Nógrád. 1973. augusztus (29. évfolyam. 178-203. szám)

1973-08-17 / 192. szám

« Kelemen Ferenc fafaragó népművésznél Egy falra akasztható szép kanalas — talán ez a legré­gibb munkája a hollókői fafa­ragó mesternek. Harminc éve, tizenhat éves suttyó legény korában készítette. Az aszta­losmunkák mellett néhány díszesebb guzsalyláda gyakran került ki a keze alól. Csupán egy évszám, egy név — virág­motívummal, tölgylevéllel dí­szítve. Ahogy teltek az évek, nem halványodott benne a vágy, hogy ezeké a faragásoké, az ezernyi újabb felötlő mo­tívumé legyen a főszerep — hiszen ötszáz év sem lenne elég, hogy minden ötletét vi­szontláthassa a megmunkált fában. A családtagok sokszor értetlenül és bosszankodva kérdezgették: Miért játszado­zol ezekkel a faragásokkal, ki­nek kell ez? .,. Sok vívódás után, 1962-ben egy néprajzi dolgozatának a sikere döntötte el, hogy a belső ösztönzésnek engedve faragni fog tovább. A kenderfeldolgozásról írt pá­lyamunkához apró fonóeszkö­zöket faragott. A dolgozat a második díjat, a kis makettek pedig dr. Morvay Péternek, a Néprajzi Múzeum igazgatójá­nak figyelmét nyerték el. Ha száraz kenyéren kell élni, ak­kor is folytassa — ezt mondta Somogyi József szobrászmű­vész is mindegyik látogatása­kor. Nyolc—tíz évig talán még a kenyérre is kevés volt az a pár száz, forint, amit a mun­kájával keresett. Néhány éve azonban hirtelen megváltozott a helyzet ... Egy simára gyalult tölgy- deszka fekszik a munkaaszta­lon. Miskolcról rendelték, 15 centis faragott csíkkal, négy díszes háttámlájú székkel. Az egyik sarokban lopótököket fedezünk fel — ezekre is fa­ragás kerül. A másik asztalon kancsó és csanakok (pásztor ivópohár) — a készlet párját egy olasz vitte el. Egy svéd itt éjszakázott, hogy a megren­delt munkát megvárja. Ma már szinte sok is a rendelés. Apró kis tárgyakat kellene faragni, hogy az itt já­ró diákok, kispénzű turisták se menjenek el üres kézzel. De olyan kevés az idő! Reggel hatkor már kijön a kis mű­helybe, éjfélig dolgozik télen- nyáron, mégis elfutnak az órák. — Mikor történt a „fordu­lat”? — Két éve, ’71-ben, a kölni Bayer Gyógyszergyár egyik mérnöke rendelt egy garnitú­rát, asztalt székekkel. Ez szerepelt egy kiállításon. Ez­zel indult. A szerszámokat nézegetjük. Mi -is kell a faragáshoz? Elő­ször is jó fa: a kisebb darabok kedvelt anyaga a körte és a dió, a megmunkáláshoz pe­dig egy régi esernyő drótjából Naponta ötvenezer ismeretterjesztő előadás Naponta átlagosan két-há- rommillió hallgatója van a Szovjetunió országos ismeret- terjesztő társulata, a Znanyi- je (Tudás) Társaság előadásai­nak. A társaság két és fél millió önkéntes tagja között tudósok, pedagógusok, orvosok, mérnö­kök, agronómusok, jogászok találhatók. A társaság Moszk­vában központi politechnikai könyvtárat, országszerte pe­dig 55 előadótermet és 40 csillagvizsgálót tart fenn. Elő­adásait a művelődési házak, szakszervezeti klubok, könyv­tárak, diákszállók széles kö­rű hálózatának felhasználásá­val szervezi. Rendezésében naponta mintegy ötvenezer — túlnyomórészt díjtalan — előadásra fterül sor. A Znanyije Társaság az utóbbi években 26 000 sza­badegyetemet hozott létre, amelyek néhány napos elő­adássorozatokat rendeznek meghatározott és előre meg­hirdetett program alapján. Az előadássorozatokat öt és fél millió hallgató látogatja. A társaság kiadásában je­lenik meg a Nauka i Zsizny (Tudomány és élet) című nép­szerű folyóirat (példányszáma hárommillió), a „Znanyije — Szila” (A tudás hatalom) fél­milliós példányszámban, a „Mezsdunarodnaja Zsizny” (Nemzetközi Élet), „Nauka i religija” (Tudomány és val­lás) című havi folyóiratok. A társaság 24 tudományágban je­lentet meg ismeretterjesztő so­rozatokat. barkácsolt kis Vésők. A tölgy­fa tekintélyesebb szerszámo­kat kíván: ezeket egy bányai drótkötélpálya kimustrált da­rabjából készítette a mester. Az egyik polcon egy 25 dara­bos faszobrászkészlet: a Ba- yer-cég ajándéka. Közben egymás után jön­nek a látogatók. Egy diákcso­port távozása után egy jó­barát, Halász Péter néprajzos állít be, Erdélyből jött, vele egy érdeklődő. A vendég­könyvben Bálint Sándor, hí­res szegedi néprajzkutató me­leg hangú bejegyzése mel­lett Trautman Rezső nyugal­mazott építésügyi miniszter köszönő sorait fedezhetjük fel. — Járt itt Rapcsányi László is, a tévétől. Támogatást ígért egy régóta dédelgetett tervem­hez: hatvan képben faragnám meg a falu életét — azaz tá- gabban: a falusi életet. A címe talán ez lehetne: Az ud­varlástól a temetésig ... Vég­re egy maradandóbb, állan­dó kiállítási anyag — az ide­genforgalom is nyerne vele. A tévések egy színes kisfilmet készítenének róla, amit kül­földi televíziókkal is cserél­hetnek. Hogy milyen óriási propaganda egy iiyen film: a Barangolás a kék úton című kisfilmben szerepelt 14 mun­kám — egy algériai innen is­mert meg, és magyarországi látogatásakor fel is keresett. Kelemen Ferenc szívesen ’ogadja a nézelődőket és a ta­nácsért jövőket egyaránt. Járt itt már hegedűkészítő mester is, neki a faanyag fel­dolgozásáról, tárolásáról tu­dott sókban újat mondani. Nem fél attól sem, hogy egy- egy motívumot ellesnek tő­le — volt már ilyen —> hiszen a fejében még nagyon sok ötlet marad. Vajon utánpótlás, segítség lesz-e a családból? Kissé kényes pontra tapintot­tunk ... — A fiam 16 éves, másodi­kos asztalostanuló. Most ment üzemi gyakorlatra, az Ipoly Bútorgyár szécsényi telepére. Ha ott akar majd dolgozni, nem fogom vissza... Azt vá­lasztja, ami jobban tetszik neki. \ Búcsúzunk a kis háztól, ahol minden egy fafaragóról árul­kodik: a tornác faragott kor­látjától a kapufélfa mel­lett álló görbe körtefáig — ez a legjobb faanyag! Talán jövőre már a tervezett nép­rajzi sorozat néhány darabját is megcsodálhatjuk. G. Kiss Magdolna Cereden jártunk Emberek a hegyek között ■ Ji|l *"*“**•<-^H««ÍXw % ­.­p H J*i V-.1JUJ ■fcialälBäÄll'M Az egész falu építi a szilaspogonyi klubkönyvtárat A deredre vezető út olyan kanyargós, mintha legalább egy nagy hegy tetejére vinne. Nagyon szép a táj. Hegyek, völgyek, sötétzöld erdők, és közöttük elbújva házak. — Ceredre csak eljutni ne­héz — mosolyog Bártfay Mik­lós, a helybeli gyógyszertár vezetője, tanácstag és egyút­tal lelkes patriótáit— Aki ide­jön, mindenkinek tetszik a mi falunk. Ve- \J | Mindenütt élet és mozgás. Ceredhez tartozik Zabar és Szilaspogony. A három „he­gyi” község alkotja a közös tanácsot. Az elnök Nádasi lm­Szegedi varázslók, Dóm téri varázslatok 11. Akik éjjelente a Dóm téri varázslatokat művelik, nap­közben Szeged legközönsége­sebb polgárai. Ücsörögnek bé­késen dupláik mellett a Klau­zál téri Virág cukrászda tera­szán, lecsót főzőcskéznek ol­csó kollégiumi szállásaikon, vagy sütkéreznek a Tisza- strand fövényén. Persze, csak azok, akiket nem szólít a so­ron következő újabb varázslat feladata. Azok bent próbáz- nak a színház színpadán, vagy az Apáthy-kollégium tágas termeiben; táncosok, kóristák, statiszták. Ment a nappali rekkenő hőségben mindez is­tenkísértés volna a Dóm té­ren. Vannak törzstagjai ennek az évről évre megújuló nyári va­rázslatnak. Habár az idei nyár rendhagyó volt, de már szinte elképzelhetetlen példá­ul az egykori szegedi színész, Bessenyei Ferenc nélkül. S többnyire Domahidi László, Mikó András, Házy Erzsébet, Major Tamás, nélkül. A játé­kok újkori története tizenöt esztendőre nyúlik vissza az időben, de kezdete kereken négyven éve, 1933-ban volt. S ha már ünnepeljük a jelentős művészeti' esemény másfél év- t i zedes eseményét, illendő tisztelettel megemlékezni az eszme fogantatóiról ég világ- ri segítőiről is. Ezekben min­denekelőtt a színháztudós Hant Ferencé az érdem, aki így vall róla egy nyilatkoza­tában: — A szegedi szabadtéri já­tékok ötletének sugalmazója és ihletője felejthetetlen mes­terem, Firmin Gémier, a mo­dern szabadtéri játékok nagy kezdeményezője volt. Két éven át mellette dolgoztam és tő­le tanultam rendezést Párizs­ban. 1927-ben részt vehettem mellette a párizsi utcákon megvalósított Munka ünnepe című szabadtéri játékok ren­dezésében. 1927 őszén leértem haza Párizsból szülővárosom­ba, Szegedre. Nyomban felke­restem az akkori polgármes­tert és előadtam javaslatomat, aki erre behívatta hajdúját és azt mondta neki: János, ma­radjon a szobában, amíg ez a fiatalember itt tartózkodik, mert ez a fiatalember bolond. Hogy Hont Ferenc álma mégis valósággá vált, abban nem kis része, érdeme van az illegális kommunista párt tag­jainak, a szegedi fiatalok­nak, a párt értelmiségi cso­portjának, benne Ortutay Gyulának, Erdei Ferencnek, Tolnai Gábornak. S 1933-ban először a Dóm téren, három szegedi napilap anyagi támo­gatásával színre kerülhetett Az ember tragédiája. Hát Madách Imre ennyire otthonos. A játékok történe­tében alig akad esztendő, hogy drámaköltőnk fő műve helyet ne kapna a programban. S vonzása az első színrehozók, az első nagy varázslók: Tő­kés Anna, Lehotay Árpád, Bess és Porgy: Házy Erzsébet és Begány Ferenc NÓGRAD — j!973. augusztus 17,, péntek Táray Ferenc óta nemhogy er­nyedne, de mindinkább nö­vekszik. Igaz, az évek során színművészetünk szinte vala­mennyi kimagasló egyénisége igényt tartott arra a tisztség­re, hogy a Dóm téri színpadon Évát, Ádámot, vagy Lucifert megidézhesse. Az idén ugyan hiányzott a repertoárból a Tragédia, de Madách jelen volt most is Mózes-ával, az egyhónapos program nyitó varázslataként, hogy aztán átadja helyét a nemzetközi szakszervezeti népitánc-fesztivál gálaestjé­nek, majd egy sokak által és sokat vitatott dzsesszoperának, Gershwin: Porgy és Bess- ének. A vita a műről és fő­képp az előadásról, Mikó András rendezői koncepciójá­ról most sem maradt el. Ér­demileg nem tudok hozzá­szólni, mert az augusztus 4-1 színrehozás második részét (eddig egyébként ez volt az egyetlen) elmosta egy derült égből meglepetésként jött felhőszakadás, de az bizonyos, hogy zenei anyagán túl a lib­rettó sem szokványos, kom­mersz történetet tálal. Lábak nélküli főhőst szerzőknek még aligha volt bátorságuk szín­padra vinni. Ez a merészség engem A mosoly országára emélkeztet, mely happy end- nélküliségével egyedülálló az operettműfajban. A látott rész alapján — néhány énekbeli megcsuszamlást feledve — rendkívül szuggesztív varázs­latot kaptunk. Különös gyö­nyörűségünkre szolgált Bess- ben Házy Erzsébet hasonlitha- tatlan szépségű hangja, élet­teli játéka, s Porgy alakját énekben, játékban meggyőző­en formálta Begány Ferenc. A siker méltó részese volt mel­lettük Szirmai Márta, Dob- ránszky Zsuzsa és Palcsó Sán­dor is, a zenekar élén pedig egy fiatal karmester, Pál Ta­más. Az előadás második részét szétverő felhőszakadásban, hosszasan szorongva az árká­dok alatt, őszintén sajnáltuk, hogy hiányosak maradunk egy különleges mű teljes va­rázslatával. Csonkának érez­tük élményünket, mint hő­sünk, ott a színpadon volt. Bam» Ti ber re. Van dolga bőven. Annál is inkább, mert a tanácsházát teljesen átalakítják. Festik, ta­tarozzák. — Még az a szerencse, hogy a saját költségvetési üzemünk készíti — mutat körül az el­nök. — Megbízható szakem­berek, ami a dolgunkat meg­könnyíti. Nem csak azért, mert mindent gyorsan megcsinál­nak, hanem azért is, mert így kevesebb forintot költünk az építkezésekre. Mindjárt szóba kerül a szi- laspogonyi klubkönyvtár, amelyet ugyancsak ők építe­nek. Az elnök hozzáteszi: — Sok-sok társadalmi mun­kával. összefogott az egész falu, hogy mielőbb tető alá hozzák az épületet. Keverik a maltert, hordják a téglát, ad­ják fel a gerendát. Végeznek szívesen mindent, amit csak kell. Társadalmi munkában nincs hiány. Egyformán örül­nek fiatalok és idősebbek, hogy végre megépül a könyv­tár. Az elnök még azt is el­mondja, hogy az építés irányí­tására különbizottság alakult. Mindent alaposan megszer­veztek, megterveztek. Halad is szépen a munka. Ha már az építkezésnél tar­tunk, Nádasi Imre azt is el­mondja, hogy a három óvoda és a három iskola, amely a tanács fennhatósága alá tar­tozik, újonnan festve, csino­sítva várja a tanévnyitást. Na, meg a gyerekeket. Aztán gondterhelten teszi hozzá: — Csak az utakkal ne len­ne annyi bajunk. Régi örök­ség, nehéz változtam rajta. Pedig amit lehet, azt igazán megtesszük. Az idén rendbe­hozzuk az Arany János utat, a napokban kezdték az épí­tők. Ez másfél millió forint­ba kerül. Szép aszfaltút lesz belőle. Zabaron befejezték a kőverői utat. Egyúttal a vá­rótermet is kijavították, ab­lakot, ajtót raktunk rá. Ugyanezt megcsináltuk Szí* laspogonyban. A vízre meg gyűjtjük a pénzt. Rengeteg kutatófúrást végeztettünk, 300 ezej forintba kerültek már eddig. Nem gyerekjáték. Min­dent megteszünk, ami rajtunk múlik, csak éppen víz nincs. Talákozunk Tóth Alajosné vezető óvónővel, akit a gye­rekek csak Ibi néninek ismer­nek. ötödik éve dolgozik Ce- reden. Az ország másik végé­ből, Pécsről került ide. Meg­szokta, megszerette Ceredet, már el sem menne innen, — Hatvan gyerekünk van. Tizenhatan mennek most is­kolába. Máris húsz az elő­jegyzett gyerek, akiket fel kell vennünk. Kényelmes, tá­gas helyiségben foglalkozunk a kicsikkel. Már alig várom én is, hogy szeptember le­gyen. Anélkül nem enged el, hogy el ne mondja: az egész me­gyében híre van a ceredi óvoda főztiének, ami a sza­kács néni jó munkáját dicsé­ri. Cereden a körzeti orvos dr. Erdődi Zsuzsa. Most éppen szülési szabadságon van. A kislánya alig néhány hetes. A salgótarjáni kórházból érke­zett. Tavaly júliusban vállalta el a körzeti orvosi állást. — Belgyógyász vagyok. Szí­vesen jöttem, bár először fél­tem egv kicsit a körzeti mun­kától, Más a kórház és más az itteni élet. Az embereket szeretem, és szinte megható az a figyelem és tisztelet, amivel körülvesznek. Az is igaz, bármi gondom van, se­gítenek a tanács vezetői. Néz­Az óvó néni szeptemberre készül ze meg a rendelőnket, igazán jól felszerelt. Annyira meg­szoktak a cerediek, hogy még az öregek is csak doktor né­ninek szólítanak. Ez sok min­dent megmagyaráz. Minden­esetre nem bántam meg a cserét... Reméljük, évek múlva is így érzi majd a doktor „né­ni" .... Csatai Erzsébet (Fotó: Kulcsár József) mäseretnek az ittemekaaJH :

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom