Nógrád. 1973. július (29. évfolyam. 152-177. szám)

1973-07-04 / 154. szám

A Ka roncs völgyében Hosszan nyúlik el a Karancs tömege alatt a völgy, Ipolytar- Róctó] Salgótarjánig. Egymás után, sorban, mint gyöngysze­mek a fonálon sorakoznak benne a községek. Erre jár tunk nemrég. Oskövület, vagy Csáki szalmája ? Ipolytamöc húszmillió éves őskövületéről ismert szakkö­rökben talán az egesz világon. Ösvilági állatok nyomai és egy megkövesedett fatörzs marad­ványai bújnak meg a falu fö­lött, a hegyoldalban. A lele­teket nem könnyű megtalálni, mire rájuk akadtunk, sok em­bert meg kellett kérdezni. Vé­i’a figyelmeztet, olvashatatlan. A fatörzs, mikor megtalálták, közel 30 méter hosszú volt, ma már mintegy tízméteres darabja van meg, Eöiéje bolto­zatot emeltek, melyet vasajtó zár el, illetve nem zár, mivel csak egy szép, piros tégla tá­masztja, nehogy a huzat ki­nyissa. A megkövesedett fa- törzsből vannak, arra járó „ritkasággyűjtők” elhordták a többit. A kísérőnk, aki meg­mutatja, kiemel egy másfél kilós darabot, kínálja, vigyem el. Nem kérem, erre vissza­dobja a kupacba. Valamikor múzeumot ter­veztek az őskövülethez, de úgy tűnik, az állagmegóvás is régen aktuális. A községi ta^ gül egy kis dűlőútról letérve nács elnöke bárhová elmenne elénk tárul a feltárási terű- tárgyalni arról, hogy, mit le­let A tábla, amelyik a termé- hetne tenni a kövületekért, de szetvédelmi terület szabályai- eddig még sehová nem hívták. Ä nagymezői tábor Alföldi gyerekek a Cserhátban Nagymezőn, a dombokkal — Nekem is van egy érde- ölelt gyönyörű túristavidéken, kés kis sztorim a gyerekek- ki tudja hányadik alkalom- kel — mondja a beszéd végen mai nyaralnak általános isko- Orbán Judit, azaz helyesbí­tések. A HÓDIKÖT dolgozói- tek: „Jutka néni”, nak gyerekei azok, akik most — Borús, esős idő volt a élettel töltik fel a szép par- múlt hét elején, s egy ziva- kot és az üdülőt. Alföldről tar után jólesett az a kis sé- jöttek Nógrádba, a dimbes- ta, amelyre indultunk. Mi­dombos hegyvidékre. előtt útrakeltünk volna, még — A gyerekeknek rendkí- párás volt a levegő, s bár a vül tetszenek a hegyek. Any- nap már kisütött, a föld még nyira, hogy nem tudnak be- mindig árasztotta magából a telni vele — mondja Bodnár forróságot. Észrevették a Feremcné, a gyerekek Márta gyerekek is, s az egyik alföl- nénije. — Hadd meséljek el di tájszólással megjegyezte: mindjárt egy kedves kis tör- „Nagy fenő köd van. Ugye téttetet is: Miközben Egerből Jutka néni?” Tarján, felé jöttünk a busz- Az üdülő parkjában talál- szai, és robogtunk a kanyar- koztam P. Szabó Erikával, gós utakon, jó magasan a Bánfi Ildikóval, Farkas Olgá- völgy felett, a gyerekek ren- val és Prepelicza Évával, geteg kérdéssel árasztottak el — Nagyon jó itt. Ennyi, bennünket Az egyik váratta- amit mondani tudunk — rail, legnagyobb meglepető- mondja Erika. — A környé- semre ezt kérdezte: „Márta két lassan úgy ismerjük, mint néni, hol a hegy?” Hirtelen- a tenyerünket A szamócasze- jében meg sem tudtam szó- dé&től kezdve a nagyobb ki- lakú, s csak mikor már ala- rándulásokig minden megta- posan kinevettem magam, lálható a programunkban. Ve- nyögtem ki nagy nehezen, zetőtok a lehető legjobbat pró- hogy: de hiszen itt vagyunk hálják nyújtani nekünk, s a hegyen! azt hiszem, sikerrel — foly­A szobába, ahol beszélge- tatja elégedettséggel IJdikó. tünk, behallatszik a „Hosszú, — Kilenc óráig tartózkod- forró nyár.” Most kicsit na- hatunk kinn, aztán takarodó, gyobb a délelőtti csend a szó- Legszívesebben egész nyáron, kásásnál, mert érdeklődve fi- nem csak két hétig lennék itt. gyelik a televíziót a nebulók. — A lányok a hetediket — Elég ritkán nézik a mű- végezték, saját iskolájukban sort, hiszen mindig van vala- őrsvezetők. Itt is foglalkoz- milyen program a számukra, nak a kisebbekkel. Rengeteg kirándulást szerve- _ Szívesebben foglalko­zunk, főként a környéken, de ZUnk velük, mint hogy leve- öússzál ellátogatunk Egerbe [et írjunk. Kipihentek va- és Salgótarjánba is. A közel- gyünk, mert ez a szép kör­ben megnézzük a hármasíor- nyezet, a jó levegő nagyon rást, s elutazunk a Mátrába, felfrissít. Feri bácsi, Márta Hollókőre, Pásztora. Üzemi néni férje, sokat játszik szülők gyerekei nagyrészt, fő- együtt velünk. Kellemesen ként az alsó tagozatosok. Nem telned, de sajnos, nagyon voltak még sem Nógrád me- gyorsan a napok. gyében, sem más hegyvidé­ken. Bátki Ildikó Cősmeghajtású autó A közelmúltban megjelent tér sebességet. Az autó mo- az autótervezés újdonsága: torja századannyira szennye- Van Graken ausztráliai mér- zi a levegőt mint a nyolciien- nök kéthengeres gőzmotorral geres kocsié. A gőzmotor ma­működő, petróleurnmeghajtá- ximáiis teljesítőképessége 4oü sú autót készített. Egyszeri lóerő, a szükséges vízkészlet Társadalmi munkák Litkén Űj iskola Litkén Pillanat­nyilag a nyílászáró szerkeze­teket készítik elő mázolásra. Társadalmi munkában. Négy községből, Mihálygergéről, márt csak''darabok Egyházaágergéről, Ipolytarnóc- turisták ro1 es Eitkerol jöttek az asz- ’ szonyok a körzeti iskola rend­be hozására. Az „Egy nap az iskoláért” mozgalom kereté­ben dolgoznak, mely az elmúlt év őszén született. Tavasszal a Hazafias Népfront tagjai, a párttitkár, a tanácselnök és mások egy katasztrális hold fenyőcsemetét ültettek el, a KISZ-isták pedig kiverték a gyomot Június 1-től megint férfimunka következik, érke­zik az új berendezés, bútorok, tanszerek, utána pedig terep- rendezés következik. Férfi­munka lesz a vízvezeték lefe­dése is, melyhez a szövetkezet gépi erőt, tälajgyalukat aján­lott fel. feltöltéssel a kocsi 1600 kilo­métert tud megtenni, és elér­heti az óránkénti 320 kilomé­pedig 45 liter. Graken gözmo- torja Diesel- és egyéb üzem­anyaggal is működhet. Moszkva „harmadik dimenziója1' Tizennyolc tudományos ku- A tervek szerint Moszkva tatóintézet és tervező iroda axatt két alagútrendszerű dolgozik ma az úgynevezett föld alatti Moszkva tervén. Olyan rendszer kialakításáról van szó, amelynek keretében a föld alá viszik a szállítóesz­közöket, a közműveket, egyes üzemeket, a hűtőházakat, pos­tahivatalokat, mozikat, sport­csarnokokat és úszómedencé­ket, éttermeket, vásárcsarno­kokat stb. E városrendezési tervek célja az, hogy a föld felett több levegőt, napot és zöldterületet biztosítsanak a moszkvai lakosoknak. autóutaf létesítenek: az egyik a város északi és déli részét, a másik a nyugati és keleti részt köti össze. Négy föld alatti nagy benzinkút és szer­vizállomás mintegy 10 000 autót tud majd ellátni. A vas­úti pályaudvarok alatti tere­ken autóbusz-pályaudvarokat alakítanak ki. Egyes metróál­lomások mellett a föld alá visznek üzleteket, kávéháza­kat, éttermeket, mozikat. Fejlődő községek Karancsalja, Karanosberény és Karancslapujtő közös tanács­hoz tartozik. Az elmúlt évek­ben elsősorban a társközsé­gek fejlődtek, az idén a köz­ponti község, Lapujtő kapja a legtöbbet. Átadás előtt a Hon­véd utca a községben. A ja­vításra, munkálatokra 926 ezer forintot költöttek. Elkezd­ték az iskola felújítását is. Kétszázharmincezer forintot fordítanak rá, eltüntetik az olajos padlót, a tornateremben lakkozott, hajópadló, a tanter­mekbe műanyag padló kerül. Karancslapujtőn 90 palackos gázcseretelepet állítanak fel. Az eddigi 27 palackos telep nem tudta kielégíteni a 250 gáztűzhely fogyasztását, sokan jártak Salgótarjánba gázért. A cseretelep 30 ezer forintba kerül majd, de tulajdonképpen csak a felébe, mert a TIGÁZ Karancsalján vállal egy ugyan­ilyen telepet saját költségen. A társközségekben is örven­detes a fejlődés. Karancsbe- rényben a Rákóczi út további javítására, a sportpálya kö­rülkerítésére 60 ezer forintot lódítanak. Karancsalján a Bé­ke és a Szabadság utat hozzák rendbe. Jól beváltak Karancs­lapujtőn az utcajelző táblák. Ilyeneket állítanak fel Ka­rancsalján is. A munkákra 87 ezer forintot fordítanak. a Palóc Kupáért Harmadszor rendezte meg a Balassagyarmati városi Tanács művelődésügyi osz­tálya és a Mikszáth Kál­mán Művelődési Központ az ország legjobb kereszt- rejtvényfejtőinek versenyét a Palóc Kupáért. A már hagyományos ver­senyen közel száz rejtvény­fejtő vett részt Celldömölk- től Debrecenig. A városi tanács által alapított ván­dordíját az idén nem sike­rült a balassagyarmati ver­senyzőknek elnyerniük (ed­dig kétszer nyerték el), most az újpesti rejtvényfejtő tár­saság vitte el egy évre. A négy és fél órás verseny négy kategóriában zajlott: Eredmények: Mesterfokú csapat a Palóc Kupáért: 1. Könyves Kál­mán Rejtvényfejtő Társaság Budapest, 2. Balassagyar­mat, 3. Budaörs. Mesterfokú egyéni a vá­rosi tanács tiszteletdíjáért: 1. Barna László Budapest, Könyves K. R. T„ 2. Vár­aljai Béla Balassagyarmat, 3. Várnagy János Celldö- mölk. Haladó fokú csapat a mű­velődési központ tiszteletdí­jáért: í. Szekszárd B-csapat, 2. Balassagyarmat B-csapat, 3. Eger-Berva A-csapata. Haladó egyéni a városi tanács tiszteletdíjáért: 1. Siklód László Budapest, 2. Apró Mihály Szekszárd, 3. Sólyom Bamabásné Szek­szárd. Legjobb női versenyző: Csesznák Erzsébet Könyves K. R. T., Budapest. Legjobb ifjúsági versenyző: Monosto­ri Tibor Balassagyarmat. Gördülő házak Moszkva általános városren­dezési terve értelmében a nyolcvanas évek végéig más helyre „költöztetnek” közel 40 olyan műemlék jellegű épületet, melynek jelenlegi elhelyezése akadályozza a kor­szerű közlekedési rendszer ki­alakítását. Görgős szerkezeten költöztetik más helyre pél­dául az építészeti múzeumot, Rahmaninov szülőházát és a Praga éttermet. J©ggi iciiiii^ecsdo KI KÖTELES AZ ÚTÉPÍTÉS SORÁN OKOZOTT KART MEGTÉRÍTENI? , N. b. István olvasónk (Nagybátony) írja levelében, hogy a községben folyó útépítéshez anyagot fuvarozó gépkocsikról leszóródó, illetőleg ezeknek a gépkocsiknak nagy sebessége miatt az útról felpattanó kövek több személy-, tehergépko­csit, autóbuszt megrongáltak, sőt még személyi sérülést is okoztak. A károkozó gépkocsivezetőket nem ismerik, így nem tudják, hogy kártérítési követelésükkel kihez fordulja­nak. Hatályos jogszabályaink értelmében a dolgozó által a munkakörében, vagy hatáskörében harmadik személynek okozott kárért a károsulttal szemben a vállalat, vagyis a kárt okozó dolgozó munkáltatója a felelős. Ez azt jelenti, hogy ha pl. a vállalat gépkocsivezetője szállítás közben kidönti az idegen tulajdont képező kerítést, vagy más vagyontárgyában okóz kárt, az ily módon keletkezett kárt, a vállalat köteles megtéríteni. Levélírónk, valamint kárt szenvedett más társai tehát az útépítést, illetőleg ha az anyag fuvarozását más vállalat végzi, a fuvarozást lebonyolító vállalathoz fordulhatnak kár­térítési igényükkel. Ha a vállalat az okozott és bizonyított kár megtérítésétől elzárkózik, követelésüket polgári peres úton érvényesíthetik. Természetesen ez a szabály nem zárja ki a vállalatnak azt a jogát, hogy a kárt okozó dolgozóját a munkajogi sza­bályok alapján kötelezze kártérítésre. MIKOR JOGOSULT A DOLGOZÓ Nö TERHESSÉGI-GYERMEKÁGYI SEGÉLYRE? K. Józsefné (Érsekvadkert) olvasónk másfél éve dolgo­zik jelenlegi munkáltatójánál. Ezt megelőzően — családi okok miatt — munkáviszonyában kétéves megszakítás volt. Második gyermekét várja, és érdeklődésére olyan választ ka­pott munkáltatójától, hogy szülési szabadságra nem jogosult, mert nem rendelkezik kétéves folyamatos munkaviszonnyal. A munkáltatójától kapott- választ sérelmesnek tartja, ezért kéri, tájékoztassuk a vonatkozó jogszabályokról. Levélírónk teljes joggal tartja sérelmesnek a munkálta­tójától kapott tájékoztatást. Az Mt. V. 57. § ugyanis egyértel­műen kimondja, hogy a terhes, illetőleg a szülő nőt húsz hét szülési szabadság illeti meg, amelyből négy hetet a szülést megelőzően kell kiadni. A szülő nő kérésére azonban meg kell engedni, hogy a szülési szabadságot teljes egészében, vagy túlnyomó részben a szülés után vegye igénybe, ameny- nyiben az orvos véleménye szerint ez nem jár egészségének veszélyeztetésével. Kimondja a jogszabály azt is, hogy rendellenes szülés esetében a szabadság szülés utáni része legfeljebb húsz hétig terjedően annyi idővel hosszabbodik meg, amennyit a szülő nő szabadságából a szülést megelőzően már igénybe vett. Az 1955. évi 39. sz. tvr. 15. § értelmében a dolgozó nőt szülési szabadsága idejére terhességi-gyermekágyi segély il­leti meg. Ha a dolgozó nő a szülést megelőző két éven belül legalább 270 napon át betegségi biztosításra be volt jelentve, a segély összege megegyezik munkabérének teljes összegé­vel. Ha pedig a megelőző két éven belül legalább 180 napon át volt bejelentve, terhességi-gyermekágyi segély címén munkabérének 50 százalékára jogosult. A segély összege tehát megfelel a dolgozó nő húszheti munkabérének, illetőleg húszheti munkabére 50 százaléká­nak. Amennyiben azonban a húsz hét szülési szabadságot meghosszabbították, a segély a meghosszabbítás időtartamá­ra, legfeljebb azonban további négy hétre is jár. A szülési szabadságra járó terhességi-gyermekágyi se­gély fizetésének tehát nem a szülést megelőző kétéves folya­matos munkaviszony, hanem a szülést megelőző két éven belül 270, de legalább 180 napig tartó betegségi biztosításra való bejelentés a feltétele. Amennyiben munkáltatója még ezek után is elzárkózik a segély fizetésétől, panaszával ÍQr- duljon a vállalati munkaügyi döntőbizottsághoz. Dr. J. S. ’ BÉLYEGGYŰJTŐKNEK iiuiiiiiiiniiiiiiiiiitiiiiiiiiiiminiiimiiiHiiniiiiiiiisiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiMuiiiiiiiiiujiiiiiiiiKuiiiiiiimiitiiiimuiiiiitiiiii Európai biztonsági értekezlet A Magyar Posta előrelátha­tólag július 3-án, a Helsinki­Milliós betörés A filatelista kincseket . az bízik, Hogy a tettesek leleple­zése a betörésből származó gyűjtemények értékesítése so­rán sikerül majd. A szakla­pok szerte a világon részlete­sen ismertetik a múzeumból eltűnt kincseket. Ezek között szerepel egy Zeppelin-toélye- géket tartalmazó gyűjtemény. alvilág már úgy vadássza, emlékbélyegzésekkel, a légha­NÖGRAD — 1973. július 4., szerda Ég és föld A Lengyelországba látogató filatelisták Krakkóból kirán­dulva két különlegesen elhe- mint a legdrágább gyémánt»- jón szállított levelekkeL He­lyezett postahivatalt kereshet- kát. Most értesültünk az Egye- _;b. TTCA u •>. J-i nek fel. A wieliczkai sóbá- sült Államok legnagyobb bé- anyzi* toi>D USA;'3«11 bed­ben összeülő európai bizton- nyák múzeumában 135 méter- lyegmúzeurnáfcan történt be- kulomegesseg, számos kútfői­sági és együttműködési kon- rel a föld felszíne alatt gaz- törésről, ahol már az első di bélyegekből álló gyűjt e­ferencia megnyitásának nap- dagíthatjuk albumainkat ér- becslések szerint is milliókra mény, egy magyar album is. , „ . . . dekes bélyegzőkkel. Zakopane rúg a kár. A banditák elő- ___. , , j an 10 forint névértékű kis- meUett> a Kasnrowy-csúcs szőr ártalmatlanná tették a amely a lelras “ennt ve­lvet ad ki. A kisívben négy 2000 méterre nyúló ormára vészjelzőt, majd különösebb memiyi hazánkban kiadott bélyeg és két szelvény he- drótkötélpálya vezet; az ot- óvatosság nélkül, lábnyomo- bélyeget tartalmazza, lvezkedik el. A bélyegeken 13111 postakezelőhely magasla- kát és ujjlenyomatokat hátra­' ti levegőn ad 1— 1--------- — -----—^ L aaner László grafikus nagy le2Ölapjainkra. sutért aratott plakátja ismét­lődik, amely két védőén be- hajló tenyérben fekvő euró­pai térképet ábrázol. A szei­ti levegőn ad bélyegzőt leve- hagyva szedték össze zsákmá­nyukat. A rendőrség abban / Újdonságok tMftO vényeken Helsinki sok reménnyel figyelt épülete tű­nik elénk: részlet Dipoli- ból és a Finlandia madártáv­lati képe. A kisív keretén a konferencia neve magyarul olvasható, a szelvényeken négy betűből álló feliratok a megbeszélések elnevezésének rövidítését jelentik a tárgya­lások hat hivatalos nyelvén, valamint a vendéglátók iránti tiszteletből finnül is. A téma fontosságát hűen kifejező raj­zot ifjú grafikusművész, Va- gyóczky Károly alkalmazta bélyegre és megtervezte a kisívet, amelyet az Állami Nyomda dolgozói páratlan gyorsasággal készítenek el, hogy a konferencia résztvevői előtt az új bélyeggel is jelez­zék népünk békevágyát. ^ v-v MAGYAR POSTA 2 . ijpá" ^ • *-2MÍIÍ44lí!. V * >■ MAGYAR POSTA Hit SIN NI 1:Tri ...»i... .1. ....... . M AGYAR POSTA Ausztrália forgalmi soroza- ■ fának első ériékein a tenger mélyének és a föld belsejének titkait tárja a filatelisták eié. A bélyegeken korallok, rákok | különleges formái váltakoz­nak az achát, az opál tüzének csillogásával. — A Csendes- | óceán déli részének egyes ko­i ralijai virágokhoz, agancsok­hoz hasonlítanak, ezeket a Tokelau-szigetek négyértékü sorozatán látjuk. — A Svéd Posta két bélyeggel adózott a i meteorológiai szolgálat 100 esztendős munkásságának. Az | egyik címlet műszer leolvasá­sát ábrázolja, a másik témá­val 1970-ben kiadott magyar bélyegen találkoztunk: a felső légrétegek időjárási viszonya­it mutatja be egy műhold út­ján kapott kép. — Spanyol­ig ország folytatja műemlékei­nek népszerűsítését, most töb­bek között a Las Palmas- ban levő Kolumbusz-ház és I de la Mancha lovag ismert :!i szélmalmai kerültek bélyegre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom