Nógrád. 1973. június (29. évfolyam. 126-151. szám)
1973-06-03 / 128. szám
llögräd vendége volt Beszélgetés a sohszógeszterga feltalálójával Egyidőben talán túlságosan érettségi után — csoportveze)s nagy nyilvánosságot kapott. Aztán elcsitult körülötte a hírverés, de Gellért Károly, a világon páratlan sokszögesz- lerga feltalálója tovább dolgozott. A miskolci Műszaki Egyetemen . folytatta a gép tökéletesítését, ahol lelkes munkatársakra talált. Alig van hazánkban műszaki érdeklődésű ember, aki ne hallott volna a sokszögeszter- gásszimmetrikus gáról. Bár évek teltek el a fiiok készíthetők találmány bejelentése óta, ma is vannak hajlíthatatlan ellenzői és megszállott védelmezői. Több fejlett nyugati országba bejegyzett szabadalom a berendezés, de idehaza még mindig nem gyártják. Szakemberek méltatják, számításokkal bizonyítják a gép előnyeit, óriási jelentőségét. Ennek ellenére csak öt van belőle az országban, ezek a miskolci egyetemen készültek, közülük egy a salgótarjáni öblösüveggyárban. A műszaki napok alkalmával nemrégen a sokszögeszterga alkalmazásáról hangzottak el előadások az öblösüveggyár kultúrházában. Az ankétre eljött a feltaláló, • Gellért Károly is. Az előadások és a gyakorlati bemutató közötti rövid szünetben életéről, munkájáról, találmányáról és terveiről beszélgettünk. — Hogyan lett lakatos, később esztergályos? — Így hozta az élet rendje — válaszolt. — A nagyapám még béres volt, az apám szántóvető, utána az iparosság következett a rangban. S az enyéim közül — tudniillik három fiam van —, az egyik harmadéves egyetemista, a másik a Volánnál — a műszerész szakma megszerzése és az tő. A legkisebb tizennyolcadik éves, gimnazista, őt a régészet, a történelem érdekli, hát, mondjuk így, ők egy lépést megint mennek előre ... A Gellért-féle sokszögeszterga a szakemberek szerint egyedülálló a világon. A gép „tudja” mindazokat a műveleteket, amelyeket a normál eszterga, de ezen kívül for- sokszögpro. segítségével kettőtől huszonötszögig, s ezeknek a sokszögprofiloknak az alkalmazási területe szinte korlátlan. — Visszatérve az életemre — folytatta —, székely vagyok, akik köztudomásúan makacs, önfejű emberek. Székelyudvarhelyen tanultam, ott voltam inas. Sokra becsülöm az inaséveket, függetlenül a keserűségeitől, a nehézségeitől. Nem végeztem technikumot, egyetemet, de azt senki meg nem tiltotta, hogy ezt, vagy amazt a könyvet el ne olvassam. A saját bőrömön Is sok mindent megtanultam. Soha nem szerettem, ha azt mondták, ezt így kell csinálni. Ebben egy lépéssel mindig előbbre jártam. Saját magam igyekeztem kitapasztalni, hogyan is lehetne és kellene csinálni? Mindig azt mondtam a fiaimnak, meg a tanulóimnak, a munkatársaimnak, olyan jól kell valamit csinálni, hogy ne hagyják csinálni, hanem [gy szóljanak: „Mutasd meg inkább a többieknek!” Magam is így jártam. Huszonkilenc éves koromban már „nem hagytak” fizikai munkásként dolgozni. Azt mondták, hogy művezető leszel. Harmincéves koromban, hogy főművezető leszel. S harmincegy évesen az ország második legkomolyabb fogaskeréküzemiének voltam az üzemvezetője. S utána még hosszú évekig. Mert mindig úgy szerettem valamit megcsinálni, hogy az a legjobb legyen. — Hogyan született a sokszögeszterga ötlete? — Hát, éppen az tekinthető indítóoknak, hogy a fogaskeréküzemnek voltam az üzemvezetője — mondta. — Ott százával, ezrével gyártottunk olyan alkatrészeket, amelyek megmunkálása közijén állandóan fölvetődtek azok a problémák, amik végül elvezettek a megoldáshoz. Hajlamosak a kívülállók úgy beállítani, hogy megbotlottam és véletlenül kipattant a szikra... Nem, én tudatosan dolgoztam, s dolgozom ma is a találmányon. Sokszögprofilok megmunkálására külföldön is készültek bonyolult konstrukciók, de azok korántsem olyan hatékonyak, sokrétűen felhasználhatók. na és gazdaságosak, mint a Gellért-féle sokszögeszterga. — Egyszer azt mondták nekem —. emlékezett vissza Gellért Károly —, hogy nagyon meg kell fontolni, mi legyen a sokszögesztergával, gyárt- suk-e, kimenjünk-e vele a piacra? Erre akkor is, most is csak azt válaszolhatom, hogy ez a fejlődés útja. A sokszögeszterga. És a sokszögköszörű, ami szintén elkészült, s az idei ,BNV-n be is mutat- ták._ Ami jó volt gépkocsiban ötvén, vagy húsz évvel ezelőtt, az ma nem jó. Ha mindig a réginél maradnánk, a fiaink joggal kérdezhetnék, hogy „és ti azóta mit csináltatok?” Kiss Sándor Egy kis pihenő. Salgó, avagy a munka becsülete Nagycsoportos óvodások ld- erejűikből, kedvük szerint rándultak — valahonnan a gyűltek össze, nyilvánvaló, környékről — Salgó várához, hogy odahordták. Aki ezt Minden második apróság kö- képtelen felfogni, azon nem vet vitt a kezében. Nem túl .segít a felirat sem. nagyot, de a kicsi emberhez mérten súlyosat. Talán a szüleiktől látták, talán azok is kővel a kézben látogatják meg a vár olmladozó maradványait A kőhordásra a munkabizottság kéri a természetjárókat. Legalábbis ez az aláírása azoknak a tábláknak, melyeken a sporfctársa- kat arra .kérik, hogy a. rom állagmegóvó mun,kajához egy- egy kővel járuljanak hozzá. A természetbarátok segítsége nem jelképes. Sok köbméter kő gyűlt össze. Nagy halomban hevernek az alsó toronyban. Nagyobb lenne ez a halom, ha .néhányian nem dolgoznának az építők ellen. Vannaik, akik örömüket lelik a sziklák közt legördülő kövek látványában és a nagy fáradsággal felcipelt köveket nagy nevetések közepette gu- rlgatják lefelé. Egyiket a másik után. Nem tudom, kük ezek az emberek, de érdekelne, hogyan viselkednének, ha így kacagná szét' valaki az ő fáradságuk gyümölcseit. A kőhalom mellett tábla kéri az arra járót, ne szórja szét a köveket. De ér-e, érhet-e valamit ez a tábla? Mindenki előtt világos, hogy a szürke bazaltdarabok nem a saját A salgói vár állagmegóvásához nem elég annak a. néhány lelkes embernek a szorgalma, akik a munkabizottságot alkotják. Nem elég a természetjárók által felhordott kő. Szükség van üzemek, szervek támogatására, anyagilag és erkölcsileg is. Azt azonban — úgy érzem teljes joggal — elvárhatják mindazok, akik szívükön viselik a romok sorsát, hogy munkájukat mindenki megbecsülje. — gáspár — Mezőgazdaságunk kulcskérdéséi Okosan, mérsékelni a tőkeszeffcnjségeí NÖGRAD MEGYE tsz-eiben az összes halmozott termelési hogy ez nem teljesült, így és technika milyjen és mekkonéhány tsz-toen a bekövetke- . , ... .... . zett fejlesztésialap-hiány érték a negyedik oteves terv szanálási eljárásra is első két évében meghaladta került Ez mindenekelőtt az 1,5 milliárd forintot. Üte- kát körülményre világit rá. mében és volumenében is Az egyik az, hogy a fejlesztő. számottevő a kedvezőtlen adottságokhoz viszonyított fejlődés. Emelkedett a munka termelékenysége közel 10 százalékkal és kimagasló eredmények születtek a gabona- gazdaságban, a kukoricatermesztésben. Ezzel egyidejűleg a nyereség 5 év alatt csaknem felére csökkent. A fejsi döntések meghozatalánál mindig hosszú távon kell előre gondolni, másrészt pedig több változó- tényezővel szükséges számolni. Tartós tendenciaként hat az .az összefüggés, amelyet úgy lehetne megfogalmazni, hogy nyereségfejlesztési alaplesztési alapra fordítható for- nyereség. A kisebb fejlesztési uihorj hAOiC'ni !-■ * ^ r.rvn n rás 1969-ről 1972-re 163 millió forintról 88,5 millió forintra alakult. A fogyasztás-felhalmozás aránya 82,9—17,1 százalék. Kevesebb az akkumuláció, a kisebb fejlesztési alap ellentmondások, feszültségek forrásává vált. alap hosszú távon — hiszen a fejlesztések célja a nagyobb jövedelem — mindenképpen meglevő termelési ka paci tóra része kapcsolódott be közvetlenül a termelésbe. A jövőre való felkészülésnél alapvető törekvés az objektív tőkeszegénységre való hatás mérséklése. Ez két úton lehetséges: üzemi kereten bellii, s a termelés legjobb területi elhelyezésével, az ágazati méretek és arányok optimalizálására való törekvéssel. A másik lehetőség, kilépni az üzemi keretből anyagi és' szellemi koncentrációval, ágazati társulással. Általános irányelvként a fejlesztések sorrendje is felvázolható. Alapvető célkitűzés a már kisebb nyereséget eredményez. Ma már nem lehet vita arról, hogy szemléletváltásra van szükség, a korábbi években még indokolt bruttó jösok legkedvezőbb működtetése, hatékonyságuk növelése. Minimális program a szakosított tehenészeti telepek — de ez valamennyi szarvasvedelem elsődleges igényét marha-férőhelyre vonatkozik mielőbb fel kell, hogy váltsa az adott üzem foglalkoztatottsági színvonalával arányos, nyereségcentrikus, tiszta jötalanságok keletkeznének. Nem szabad, hogy az üzemek egy része lépéshátrányba kerüljön, ha gyorsan kell bekapcsolódni a nepgazdasági- lag sokirányúan körülhatáMezőgazdasági üzemeinkben kialakultak azok a területi méretek, amelyek alkalmasak az önálló, vállalatszerűi gazdálkodás biztosítására, egyúttal az új technika és a tudomány legkorszerűbb vívmányainak befogadására. A kedvezőtlen termőhelyi adottságok ellenére közös gazdaságaink területi koncentrációja általában kedvező, lehetőség kínálkozik az ésszerű roit fejlesztési programokba, fejlesztésekre és korszerűsítésekre. 1973-ban az üzemi tervek összesítése alapján kitűnik, A vállalati önállóság, a hogy üzemeink sokoldalúan döntési szabadság és kocka- keresik a „hogyan tovább” zatváUalás alapvető kritériu- lehetőségeit Kedvező jelenma, hogy az üzem megfelelő ség a 35,3 százalékkal na- saját erőforrással és bizton- gyobb nyereség és a közel 20 százalékkal emelkedő fejlesztési alap előirányzata. Élénkül az épités-iberuházás mintegy 70 százalékkal, de továbbra is jelentős a gépesítésfejlesztés, amely a beru— fel töltése jó tenyészanyag- gal. Hosszú távú megalapozott vedelem maximalizálására Káeot csak az üzemfejlesztési való törekvés. Amennyiben a tervek biztosítanak. Megyénk nyereség tovább csökkenne, a üzemei ebiben is elég „kedve- jö ved elemképzés és -felhasz- zőllen adottsagúak”. Helyes nálás területén újabb arány- külön választani az operatív sági tartalékkal rendelkezzen. Az amortizációs alapból csak a pótlás, korszerűsítés, más szóval az egyszerű újratermelés valósítható meg. A biztonsági alap képzése azért szükséges, mert a fejlesztések, házások szerkezetében immár és -hasznosításra épülő termelési és a távlati fejlesztési tevékenységet, ennek kell megteremteni személyi feltételeit. Népszerűsíteni szeretném a közgazdasági vénájú üzemgazdászok helyét, elsősorban a fejlesztési elhatározásoknál és kivitelezéseiknél. A harmadik lépcső a termelési alapok fejlesztése, de nem hagyományos módon, hanem versenyeztetve és in- tenzifikálásaal. Milyen fő formái valósíthatók meg megyénkben? A termelési alap javítását szolgáló fejlesztések alapvetően 5 formája ajánlható. Egyik út az intenzív legelőgazdálkodásra, az okszerű takarmánygazdálkodásra kedvezőtlen adottságok mellett az átlagosnál nagyobb kockázattal valósulnak meg. Az elmúlt évek tapasztalatai bizonyítják, hogy a saját erőforrásokat túlzottan lekötő befektetéseknél veszélyes _ az egyoldalú fejlesztés (állóeszköz-fejlesztés lesz és forgóeszköz-fejlesztés nem). Például a korszerű szakosított tehenészeti telepek férőhelyfel töltő ttsége jelenleg 66—67 százalékos, másrészt pedig a beruházási objektumok üzem- beállítása elhúzódik. harmadik éve őrzi „vezető” sgarvasmarhaprogram megvahelyét lósítása, különösen húsirányban. Mintegy 14 millió forint állami fejlesztési hozzájárulás segíti a kedvezőtlen adottságú tsz-ek szarvasmarhaprog- to- romjának megvalósítását, és amely a megye összes tszA FEJLESZTÉS útjai vábbra is differenoiáltak üzemenként eltérőek. Alapja ének egyharmadát, a kedvezőtlen adottságú tsz-ek több mint felét — 26 tsz-t — érinti. így megvalósítható 26,6 millió forint építési beruházás, 21 millió forint forgóeszköz-növekmény és közel 1,3 a reálisan megtervezett fejlesztési mérleg, a forrás és fedezet egybevetése. Ahol átmeneti forráshiány jelentkezik, ott a fejlesztési elhatározásokat is szűkíteni kell, koncentrálni a legfontosabb millió forint gépi technológiai területekre. Az is előfordul, fejlesztés, összesen csaknem _ , .... ... .. hogy egy-két fejlesztési cél- 50 millió forintos értékben. nuUió forinttal_ több fejlesztő- utűafet újra kell fogalmazni, sí alap képzésére lett volna szükség, hogy a ténylegesein A termelésfejlesztésben új elhatározott döntéseiket üze- szakaszhoz értünk. A mennyi - meink időben és konstruktí- ségi jellemzők mellett a mivan kivitelezhessék. . Több nőségi követelmények kerül- objektív és szubjektív té- tek előtérbe. A fejlettség nyező játszott közre abban, mércéje az, hogy a tudomány 1970 és 1972 között 90 Szovjet—amerikai kereskedelem Kereskedelmi téren a legnagyobb kedvezmény megadása a Szovjetuniónak hozzájárulna a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti politikai légkör további javításához” — mondotta az amerikai képviselőház költségvetési bizottságának ülésén G. Mc. Sweeny, a „Mid Corporation” elnöke, az amerikai papíripari • intézet igazgató tanácsának tagja. A bizottság a kormány által beterjesztett kereskedelmi reformtörvénnyel foglalkozik. M. Lövell, a gumiipari társulás elnöke a társulás nevében kijelentette: támogatja a legnagyobb kedvezmény elvének megadását a Szovjetuniónak és a többi szocialista országnak. Azonos véleményt nyilvánított Russell E. Mac Cl'eery, az autóipari társulás alelnöke is. Jelentés a mexogaxdnságból Szenved a növényzet Tovább tart a száraz időjárás, a növények tartalékai kimerülőben vannak. A téli csapadékhiányt követő májusi Szárazság nagyon kedvezőtlen, pedig a határ mindenütt jó munkáról és megfelelően beállott növényállományról tanúskodik. Az őszi gabonák — egy-két kivételtől eltekintve — jól fejlettek, a május elejei szárazság ellenére is. Azonban a kalászhányás, virágzás időszakában jelentkezett tartós esőtlenség megviselte a növényzetet és a balassagyarmati és pásztói járás gyengébb vízgazdálkodású homokos területein máris foltosán jelentkezik a sárgulás,' az alsó levelek elhalása. Sőt, egyes helyeken a lisztharmat is kárt okoz. A tavaszi vetésű növények is lassan indultak, a kukoricából megyei szinten mintegy 300—350 hektárt újra kellett vetni. A járásokat vizsgálva viszonylag a salgótarjáni járás isz-einek gabonatáblái mutatják a legjobb képet, körülbelül tíznapos tartalékuk van. A szárazság a takarmánytermelést is jelentősen sújtja. Kisebb a termés, a levél—szár arány kedvezőtlenül alakul, a beltartalmi értékek is romlanak. A takarmány ásványi anyagban és vitaminokban is viszonylag szegény. A lucerna betakarítása a •hét végére befejeződött. Az üzemek a száraz időjárást kihasználva, az erőgépeket és embereket koncentrálva mindent elkövettek a veszteség- mentes betakarítás érdekében. A szükséges növényvédelmi munkák azonban késnek, pedig minél hamarabb el kell végezni. A vöröshere betakarítása is nagy ütemben folyik. Hatvan százalékát már lekaszálták. A várható termés alacsonyabb lesz az elmúlt évinél, ezért a lucernához hasonló gonddal kell a betakarítást elvégezni. A második növedék — szárazság miatt — szintén nehezen indul. A kevés, de jó minőségű réti széna betakarítása is a befejezéshez közeledik. Csökkent mértékű a gyepek fűtermése is. így a növekvő szárvasmarha-állomány megfelelő mennyiségű és minőségű tömegtakarmánnyal való ellátásának gondja minden termelőszövetkezetet érint. Még sokát lehet tenni, hogy a további vetésekkel, a másodvetések szakszerű beállításával növeljék a tömegtakarmányok mennyiségét. A cukorrépa vetése összességében jól sikerült, különösen a pásztói járásban. A mák a szécsényi járásban szépen sorolt, a pásztói járásban azonban nagyon gyenge, ösz- szességében elmondhatjuk, hogy ha riA/id időn belül nem lesz eső, akkor Nógrád megyében a növényzet kritikus állapotba kerül és a közepesnél is gyengébb terméssel kell számolnunk. A juhtenyésztés fejlesztésére hozott kormány intézkedések kihasználása a kontraszelekció egyidejű mérséklésével alapvetően fő feladat Adottságaink a juihra jók. A közgazdasága szabályozók is ösztönöznek az ágazat fejlesztésre. Időben kell ezeket a forrásokat kihasználni és a fejlesztéseiket kezdeményezni. Zárt konstrukciós termelési rendszerbe való bekapcsolódásra elsősorban a burgonya- és cukorrépa-termelés kifizetődő, de csak ott, ahol az adottság, a hagyományos erőforrások együtt vannak és ehhez nagy felelősségtudat alkotókedv, fegyelmezett és tervszerű gazdálkodás járul. KEDVEZŐTLEN adottságaink kapcsán a fejlesztések mindig szorosan kapcsolódnak a meliorációs beruházásokhoz. A termelőszövetkezeteknek 4ddig 16 millió forint állami támogatás jutott amellyel 21 millió forint beruházás valósul meg. A mezőgazdasági termelés fejlesztésének további útja a vertikum (például húsüzem) létrehozása. Ehhez azonban az is szükséges, hogy egyre több és nagyobb jövedelmezőséget biztosító kiegészítő tevékenységek működjenek,' amelyeknek nyeresége alapja a mezőgazdaság gyors iparosodásának, a vertikális kooperációk megvalósításának. Dr. Gyöngyösi István NÖGRAD — 1973, június 3., vasárnap A