Nógrád. 1973. április (29. évfolyam. 77-101. szám)

1973-04-28 / 98. szám

iii'c A gyalogosok érdekében A gépjárművezetők oktatá­sa többé-kevésbé megoldó­dott, de gyalogosok részére szervezett KRESZ-oktatás nincs. A rendőrség egyedül ezt nwn tudja megoldani, Na­gyon sokat tehetnek helyi szervek, kultúrotthon ok veze­tői, akik előadásokat szervez­hetnek üzemekben, községek­ben, A közlekedési osztály tűmet, előadót biztosít. Van már helye« kezdeményezés a gyalogosok oktatására. Egyre többen érdeklődnek a közle­kedési ismeretek iránt, Az elmúlt napokban End refalván és Varsány községben is megtelt a kultúrház, ezért dicséret illeti a helyi szerve­zőket, A gyalogosokkal meg kell Ismertetni azokat a szabályo­kat, melyek nélkül a mai íor- galomban kötekedni már nem lehet, Tudnia kell, hol és mikor van elsőbbsége és ez az elsőbbség mit jelent számára. A KRESZ szerint a gyalogosnak áthaladási el­sőbbsége van a kijelölt gya­logátkelőhelyen, a kanyarodó járművel szemben, valamint a járdasziget és az ahhoz kö­zelebb levő járda közötti ré­szen, Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a kijelölt gyalogátkelőhelyen a gyalo­gos féktávolságon belül is le­léphet, nem kell körültekin­tőnek lennie és ott úgy köz­lekedik, ahogy akar. A gyalo­gosnak tartózkodnia kell min­den olyan magatartástól, mely a járművek vezetőit félrevezeti. Igen gyakran pa­naszkodnak a gyalogosok a gépjárművezetőkre, ez persze kölcsönös. Gyakran látni gép­járművezetők részéről olyan szabálytalanságokat, melyek nagymértékben veszélyezte­tik a gyalogosokat. A gépjár­művezetők egy része nem ve­szi tekintetbe a kijelölt gya­logátkelőhelyen a gyalogosok elsőbbségét, Beékelődnek a gyalogosok közé, Illetve nem ügy közelítik meg a gyalog­átkelőhelyeket. hogy veszély esetén meg tudjanak állni. Nagyon fontos tehát, hogy a járművezetők, akik egyéb­ként is tájékozottabbak e te­kintetben, legyenek előzéke- nyebbek, Ne a gyalogátkelő­hely közelében fékezzenek, csikorogva. A hirtelen fékező jármű félelmet kelt a gyalo­gosokban, s a jármű blokko­lása után is csak félve in­dulnak el, A nemzetközi KRESZ-sza­bái yok a gyalogátkelőhelyek­nél nem ismerik a „féktávol- sag” fogalmát, mert a gépjár­művezetőknek mindenkor biz­tosítani kell a gyalogosok el­sőbbségét. A gyalogátkelőhe­lyek előjelzés! módszere, mely majdnem kizárólagos útfél - festéssel van megoldva, nem kielégítő. Ezeknek a gyalog­átkelőhelyeknek az észlelése nagy forgalomban, télen, hó­esés idején nehézségekbe ütközik. Az egyre növekvő városi közúti gépjárműforga­lom szükségessé teszi a kije­lölt gyalogátkelő-helyeknek fejlettebb technikai megoldá­sokkal történő jelölését. G. A. A motorosok második helyen állnak Az elmúlt évben nyolcvan esetben okoztak motorkerék­pár-vezetők közúti közlekedési balesetet, és ezzel a második nelyen állnak a balesetet oko­zó járművek sorrendjében. Ha figyelembe vesszük, hogy rész­vételük a közúti forgalomban a tavaszi és nyári idényre korlátozódik elsősorban, azt kell megállapítani, hogy rész­vételi arányuk igen magas. Jelentős szerepük van abban is, hogy az összes baleset csökkenése mellett mintegy 10 százalékkal emelkedett a halálos és 11,8 százalékkal a súlyos sérüléssel Járó balese­tek száma. A motorkerékpár utasait nem védi ütközés és felborulás esetén a karosszé­ria, közvetlen a test az, amely legtöbbször érintkezésbe ke­rül az úttesttel, esetleg más járművel. Ebből következik, hogy az általuk okozott közúti baleset gyakran súlyos, eseten­ként halálos eredménnyel végződik. A motorkerékpár-ve­zetők azok, akik gyakran megsértik a sebességre, az áthaladási elsőbbségre, az előzésre és kanyarodásra vo­natkozó KRESZ-szabályokat. Könnyelműen bíznak motor- kerékpárjuk teljesítőképessé­gében, vezetési jártasságuk­ban. Mivel kis helyen elfér­nek, hajlamosak arra, hogy minden feltétel híján jár­művek közé furakodjanak, vakmerő és veszélyes vállal­kozásba kezdjenek. A motorkerékpár elsősorban n fiatalok körében népszerű. Míg a múltban az volt a le­gény, aki jobban megülte a lovat, a jelenben már a mo­torkerékpárral bravúroskod- nl képes fiatalember az, aki úgy érzi, hogy elismerést ví­vott ki a fiatalság körében. Veszélyes szemlélet ez, és 'gén súlyos következmények­kel járhat. Azért tartottam szükséges­nek leírni mindezt, mert kö­zeledik a motorosszezon. Már most nem egyszer talál­kozni olyan motorkerékpár- vezetőkkel, akik lakott terü­leten belül jelentősen túllé­pik a megengedett sebességet, éles, be nem látható útka- nyárokba úgy hajtanak bele, hogy a motorkerékpár láb­tartója csaknem az úttestet érinti, vagy figyelmen kívül hagyják az adott forgalmi vi­szonyokat. A közúti közlekedés bizton­ságának megóvása megkövete­li, hogy határozottan fellép­jünk azokkal szemben, akik tudatosan, durva, erőszakos módon megsértik a KRESZ szabályait. Érvényben levő Jogszabályaink lehetőséget ad­nak arra, hogy az ilyen tí­pusú járművezetőket tetten­érés esetén — a szabálysérté­si eljárás lefolytatása mellett — meghatározott időre a for­galomból kitiltsuk. Az 1/1972. (II. 23.) BM. sz. rendelet 7, § (3) bekezdés a) pontja sze­rint a rendőrhatóság a veze­tői engedélyt visszavonhatja egy hónaptól két évig terjedő időre, ha a gépjárművezető-en­gedély nélküli vezetés, az üzemképtelen kormány- vagy fékberendezésű járművezetés, a jobb oldali közlekedés sza­bályának durva megszegése, az áthaladási elsőbbség és az előzés szabályának durva megszegése, a sebességkorlá tozás jelentős túllépése, a fényszóró tompítására vonat­kozó kötelesség elmulasztása, szeszes ital fogyasztása gép­járművezetés közben, a köz­úti közlekedés rend iének megzavarása szabálysértést követett el. Ezzel a lehetőséggel élni fo­gunk, mert a közúti fegyelem szilárdítása, a személy- és vagyonbiztonság védelme ezt követeli. Kérem a járművezetőket, ne szolgáltassanak okot arra, hogy gépjárművezetői engedé­lyükhöz kelljen nyúlni. A rendeletből idézett szabálysér­tések 5000 forintig terjedő pénzbírsággal sújthatók, ami a család szempontjából nem le­het közömbös. Győri József r. fbdgy. Bodor István, mint gépko­csivezető dolgozik a nógrádi szénbányák nagybatonyi gép- üaemében. Munkáját szorgal­masan, becsületesen végzi, szocialista brigádban dolgo­zik. Munkájáért Bodor István többször kapott kitüntetést, A Kiváló Dolgozó jelvényt nem­csak 1900-ben, hanem tavaly április 4-en Is megkapta. Munkahelyéin a fiatalokkal is foglalkozik, átadja tapasztala­tát- Járművét körültekintően vezeti, mert célja: megelőzni a balesetet. fan-e ni autónak jövője? Semmi kétség afelől, hogy törés következett be az em­ber és az autó kapcsolatában. Közlekedési dugó a városok utcáin, kipufogógázzal terhes levegő a lakónegyedekben, mindez természetesen befo­lyásolja a gépkocsiról alkotott véleményünket, A gépkocsi­gyártó Ipar több oldalról Is nyomás alá került- A nemzet­közi gépkocsi-ki állítás on fel­vettük a kérdést néhány sváj­ci autóimportőrnek: van-e az autónak jövője? A válaszok általában opti­mizmust tükröznek. H. Graf- fenried, a General Motors Suisse Rt. igazgatója például többek között a következőket mondotta: „Nem látom alap­ját,. miért ne lennénk opti­misták a gépkocsik jövőjét illetően. Az azonban kétség­telen előfeltétel, hogy saját gépkocsinkon valamiféle új magatartást salátítsunk el.” Az Audi—NSU képviselője pedig így nyilatkozott: „A jövő kétségkívül beláthatatlan lehetőségeket tartogat szá­munkra. Egy azonban bizo­nyos: a közlekedés minden embertől fokozottabb körülte­kintést kíván.” A közút! balesetekről ké­szített statisztika szerint az utóbbi két évben szám sze­rint csökkent a balesetek szá­ma. Az okozókat vizsgálva azonban megállapítható, hogy jelentősen emelkednek a gya­logosok által okozott balese­tek. Megyénkben 1071-ben 56, 1972-ben már 83 esetiben vál­tak szabálytalan magatartá­sukkal közúti baleset okozói­vá, Ez igen magas szám, az ossz balesetek 16 százaléka. Ha ehhez még hozzáadjuk a járművezetők hibájából eredő gyalogosgázolásokat — mely kis eltéréssel megegyezik az előbbivel — érzékelhetővé vélik, hogy minden harmadik közúti balesetben szerepel a gyalogos okozóként vagy ál- dö&atiként. A gyalogosok hibái közül kiemelkedik a szabálytalan áthaladás az úttesten, az álló jármű mögül való áthaladás, a szabálytalan haladás az út­testen, főleg nyílt országuta­kon. A gyalogosok sokszor nin­csenek tisztában a KRESZ előírásaival, nem Ismerik fel szabálytalan és felelőtlen közlekedésük életveszélyes voltát. Ez különösen a gyer­mekkorúaknái és a 60 év fe­letti korosztálynál tapasztal­ható. Az idősebbek nehezen tudnak alkalmazkodni az utóbbi évek rohamosan nö­vekvő gépjárműforgalmához. Koruknál fogva bizonytala­nok és lassúbbak az úttesten történő áthaladásnál, Náluk a KRESZ-ismeretek tudatos alkalmazásának megkövetelé­se nehézségekbe ütközik. A gyermekkorúnk életkori sajá­tosságaikkal összefügg a játék es pajkosság. Ez érthető, de játszótérül ne az utcát vá­lasszák. A felnőttek és a szülők e téren sokat tehet­nek. Figyelmeztessék az út­testen labdázó, a járdán ke­rékpározó, vagy görgős csap­ágyakon guruló gyermekeket, akik Igen gyakran nagy se­bességgel sodródnak a járdá­ról az úttestre. Itt a jó idő, egyre több motorkerékpárt látni az országuta­kon, Növekszik a baleseti veszély, a múlt év figyelmeztet, amikor a motorosok megjelenésével emelkedett a közúti balesetek száma. Képünket is figyelmeztetésül, a megelő­zés érdekében közöljük Gyorsan lebonyolítják A gépkocsi tulajdonosának, úgynevezett „totál” kára voll, amelyre a* Állami Biztosító mintegy tó ooo forint kártérí­tést fizetett ki a casco-biztosi lás alapján 1971 óta minden gépjármű­re kötelező a felelősségbizto­sítás, 1972. július 1. óta csak­nem duplájára emelkedett a CASCO-biztosítások száma. A biztosítások számával egyidő- ben. de azoknál sokkal na­gyobb mértékben emelkedett a gépjárműkárok száma is. 1070-ben 37 ezer esetben, ösz- szesen 143 milliót, 1972-ben százezer kárra 400 milliót fi­zettek ki. Az Állami Biztosító gyorsan növekvő feladatainak csak úgy tud eleget tenni, hogy leegyszerűsített kártérítési el­járást vezetett be. A belső, ügyviteli változások mellett arra is súlyt helyeztek, hogy a károsultak minél hamarabb és minél kevesebb utánjárás­sal jussanak az őket megille­tő kártérítéshez. A számla nélküli kárrende­zésnél 10 ezer forinton aluli károkra, a CASCO-nál és a tisztázott jogalapú felelősség- biztosításnál még a javítás előtt, számla bevárása nélkül, előre kifizeti a biztosító a kártérítést. 1972-ben az összes kárnak több mint a felét, idén már a 80 százalékát ilyen mó­don térítette meg az Állami Biztosító. Az új eljárás lényege, hogy a kárszakértők az anyagkölt­ség és a munkadíj együttes összegét kiszámítják a rendel­kezésükre álló hivatalos ár jegyzékek alapján. így rend­kívül lerövidül az Állami Biz­tositő dolgozóinak munkája, a károsultak pedig mentesül­nek az árajánlat beszerzése, a számlák benyújtása, esetle­ges előzetes kifizetése alól. Természetesen előfordulhat, hogy a kártérítés felvétele után, a javítás során rejtett hibát találnak. Ilyenkor a ká­rosult ügyfél pótszemlét kér­het. A 10 ezer forinton aluli CASCO-károk kifizetése Ily módon néhány órán belül le­bonyolódik — feltéve, hogy a károsult magával viszi a szükséges okmányokat (for galmi engedély, vezetői jogo­sítvány, CASCO-kötvény és az utolsó havi díjfizetés nyug­tája). A gépjármű-felelősségi bizto­sítás alapján ugyanilyen gyor- san juthat a kártérítéshez a károsult, ha tisztázott a jog­alap. Ha magánautó vezetője okozta a karambolt, legcélsze­rűbb, ha együtt jelentik be a kárt, de ha nem is tudják az időpontot összeegyeztetni, ne feledjék el: a KRESZ előírja, hogy a kárt okozójának is be kell jelentenie a kárt. a helv- színi nyilatkozat, betétlap át­adása nem elég. Ha a karambo’ért felelős nem jelentkezik, a kártérítés kifizetése elhúzódik. A káro­sult bejelentése után az Álla­mi Biztosító levélben kéri fel a kárt okozót a kár bejelen­tésére. Ha a levélre nem vá­laszol, vagy tagadja, hogy ó a felelős a kárért, a károsult kénytelen a bírósághoz for­dulni, hogy tisztázódjék a fe­lelősség kérdése és így hete­kig, hónapokig tarthat, mire ki lehet fizetni a kártérítést. Az Ilyen magatartás érthetet­len, hiszen a gépjárműveze­tők tudják, hogy az anyagi terhet az Állami Biztosító a felelősségbiztosítás keretében átvállalta. A kárbejelentés elmulasztásával megfosztják a károsultat, hogy hozzájus­son a költségeihez. Ha közü­leti gépjármű okoz kárt. met* kell várni, amíg a gépjármű­vet üzemben tartó vállalat, intézmény, szövetkezet beje­lenti a biztosítónál a kárt. Ez sokszor elhúzódik, sőt, az sem ritka, hogy az a hivatásos gépjárművezető, aki betétlap­ján, vagy a helyszíni nyilat­kozaton a karambol után el­ismeri, hogy ő volt a hibás, a munkaadójával ezt nem közli, sőt, nem egy esetben le is tagadja. A biztosító ilyen­kor tehetetlen, mert kártérí­tést csak akkor fizethet, ha a kórt okozó felelőssége tisz­tázott. Karambol esetén célszerű, ha a károsult felírja a szem­tanúk nevét és lakcímét Ha a felelősség kérdésében az összeütköző járművek vezetői nem tudnak megegyezni, a rendőrség közbeavatkozáséi kell kérni. A kötelező gépjármű-felelős­ségi biztosításról intézkedő rendelet szerint ismeretlen gépjármű által gépjárműben okozott kárt a biztosító nem téríthet. Az ilyen károkra csali a CASCO-blztosítás alapján fizethet az Állami Biztosító — természetesen csak az önrészesedés feletti költségeket. Az Ismeretlenség homályába burkolózó tehát mindenképpen elüti „áldoza­tát” attól, hogy a teljes kár­térítést megkapja. A motorizáció fejlődésével javulóban van a közlekedési erkölcs, bár még mindig sok az erőszakosan, szabálytalanul vezető autós, A közlekedési morálnak érvényesülnie kell a karambolok után is. Itt még sok a tennivaló, mert még jó néhány gépjárművezető nem érzi kötelességének, hogy kis fáradsággal hozzásegítse a károsultat, hogy legalább anyagilag ne érje veszteség. Megrójuk... Mércsei Nándor tnárbaszől- lösá lakos a község belterüle­tén a helyi tsz vontatójával közlekedett. Mielőtt a volán mellé ült volna, Mércsei sze­szes italt ivott. Vezetői enge­délyét bevonták, ellene eljá­rás indult. Autóbuszt veze­tett — ugyancsak szeszes ital hatása alatt — Héhalom és Erdőtarcsa között Molnár Erazmus erdőtarcsai lakos. A „bátor” vezető ellen eljárás Indult, vezetői engedélyét be­vonták. Knamlik Antal száto- ki lakos fél deci rumot ivott és úgy ült motorkerékpárra. Romhány és Szátok között igazoltatták és a szabálysér­tőt 1200 forintra bírságolták. Vezetői igazolványát is be­vonták Kramliknak 3 hónap­ra. Hugyecz Pál szügyi lakos Salgótarjánban átadta a ke­zelésére bízott autóbuszt Vigh Ernő salgótarjáni lakosnak, akinek nem volt vezetői en­gedélye. Mindketten szeszes ital hatása alatt álltak. Hugyecz ellen eljárás indult, vezetői engedélyét bevonták. Az oldalt összeállította: Szokács László PJÓGRAD - 197?. április 28., szombat 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom