Nógrád. 1973. április (29. évfolyam. 77-101. szám)

1973-04-01 / 77. szám

Továbbra is együttműködik a baloldal Hétfőn oMxeül a francia nemzetgyűlés Dobsa János, az MTI tudó­sítója jelenti: A márciusban megválasztott új francia nemzetgyűlés hét­főn április 2-án tartja első ülését. Az első napirendi pont a nemzetgyűlés új elnö­kének megválasztása lesz. A baloldali pártok közös jelölt­je erre a tisztre Pierre Mauroy szocialista képviselő. A kor mánykoalíció pártjai is közöl­ték, hogy közös jelöltet fog­nak támogatni, nevet azonban még nem hoztak nyilvánosság­ra. E kérdés körül az elmúlt hetekben éles belvillongás zajlott le a koalíción belül, most már azonban biztosra veszik, hogy a közös jelölt Edgar Faure. volt miniszterel­nök lesz, akinek jelölését Pompidou elnök is támogat­ja. A kommunista képviselő- csoport pénteken tartotta alakuló ülését, s elnökévé is­mét Robert Ballangert vá­lasztotta meg. Az ülésen Georges Marchais, az FKP főtitkára, hangsúlyozta, hogy a kommunista képviselőcsoport nemcsak számszerűleg erősö­dött (az eddigi 34 képviselő helyett, most már 73 foglal helyet a nemzetgyűlési pad­sorokban), hanem fontossága is lényegesen megnövekedett a választások után előállott új politikai helyzetben. A közös program alapján szövetkezett pártok — az FKP. a szocialista párt, és a baloldali radikálisok — a hét folyamán elhatározták, hogy továbbra is szorosan együtt­működnek a nemzetgyűlésben. A pártközi összekötő bizott­ság tovább folytatja tevé­kenységét, s parlamenti cso­portjaik is állandó összekötő bizottságot alakítanak. (MTI) A Közös Piac hatása Új adórendszer, új szakasz Angliában r Nagy-Britanniában — amely Január elsejétől tagja a Kö­zös Piacnak — szombaton éj­féltől kezdve új forgalmi adórendszer van érvényben: az értéknövekedési adó. (Ez az adószerkezet Olaszország kivételével az egész gazda­sági közösség adórendszere.) Az új adórendszer lényege az, hogy a javakat és a szol­gáltatásokat azok előállítá­sának, vagy nyújtásá­nak minden szakaszában adóval terheli meg, s a ter­melők és szolgáltatók ennek megfelelően alakítják ki az árakat. Angliában az érték­növekedési adó — angol nyel­vű rövidítése után „Vat” — átlagos kulcsaként a leg­utóbbi költségvetés a 10 szá­zalékot határozta meg. A kormány magyarázatok és figyelmeztetések tömkele­gével árasztotta el a vásár­lókat, azt állítva, hogy az adóegyszerűsítés lényegében hasznos. A „Vat” valóban le­nyomja bizonyos cikkek árát, ezek azonban olyan jellegű­ek, hogy a kiskeresetű réte­gek sohasem vagy csak rit­kán vásárolják őket. Ilyenek a 6zínes televíziók, a fényké­pezőgépek, az ékszerek és drágakövek, a luxusautók, a mosógépek stb. Emelkedik vi­szont például a konyhafelsze­relések, a tisztítószerek, a mosatás, a televíziój avítás ára. Tíz százalékkal nőnek az ét­termi árak is A hét végén Londonban a vásárlók való­ságos rohamot indítottak az üzletek és áruházak ellen, hogy megelőzzék a „Vat”-ot. Április elseje az első nap­ja a brit kormány új jöve­delempolitikai szakaszának is. A most véget ért első sza­kaszban egyáltalán nem volt szabad emelni a béreket. Bi­zonyos áremelkedési korláto­zások is érvényben voltak, de ezek alól sok volt a ki­búvó. Az élelmiszerárak a „befagyasztás” novemberben kezdődött korszaka óta átla­gosan 9 százalékkal emelked­tek. Április elsejétől a „máso­dik szakaszban” az áremel­kedési korlátozásokat még jobban fellazítja a „Vat”, s így az eddiginél is hátrányo­sabb helyzetbe kerülnek a bérből és fizetésből élők, akik számára őszig heti egy font sterlinges és ezen felül az előző évi jövedelem négy szá­zalékának megfelelő bérjaví­tást engedélyeznek. Az angliai sztrájkmozgalom célja ennek a jövedelempoli­tikának a megbuktatása. Má­jus elsején a TUC országos sztrájkok és tüntetések szer­vezésével fejezi ki tiltakozá­sát Kedvező sajtóvisszhang Kreisky látogatáráról Ausztriáoan kedvező sajtó- visszhangja van dr. Bruno Kreisky kancellár magyaror­szági látogatásának. Az oszt­rák lapok teljes egyöntetűség­gel állapítják meg, hogy a látogatás jelentősen hozzájá­rult a két szomszédország to­vábbi együttműködésének, ba­ráti kapcsolatainak fejleszté­séhez. A kormány hivatalos lapja, a Wiener Zeitung első olda­las tudósításában rámutat hogy Budapesten újabb hang­súlyt kapott a két állam kö­zötti súrlódásmentes együtt­működés. A lap egyébként szó szerint közli a közös köz­lemény szövegét. A Volksstimme azt hangsú­lyozza, hogy az együttműkö­dés kiszélesítésére még továb­bi lehetőségek vannak. „Két jó szomszéd találkozott hogy megállapítsa; kilenc év óta jók a kaocsolatai, amelyeket még tovább akar fejleszteni” — idézi az Arbeiter Zeitung, a szocialista párt lapja Kreis­ky kancellárt aki elégedetten nyilatkozott budapesti látoga­tásáról és tárgyalásairól. Az első oldalas tudósításon kívül a lap harmadik oldalán két fényképet is közöl a látogatás­ról. Á Die Presse ugyancsak ve­zető helyen foglalkozik a lá­togatással. kiemelve a két or­szág közötti jó viszonyt A Kurier és a Kronen Zeitung a tudósításokon felül kommen­tárt is szentelt a magyar— osztrák kapcsolatoknak, áme­nek a kommentárok szerint >ól példázzák, hogy különbö­ző társadalmi rendszerű or­szágok között is kialakulhat naráti. jó viszony. Valamennyi osztrák lap ki­emeli, hogy Kreisky kancellár viszontlátogatásra hívta meg Fock Jenő miniszterelnököt. Ez a meghívás is annak a je le —. írják a lapok —, hog' a magas szintű találkozókkal tovább mélyül a jószomszédi viszony (MTI) Igj látta a hetet hírmagyarázónk, PÁLFY JÓZSEFs Változás három kabinetben LA CELLESAINTCLOUD kas te. y a Párizstól nyugatra, a Saint-Cloud-i erdőben nem tartozik a háromcsillagos ide­genforgalmi látványosságok közé. Történelmi nevezetessé­ge is csak az utóbbi negyed­században alakul, amikor hol a NATO-nagyságok ott-tar- tózkodása miatt, hol egyes nemzetközi tárgyalások szín­helyeként tűnt fel a kastély neve a krónikákban. Most a francia kormány itt ad ott­hont a két dél-vietnami fél tárgyalásainak. Amelyek — s ez nem meg­lepő! — egyelőre eredmény­telenek. A saigoni rezsim küldöttsége a magáét hajto­gatja „az északi csapatok ki­vonásáról”, Az ideiglenes for­radalmi kormány képviselője Idába emlékeztet újra meg újra arra, hogy a párizsi bé­kemegállapodás értelmében itt Dél-Vietnam politikai jö­vőjéről kellene tárgyalniok. Saigon pillanatnyi vezetői láthatólag időt akarnak nyer­ni, — aki időt nyer, életet nyer... Thieu végre útnak indul­hat, elutazhatik Washington­ba, hogy Nixon elnöktől to­vábbi támogatást kérjen. E nélkül Thieu elveszett.. Per­sze, az Egyesült Államok el­nökében — legalábbis egy ideig — lesz hajlandóság a saigoni szövetséges segítésé­re. Az a „szózat”, amelyet „a béke első napján” a Fehér Ház ura valamennyi ameri­kai rádió- és tévéállomás műsorában elmondott, sok­sok békeszólam mellett né­hány fenyegető mondatot la tartalmazott. Az amerikai po­litika ismerői arra következ­tettek ebből, hogy Nixon va­lamilyen jojgi alapot teremt máris arra az esetre, ha egy­szer újra beavatkozásra szán­ná el magát Vietnamban. Az indokínai félszigeten ko­molyabb csatározás ók már csak Kambodzsában folynak. Az amerikai légierő folytatja a kambodzsai népi erők ál­lásainak bombázását, bár­mennyire is tiltakozik ez el­len a washingtoni kongresz- szus tekintélyes része. Nixon említett „szózatában” tovább­ra is igazolni igyekezett a kambodzsai terrorbombázá­sokat. Viszont Kissinger — megint csak ő! — a politi­kusok kisebb csoportja előtt bizalmasan kijelentette, hogy nincs sok hátra a kambod­zsai tűzszünetig. Hol lenné­nek a tűzszünet! tárgyalások? Ezeket is Párizsban rendez­nék meg? Ha Párizsnál tartunk, em­lítést érdemel, hogy Francia- országban ismét jelentkezik a szociális nyugtalanság, a március elején lezajlott vá­lasztások előtt a bérharc a politikai küzdelemnek adta át a teret, rnoet visszaigényli a terepet a szakszervezeti mozgalom. Az első sztrájk a Renault Művekben robbant ki. A Renault a francia dől gozóknak midenkor utat mu­tat, követésre méltó példát szolgáltat. A betanított mun­kások bérének, munkakörül­ményeinek javítása a sztrájk célja — következtetni lehet ebből, hogy a francia bér­harcnak ez lesz a központi témája. E munkások között sok az úgynevezett vendég- munkás. sok a színes bőrű is. (E sorok Írója 1961-ben, 1965- ben, 1968-ban járt a Renault telepein, minden alkalommal több és több külföldi mun­kással találkozott...) A fran­cia szakszervezetek egész Nyugat-Európára szóló példá­nak szánják a mostani akci­ót: az afrikai, arab, portugál, spanyol, délolasz, jugoszláv görög, török vendégmunkáso­kat keményebben sújtja a ki­zsákmányolás. A Renault fa­lai közt most a proletár nem­NdGRAD - 1973. épriüi 1, vasárnap aetkőziség jegyében indult meg a harc. A francia kormány le­mondott a héten. Ez csak for­maság tulajdonképp, de je­len esetben mód nyílik egyes miniszteri tárcák újraelosz­tására is. A választások ta­nulságait érvényesítheti Pom­pidou elnök. Igaz, a minisz­terelnöki poszton meghagyta Pierre Messmer eddigi kor­mányfőt, de számos fontos miniszteri széknek új gazdá­ja lesz. Kormányátalakítás volt a héten Egyiptomban és a déli fiél teke másik végében, Chilé­ben is. Szadat döntése talált nagyobb visszhangra a világ­sajtóban: az egyiptomi elnök egyben átvette a miniszterel­nöki teendőket is. Nyilatko­zatában az erők összpontosí­tásáról beszélt, amit egyesek úgy értékeltek, hogy talán Iz­rael elleni felkészülés diktál­ja ezt az új irányzatot. Más vélemények szerint azonban Szadat elnök csak ki akarja húzni az időt a nyárig, ami­kor Washingtonból diplomá­ciai kezdeményezést vár — és bizonyos mértékig az arab ér­dekek figyelembe vételét is. A chilei új kormány össze­tétele szintén jelzéssel szol­gálhat a helyzet alakulására. Dr. Allende elnök már nem tart igényt a három tábornok miniszteri szolgálatára, amire pedig nagyon is szükség volt a múlt év őszének viharos napjaiban. A reakció heves támadásai, a sorozatos tünte­tések, a fegyveres merényle­tek láttán be kellett vonni a kabinetbe például Prats tá­bornokot, a vezérkar főnökét, (ö kapta a belügyminiszteri tárcát, s ezzel együtt a köz- társasági elnök helyettesítésé­nek jogát is!) Most a tábor­nokok kivonulnak a kor­mányból, ami egyrészt a chilei Népi Egység -kormány helyzetének megszilárdulásá­ra vall, másrészt azt bizo­nyítja, hogy a hadsereg való­ban teljesen lojális, azaz fe­A Párizs melletti Boulogne-Billancourtban a Renault-sir tógyár munkásai béremelést és . a munkakörülmények megjavítását követelő sztrájk ba léptek. Képünk: tüntel«i munkások a gyárudvaron KGST-ülés volt Moszkvában A KGST mezőgazdasági ál­landó bizottsága Moszkvában befejezte 36 ülését, amelynek munkájában Bulgária, Cseh­szlovákia, Kuba, Lengyelor­szág, Magyarország, Mongólia, a Német Demokratikus Köz­társaság, Románia és a Szov­jetunió küldöttsége vett részt, Az ülésen áttekintették a bizottság 1972 évi tevékeny­ségéről szóló beszámolót és kijelölték további tevékenysé­gének feladatait. (MTI) gyei meze tit era engedelmeske­dik a polgári hatalomnak. E napokban éppen három esz­tendeje, hogy magyar újság­írókat fogadott dr. Allende — akkor még csak elnökje­löltként — és emlékszem, mi­lyen meglepő volt számunk­ra látni-hailani Allende ma­gabiztosságát: „ha a Népi Egység győz, a hadsereg tá­mogatni fogja, a tisztikar lo­jális lesz!”— az események a chilei szocialista államférfi i igazolták. Helsinkiben, az európai biz­tonsági és együttműködési konferenciát előkészítő ta­nácskozáson jól haladnak a dolgok. így nyilatkozott Wal­ter Stoessel, az Egyesült Ál­lamoknak európai ügyekkei foglalkozó államtitkára is az amerikai lapkiadók, rádió- és tévékommentátorok egynapos értekezletén. Kijelentette, ha minden így megy tovább, ak­kor valószínűleg júniusban sor kerülhet a külügyminisz­teri szintű konferencia mun­kájának megkezdésére. A hét még egy Jellemzője: sok szó esett készülő utazá­sokról, meghívásokról. Leo- nyid Brezsnyev, az SZKP fő­titkára levelet intézett Tana­ka japán miniszterelnökhöz és meghívta moszkvai látogatás­ra, de még a levél tartalmá nak nyilvánosságra hozatala előtt közölték Tokióban, hogy Tanakát Nixon elnök is meg hívta. Bonnban pedig kor­mánykörökben tudni vélik, hogy májúé közepén sor ke­rül Brezsnyev NSZK-beli lá­togatására is. UTOLJÁRA, de nem utol­sósorban számunkra jelentős esemény volt dr. Bruno Kreis­ky, osztrák kancellár ma­gyarországi látogatása. A szí­vélyes légkörben lezajlott tárgyalások után a közös köz lemény is megerősíti hazánk és Ausztria további együttmű­ködésre vonatkozó elképzelő seit. A közös közlemény ezt így fejezi ki: „a tárgyalások befejeztével a két kormány fő megerősítette azt a szán­dékát, hogy a Magyar Nép- köztársaság és az Osztrák Köztársaság jószomszédi kan csolatait a különböző társa­dalmi rendszerű államok bé­kés egymás mellett élésének elve alapjára tovább fejlesz­tik”. Pályázati felhívás a marxizmus—leninizmus esti egyetemre Az MSZMP NópU megyei Bizottságának Oktatási Igazgatósága az 1973/74-es tanévre pályázatot hirdet a marxizmus—leninizmus esti egyetem általános, szakosító és speciális továbbképző tagozataira. ÁLTALÁNOS TAGOZAT Az ideológiai és politikai képzés alapvető formál. Ta­nulmányi idő 3 év. A hallgatók az első évben filozófiát, a másodikban politikai gazdaságtant, a harmadikban ma­gyar és nemzetközi munkásmozgalom-történetei tanulnak. A jelentkezés feltételei: érettségi, vagy annál magasabb is­kolai végzettség, illetve megfelelő általános műveltség, marxizmus—leninizmus középfokú iskolai, vagy annak megfelelő ideológiai és politikai alapműveltség. Általános tagozat működik Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Pisz­ton, Rétságoa és Szécsényben. SZAKOSÍTÓ TAGOZAT A tagozat keretében szervezett tanfolyamok a felsőfo­kú elméleti képzés, illetve továbbképzés formái. Választha­tó szakok: filozófia (Salgótarjánban), magyar munkásmoz­galom története (B ilassagyarmaton). Tanulmányi idő 8 év. A jelentkezés feltételei: egyetemi, főiskolai, vagy marxiz­mus—leninizmus esti egyetemi (általános tagozat) végzett­ség. SPECIALIS TOVÁBBKÉPZŐ TAGOZAT A tagozat keretében szervezett tanfolyamok lehetőséget nyújtanak a marxizmus—leninizmus esti egyetem általá­nos, illetve szakosító tagozatát végzettek számára, hogy a marxizmus valamely szűkebb témakörét elmélyüllen tanul­mányozzák. A speciális tanfolyamokat megyénk társadalmi, politikai szükségleteinek figyelembevételével szervezzük, így az itt szerzett szaktudás a gyakorlatban jól hasznosít­ható. Tanulmányi idő 1 év Jelentkezni lehet s kővetkező tanfolyamokra (zárójel­ben a tanfolyam működésének helye): Pártépítési speciális tanfolyam (Salgótarján és Balas­sagyarmat). Politikai vezetési Ismeretek (Salgótarján és Balassa­gyarmat). Allamélet és szocialista demokrácia (Salgótarján). Etika (Salgótarján). Általános szociológia (Balassagyarmat). Gazdaságpolitika (Salgótarján és Balassagyarmat). Agrárpolitika (Pásztó és Balassagyarmat). Nemzetközi politikai ismeretek (Salgótarján). Propagandista módszertani ismeretek (Salgótarján és Balassagyarmat). ALTALANOS TUDNIVALÓK A jelentkezők 1973. május 15. és 30. között felvételi .Izsgát tesznek. A felvételi vizsga eredményéről 1973. jú­nius 10-ig kapnak értesítést. Az iskolai év szeptember 1-től június 30-ig tart. A hallgatók hetenként egyszer meghatározott napon és idő­ben kötelező közős foglalkozáson vesznek részt. A tandíj egy évre általános tagozaton 170, — Ft. Sza­kosító tagozaton 250. — Ft. Speciális továbbképző tagoza­ton 170, — Ft. A jelentkezéshez szükséges kérdőívet és az oktatás: 'gazgatóság részletes „Tájékoztató"-ját a járási-városi párt- bizottságokon lehet beszerezni. A jelentkezést a munkahely zerlnt illetékes járási-városi pártbizottságokra kell benyúj­tani. Felvételüket pártonklvüllek Is kérhetik. Jelentkezési batáridő: 1973. május 5. MSZMP NÓGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA Oktatási Igazgatósága, Salgótarján

Next

/
Oldalképek
Tartalom