Nógrád. 1973. május (29. évfolyam. 102-125. szám)

1973-05-03 / 101. szám

Külföldi szakszervezeti vezetők megyénkben Kereskedő Rétsogon A május elsejei ünnepségek­re a Szakszervezetek Országos Tanácsa vendégeként hazánk­ban tartózkodó külföldi szak­szervezeti delegációk egy cso­portja tegnap háromnapos lá­togatásra megyénkbe érkezett. A külföldi vendégeket, a ro­mán, a lengyel, a Német De­mokratikus Köztársaság, a ciprusi, szíriai, az Arab Unió, a ghanai és tanzániai szak- szervezeti vezetőket tegnap délelőtt Nógrád megye hatá­rán Nagy Oszkár, a Szakszer­vezetek Nógrád Megyei Ta­nácsának titkára köszöntötte. Kenyérrel, sóval, paprikával és pálinkával köszöntötte a vendégeket, s azt kívánta, hogy a háromnapos megyei program során érezzék jól magukat Nógrádban, tanul­mányozzák a megye iparának, mezőgazdaságának életét. Áz üdvözlő szavakra Jerzy Post- we. a lengyel küldöttség tagja válaszolt, kifejezve azt a re­ményét, hogy Nógrád megyei tartózkodásuk a további jobb együttműködést segíti majd elő. A nyolc ország szakszerve­zeti küldöttei még a délelőtt folyamán az SZMT-székház- ban találkoztak a megyei el­nökség tagjaival, a szakmakö­zi bizottságok megyéi titkárai­val. Nagy Oszkár SZMT-titkár tájékoztatója után baráti be­szélgetésre került sor. Megyénk vendégei délután folytatták salgótarjáni prog­ramjukat. Városnézésen vet­tek részt, ellátogattak a bá­nyaimúzeumba, s megtekintet­ték a Salgótarján története című színes filmet. A külföldi szakszervezeti ve­zetők ma a Salgótarjáni Ko­hászati Üzemeket keresik fel, délután pedig a pásztói ter­melőszövetkezetbe látogatnak. A program harmadik napján Balassagyarmaton, az Ipoly- vidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságot keresik fel, majd ellátogatnak a Palóc Múze­umba is. Képernyő előtt Műsorok, ünnepek jegyében — Rakodómunkásként, 1948-ban kerültem a szövet­kezeti mozgalomba — emlé­kezik vissza Gyurkovics Jó­zsef, a rétsági iparcikkbolt vezetője. — Azután ter- ménybégyűjtő, étolaj elosztó, 1951-től a földművesszövet­kezetek járási központjában felvásárlási előadó lett. Iga­zi hivatására azonban csak 1957-ben talált rá, amikor elvállalta a pusztaszántói bolt vezetését. Egy év után Rétságra került, mai mun­kahelyére. Akkor még élel­miszert is árusítottak. A fejlődés gyors ütemű volt. Az évi 300 ezer forint forgalom egymillió 200 ezer­re emelkedett. Tömegesen jelentek meg az üzletben a háztartási gépek, televíziók, lemezjátszók és más kisgé­pek. Milyen a választék ebben az üzletben? Ritkán mond­ják az eladók, hogy sajnos, nem kapható. Csillároktól edényeken, játékokon át, vízvezeték-szerelvényekig bőséges a választék. A bolt­vezető 26 vállalattal tartja a kapcsolatot, ők szállítják az árucikkeket. Lelkismeretesen dolgozik Gyurkovics József. Kedve­lik a vásárlók, megbecsüli az ÁFÉSZ-vezetőség. Be­osztottjai közül többen ná­la sajátították el a keres­kedői szakma csínját-bínját. Áprilist bátran összegezhet” jük úgy. hogy az ünnepek hó­napja volt. Felszabadulásunk 18. évfordulója, majd húsvét és most a hó végi nappal kez­dődött május 1. eseménysoroza­ta a televízió programjára is rányomta jegyeit. E hét hétfőjén láthattuk ötödik, befejező részét a. Fel­szabadítás című szovjet monstrefilmnek, amely fel- szabadulásunk évfordulója al­kalmával indult és a máso­dik világháború sorsdöntő szakaszain át összegező ke­resztmetszetét adta a Szovjet­unió német fasizmus elleni gigászi küzdelmének. A törté­nelmi hitelességű, eredeti fel­vételekkel dúsított játékfilm 28 év után is döbbenetes me­mento, mi zúdulhat a világ­ra. ha elszabadulnak a pu-r- títás erői. Fokozódó érdeklődéssel kö­vetjük immár harmadik hete Pintér József érdekes vállal­kozását, az Egy óra múlva itt vagyok... című tévéfilm­sorozatot, amely egy falusi legényke kalandos életútját követi a budapesti rengeteg­ben. Mind nyilvánvalóbbá vá­lik. hogy nem puszta kaland­történettel állunk szemközt, Láng Vince jellemfejlődésé­nek, mind tisztulóbb öntudat­ra ébredésének, a munkásság­gal való felelősségvállalásá­nak politikai-világnézeti töl­tete van. s ez emeli ki a filmsorozatot az átlagok sorá­ból. A főszereplő Harsány! Gábor ezúttal kettős feladat­ban bizonyít. hogy korábbi Az ÁFOR KEDVEZMÉNYES TÜZELŐOLAJ. AKCIÓJA Ma már a háztartás okinak jelentős része fűt olajjal. Az olajkályhák száma megközelíti a másfél milliót. Az ÁFOR május 1-től június 30-ig kedvezményes háztartási tüzelőolaj- akciót szervez. Az akció oélja, hogy a lakosság olcsóbban szerezhesse be a téli tüzelőolaj-szükségletét, vagy annak egy részét. Az AFOR a viszonteladási hálózatot is felkérte, hogy kapcsolódjék be az akcióba. Május 1-től az ÁFOR-kiszolgálóhelyeken, valamint azoknál a viszonteladóknál, akik részt vesznek az akcióban, a háztartási tüzelőolaj ára literenként 1,50 Ft helyett 1,20 Ft. Az ÁFOR-telepeken és -kirendeltségeken hordós vásár­lás esetén kedvezményes, 1,20 Ft-os kilogrammonkénti — azaz 1 Ft-os literenkénti —, tankautós tételben pedig 1,15 Ft-os kilogrammonkénti — azaz 96 filléres literenkénti — áron kapható a tüzelőolaj az akció idején. A házhoz szállí­tási díjra nem vonatkozik a kedvezmény. Május 1-től június 30-ig a dolgozók és a nyugdíjasok I tüzelőakciójában kiadott részletfizetési utalványokra is j kedvezményes áron történik a kiszolgálás. Az akció idején j az eladóhelyek beváltják az áprilisi, a júliusi, az augusztu­si és a szeptemberi tüzelőutalványokat is. | Június 30-a után a részletfizetési utalványokra már nem vásárolható kedvezményes árú tüzelőolaj. Az ön érdeke Is, hogy kedvezményes áron szerezze be télire a tüzelőolaját! (x) ■ ------------------- -----­s orozatában, a Jő estét nyár, jó estét, szerelem-ben aratott sikere, szerzett orszá­gos népszerűsége nem vélet­len dolga volt — fiatal szí­nészgenerációnk egyik leero- konszenvesebb, legsokolda­lúbb művészegyénisége, Szintén az ünnepi esemé­nyek jegyében nyújtott igé­nyesen művészi történetet az elmúlt hét szerdáján Szako- nyi Károly Francia tanya cí­mű tévéfilmje. A főszerepek­ben Makay Margit, Drahota Andrea, Kis István és/ Dávid Kiss Ferenc játékát dicsér­hetjük. Ugyancsak a múlt héten kezdődött el a 10x10 a ti­zedikre című VIT-vetélkedő- sorozat. Az első forduló saj­nos rengeteg műsorvezetői botladozástól, bizonytalanko­dástól volt terhes, a tévé­néző gyakran hosszú perce­ken át unatkozott, nem tu­dott mit kezdeni a képernyőn látottakkal, s ez elsősorban a műsorvezető Petrányi Judit és Wisinger István, valamint a rendező Pauló Lajos lelkén szárad; nem elég körültekin­tően készítették elő a játé­kot. Jól szórakoztunk viszont vasárnap este Kolozsvári Grandpierre Emil Trónörökö­sök című, már-már véglete­kig hegyezett szatirikus já­tékán, e hétfőn pedig azon a kellemes összeállításon, me­lyet Honthy Hanna nyolcva­nadik születésnapja alkalmá­ból kaptunk minden idők legnagyobb magyar operett­dívájáról. A május elsejei Májusfa című vidámnak szánt diákvetélkedőről a VIT-vetél* kedőhöz hasonlóan, kevés jót mondhatok. Pedig ezt a mű­sort Vitray Tamás vezette, de sajnos, indiszponáltan. mélyen a saját formája alatt. (barna) A közelmúltban nagy ki­tüntetés érte. Dr. Molnár Frigyes, a SZÖVOSZ el­nöke nyújtotta át neki 24 éven át tartó odaadó mun­kájáért a „Kiváló Szövet­kezeti Munkáért” bronz fokozatát. — Maradandó élményt jelentett számomra. A jövő­ben még többet szeretnék elérni: elsősorban azt, hogy növeljük a forgalmat, ezzel párhuzamosan mind mara- déktalanabbul elégítsük ki a vásárlók igényeit. (ke) Vizsgálják az üzem• és munkaszervezést A Nógrád megyei Népi El­lenőrzési Bizottság a Szak- szervezetek Nógrád Megyei Tanácsával közösen a napok­ban újabb vizsgálatot indított éL A vizsgálat célja: felmérni, hogyan áll megyénk üzemei­ben, vállalatainál az üzem- és munkaszervezés. Az összeha­sonlítási alapot a tavalyi év március-áprilisában végzett hasonló jellegű vizsgálat eredménye adja­A megyében 12 vállalathoz látogatnak el a népi ellenő­rök. Két évvel a földrengés után 1970. májusában súlyos földrengés sújtotta Dagesz- tánt, a kis észak-kaukázusi szovjet autonóm^ köztársasá­got. Városok rongálódtak meg és sok egvéb településen is rom­ba dőltek házak. A kataszt­rófát szenvedettek segítségé­re megmozdult szinte az egész szovjet nép. Oroszország, Bje- lorusszia, Lettország, Grúzia, Örményország építőbrigádo­kat küldött. Mindenfelől ér­keztek a gépekkel, anyagok­kal, gyógyszerrel, élelemmel megrakott szállítmányok. Az eltelt két év alatt a dagesztá­ni városokban és falvakban a romok helyén komfortos la­kóházak sorai épültek, 16 000 tanuló számára emeltek új iskolát, helyreállították a víz­vezeték-, villany- és távfűtő- hálózatot. Befejezés előtt áll a köztár­saság fővárosának, Mahacs- kalának az általános város- rendezési terve. A városköz­pont rekonstrukciója már meg is kezdődött. Leningrádi mes­terek építik a 18 emeletes szállodát és az új lakóházak a földrengésekkel szembeni különleges ellenállóképessé­gükkel tűnnek majd ki* MŰSZAKI NAPOK Rangos eseménysorozat kezdődik ma a megyében. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének Nógrád megyei szervezetei és tagegyesületei szervezésében kerül sor az egétiz hónapot átfogó III. műszaki napok lebo­nyolítására. A rendező tagegyesületek igen gazdag és sokré­tű programot kínálnak a résztvevőknek és az érdeklődők­nek. „ Az eseménysorozat új vonásai között említhetjük a megyei sajátosságok erőteljes érvényesülését, a gyakorlati kérdések tudományos, illetve alapos elemző munkával való megközelítését. Nem túlzunk. ha azt állítjuk: a különböző témák jól tükrözik a pán novemberi állásfoglalását, az ab­ból adódó azonnali, és a távlatokban megoldandó feladato­kat. Rangos helyet kapnak az eszmecserék során a műszaki fejlesztés, a munka- és üzemszervezés, az energiagazdálko­dás, a szénbányászat automatizálásának problémái, a szer­vezés és vezetés tudományos tennivalód, az erdőtelepítés, a fásítás, a bogyósgyümölcs-telepítés, a megye regionális fej­lesztése, a vízbeszerzés lehetőségei és az ezt szolgáló terv alapce megvitatása, a beruházások szerepe a korszerűsítés­ben és 6ok más egyéb hasznos, nem csak a szakembereket, hanem a kívülállókat is érdeklő témák. Az előbbiek mellet-t a résztvevők elé kerülnek a szak­mai újdonságok, mindazok a kuriózumok, amiket fontos tudni a szakmáját, hivatását szerető, az iránt érdeklődő szakembereknek. Sajátossága a mostani műszaki napoknak, hogy a kü­lönböző témákat jórészt helyi szakemberek tolmácsolják, ami egyúttal nagyobb vitalehetőséget, elevenebb eszmecse­rét tesz lehetővé. A rendezvények rangját emeli továbbá az, hogy a különböző témákat azok alapos ismerői, jeles szakemberek ismertetik a világban végbement és folyamat­ban levő technikai, technológiai fejlődés tükrében. Kitérnek arra, hogy hol tartunk mi. milyen területen és miért kívá­nunk tovább haladni, milyen célokkal, milyenek a kilátá­saink? Egyetemi tanárok, tudományos munkatársak, fő­osztályvezetők és osztályvezetők által összeállított beszámo­lók adnak majd jó vitaalapot. Űj színfoltja a jelenlegi szakember-találkozóknak, hogy „kilépnek” a szakmai bűvkörből és más területre is „elka­landoznak”. Részben kikapcsolódás, részben ismeretbővítés céljából képzőművészeti és egyéb kiállításokat is a prog­ramba iktattak. A mai napon Iványi Ödön festőművész és Farkas Éva iparművész munkáival ismerkedhetnek meg a Szilikátipari Tudományos Egyesület meghívására ide érkezett kedves vendégek a síküveggyár művelődési otthonában. Érdekes­nek ígérkezik a Ganz Műszer Művek termékbemutatója a megyei József Attila Művelődési Központban. Az egyes gyártmányok megismerését a különféle katalógusok mel­lett rövidfilmek vetítése teszi még érdekesebbé. Növeli a rendezvénysorozat gazdagságát a Pécs'kő Üzletház új kezde­ményezése. Két napon szaktanácsadói szolgálatot tartanak a háztartási villamos gépek és készülékek .hiálózatra kap­csolásáról, kezeléséről és érintésvédelméröl. A műszaki napok jó alkalmat biztosítanak a hasznos tapasztalatcserékre, régi barátságok megerősítésére, elmé­lyítésére, megyénk iparszerkezetének és problémáinak, va­lamint fejlődésének megismerésére. Ebből az alkalomból szeretettel köszöntjük kedves ven­dégeinket, kívánjuk, hogy jó benyomásokkal, hasznos gon­dolatokkal térjenek majd vissza munkahelyükre. Jó mun­kát és kellemes kikapcsolódást kívánunk. V. K. Nógrádi telex Épülő utak — Prototípus Passióról Újra vetett mák HASZNOS. A Mátravölgye Tsz-ben vetik a kukoricát. A 250 katasztrális holdon egy­ben a vegyszerezést is vég­zik. A 20 katasztrális hold te­rületű málnásban ugyancsak a vegyszeres gyomirtás fo­lyik. HOMOKTERENYE. Jói ha­lad a homokterenyei Alkot­mány út felújítása. A mun­kának még az első fél évben be kell fejeződnie A felújí­tást az AGROFIL végzi, az útra összesen 1 millió 200 ezer forintot fordít a tanács. Mátranovák társközség a já­rási tűzoltóversenyre készül, melyet május 13-án tartanak. Az eseményre több száz ver­senyzőt várnak KISTERE NYE. A Nógrád megyei Tanács Útkarbantartó Költségvetési Üzeme április 27-re ígérte, hogy elkezdi a kisterenyei utak felújítását. E helyett már három nappal előtte megjelentek, és így a Deák Ferenc út felújítása lassan a befejeződéshez köze­ledik. Ugyancsak jól halad a Várhegy és Lenin út felújítá­sa is. LITKE A közös községi ta­nács nagy feladatot tűzött maga elé. Ivóvízzel kívánják ellátni az iskolát,. A regioná­lis vízmű mihálygergei tele­pétől vezetnék a vizet. Tár­gyaltak a tsz-társulással is, akik ugyaninnen látnák el a központi hizlaldát. A problé­ma a gazdasági fedezetnél adódik. A tanácsnak a feladat megoldásához 400 ezer forint­ra lenne szüksége. NÖCRAD - 1973. m PÁSZTÓ. Az Üvegipari Mű­vek szerszám- és készülékgyá" ra a tegnapi napon szállított egy új típusú — NDK doku­mentáció módosításával ké­szült — légcirkulációs hűtő­szalagot az ajkai üveggyárba. Az üzemi próba dönti el, hogy készítsenek-e újabbakat a korszerű berendezésből ROMHÁNY. A Finomkerá- mia-ipari Művek romhányi gyárában 119 százalékra telje­sítették az első negyedév ter­vét. 19 millió 700 ezer forint értéket termeltek. Folyik a régi gyárrész felújítása. Ala­poznak, építik a kemencéket. SZURDOKPÜSPÖKI. A termelőszövetkezetek mákveté­sét az április eleji szélviharok teljes egészében tönkretették. Űjra kellett vetni 60 katesz- teri holdat. Már az új véle­mény sarabolását végzik. Ugyancsak folyik 240 kataszt­rális holdon a borsó, 170 ka­tasztrális holdon a tavaszi árpa, 650 katasztrális holdon az őszi búza vegyszeres gyomirtása. SZÜGY. A termelőszövetke­zetben befejezték 270 kataszt­rális hold kukorica vetését és vegyszerezését. Ugyancsak elvégezték 750 katasztrális hold gabona vegyszeres gyom­irtását. VARSÁNY. Ma fejezik be 1300 hold kukorica vetését. A szövetkezet 400 katasztrális holdon termel burgonyát A vetemény szépen fejlődik, már előbújt a földből. Folyik 20 katasztrális hold mák sa- rabolása is. — gáspár — 3,3 csütörtök 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom