Nógrád. 1973. augusztus (29. évfolyam. 178-203. szám)

1973-08-19 / 194. szám

Nógrádi bányászdalok Füzetben adták ki — Gyűjtés az utolsó órában Két esztendővel ezelőtt is- •ősei hívták fel figyelmét a .rádi bányászdalokra. A be- i kíváncsivá tette: vasár- apónként kerékpárral járta e Salgótarján környékét — aíofc után kutatva. Nagy Zoltán salgótarjáni nektanár a régi bányatelepe­ken hiába érdeklődött. Azt mondták: ők dolgoztak, nem volt idejük énekelni. De ő nem csüggedt, tovább kerekezett \ bányászok lakta falvak né- oe barátsággal fogadta. Mind­össze egyszer igazoltatták, náskor meg mérges kutyák zavarták. — Nagyon szépen énekeltek — mondja. — Átérezték a dalok örömét vagy szomorúsá­gát. Olyan volt ez a gyűjtés, mint a gombázás. Előfordult, nogy egyet sem találtam, más­honnan meg egy csokorrava- ót vittem haza. Tanítványaim is így énekelték, csokorba gyűjtve. Szívesen tették és én ezt jóleső érzéssel hallgattam. — Ezek a dalok nem csiszo­lódtak századokon keresztül. Mégis érett alkotások. Hűen tükrözik a bányászok életét. Szövegükből kiderül, hogy a bányászat mennyire lenézett foglalkozás volt egyes vidéke­ken: Édesanyám zárat csinál­hasson,/ Hogy énhozzám bá- .yász ne járhasson./ Magam fogom az ajtót bezárni,/ pisz­kos bányász nem fogsz hozzám járni. — Pedig bányász volt ele­gendő. Erre utal a következő dal szellemes szövege is: Bár- na falu körül van kerítve,/ Bá­nyászlegényből van a kerítése. Am nem fogalmaztak mindig ilyen derűsen. Sanyarú sorsuk elől külhonba vándoroltak és így énekeltek: Bányászme­nyecske mit ér a te életed,/ Nincsen itthon a te urad, ked­vesed,/ Nincsen itthon, dolgo­zik Kanadába,/ Keresi a pénzt a sima szőve truhárá. Nagy Zoltán Karancslapuj- tőn gyűjtötte a legtöbb bá­nyászdalt. De sokat talált Ka­záron, Karancskesziben, Mát- raszelén, Karancsságon és Nemtiben is. A 72 éves nagy- bátonyi Sulyok Kopár László- né volt a legidősebb dalosa, a legfiatalabb a 30 éves karancs- sági Báli János. Sokat segített a gyűjtésben az utóbbi évek­ben fellendült népdaléneklési mozgalom, a Röpülj páva. A fiatal énektanár nemes egyszerűséggel beszél: — Nem tudom elfelejteni Petróczi né­ni önzetlenségét. A kazári Nagyéliás János bácsi gyönyö­rű éneklését. Ma is meghat, ha visszagondolok, a homokte- renyei Boros Jánosné előadás­módja. — Miért tette mindezt? — Tábor Ráróson r A szécsényi ELZETT gyár- ység csúcsvezetősége évről I re nagy figyelmet fordít az t igszervezetek titkárainak, » te tőség i tagjainak tovább- -pzésére. Az idén Ráróspusztán a K SZ járási bizottságának tá­borában, augusztus 17 és 21 k zöfct kerül sor a vezetőkép- ■esre, ____. A fiatalok többek között előadásokat hallgatnak az if­júságpolitikával, ifjúsági tör­vénnyel kapcsolatos témák­ban, s gyakorlati felkészítést kapnak a KlSZ-vezetőségvá- lasztások minél sikeresebb lebonyolítása érdekében. A táborban 25-en vesznek göäztn .. • * ,. hangzik fel a csöppet sem me­rev kérdés. Nagy Zoltán mélázva maga elé néz, köröz az ujjával az asztalon, majd így szól: — Édesapám is munkásember Volt. Ez a legkevesebb amit tehetek. Hogy azok közé tar­tozzam, akik a magyar népdal­kincs eme szerves részét az utolsó órában összegyűjtik. — A bányászdalok a népdal­ból vagy a népies műdalból nőttek ki. Dallam- és szöveg­világuk hasonló, vagy alig kü­lönböző. Ezért is jó lenne to­vább bővíteni, hozzátenni újabb dalokat. Senki sem te­kinti lezártnak a gyűjtött anyagot. — Csodálatos népzene ez. Érzékenyen reagál a minden­napi élet apró rezdüléseitől a drámai klonfliktusokig, a hety­ke szólástól a legbelsőbb ér­zelmi életig mindenre. Kodály írta erről, hogy a népzene ak­kor él igazán és akkor élteti a népet, ha nemcsak professzio- nátus énekművészek vgy -ka­rok előadásában élvezi mint passzív hallgató, hanem ha át­járja egész életét, saját, bár­mely szerény, ösztönös tevé­kenysége is abból táplálkozik, a munka közben felötlő dal­foszlányok is mind abból ered­nek. — Ezekben a dalokban Is teljes őszinteséggel nyilvánul meg sorsuk mélysége: Bánya, bánya, jaj, de sötét bánya, de sok legény van abba bezárva,/ Bányászlegény, gyere föl a napra, ott vár téged a szeretőd sírva. De bárhogy is alakult életük menete, mindig büsz­kék és rátartiak voltak mes­terségükre: Aki bányász akar lenni, nem kell annak meg­ijedni, csuhajla,/ Én is az aka­rok lenni, nem is fogok meg­ijedni, csuhajla,/ Szép élet ez ihajla, a bányász élet, csuhaj- La,/Karbldlámpa a kezében, barna kislány az ölében, csu­hajla. Nagy Zoltán magnótekercsei a Munkásmozgalmi Múzeum­ban találhatók. Gyűjtését a Szénbányák Vállalat tavasszal sokszorosítva közkinccsé tette. A füzetet iskoláknak, Röpülj páva köröknek küldték el. A bányászdalok nem vesz­nek el. További sorsukat ének­lő közösségek őrzik. m <H) A HETVENEDIK paragrafus „A kan védelme a Magyar Népköztársaság minden állam­polgárának kötelessége. Az állampolgárok az általános honvédelmi kőtlezettség alap­ján katonai szolgálatot teljesí­tenek. A haza és a nép ügyé­nek elárulását, a katonai eskü megszegését, az ellenséghez való átpártolást, a kémkedést, az állam katonai hatalmának minden csorbítását a törvény szigorúan bünteti.’' (Alkotmányunk 70 paragrafu­sul Fiatal, szinte gyerekes arcú, kreol bőrű fiú áll a közúti ha­tárátkelő állomáson. Nyakában kis faláda. Benne a bélyegző s más egyéb eszköz, ami egy határállomáson az útlevelek, avagy ahogyan itt mondják, az ú tiokmányok kezeléséhez szük­séges. Topa Béla huszonkét éves határőr, szolgálatát teljesíti. A forgalom hétköznap is nagy. A gépkocsik, a különjáratú autó­buszok egymás után érkeznek. Egv darabig figyelem ezt a fi­atal fiút, aki másodéves ha­tárőr létére már az „öregek” közé tartozik. Mindenkihez udvarias. Legyen az csehszlo­vák, vagy magyar állampolgár. Az útiokmányok kezelése után jó utat és viszontlátást kíván. Magyarul, vagy szlovák nyelven. Az utasok kedvesen, mosolyogva fogadják a jókí­vánságokat. ök további jó munkát kívánnak a határőr nek. Megérkezik a váltás. A pi­henés közben sikerül szót váltani Topa Béla határőrrel. — Az alkotmánynak a het­venedik paragrafusát szinte betéve tudom. Még akkor el­olvastam, amikor a Salgótar jáni Kohászati Üzemekben, mint villanyszerelő dolgoztam. Tudom hogy a haza védelme a Magyar Népköztársaság minden állampolgárának kö­telessége. Békeidőben ezt mi határőrök itt, az államhatár éber őrzésével biztosítjuk. A határ szent és sérthetetlen. Ezt mindenkinek tudomásul kell vennie. Kis szünet, gondolkodás után így folytatja: — Amikor még a villanysze­relő műhelyben dolgoztam, s közeledett az összeírás, a so­rozás, majd a bevonulás ide­je, magamban szorongva min­dig azt kértem bárcsak a ha­tárőrséghez kerülnék. Sikerült. Amikor pedig a kiképzés után jelenlegi szolgálati helyemre vezényeltek, akkor külön örültem .. A határon szolgá­latot teljesíteni rendkívül nagy felelősség az ember, a határ­őr számára. Az alkotmányban benne van, hogy a haza és a nép ügyének elárulását, a ka­tonai eskü megszegését, az ellenséghez való átpártolást, a kémkedést, az állam katonai hatalmának mindeh csorbítá­sát a törvény szigorúan bün­teti. Nos, nálunk, itt a határon sok minden mellett éppen a kémkedés lehetőségét kell megakadályoznunk. Ezért rendkívül ügyelnünk kell az útlevelek érvényességére, sok más dologra, amit úgy foglal­nék össze, hogy itt minden percben, minden időben éber­nek kell lenni. Az alkotmány­ban megfogalmazottaknak csak is így lehet eleget tenni, ka­tonai eskünknek megfelelően. Az, hogy ezen a szolgálati helyen csehszlovák és magyar közúti forgalom bonyolódik le. Topa Béla szerint is megkönv- nyíti a határőr munkáját. Azt is vallja, hogy egy jó határ­őr a szolgálat ellátása köz­ben olyan tapasztalatra is szert tesz, ami megkönnyíti a munkát. Érzék fejlődik ki ben­ne, aminek segítségével rövid idő alatt megkülönbözteti a becsületest és a becstelent. A jó szándékot és a törvénysér­tést Például azt, hogy ne le­gyen személycsere az útleve­leknél, hiszen az egyik me­legágya az embercsempészés­nek, a kémkedésnek, vagy az, hogy már az útiokmányok ke­zelésénél észrevegye a határ­őr; az utas visz-e magával olyan árut. amit a vámhatóság előtt szeretne eltitkolni. — Több érdekes eset tör­tént már velem is. Volt olyan, amikor a csehszlovák állam­polgárok elcserélték egymás- között az útlevéllapot. Nem volt más hátra, mint vissza kellett küldeni őket Budapest­re, hogy a csehszlovák nagy- követségen hazatérési igazol­ványt szerezzenek be... Az­tán néha kellemetlen a határ­őr számára is, ho.gy len gyei, német, vagy más állampolgá­rokat kell visszautasítani, mert itt, nálunk, nem léphetik át a határt a közúton... Ügy fogalmazott Topa Béla, hogy inkább idegi, mint fizi­kai munka a szolgálat ellátá­sa, a forgalom lebonyolítása. Pontos és gyors munkát igé­nyel. Ez viszont a katonai szolgálattal együtt jár. — A művelődésre, a szó­rakozásra szóló paragrafust is ismerem. Ezt most az őrsön belül gyakoroljuk. A köirlet- munka ellátása után van bő­ven szórakozási lehetőségünk. Újság, rádió, televízió, könyv­tár áll a rendelkezésünkre. De részt veszünk a falu kultürá- lis életében is. Nincs sok idő a beszélgetés­re. A szolgálat ismét szólítja Topa Béla határőrt. Hiszen a haza védelme a Magyar Nép- köztársaság minden állampol­gárának kötelessége. Topa Bé­la is ezt látja el. a testvéri, baráti ország határán. Somogyvári László Kisközségben élői I Nem fenyeget az elnéptelenedés VALAHA Mizserfa, illetve Mizserfa-bányatelep kis lélek- száma ellenére jelentős te­lepülésnek számított A bánya éltette, a bánya, mely köré egymás után épültek a nagy családnak helyet adó bányász­házak. Azután bezárt a bánya. Mi­zserfa alig 500 lakójával ma­gára maradt. Kis, elzárt vi­lág, ahonnan csak kifelé le­het próbálkozni, mert kiégett a belső biztosíték. Talán nem is így történt, ahogy utólag elképzeljük, de az biztos, hogy a munkalehe­tőség megszűnése nem csak a helybelieic problémája volt, de gondot okozott a megyei köz- igazgatásban, és az akkori társközségeknek is. 1970-ig Ho- mokterenyéhez tartozott a kis­község, azután csatolták Ka­zárhoz. — Utólag megmondhatom, Mizserfa lakói húzódoztak az idecsatolástól. Azt gondolták, hogy Kazár, nagy település lé­vén — 2100-an lakják —• minden községfejlesztési költ­séget „elvisz”, velük nem tö­rődik egyik tanács sem — mondja a közös tanács elnö­ke, Salamon Ferenc. Azóta sokminden változott. Természetessé vált, hogy Mi­zserfa Kazárhoz tartozik. Mintha „kertvárosa” lenne a két kilométerre levő település a nagyobb községnek.1 — Az volt az első mellet­tünk szőlő érv, hogy a bá­nyásztelepülés igen közel van — mondja az elnök. — A közlekedés jó, ráadásul a Vo­lán illetékeseivel meg tudtuk beszélni az iskolások gondját is. Ugyanis a körzetesítés mi­att eddig a felsőtagozatosok Kazárra jártak. Mizserfán csak alsó tagozat működött. Most ez megszűnik. A kisis­kolások is idejárnak szeptem­bertől, módosítják a menet­rendet, hogy a gyerekek pon­tosan érjenek az iskolába. A munkalehetőség kérdése is hamar megoldódott, Mizsei- £a nem maradt sokáig elzárt kis külön világ. A bányászok jó része most a nagybátonyi bá­nyaüzemben dolgozik, itt is jól megszervezték a közleke­dést, időben hozza-viszi a bá­nyászokat Az asszonyok egy része Kazáron dolgozik a kö­töttárugyár helyi üzemében. És itt van még a szociális otthon. Szép nagy parkkal, 100—120 idős emberrel, a sze­mélyzet java része helybeli. Érdekes története van annak, miért került éppen Mizserfá- ra a szociális otthon. Annak idején, működése és virágzá­sa teljében a bányaüzem mun- kászállót épített. Amikor nem volt többé helyben bányászok­ra szükség, üresen maradt az épület. A helybeliek üzemet szerettek volna berendeztetni, de a vizsgáló bizottság megál­lapította, hogy az épületben nem lehet gépeket .működtet­iá, nem alkalmas üzemnek. Szociális otthonnak viszont ki­válóan megfelelt. — Mizserfán még tanács- kirendeltség sincs. Csak Kazá­ron van tehát ügyintézés? — Dehogy, a tanácsi dol­gozók hetente több alkalom­mal kijárnak, nem kell min­denért ide jönni. Egyébként csak a polgári esküvőket tart­juk Kazáron, a társadalmi es­küvőt a helyi kultúrotthonban rendezik meg. Meglepő lehetne, hogy a kisközségnek saját kultúrott- hona van. De nem meglepő, in­kább gond — ahogy Sala­mon Ferenc mondta. „Örö­költék” ezt az épületet, saj­nos elég rcesz állapotban. 300 ezer forint kellene a felújítá­sához, ebben az ötéves terv­ben viszont nincs rá pénz. Ami azonban a ház „belső” életét illeti, mozgalmas. Nem­régiben sikerült megbeszélni a Moziüzemi Vállalattal, hogy hetente egyszer tartsanak elő­adást. A heti mozi Eikert ara­tott, az idősebbek is kimoz­dulnak otthonról, szívesen mennek a kultúrházba. Az viszont nem tetszett, hogy orvosi rendelés is csak egyszer van hetente. Pedig az orvos ott lakik, sürgős esetben a lakásán is felkereshetik. Aztán nincs az egész község­ben egy nyilvános telefon. Az orvosnál van egy, a másikat felszerelése után megkapta a szociális otthon. Kellene egy kihelyezett postafiók is. Nem­csak azért, mert levelekért, nyugdíjért sokszor Rákóczite- lepre kell menni, hanem mert pénzt sem lehet feladni. Vé­gül is a boltok napi bevételét postázni kell, a kézbesítő pe­dig nem hajlandó pénzt hur­colni magával, neki oda nem adhatják. A beszélgetés végére maradi egy igazi meglepetés. Azt mondta az elnök, Mizserfán sok a lakásigénylő, nem is tudnak mindenkit kielégíteni. Nincs költözködés. Igaz, ez részben Salgótarján közelsé­gének köszönhető, a jó közle­kedés, a kis távolság befolyá­solja az embereket. De még valami Tavalyi kimutatás szerint a település lakói több mint 52 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. AZ ALIG 500 lakó ragasz­kodik tehát a községhez, dol­goznak érte. Nem elszigetelt bányásztelepülés többé Mi­zserfa. A bánya megszűnése nem néptelenítette el ezt az apró községet. Csak a régi, szegényes bányászházak tüne- deztek el. helyükbe tágas, mo­dem lakások épülnek. Orosz Júlia I NÓGRÁD - 1973. augusztus 19., vasárnap ~ 5 A

Next

/
Oldalképek
Tartalom