Nógrád. 1973. június (29. évfolyam. 126-151. szám)
1973-06-17 / 140. szám
Márton István A szörny BELÜLRŐL, mint csirke a tojás héját, úgy törte át a burkot, ami körülvette. Hóna alján és nyakgyűrődéseiben végigfolytak az izzadságcsep- pek. A párkányon nagy folt sötétedett, mintha izmos testével kőre préselte volna árnyékát. Körülnézett. A napsugarak derékszögben érték a földet. Fehér volt az ég, és fehér a víz tükre. Zsokésapkás öregek ültek a fák alatt. Féltették a fejüket a kora délutáni naptól. Egy kisfiú sárga gerezdes labdáját visszapergette a víz felől fújó szél. Forrón sütött a nap, de nem törődött vele, ott maradt a párkányon ülve. Később nagyot ásított, de nyújtózkodásra már nem jutott ideje, mert a vonalat kézen állva lépte át egy tetovált karú artista. A légtornász- mesterség össze* fortélyát csillogtatva ment végig az úton, majd a kőpárkányon. Könnyedén lendült át az útját keresztező összes korláton, ég felé tartott zárt lábakkal állt meg a vízhez vezető lépcsők legalsó főkán. Az artista láttán egyetlen pillanat alatt rázta le magáról a kábító napsugarakat és hirtelen elhatározással kézre állt. Óvatosan, erejét beosztva indult el a keskeny kőpárkányon a léppsők felé. Az artista viselkedésében megnyilvánuló szakmai gőg, a fölényes mosoly, a profi nagy magabiztossága ingerelte fel. Tótágast állva pillantotta meg a legszebb lányt, aki a gyékényen hasalt, és képesújságot lapozgatott. Talpra ugrott, odament hozzá, bemutatkozott: — Kagyur vagyok! — Kagyur? — kérdezte döbbenten a lány. — Így hívnak! — felelte határozottan, majd hozzátette: ■— Nem tetszett a nevem, amit a keresztségben adtak... Nem fejezte ki egyéniségemet! — Érdekes! — Téged hogy hívnak? A lány nevetett. — Királynőnek!. .. Ugyanazért, amiért téged Kagyurnak. Tetszettek egymásnak. Kagyurnak a lány, mert nagy kerek szemei voltak, és fehér fogakkal harapdálta a napszemüvege szárát; a lánynak Kagyur, mert magabiztos fölénye kisfiús izgatottsággal párosult. — Gyere a vízbe — javasolta a lány. — Megvárlak, Királynő felelte Kagyur. Végighasalt a gyékényen, és a szép, karcsú lábak után nézett. ★ A parton megnőtt a fák árnyéka, majd lassan besötétedett. — A rakéta! Nézd a rakétát! — kiáltott fel tánc közben Kagyur, megszorítva a lány karját. A hangszerek egymás után hallgattak el, csak a1 dobverők peregtek tovább, kitörve a zongora és gitár igájából, hogy vad szertartással üdvözöljék a felvillanó fénycsővákat. Azután tíz—tizenkét üstökös fúrta bele magát a setét égbe, majd szinte hallani lehetett sercegésüket, ahogy a vízbe csapódtak. •— Milyen szép — mondta sugárzó arccal a lány. Kagyur megjegyezte: — Te vagy a szép!... A nyakvonalad, a profilod... Fordulj felém! Minden színedet látni akarom. — Festő vagy? — kérdezte a lány. Kagyur a fejét rázta. —- Hát mi vagy? — Kagyur vagyok, és ha úgy tetszik, ez a foglalkozásom is — felelte, és nem magyarázkodott tovább. — Menjünk a mólóra — ötlötte hirtelen. Meg sem várva a lány beleegyezését, felugrott, megkereste a hajlott hátú pincért, és kifizette a sört, a limonádét. Végigsétáltak a parton. Kagyur átfogta a lány vállát. Az egyik fa alacsonyan nőtt, ágai alatt meg akarta csókolni. A lány elfordította a fejét. A gáton emberek álltak és az öböl túloldalára szegezték tekintetüket. Az egyik partmenti padom két öreg ült. Ugyanazok, akik délután a strandon tapsoltak a kézen- álló artistának. Sapkátlan, kopasz fejük fényforrásként világított. A lány és Kagyur közvetlenül a pad mögött álltak, Így hallották beszélgetésüket. — A HARMINCAS évek valamelyikében bukkant fel az egyik divatos fürdőhelyen a tengerből a hatalmas, hajó- nagysagú szörny. Állítólag az újságírók a saját szemükkel látták. Néhány nap múlva szájtátók ezrei lesték a világcsodát. .. Az öregember nem tudta befejezni megkezdett mondatát, mert pipázó társa közbeszólt: — Na, persze, nem lehet véletlen jelenség egy ilyen szörny felbukkanása... — Valóban nem! Sót, igencsak jellemző tünet! — jegyezte meg a kopasz öreg. — A szörnyet látta egy ír pásztor a napon sütkérezni, egy milliomos a jachtjáról figyelte» meg, látták a Szajnán, a Themzén és többször a Rajnán. A hírek felborzolták Európa idegeit. Emlékszem, az egyik lap tudósítója szerint ezt a tavat is birtokába vette. A pipázó öreg füstöt eregetve bólintott Kagyur a kezénél fogva húzta el a lányt a pádtól. — Gyere a mólóra! — Félek! — Ugyan mitől! — A szörnytől — mosolyo- dott el kényszeredetten a lány. — itt nincs semmiféle szörny, csak az öregek szeretnek félni a sötétben. Gyere! A móló mohos kövein ülve Kagyur a lány vállait szorongatta, és minden ellenkezés dacára szájon csókolta, majd mindenáron hanyatt akarta fektetni. A lány megfeszítette a derekát, sőt, megpróbált, kibújni az ölelésből. — Kitaláltam egy történetet... Elmondjam? — kérdezte. — Ne! — tiltakozott Ka" gyúr. — Legalább most ne! A lány úgy tett. mintha megsértődött volna, elhúzódott. Bár maga sem tudta, hogy nem sértődött-e meg igazában. Mindenesetre megtört a varázs, már csak egyszerűen félt a sötétben. — Te nem is vagy királynő — jegyezte meg gúnyosan Kagyur. — Tanító néni vagy! — Miért lennek pont az? Kagyur grimaszt vágott és mutatóujját a lány mellének szegezte. — Valid be: tanító néni vagy! A lány közbevágott. Ideges düh remegett a hangjában: — Majdnem eltaláltad! Ápolónő vagyok! — Szép hivatás! — mondta Kagyur minden meggyőződés nélkül. A lány gondolkozott egy darabig, majd nagy lélegzetet vett. — Nyomorékon született gyerekeket ápolok, angolkórosokat, vízfejűeket... — Akkor szent vagy, akire mennyek országa vár — ingerkedett a fiú — .. .agyalágyultakat, su- ketnémákat — fejezte be a felsorolást elcsukló hangon, és sírni kezdett. Kagyur megfogta karját. — Hagyd abba! Nem akartalak bántani. A lány kezefején a szemeit dörzsölte. — Tudtam előre, hogy ma sírni fogok. Kagyur az inge sarkával törölte a lány arcát. — Fújd kJ az orrodat! A szipogó lány már nem ellenkezett. Hagyta, hogy Kagyur kigombolja a blúzát és hanyatt fektesse a mohától puha kőveken. A csillagokat nézte, majd a képre gondolt, amit az újság címoldalán látott: állig felfegyverzett katonák őriznek egy földön kuporgó asszonyt és két gyereket. Legalább ötször annyi fegyver jutott rájuk, mint ahányan voltak. Érezte a fiú ereinek lüktetését, de nem látta az arcát. —- Tudnál te szeretni egy szerencsétlen gyereket? — kérdezte halkan. — Nem! felelte Kagyur határozottan. A lány félre fordította a fejét, és a sötét víztükröt nézte. — Szeretsz valakit egyáltalán? — Téged! — De rajtam kívül? — Senki más nem érdekel! — Mégis — makaeskodott a lány. Ka gyűl elvesztette a türelmét. — Nem hallod? Senki sem érdekel! A lány kitépte magát az ölelésből és felállt. — Félek. Vedd tudomásul: tőled félek! — begombolta a blúzát és hátra sem nézve szaladt a mólón a part felé. A fiúban erősen dolgozott az indulat; hogy utána megy é* megpofozza. Jóval később, amikor már sikerült eltompítani érzékeit, ajkát biggyesztve mondta: — Királynő — fején keresztül lehúzta trikóját, kibújt farmernadrágjából. A kőgát széléről vetette magát a tóba és lassan a közepe felé úszott. EGY ALACSONY röppályá- ra emelkedő rakéta majdnem ott csapódott a vízbe, ahol Kagyur belemerült. Láng nem lobbant fel, csak a fehér gőz sistergett. Petre Bokor: Országos „Látóhatár" i FÉL ÉVVEL ezelőtt Jelentek meg az új folyóiratnak, a Látóhatárnak első példányai. A magyar kulturális sajtóból válogatott írások újraközlése különleges felelősséget ró a szerkesztőség tagjaira. Agárdi Péter szerkesztő tájékoztat munkájukról. — Nagy mennyiségű napihetilapot, illetve folyóiratot kell elolvasniuk és dönteni arról, hogy melyik írás kerüljön a Látóhatár olvasói elé. Hány ember végzi ezt a munkát? És milyen meggondolás szerint „válogatnak”? — A Látóhatárnak van egy szerkesztő bizottsága, amelynek tagjai: Szabolcsi Miklós főszerkesztő, Czine Mihály főszerkesztő-helyettes, Tarján Tamás segédszerkesztő, Diószegi István, Hubay Miklós, Maróti Andor és Tóth Gyula. Mint a nevek is elárulják, a kulturális élet különböző területein munkálkodó emberek a szerkesztő bizottság tagjai. Egyetlen munkatársunk, R. Takács Olga technikai szerkesztő van csak státusban. Az Olvasásban egy héttagú, úgynevezett előválogató társaság segít. Valamennyien fiatal értelmiségiek, egynéhányan még egyetemisták, akik minimális havi tiszteletdíjért figyelik! az egy-egy témakörben megjelenő írásokat, vagy egy-egy laptípust. A központi folyóiratoknak, Kortárs, Űj Írás, Kritika stb. példányait még azok megjelenése előtt niegkapják a szerkesztő bizottság tagjai. És valamennyien olvassuk az összes napilapokat. Havonta kétszer ül össze a szerkesztő bizottság, ilyenkor már az előválogatókkal végzett konzultáció alapján megbeszéljük és természetesen megvitatjuk a következő havi anyagot. A válogatás mércéje: színvonalas szépirodalmi alkotások, valamint szocialista társadalmunk problémáival foglalkozó írások jelenjenek meg újból. — MIT TART a Látóhatár elsődleges feladatának? — Bemutatni, nyomon követni a magyar szellemi élet mozgásait. Sajnos, kezdetben, elég helytelenül fogalmazott reklámszövegekkel próbálták népszerűsíteni a folyóiratot. A Látóhatár ugyanis nem a többi folyóirat helyett van — ellenkezően. Azzal, hogy kiemelünk írásokat, felhívjuk a figyelmet egy-egy újságra, vagy témakörre, ösztönözn i szeretnénk az értelmes, igényes olvasásra. Mint ahogy előfordult már, hogy a Látóhatárban megjelent írások alapján rendelték meg a Kritikát például. Ezt a szándékunkat propagálja a cikkbibliográfia is, amely azokra az előző havi jelentősebb tanulmányokra, vitairatokra, cikkekre hívja fel a figyelmet, amelyek közlésére terjedelmi okokból a Látóhatár nem vállalkozhat. — Egy érdekes jelenség már a folyóirat féléves „múltján” is lemérhető. Nevezetesen az, hogy olyan nagy a/, érdeklődés a riportok, tanulmányok, interjúk iránt, hogy az, úgy tűnik háttérbe szorította a szépirodalmak — Az olvasók igényének er. a változása körülbelül egy évtizede nyomon követhető. A könyvtárstatisztlkák is azt -bizonyítják, hogy az emberek igénye megnövekedett az ismeretterjesztő, valamint a társadalmi problémákkal foglalkozó irodalom iránt. Ez » folyamat azonban összességében egészséges, és nem jelenti a szépirodalom háttérbe szorulását, csak egyfajta arányváltozásra hívja fel a figyelmet. — A Látóhatár kezdetben valóban csak válogatott Ám a különböző ciklusok, montázsszerű összeállítások sajátságos és izgalmas profilt alakítottak ki ilyen rövid idő alatt is. Hogyan reagáltak erre a kísérletre az olvasók? — Lényegében pozitív vélemény kísérte eddig ezt a tö rekvésünket. Azzal, hogy összefoglalva közlünk különböző véleményeket, vitákat, segíteni szeretnénk az olvasókat eligazodni egész társadalmunkat érintő bonyolult kérdésekben. A ciklusok tudatos szerkesztő! politizálás elvét követik. Szeretném itt megjegyezni, hogy a magyar társadalomtudománnyal foglalkozó irodalom olyan színes és gazdag, hogy külön őrömet jelent az összeállítás munkáját végezni. — Mi okoz legtöbb gondot a szerkesztőségnek? — A rangos szépirodalmi anyag válogatása. — Kik nyújthatnak legtöbb segítséget munkájukhoz? — Maguk a folyóiratok, jő írások, viták publikálásával. — Mit kér a Látóhatár szerkesztősége az olvasóktól? — AKTÍV beleszólást mun* kánkba. Jó lenne, ha többen hozzászólnának, megírnák levélben véleményüket, kívánságaikat. Szeretnénk a magunk eszközeivel, közéleti kérdésekről nyomatékkai szólni. Az előszóban gondjainkról, elképzeléseinkről mi tájékoztattuk az olvasókat. Kérjük, segítsenek a közös problémákon való együttgondolkodásban. László Ilona öreg hegedűs Pataki József rajza Aforizmák FAZEKAS LÁSZLÖJ Bennünk forogtok Gyötör, kínoz a járhatatlan távol, de képzeletem szőve fénysugárból, csak vagyam képesít a végtelenre — letem bebörtönözve fegyelembe. Ki halhatatlan, így vagyok .halandó, a végtelent repülöm álmaimban, vágyam betörve mégis maradandó. Találkozhatnék vén medveapával, kis ősanyácska védve átölelne, így nevekednék erdők illatával, ha az idő nem múlna, telve-telne. Sok ükköm, sarjam hétszer hetven ága egyszerre mind és összeszőve bennem, emberlajom vén törzse, friss virága. Tigrisidők, hol van hatalmatok? Tekergő kígyó, hol van a fullánkod? Mi ketten győzelmet arathatunk, bennünk forogtok, rendszerek, világok! 8 NÖGRÁD - 1973. június 17., vasárnap Atyai tanács — Figyelj rám, fiacskám! Engem nagyon aggaszt a viselkedésed. Kész mérnök vagy és egyedül élsz, nem udvarolsz ... na, persze, te mindig a gyermekem maradsz... Mosolyogsz rajtam? — Nem, papa, csakhogy te tévedsz. Soha még lányt nem szerettek ügy, mint én őt. Ha a nevét hallom js, szinte sírva fakadok... — Szegénykém! Nem is tudtam. Na és ő? — Fél tőlem ... — Honnan gondolod? — Vettem neki huszonhárom szál azáliát és nem akarta elfogadni. — Miért éppen huszonhárom szálat? — Mert annyi volt a boltban. — Dehát csak mondott valamit? — Nem, semmit — Talán szentimentális a kislány. Írj hozzá verset! — Ugyan! Ódákat írtam már. Négyezer versszakot. Te tudod, mit jelent négyezer versszakot megírni?! Hát még, hogy rímeljen is! — Szegénykém! És ő? — Semmi! Abszolúte semmi! — Nem válaszolt rá? — El se olvasta! — Figyelj hát ide! Ha nem szereti az irodalmat, talán a zenéért rajong. Adj neki szerenádot. — Már adtam. Este kilenctől reggel négyig. Elektromos gitárral, akkumulátorral. Ötven este énekeltettem neki, esőben, hóban... — Na és? — Semmi... Azazhogy; az egyik este gyertyát gyújtott az ablakban. Később kiderült, hogy rövidzárlat volt náluk! — Telefonja van? — Van ... — Akkor hívd fel néha és mondd, hogy várod vacsorára, vagy, hogy új magnód van, szalagjaid ... meg mondjuk egy üveg konyakod. Mondd, hogy hozzon magával pizsamát, fogkefét... — Jó tanácsaid vannak...! ★ — Te vagy az, fiam? Miért zavarsz éjnek idején...? — Nem éjszaka van, hanem hajnal... — Na és? Mi történt? — Tudod, papa .,. nem akar elmenni... Oroszból fordította: Antalfy István A nevetés olyan orvosság, melyet mindenki felírhat magának. (Reinhold Boiler) A definiálás nem más, mint szavak falával keríteni körül a zavaros gondolatok területét. (Samuel Butler) Kitűnően neveit gyermekeink lehetnének, ha e gyermekek szüleik jólneveltek lennének. (Goethe) Mi sem egyszerűbb, mint hosszadalmasan írni, A tömör, ség rabolja el az időnket. (Alain) Minden ember lángész. de többségük csak igen rövid ideig. (Martha Graham) Mások utánzására szükség van, de önmagunk utánzása tragikus. (Pablo Picasso)
