Nógrád. 1973. május (29. évfolyam. 102-125. szám)
1973-05-16 / 112. szám
Felsőfokon beszélnek rólunk. Az Üvegipari Művek szerszám- és készülékgyára Pásztón már ötször nyerte el az Elüzem címet. Négy alkalommal a Szocialista Munka Gyára cím tulajdonosa lett. Kiváló munkájukat dicséri, hogy termékeikre még nem volt reklamáció. A gyár dolgozói valamennyien szocialista brigádban dolgoznak, drigádmun- kájuk során most a budapesti Ampullagyár részére 30 finomcsiszoló gépet készítettek. Vörös Tibor és Nagy Sándor lakatosok az összeszerelésben vettek részt. A szolgáltatás fejlesztése közérdek Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZfafr, NÓGRAD MÉGY ÉT BllOTTS ÁGA ÉS A JEGYEI TA.KACS LAPJA XXIX. ÉVA, 112. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1973. MÁJUS 16., SZERDA Műszaki napok A vízszerzés lehetőségei megyénkben Tegnap a TIT salgótarjáni székhazában a III. nógrádi műszaki napok keretében zajlott le a Magyar Hidrológiai Társaság megyei csoportjának előadása, amelyet Ember Károly, a Mélyépítő és Tervező Vállalat csoportvezető mérnöke tartott a megye vízszerzési lehetőségeiről. Előadását arra a tanulmány- tervre építette, amelyet 1970- ben a megye vezetőinek felkérésére készítettek el. A rendelkezésre álló adatokból kitűnik, hogy a megyénk lakosságát igen érzékenyen érintő vízellátási probléma, vízszegénységünk miatt, csak nagy erőfeszítések árán, körültekintéssel és jelentős pénz beruházásával oldható meg. Megyénkben kevés olyan terület van, ahol a felszín alatti rétegből lehet vizet nyerni. Pedig a távlati fejlesztési elképzelések szerint 1985-ben a megye lakossága naponta 80 ezer köbméter vizet igényel. A felszín alatti rétegből (20 méterig) vizet ad az Ipoly völgyének kavicsos terasza a megye egész szakaszán. Vizet lehet kapni a Zagyva völgyében, Nagybátomy térségében, a (Folytatás a 2. oldalon) Törődnek 3 lakosság közérdekű bejelentéseivel ' Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága A tanácstagi jelölő gyűléseken elhangzott közérdekű javaslatokról, s az ezekből adódó további tennivalókról tárgyalt tegnap Salgótarjánban a megyei tanács végrehajtó bizottsága- Megállapította a vb többek között, hogy megnőtt a lakosság érdeklődése a tanácsi testületek és a tanácstagok munkája iránt. A jelölő gyűlések ismét bizonyították, hogy a lakosság kész aktívan részt venni a közügyek intézésében, és települése fejlesztése érdekében hajlandó áldozatokat is vállalni. A felszólalók kevesebb közérdekű bejelentést tették, mint két évvel ezelőtt, ez azonban korántsem a szólástól való tartózkodással, hanem sóikkal inkább azzal magyarázható, hogy emelkedett a községek kommunális, kulturális, egésizségügyi ellátottsága, s a két esztendővel ezelőtt elhangzott közérdekű .bejelentések nagy részének megvalósításával a lakosság legsürgősebb és jogos igényeinek számottevő hányadát már kielégítették. A lakosság közérdekű bejelentései azt igazolják, hogy legfontosabb tennivalóink a községfejlesztés, illetve a kommunális ellátottság terén vannak. E körre vonatkozik a bejelentések csaknem 70 százaléka. Legtöbben az úthá" lázat korszerűsítését, a jár- dásítás folytatását, a települések csatornahálózatának fejlesztését, a belvízelvezetési és vízkárelhárítás! munkák gyorsítását, kérték. Igénylik a választók az egységes ivóvízhálózat megteremtését — új kutak fúrásával, a meglevők korszerűsítésével, törpe vízművek létesítésével. Szintén jelentős helyet kapott a javaslatok között a közvilágítás fejlesztése és a villanyhálózat bővítése. Sok jelölő felhívta a figyelmet arra is, hogy a közlekedési lehetőségek nem mindenhol alakultak a lakosság igénye szerint. A felszólalók elsősorban új autóbuszjáratok beindítását, a menetrend megváltoztatását tartották szükségesnek. Főleg a peremkerületekben és a kisebb községekben szóvá tették a kereskedelmi ellátottság hiányosságait. Űj kulturális, vagy oktatási intézmény építését 240 bejelentő kérte. A meglevő kulturális intézmények működésének javítására pedig a felszólalók több mim 3 százaléka tett javaslatot. A helyi tanácsok a jelölő gyűlésen elhangzott' javaslatok összegyűjtésével, értékelésével és elemzésével megismerték a lakosság véleményét a tanács fejlesztési munkájáról. Az elhangzott javaslatok jó alapot nyújtanak az V. ötéves terv előkészítéséhez. programjának összeállításához. A közérdekű bejelentések feldolgozását a helyi tanácsok a jelölő gyűlések befejeztével _ a járási hivatalok támogatásával azonnal megkezdték. Valamennyi helyi tanács fontos politikai és társadalmi feladatának tekinti. hogy a közérdekű bejelentésekkel törődjenek, a panaszokat elintézzék. Tudatában vannak annak, hogy a lakosság javaslataival való törődés szorosabbá teszi és szélesíti a tanács és a lakosság kapcsolatát, lehetőséget nyújt a lakosság mozgósítására, hogy a tanácsi feladatokat közös erővel megoldják. Az ifjúsági mozgalom és a pályaválasztás Megyei választmányi ülés a KlOSZ-nál Megyei választmány! értekezletet tartottak kedden Salgótarjánban, a KlOSZ-szék- házban. A vezetőség írásos jelentéséhez Sándor István, a KIOSZ megyei titkára mondott kiegészítőt. A párt tavaly novemberi állásfoglalása alapján értékelte a szervezet munkáját. Szólt azokról az intézkedésekről, amelyekkel a megyei vezetőség segítette a párt állásfoglalásának megértetését a kisiparosság körében. A beszámoló foglalkozott azzal, hogy az elmúlt fél évben tovább csökkent a kisiparosok száma, ami káros, hiszen a szolgáltatások fejlesztése igen fontos kérdés. A lakosság szolgáltatási igényeinek mintegy felét a kisiparosok elégítik ki, és ennek további bővítése kívánatos. A jelentés egyébként foglalkozott azzal a jelenséggel is, amelyre a párt Központi Bizottságának novemberi állásfoglalása hívta fel a figyelmet. A gyarapodási vágy, a harácsolás, a tisztességtelen haszonszerzésre való törekvés néhány esetben ugyanis a megyében is tapasztalható. A jogtalan előlegfelvétel, a határidők be nem tartása, az engedély nélküli foglalkoztatás megtalálható csakúgy, mint az olyan kislakásépítés, ahol az építő -és villanyszerelő kisiparos csak a nevét adja és a pénzt veszi fel. de a munkát nem is látja. Az ilyen jelenségek ellen fel kell venni a harcot. Volt akit ilyen hibák miatt eltanácsoltak a kisiparosság köréből, másokat figyelmeztettek. Nem ez a jellemző, de ahol szükséges, a jövőben is élni fognak a törvény adta jogokkal. Felmérés is készült a szak- emberhiányról. Sajnos, a fluktuáció is igen nagy. Az elmúlt hat hónap alatt 127 iparengetagok mellett a póttagok is. Az elkészített adólajstromot közszemlére kitették és ennek ismeretében sok kisipamét bizottság, vizsgálja meg és dönt a jogosságról, vagy elutasítja az észrevételt. Űj gyakorlat ez, a korábbinál sokkal demokratikusabb. Az adózás kérdéseivel egyébként a választmányi ülésen is több felszólaló foglalkozott. • A választmányi ülésen a szervezeti élet valamenyi területéről szó esett, majd határozatot hoztak az elkövetkezendő idők tennivalóira. Végül megjutalmazták a munkában élenjáró aktívákat. Révai Jenőné női fodrásznak ezúttal adták át a Könnyűipar Kiváló Dolgozója kitüntetést. délyt adtak ki. ugyanakkor ros élt törvényes felszólalási 194 kisiparos szüntette meg jogával. Ezeket rövidesen is- tevékenységét. Á 48 nyugdíjba vonult kisiparos közül 16 újra kiváltotta működési engedélyét. Mesterlevelet 18-an szereztek, vizsgára újabb 29- en jelentkeztek. Többen bővítették tevékenységi körüket. Megkezdődött — bár még lassú ütemben — a kisipari műhelyek korszerűsödése. Ezt segítette az a több mint félmillió forint OTP-hitel. amit a fél év alatt a kisiparosok igénybe vettek. A megye kisiparában március végén 1835-en dolgoztak. Ez megközelítőleg csaknem évi 4 millió jóra kapacitást jelent. Az évi! becsült forgalom meghaladja a 87 és fél millió forintot. Ennek döntő része a javítás-szolgáltatás, elenyésző hányada a termékelőállítás. Ez a néhány szám is bizonyítja, hogy jelentős erőt képvisel a kisiparosság annak ellenére, hogy még sok az ellátatlan terület. A beszámoló és a vita során felszólalók közül heten foglalkoztak a kontárkérdéssel, amelynek megoldásában eddig még ' kevés eredmény született. A jövőben az illetékes hatóságoknak és a becsületes kisiparosoknak egyaránt több tennivalójuk lesz. hogy ezt a káros jelenséget felszámolhassák. Az idén már a KIOSZ adóközösségének a feladata volt a forgalmiadó mellett a jövedelemadó 'tavalyi leszámolása, az idei előleg megállapítása és az alkalmazottak után fizetendő adó kivetése Országos pályaválasztási konferencia Szép hagyománya van már megyénkben az ifjúsági mozgalom pályaválasztást segítő tevékenységének. Ezért is döntött úgy az Országos Pályaválasztási Tanácsadó Intézet és a KISZ központi bizottsága, hogy — a megyei pályaválasztási tanácsadó intézettel közösen — Salgótarjánban rendezi meg a kétnapos országos, továbbképzés jellegű pályaválasztósi konferenciát. Tegnap délelőtt a József Attila Megyei Művelődési Központ klubhelyiségében csaknem negyven szakember *— az országban működő pályaválasztási intézetek két- két munkatársa — gyülekezett, hogy részt vegyen a kétnapos konferencián. A megnyitó után Boldizsár Gabor, a KISZ központi bizottságának osztályvezetője tartott előadást a pályaválasztási felkészítés megoldandó feladatairól és a követenA szolgáltatások fejlesztése js. Különböző bizottságok vé- hözérdek és ezen az értekez- gezték ezt a munkát. Hét vé- leten beszámoltak azokról az leményező' bizottságban 70 erőfeS 'lésekről, amelyeket kisiparos vett részt és a ki- ennek érdekében tesznek, vető bizottságban a rendes Az NSZK várja Brezsnyevet Nyugatnémet politikusok és a közélet vezető személyiségei üdvözölték kedden Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának pénteken kezdődő látogatását. parlamenti frakciójának elnöke a Moszkvai Televíziónak adott interjújában a nyugatnémet—szovjet kapcsolatok fontos, új szakaszaként jellemezte a látogatást. MegállaHerbert Wehner, a Német pította. hogy a szovjet—nyu- Szociáldemokrata Párt par la- gatnémet szerződés megkötése menti csoportjának elnöke az óta „sokkalta erősebbek a SPD sajtószolgálatában első- kapcsolatok a két ország kö- sorban, a látogatás nemzetközi zott. fokozódott a kölcsönös fontosságára hívta fel a fi- megértés, és mindkét részről gyeimet. sikerült csökkenteni a fenntarEz a látogatás nem minden- fásokat”, napi esemény — állapította Külön nyilatkozatban üdvö- meg a szociáldemokrata poli- zölték a látogatást az euró- tikus, majd rámutatott arra, pai biztonsági konferencia hogy Bonn csak egyik láncsze- összehívását sürgető nyugatné- mét alkotja a szovjet vezető met személyiségek is- A nyi- nemzetközi tárgyalásainak, hi- latkozatot — amely a bizton- szen Brezsnyev a jövő hónap- sági konferencia kezdeménye- ban az Egyesült Államokba is zőinek köre tett közzé — szá- ellátogat. ahol találkozik mos ismert tudós, egyetemi Nixon amerikai elnökkel. tanár, író és más közéleti Wolfgang Mischnick, az FDP személyiség írta alá. (MI) dő módszerekről. Az ifjúsági mozgalom pályapedagógiai feladatairól Krug Ferenc, az Országos Pályaválasztási Intézet pedagógusa beszélt. Szólt a pályaválasztási felelősök és az ifjúsági mozgalomban dolgozók együttműködésének lehetőségeiről, a kapcsolatok lehetséges területeiről. Gyakorlati oldalról közelítette meg a témát Tóth Rudolf, a KISZ Nógrád megyei bizottságának munkatársa. Korreferátumában beszámolt a megyei ifjúsági szervezetek pályaválasztási munkájának tapasztalatairól. Elmondta, hogy a megyében évente 3200 általános iskolás és 900 középiskolás végzős tanuló kőiében kell konkrét tanácsokkal segíteni a helyes pályaválasztást. A pályaválasztási gondok megkönnyítését nagyban segíti az újjászervezett megyei pálya- választási tanács, a megyei pályaválasztási tanácsadó intézet, a több mint 150 főből álló pályaválasztási tanácsadó hálózat, az évente megjelenő tájékoztató kiadványok, a rendszeresen megrendezett ankétok, felvilágosító előadások sora, Kibővültek a megyében működő iskolák. KlSZ-szerve- zetek és az üzemek kapcsolatai. Az ifjúsági brigádok segítik az iskolákat, és fejlődött az üzemek által kifejtett felvilágosító , munka is. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben, az öblösüveggyárban és a bányagépgyárban például az FMKT-k nagy szerepet játszanak az iskolai felvilágosító munkában. A szakszervezetek a felnőttek, a szülők körében végeznek hatékony, meggyőző munkát. Tudatformáló tevékenységük célja, hogy mind ritkábban hangozzék él a szülőktől az „ugyanaz leszel te is, mint apád” jeligéjű, a gyereket károsan befólyásoló megnyilatkozás. Jó hatást fejtenek ki az üzemek és az iskolák közös Salgótarjánban filmbemutatód, a pályaválasztási kiállítások, vetélkedők, s a szakmáik megismertetését szolgálják az iskolai szakmai szakkörök is, melyen egyben a hiányszakmák propagálásában is nagy szerepet játszanak. Továbbra is gondot jelent azonban, hogy az üzemek es a tanintézetek kapcsolata: nem elég rendszeresek, sokszor kampányszerűek és erősen az üzem munkaerő- szükségletéhez igazodóak. Nem elég kiforrott még a pályaválasztás megkönnyítésének módszertana. Az üzemlátogatások erősen vizuális jellegűek, a gyári tájékoztatások pedig gyakran szűk kőinek. a gyártniányismertetés • re korlátozódnak. Kevés gondot fordítanak arra, hogy a gyártmányok mellett készítőjét, a szakmunkást, az embert is bemutassáik. A szünidei foglalkoztatás sem nyújt mindig sikerélményt a diáknak. A pályaválasztás jelenlegi fogyatékosságai megszüntetésének fontosságára felhívja a figyelmet a KISZ megyei” bizottságának szociológiai felmérése. Eszerint a megkérdezett munkásfiatalok 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ha újból pályát választana nem tartana ki korábbi döntése mellett. A konferencia első napja zárásaként a salgótarjáni városi gyermekkönyvtárban a Május 1. úti iskola három 7. osztályos őrse részére pálya- választási vetélkedőt rendeztek. A játékos vetélkedő: Kirschner Erika, a megyei pályaválasztási tanácsadó in - tézet vezetője bonyolította le. Ma az SKÜ megtekintésével folytatódik a konferencia, majd a Bolyai Gimnázium KlSZ-szervezetének munka - járói tájékozódnak a pálya- választási szakemberek. A kétnapos konferencia a megyei pályává, taszítási tanácsadó intézet munkájával való ismerkedéssel ér véget.