom tovább! — mondja felindullan Zsuppánnak. Az úgynevezett Központi Major Esti párbeszéd Divat szidni a Televíziót. Valaha az szá­mított a felnőtté válás jelének, ha a gyer­meklány titokban kifestette magát anyja szépítőszereivel, s a fiú rágyújtott az első cigarettára. Üjabban ezek mellé besorol­hatjuk a Televíziót is. Ha egy gyerek ko­ránál idősebbnek akar látszani, akkor szidja a műsort, mert tudja, hogy ezt te­szik a felnőttek is, korra, nemre, foglalko­zásra való tekintet nélkül. Őszintén szól­va, nem is drága mulatság lépést tartani ezzel a divattal, az előfizetési díj havonta ötven forint, négytagú családnál tehát fe­jenként alig több egy tízesnél. Ráadásul, a Televíziót nemcsak a műsoráért szidják, hanem azért is, mert megváltoztatta a csa­ládok életét: a legtöbb otthonban adásna­pokon alig beszélnek egymással, nem jár­nak el hazulról annyit, mint azelőtt, mind kevesebb az olyan társas összejövetel, ámelyen az emberek egymás véleményére volnának kíváncsiak, hacsak nem egy-egy tévéműsor vonatkozásában. Ebben nyilván sok az igazság, de a sok aggodalom és szidalom közepette sem fe­ledhetjük, hogy a Televízió mégiscsak korunk nagy varázslata. Igaz, a csodát is meg lehet szokni, ha az mindennapos. Szü­léink fiatalkorában még elképzelhetetlen lett volna, hogj? filmvetítőgép nélkül néz­hetnek otthon mozit, a lakás négy fala kö­zött látható az éppen folyó futballmeccs, az űrhajósok szemével figyelhetjük szé­dítő magasságból a földünket, olyan kö­zelről vehetjük szemügyre a Holdat, mint­ha csak magunk állnánk rajta. A képer­nyő jóvoltából szinte megszűnnek a földi és kozmikus távolságok; mi ez, ha nem csoda? ’ És megszűnhetnek más távolságok is, méghozzá itthon, a mi kis országunkban, és éppen a televízió révén, amelyet pedig legtöbbször azzal vádolnak, hogy elszige­teli egymástól a családokat. Kedd este például egyldőben voltunk otthon, a sa­ját képernyőnk előtt, de ott voltunk a Tiszai Vegyikombinát esti műszakján, be­pillanthattunk a leninvárosl lakóházakba, az apró település. Ráksi családi otthonai­ba. a kocsmába, ahol a férfinép töltötte az időt, s a következő pillanatban már Ci­bakházán vendégeskedtünk a népes Ko­vács családnál, a szűkszavú Lukács bácsi- nál,\és a szókimondó, fejfájós Katica né­ninél. Pontban nyolckor az egész ország hallhatta Ráksi templomának harangsza­vát, tanúja lehetett Bobi kutya elajándé­kozásának, a kocsmázó férj korholásának és műanyag hordók nagyüzemi préselésé­nek. Ezt láttuk a tévé „Jó estét Magyaror­szág!” című körkapcsolásos műsorában. Amellyel kapcsolatban a hivatásos kritiku­sok tehetnek jogos bíráló észrevételeket is. Hiszen a kapcsolások olykor akadoztak, előfordultak hanghibák, tapintatlan ripor­teri kérdések. Hagyjuk azonban ezúttal a szakmai mérlegelést, fontosabb ennél az a lehetőség, amelyet a televízió nem most először bizonyított. Azt, hogy általa mó­dunk nyílik ismeretlen honfitársaink min­dennapi életének és saját életükről alko­tott véleményüknek a megismerésére. Jó volna ezt a hétköznapi csodát is mihamarabb megszokni. Hogy a televízió­tól nemcsak jól fésült, művészi vagy mű- vészieskedő, megrendezett, vagy agyon­rendezett műsorokat lehet várni, hanem olykor a való élet kozmetikázatlan tük­rözését is, abban a percben, amikor az történik. Hogy a falusi ház asztalára le­tett mikrofont bármelyik pillanatban felve­hesse a család bármely tagja, és több mil­lió ember szeme láttára, füle hallatára ar­ról beszélhessen, ami éppen az eszébe jut. Abban a tudatban, hogy ez egyenes adás, élő közvetítés, kivágni vagy elhagyni be­lőle semmit sem lehet, az elhangzással egyidőben hallja az egész ország. A néző és a szereplő számára még egya­ránt szokatlan a demokrácia gyakorlásá­nak ez a közvetlen formája. A műsor fo­lyamán kiderült, hogy a televíziósok már jóval előbb ott jártak a helyszíneken, kivá­lasztották a családokat, folytattak „előbe- szélgetéseket” is, egyszóval alaposan meg­szervezték a dolgot. A munkás- és pa­rasztemberek pedig eléggé lámpalázasak ■ voltak, érthetően zavarta őket a sok lám­pa, a kamera, a mikrofon, a népes stáb, igyekeztek minél előnyösebbnek mutat­kozni első nyilvános szereplésük alkalmá­ból, hiszen tudták, hogy milliók figyelik őket. Ezzel együtt becsúsztak hibák, Kati­ca néni például zavarában elvtársnak ne­vezte Nixont, de nem szakadt le a plafon, gyorsan ki is javította a szóbotlást. Akadozott még tehát ez az esti párbe­széd, de annyi baj legyen. Fog ez még job­ban is menni. Mert mindenr meg lehet szokni, még azt is, hogy az ember a leg­nagyobb nyilvánosság előtt is természete­sen viselkedjél# és mondjon véleményt or­szág-világ dolgairól, Árkus József j ___________________________i K utyafürdő . (A Sternből) udvarán állnak, Itt találta meg Zsuppánt. Körülöttük óriási istállók, silók, széna-szalma- kazlak — tíz évvel ezelőtt, itt rossz minőségű legelő volt. Itt-ott egy-egy ember dolgo­zik, messziről idebámulnak. Zsuppán a tekintetével valami alkalmas helyet keres a be­szélgetésre, végül egy elha­gyott, leszögezett gémeskút kávájára ülnek. Mögöttük csillogóan magasodik az alu­mínium víztorony. — Undorí­tó ez a macerálgatás, gya- nusítgatás. Mintha mocsárban gázolnék és hínár tapadna a bokámra. Csinálja más! . — Ez megfutamodás! — Zsuppán csóválja a fejét. — Nem vagy te harcos ember, Géza. — Harcos ember? — Géza rábámul. — Ha magamról van szó, nem vagyok harcos em­ber ... Ha valaki mocskol en­gem — mocskoljam vissza? Úgy érezném magam, hogy minden szónál békák ugrálnak ki a számból. Szükségem van nekem arra, hogy békák ug­ráljanak ki a számból? Zsuppán széttárja a kezét. — Kilencszáz forint mi­att...! I — Nem a kilencszáz forint­ról van szó! — kiáltja Géza. — Ez csak ürügy! Ki akarnak nyírni! — Ugyan! — hitetlenkedik Zsuppán. — Idefigyelj, Zsuppán! Te új ember vagy a téeszmozga- lomban, azt hiszed, itt is olyan egyszerű és áttekinthető minden, mint az iparban;... — No, azért ott sem — kez­dené Zsuppán, de Géza nem hallgat oda. — Ebben a járásban van hu­szonnyolc téesz. Tíz évvel ez­előtt, amikor az első elnöki értekezletet tartottuk, hu­szonnyolc parasztember gyűlt össze. Tudod, szervezéskor va­lódi volt a demokratizmus, minden faluban hagyták, hogy az emberek azt válasszanak meg elnöknek, akit akarnak. Még jelszót is kreáltak hoz­zá: „A falu a legjobb káde­res.” Aztán, amikor befejező­dött a kollektivizálás, az „elv­társak” nyeregben érezték ma­gukat, s szép lassan elkezdték kipöckölni a parasztokat a ha­talomból. Most már csak ket­ten vagyunk a járásban: az öreg Limp, meg én ... Most én vagyok soron. Zsuppán elképedve hallgat. — Ha végiggondolom, mi­lyen elképesztő dolgok miatt nyírtax ki egy-egy elnököt... Apáti Jóska az első két év­ben nagyon jó gazdaságot csi­nált. Nosza, vitték jobbra-bal- ra tapasztalatcserére. Egy évig alig volt otthon, szétzüllött a téesz. Akkor leváltották, mért hagyta szétzülleni... Lehőtz bácsi az új istálló építéséhez nem tudott darut szerezni (Folytatjuk) Módosították a nemzetiségi gimnáziumok óratervét A nemzetiségi tanítási nyel­vű gimnáziumok óratervét újonnan szabályozta a művelő­désügyi miniszter. Az utasítás értelmében ezekben a gimná­ziumokban osztályonként 34 a heti kötelező óraszám. Ameny- nyiben 22-nél nagyobb az osz­tálylétszám, lehetőség van ar­ra, hogy a nemzetiségi nyelv és irodalom óráit is két cso­portban tanítsák. Az utasítás tartalmazza azo­kat a tárgyakat is, amelyeket ezekben a gimnáziumokban a nemzetiségi anyanyelven kell tanítani: közöttük az anya­nyelvet és irodalmat, a világ­nézetünk alapjait, az oroaz nyelvet, a földrajzot, a rajzot, a testnevelést és az osztályfő­nöki órát. A gimnáziumok sze­mélyi fejlesztése során az igazgatóknak el kell érniük, hogy — ha jelenleg még a vi­lágnézetünk alapjait, az orosz nyelvet, a rajzot, illetve a test­nevelést olyan tanár oktatja, aki a nemzetiségi nyelvet nem beszéli — valamennyi, az óra­tervben megjelölt tantárgyat megfelelő nyelvtudású tanár tanítsa. Az utasítás hatályba lépett, rendelkezéseit a nemzetiségi tanítási nyelvű gimnáziumok és tagozatok valámennyi évfo­lyamán szeptember 1-től kell alkalmazni. A ZIM-ből jelentjük Gyarapodik a törzsgárda. Tíz üzemrészben tartottak tegnap munkásgyűléseket á ZIM salgótarjáni gyárában. A kollektívák 205 ötéves munkaviszonnyal rendel­kező dolgozónak a törzs- gáydatagságba történő fel­vételéről döntöttek. Akik­nél kizáró körülmény nem merült fel azok törzsgárda- oklevelet és két nap juta­lomszabadságot kapnak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom