Nógrád. 1973. május (29. évfolyam. 102-125. szám)

1973-05-18 / 114. szám

1 Látogatható Elhéssüí-e határidőre ? a partizánmúzeuni Egyik levelezőnk Az olva­sók fóruma című rovatunk­ban szóvá tette, hogy a ka- rancsberényi Partizán Emlék­múzeum az év legforgalma­sabb hónapjaiban zárva tart, így ott szakmunkásképző in­tézeti tanulóikkal el kellett halasztaniuk a tervezett tava­szi látogatásukat. A Nógrád megyei Múzeumi Szervezet tájékoztatása sze­rint olvasónk panasza nem helytálló, információja téves, mert az emlékmúzeum május elejétől az érdeklődő látoga­tók rendelkezésére áll. s az érdekes anyagot csak az el­telt fél hónapban is több «lint félezren tekintették meg. Újságírók Csillebércen Kitka eset az, hogy a csil­lebérci úttörő nagytáborban tömegesen jelenjenek meg az újságírók. A mai napon azon­ban ez történik, minthogy a csillebérci úttörő nagytábor idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját, s ezzel kap­csolatosan tájékoztatják a saj­tó munkatársait az úttörő- mozgalom szolgálatában el­töltött negyedszázad króniká­járól. A tábor vezetői bemu­tatják az újságíróknak és fo­tóriportereknek, hogy a tá­bor az utóbbi években mi­lyen jelentős korszerűsítésen ment keresztül, és hogy az idei nyár milyen gazdagnak, esemény dúsnak ígérkezik. Hét végi kiállítások A kiállítási intézmények­től ezen a héten tömegesen érkeztek a meghívók. Külö­nösen a hét vége gazdag ese­ményekben. Ma, május 18-án délután fél hatkor nyitják meg Borbás Tibor szobrász­művész kiállítását a Műcsar­nok kamaratermében. Meg­javító beszédet Melocco Mik­lós szobrászművész mond. Ugyancsak május 18-án, pén­teken délután négy órakor kerül sor a Mai kubai festé­szet című kiállítás megnyitá­sára, az Ernst Múzeumban. Holnap, május 19-én déli ti­zenhét órakor nyílik Stettner Béla grafikusművész kiállí­tása a Műcsarnokban, ame­lyet Supka Magdolna művé­szettörténész nyit meg. Húsz nappal előbb... Ezt állította igen határozot­tán Paragi Ferenc Salgótar­jánban, akinek irányítása alá tartozik az SZMT 2-es üte­mének építkezése. Szavai er­re az épületre vonatkoznak. — Korábbi beszélgetésünk során május vége is 6zóba került. Miért változott meg a helyzet? — Sajnos, azóta a homlok­zat építéséhez szükséges üveg­szorító léceket nem kaptuk meg, emiatt ezzel a munká­val leálltunk. Ez aztán visz- szavetette a többi munkát is, ezért csak június 10-éin kez­dődhet meg az épület műsza­ki átadása — válaszolja az építi' ezés vezetője. Tizenkétmillió forintba ke­rül ez az újabb létesítmény. Építése 1971 nyarán kezdő­dött, amikor a régi szenny­víz-, és csapadék-elvezető cső­hálózatot újabbra cserélték feL Ugyanez esztendő őszén kerültek helyükre az alapge­rendák, majd decembertől februárig téli szünetet tartot­tak az építkezésen. Ugyanis a kivitelező, a Nógrád megyei Állami Építőipari Vállalat gazdaságossági számítások alapján kihagyta a téliesítést a programból, mondván: nem a létszám mindenáron való foglalkoztatása a cél, hanem a termelés eredménye a leg­fontosabb. A téli szünet márciusig tar­tott, utána nekifogtak,, majd nem sokkal később megint kényszerpihenőt tartottak, mert nem kapták meg az olasz födémtéglát, A naptár lapjai ekkor jú­niust mutattak. Abban, a hó­napban kapott zöld utat az építkezés, amelyet mind a mai napig kisebb-nagyobb zökkenők tarkítanak. Az épí­tők gyorsan elkészültek a szerkezeti résszel, aztán hoz­zákezdtek a belső munkák­hoz. Ezeket a téli időszakban is folytatták, mivel a távfű­tést már korábban bevezet­ték. Jelenleg az átadás előtti napok jellemzik az itteni munkát. A mázolok, a par­kettások és az asztalosok dolgoznak az épületben. — Nem zavarják egymást? i — Nem, mert jól megszer­vezték a munkát. Eddig szé­pen dolgoztaik Nemcsak ne­kem, hanem kívülálló szak­mabelieknek is ez a vélemé­nye. — PiLLanaitnyilag mi okoz önnek gondot, mi ad okot nyugtalanságra ? — A műköveslétszám meg­szerzése megoldódott, a hé­ten megkapjuk a szükséges szakembereket Az épület alagsorában elhelyezkedő üz­lethez, eddig hiányoztak a metaliohlapok. Amennyiben megérkeznek, egy csoport jő három nap alatt végez-ezzel a munkával Egy kubikusbri- gád jó minőségben ugyancsak hamar elkészíti a külső jár­da betonburkolatát Folyik a beépített szekrények elhelye­zése, reméljük, az utolsó szál­lítmány Is időben megérkezik. ■Ügy tudom, eldőlt, hogy az üvegszorító léceket ami laka­tosipari részlegünk gyártja majd le. — Erre a döntésre előbb is sor kerülhetett volna, — ve­tem közbe. — Előbb lennénk — foly­tatja —, ha a homlokzati üvegburkoláshoz időben meg­kaptuk volna az üvegosztó­kat. Emiatt három hete áll a külső munka, Nyugodtabb lennék, ha több asztalos dol­gozna itt. Közben megérkezik Klonka József főépítésvezető is. Hall­gatja az eszmecserét, majd így szól: — Biztos, hogy június 10-e után megkezdődhet a műszaki átadás. — Az előbb említett gon­dok ellenére is? — Igen — állítja határozot­tan. yégül még egy kérdés ké­rni szóba. Ez pedig a szerző­désben foglalt határidő. Mó­dosították, vagy eredeti for­májában hagyták? — Szóba sem került a mó­dosítása, mert a vállalat veze­tősége eredetileg is 1973. jú­nius 30-ra vállalta az épület átadását. Hogy nem sikerült eredeti elképzelésünk, a má­jus 30-i, egy hónappal előbbi átadás, ebben az esetben sem érhet bennünket olyan elma­rasztalás, hogy a megyei épí­tők megint csak ígértek — vélekedik az építés vezetője, amivel a főépítésvezető is egyetért. Ügy látszik, kételkedésre, aggályoskodásra valóban nincs semmi ok. Ezért úgy fejezzük be ezt az írást: viszontlátás­ra június 11-én, a műszaki átadás kezdeti napján. V. K. Jót vizsgáznak a Zsigulik A taxivállalat több mint 1700 Zsiguli gépkocsit üze­meltet, amelyek közül szá­mos, több mint 150 000 kilo­méteres utat tett már meg. A Szovjetunió kereskedel­mi képviseletén szerdán meg­jutalmazták azt a 19 magyar taxisofőrt, akik gépkocsijuk- I kai nagyobb javítás nélkül. balesetmentesen vezetve ér­ték el ezt a magas kilométer- teljesítményt. D. J. LevcsenkcrT a Szov­jetunió magyarországi keres­kedelmi képviseletének veze­tője elismerően szólt a Ma­gyar Taxivállalat és a Volgái Autógyár között kialakult együttműködésről. Csere Aima-Aiával A salgótarjáni iotőklub élénk kapcsolatot tart több külföldi fo- tóklubbal. Így többek között nemrégiben vették fel a kapcso­latot az alma-atai fotóklubbal, s máris megegyeztek, hogy még az idén, cserealapon, kölcsönösen ki­állítást szerveznek és rendeznek Alma-Atában < és Salgótarjánban. Hasonló kapcsolat épült ki a krakkói fotóklubbal, ahol az ősz­szel ugyancsak bemutatkoznak a salgótarjáni fotóművészek« Uj üzem megyénkben Bányászok — vasipari szakmunkások Csipkés, Gáti, Csurgó-akna, a mizserfai bányák megszűn- teK. De a bányászoknak mun­ka,, a családoknak biztos meg­élhetés kell. Ezért kötött szer­ződést a megyei tanács a Ganz-MAVAG-gal, hogy Mát- ranovákon a régi épületek felhasználásával es új csar­nok építésével, korszerű gé­pesítéssel új üzemet létesíte­nek. Hogyan teljesítik a szer­ződést, hol tartanak, mire le­het még számítani, hogyan válnak a volt bányászok vas­ipari szakmunkásokká? — ezekre a kérdésekre kerestünk választ Mátranovákon. A Ganz-MÁVAG vezetői megállapították, hogy hidak és daruk gyártására szinte kor­látlan lehetőségük nyílik,, már !974-re is megkapták a rende­léseket. Viszont Budapesten a gyártáshoz sem munkaerő, sem helyük nincs, tehát min­denképpen indokolt, hogy Mátranovákon gyáregységet alapítsanak. — Egyrészt a bányásakér- áes, másrészt a vállalati érdek sürgette az ipartelepítést. Folyamatosan készültek a ter­vek, Mátranovákon késedelem nélkül kezdődött a munka. Ma már nemcsak a szabadban, hanem korszerű, új csarnok­ban dolgozhatnak az emberek, működnek a daruk. Jelenleg 830 dolgozót — főleg volt bá­nyászokat fogle’koztat az üzem — sorolja Tegzes Lász­ló, a vállalat létesítményi fő­mérnöke. Arról is szó esett, hogy a beruházás második üteme 152 millió forintba kerül, ehhez a megyei tanáccsal kötött szer­ződés szerint 30 millió támo­gatást kaptak. Nagyszerű tan­műhelyük van, de a komp- resszorház, az energiafogadó­állomás és a raktárak még épülnek, vagy hiányoznak. —- A nagyobb feladatok, a korszerűsítés és a gazdaságos termelés megköveteli, hogy anyagelőkészítőt, felületkiké­szítő és darabolórészleget építsünk, a nehéz fizikai mun­kát gépesítsük. Száz méternél nagyobb, sőt 390 méteres híd gyártására is kaptunk megren­delést, ehhez megfelelő szere­lőtér kell. A korábban terve­zett háromhajós csarnok he­lyett kéthajós épül, az emlí­tett épületekre és gépekre az idén 30 milliót, és ezt köve­tően további 30 milliót köl­tünk — tájékoztatott a léte­sítményi főmérnök. — Hogyan válnak a volt bányászok vasipari szakmun­kássá? Erre a kérdésre Mol­nár Mihály a gyáregység igaz­gatója válaszolt. — A legfontosabb az. hogy a bányából munkához szokott, szervezett munkások jöttek. Dolgozni és keresni akarnak. A lakatosok, villanyszerelők és más szakmu nkások hamar megszokták az itteni körülmé­nyeket. A többieket olyan munkások mellé osztottuk bé, akik már egy-két éve itt dol­goztak, tehát helyi ismeretük és gyakorlatuk van, segíthet­nek az újaknak. Csurgóról egyszerre 157 bányász jött. A párt- és a társadalmi szervek segítségével igyekeztünk meg­értetni* hogy az új szakmát tanulni kell. öthetes tan­folyam. után több mint szá­zan vizsgáztak. Hamarosan 20—25 fős hegesztőoktatás kezdődik. A közelmúltban kö­szöntöttük azokat a fiatalokat, akik itt lettek szakmunkások. És minden elismerést megér­demelnek azok az Idősebbek, akik nehéz munka mellett, na­pi gondbk és fárasztó utazá­sok ellenére is tanulnak, szak­mát szereznek. — Ösztönzik, anyagilag elis­merik a szaktudást? Az igazgató, a párttitkár és a szakszervezeti titkár egybe­hangzóan mondta, hogy már­cius 1-tőt 193 szakmunkás át­lagos órabére 10,80-ról 12,20 forintra emelkedett. Azoknak a betanított munkásoknak bé­rét, akiknek több mint három­éves gyakorlatuk van, a szak­munkásokéhoz hasonlóan emel­ték.' A hegesztők, a darukeze­lők átlagon, felüli béremelést kaptak. A kötelező részt min­denki megkapta. Átlagon fe­lül juttattak azoknak, akik a munkában és a tanulásban ki­tűntek, akik átlagon felül tel­jesítik kötelességüket. Hogyan, miből telt a köte­lező és az átlagon felüli bér­emelésre? A központi kereten felül a gyáregység ötszáza­lékos vállalati bérfejlesztést kapott, és ezt mind kiosztot­ták. így határozhattak a ve­zetők, mert viszonylag ha­mar kialakult az üzemi törzs- gárda, szorgalmas munkásem­berek dolgoznak itt. A beru­házás jó ütemben halad, nem csak erre az évre, hanem 1974-re is van munka, a meg­rendelők aláírták a szerződé­seket. A mátranováki üzem szá­mára a piaci helyzet kedvező. Most az a feladat, hogy az eddigi eredményeket, a meg­rendelők bizalmát megőrizzék. A lehető legrövidebb iöö alatt be kell fejezni az épít­kezést, a szükséges gépek, be­rendezések beszerelését, hogy folyamatosan dolgozzanak, a munkaidőt és a berendezése­ket a lehető legjobban hasz­nálják ki. Biztató jel, hogy az új üzemben már 27 szoci­alista brigád dolgozik, ked­vező a munkások, a műszaki­ak és az alkalmazottak kor szerinti összetétele. Amikor a jól dolgozók felől érdeklőd­tünk, a vezetők külön-külön senkit sem akartak kiemelni. Azt mondták, hogy jó kol­lektíva alakult ki, és ez a legfontosabb. Ehhez tegyük hozzá, hogy Mátranovák. va­lamint a budapesti központ és a gyáregységek között jó a kapcsolat, kölcsönösen segítik egymást. Az emberek tudják, hogy az' új szakma meg több gyakorlatot követel, több ke­resetet csak nagyobb teljesít-’ mény után kaphatnak. Eddig jól vizsgáztak, és a jövő biz­tató. V, L, Párttaghoz méltóan Annyi minden jót hallottam Bozó Jánosról, hogy több em­bernek is dicséretére válna, amit elmondtak róla. Hogy 28 esztendős, Kiváló Dolgozó, a nemrégen rendezett országos szakmai versenyen első helyezést ért el, párttag, munkáján kívül tanul is, az idén érettségizik, továbbá a szakszervezet­ben sport-, kulturális és ágit. prop. felelős. Pásztón, az ÜM. szerszám- és készülékgyárában dolgozik géplakatosként. Ott­hon felesége. és 4 éves kislánya van. A vállalat értékeli jó munkáját: 100 ezer forint kamatmentes kölcsönt kapott üzemétől, melyből telket vásárolt>, ide kerül majd az új otthon. A pásztói gyár fiatal párttagjai közé számít Demény István is, aki még katonakorában, 21 évesen lépett a kommunisták közé. Pásztón lakik feleségével és 3 éves Andrea kislányával. Most igényeltek az új társasházakban lakást. Szeptembertől gimnáziumban akar továbbtanulni, pedig a szabad idejét gyakran munkásőr bajtársai között tölti. Schopf Tibor 1971-ben lett a párt tagja Most kápta meg a Kiváló Dolgozó címet, erre azért is büszke, mert így jobban bizonyíthatja majd Tibor és Attila fiának, 'hogy érdemes jól dolgozni. Szeretné, ha a gyermekeiből is műszaki ember len­ne. A tervei? Lakásbővítés, háztartási gépek —, a hogy bol­dog legyen a család. Kulcsár József képriportja WOGRAD — 1973. május 18,, péntek 3 \

Next

/
Oldalképek
Tartalom