Nógrád. 1973. április (29. évfolyam. 77-101. szám)

1973-04-19 / 91. szám

Soroltban Üj öltöző épült Bámán, bár még vakolni kell az épü­letet, és néhány belső munka még hátra van, már az új helyen öltöznek a csapatok, akik a megyei B-s meccsekre érkeznek a községbe!. Egy hónappal ezelőtt műtöt­ték porccal Toldit, a Kistere- Siyei B. Építők tehetséges já­tékosát. A csatár a közelmúlt­ban ellenőrző vizsgálaton esett ét, s úgy nyilatkozott, hogy jól érzi magát, szeretné edze­ni. Ellenőrzik a sportkör! tag­bélyegeket a labdarúgóknál a salgótarjáni járásban, A já­tékvezetők a megyei B-osztály- ban és a járási bajnokságban szereplő labdarúgócsapatok já­tékosaitól elkérik majd a tag- könyveket a mérkőzések előtt. Várják a nevezéseket » sal­gótarjáni járás sakkcsapat CSB-Jére. Eddig csak a Ka- rancslapujtő és a Mátranovák jelentkezett. Anna Moffo a golf játékra esküszik Amiken' a kis fehér labdát megcélozza ütőjével, az el­lenfél játékosai joggal tar” iának tőle, „Fogalmam sincs — mond­ja a 37 éves Anna Moffo —, hányszor voltam már pont­erős a New York'i klubom játékosaként. Fontosabb szá­momra az a tudat, hogy ez- tsel a játékkal sikerül friss­nek, ruganyosnak maradnom." Anna Moffo, a New York-i Metropolitan tagja, akit az egész világon sztárként ünne­pelnek, már kislány kora éta szenvedélyesen híve ennek a sportnak. Egyébként a szakértők te megállapították, hogy a golf- játék az egyik legegészsége­sebb testedzési forma. Kelt a kipsett szakemberl Jövőre Pásztóit és Szécsényben lesznek tanfolyamok Hógrád megyében összesen 154 sportegyesület működik 540 szakosztállyal, megközelí­tően húszezer igazolt Sporto­lóval. Milyen jelenleg ennek a 154 egyesületnek a szakem­ber-ellátottsága? — kérdeztük Veres Mihálytól, a Nógrád megyei MTS munkatársától. — Megyénk két városában, az NB-s, illetve megyei szin­ten működő kluboknál képe­sített edzők, segédedzők irá­nyítják a munkát mintegy 200-an. A községekben, járá­sokban, sajnos, sok még a képesítés nélküli szakvezető. Különösein kiemelném a rét­sági és a szécsényi járást. 1970-től minden évben folya­matosan megrendezzük a se­gédedzői tanfolyamot. Jelen­leg Salgótarjánban és Rétaá­gon folyik az oktatás. Tarján- ban április 26<-án, Rétságon pedig május elején lesznek a vizsgák. — A pillanatnyi helyzet a most végző segédedzőket te­kintve, a következő*. Sportág S.-tarján Rétság Labdarúgás 11 12 Kézilabda 6 4 Rádióamatőr • 5 Atlétika i 2 Torna 1 I Sakk 2--­B irkózás 2 Asztalitenisz 2 1 Kosárlabda 1 Teke 1 Sportlövészet _ 2 Ö kölvívás — I Itt megemlítem, hogy or­szágosan elsőként valósították meg rádióamatőr sportágban a segédedzői képzést. — Mennyi ideig tart egy segédedzői tanfolyam? — Minden tanfolyamunk egyéves, minden sportágban elfogadjuk a jelentkezést. Ál­talában szeptembertől máju­sig elméleti képzést kapnak a résztvevőik. Ezen idő alatt még minden sportág hallgató­ja együtt vesz részt az elő­adásokon A tantárgyak: pe­dagógia, pszichológia, élettan, sportegészségügy, elsősegély- nyújtás, gimnasztika, edzésel­mélet Az utóbbi kettő kerül sorra a legnagyobb óraszám­ban, mint szaktárgy. Az elmé­leti vizsgák után kéthetes gyakorlati táborra kerül sor sportáganként. Itt ed zés veze­tési, gimnasztikát és szakel­méletet tanulnak a résztve­vők. Minimum tíz hallgató szükséges ahhoz, hogy mi rendezzük a tábort, ha etiy- nyi nincs, akkor más táborba kell utazni. Az idei gyakorla­tok színhelyei: Balassagyar­mat, Miskolc, Nagybátony és Salgótarján. —- Milyen oktatógárdával rendelkeznek ? — Tantestületünk országo­sén is elismert színvonalon dolgozik. Tanfolyamvezetőnk Szabó Ernő a labdarúgást, Varga Mihály a gimnasztikát és edzéselméletet, Majzik Bé­la az életunt, Pál Vendel a pedagógiát és a pszicholó­giát, é<n pedig a sportpolitikát oktatom. — Minek alapján döntenek a tanfolyam színhelyéről? — A képzést a fejlesztési tervünk határozza meg, a tanfolyamok kihelyezett tago­ztait mindig ott működtet­jük, ahol legrosszabb a szak­ember-ellátottság. Jövőre Sal­gótarjánban, Pásztón és Szé- csényben fogjuk megindíteni az okUtást. Szeretnénk elérni, hogy minél kevesebben hagy­ják félbe tanulmányaikat, mi­nél több képzett szakember álljon a megye versenysport­jának rendelkezésére — fe­jezte be tájékoztatását Veres Mihály. —németh— Mozogva élni l Változik az időjárás Nyíregyházé ra készülnek az ifjúsági atléták Nógrád megye ifjúsági at­létaválogatottja az idén NB-s rendszerben mérkőzik Szabolcs és Hajdú megye csa­pataival. Az I. fordulóra a hónap végén, április 29—30*án kerül sor Nyíregyházán, ahol a fiúk 21, a lányok 15 szám­ban mérik Össze tudásukat Számonként két-két verseny­ző indul megyénként Nógrád megye válogatottját összeállí­tották a szakvezetők, és a 36— 36 fős leány- és fiúkeret Sal­gótarján és Balassagyarmat atlétáira épül Számításba jön egy-egy versenyző Szécsény- ből és Nagvbátonyból. A vá­logatottat Kis Imre és Herte- íendi Béla edzők kísérik el Nyíregyházára. Felhívás! A KIOSZ Nógrád megyei kisiparosok adőközösségének titkársága értesíti a Nógrád megye területén működő kis­iparos kartársakat, hogy az rdóközösség kivető bizottsága mind az 1972. évi végleges ál­talános jövedelemadó és for­galmi adó, mind az 1973. évi adóelőleg kivetését befejezte. A kivetésről készült kivetési lajstromokat a községi-városi tanács vb szakigazgatási szerv, a KIOSZ járási és he­lyi. csoport, valamint az adó­közösség hivatalos helyiségé­ben 1973. április 15-től 1973. április 30-ig megtekinthetők. Felhívjuk a kisiparos kar­társak figyelmét, hogy mind a saját, mind a más kisiparos adójával kapcsolatos észrevé­teleiket a KIOSZ Nógrád me­gyei kisiparosok adóközössé­gének felszólamlási bizottsá­gához 1973. május hó 5-ig írásban tehetik meg. Az ész­revételt az adőközösség címé­re (3100 Salgótarján, Klapka Gy. tér 3. sz.) kérjük megkül­deni. Adőközösség vezetősége A középkorú és as idősebb emberek gyakran válnak idő­jósokká. Minden időjárás-vál­tozás előtt ugyanis kellemet­len tüneteket észlelnek magu­kon, mint például fejfájás, különböző egyéb .fájdalmak», rosszullétek. A Jóslatok többnyin® be te válnak, s valóban elkezdődik a jelzett havazás, az eső, vagy a szél. Nincs semmi rendkívü­li abban, hogy az emberek olykor megérzik az időjárás változását. Arról van taó ugyanis, hogy minden változás légnyomáscsökkenéssel vagy -emelkedéssel jár. A légnyomás alatt a földünket borító leve­gőtömegnek a súlyát értjük. Testünkre így állandóan tete­mes súly nehezedik, ezt azon­ban szinte észre sem vesszük, mivel megszoktuk. A levegő súlya azonban csak szakaszonként állandó, időnként változik az Időjárás­tól függően. Az úgynevezett szép Időben esökkei\, szeles, hűvösre forduló, vagy havas, esős időben növekszik a sú­lya. A súlyváltozás mindig el­kezdődik, valamivel az időjá­rási viszonyok átalakulása előtt. Ezt a jelenséget használ­ják fel a barométernél, ahol mutató Jelzi a változást. Az egészséges, és főleg a fiatalabb korosztály szervezete gyorsan alkalmazkodik a lég­súly változásaihoz, általában ezért észre sem veszik a kü­lönbségeket Az öregedő, vagy Űj sportkori elnökök A salgótarjáni járás több sportegyesületében változás történt az elnök személyét il­letően. Öt sportkör élére ke­rült új elnök. A Kisterenyei Bányász Építőknél Berkes István, a Mátranováki Vasas­nál Forgó Elemér, a Karan cs- ke3Zi Spartacusnél Baksa Gyu­la, a Karancslapujtői Községi Sportkörnél Mákos László, a Mátraverebélyi Tsz SK-nál pedig Pápista Mihály került az egyesület élére. az edzetlen ember fizikuma azonban már kevéssé rugal­mas, ezért különféle módon reagál a változásra. A levegő súlya elsősorban a vérkeringé­st rendszer működését befolyá­solja. Az eltérő légsúly más működést követel á szívtől, s így természetesen a tüdőtől is, de az egész szállítórendszer funkciójára is kihat. A gyenge falú hajszálerek a legérzéke­nyebbek a légnyomás változásá­ra. Vagyis az emberi szerve­zet bonyolult gépezetében rendkívül sokféle tünettel jár­hat egy-egy időjárás-változás. Például gyakori, hogy a fej hajszálereinek görcsös összehú­zódása fejfájást okoz. Fellép­hetnek szívpanaszok, légzési zavarok vagy fájdalmak a test különböző pontjain. A tapasz­talt ember azután ezek alap­ján jósolja az időváltozást. Persze, nem okvetlen szük­séges, hogy időjósokká vál­junk. Sok esetben védekezhe­tünk ellene. A védekezés lé­nyege, hogy szervezetünket rugalmassá kell tenni. Ezt el­érhetjük, ha rendszeres önte­vékeny testedzést folytatunk. A hangsúly a rendszerességen és a fokozatosságon van. Ele­inte csak alacsony igénybevé­telt jelentő, főleg lazító jelle­gű gyakorlatokat végezzünk reggel vagy este. Ha ezt szer­vezetünk már megszokta ak­kor lassan növeljük az erőki­fejtést. Csakis olyan mérték­ben emeljük az intenzitást, ameddig nincsen fáradtságér­zetünk. Később futógyakorla­tokat in iktathatunk be, ha­sonló óvatossággal. Ezt leg­jobb a szabadban végezni, ha erre nincs mód, akkor a szo­bában nyitott ablak mellett helyben futással helyettesitjük. Legelőnyösebb cipő nélkül, szőnyegen végezni a helyben futást, magasra emelt térdek­kel. Eleinte egy lábra 60—90 emelést számoljunk, egy hó­nap után óvatosan emelhetjük a lépések számát. A rendszeres, lassan növek­vő terhelés edzetté teszi izma­inkat, a futómozgás kellő mér­tékben javítja a keringési szervek teherbíró képességét, s így bizonyos idő után elkerül­hetjük az időváltozással, front­átvonulással járó kellemetlen tüneteket. Csak arra vigyáz­unk, hogy a panaszok elmara­dása után, ne kényeimesked- Jíink el ismét. A MEZŐGÉP VÁLLALAT kisterenyei gyáregysége esztergályos szakmunkásokat keire®. Je­lentkezni lehet a gyáregy­ség főmérnökénél. EGÉSZSÉGES FS OLCSÉ ÄH* : má KENYERRE KITŰNŐ I Rama izgalmas küzdelmet hozott az St. Síküveggyár—Palotás NB III-as megyei rangadó. A palotásiak elveszítették tavaszi veretlenségüket. Tájt! harca a labdáért, Tóth Andrással A palotásiak vezető góljára Lőrincz válaszolt. Keze a ma­gasban — hálóban a labda! Herbst Rudolf felvételei Eredmények a megyei B-osztálybőI A háromcsoportos megyei B-osztályban egymás után játsszák a mérkőzéseket. A legutóbbi fordulóban a követ* kező eredmények születtek. SALGÓTARJÁNI CSOPORT Szőnyi SE—Zagyvaróna 2:1, Egyházasdengeleg—Rákóczl- telep 2:1, Kálló—Vizslás 2:0, Bárna—Ménkes 6:0, Szurdok- püspöki—Szúpatak 2:1. Tar— Cered 1:0. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Bárna sa 9 2 1 50:18 20 3. Szúpatak is 8 2 2 36:21 18 3. Rákóezi-t. IS 7 1 4 23:28 15 4. Szőnyi SE 12 6 2 4 23:18 14 5. Ménkes 12 8 3 4 32:31 13 8. Szurdokpüsp. 12 5 2 8.82:25 12 7. Kálló IS 8­6 22:36 12 8. E.-dengeleg 12 S 5 4 22:24 11 ». Tar IS 4 2 6 30:27 10 ío. Vizslás 18 3 2 7 22:28 8 11. Cered* 12 3 2 7 20:34 7 12. Zagyvaróna 13 3 9 18:31 3 SZÉCSÉNYI CSOPORT Litke—Szécsény 1:4. Etes— Nagylóc 2:1, Endrefalva—Ka- rancsság 3:0, Nógrádmegyeri Spartacus—Karancsalja 0:8, Mihálygerge—Karancsberény 0:2, Rimóc—Nógrádmegyeri Tsz SK 2:2. A BAJNOKSÁG ÁLLASA 1. Karancsber. 14 1# 3 I 39: # SS 2. Karancsalja 14 8 3 2 48:18 21 3. Etes 14 8 3 3 36:22 19 4. Szécsény 14 7 4 3 44:19 18 5. Litke 14 6 4 4 38:3# 1« 8. N.-megy. Tm 14 4 6 4 34:28 14 7. Rimóc 14 4 6 4 33:41 1« 8. Endrefalva 14 $ 3 8 26:3* 13 9. M.-gerge 14 4 4 6 26:31 12 10. Nagylóc 14 4 - 10 23:32 8 11. N.-megy. 8p. 14 l 4 »14:48 6 12. Karancsság 14 1 2 11 20 ;59 a Az ifjúsági csapatok ered­ményei: Litke—Szécsény 2:0, Etes—Nagylóc 3:0, Endrefal­va—Karancsság 1:0. N.-me­gy éri Sp.—Karancsalja 1:3, Mihálygerge—Karancsberény 2:2, Rimóc—N-megyeri Ts* 5:1. BAL ÁSS AGY ARM ATI CSOPORT Nézsa—Szügy 0:2, Jurisits SE—Szendehely 1:2, Magyar- nándor—Nőtincs 0:2, Örhalom —Bércéi 0:2, Balassi SE—* Nógrádsáp 2:2, Patvarc— Ipolyvece 0:5. A BAJNOKSÁG ÁLLASA 1. Szügy 2. Ipolyvece 3. örhalom 4. Nőtincs 5. Bércéi 3. Nézsa I. Szendehely 8. Balassi SE 9. Jurisits SE la. Nógrádsáp II. Patvarc 12. M.-nándor* 13 11 1 I 39: 4 SS 13 8 2 3 25:1* 14 13 6 5 2 22:12 3? 13 7 2 4 23:19 1« 13 5 4 4 J7:1S 14 13 5 3 5 20:18 13 13 5 2 6 25:26 1? 13 4 4 5 23:24 13 13 5 2 6 22:25 !?, 13 2 6 5 11:15 «5 13 3 1 9 7:28 t 13 - 2 11 8:40 1 A PROHIRDETíS IH FIAT Sport Cup« abnrth olajhatövel, kipufogóval és extrák­kal felszerelve áron alul eladó. Salgótarján, telefon: 27-49. 8-16­lg. Éjszakai takarító­nőt, mosogató kézi­lányt és fiatal férfi­segédmunkást azon­nal felveszünk. Na­rancs Szálloda, Salgó­tarján. COOPTOURIST tár­sasutazást szervez Bécsbe. Július 31— VIII. 3-ig. 4 napos út. Részv. díj: 1900.—Ft + 432 —Ft költőpénz. Je­lentkezés a kirendelt­ségen. Salgótarján, megyei tanácsház. T.: 13-47. SALGÓTARJÁN tó­strandnál közművesí­tett hétvégi telek el­adó. Cim: 22-94 tele­fonon. Jó állapotban levő 403-as Moszkvics sze­mélygépkocsi eladó. Tóth István. Nagybá­tony. Népköztársaság u. 10. FELVÉTELT hirdeti VBKM 7. sz. VÁV gyár salgótarjáni ki- rendeltsége. Salgótar­jáni munkahelyekre villanyszerelő. laka­tos. hegesztő, valamint segédmunkást. Je­lentkezni lehet: Sal­gótarján. ötvözetgyar. VAV kirendeltsége. Dobrik Sándornál. COOPTOURIST szer­vezésében EURÓPAI KÖRŰT + 1 hetes sponyo'.országl üdülé.s, 16 napos, részvétel# díj 6860,—Ft + 900,— Ft költőpénz. Szépé tember 18-tól októbes 3-lg. (Ausztria, Olasz-j Francia-, Spanyolor­szág Svájc—Ausztriára át vissza). Jelentkezés: a kirendeltségen, me­gyei tanácsház T.: 13- 47. A kemence! Ve­gyesipari Szövet­kezet a rádió-tele­vízió és háztartási kisgépjavltó rész­legébe GYAKOR­LOTT VEZETŐ• SZAKEMBERT ke­res azonnali be­lépésié. Jelentke­zés a központi irodában: Kemen­ce. Felszabadulás üt 83. sz. Telefon: 10. MÖGRÁB - 1973. április 19.» csütörtök 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom