Nógrád. 1973. április (29. évfolyam. 77-101. szám)

1973-04-18 / 90. szám

SA180TARJ*H ül Magasabb a mérce Sikeres volt az elmúlt évi verseny. Megyénkben 2472 brigád vett részt a szocialis­ta brigádmozgalomban. 784 brigáddal több mint koráb­ba.!. Közülük az értékelés so rán 1352 brigád nyerte el a megtisztelő címet. Ez egyben azt is bizonyítja, hogy az ér­tékelés a korábbinál kritiku­sabb, igényesebb volt. A szo­cialista brigádmozgalomban résztvevő dolgozók száma több mint 27 ezer volt, közü­lük több mint 16 ezer kapta a megtisztelő címet. *■ A szocialista munkaverseny' nek megyénkben tradíciói vannak. Az elmúlt évi pél­dák is bizonyítják, hogy az üzemeknél, vállalatoknál igen sok akadályt győztek le a versenyző brigádok. A meg­rendelés. anyaghiány az év elején igen sok gondot oko­zott és végül is a legtöbb helyen eredményes évet zár­tak, ami a munkaverseny­nek is köszönhető. Több helyütt éppen a ta­valyi sikerek alapján ezekben a napokban, hetekben kerül sor az élüzemavatásra. Egy- egy kiemelkedő állomása ez a munkaversenynek. Az élen­járóktól azonban az idén már többet várnak. Nagyobbak lesznek a feladatok, hiszen akadnak versenytársak, akik, ha tavaly nem is értek el ilyen jó eredményt, az idén célul tűzték a legjobbaknak járó kitüntetés elnyerését. Volt elegendő idő az idei felajánlások kidolgozására. Utólag azonban megállapít­ható az is, hogy a felkészülés a kelleténél las­súbb volt. A szocialista bri­gádok többsége megfogadta a tanácsot: évről évre emelni Ítéli a mércét, nagyobb célo­kat kell meghatározni. A jó szándék azonban sok he­lyen hiábavalónak bizonyult, mert a termelési feladatokat csak késve ismertették. Egyes helyeken még ma is sok a bizonytalanság. A kapacitáso­kat nem kötötték le időben, megrendelésekkel. Emiatt több helyen a brigádok ter­melési felajánlásai általáno­sak. Tenniakarásban, lelkese­désben igaz, ma sincs hiány. A legtöbb helyen szaporo­dott a szocialista brigádmoz­galomban résztvevő brigádok száma. Egyre többen választ­ják a versenyzésnek ezt a fejlettebb formáját. ahol nemcsak a termelés, hanem a szakmai, politikai tovább­képzés, az emberi magatartás is követelmény. Tapasztalha­tó az egészséges fejlődés. A szocialista brigádok, brigád­tagok ma már bátrabban szó­vá teszik a termelést akadá-f lyozó hibákat, követelik aj jobb feltételek biztosítását. Az az igazi jó vezető, aki örömmel fogadja az ilyen ész- j revételeket. megszívleli a ta-t nácsokat és megszűntéd a hi­bákat. így válhat csak anya­gi erővé a lelkes munkaver- seny. A gazdasági alap, a terme lés, a termelékenység növe­lése, a hatékonyság fokozá­sa a legfontosabb. A szocia­lista brigádmozgalom azon­ban ennél sokkal több irá­nyú, szélesebb területet ölel fel. Nem elég ugyanis csak többet termelni, hanem job­bat is kell és olcsóbban. Min­dez a szakmai és politikai műveltség gyarapítását is megköveteli. Része van eb­ben a társadalmi együttélés­nek. az egymásért is felelős­séget vállaló emberi magatar­tásnak. Ez utóbbinál tapasz­talható elsősorban az igényes­ség. A verseny első negyedéves szakaszán már túlvagyunk. Érdemes és szükséges Is, hogy értékeljék az eredmé­nyeket, elemezzék a tapaszta­latokat, és ahol szükséges, ott egészítsék ki a felajánlá­sokat. A vezetők bátran tá­maszkodhatnak az idén is a szocialista munkaversenyben, a brigádmozgalomban részt­vevő kollektívákra, de bizto­sítsák mindenütt a verseny feltételeit. Ami tegnap elég volt, az ma már kevés. Ahogy céljaink, igényeink is min­dig nagyobbak, úgy a mun­kaversenyben is előbbre kell lépni. Nincs plafon, egyre magasabb a mérce. B. J. Világ proletárjai, egyesüljetek' A 7. MSZMP NÓGRÁD WfcGYíl' BIZOTTSÁGA ÉS A M f G Y 11 H A N Ä £ S'í AÖJA XXIX. ÉVF.. 90. SZÁM ARA: 80 FiUER 1973. ÁPRILIS 18., SZERDA Illést tart Magyar Szocialista Munkäspärl cpontí Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Közpon­ti Bizottságának ülését április 18-ra össze­hívták. A Politikai Bizottság az időszerű nemzetközi, belpolitikai, valamint gazdaság­politikai kérdések megvitatását javasolja a Központi Bizottságnak, Megkezdődött a készülődés Béke és barátság hónapja Nincs ember, akinek külö­nösképpen magyarázni kelle­ne a béke és barátság jelen­tőségét. Az idősebb nemze­dék, átélve a világháborút, ismeri annak minden borzal­mát és fájdalmát. De a fiata­lok is éppen eleget hallottak a bombázásokról, agresszió­ról, erőszakos halálról. Ezért van nagy jelentősége a Déke és barátsági hónap­nak, amelyet a hagyományok­nak megfelelően ez évben is országszerte megrendeznek. A Hazafias Népfront teg­nap délután hívta össze érte­kezletre azoknak az intézmé­nyeknek, szerveknek képvi­selőit, amelyek — saját terü­letükön — hozzájárulnak a béke és barátsági hónap ren­dezvényeinek szervezéséhez. Nógrád megyében gazdag program teszi emlékezetessé az idei békehónapot, amelyet május 9-tol június 9-ig tar­tunk. Az események egyúttal előkészítik az idén össze! megrendezendő moszkvai béke-világkongresszust és a berlini világifjúsági ta­lálkozó nemes és szép céljait. Békéről és barátságról be­szélünk. Éppen ezért sok szó esik majd Vietnamról, a béke helyreállításáról, és annak megtartásáról, az újjáépítés­ről. Támogatjuk a független, semleges és demokratikus Dél-Vietnam megteremtését, a Laosziban és Kambodzsában még tartó agresszió megszün­tetését. Továbbra is segítjük az im­perializmus, az izraéli ag­resszió felszámolásáért küzdő arab népeket, az összes hala­dó erők összefogását célzó tö­rekvéseket Közel-Keleten. Szolidárisak vagyunk a latin- amerikai nép harcával, nép­szerűsítjük és támogatjuk az általános és teljes leszerelési világértekezlet összehívását, a fegyverkezés csökkentését. A mi megyénkben is nagy­szabású és komoly érdeklő­désre számottevő rendezvé­nyekre kerül sor. ,A győze­lem napján, május 9-én több helyein nagygyűlést tartanak a béke és barátság eszméjé­nek szentelve. Réteggyűlések, csoportos beszélgetések segí­tik az emlékezést és állásfog­lalást Megemlékeznek a második világháború befejezéséről a megye valamennyi általános és középiskolájában. A KISZ-szervezetek em- léktürakat szerveznek a fiataloknak, akiket emel­lett külpolitikái tájékoz­tató előadások is várnak. Sportrendezvények, kulturá­lis bemutatók, kommunista műszakok, ifjúsági találkozók teszik nevezetessé a béke és barátság hónapját. Az üzemekben, bívatálok- baai, gyárakban röpgy üléseket tartanák a dolgozók, hasonló rendezvényekre kerül sor a termelőszövetkezetekben is. A Hazafias Népfront helyi bizottságai a TIT-tel közösen, érdekes ismeretterjesztő elő­adásokat szerveznek a nem­zetközi helyzetről, hazánk külpolitikájáról. Az MHSZ Salgótarján városiban rádiós kapcsolatfelvétel! versenyt hirdet a megye amatőr rádió­sai számára. Emellett járási honvédelmi versenyeken ve­hetnek részt az érdeklődők. Nagybátonyban az MHSZ megalakulásának 25. évfordu­lójára emlékezve, a békehó­nap jegyében kiállítást és modellezőversenyt szerveznek. A könyvtárak író-olvasó találkozókat terveznek, a Moziüzemi Vállalat a me­gye filmszínházaiban a béke és barátság gondola­tát kifejező filmeket vetít. Nem maradnak el a kiállí­tások sem. Szécsényben az általános iskola tanulóinak rajzaiból rendeznek kiállítást a „Gyermekek élete a bé­kében” címmel. Kiállítást rendez a József Attila Me­gyei Művelődési Központ is, melynek témája ugyancsak a béke és barátság. Óvni, vigyázni kell a gépeket, hisz’ segítségük nélkül bi­zony igen nagy gondok keletkeznének mezőgazdaságunkban is. Szurdokpüspökiben is hatalmas gépparkra kell fel­ügyelni a közös gazdaságban. S ha csak egy napra is kies­ne valamelyikük a munkából, kedvezőtlenül hatna a nö­vénytermesztésre. Éppen ezért Szappan József és Rác® László még üzem közben is ellenőrzik a kezük alá beosz­tott traktorokat és munkagépeket. Es amikor befejezik munkájukat. Ugyanúgy üzemkész állapotba helyezik, hogy másnap azonnal indulhassanak. Képünkön a kultivátort el­lenőrzik — kulcsár — A magyar nyelv hetének második napja A gondolatok világos és szép kifejezése A III. országos magyar nyelv hetének második napján két, tartalmában egymástól meglehetősen eltérő, aktuali­tás és társadalmi hasznosság tekintetében azonban nagyon is megegyező előadást hallhat­fflMMm ■ mmm tunk Salgótarjánban, a József Attila Megyei Művelődési Központ, illetve a TIT megyei székhazának klubjában. Lengyel Dénes főiskolai ta­nár „A szónoklástan alapjai” címmel tartott beszédet. Be­vezetőben a szónoklástan, a retorika fogalmáról és törté­netéről beszélt. Már az ókor­ban nagy érdeklődés kísérte a beszéd tudományát, amit kü­lön szónokképző iskolákban tanítottak. Ma nicsenek ilyen iskolák, de a szónoklás iránti érdeklődés megmaradt, sőt az utóbbi években fokozódott. S ezt nem tekinthetjük véletlen­nek — mondotta — , ’hisz társadalmunk fejlődésével, a szocialista demokratizmus tár­sadalmi kiteljesedésével egyre több ember jut a közélet kü­lönböző fórumain szerepléshez Családi ünnepségeink társadal­masítása is megköveteli, hogy állami és társadalmi tisztség- viselőink a legfontosabb szó­noki fogásokkal tisztában le­gyenek. A szónoklástan alapvető sza­bályainak ismerete, a gondola­tok világos és szép kifejezése nélkül a szónok mondanivaló­ja hatástalan marad, sőt cél­ját veszítheti. Lengyel Dénes előadása to­vábbi részében beszélt a klasszikus retorika alapvető szabályairól, az anyaggyűjtés, az elrendezés, a tételek kitű­zésének fontosságáról. Utalt a szónoklat klasszikus művelőire — többek között Kossuth és Lenin beszédeire —, akik mindenkor nagy tudatossággal és gondossággal építették fel mondanivalójukat. A jó szó­nok nagyfokú beszédkészséggel rendelkező, feddhetetlen jelle­mű ember, aki gondolatainak megértetése és elfogadása ér­dekében képes kivívni a hall­gatóság részvétét, együttérzé­sét — hangsúlyozta befejezésül az előadó. A következő előadás, melyet Pusztai István, a GTE Termi­nológiai Munkabizottságának vezetője tartott, a „Műszaki nyelvművelésünk” címet visel­te. Míg az előző előadás el­sősorban a pedagógusokat, a társadalmi és családi ünnepek szónokait foglalkoztatta, addig ez a műszaki értelmiséget. Korábban a műszakiak ré­széről — félig okkal, félig ok nélkül — ismerte el az előadó — sok panasz hangzott el az­zal kapcsolatban, hogy mun­kájuk során a szakmai nyelv számos problémáival találkoz­nak, amelyekkel szemben se­gítség híján tanácstalanok, el­hagyatottak. Az utóbbi évek­ben javult a helyzet. Több szakkönyv jelent meg, ami a műszaki nyelv terminológiájá­nak, elvi és gyakorlati kérdé­seivel foglalkozott, s nyelvhe­lyességi problémákra is rávi­lágított. A szakmai nyelv is, amely a tudomány és technika fejlődé­sével párhuzamosan alakul, változik, megköveteli a szó­készlet magyarosságát, a sza­vak rövidségét, hajlíthatóságát. A szóalkotásnál ezért van el­engedhetetlenül szükség nyel­vünk érdekében — a műsza­kiak és a nyelvészek megértő együttműködésére. A magyar nyelv hetének ke­retén belül ma délután a TIT megyei székhazában újat > nagy érdeklődésre számot tartó előadásra kerül sor. Keresztú­ri Dezső, az irodalomtudomá­nyok doktora, Madách Imre művészetének kiváló ismerője, több drámájának színpadra dolgozója, a költő drámai n ve! - vének jellemzőiről, sajátossá­gairól tart előadást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom