Nógrád. 1973. július (29. évfolyam. 152-177. szám)
1973-07-21 / 169. szám
NAPJAINK IFJÚSÁGA MiimiiHMMiiiiMitiiiiiiiiiiiiimiiiiHiiiiiiiiiiimiiiiiitiiiiiiiiiiiimiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiKuimiiiiiiiujiii, iSógrádból a VIT-re Jegyzetfüzet az útitáskában A ,,Pannónia" Háztartási Szövetkezőt rétsági varrodáját :sak hosszas kérdezősködés itán sikerült megtalálni. Pétig az innen kikerülő termőik messze földekre eljutnak. \ dolgozók száma nem éri el i félszázat sem, igaz vannak ledolgozok is. Amikor Kapor Máriát kere- em az egyik fiatalasszony itsiet a másik terembe, vissza nár ketten jönnek. Mária fehér „egyenköpeny- ien”. Az alagsorba tessékel. — Nem látszik rajtad, hogy iár nap múlva Berlinbe uta- :ol — jegyzem meg. — Majd ha a VIT-küldöttek ■sínos formaruhájában leszek — vágja rá mosolyogva. Arról érdeklődöm tőle, hogy véleménye szerint miért pon- osan ő képviseli majd a já- ást a X. világifjúsági találkáién. Gondolkodik kicsit, látszik ajta, még ilyen kérdést nem tapott, pedig ugyancsak faggatják a munkatársak, ismeősök. — Nem is tudom.. i talán a 'ereskén végzett KISZ-mun- a miatt. 1968 óta, egészen avaly őszig én voltam az lapszervezet titkára. Akkor lakúit meg nálunk a varróéban a KISZ-alapszervezet. tívtak, álljak én az új kollek- va élére. v Választanom kel- -tt. Vagy itt, vagy otthon. Tu- om, minden kezdet nehéz, ülönösen olyan alapszervezetéi, amely épp hogy megala- ult. Ez volt a döntő érvem — íagyarázza. Nem lett hűtlen a tereskei TSZ-esekhez sem. Állandóan özöttük van esténként, to- ábbra is kérik véleményét, lámítanak rá. A varrodai KlSZ-alapszer- ezet munkája kerül szóba. — Mindössze tizennégyen igyunk, kevés a mi korosztá- unkhoz tartozók száma. Elég- ; mostoha körülmények kö- jtt kell dolgoznunk. Sajnos, Lncs olyan helyiségünk, me- 'et magunkénak mondhatnánk, Támogatást sem nagyon kapunk. Amikor kértük, hozzanak létre ifjúsági alapot, azt válaszolták, ez csak a részesedés terhére mehetne — sorolja Kapor Mária. Gyors számolgatást végzek. Mintegy 200 dolgozó kap részesedést, ezer forint esetén ez fejenként öt forintot jelent. Nehéz elképzelni, hogy a közgyűlés ne szavazta volna meg. Olyan gyanú merül fel az emberben, mintha valami baj lenne a szemlélettel. A KISZ-titkár felelőssége megnőtt az utóbbi hónapokban. Nemrég hagyták jóvá tag- felvételi kérelmét a pártszervezetbe. ö is érzi, ez mégin- kább kötelezi. — A KISZ-munkát pártmegbízatásként végzem. Mióta a KISZ-Szervezet megalakult, a termelésben is előbbre léptünk. A fiatalok szalagja nagyban hozzájárul, hogy szállítás előtt nincs már szükség, hogy éjszaka is rádobjunk néhány „lapáttal”. Beszélgetésünkben visszakanyarodunk a VIT-hez. — Türelmetlen vagyok, mert eddig semmiféle értesítést nem kaptam még, hogy mikor utazunk. Az addigi időmet szeretném alaposan kihasználni. Sokat olvasom a világifjúsági találkozók történetét. Néha beleélem magam, mintha már a résztvevők között lettem volna. Másfél évig németet tanultam. Remélem Berlinben végre hasznát vehetem. Készülök csereberléni is. Többek között már a bőröndöm alján fekszik a magyar népviseletet bemutató képeslapsorozat — mondja a KlSZ-szer- vezet titkára. A járási KISZ-vezetőktől sok segítséget kap, hogyha sor kerül rá, be tudja mutatni, milyen a rétsági fiatalok élete, hogyan dolgoznak, szórakoznak itt? — A berlini beszélgetéseken szólni fogok az ifjúsági törvényről. Én mindent kritikus szemmel nézek. Tudom, hogy „gyerekcipőben” járó dolog, de a lehetőségeket csak úgy lehet kihasználni, ha a KlSZ-veze- tők nem engednek jottányit sem a törvény paragrafusaiból. Ügy érzem, erre eleinte nagy szükség van — summázza véleményét Mária. Az útitáskába jegyzetfüzetek is kerülnek. Miért van erre szükség? — Visszatértünk utón, remélem, minél több helyen tudom majd elmondani azt a sok szép dolgot, melyet látni fogok. Már többen szóltak, hogy szívesen várnak élménybeszámolóra — válaszol. A nyár minden fiatalban a szabad idő tervezését ébreszti fel. Kapor Mária —»s mi elhisszük neki — nem tervezte a Berlinbe utazást. Jutalmul, a sok-sok éve végzett jó munka jutalmául lesz ott társaival együtt a X. világifjúsági találkozón. Szabó Gyula Romániában jártak A hónap közepén a balassa- yarmati Szántó Kovács Já- os Egészségügyi Szak- skola és a Bolyai Gimnázium uszonnyolc diákja erdélyi űrutazáson vett részt. Az Express Ifjúsági és )iák Utazási trod a Nógrád negyei kirendeltségének szerzésében Marosvásárhely, Irassó, Sugasfürdő, Kolozsvár levezetességeivel ismerkedtek. A körutazáshoz a fiatalok íz országos ifjúságpoiitikaii és iktatási tanács által kibocsá- ,ott utalványokat váltották be. Irány a Balatoni Július elseje óta egyjnást váltják, a csoportok a KISZ rétsági járási bizottságának Balatonalmádi-Káptálanfü- reden levő üdülőtelepén. E hónapban az úttörők vették birtokukba a tábort, mintegy száz pajtás részére vált lehetővé a kellemes környezetben való pihenés. Jövő hónap elejétől viszont a KlSZ-alapszervezetek indítják útnak legjobb aktíváikat. Az első csoportban Bánkról, Kisecsetről, Alsópatényből érkeznek majd KISZ-fLatalok a táborba. NDK tábor Saigon Augusztus 19—25. között 180, az NDK-ban dolgozó és tanuló magyar fiatal tölt el egy hetet a Salgóbányán levő KISZ-iskoIán. Most kerül sor negyedik alkalommal iiyen táborozásra. A programban a módszertani ismeretek szerzése mellett újszerűek a naponta tartott német nyelvórák. Szabad idejükben sor kerül majd városismereti versenyre, üzemlátogatásokra. A nagyobb rendezvények mellett állandó jelleggel öt-hat fakultatív program között válogathatnak a tábor fiataljai. Fejesugró verseny a strandon Kulcsár József felvétele Szabad idő! Szabad idő! Szabad idő! Az utóbbi években egyre ritkábban halljuk és használjuk nyáron az „uborka- szezon” kifejezést, már ami a fiatalok nyári programjaival kapcsolatos dolgokat illeti. Az állami és társadalmi szervezetek, kulturális intézmények, az üdülések, az utazások, ' táborozások és kirándulások nap mint nap számtalan lehetőséget kínálnak. Tegyük hozzá: a technika fejlődésével, a fiatalok helyzetének megváltozásával, szabad idejük növekedésével erre mind nagyobb a szükség. A fokozott élettempó következményei, a rohanás, a rendszertelen és gyors étkezés, növekvő dohányzás és alkoholfogyasztás, s az egyre nagyobb méreteket öltő ingerültség szinte új betegségként jelentkezik a fiatalok körében is. E bajok gyógyításának leghatásosabb formája a megelőzés, az egészséges életmód, s mindazoknak a lehetőségeknek a kihasználása, melyek különösen így nyáron adottak sítottak. Felvételei a művelődési otthonokban, könyvtárakban, ifjúsági klubokban, sportegyesületekben adottak. E feltételek önmagukban azonban még csak a lehetőséget teremtik meg. Számos kedvezmény ezt még csak fokozza. Az országos ifjúságpolitikai és oktatási tanács utazási, üdülési, turisztikai hozzájárulásai ifjúsági filmbérletek, 50 százalékos színházjegy-vásárlási utalvány, ifjúsági parkok a fiatalok zsebéhez szabott lehetőségek soha eddig nem tapasztalt bőségét tárják elénk. Ezek okos felhasználása, tartalommal való megtöltése a KlSZ-alapszerveze- tek vezetőségeinek feladata. Napjainkban az ember egyre kevesebbet mozog, a fiataloknak pedig nagy szükségük van rá. Épp ezért a testedzés állandó programként kell hogy szerepeljen életrendjükben. A munkaképesség, mozgékonyság életvidámmá tesz. Megóvásuk segítője a játék, a sport, az aktív kikapcsolódás. Formáit meghatározzák a sportolásra alkalmas létesítmények. Az atlétika, labdajátékok, úszás „eszközigényeit” bárhol meg lehet találni. Nem beszélve a turisztikáról. Most nyáron a közösségi szellem kovácsolására jó mód, ha kondérral és labdával felszerelkezve nekivágnak a közeli hegyeknek, ha csak egy vasárnapra is. Sokakban merül fel, hogy szabad idő-e az, amit szerveznek, előre terveznek? Ezen nem érdemes vitatkozni. Természetesen spontánul is lehet jó programokat szervezni, mint ahogy számtalan példa igazolja. A KISZ-szervezetek azonban akcióprogramjuk alapján dolgoznak egész évben, s tudatosan készülnek fel a nyárra, hogy társadalmi munkájukkal szerzett pénzen újabb és újabb közös élményeket szerezzenek. Akik erre eddig nem gondoltak, s most törik a fejüket, mit csináljanak nyáron, azoknak sem késő, még most sem. Csak kezdeményezés kell hozzá. Balogh Mihály Turistaként utaznak a fiatalok előtt. A szabad idő célszerű, hasznos és kellemes eltöltésének megszervezésében nagy munka hárul a KlSZ-alapszerve- zetekre. A 28-án kezdődő X. vüágif- júsági találkozóra a hivatalos küldöttség mellett lehetősége mintegy 700 fiatalnak, utazási ifőszervezésében. Berlinbe utazzon, Nógrád megyéből tíz fiatal indul útnak 25-én reggel. felé Drezdát is megtekintik majd. Berlinben 4—5 alkalommal vesznek részt a VlT.rendezvé- nyein, megismerkednek az NDK fővárosának nevezetességeivel, meglátogatják Potsda- mot, a sachsenhuseni volt koncentrációs, tábort. Berlinben mindennemű tömegközlekedési eszközre érvényes bérletet kapnak. A csoport augusztus 2-án különvonattal érkezik haza. Arra kell törekedniük, hogy «unkájuk megfeleljen a fia- van alok igényeinek és elképzelé- hogy az Express leinek, de szolgálják az ak- da iv nihpnpcf. is Az ilVGÜ DfOCramok szervezését természetesen, megszabják a rendelkezésre álló lehetőségek, ame- Csehszlovákián keresztül, kü- lyek helyenként változóak. lönautóbusszal utaznak a ma- Megyénk KISZ-alapszerve- gyár fiatalok, zeteinek nagy többségénél a A program szerint Brünn- szabadidős tevékenység alap- ben, Pozsonyban, Prágában vető tárgyi eszközei: televízió, városnézésre kerüil sor. Oda- rádió, magnó, könyvek biztoSorokban — KISZ-titkárok értekezlete. A rétsági járás KISZ- alapszervezeteinek titkárai tegnap tanácskoztak. Többek között megbeszélték az őszi KISZ-választások előkészítésének feladatait, s szó esett a nyári táborozási lehetőségekről is. ★ — Ifjú Gárda-szemle. Az ifjúgárdisták megyei találkozójára augusztus elején Balassagyarmaton kerül sor. Megkezdődtek — van ahol már javában folynak — a megyei szemlén részt vevő rajok alaki, elméleti és gyakorlati felkészítései. — Utazás Szegedre. Az Express utazási iroda a szegedi ifjúsági napokra háromnapos kirándulást szervez, melyen mintegy 160 nógrádi fiatal vehet részt Az idén először a balassagyarmati és a rétsági járásból is utazhatnak Szegedre. Részükre különautóbusz indul. A— Nemzetközi üdültetés. A KISZ rétsági járási bizottsága vendégeként a közelmúltban 20 csehszlovák fiatal üdült a Balaton partján levő táborukban. Hozzájuk tíz magyar fiatal csatlakozott, akik jelenleg Csehszlovákia területén töltik idejüket, s e hónap 28-án érkeznek haza. A KISZ Nógrád megyei bizottságának vezetőképző iskolája Salgóbányán tovább bővül. Közeleg a 200 személyes, építészetileg is újszerű, szép előadóterem átadása, így még több ifjúsági vezető képzésére nyílik lehetőség — ár — NÓGRÁD = 1973. július 21„ szombat