Nógrád. 1973. június (29. évfolyam. 126-151. szám)

1973-06-10 / 134. szám

í

4 világoskék dosszié papírjai

Talán Zsidai Béla lepődött me«? leginkább a tanácstagi jelölő gyűlésen, amikor felállt az egyik választópolgár és őt javasolta tanácstagnak. Az ei*ő felszólalóhoz csatlakoztak mások is, elmondva, hogy a Lovász József úti tizenegyes választókörzetnek olyan tanácstagra van szüksége, aki közöttük lakik, jól ismeri a gondokat, örömöket, saját bőrén is érzi azokat.

Zsidai Béla neve így felkerült a listára. A választó- körzetnek két jelöltje volt. A szavazás napján tanácstagnak Zsidai Bélát választották.

— Az első érzés a meglepettség volt. Utána rögtön az öröm következiett, hogy megbíznak bennem, számon tartanak. De mondhatnám azt is; kezdő tanácstag vagyok. Bőven van mit tanulnom, ismerkedni a lehetőségekkel, az elképzelésekkel.

Zsidai Béla Salgótarjániban az Országos Takarékpénztár megyei Igazgatóságának lakásépítési és értékesítési osztályvezetője. Az osztály intézi a családiház-építési kölcsönöket. De nozzájuk tartozik a tatarozás, lakásátépítés, modernizálás, javítás is.

— Nem utolsósorban mi intézzük a társasház-építkezé- seket és a tanácsi értékesíté- sű lakások eladását, — fűzi

hozzá az osztályvezető. — Nap mint nap sok emberrel kerülünk kapcsolatba, akik bizalommal fordulnak hozzánk, tőlünk várnak tanácsot, segítséget. Húsz éve dolgozom az OTP-ben. Valamikor adminisztrátorként kezdtem, a békekölcsön volt a feladatom. De rámbízták a kis- terenyei és nagybátonyi fiók vezetését is egy időben. Voltam ellenőrzési csoportvezető, építésikölcsön-előadó. Nem volt könnyű egyik beosztás sem, de a legsokoldalúbb, leg- szarteágazóbb talán a mostam.

Minden bizonnyal igaza van Zsidai Bélának. A pénzügyek nem tűrnek halogatást. Naprakészen kell dolgozni, nem lehet egyik napról a másikra tologatni ügyeket. Ez fegyelemre, pontosságra és rendsze- retetre szoktat...

— A tanáccsal eddig is bőven volt kapcsolatom — mosolyog az osztályvezető —, ez most alaposan kibővült.

Mindezek bizonyítására előkerül az íróasztalból egy világoskék dosszié, amely a „tanácsi ügyek” feliratot viseli. Ebben van minden olyan papír, amely kéthónapos tanácstagsága alatt jött össze.

— ,Kell egy kis idő, amíg az ember belerázódik. Ügy szeretnék dolgozni, hogy mint tanácstag, elvégezzem a rám eső

feladatokat, elégedettek legyenek a választóim. Nem utolsósorban pedig én magam is úgy érzem, mindent megtettem, ami tőlem telik...

Zsidai Béla már részt vett az első alakuló tanácsülésen. Meghívták az egyik végrehajtó bizottsági ülésre is, ahol Salgótarján zöldségellátásáról esett szó. Mert új tanácstagként egyúttal a termelésellátási felügyelet tanácsi bizottsága elnökévé választották

— Ez teljesen új terület, más mint a takarékpénztár. — tréfálkozik — héttagú bizottság vagyunk, a programunkban bőven szerepelnek különféle ellenőrzések az üzletekben. Szívesen csinálom, mert ez, mint vásárlót nemcsak engem, hanem a város minden lakóját érinti.

Megkeresték már választói is. Méghozzá nem ü, népszerű dologban Néhány család azt kérte, járjon közbe, hogy ne építsenek játszóteret a két szövetkezeti ház között.

— Ez nem megy. A városközpontban rengeteg a gyerek, szükség van mozgásra, szabad területre. Remélem, a tiltakozók is egyetértenek majd velem.

Akárhogy nézzük Is, a tanácstagnak néha nemet kell mondania..,

— cse —

Egy kis vasárnapi kikapcsolódás

CSALÁDOM körében---------------------- az első

s

zép, nyári napsütés hatására pillanatok alatt 'kialakult a meggyőződés, 'Miszerint a vasárnap kirándulásra való.

— Az ördög vigye e vasárnapi ebédet — mondta családunk feje. — Szalonnát fogunk sütni, és ebéd után, majd a fűben szendergünk, nem az ágyban. Gyerekek, én tücsökciripelésre vágyom, fütyülök a meccsre meg a tévére. És nem viszünk magunkkal semmit, csak a legszükségesebbeket. Nem szabad elpuhülni!

Néhány órán belül be is

csomagolta a hátizsákba a következő holmikat: Négyöt kiló elemózsiát, a vadásztőrt, a távcsövet, a fényképezőgépet, egy pokrócot, három viharkabátot, a varrókészletet arra az esetre, ha az ágak leszaggatnák rólunk a ruhát, ezenkívül Nógrád hegyeinek térképét, iránytűt és tájolót, egy termoszra való feketekávét, egy vízzel teli borosüveget, a zsebrádiót és egy kis mentőládát, benne kígyómarás elleni szérummal, mert, mit csinálok veled, édes fiam, ha az erdő közepén megmar egy vipera?

— Nyaralni mennek7 —

kérdezte kíváncsian a szomszéd, akinek kerítése mellett elhaladtunk. A ta- I pintatlan és abszolút hozzá nem értést tükröző kérdést fennsőbbséges, és egyben szánakozó mosollyal fogadtuk, majd néhány szóban felvilágosítottuk, hogy jobban tenné, ha ö is velünk jönne, ahelyett, hogy már kora hajnalban felcseréli az ágyat a nyugággyal, és egész nap ugyanazt a három bokrot bámulja.

Kirándulásunk első szakaszát a bizakodás jellemezte; négy órán át bíztunk abban, hogy tíz percen belül elérjük a kiszemelt hegycsúcsot. „Legalább leadtunk néhány felesleges kalóriát”, lihegtük elégedetten, amikor felértünk, majd „könnyit- sünk egy kicsit a csoma"Ä Közlekedési Szállítási Dolgozók Szakszervezetének 75. évfordulója alkalmából a Volán 2-es számú Vállalat dolgozói is bekapcsolódtak a meghirdetett szellemi vetélkedőbe. Az üzemegységi elő- dönők már májusban lezajlottak. Hét brigád — három

port” felkiáltással egy árnyas fa alatt elköltöttük az ebédet. Néhány órás szu- nyókálás következett, majd váratlan ébredés a hangos, és minden udvariasságot nélkülöző párbeszédre: „Te csomagoltál, hát szívd csak a hegyi levegőt, mert arra vágytál, nem?” „Mindenre én gondoljak? A ti fejetekben mi__ folyik? Talán káposztáié?” No, persze, a cigaretta. Legalább tíz kilométernyire innen, az asz- tálfiókhán lapul... De legalább itt vannak a madarak, meg a tücskök, ez is valami. ÉS a táskarádió is itt van, sőt, magyarázat is van nem kívánatos jelenlétére: „ne haragudj édes fiam,, de tudni szeretném, hányasom van a totón”.

Rossz szellemünk egy erdész képében érkezett, és elmagyarázta, melyik a legrövidebb hazafelé vezető út. Átvágnak ezen a tölgyesen, mondta, azután jobbra fordulnak egy ösvényen, és ahol találkoznak egy nyírfacsoporttal, ott egyenesen menjenek lefelé, félóra alatt lent lesznek. Megköszöntük, és most néhány órás bolyongás következett, mert ugyan ki tudja megkülönböztetni az ihart a juhartól, a nyírfát a nyárfától? Sebaj, mondtuk aztán, leereszekedünk itt, ezen a meredek irtáson. „Most vigyázz, itt csak négykézláb lehet menni, vagy nadrágféken.” „Kapaszkodj a gyökerekbe!”, „hadd szaggassanak a tüskék, ne törődj vele, csak egyszer érjünk már le végre!”.

LEÉRTÜNK. A hazafelé

vezető úton, és még néhány nap múlva is társalgásunk ilyen megjegyzésekre szorítkozott, mini „Maradtunk volna inkább otthon”, továbbá: „Én veletek az életben sehová nem megyek többszer”. Egészen vasárnap reggelig, amikor gyanús sürgölődés- re ébredtem:

— Hová készültök?

— Kirándulni. Csak nem képzeled, hogy a négy fal között töltjük ezt a csodaszép napot?

Salgótarjánból, kettő Balassagyarmatról és kettő Nagybá- tonyból — jutott tovább a vállalati döntőbe, amelyet tegnap tartottak Salgótarjánban, a vállalat központjában. A győztes csapat képviseli majd a vállalatot a miskolci területi döntőn.

Utaznak;

— firkemek

As elmét héten véglegesen beköszöntött az utazási szezon. Június 3—7. között 15 fős IBUSZ- csoport — az SKÜ és megyei szervek dolgozói látogattak Ausztria fővárosába. Szombaton indalt a megyei Vöröskereszt negyven fős csoportja Jugoszláviába, tengerparti körútra. Ugyancsak déli szomszédainkhoz* RovnUba mennek egy hétre a salgótarjáni kórház KISZ-istái a hónap végén.

Mozgalmas a megyén belüli idegenforgalom is. A camping az ODOT-ra készül, de ezen a héten telt házzal üzemei. Ugyanez a helyzet Eresztvényben Is, ahol a kis házakban többek kötött egy ötven fős debreceni csoport pihen. Nagymezőre megérkezett az első szakszervezeti üdülő- csoport. A turisaházban ezentúl kéthetes turnusokban váltják egymást a vendégek, egészen a szezon végéig. Hollókőn is minden hely foglalt, a népviseletek szerelmesei várják a pünkösdöt.

Ilyenkor, amikor nyílik a

csipkerózsa. ..

Nyílik a csipkerózsa a Mátra déli verőjén. Illatozik, mintha kölnivel szórták vol- na be a tájat. Alapi János, a gulyás szereti az illatát, felis tuppog érte a hegy derekáig is. Egy szálat odaszűr a sütésé mellé díszelegni. De ameny. nyíre szereti ezt a tövises virágot, annyira fél is tőle. Botján pihentetve kezét, hátat fordítva a napnak, gondolkodott. Ilyenkor összeszűkül a szeme és ráncosabb az arca. fennhangon beszélt.

— Nagyapám tanított meg Eélni tőle...

Szoghy Katalin

Tegnap volt a vállalati döntő

Ellent

II

ondásokkal

SZABAD-E olyan követelménnyel bárkinek is fellépnie az országban, illetve a megyében, hogy a szocializmus építését ellentmondások nélkül oldjuk meg? Szabad-e ilyen és ehhez hasonló véleményeknek a közgondolkodásban bármiféle teret adni. Szabad-e az ilyen jelenségeket egyetlen kézlegyintéssel elintézni, vagy hallgatólagosan tudomásul venni — mondván: a párt helyes, következetes és céltudatos politikája úgyis bizonyítja a szocialista építés igazságát.

Az előbb említett vélemények ellen nem ráolvasással küzdünk, hanem érvekkel, tényekkel. Gondoljon csak mindenki szűkebb otthonára. Talán ott minden simán, zökkenők nélkül oldódik meg? Még ilyen kis, meghitt közösségekben jelentkező ellentmondásokat sem lehet és szabad csupán vélemény- különbségnek feltüntetni. Hát országos méretekben, amikor a jelen időszakban egy gyors iramú fejlődésnek vagyunk cselekvő reszesei és tanúi.

Akarja-e mindenki ezt a gyors ütemű fejlődést? Aid előre lát, az igennel válaszol. Ez viszont azzal jár, hogy akarva, akaratlanul is tudomásul veszi az ellentmondások létjogosultságát. Mi válthatja ki ezeket? A régihez, az idejét múlthoz való csökönyös ragaszkodás, minden új jelenség, követelmény ellenszenves fogadtatása.

A fejlődés egyetlen periódusában bekövetkező új követelményrendszer sem talál mindenütt osztatlan lelkesedésre. Alapvetően emberi okokból: megszokottságból, kényelemszeretetből, elavult vezetési felfogáshoz és gyakorlathoz való ragaszkodásból, esetleg presztizsokokból. Emellett még számos egyéb szubjektív ok is közrejátszhat az új ellentmondások kialakulásában.

önként adódik a következtetés: illúzió azt kívánni, hogy fejlődésünk mentes legyen az ellentmondásoktól. Amikor megoldunk egy- egy fontos társadalmi, gazdasági, kulturális kérdést, akkor újabb ellentmondásoknak vetjük meg az alapját.

Itt van például megyénk lakásprogramja. Meg tudjuk ugyan oldani, de a közművesítésben bizonyos ütemmérsékléssel számolunk. Az új lakásokba víz is kell. Ebben viszont szegények vagyunk. Kevés a víznyerő területünk, igen kicsik a lehetőségek, emiatt elsősorban városainkban akadozik az ellátás. A folyamatos ellátás érdekében már eddig is kényszerintézkedések születtek. Ezt a problémát úgy is meg lehetett volna oldani, hogy mérsékeljük a lakásépítkezés ütemét. Ebben az esetben viszont még nagyobb ellentmondást hoztunk volna létre.

Hasonló folyamat zajlik le egy-egy üzem rekonstrukciója során. Az üzembővítés, az új, nagy teljesítményű gépek beállítása nyomán megnövekednek az alapanyag-beszerzési gondok. Az új kapacitás révén a több késztermék elraktározása, majd elszállítása okoz problémát. Ugyanakkor egy-egy új, nagy teljesítményű, modem gépen, berendezésen, vagy gépsoron könnyebb dolgozni, kevesebb nehéz fizikai munkát kell kifejteni, de csak annak, akinek megvan a kezeléséhez szükséges szakmai és általános műveltsége. Sok új gép kezelése azért megy nehezen, mert hiányzanak a hozzáértő kezek.

Hol van Itt az ellentmondás? Ä modern

gépeket is munkások hozták létre, a kezelésükre kijelöltek is munkások, mégis milyen nagy különbség van szellemi és szakmai fel- készültségük között. Az itt jelentkező ellentmondások feloldása a napi munka természetes velejárója.

Létrejöhetnek ellentmondások helytelen döntésekből, következetlen végrehajtásból, lmmel-ámmal végrehajtott elképzelésekből, tévedésekből, egyes személyek felelőtlen döntéseiből. Ezek közül egyik sem szükségszerű, bár nehéz elképzelni olyan állapotot, amikor minden hibamentesen zajlik. A szocialista demokrácia tartalmának javításával, a dolgozók ellenőrzésének kiterjesztésével ugyan elkerülni nem tudjuk az ellentmondásokat, de számukat mindenképpen csökkenteni lehet.

Amennyire természetesek és törvényszerű - ek a fejlődés különböző ellentmondásai, any- nyira kézenfekvő, hogy belőlük le kell vonni a tapasztalatokat, időben megtenni a megfelelő intézkedéseket. Sem előbb, sem később, mert mindkét esetben zavarok keletkezhet - nek. Pártunk bevált politikája és gyakorlata bizonyította, hogy képesek vagyunk a fejlődésből adódó ellentmondások időbeni felismerésére, majd helyes megoldására. Ebben különbözik alapvetően a szocializmus a kapitalizmustól.

Ha már itt tartunk, szóljunk az ellentmondások egyik eredőjéről, a kapitalizmusból átvett örökségről. Ezek között említhetjük az alacsony műszaki-technikai színvonalat, az egyenlőtlen fejlődést jelképező nagyobb gyárakat, és a még ma is termelő sufnikat. A hatalmas, reprezentatív lakóépületek mellett még megtalálhatók a régmúltat idéző kolóniák. Ezek olyan örökségek, amelyeket nekünk kell eltüntetni. Egyszerre azonban nem megy. Idő és pénz kell hozzá.

Nemcsak a kolóniák és a sufnik maradtak meg, hanem a kapitalizmust jellemző gondolkodás és magatartásformák is élnek és hatnak. Nem olyan erőteljesen, mint huszonöt évvel ezelőtt, de időnként befészkelik magukat a közgondolkodás egyik-másik területére. Megtehetik, mert nem vagyunk hermetikusan elzárva a tőlünk idegen ideológiát valló államoktól, azok dolgozóitól, sőt több tekintetben, a gazdasági integráció, a kulturális kapcsolatok, a szakemberek cseréje révén még olykor tudati zavarokat is okozhatnak, ha idejében nem lépünk fel ellenük.

Arra viszont vigyázni kell, hogy az ellentmondások megítélésénél ne az óhajokból, vágyakból, hanem a konkrét tényekből, a valóságból induljunk ki. Az ellentmondások túllihegése vagy lekicsinylése sok kellemetlenséget okozhat.

AMENNYIBEN a szocialista építésünk során felmerülő ellentmondásokat olyan természetesnek tartjuk, mint a rendszeres táplálkozást, akkor nem azon meditálunk, hogy esetleg ez a szocializmus valamiféle fogyatékossága-e, hanem a gyors ütemű fejlődés velejárójának tekintjük. Ha így fogjuk fel, akkor sok kellemetlenségtől szabadítjuk meg magunkat. Ugyanakkor ösztönzést kapunk az értékesebb, a tartalmasabb, a megalapozottabb, körültekintőbb munkához, a fejlődést gyorsító cselekedetek sokaságához.

n~ V. K.

Csipkerózsa

illatával

Vele sem takarékoskodtak az évek, mégis úgy szól őséről, mintha most hallgatná intelmeit, ösj pásztorcsalád az Alapinak ez az ága. Sokan élnek ilyen nevűéit Pásztori. Ez az ágazat mindig ott élt a Muzsla lábánál, a tanyán. Az ősibb nemzedékük még annak a községnek volt lakója, amelyik közvetlen a hegy lábánál épült feL Körülbelül ott, ahol most a minta körtés van, és annál még feljebb a nyergen, ahol a templom is állhatott. Pásztorikodó és kertészkedő nép lakhatott itt. Alapiék pásztorok voltak, apáról fiúra szállóan. Az öreg gulyás sem tud lemondani az általa nagy tisztességnek mondott munkáról. Most is körülötte a jószág. Növendékek és nagyon szépek. Ott tolongtak előtte, fújtattak, érdes nyelvükkel lopva megnyalták a kezét, ő meg ennek fejében megvakarta széles homlokukat és szólt hozzájuk.

— Jól van. Inkább legeljetek. Ott lent a gödörben.

Ennek az idős embernek ezek a fiatal korban levő állatok értik a szavát. A simoga- tás után felkapják a fejüket, bólogatnak, aztán befordulnak a fűre és legelnek. Van a gulyában egy legény is. Széles hátán tükröződik a napfény. Kidomborodnak izmai. Amikor a tehenek körülfogják az öreget, hogy hízelegjenek, szétveti a lábát, nekiszegi fe-.

Jét, forog öklömnyi nagy szeme, és morog a féltékenységtől. Alapi ilyenkor akkorát nevet, hogy felröppennek körülötte a fűben lapuló madarak. Odamegy a morcos tekintetű jószághoz, megvakarja a füle tövét és rákiált:

— Na, féltekenyked ünk ?

Az állat megnyugszik. De

idegennek nem ajánlatos megközelíteni a gulyát, ha ott köztük a legény is. Ilyenkor nem csupán morog, hanem kaparja a földet, szeme pirosba fordul és meglódul a hívatlan felé, akár a gőzhenger. Szégyen a futás, de hasznos, amíg a látogató a tisztes távolt el nem éri. Senki, csak az öreg tudja megnyugtatni az állatot. ___. ... '

í

gy él kint a Mátra tövében, az öreg pusztán Alapi János, a gulyás. Csodaszép háza van, bent a községben családja is, de ő, amikor tavaszt kiált az első rigó és meg nem szűnő pletykába kezd a hegyi patak, elindul kifelé a hegyekre. A tanyán rendbe teszi a tél hagyatékát, és hajtja kifelé az állatokat. Van neki egy gondviselője, a közös gazdaság állattenyésztője, Tari István. Vele szokott szópárbajozni. Legutóbb arról, hogy fizessenek már neki valamivel többet, ha elismerik, hogy jő gondját viseli a jószágnak.

Felnézett az öreg a sütés alól

és kerekre nyűt a szeme:

— Megígérték. Hoznak egy új legényt a gulyának, annak kezelése fejében..,

Tudják azt odabent, hogy Alapi János, a gulyás érdemes a megbecsülésre. Mert hiszen a jószággal sok a gond. Ha kihajt, csak a delelőn állapodnak meg, az pedig a napnak derekán van. Őrzőjük szeme addig nem fordulhat el róluk Ilyenkor pedig a osip- kenyílás idején különösen nem. Aki igazán szereti az állatot, az tyd így szólani azokról. A boton pihenő kezét széttárta Alapi:

— A jószág mozdulatából észlelni kell a betegséget. Most pedig nyílik a csipke is...

Nem mondta, mi az a betegség. Azt csak ő tudja, mert az őse tanította rá. Halóágyához hívta, és ott is csak súgta neki. Ez Alapi János titka. Az is, hogyan előzze meg a betegséget. Zsongott a mező. Az állatok ráuntak az egy helyre. A osengős megindult. A gulyás már azt figyelte. A lábánál ülő kutyája is felállt, követte gazdája tekintetét. Alapi szólt neki:

— Lassid csak.'..

A kutya elindult. A gulyás is. Még intett a szőlőben dolgozóknak. Az övéi voltak, kötöztek. A gulya befordult az erdő alá és eltakarta őket a domb. A gulyás fenn maradt a magaslaton, onnan nézte a jószágokat. Lábánál a kutyája. Deleiére készült a nap, a leveleken csillogott a fény. A Mátrát enyhe szél simogatta.

Bobéi Gyula

NÖGRAD - 1973, június 10., vasárnap 3