Nógrád. 1973. március (29. évfolyam. 50-76. szám)

1973-03-18 / 65. szám

Kis közösségek — nagy lehetőségekkel CSENDÉLET Pataki József tusrajza, Az iskolai könyvtárak AZ URBANIZÁCIÓVAL, mint fénnyel az árnyék, együttjár, az elmagányosodás veszélye. A lakóhely (falu, kisváros) természetes közössé­géből kiszakadó embernek a nagyvárosban valamiképpen újra gyökeret kell vernie. Ez korántsem pi'oblémátlan hely­zet, s amint azt az eltévelye­dések (alkoholizmus, öngyil­kosság stb.) statisztikái mu­tatják, nem is mindig, min­den esetben sikerül fölébe ke­rekedni. A társadalom, mint élő or­ganizmus, szerencsére kiterme­li magában a bajok ellensze­reit. Részben önkéntelenül és öntudatlanul szinte belső késztetésnek engedve, rész­ben pedig irányítóinak figyel­me folytán. Tény, hogy a magánytól rnenkülő kis közösségbe igyek­szik. Ezek a kis csoportok szinte kivétel nélkül a műve­lődés eszközei is, előadások, műsorok indítják a beszélgeté­seket, vitákat. Létezésük ezért fontos a művelődéspolitika számára, működésük ezért ér­demel támogatást. Lassanként a népművelés új színtereivé válnak; s bár kezdeteikben városi eredetűek, ma már a vidéki-e is szétáradnak, hiszen ott is kísért az elzárkózás, begubózás. s ezzel a magány veszedelme. Különös ellenmozgások ta­núi vagyunk a változó élet­ben, s néha magunk is meg­lepve méregetjük az időt, honnan is számítjuk a válto­zásokat? Talán nem tévedünk túl­zottan, ha a tv megjelenésére gondolunk. Felbukkant egy gép, és bevitte az otthonokba a kor ..populáris művészetét” a filmet, a mozgó képet. Kö- \ étkezésképp — a gép terje­désének arányában — fo­gyatkoztak a látogatók a filmszínházakban, a művelő­dési házakban, üresedték a hodálynagy termek: a pasz- ezív befogadás, kényelmesebb otthon, karosszékben, pa­pucsban, pongyolában. Dehát az ember nemcsak passzív befogadásra áhítozik. Ellenkezőleg: inkább önkifeje­zésre, megnyilvánulásra, gon­dolatok cseréjére, áramára. így indult meg a kis csa­patok csöndes áramlása oda, ahol csoportosulni lehet, könyvtárakba. Hazafias Nép­front-klubokba, egyesületekbe. Hasznosan, sikeresen mű­ködnek ezek. Csupán példa­képpen hadd említsünk né­hányat, s a hagyományokat is, leien kívül erejüket szívják. A csepeli Olvasó Munkás Klub a művelődési házban elhe­lyezett szép és gazdag állomá­nyú szakszervezeti könyvtár­ban tevékenykedik. A hagyo­mány, melyet idősebb tagjai a fiatalokra örökítenek, a szak- szervezetekben iskolázódó mű­velt munkás életformája és összejöveteli szokása; a ven­dégek (és vitapartnerek) is­mert és kedvelt írók, a részt­vevők különböző korú (és előképzettségű munkások) — egyetlen közös jegyük, hogy szeretik az irodalmat és tár­sadalmi felelősségérzet hevíti őket. Megjelent már néhány kiadványuk, az írókkal folyta­tott beszélgetések mellett a soraikban nevelkedő fiatal munkásköltők, novellisták al­kotásaival. A hatvani járási könyvtár olvasóklubjának összejövete­leire eleinte meghívók tobo­rozták az embereket. De olyan sokan jöttek (s annyian sér­tődtek meg, ha nem kaptak meghívót), hogy most már be­lépőjeggyel dolgoznak — a könyvtári tagoknak nem kell váltaniuk — és rétegenként csoportosítják az érdeklődő­ket. A pedagógusok estéire a művelődési autó hozza be a falvakban élőket, az ismer­kedés, barátkozás kitűnő al­kalmai ezek. ahol tágabb ho­rizont formálódik és nagyvo­nalúbb gondolkodás egyéb­ként elszigetelten élő embe­rek fejében. A paksi könyvtárban asz- szonyok klubja működik, a régi fosztókat, a fonó hagyo­mányát köti össze a művelő­déssel. Az asszonyok, lányok kézimunkáznak (különleges, szép népművészeti minták cse­rélnek itt gazdát), miközben előadásokat, szavalok vers- mondását figyelik. Az ő kö­rük annyira összekovácsoló- dott öt év alatt, hogy kirán­dulásokra is együtt járnak, és mivel ilyenkor kicsinek bizo­nyul az autobus-/, a/, autótu­lajdonos klubtagok viszik a „túljelentkezőkel'’ a karaván­ban. (Budapestet, a halasi csipkeházat, a Petőfi-emlekek- ről nevezetes alföldi helysé­geket járták már be így együtt.) Ebben a körben min­den társadalmi réteg megta­lálható: orvosnők, pedagógu­sok, tsz-tagok és háziasszo­nyok hímeznek és művelőd­nek együtt. HASONLÓAN osztály- és rétegfalakat bontó tömörülés a helyismereti kör, mely a Hazafias Népfront-bizottságok kereteben sokfélé működik és miközben hihetetlenül nagy tárgyi és eszmei értékeket ment meg a pusztulástól, a tagok szabad idejét is kelle­messé teszi. Tárgyakat és em­lékezéseket gyűjtenek ezek az amatőr helytörténetírók, sa­játos ízekkel és színekkel tölt­ve meg krónikáikat. Ugyancsak a Hazafias Nép­front keretein belül gyülekez­nek egy-egy nagyhírű és múltú iskola öregdiákjai, akik közül sok cseppet sem öreg, csak így nevezi magát, miközben felüdülést lel a fu­tó napokban hajdani társai között, és gyermekeinek to­vábbadja e körben régi isko­lája haladó hagyományait. A fiatalok is főként olva­só-, versmondó-, szánjátszókö­rökben csoportosulnak. A KISZ is ott tud jól működ­ni, ahol az ilyen kis csopor­tokat élteti, s az egyéni szen­vedélyek útján tölti meg tar­talommal az összejöveteleket. Vannak helyek, ahol külön klubokba tömörülnek a nyugdíjasok — bár haszno­sabbnak látszik, ha a tömörí­tés alapját nem az életkor, hanem az érdeklődés ádja meg, hiszen azonos érdeklő­désű emberek között nem akadály a kor, hanem az is­meretek cseréjének serkentő­je: az idősebbek többet olvas­tak, tapasztaltak, a fiatalok dinamikusabbak, kiegészítik egymást — másutt a magá­nyosok is klubot hoznak létre, s néhol, az ilyen nagyon is heterogén tömörülések is jó együttest alkotnak. Ismerünk műpártolö, művé­szetbarát klubokat, zenera­jongókat, bélyeggyűjtőket ál­latvédőket — és még sokféle csoportot, egy-egy ember gyakran többnek is tagja, és sokszor a családi-baráti kap­csolatok színképébe is bele­játszik a klubban szerzett is­meretség. Az ember közösségi lény nem élhet kollektíva nélkül De a kor körülményei hol így, hol úgy csoportosítják az egyéneket. A CSERE PEDIG kis kö­zösségben virágzik, hiszen tö­megben nem kap teret. Jól emlékszem Veres Péter egy előadására, amelyet még di­ákkoromban hallottam; amely a szóbari forgó probléma te­kintetében toltétlen igaz: „jól vigyázzatok gyerekek, kis kollektívákat hozzatok létre, mert ahol nyolcvan embernél több van, ott tömeg kéletke zik, nem közösség...” Bozóliy Éva Az MSZMP Központi Bi­zottságának 1972. évi júniusi határozata kimondja: vala­mennyi oktatási intézmény­ben. el kell érni — a peda­gógiai munka színvonalának fejlesztésével —, hogy min­den tanuló képessége maxi- máüsan kibontakozzék. Vé­leményen szerűit a célkitű­zés megvalósítása érdekében az iskolai ifjúsági könyvtár jelentős szerepet tölthet be. A jól felszerelt könyvtár, a közös művelődési anyag ok­tatásával egységben a tehet­ség és az átlagos képesség fejlesztését, az átlagos és az egyéni érdeklődés kielégíté­sét, a művelődési színvona­lat differenciált módon biz­tosíthatja. A könyvtárnak e Koncepció szerint nemcsak az Irodalom és általában a hu­mán tárgyak oktatását kell szolgálni, hanem a természet­tudományos képzés színvona­lát is segíteni kell. Az iskolai ifjúsági könyv­tarak fejlesztése egyúttal « párthatározat sikeres végre­hajtásának biztosítéka is. Ezt a problémát azért kall fel­vetni, mert az önálló gaz­dálkodás bevezetése óta a beszerzést, és az aranyos: ki­alakítását iskolai szinten kell biztosítani. A fejlesztést az oktatási intézményeknek úgy kell felhasználni, hogy az a korszerű oktatás követelmé­nyeinek megvalósulását segít­se. Figyelembe kell. venni, hogy az ifjúsági könyvtárál­lományában. az 50 százalékos arányt alakítsák ki a népsze­rű természettudományos is­meretterjesztő könyvek javá­ra. Amíg a könyv beszerző-sí összegekkel nem az iskolák rendelkeztek, a járási és vá­rosi művelődésügyi osztályok rendelték a könyveket az Intézményeknek. Miután, ob­jektív okokból eredően nem ismerték az egyes intézmé­nyek állományát, így nem is bírták megfelelő tudatosság­gal, a könyvtár funkciójúnak megfelelően rendelni a köny­veket. Az iskolai ifjúsági könyv­tár állományának a kialakí­tásánál arra kell törekedni, hogy mindenkor az oktatási anyag mélyebb megértését tegye lehetővé. Természetesen figyelembe kell venni a ta­nulók életkori sajátosságait is. Megyénkben a nevelőtestü­letek ma már egyre világo­sabban látják, hogy az olva­sás megszerettetése és terv­szerű irányítása nem kizáró­lag az irodalomszakos neve- Lők feladata. Az ifjúsági szer­vezetben dolgozó vezetők is megkülönböztetett fi­gyelmet fordítanak arra, hogy a fiatalok ökonomikus időbeosztással tudják használ­ni a művelődés folyamatában a szaktárgyi irodalmat. A he­lyesen kiválasztott módsze­rekkel arra törekszenek, hogy az olvasásra a könyvek for­gatására időben megtanítsák a fiatalokat. A napközi otthonok, tanuló­szobák fejlesztése mind több lehetőséget ad arra. hogy az ott tanuló fiatalok nagyobb számban vegyék a tanulás közben is igénybe az iskolai könyvállományt. Ez újabb le­hetőséget teremt a hátrányos helyzetű tanulóiknak a hiá­nyok pótlására. Miután a tanulóknak csak egy része használja az isko­lai könyvtárat, ezért igen fon­tos feladat, hogy az iskolák és a közművelődési könyv­tárak között jó kapcsolat le­gyen. Igen hasznos és ered­ménye« gyakorlat alakult ki a salgótarjáni iskolák és az ifjúsági könyvtárak között. Csak példaképül lehet állíta­ni a Bartók Béla úti —■ de a többi iskola nevelőinek kezdenienyezéset is, akik ta­nítási órákat tartanák a könyvtárakban. Így tudatoso­dik a spontán olvasás, s kap­csolódik és szerves egységet alkot az oktatási és nevelési folyamattal. A tanulóifjúság kezébep a könyv, mint mun­kaeszköz jelenik meg, de egy­ben a kulturált és hasznos szórakozás forrása is. Tapasztalatok igazolják, hogy a közművelődési könyv­táraknak azokból az iskolák­ból van a legtöbb olvasójuk, ahol az iskolai könyvtár is jól funkcionál. Ezzel is bi­zonyítani lehet, hogy az is­kolai oktató- és nevelőmun­kának milyen ösztönző hatá­sa lehet. Természetesen mind az iskolai, mind a közműve­lődési könyvtárnak sajátos feladata van. de mint látha­tó, egymást kiegészítve biz­tosíthatja a tanulók olvasási igényeinek kielégítését. Ma már nem azt mondjuk, hogy a magasabb fokú isme­retszerzés forrása a pedagó­gus, a régi lexikonok meg­határozása szerint, hanem a könyv. Éppen ezért keresni kellene annak a lehetőséget is, hogy a gazdagabb köz- művelődési könyvtárak mi­lyen módon tudnának az is­kolákban letéti könyvtárakat kialakítani. Azt hiszem, hogy az isko­lai könyvtár fejlesztésének nemcsak a beszerzési-fejlesz­tési problémait kell felvetni! Szólni kell az iskolai könyv­táros nevelők helyzetéről is. Az érvényes bérügyi rendel­kezések értelmében az általá­nos iskolákban ezért a mun­káért nem jár sem óraked­vezmény, sem óradíj. Igaz, hogy több helyen ezért a munkáért időnként jutalmat kapnak — esetleg két", három- évenként —, de ez nem old­ja meg a problémát. A dif­ferenciált bérezés keretein belül biztosítani kellene a rendszeres és igazságos bére­zési formát is. Minden elismerés megille­ti azokat a nevelőket, akiit szorgalommal és nevelői el­hivatottsággal, társadalmi ■ munkaként végzik ezt a ne-, mes tevékenységet Gyenes László NŐGRÁD - 1973. március 18., vasárnap 7 mélyekből a spontán szükség­-------“I-------................................ b ői sokaknak „hivatalból” is meg kel­Ua azt kérdeznénk valakitől, hogy ® ■ kinek a törvényei érvényesül­nek hazánkban, azt hiszem egyértelmű választ kapnánk. A néphatalom meg­teremtése, a termelőeszközök szocialis­ta tulajdonba vétele (éppen most ün­nepeljük az üzemek államosításának negyedszázados évfordulóját) világos­sá teszik, hogy hazánkban csak olyan magatartás fogadható el, amely a rend­szer lenyegevel nem áll ellentétben, amely mindenkor az új erősítését, a nagyobb rész boldogságát szolgaija. Es mégis, vagy mindezek ellenére... Az elmúlt héten kellemes találkozás részese lehettem Nagybátonyban. A gépüzem „Morse” Szocialista Brigádja vendégeként egy vitát vezettem mai magyar irodalmunk néhány izgató kér­déséről. A Bányász Művelődési Köz­pont kezdeményezésére megindult egy egészséges próbálkozás: a szocialista brigádmozgalmat úgy is támogatni, hogy közelebb hozzuk a munkásokhoz a művészetek különböző ágait, eleven kapcsolatot teremtve művész — mű — és közönség között. Ez alkalommal a vita alapját egy közös olvasmányélmény adta. Műiden résztvevő elolvasta Galgóczi Erzsébet „Kinek a törvénye?” című kötetét és kialakította róla véleményét A vitá­ban ezeket igyekeztünk szembesíteni, óhatatlanul is élve az összehasonlítás, a különböző művészi ábrázolási mód­szerek megmutatásának lehetőségével. Tudjuk, hogy szerfelett bonyolult korban élünk, és így a művészek, akik a valóság legpontosabb ábrázolói igye­keznek lenni, energiájuk nagy részét arra használják fel, hogy kiismerjék magúkat a kor ellentmondásai között. Néhány mondatban szükséges ismer­tetni legalább a vita középpontjában Siló címadó elbeszélést, hogy megért­hessük a munkások véleményét.. A faluba került fiatál rendőr, kitűnő megfigyelőképességének hála, elsőtény­VASÄRMPI JEGYZET Törvényeink őrei kedéseként kinyomozza, hogy kik és hogyan lopják hónapok óta mázsás té­telekben a húst Sikerének azonban nem sokáig örülhet, mert szembeke­rül Mátéval, az egykor oly lelkes és áldozatkész téeszelnökkel. aki ma már „vörös báróként” gátlástalan urává vált a falunak. Ügy érzi, számára min­den szabad, hiszen kezében tart min­denkit, nem mer ellentmondani neki senki. Iszik szeretőket tart, munkáját elhanyagolja, ennek ellenére a szövet­kezet jó eredményeit a maga érdemé­nek tudja be, bár azok már régen csak munkatársai hozzáértésének és szorgalmának köszönhetők. A fiatal rendőr le akarja leplezni, de nem ta­lál szövetségeseket, senki se mer uj­jat húzni az elnökkel. Végül elbukik a küzdelemben, életét veszti anélkül, hogy az igazságot diadalra tudta vol­na juttatni. A vitázó munkások egyértelműen el­ítélték a kiékirálykodó Mátét és a vele elvtelen barátságot tartó megyei veze­tőket. Megengedhetetlennek tartották, hogy valaki múltbeli érdemeire való tekintettel lábbál tiporhassa törvénye­inket, fittyet hányhasson a szocialista erkölcsnek, egy korrupt légkör kialakí­tásával fertőzhesse közéletünket. Ugyanakkor értetlenül álltak az írói ábrázolás (vagy a valóság) olyan megnyilvánulásával szemben, hogy ezzel a törvényeink szelleme ellen élő társasággal szemben nem akad pozi­tívan fellépő szervezet. Joggal kér­dezték: hol volt itt a pártszervezet, hol emelte fel szavát a szakszervezeti bi­zottság? Miért kellett a kis rendőrnek szinte maszekalapon kezdeményeznie mindazt, amit világnézeti meggyőződés­lett volna tenniök? Többen helyesen megállapították, hogy nem lehet helyes, ha éppen nap­jainkban lenne igazsága a régi kínai bölcsességnek: Ne felejtsd el, hogy a barátod barátjának is van barátja. Mindenkinek önmagában kell kialakí­tania olyan erkölcsi magatartást, amely kizárja a hasonló esetek megtörténtét. Többen szóvá tették a vitában, hogy sajnos, a „ne szólj szám, nem fáj a fejem” mondás még ma is igazság, és ez olyan óvatos sunyiságokhoz vezet, amelyek végső soron a Máté-féle zsar­nokok megszületését és elhatalmasodá­sát eredményezik. Sokat beszélünk manapság a kis­polgári magatartás tovább élő, egyre gyakrabban jelentkező megnyilvánulá­sairól. Nemrégen hallottam egy tudo­mányos intézet osztályvezetőjéről, hogy egy kiadványhoz csak jelentős ellen­szolgáltatás fejében volt hajlandó meg­adni a segítséget, amelyet pedig hiva­talból is kötelessége lett volna meg­tenni. A szocialista, tudat kialakítása nem könnyű feladat. Akárcsak a társadalom fejlődésének, ennek is vannak tör­vényszerűségei. Marx a Tőkében azt írta: „Egy társadalom, még ha nyo­mára jött is mozgásíj természeti tör­vényének . ■., természetes fejlődési sza­kaszokat sem át nem ugorhat, sem pa­rancsszóval el nem tüntethet. De meg­rövidítheti és enyhítheti a szülési fáj­dalmakat”. M indannyiőnknak kötelességünk megrövidíteni a „szülési fájdal­makat”, hogy mielőbb felnőhessen az a szocialista ember, akinek a neve büszkén és szépen hangzik. És akkor senki előtt nem lehet kétséges, hogy kinek a törvénye érvényesül hazánk­ban; az őrzők vigyázni fognak annak tisztaságára. Csukly László

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom