Nógrád. 1973. július (29. évfolyam. 152-177. szám)
1973-07-26 / 173. szám
Politika és gazdaság általatoknál, gyárakban járva sűrűn hallani: ezt vagy azt a kérdést megtárgyalta a pártszervezet, a pártbizottság, állást foglalt, határozatokat fogadott el. A gond csak az, hogy kellett-e, s ha igen, éppen ezzel volt-e szükséges foglalkozniuk a kommunistáknak? Tény, hogy a jó pártpolitikai munka nem része, hanem egyenesen elengedhetetlen feltétele az eredményes, gazdasági fejlődésnek, de ez a szoros kapocs mindent nem köthet össze! Fölösleges, erőt. időt, figyelmet rabló buzgalom, ha úgy véli a pártszervezet, hogy valamennyi ügy sorra vétele a dolga. A szerszámüzem egyetlen tevékenysége, a fonoda némely gépsorán — föltehetően beállítási hibákból származó — megnövekedett selejt, az állattenyésztési telepek egészségügyi állapota nem kíván közös elemzést, állásfoglalást, hivatalosabban szólva önálló napirendi pontot. Részletkérdések ezek, s tárgyalásuk fontosabbról terelheti el az érdeklődést. A részletek boncolgatása ugyanis fölmenti 8 gazdasági vezetőt az önálló, felelős cselekvéstől, mert hiszen ő „a pártszervezet útmutatásait követte”. Magyarán mondva, restségre nevel ez a módszer, az egyszemélyi vezetés sokféle előnyének elsikkadására. Miért, hogy mégis sűrűn meglelhetjük? Azért, mert a pártszervezetek még nem választják el egymástól kellő határozottsággal azokat a feladatokat, amelyeknél nélkülözhetetlen a kollektív gondolkodás, azoktól, amelyek végrehajtásakor a kommunisták egyéni fellépése, személyes példamutatása — vagy véleménye — is elegendő. Gondolatmenetünkből kiolvasható, hogy az első lényeges mozzanat a pártpolitikai munka és a gazdasági tevékenység egységének kovácsolásakor a „menetrend”, azaz a fontosabb állomások, s azok sorrendjének megállapítása. Emiatt nem formális aktus a félévi vagy éves munkaterv kialakítása, jóváhagyása, hanem nagyon is tartalmi teendő. Ha a munkaterv megragadja a csomópontokat, így például a vállalati stratégia és taktika távlati vonásait, a bérpolitika elveit, a munkaszervezés rendszerét, a népgazdasági és a helyi érdekek minél jobb egyeztetésének módozatát, akkor máris létrejött az egészséges munkamegosztás, a zavaró párhuzamosságok elkerülésének lehetősége. Nem egyszerű feladat eligazodni az elvégzésre váró feladatok sűrűjében, mert majd’ mindenütt tapasztalhatjuk, az egymásra torlódó teendők újra meg újra kísértésbe viszik a pártszervezetet, hogy sodródjon azokkal. E sodródás jele a formális megoldások előtérbe kerülése, a lényegtelen dolgokról órákig vitáz- gató értekezletek összehívása, a napirendi pontok megállíthatatlan gyarapodása, a jelentések oldalszámának növekedése, a tetszetősen hangzó, de a lényegre még gyertyafényt sem vető gyűlések megrendezése. Ilyenkor ugyanarról ugyanazt szinte ugyanazok hallják, s aligha meglepő, hogy maga az ügy semmit nem jut előbbre. Ahol a koncepció, a középtávú terv legfőbb célkitűzései fölött zajlik a vita, ahol nem a bérfejlesztés egyes személyeknek adott forintjait, hanem az elveket, a feszültségek okait taglalják a kommunisták, ahol egybeesnek a szavak és a tettek, ott föl sem merülhet az a dilemma, vajon mi áll előbb a sorban, a politikai cél. vagy a gazdasági érdek? Ugyanabban a sorban álló dolgok ezek — persze, a helyes értelmezést mindenkor feltételezve —, s nem megalkuvó, azaz elveket félretoló egyeztetésük rejti a megoldást, hanem a minél rö- videbb, egyenesebb utak meglelése. Ezeknél adódhatnak viták, felfogásbeli különbségek a pártszervezet és a gazdasági vezetők között — s ilyenkor a területi pártszervek segítése, elvtársi „közbeavatkozása” természetes —, de az a fő, hogy ugyanazt akarják. A hatékonyabb gazdasági munkát, amit n a politikai útmutatás tölt meg értelemmel. A célratörőbb politikai tevékenységet, amihez a gazdasági haladás szállítja a bizonyító erejű tényeket. Politikai és gazdasági munkálkodás egységét tehát, mert ez az egyetlen lehetséges alapja a tartós, mindenkinek többet adó eredményeknek. M. O. Készülődés az új tanévre A Ganz-MÁVAG mátrano- váki gyáregysége tanműhelyében szünetel a szakmunkás- tanulók gyakorlati oktatása. A nagybátonyi szakmunkás- képző intézet igazgatósága a gyáregységünk gazdasági vezetésével közösen határozta meg a tanulók nyári pihenőidejét. Az idén 66 hegesztő, lakatos és gépi forgácsoló II —III. éves szakmunkástanulónk tölti jól megérdemelt 30 napos nyári szünetét az ország építőtáboraiban, üdülőiben. Az elmúlt tanévben igen jó eredményt értek el fiataljaink a gyakorlati oktatásban. A 106 tanulónk közül csaknem fele 4-es vagy 5-ös eredménynyel végzett. Ebből Is kitűnik,' hogy a szakma tanulásában a gyakorlati munkát tekintették elsődlegesnek. A nagybátonyi intézet tantestülete sok hasznos tanáccsal szolgált ez irányú munkánkhoz. A közös munka megérlelte gyümölcsét. A következő tanévre korábban összeállítottuk előzetes terveinket. Ezeket az elmúlt tapév tapasztalatai alapján még az új tanév beindítása előtt átdolgozzuk a szakmunkásképzésre, felnőttképzésre egyaránt. Gyáregységünk tanműhelyének hét dolgozója sok tapasztalatot szerzett és a nyári szünet idején sem tétlenkedik. Törekvésünkhöz módszertani segítséget adott a szakmunkásképző intézet, gyáregységünk párt- és tömegszervezeti, valamint gazdasági vezetősége. A tanműhelyünkben és termelőüzemeinkben folyó gyakorlati oktatásban nagy súlyt fektetünk a tanulók munkaidejének intenzívebb felhasználására, az anyagokkal való hatékony gazdálkodásra, a tárolásra, az oktatás műszaki, pedagógiai előkészítésére. A most csendes tanműhelyben Csömör Géza üzemvezető és Pfeffer Antal csoportvezető munkatársai szorgoskodnak a gépek karbantartásán, a falak, berendezési tárgyak festésén. — danyi — Beszélgetések a munkáról (III.) Egyszerű keny ff egy több annál? — Sőregi József vagyok — mutatkozik be a pásztói szerszám- és készülékgyár Dózsa brigádjának egyik fiatal lakatosa. — Mátraszőllősön lakom.. A szakközépiskolában, a géplakatos szakon 1970-ben érettségiztem. Én kezdetben is lakatosnak készültem, de ezt „ugródeszkának” szántam. Valójában hajóstíszt, géptiszt szerettem volna lenni. Az édesapám 30 évig volt tengerész. A családban maradt volna a hivatás, ö is hajógépész volt. Tulajdonképpen minden jól is kezdődött. A géplakatos szakma, az érettségi, kétségtelenül jó indulás ahhoz, hogy valaki később géptiszt lehessen. De a körülmények áthúzták a fiatalember számításait. Édesapja meghalt, hiába, hogy az édesanyja tudta nélkül elment felvételizni, föl is vették a hajóstiszti iskolába, de nem akarta magára hagyni a családot. A bátyja már nem volt otthon. Az öccse akkor még iskolába járt. Mit tehetett? — Megmaradtam itthon — folytatja. — Hát, sajnálom, nagyon sajnálom, hogy az nem sikerült, amit szerettem volna, de ebbe bele kell nyugodni. — Most már végleg le is mondott róla? — Közben bevonultam katonának. Ott is tanultam. Tartalékos tiszti iskolára vittek. Amikor leszereltem, megnősültem. Most már kétszeresen is „megkötöttem” magam. Ezt nem lehet számításon kívül hagyni. Fiatal házasok vagyunk, gyermek még nincsen, de akármikor megérkezhet. Egy brigádban — nem is akármilyen, hanem többszörös szocialista brigádban, amely az üvegipar egyik legjobb ifjúsági kollektívája — Sőregi a harmadik, akinek a szakmára vonatkozó fiatalkori „álma” nem jutott el a beteljesülésig. Nálunk a munkaerő-gazdálkodásban is tervszerűség van, 5—10 évre előre nagyjából felmérhető egy-egy terület szakemberszükséglete. A beiskolázás többnyire meg is történik. A kérdés csak az, vajon a legrátermettebbek foglalják-e el a rendelkezésre álló helyeket? Lehetséges-e társadalmi szabályozás egyáltalán e téren? — Mennyi a keresete? — kérdem. — Az ember a keresettel úgy van, mondtam is a főművezetőnek, hogy mindig elégedetlen. Talán csak azok elégedettek, akik annyit keresnek, hogy szégyellnének még többet felvenni. Hát, én nem vagyok elégedett. Kimaradtam a márciusi béremelésből. Éppen akkor jöttem az üzembe dolgozni, amikor már elosztották a pénzt. Közvetlenül a leszerelés után. Nem akartam erőszakoskodni, hogy többet adjanak. Így csak 8,50 órabérem van, amit kevésnek tartok. A brigádvezetőm, Gabi bácsi nagyon törekszik, hogy emeljenek. Gondolom, elégedett a munkámmal. Bognár Gábor brigádvezető bólogat. — Magának a munka egyszerű kenyérkereset, vagy több annál? — fordulok újra a fiatal lakatoshoz. — Ezt nem lehet úgy mondani, hogy csak kenyérkereset. Ha az ember választ egy szakmát, azt úgy válassza, hogy elégedett is legyen vele. Ha csak a kenyérkeresetet venném, mivel a testi adottságom megvan hozzá (valóban, erős és magas férfi Sőrééi József), elmehetnék zsákolonak is. Amíg iskolás voltam, nyáron mindig zsákolni jártam, de az nekem csak szükséges rossz volt. Szükség volt otthon a pénzre, hát, nekem menni kellett, de nem tetszett, na! Akármennyi is a kereset! — Szakközépiskolát végzett, tanult. A jövőjére nézve milyen elképzelései vannak? — Egy-két évig még dolgozom. A múlt évben jött ki tudomásom szerint az a rendelet, hogy a szakközépiskolások technikusi minősítő vizsgát tehetnek. Ha ez sikerül, meg a kollektívába is berázódom, a munka is megfelel, a bér is jó lesz, akkor itt maradok. Ha Virágok, fák, bokrok, cserjék teszik otthonossá, levegőssé a megyeszékhely szép lakásait Felsiípetényi tapasztalatok Felelősséget vállalni az új párttagokért A TAGLÉTSZÁM . .a párttagságnál fokozott mértékben meg kell követelni a szervezeti szabályzat szerinti magatartást, a kommunista példamutatást, az igényességet a munkában. Az új tagok felvételénél szigorítani kell a felvételi normákat, főképpen az arra érdemes és alkalmas munkásokat, szövetkezeti parasztokat, műszaki értelmiségieket és fiatalokat kell felvenni a tagság soraiba. . (A Központi Bizottság 1972. november 14—IS-i határozatából.) Elmondhatjuk, hogy a Központi Bizottság a párttagság összetételénél és a tagfelvételi munka vizsgálatánál abból indult ki, hogy a párt ereje nem csupán tagjai számától, hanem azok meggyőződésétől, aktivitásától függ. A pártépítő munkában tehát alapvető követelmény az élcsapatjelleg erősítése. Ezzel szoros összefüggésben fontos helyet foglal el nem, akkor elmegyek egy másik helyre... — Nem ingatja meg ez a feltételes mód a gyárban a helyzetét? — Nem. A főnököm tudja, hogy hova szeretnék menni. Ez olyan, ha az ember megmondja nyíltan, mi a szándéka, azért senki sem neheztelhet. Kölcsönösen arra kell törekedni, olyan legyen a gyári légkör, hogy a dolgozó ne akarjon elmenni. — Ha valaki érti a dolgát, jól dolgozik, azt meg is kell becsülni — mondja a brigádvezető. — A jó szakemberektől, a „stabil” dolgozóktól nem szabad sajnálni a pénzt! Akkor „stabilak” maradnak... — Albérletben lakunk a feleségemmel — folytatja Sőregi József. — Háromszáz forint a lakbér. Ezért is olyan égetős a pénzkereset. A házasság is úgy történt, hogy bele kellett nyúlni az államkasszába. Kölcsönt vettünk fel. Most törlesztőnk. A feleségem tsz- adminisztrátor. — Mennyi a havi jövedelmük? — Egyszer 1300—1400, meg nekem kettőezer-három. Ebből háromszáz a lakbér, hatszáz az OTP, az kilencszáz. Vannak egyéb állandó kiadások is, ezt mindenki tudja, például a villanyszámla. Rengeteg újságot járatok, ez is körülbelül 150—200 forint. Ha összevesszük, kettőezer-száz, ha marad. S most indultunk, nekünk még mindent venni kell. Ügy vagyunk, akár egy pesti albérletben. Jövőre már jobb lesz, mert egy kertet is kaptunk az albérlethez, ott megterem krumpli, zöldség.. . Kiss Sándor megfelelő ütemű növekedésének biztosítása és a szociális összetétel javítása. Vajon a Központi Bizottság 1972. november 14—15. határozatának végrehajtásaiban, hol tartanak a felsőpetényi ásványbánya kommunistái? — erre kerestünk választ. A bánya párta!apszervezete a legnagyobb a rétsági járásban. Tagjainak száma 71 fő. A tagok közül 58 fizikai, 13 pedig alkalmazotti állományú dolgozó. Az utóbbiak közé sorolják a műszaki beosztásúa- kat is. Ez az arány jó, mégis az alapszervezet véleménye szerint is a tagfelvételi munkában arra törekednek, hogy ez az arány ne romoljon, sőt, inkább javuljon. Mit is tettek eddig a tagfelvételi munka minőségi javítása érdekében? Még az 1970. szeptemberi vezetőségválasztó taggyűlés után négy évre szóló tervet dolgoztak ki. A tervet először vezetőségi, majd taggyűlésen vitatták meg, s hagyták jóvá. Azóta a bánya alapszervezete 10 új tagot vett fel soraiba: hat fizikai és négy alkalmazotti, illetve műszaki dolgozót. Az új tagok közül három nő. Figyelemre méltó a bánya pártalapszervezetének módszere is. A párttagok, pártcso- poríbizaimiak, a -vezetőség tagjai beszélgetnek el azokkal, akik párttagnak jelentkeznek. A beszélgetések során szó esik a jelölt családi körülményeiről, a munkához való viszonyáról. Amennyiben a jelentkező más községben lakik, az alapszervezet levélben keresi meg a település pártvezetőségét, s kér véleményt a holnap párttagjáról. Az így kapott információ nem csak az alapszervezet, hanem a tanács, a község társadalmi és tömegszervezeteinek véleményét is tartalmazza. Erről a levélről természetesen szót váltanak a pártba belépni szándékozóval is — ez hozzá tartozik a nyíltsághoz, az őszinteséghez. A vélemények teljes birtokában látnak hozzá a tényleges felkészítéshez. Megismertetik a jelölttel a szervezeti szabályzatot, A PARTTAG JOGAIT és kötelességeit. Fártmegbíza- tást adnak számára akár a KISZ-ben, akár a termelésben, avagy éppen társadalmi, vagy tömegszervezetben. Nem egy esetben a vezetőség előtt kötetlen • beszélgetést folytatnak a jelölttel, mit ért, mit nem a * szei-vezeti szabályzatból. S amikor a vezetőség már úgy döntött,, hogy a taggyűlés elé terjeszti a tagfelvételi kérelmet, azt is közük a jelölttel, hogy mit tartalmaz az előterjesztés, mi a javaslat. Felelősséget vállalni az új párttagokért ez az álláspontja a felsőpetényi bánya pártalapszervezetének Megmutatkozik ez abban, is, hogy a jelölt kommunistává nevelésében rendkívül fontos helyet biztosítanak éppen az ajánlóknak. Előfordult már, hogy más alapszervezetből volt egy-egy jelöltnek az ajánlója. Amikor a taggyűlés a felvételi kérelmet tárgyalja, az ajánlót r minden esetben meghívják erre a fórumra. Ott, a taggyűlés előtt is álljon ki az új párttag mellett, mondja el a nyilvánosság előtt is véleményét. Hiszen azt vallják, hogy a párttag számára megtiszteltetés és felelősség is az ajánlás. Megtiszteltetés annyiban, hogy a pártonkívüli őt érzi legközelebb magához, megbízni benne, jő RommunistanaK tartja. Felelősség viszont a párt előtt azért, hogy akit párttagnak javasolt, azzal valóban erősödik a pártszervezet. Mert a felsőpetényi bányánál is tapasztalták már, hogy az ajánlók nem mindig gondolják végig' mit is jelent az ajánlás az egyén és a párt számára. Korábban nem egyszer megelégedtek azzal, hogy az illető jól dolgozik és ren- des ember. Ez azonban nagyon felületes ahhoz, hogy áz alkalmasság valóban lemérhető legyen. Ehhez mélyebb ismeretek szükségesek. Az életút, a magánélet hozzátartozik az ember reális megítéléséhez, de az is, hogy rendszeresen figyelemmel kísérje, hogyan teljesíti társadalmi munkáját, milyen a politikai magatartása, jelleme, mennyiben egyezik meg nála a szó és a tett. Épp ezért az ajánlás a párttag számára is felelősséget jelent. S nem csak addig, amíg a taggyűlés elé kerül a felvétel, hanem később is. hogy az új párttag megtalálja helyét a kommunista közösségben, és minél eredményesebben teljesítse kötelességeit, fejlessze marxista műveltségét. A tagfelvételi munka eddigi tapasztalatai pedig azt igazolják, hogy a felsőpetényi bánya pártalapszerveze- ténél a Központi Bizottság 1972. novemberi állásfoglalásának szellemében végezték ezt a munikáf. Somogyvári László NÓGRÁD — 1973. július 26., csütörtök 3
