Nógrád. 1973. március (29. évfolyam. 50-76. szám)

1973-03-18 / 65. szám

Az igazi világnyelv Régi barátok adtak egymásnak találkozót a budai nagy­szálló éttermében. Hosszú idő óta nem látták egymást, volt miről beszélniük. Beszámoltak családjukról, azután Bogiári új témát dobott a társalgásba: — Bejártam a fél világot és alig van hely, ahol ne talál­tam volna magyarokat. Legutóbb vállalatom egy szerződés lebonyolítására Casablancába küldött. Képzeljétek, beme­gyek a szálló vendéglőjébe, és a pincér hangos „jó estét”-tel fogad. A Gellértben volt régebben föpincér, onnan ismert. — Az semmi — szólalt meg Fűzfői —, én Hongkongban voltam külkereskedelmi megbízatással. A kikötőben egy ci­pőtisztító zsámolyára tettem a lábam. Amikor fizettem, a külföldi bankjegyek között ott kéklett egy húszforintos A cipőtisztító meglátta, arca felragyogott, elmondta, hogy Ko­vácsnak hívják, s nem akart pénzt elfogadni tőlem, a hon­fitársától. Szárszói legyintett: — Miért ne lehetne Hongkongban egy magyar cipőtisz­tító? Hallgassátok meg az én kalandomat. Nairobiból in­dultunk oroszlánvadászatra. Az egyik néger a dzsungel szé­lén magyarul kérdezte meg tőlem, vajon ez az első orosz- lánvadászatom-e? Kitűnt, hogy apja húsz évig élt Budapes­ten, mint az akkori Ritz szálló kávéfőzője. Az én kísérőm kisgyerek korában tanult meg Pesten magyarul. Csokmányi is elmesélte kalandját: — Az én esetemet el sem fogjátok hinni. Ülök Sidney- be« egy vendéglőben. Bejön egy farmer külsejű ember. Megesküdtem volna, hogy ausztráliai bennszülött. Magyarul érdeklődött, hogy leülhet-e asztalomhoz. Másnap elmentem az állatkertbe. A kenguruk előtt az őr magyarul szólt rám, hogy ne etessem az állatokat. A madárházban megálltam a papagájok előtt. Az egyik zöld papagáj magyarul rikácsol­ta, hogy „Gyurika vagyok”. Itt görbüljek meg, ha nem igaz Persze, érdeklődtem és a magyar őrtől megtudtam, hogy egy volt pesti textiles ajándékozta a papagájt az állatkertnek. Elhallgattak. A vendéglőben a szomszéd asztalnál egy német vendég magyar cigányzenét rendelt a bécsi valcert játszó népi zenészektől, arrébb francia házaspár kérte az ét­lapot. Az asztaloknál angol, olasz és német szó hallatszott, a pincér pedig a kis magyar társaságtól is németül kérdezte meg, hogy mit választottak az étlapról. Bogiári erre megjegyezte: — Ügy látszik, hogy casablancal vendéglőbe kell menni, ha magyar szót akar hallani az ember... Palásti László GYÖKKÉ ZOLTÁN; Lyukas zsebemet Lányunk alszik, könnyű az álma, mintha lepke száll görcsös ágra* Mosol, pelenka hull a gépbe, mint dobba csépléskor a kéve, 5 én öblített gondjaim féltve teregetem a szél-kötélre. Két szárnyával csapkod az abrosz? elszállsz, pelenka-szárnyú albatrosz? 6 ha végeznél, vár más dolog, a héktöznapokat foltozod. Bevarrod lyukas zsebemet, mosolyod arcomra égeted. Gyíkként fusson el tű és cérna, kedves, engem is tisztíts meg néha. I TüJőcsűcsok Szabályszerű idézéssel be­hívtak a tüdőmet alul-£elül megvizsgálni. Az idéző eszembe juttatta, már van húsz éve is talán, hogy először kerültem lencse­végre a röntgenszobában. Mikor kezembe nyomták a borítékot a kartonommal, rá. iöttem. hogy tulajdonképpen ebben vannak a régi-régi fel­vételek, fiatalkori tüdőmről. Megnéztem őket. Istenem, Istenem ... húsz éve ... Ezek a kevélyen verdeső tüdőszár­nyak ... Csupa élet, derű és magabiztosság. Egy szippan­tás és húsz liter oxigén- xeveréket vontam ki a kör­forgalomból. Szilajon áramló verem, mint dúvad rontott az oxigénre és már lövellte is a széndioxidot az éterbe. Ezek a hörgők, mint vad oroszlá­nok félelmetesen fújtatva uralják a platzot: ide Koch ugyan be nem teszi a lábát. És távolban, fent, félelme­tes magasságban, a fenséges, megközelíthetetlen, hófödte tüdőcsúcsok. Megrázó látvány volt. Én. Fiatalon. Ehhhh ... Tíz perc alatt a második cigarettát szívtam el, mire bekerültem a vetkőzőbe. Le­szedtem magamról a felső­testemet borító cuccot és be­lenéztem a tükörbe. És akkor megláttam. Igen, világosan láttam a mai tü­dőmet! Tüdőszárnyaim, mint seréi­től talált gilice petyhüdten, áléi ifin lógtak. Ereimben, mint augusztusi csermelyben Lustán csurgóit az iszapos lé. Az oroszlánok égnek meredő lábakkal, üvegszemmel néz­ték a kihalt, sivár tájat És a csúcsok, amire a leg­büszkébb voltam! Piszkot kátránylatyak, tizennyolc­millió összetaposott csikkel S amikor az egyik üvegszemű oroszlán a tükörből meglá­tott rámnyújtotta a nyelvéé Behívott as orvoa. Beállí­tott a kalodába és azt mond­ta. hogy vegyek mély léleg­zetet Minek? Arra a rövid Időre igazán kár belém az oxigén ... Deák Gusztáv ERDÉLYI JÓZSEF: Darázs­szöktető Darázs repült írószobámba a kitárt ablakon; itt mászkál a padlón, ha tetszik, el is tapashatom. Dehogy taposom el hívatlan szárnyas vendégemet — örülök, hogy jelenlétével megtisztelt engemet; másszon csak leterült kendőmre, majd meglobogtatom, g kirázom a szellő« világba: hadd menjen szabadon; szivárványos négy szabad szárnyát rezgetve minden búm­bánatomat bocsássa szélnek, s tegye víggá magányosságomat s tegye szabaddá szívem húrjait. nadd zengjenek űj éneket, szépítsék a felettem elmúlt, s tán még jövendő éveket, — fuss hát e nyílt szobafogságból, repülj, te fullánkos darázs; s légy hűs, közömbös, fásult szíveket lángragyújtó parázs! Nógrády Andor: MALOM SZEPESI JÓZSEF; BŰCSŰSOROK Nem bénít meg a fájdalom, reményed, Éva — balga. Szerény mosollyal ajkamon így gyújtok lm e dalra. Hiába vájtad körmödet oly mélyen a szivembe; fájdalma hirül bús követ; e szív megölt szerelme. Bár kéjre éhség kárhozat: túlélni rest reményem. Akad majd újabb áldozat ki szenved s tűr szerényen. lágyamra sánta minden érwg erény ez. férfi-vétek. Kárpótol majd ez mindenért forralni láng-igézet S nem támad az már fel soha kit egyszer eltemettek, olcsó szerelmed egyre jó, hogy vígan elfeledlek. Feledlek hát és vétkeid vétkemmel így becézem: ebed ha kedves, jó, szelíd, hűséges — ó idétlen! nmnni~rmifmn-ii—iTiTmvmriTrn-rivi—-r-ro—— ................................imvimn.......... V a n-e ember, akit ne ér- iekelne az hogy mit hoz a jövendő? Az 1973- ®s esztendő? Dr. Kulin György profesr szórt, a budapesti Uránia Csillagvizsgáló igazgatóját ke­restem fel gyarló emberi kér désemmel: — Professzor űr, mit mon­danak a csillagok? — A csillagok hallgatnak, ha egyéni sorsunk alakulásá­ról faggatjuk őket.- És mikor válaszolnak? — Amikor Kolumbus isme­retlen vizek felé indult hajó­jával, mindig csak a Sark­csillagot figyelte, ahhoz iga­zodott; ma. a Hold felé indu­ló űrhajók útja is megadott csillagok között halad. — Századunkat a technika századának tartják. Ugyanak­kor virul a csillagjóslás kétes „tudománya”. Professzor úr szerint mi ennek a magyará­zata? — Minden nép kultúrájában megtalálható az ég, az ember fölötti világ ábrázolása. Rész­ben azért, mert a csillagok, a hozzájuk fűződő mítoszok szépek: részben, mert EZ em­ber kezdettől azt tapasztalta, hogy életének kialakult rend­jét, az évszakok változásait, az esőket, a napsütést, egy tő­le független, ismeretlen erő iránvítja. Egv nagyon is ért­hető logikai ugrás a magyará­zata annak, hogy miért hitték EMBEREK ÉS CSILLAGOI — És a professzor űr üstö­köse? V ­175 000 év múlva. és hiszik sokan még ma Is, hogy az egyén életét is egy tő­le független erő irányítja. A tudomány mérhetetlen iramú fejlődése, az emberek nagyobb műveltsége egyelőre, sajnos, csak annyit eredményezett, hogy már nem valamilyen Is­tentől, hanem a csillagoktól várják sorsuk alakulását, pon­tosabban, a csillagok által meghatározott sorsukban hisz­nek. Nyugati országokban elő tudósok — ahol minden kép­zeletet felülmúló jó üzletnek bizonyult á csillagjóslás — a XX. század szellemi szégyené­nek nevezik az asztrológiát. — Miben látja az asztroló­giába vetett hit legnagyobb veszélyét? — A belenyugvásban. Egy példával tudnám ezt illuszt­rálni1 valaki sikertelennek ér­zi az életét. Es valamilyen os­toba asztrológiai „jóslás” meg is erősíti kisebbrendűségi ér­zésében, sőt, még a jövőben várható kudarcokra is felhív­ja a figyelmét. Ez az ember meg sem próbál jobban dol­gozni, de még csak azt sem vizsgálja meg. hogy netán sa­ját tunyasága, pontatlan mun­kája. műveletlensége okozta-e addigi sikertelenségét. Köny- nyebb mártírarccal vállalni a „sorsot”, amit a csillagok — születése pillanatában — szá­mára kijelöltek, mint kemé­nyebben tanulni vagy dolgoz­ni. — Sokan hivatkoznak arra, hogy az asztrológia már több ezer évvel ezelőtt is komoly tudománynak számított. Köz­tudott, hogy az ókori néoek uralkodói hadba idulásaikat is függővé tették attól, mit mond az udvari csillagjós. — Ez az állítás önmagában hordozza a megszégyenítő vá­laszt is. A fejlődés folyamata csak akkor lehetséges, ha megtagadjuk a régit, a na­gyobb, az új igazságért. Ép­pen a tudományt sértenénk meg azzal, hogy évezredek óta egyhelyben topog? — Az ember, születése pil­lanatától magában hordozza a bizonytalanságot is. És minél többet tud a világról, jobban látja az összefüggéseket, an­nál jobban megzavarodik és keres valamilyen támpontot. Mi szabadíthat meg ezektől a szorongásoktól ? — A tudás. Csak a félmű­velt embereket zavarhatja meg a „bonyolult világ”. Mi tudósok, azt hiszem túlzás nélkül állíthatom, derűs em­berek vagyunk. Mert a látszó­lagos bonyolultságon túl meg­ismert rend csodálatos; olyan megnyugtató élmény, mint a legszebb műélvezet. Ezért sze­retném néha kiáltani, hogy nézzétek emberek, mi van a világban! A Föld gyönyörű múzeum, ahol minden megta­lálható. De az anyagban rej­lő csodát, a lehetőséget, a csil­lagászat ismertette meg ve­lünk. Hogy az egyik legegy­szerűbb elem. a hidrogén, amely a víz alkotórésze, hé­liummá átalakulva „üzemel­teti” a Napot! Ennek ismere­tében lehetővé válik számunk­ra, hogy itt a Földön, ellesve a Nap titkát, felhasználjuk majd ezt az energiát! — Amit elmondott, valóban gyönyörű és lelkesítő. De — az embereket a kozmosz gond­jainál jobban érdeklik saját gondjaik és... — Egyszer, itt a csillagvizs­gálóban odajött hozzám egy fiú és megkérdezte: „Gyurka bácsi, hogyan lehetnék én hí­res ember?” „Sehogy fiam” — „válaszoltam”. „Aki keresi a sikert, az soha nem találja meg. Ha azt kérdezted volna, hogy a csillagászatnak vala­melyik ágával komolyan sze­retnél foglalkozni, talán egy­szer valóban híres ember vál­hatna belőled. Mert a siker olyan jutalom, amely nagyon sok munka eredményeképpen — néha meglepi az embert.” — Ha megenged egy szemé­lyes kérdést, miért választot­ta éppen ezt a tudományt hi­vatásának? — Nem választottam. Mate­matika—fizika tanárnak ké­szültem. Gyerekkoromban fél­tem a csillagoktól. ?? — ötéves voltam, amikor rémületben tartotta a Föld lakóit a Halley-üstökös feltű­nése. A felnőttek remegve beszéltek arról, hogy az üs­tökös csóvája áthalad föl­dünk felett, mérgező gázokkal beszennyezi a levegőt, meg­szűnik az élet. Éjszakánként féltem a sötétben, és magam­ban mondogattam, ne félj édes­anyám, majd ha én nagy le­szek, lelövöm azt az üstököst! Sajnos, ő már nem élt akkor, amikor felfedeztem egv új üstököst, amely azóta Kulin- üstökös néven halad égi pá­lyáján. Azóta már tudom, hogy az üstökösök nem vesze­delmet hozó „kóbor égites­tek”, hanem ugyanolyan sza­bályos pályán haladnak, mint a Naprendszer többi tagja. A Halley-üstökös 76 évenként tér vissza, tehát 1986-ban lesz újból látható. — Mi volt legmegrendí- tőbb élménye a csillagokkal? — Az a dráma, amelyet Ga­lilei óta minden ember át- érez, aki először veszi kezé­be a távcsövet, és felfedezi, hogy a világ nem olyan, mini amilyennek látszik. Ügy ér­zem. egyetlen módja van an­nak, hogy megszabadítsuk aa embereket babonáiktól, téves hiedelmeiktől. Ha megismer­tetjük velük a valóságot. Ha megkérdezné azokat a fiatalo­kat, akik tagai a Csillagászok Baráti Körének, hogy milyen égi jegy szülöttei, csak nevet­nének a kérdésen. De hogy na legyek ünneprontó, némi mó­dosítással megpróbálok vála­szolni első kérdésére, arra, hogy mit mondanak nekem a csillagok. Tiszta időben, déli irányban láthatom a téli ég­bolt legszebb csillagképét, az Oriont. magyar elnevezéssel a Kaszást. A csillagkép közepén három egyforma fényes csil­lag, Róna-király, Róna-őrző és Róna-pallér „vágják a ren­det”. A kaszásokat követi sok apró csillagooska, a „marok­szedők”. őket látva tudom, hogy kiket kell követnem to­vábbra is, vagyis az 1973-as esztendőben... Köszönöm a beszélgetést. László Ilona NÓORAD — 1973. március 18.„ vasárnap 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom