Nógrád. 1973. augusztus (29. évfolyam. 178-203. szám)

1973-08-19 / 194. szám

A szocialista nemzeti egység ünnepe Irta: Bencsik István, a Hazafias Népfront főtitkára Magtárakban azsz°rs' kenyere, a malmok új búzát őrölnek. Megsült az új kenyér és eljött augusztus 20-a a ha­gyományos ünnep, amikor az új kenyeret megszegjük. Nem is olyan rég, alig há­rom évtizeddel ezelőtt ilyen­kor az ország népének na­gyobb fele fáradt volt, törő­dött és szomorú. Fáradt, mert a kézi kaszával való aratás, a marokszedés, a hordás, a csép- lés, a sok nehéz mezei munka közül is a legnehezebbek közé számított. S szomorú, mert a verejtékes napok után éppen a kétkezi munkások nem lehet­tek bizonyosak afelől, hogy a kenyér kitart az újig. A keres­ményből kellett jutni sóra, petróleumra, cipőre a gyer­meknek, hogy az őszi sárban ne mezítláb menjen az isko­lába. A Viharsarokban, s az ország sok más vidékén tízez­rek zúgolódtak, akiket nem szerződtettek le az uradalmak, akik nem vehettek kaszát a kezükbe. A hivatalos ünnepet nagy pompával tartották meg a Ki­rályi Várban, emlegették az országalapító István királyt, miközben országvesztő politi­kát folytattak. Természetes, hogy ezek után, amikor a magyar nép a fel- szabadulás után lerakta új éle­tének alapjait, azt is felülvizs­gálta, mit őrizzen meg a régi augusztus 20. tartalmából és mit adjon hozzá, hogy ez a hagyományos ünnepünk való­ban szép és értékes legyen. Nem feledkezhetünk meg ar­ról, hogy a betakarítás köny- nyebbé válása az ország közös erőfeszítésének köszönhető. A gépek, az alkatrészek, az üzemanyag és az egyéb kellé­kek biztosítását, a megfelelő munkaszervezést csak úgy le­het megoldani, ha a földektől távoli üzemekben éppúgy, mint a kereskedelmi központokban és a termelőszövetkezeti iro­dákban, mindenki becsülettel elvégzi a maga dolgát E felis­merés jegyében évről évre erősödött augusztus 20-ának az az új tartalma, hogy a mun­kás-paraszt szövetség egyben a szocialista nemzeti egység ün­nepe is legyen. Ennek az egy­ségnek számtalan tanú jelét lát­hatjuk az év minden napján és állandó erősítése legfonto­sabb feladatunk. Az elmúlt év ebben a vonat­kozásban újabb eredményeket hozott. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának novemberi állásfogla­lása és az abban megjelölt cé­lok végrehajtása során tovább növekedett hazánkban a mun­kásság politikai és morális sú­lya, kedvezően változott anya­gi helyzete is. Az ilyen irányú fejlődéssel a parasztság is egyetért, hiszen a munkásosz­tály vezetésével sikerült meg­oldani a parasztság felemelke­dését, a szövetkezeti mozga­lom kibontakoztatását és fel­virágzását. A munkáshatalom minden dolgozóréteg számá­ra biztosította a nyugalmat, a fejlődést, kimagasló eredmé­nyeket értünk el a tudomány, a technika, a művészet számos ágában. A munkásosztály pártjának szövetségi politiká­ja, a népfrontpolitika alapján bontakozott ki az a nemzeti egység, amely ma népünk éle­tét jellemzi. FV ft nemzeti egység nyil- d vánul meg alaptörvé­nyünkben a Magyar Népköz- társaság alkotmányában, amely a magyar nép munkája eredményeinek foglalata. Al­kotmányunkat 1949-ben fogad­ta el az országgyűlés és az elmúlt évben módosította, szá­mos fontos pontját újrafogal­mazta. Szükséges volt a módo­sítás, hiszen 1949-ben a már akkor elért jelentős társadalmi eredményekre támaszkodva azt nyilváníthattuk ki, hogy a Magyar Népköztársaság a dol­gozó nép állama, 1972-ben pe­dig már azt iktathattuk alap­törvényünkbe, hogy hazánk­ban uralkodóvá váltak a szo­cialista termelési viszonyok és egységbe tömörülve munkál­kodunk a szocializmus teljes felépítéséért. Az alkotmány szellemében került sor ez év tavasfán a ta­nácsi választásokra. A jelölő - gyűlések és a választógyűlé­sek lehetőséget adtak közös problémáink megvitatására, egy nagy népi tanácskozást je­lentettek. A választás után megfiatalodott tanácsaink a választásokon felvetődött ja­vaslatok, ötletek ismeretében készítették el a ciklusterveket és már el is kezdődött ezek megvalósítása. Jövőnk olyan lesz, amilyen­né mi formáljuk. Az a fontos, hogy minél többen, közös aka­rattal formáljuk, annak tuda­tában, hogy népünk nincs egyedül a világban. E szép nyári ünnepünkön elmondhatjuk, hogy jó volt a szelek járása a külpolitikában. A szocialista tábor következe­tes igyekezete, a különböző rendszerű államok békés egy­más mellett élésének a politi­kája nagy sikereket aratott. Erre mutat a Szovjetunió és az USA közötti kapcsolatok javu­lása, és az európai biztonság és együttműködés ügyének elő- reháladása. Ez évben jutottunk el az 1969-ben kibocsátott Budapesti Felhívástól az európai bizton­sági értekezlet első részéig, a külügyminiszterek helsinki tanácskozásáig. Az európai né­pek békés kapcsolatát jól jel­képezte a finn—magyar barát­sági hét, amely a külügymi­niszterek tanácskozásával egy időben zajlott Helsinkiben és Budapesten. Elmondhatjuk, hogy a pári­zsi egyezmény aláírásával egy kis létszámú, de történelmi nagyságú nép kapott elégtétel! és békés fejlődési távlatokat. A szocialista országok, a világ haladó erői által támogatott vietnami nép győzelme az egész emberiség diadala. Két­ségtelen, hogy ez hatással van az egész nemzetközi életre. Európa jelentős lépéseket tett afelé, hogy a béke öveze­tévé váljék. De a szocialista országok pártvezetőinek krími találkozóján megfogal­mazták a nagyobb célt: váljék az egész föld a béke övezeté­vé. Annak a tudatában készül­hetünk a béke erőinek nagy moszkvai találkozójára, a VIII. Béke-világkongresszusra, hogy ez a nagy célkitűzés most reá­lissá vált. Dolgozzunk meg is valósul! Ez szükséges alap ahhoz, hogy a jövőben ezen a napon továbbra is békében ünnepel­hessük az alkotmány, az új kenyér, munkás-paraszt álla­munk sikereinek ünnepét Gyeplő helyett kormány AZ EMBER hat a gépére. A gép működése viszont ész­revétlenül is formálja az embert Egymásra utaltak — összeszoktak. Daróczí István fürge észjárású, gyors mint karcsú MTZ gépe. A gyeplőt cserélte fel hét évvel ezelőtt a traktor kományával. — Korábban fogatos vol­tam a szövetkezetben. Nem sajnálom, hogy hátat fordí­tottam a lovaknak. A gépek sokkal többet tudnak náluk. Nógrádmarcal határában, a vörösparti burgonyafölde­ken beszélgetünk. Körülöt­tünk zsákerdő. Szedik a bur­gonyát. Húsos, rózsaszín hol­land fajtát. Kitűnő az idei termés. Daróczi István és J ól ismerem, számtalanszor nyo­mon követtem a kenyér születé­sét. Megtanultam magot tisztítani, jó puha ágyat vetni a búzának, nógattam lovakat a vetőgépek előtt, figyeltem, ahogy a növény sápadt csírája áttörte a talajt, növekedett, szárba szökkent, kalászt eresztett, aztán hirtelen meg­szökött, mint erős napon a lányok ha­ja. Szedtem markot, megtanultam ka­szálni, dolgoztam szívverés ritmusú cséplőgép mellett, kuporogtam az új liszttel hazatérő szekerek tetején. Vé­gigbámultam számtalan kenyérsütést, tudom tehát, hogy a kenyér nem más, mint liszt, víz, élesztő, só pontos keve­réke, mégsem tudok róla olyan higgad­tan írni, mint a zsírról, a cukorról, vagy más élelemről, amely nyersen, vagy feldolgozva az asztalomra kerül. A ke­nyér szent dolog, a kenyér nem tűri a tréfát. A kenyérről csak tisztelettel sza­bad szólni. A kenyeret csak olyan tisz­telettel szabad emlegetni, mint a nép, amely közmondásaiba zárta, s dalolt a fehér kenyérről. A kenyeret azért is tartom 'szent do­lognak, mert egy alkalommal ötven kiló búzalisztnek köszönhettem jelenemet és jövőmet. Népi kollégista voltam, még a fényes szellők és a nagy ínségek idején. Heteken át kukoricakásán éltünk, ám egy tavaszi napon az is elfogyott. Fájó szívvel már-már szélnek eresztettek bennünket, faluról érkezett mezítlábos gyerekeket. És akkor a kollégium sok­gyerekes gondnoka, családja végső tar­talékát kölcsön adta nekünk. Olyan jó szívvel adta, mint ahogyan az egyik szegény ember segít a másikon. Sok idő telt el azóta, sok minden történt ve­lem is, a gondnokkal is, most mégsem kívánhatok neki mást, mint, hogy le­gyen meg bőségesen a mindennapija. De mit beszélek itt? Micsoda botor kívánság hangzott el a számból? ÜNNEPI JEGYZET Jókedvvel, bőséggel Hiszen köztudott, hogy jelképesen is és kézzel foghatóan is, ma már minden embernek megvan Magyarországon a mindennapija. Még kenyérügyben sem szeretem a lelkendezést, ezért mene­kültem egy szakemberhez, húgy a lírát fogja gyeplőszárra szigorú tényekkel. Ö azt kérdezte akkor, mennyit akarok ír­ni a kenyér és a búza történetéről? Mert regényt is lehetne írni róla. Van abban dráma, konfliktus, meg dicsősé­ges felemelkedés. És a búzaregény ge­rinceként számokat diktált az egyes esztendők termésátlagáról. Rideg szá­mokat, amelyek bennem mégis úgy zengtek, mintha csakugyan szépszavú regényt olvastam volna. íme: 1931. és 1940. között 7,9 mázsa volt a termésát­lag, ma pedig ennek majdnem a dup­lája. A dráma: nagyon sokáig nem be­csültük meg a búzát. A paraszt — vagy ahogy a szakember mondta: a termelő — a búzatermesztésért csak az erkölcsi elismerést kapta, az anyagi jutalom el­maradt. Ma már jutalmazzák, tisztessé­ges árat fizetnek, sőt a búza minőségét, hektársúlyát, acélosságát is premizálják. De az anyagi és erkölcsi elismerésből még nem lett volna ekkora termés. A szakember szerint: „Az agrotechnikát gyökeresen meg kellett javítani.” Ma például külön kijelölt állami gazdasá­gok foglalkoznak a vetőmagtermesztés­sel, a gazdaságok három vagy négy- évenként szigorúan gondoskodnak a mag kicseréléséről, hogy garantáltan tiszta fajta maradjon a búza. A tiszta gabonát csávázottan, tisztítottan vetik el, mégpedig olyan mélyre, ahol a tudo­mányos kutatások szerint legjobban szeret élni. S aztán, amikor a csíra át­töri a talajt, zölden hullámzik a holna­pi termés, sárga repülők köröznek az égen szórják a vegyszert, amely olyan fontos a növekedő termésnek, mint mondjuk: csecsemőnek a védőoltás. Az is természetes, hogy intenzív búzafaj­tát termesztünk. Egyszer, egy nagy ál­lami gazdaságban, ebédszünetben a kombájnos mellének szegeztem a kér­dést: milyen a Bezosztája? Két ujjára csókot cuppantott: ilyen! Sokat terem, egy-kettőre megtelik a tartály, nem pergeti a szemet, kemény a szára, nem dönti földre az eső és a szél, szóval — öröm aratni. Egyszer pedig megkérdez­tem a lágymányosi kenyérgyárban a művezetőt: tudja-e milyen fajta búzá­ból őrölték a lisztet, amiből éppen ke­nyeret süt? Tudta, persze. Bezosztájá- ból. És megmagyarázta, hogy milyen. Jó vízfelvevő, kitűnő a gázfejlesztő ké­pessége, ami a kenyérsütésnél ugyebár nagyon lényeges. F s még egy emlék a kenyérről és a búzáról. Nekem a bőség szóról mindig a búza és a kenyér jut eszem­be. Egyszer megadatott, hogy olyan magas rangú küldöttséget kísértem kül­földre, hogy tiszteletükre eljátszották a Himnuszt. S amikor odaért a zenekar, hogy „jó kedvvel, bőséggel”, ott, a re­pülőtéren, szűkebb hazám búzaföldjeit véltem hullámzani, s bár jól tudtam, hogy majd a fogadáson rogyásig terített asztal vár, mégis a kenyérre gondoltam hirtelen. egyik traktoros társa forgó­villás burgonyaszedővel dol­gozik. Az asszonyok, iskolás leányok és fiúk dolga, hogy kosarakba és onnan zsákok­ba rakják a burgonyát. Egész családok serénykednek a föl­deken. Megéri a vakációzó diákoknak is, hiszen fejen­ként 100—120 forintot keres­nek egy nap alatt. Szussza- násra is kevés az idő, mivel 12ü_an szedik a burgonyát a két gép után. Poros svájcisapka fedi' Da­róczi István fejét. Nemcsak a haját védi, a traktorfülke ablakát időnként sapkájával törli meg. Verejtékes a sváj­ci, leviszi a port, mint sze­mélykocsiról a szarvasbőr. A szövetkezet alapító tag­ja. Még 1960-ban, 26 éves korában lépett a közösbe. Két gyermek édesapja. A fiú már szakiskolába jár Balas­sagyarmatra, a kislány még óvodáskorú. Az ideális traktoros típu­sáról kérdezzük. — Könnyű eldönteni, hogy ki a jó traktoros. Az, aki gé­pét szereti, munkáját pedig felelősséggel és szakértelem­mel végzi el. Megbecsült embernek tart­ja magát a szövetkezetben. Ezen nem is lehet csodálkoz­ni, hiszen a legjobb trakto­rosok közé tartozik. Kerese­tére sem panaszkodik. Az év végén pedig 30 százalék nyereségrészesedésre szá­mít. Játszunk a képzelettel. Ha egy mesebeli tündér •egyetlen kívánságát teljesíte­né, mit kéme tőle? — Egy Volga gépkocsit — válaszolja némi meghökke­nés és töprengés után. — Na­gyon szeretek járművet ve­zetni. Először a Balatont ke­resném fel a családdal. Gyorsan visszazökkenünk a valóságba. A burgonyasze­dő asszonyok sürgetik. Már csak arra maradt ideje, hogy otthoni foglalatosságáról mondjon néhány szót. — Házias ember vagyok, de a házimunkában az asszo­nyé az elsőség. Én inkább a ház körül tevékenykedem. Gondozom a szőlőt, a lugast. AZUTÁN nyeregbe pattan Daróczi István, porfelhő jel­zi a dűlőben, hogy merre jár. Régen hullott errefelé az égi áldás. — Szeretik őt a szövetke­zetben. Egyszerű ember, ipar­kodó, becsületesen dolgozik. Régen szép lovai voltak. Azó­ta már növényvédőszakmun- kás-tanfolyamot is végzett. Minden kényes vegyszere­zést reá bízunk — formálja később a szavakat Daróczi Istvánról, a szövetkezet elnö­ke, Ubrankovics István. Hinni kell a szavának, jól ismeri — szintén alapító tag! Rozgonyi István DEMÉNY OTTÓ; Fényes éjszaka Csillog-villog az égi tábor. Csibéivel a hangtalan Fiastyúk a mezőre Iából. Nesztelenül suhan a Göncöl, s szikrát csihol négy kereke a legsötétebb égi rögből. Tőle messze parányi mása a Kismedve fekszik hanyatt, s szép, csillogó mancsát csodálja. Azon is túl ragyog a büszke Északcsillag, de idenéz a Balatonra, ez a tükre. S lépked még egy felhőgavallér. Tenyerén úgy ragyog a Hold, mint a bársonyhoz dörgölt tallér. NÓGRÁD - 1973. augusztus 19., vasárnap 7

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom